Segítség, Apa leszek! – tanácsok kispapáknak

Apává válni egy csodálatos élmény, de fontos tudni, hogy a várandósság alatt és után is kötelessége a férfinak osztozni a nők terheiben. Aztán ahogy a baba megszületik rögtön a figyelem központjába kerül, megváltozik minden (életritmus, prioritás) és bizonyos dolgok lemondását vonja maga után.
De hogyan készüljünk fel rá? – a kérdésre Dr. Novák Attilával, a BENU gyógyszerészével keressük a választ.

Szakértők véleménye szerint, ha az apa már a kezdetektől mindenben részt vesz, teljesen más lesz a gyermek viszonya. Törekedni kell a minél mélyebb és jobb kapcsolat kialakítására és a bizalom építésére, mely a későbbiekben fog „kamatozni”. 3 hónapos csecsemőknél kimutatták, hogy a fejlődésben előrébb tartanak azok a babák, akiknél az apa aktívan jelen volt.

apu

Természetesen már a megtermékenyítéshez is nélkülözhetetlenek a férfiak, de a születés után is létfontosságúak, hiszen az apa-gyerek kapcsolat jelentős szerepet tölt be az utód egészséges fejlődésében. Kutatások támasztották alá, hogy az apa nélkül felcseperedett gyermekek esetében jóval gyakoribbak a pszichés problémák, érzelmi labilitás és agresszió. Magyarországon minden hetedik gyermek él egy szülővel (rendszerint anyával), de az Egyesült Államokban még súlyosabb a helyzet, hiszen ott minden negyedik gyermek.

Magzati fejlődési szakasz

Érdemes végigkövetni már a magzat fejlődési szakaszait, hogyan változik, mi történik az anyával és a benne növekvő csemetével a 9 hónap alatt. Az anyáknak már a kezdeti periódusban szüksége van a támogatásra és segítségre, hiszen a hormonok hatására rengeteg testi – lelki változáson esik át. Ilyenkor a sok mindenről lemondani kénytelen kismamákat, leginkább azzal tudjuk segíteni, ha elkísérjük az orvoshoz, védőnőhöz, részt veszünk a babaszoba kialakításában és a babaholmik beszerzésében.

A szülés

A szülés közben is rengeteg a felelőssége az apának is, de a baba megszületése egy egészen furcsa, eufórikus érzéssel keríti hatalmába az újdonsült apukát. Ekkor tudatosodik az emberben, hogy már felelős valakiért, meg kell védenie és tisztességesen fel kell nevelnie az utódot.

Kísérletek bizonyítják, hogy az apák agya átalakul a gyermekük megszületése után.

Nemcsak új idegi kapcsolatok, de új idegsejtek is létrejönnek, amelyek pozitívan befolyásolják a babához való hozzáállást. Az újszülött világra jövetele, ugyan egy katartikus élmény, de utána azonnal megkezdődik az anya szülés utáni regenerálódása, amikor ismét nagy szükség van az apa közreműködésére.

A kisbabák fejlődése

Mikor megérkezik az újszülött, belecsöppen egy családi életbe, megkezdődnek a szülők „teljes munkaidős” napjai. Érdemes minél hamarabb beletanulni a baba körüli teendőkbe, mivel ezáltal közelebbi ismeretség alakul ki az utóddal. Egy csecsemő folyamatos gondoskodást, törődést igényel, így az apákra is mindig szükség lesz. A növekvő gyermek rengeteg örömet ad, de egy életen át tartó felelősséget is jelent. Ahogy az újszülött erősödik és növekszik, az apák egyre többet mernek vállalni és a szoptatási időszakok között is egyedül lehet hagyni a babát az apával, mely elősegíti a bizalmas kapcsolat kialakítását és az apa megtapasztalja, mit hogyan kell csinálnia.

Néhány hasznos tipp a baba-apa kapcsolat erősítésére

1.      Pocakbeszéd: számos felmérés megerősítette, hogy a babák már a 30. terhességi héttől meg tudják különböztetni a szülők hangját, különböző magzatmozgásokkal reagálva.

2.      Apás szülés: biztonságot jelent a szülő nő számára párja jelenléte szüléskor és az apa részéről is felejthetetlen élmény, bár nem a szülőszobában való jelenlét határozza meg a gyerekhez való kötődést

3.      Babamasszázs: serkenti a baba vérkeringését és számos kedvező élettani hatást produkál (csökkenti a hasfájást, elősegíti az emésztést)

4.      Baba fürdetése: egyik legegyszerűbb módja a babával való szoros kapcsolat megteremtéséhez

5.      Mindennapi szükségletek, közös tevékenységek a babával: etetés, pelenkacsere, ringatás, együtt alvás, közös séta, stb.

A leendő apukák számára tehát nagyon fontosak mások személyes tapasztalatai, a szakértők által megírt olvasmányok, a védőnőtől kapott Apa füzet és már vannak apás fórumok is.

Összességében pedig a leglényegesebb, hogy az apa szerepet az apák töltsék be, segítsék párjukat a harmonikus családi élet fenntartásában, rá tudjanak hangolódni a gyermekeikre, tanulják meg jelzéseiket, ismerjék ki szokásaikat és igényeiket.

Fejtő Ferenc-emlékház nyílt Nagykanizsán

nagykanizsa fejtő ferenc emlékház

Fejtő Ferenc író, történész személyes tárgyai, bútorai, könyvei mellett magyar, francia és osztrák állami kitüntetései is helyet kaptak abban az emlékházban, amelyet szülővárosában, Nagykanizsán alakítottak ki és vasárnap nyitottak meg.

A Zsidó Kulturális Fesztivál idei programsorozatának záró rendezvényeként Fejtő Ferenc öröksége címmel szervezett konferenciát a nagykanizsai Fejtő Ferenc Alapítvány. Mások mellett Agárdi Péter, Heller Ágnes és Párizsból Kende Péter tartott előadást az 1909-ben a dél-zalai városban született és 2008-ban Párizsban elhunyt újságíró, történész emléke és öröksége előtt tisztelegve. A rendezvényen részt vett többek között Károlyi György, Magyarország párizsi nagykövete, akinek fehérvárcsurgói családi kastélyában helyezték el Fejtő több mint hatezer darabos könyvtárát.

Az alapítvány és a névadó fia, Charles Fejtő jóvoltából került Nagykanizsára számos olyan személyes tárgy, irat és fotó is, amelyből a Nagykanizsai Zsidó Hitközség épületében most megnyitott emlékházat berendezték. Az érdeklődőket Fejtő íróasztala és rajta az írógépe fogadja, majd számos családi fotó, valamint felesége, Hilmayer Róza több festménye kíséri tovább. Az egyik helyiségben könyvespolcai és számos könyve mellett helyet kaptak díjai, kitüntetései és adományozásuk dokumentumai, így például a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje, a Francia Becsületrend lovagi címe vagy az Osztrák Köztársaság Becsületrendje és budapesti, nagykanizsai díszpolgári címei.

A kiállítás és az emlékház megnyitóján egykori barátjaként Varnus Xavér orgonaművész úgy fogalmazott: „életszilánkok” láthatók a tárlaton. Felidézte jó néhány közös személyes emlékét hosszas beszélgetésekről vagy éppen a halála előtti utolsó, kórházi találkozásukról, hozzáfűzve, hogy ezek a beszélgetések mindig olyannyira tartalmasak voltak, hogy „beszűkült mellette az idő”. MTI

(Fotó: Szemenyey-Nagy Tibor kiállításszervező (b), Varnus Xavér orgonaművész (b2) és Károlyi György Magyarország franciaországi nagykövete (j) a Fejtő Ferenc Emlékházban, Nagykanizsán 2015. szeptember 6-án. MTI Fotó: Varga György)

Egyre agresszívabbak, követelőzőbbek a menekültek

debrecen-menekultek-gyujtogatas-1

Egyre agresszívabbak, egyre követelőzőbbek a mind nagyobb számban Magyarországra érkező illegális migránsok – mondta az MTI-nek szerdán Kovács Zoltán kormányszóvivő pár órával azután, hogy Röszkén könnygáz bevetésével fékezték meg a regisztrációra várók között kitört dulakodást.

A kormányszóvivő hozzátette, mivel az illegális bevándorlók nem engedelmeskednek a szabályoknak, egyre nehezebb feladat a hatóságok számára az európai rendelkezések által megkövetelt intézkedések – köztük az ujjlenyomat-vétel – végrehajtása, ezzel egyre inkább ellehetetlenítik azt, hogy regisztrálva, kontrollált módon lépjék át a határt.

Nincs semmilyen ok, ami szükségessé tenné, hogy 141 ezer ember érkezzen illegálisan Magyarországra a zöldhatáron keresztül – jegyezte meg Kovács Zoltán.
Hozzátette: hetek óta jelzik, hogy a tapasztalatok szerint az illegális migránsok számának növekedésével párhuzamosan azok magatartásában is alapvető változás  következett be.

A kormányszóvivő közölte: a magyar rendőrség rendkívül nehéz körülmények között, a lehető legemberségesebben tesz meg mindent, hogy el tudja látni a határ védelmét, illetve megtegye az átlépők esetében a szükséges lépéseket.

Tudjuk, hogy a rendőrség képes ezt elvégezni – fogalmazott, jelezve, hogy a határvadász egységek fel lesznek készítve az ilyen jellegű események kezelésére is, a jövő heti rendkívüli parlamenti ülésen pedig jogszabályi védelmet is kap a magyar határ. MTI

Illegális bevándorlás – Brüsszel gyorsított eljárásban dönt a rendkívüli magyar kérésről

illegális bevándorlók

Gyorsított eljárásban, a lehető legrövidebb idő alatt dönt az Európai Bizottság arról a magyar kérésről, hogy Brüsszel nyújtson rendkívüli segítséget Magyarországnak a migrációs válság kezeléséhez – közölte kedden a testület illetékes szóvivője.

Natasha Bertaud elmondta, hogy Magyarország a 2014 és 2020 közötti pénzügyi időszakban előreláthatólag több mint 85 millió eurót kaphat erre a célra, a 8 millió eurós sürgősségi segítséget viszont ezen a kereten felül kell érteni.

„Magyarország könnyedén frontállammá válhat” – vélekedett Bertaud, kitérve arra, hogy Brüsszel egyelőre csak pénzügyi segítséget nyújt ezen a téren Magyarországnak, és a magyar hatóságok egyelőre nem is kértek más segítséget, így úgynevezett „hot spot” felállítását sem.

Ezek létrehozásáról az uniós állam-, illetve kormányfők tanácskozása döntött. A létesítményekben uniós szakemberek dolgoznak, céljuk pedig annak gyors megállapítása, hogy az érkező emberek közül ki jogosult arra, hogy menekültstátust kaphasson és ki nem.

Ilyen hot spotokat a két frontországnak nevezett tagállamban állítanak fel az uniós hatóságok, Olaszországban és Görögországban. A magyar álláspont szerint Magyarország azért nem számít frontországnak, mert azok akik dél felől átlépik a határt, minden valószínűség szerint nem Magyarországon lépnek először az unió területére.

Natasha Bertaud arra is kitért, hogy Brüsszel kész segíteni, a hot spotok felállítása pedig viszonylag rövid idő alatt kivitelezhető; Olaszországban már működik, és hamarosan Görögországban is dolgozni kezd egy ilyen uniós létesítmény. MTI

(Fotó: Migránsok a Röszke melletti vasúti átjárónál a magyar-szerb határon 2015. augusztus 25-én reggel. MTI Fotó: Ujvári Sándor)

Elkerülhetőek lennének az autóbalesetek?

Számos tanulmány kimutatta, hogy egyedül az emberen múlik, és elkerülhetőek lennének a balesetek, melyek ezrek életét követelik az utakon nap mint nap. Egyesek a gyorshajtást teszik meg a balesetek legfőbb okának, míg mások az emberi fáradtságot és az utak minőségét okolják. Egy biztos: még mindig túl sok az autóbaleset az utakon.
A legfontosabb cél mindenki számára az lenne, hogy aki reggel elindul otthonról, az este épségben haza is érjen. Mindenki így is indul el reggelente otthonról, ennek ellenére 2014-ben összesen 15.487 baleset történt a közutakon, melyből 573 volt a halálos kimenetelű baleset, ezekben összesen 626 ember veszítette életét. Ez egy hatalmas szám, főleg ha ezek a balesetek minden bizonnyal elkerülhetőek lettek volna.
Felmerül a kérdés, hogy ha elkerülhetőek ezek a balesetek, akkor az okait kell megkeresnünk és megszüntetnünk, éppen ezért számos kutatás született már arra vonatkozóan, hogy mi okozza a balesetek többségét. Ennek a kérdésnek a tisztázásában a rendőrségi statisztikák lehetnek segítségünkre. A legtöbb közúti balesetből a legtöbb esetben a járművezető (általában 90 százalék fölött), jóval kevesebb esetben a gyalogos (10 százalék alatt), elenyésző számban az utasok (1 százalék alatt), a jármű (1 százalék alatt) vagy az út hibájából (1 és 2 százalék között) következett be a baleset.
A balesetek legfőbb okai tehát a sofőrök, minden az emberen múlik, vagyis minden baleset elkerülhető lenne? A válasz ennél azért összetettebb, és minden eset egyedi, ezért minden balesetet teljes egészében, körülményeivel együtt meg kellene vizsgálni ahhoz, hogy teljes képet kapjunk, hiszen a statisztikák mindig valamelyest leegyszerűsítőek.
Nem mindegy, hol közlekedünk
Az autók és a benne ülők veszélyeztetettsége szempontjából nem mindegy, hogy milyen úton vagy útszakaszon közlekedünk. Például egy autópálya azon szakasza, ahol nincs kereszteződés, és frontálisan sem lehet ütközni, ott sokkal kisebb az autók veszélynek való kitettsége, mint egy országúti forgalomban.
Számos országban végeznek ún. mélyelemzést a balesetek összes körülményét megvizsgálva, amelyek sokkal átfogóbb képet adnak a balesetekről. Ezek alapján tudjuk, hogy több tényező összejátszásából adódik a legtöbb baleset (tehát pl. út és ember, jármű és ember), vagyis nem okolhatók teljes egészében csak a járművezetők.
Figyeljünk a jármű állapotára is!
Nagyon fontos lenne balesetmegelőzési szempontból is, hogy mindig kifogástalan állapotban lévő autóval induljunk csak útnak, hiszen ezzel is sok baleset kivédhető lenne. A gépjármű és az út közti kapcsolatot a gumiabroncsok biztosítják, ezért igen fontos, hogy az autógumik mindig a lehető legjobb állapotban legyenek. Sokan hajlamosak elbagatellizálni a gumik fontosságát, és a gumicserét akár évekig is halogatni, ezzel azonban nagyobb veszélynek teszik ki magukat és családjukat az utakon.
Túl fáradtak vagyunk?
A Virginia Műszaki Egyetem Közlekedési Intézete nemrégiben egy átfogó kutatás eredményeként mutatta ki, hogy a közúti balesetek leggyakoribb kiváltó oka a fáradtság és a kimerültség, kialvatlanság. A korábban hitt 2-3 százalékkal ellentétben a kutatók úgy vélik, a balesetek akár 20 százalékáért is felelős lehet ez az állapot.

Pintér szerint nem érte meg egyeztetni Martonfával a menekülttáborról – Sormásnál is meg fogják építeni

Mert az túlságosan lelassította volna a gyors és azonnali cselekvést. Ezért inkább nem is szóltak, hogy felhúznak oda egy ezer fős menekülttábort – tudatta a Hír24.

Mint cikkükben írják:

” Összesen 3,7 milliárd forintból építik fel a Martonfára és Sormásra tervezett két ideiglenes befogadóállomást, amelyeket ősszel nyitnak meg, írta pénteki számában a Népszabadság Pintér Sándor belügyminiszter írásbeli válaszára hivatkozva.

A Belügyminisztérium vezetője Harangozó Tamás MSZP-s országgyűlési képviselő kérdésére adott írásbeli válaszában azt írta, az állomások ezer fő befogadására lesznek képesek, és helyszínenként 1,8-1,9 milliárd forint költséggel számolnak.

A tárca vezetője azt is írta, hogy húsz állami ingatlan jöhetett szóba, az érintett önkormányzatokkal történő egyeztetés jelentősen lassította volna az „azonnali és gyors cselekvést” – fogalmaz cikkében a Hír 24.

Dénes Sándor: Nagykanizsa sem szeretne menekülttábort

Nagykanizsa sem szeretne külterületén menekülttábort – nyilatkozta Dénes Sándor polgármester a Hír TV-nek adott interjújában.

Mint a városvezető fogalmazott, hivatalos döntésről még nem tud, viszont jelenleg is  él az a kormányrendelet, amely szerint Sormás külterületén épülne  meg az ideiglenes befogadó állomás.

Azt elismerte, hogy a napokban valóban bejárták a lőteret a Belügyminisztérium illetékeseivel, de ezt csupán a terület felmérése, illetve az esetleges lehetőségek feltárása érdekében tették. Hozzátette ugyanakkor: ahogyan az ország többi települése, úgy Nagykanizsa sem szeretné, ha külterületén menekülttábor épülne, viszont azzal is tisztában vannak, hogy ezt a helyzetet valahogyan mindenképpen kezelni kell.” – olvasható a Hír TV online oldalán.

(Fotó: Dénes Sándor – Facebook)

 

Élménnyel gyógyítanak szívbetegeket a Holnapocska táborban

Idén első alkalommal harminc veleszületett szívbetegéggel élő gyermek és testvéreik számára szervezett élményterápiás tábort a zalaszabari Zobori KalandoZoo keretében működő Holnapocska Tábor. Az Országos Kardiológiai Intézet vezető szakemberei és munkatársai, valamint a csatlakozó civilek önkéntes munkájával zajló terápia célja, hogy az érintett gyermekek is megtapasztalják azokat az élményeket, mint egészséges társaik, ezzel támogatva teljes rehabilitációjukat.

Kötélpályán egyensúlyozó, különleges, elsőre szinte nyaktörőnek látszó nyári szánkópályán száguldozó, vagy éppen csúszdán lecsúszva színes műanyaggolyók közé merülő gyerekek fogadták azokat az újságírókat, akik azért érkeztek, hogy találkozzanak több tucat veleszületett szívbetegséggel élő gyermekkel. De hiába keresték őket, helyettük boldog, önfeledt lurkókat találtak, akiken egyáltalán nem látszott, hogy nemrégiben kimerítő és hosszas kórházi kezelésen estek át. A festői környezetben lévő zalaszabari kalandpark éppen ezt tűzte ki célul: a betegségükből lábadozó gyerekek számára élményekkel megmutatni, hogy ők is pontosan olyanok, mint egészséges társaik.

A szívbeteg gyerekek kezelésében mi az orvosi segítséget adjuk, kardiológiai, vagy szívsebészeti beavatkozásokkal, de ahhoz, hogy visszakerüljenek a normális életbe, nagyon fontosak az ilyen lehetőségek. Kalandtábornak hívjuk, de valójában életmód-tábor, hiszen megmutatják számukra, ők is képesek ugyanúgy élni, mint egészséges társaik. Ennek a gyógyulásban legalább akkora szerepe van, mint az orvosi beavatkozásoknak – mondta Dr. Ablonczy László, az Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központ Gyermek-kardiológiai osztályának helyettes vezetője az újságíróknak.

A végeredmény rendkívül látványos, mert kívülről nem tudjuk megmondani, melyik gyermek milyen szívsebészeti, vagy gyógyszeres kezelésen esett át, hiszen mindegyikük egyforma sebességgel rohan, mászik, küzd, és jól érzi magát – tette hozzá kollégája, Dr. Prodán Zsolt szívsebész, az Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központ Csecsemő- és gyermek-szívsebészeti osztályának főorvosa.

Ezeket a gyerekeket hosszabb-rövidebb időre kiszakították a normális életből, ez a tábor pedig segít abban, hogy újra megtanuljanak nevetni, szaladni és élvezni a mindennapokat, visszatérni a hétköznapokba – foglalta össze élményeit Vereckei Ákos olimpiai bajnok kajakozó, aki  szintén részt vett az újságírói önkéntes napon.

Az Erzsébet-program fennállásának első négy évében az idei évvel együtt ‒ több mint 600 ezer ember számára nyújtott pihenési lehetőséget, ebből több mint 300 ezer a gyermek. A Holnapocska Táborral kialakított együttműködés új elem a programban, amellyel hosszú távra tervez a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány – hangsúlyozta Erdős Balázs pályázati programvezető.

Az első, veleszületett szívbeteg gyermekeknek szervezett élményterápiás táborban összesen 40 gyermek vesz részt. Közülük 29-en a kórházi kezeléseket követően – ketten szívátültetésen átesve, többen pedig további műtétekre várva – üdülnek 11 kísérő testvérükkel együtt, akik az önkéntesek mellett segítik reintegrációjukat. Ugyanazokat a kalandokat élhetik át, mint egészséges társaik: számtalan, bátorságukat is próbára tevő csúszda, kötélpálya, íjászat, óriáshinta, trambulinok, valamint állatsimogató, jól felszerelt ökoház és játszóterek várják őket nálunk – foglalta össze az egy hetes programot a Holnapocska Tábor alapítója, Szabadics Zoltán.

A szívbetegséggel született és szívműtéteken átesett gyermekek otthon nagyon szoros védőhálóban élnek, számukra különösen fontos, hogy kórházi harcaikat feledhessék, ehhez nagyon nagy segítség a részükre szervezett tábor. Életre szóló élményeket és barátokat szerezhetnek az itt töltött egy hét alatt. Az orvosi munka kiteljesedéseként élem meg, amikor látom, pillanatok alatt feloldódnak bennük a korábbi gátak, és állapotukat elfeledve élvezik a tábor nyújtotta élmények minden pillanatát – idézte fel tapasztalatait Dr. Tordas Dániel, aki szintén az Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központjának munkatársa, és a tábor önkéntes orvosa.

Az alapító Szabadics házaspár – Szabadics Zoltán és Szabadicsné Rádi Éva – idén hat térítésmentes tábort szervezett több mint 80 önkéntes közreműködésével. A munka anyagi hátterét részben a kalandpark bevételei biztosítják, ez évtől pedig az Erzsébet-program is támogatást nyújt a működéshez.

Sormás helyett Nagykanizsán épülhet meg a menekülttábor

Sormás helyett Nagykanizsa külterületén épülhet ideiglenes befogadóállomás a menekültek számára – tudósított a Hír TV.

sormás menekülttábor 1

(Résztvevők a Jobbik demonstrációján, amelyen a bevándorlók számára tervezett sormási befogadóállomás ellen tiltakoztak Nagykanizsán 2015. augusztus 10-én. MTI Fotó: Varga György)

A változásról még egyik település polgármestere sem tud, de Nagykanizsa első embere elmondta: volt a közelükben helyszíni bejárás.

A csatorna úgy tudja, a döntés már Pintér Sándor belügyminiszter asztalán van. Sormás és Martonfa lakói egyébként a sajtóból értesültek arról, hogy nagy befogadóképességű menekülttáborokat terveznek hozzájuk, ami miatt komoly lakossági tiltakozás volt.

Nagykanizsa fideszes polgármestere, Dénes Sándor először kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy mit szólna, ha Nagykanizsára helyezné a kormány a menekülttábort, másodjára pedig azt hangsúlyozta, hogy a menekültkérdést meg kell oldani, de ehhez tárgyalásra és egyeztetésre van szükség.

A belügyminisztérium egyelőre nem reagált az értesülésre.

(Forrás: MTI – vg.hu)

Üzenet az MLF-355 rendszámú kocsi női sofőrjének

autó

Keresem azt a női sofőrt aki 2015.08.15.-én du 18:15 és 18:30 között a 76- os úton Szentgyörgyvár és a sármelléki körforgalom között közlekedett a menetiránnyal szemközt, Szentgyörgyvár irányába, melynek következtében hajszálon, a szerencsén és talán a sok éves vezetési rutinomon múlt, hogy a 3 gyermekkel nem álltunk fejre!
Szerettem volna akkor és azóta is megkérdezni a hölgyet, hogy ha már majdnem balesetet okoz, miért hajt el a helyszinről mintha semmi nem történt volna?
Aki tud segíteni, köszönöm!

(Forrás: Facebook)

1 861 862 863 864 865 935