Ismét ütősre sikerült a kanizsai Batthyány Gimnázium gólyabálja

batthyány gimnázium nagykanizsa gólyabál

Ismét ütősre sikerült a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium most tartott gólyabálja.

A suli Facebook oldalán tette közzé azt, hogy —->>>

„Ismét fergeteges hangulatúra sikeredett a gólyabál, köszönhetően a szervező 10.D osztálynak és természetesen minden gólya-osztálynak, akik apait-anyait beleadtak a készülésbe, és akik feladták a leckét a zsűrinek. A győztes végül a 9.E osztály lett, szeretettel gratulálunk!! De mindenki fantasztikus volt, komolyan!”

Akik lemaradtak vagy kíváncsiak az eseményre, azok szemezgethetnek az iskola FB oldalán közzé tett 65 fotóból 🙂

Ismét fergeteges hangulatúra sikeredett a gólyabál, köszönhetően a szervező 10.D osztálynak és természetesen minden gó…

Szerző: Batthyány Lajos Gimnázium hivatalos oldal2015. november 20.

Nagykanizsa és Zalaegerszeg együttműködése a zalai mérnökképzésért

Országosan is példaértékű lehet az az együttműködés, amelyet Zalaegerszeg és Nagykanizsa önkormányzata, a mindkét városban jelen lévő Pannon Egyetem, valamint öt jelentős hazai és nemzetközi hátterű cég kötött a műszaki és informatikai duális felsőoktatás erősítése érdekében – közölte a keddi aláírás alkalmából Zalaegerszeg polgármestere.
A két önkormányzat, az egyetem, illetve a Flextronics International Kft., a GE Hungary Kft., a Honeywell Hőtechnikai Kft., a Hidrofilt Vízkezelést Tervező és Kivitelező Kft., valamint az Anton Kft. között létrejött megállapodás kapcsán Balaicz Zoltán úgy fogalmazott: a szereplőknek érdekük, hogy növekedjen a hallgatói létszám, s ezáltal ki tudják elégíteni az egyre növekvő munkaerőigényt.

nagykanizsa pte duális képzés

Kitért arra is, hogy Zalaegerszegen a jövő év végéig mintegy 2500 új álláshely jön létre, s ezek 20 százaléka felsőfokú végzettséggel rendelkezőkre vár.
A zalai megyeszékhelyen éppen a munkaerőpiaci igények miatt indult el 2002-ben műszaki felsőoktatás, és 2012-ben Kecskeméttel együtt itt indult el az országban elsőként a duális mérnökképzés. Rangot ad a városnak a minőségi felsőoktatás, ezért – a közép- és felsőoktatásban a hiányszakmákra kiterjesztett saját ösztöndíjrendszerrel együtt – jövőre már több mint 200 millió forintot fordít az önkormányzat felsőoktatási célokra – sorolta Zalaegerszeg városvezetője.
Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere (Fidesz-KDNP) úgy vélekedett, hogy „nagyon nagy bajban vagyunk”, mert csak nehezen találni felsőfokú műszaki végzettségű szakembereket a megyében. A felsőoktatás mellett azonban fontos, hogy már a középiskolásokat is meg kell szólítani, igyekezni kell a megyében tartani a leendő hallgatókat, mert Budapest ezen a területen is „elszippantja” a diákokat.
Emlékeztetett arra, hogy Nagykanizsán a közelmúltban létrejött egy víztechnológiai kutatóközpont, amely a Hidrofilt Kft. mint hazai magántulajdonú cég, a Pannon Egyetem és az önkormányzat együttműködésének köszönhető, és ezzel minta lehet mások számára is.
Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora elmondta: a hálózatos intézményként működő, veszprémi székhelyű egyetem öt karon és számos telephelyén csaknem 8000 hallgatót oktat. Megítélése szerint a hallgatókat csak akkor lehet helyben tartani, ha már itt megtalálják a leendő munkaadóikat, illetve náluk bekapcsolódhatnak a kutatásokba, fejlesztésekbe, a gyakorlati munkába, a munkáltatók pedig ezen keresztül már kiválasztásuk előtt megismerhetik őket.
Birkner Zoltán, a Pannon Egyetem nagykanizsai kampuszának igazgatója arról beszélt, hogy a felsőoktatási vezetők az utóbbi években egyre gyakrabban találkoznak vállalatvezetőkkel, mert a gazdaság „kikényszerítette” a munkaerőpiac igényeinek megfelelő oktatást. Zalában jelenleg már 40 duális képzőhely segíti a felsőfokú oktatást, de nemcsak a műszaki és informatikai képzésre kívánják kiterjeszteni az együttműködést, hanem például a Keszthelyen vezető szerepet betöltő agrárképzésre is.
A megállapodást aláíró cégek nevében Lang János, a Flextronics alelnöke kifejtette: Zalában nagyon nagy szükség van erős műszaki felsőfokú oktatásra, mert jelentősen iparosodott a térség, ahol nagyon komoly cégek települtek meg. Nem lehet szétválasztani az erős ipart az erős felsőoktatástól, s a duális informatikai és mérnökképzés révén sokkal gyorsabban egymásra találhatnak a hallgatók és a vállalatok. MTI

(Fotó: Seres Zoltán/Balaicz Zoltán – Facebook)

Enyhébb ítéletet kaptak a nagykanizsai szórakozóhelyek fenyegetői

Az elsőfokú ítéletet helybenhagyva, de a büntetések időtartamát mérsékelve, jogerősen rövidebb idejű szabadságvesztést kapott szerdán az a négy férfi, akit közveszélyokozás és kényszerítés kísérlete miatt ítéltek el februárban, mert nagykanizsai vendéglátóhelyeket és tulajdonosaikat fenyegették.

nagykanizsa-fel-akartak-gyujtani-egy-bart-2

A négy férfi 2014-ben megpróbált felgyújtani egy nagykanizsai szórakozóhelyet, egy másik étterem tulajdonosát pedig üzlethelyiségének és autójának felgyújtásával fenyegette meg. A Zalaegerszegi Járásbíróság februárban közveszélyokozás és kényszerítés kísérlete miatt első fokon hat év négy hónaptól kilenc és fél évig terjedő fegyházbüntetésre ítélte a vádlottakat.
A Zalaegerszegi Törvényszék a vádlottak fellebbezése nyomán tárgyalt ügyben szerdán csökkentette az első fokon kiszabott szabadságvesztések időtartamát – tekintettel arra, hogy a fenyegetések kísérletként voltak értékelhetők -, de egyebekben az ítéletet helybenhagyta.
A per vádlottja a nagykanizsai éjszakai életben ismert – több vendéglátóhelyről kitiltott – 41 éves S. István és 20 éves fia, S. Martin, valamint O. Imre, továbbá negyedrendű társuk, O. István.
S. István éveken át többször is verekedést provokált egy nagykanizsai sörözőben, és fizetés nélkül távozott onnan. Emiatt a söröző tulajdonosa az új vendéglátóhelyére sem akarta beengedni, ezért a „szégyenért” a vádlott károkozással fenyegetőzött.
A négy férfi 2014 áprilisában egy este egy brit rendszámú Lincolnnal jelent meg a zárva lévő szórakozóhely közelében. Műanyag flakonokban benzint és motorolajat vittek magukkal, ezeket a lépcsőre és a bejáratra locsolták, majd megpróbálták meggyújtani, de megjelent a tulajdonos, ezért elmenekültek.
A szakértő szerint ha a bejárati ajtó alatt befolyó benzin vagy annak gőze meggyullad, a közelben lévő gázkonvektor és ezzel a helyiség is felrobbanhatott volna, veszélyeztetve a szomszédos épületeket is.
Egy másik étterem vezetője korábban szintén azt közölte a társasággal, hogy az általa üzemeltetett vendéglátóhelyre nem mehetnek be. A másik vádpont szerint ennek ellenére rendszeresen megjelentek ott, és telefonon is gyújtogatással fenyegetőztek, S. Martin pedig egyszer meglökte és próbálta megütni a vendéglátóhely tulajdonosát.
Az elsőfokú bíróság februárban S. Istvánt tettesként, illetve társtettesként elkövetett kényszerítés kísérletében, valamint közveszélyokozás kísérletében felbujtóként és többszörös visszaesőként kilenc és fél év fegyházbüntetésre ítélte. Három társa társtettesként vagy bűnsegédként való közreműködéséért egyenként hat év és négy hónap fegyházbüntetést kapott.
A mostani jogerős ítélet az elsőrendű vádlott szabadságvesztését nyolc évre csökkentette, a másodrendű vádlottként szereplő fiáét öt és fél évre enyhítette. A harmadrendű vádlottnak a minimumként kiszabható ötéves fegyházbüntetést kell letöltenie, negyedrendű társának pedig három évet kell börtönben töltenie. MTI

A kórházban tudta meg egy kanizsai férfi, hogy szén-monoxid mérgezést szenvedett

Fotó: Dél-Zala Press

Fotó: Dél-Zala Press

Rosszul érezte magát egy kanizsai férfi, ezért bement a Kanizsai Dorottya Osztály Sürgősségi Betegellátó Osztályára (SBO).

Ott a vizsgálatok során az ügyeletes orvos megállapította, hogy a beteg szén-monoxid mérgezést szenvedett.

Az SBO-ról értesítették a városi tűzoltóságot, ahonnan a lánglovagok a Csengery utcai lakásba mentek.

Itt emelkedett szén-monoxid koncentrációt mértek, a lakást átszellőztették és javaslatot tettek a hiba elhárítására – tudatta a kedden történt esetet a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Bővülhet az ingyenes gyermekétkeztetés, a gyed extra, a bölcsődei hálózat

Bővülne a családtámogatás, a gyermekvédelem, így a többi között az ingyenes gyermekétkeztetés, a gyed extra és a bölcsődei ellátás a napokban benyújtott családügyi törvényjavaslat nyomán – ismertette Novák Katalin és Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) két államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

gyermekétkeztetés

Fotó: Árvai Károly/kormány.hu

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár elmondta: a törvénycsomag parlamenti elfogadása esetén a 2014-ben bevezetett gyed extra – amely munka mellett is lehetővé teszi a családtámogatás folyósítását – már nem a gyermek egyéves, hanem féléves korától vehető igénybe.
A bölcsődei diplomás nevelők jövedelme a jövő év elejétől havi 40-60 ezer forinttal is növekedhet a pedagógus-életpályamodell kiterjesztése nyomán. A bölcsődei modell 2017-től jobban alkalmazkodik a helyi igényekhez és több családhoz juthat el – tette hozzá.
Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár közölte: a jövő évtől minden iskolai szünetben kötelező lesz az önkormányzatok számára a rászoruló gyermekek napi egyszeri ingyenes étkeztetésének megszervezése. Az ehhez szükséges mintegy 4,5 milliárd forintot a kormány biztosítja majd. MTI

Megkezdődött a kötelező betelepítési kvóta elleni aláírásgyűjtés Cseresnyés Péter választókörzetében

Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő választókerületében is megkezdődött a Fidesz által kezdeményezett kötelező betelepítési kvóta elleni petíció aláírásgyűjtése.

betelepítés petíció

Nagykanizsán a Fidesz irodában (Nagykanizsa, Sugár u.14) hétfőtől-péntekig 9-18 óra között lehet aláírni a petíciót.

Az aláírásgyűjtés az országgyűlési képviselő választókerületének minden településén megtörténik, melyről hirdetményt tesznek közzé – írta Facebook oldalán Cseresnyés Péter.

Mint fogalmazott: ” Meg kell védeni Magyarországot a kötelező betelepítési kvóta ellen!
Csatlakozzon Ön is a petícióhoz, mondjon nemet a jogtalan és értelmetlen betelepítési kvótákra!”

Gelse ÖTE: hat falu nagyobb biztonságban

Gelse az elmúlt időkben az elhibázott beruházásokról vált országszerte ismertté. Az indított büntetőügyek folyamatban vannak, az egykori polgármestert akár börtönbüntetésre is ítélhetik.

gelse öte 1

Persze változott a világ Gelsén is és egyre több pozitív hír lát napvilágot a faluról. Például az, hogy november 7-én egy ünnepséget rendeztek a helyi önkéntesek, ugyanis a Gelsei Önkéntes Tűzoltó Egyesület november 1-től beavatkozó egyesületként működhet tovább.

gelse öte 2

Az 1883-ban alakult, majd 2008-ban újjá alakult ÖTE tagságát és támogatóit a rendezvényen megtisztelte jelenlétével Manninger Jenő a térség országgyűlési képviselője, aki 4 új légzőkészüléket és egy vadiúj EDR rádiót is átadott Baján Sándornak a civil szervezet vezetőjének.
Jelen volt dr. Bérczi László tű. dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő, aki a beavatkozást igazoló dokumentumot adta át. A rendezvényen szólt még a jelenlévőkhöz Egri Gyula a zalai katasztrófavédelem vezetője és Szegedi Ferenc polgármester is. A Gelse ÖTE pályázaton nyert egy Suzuki terepjárót is, amelyet Kiss Zsolt plébános szentelt fel.

gelse öte 3
A gelsei önkénteseknek köszönhetően Gelse, Gelsesziget, Kilimán, Pölöskefő, Kacorlak és Zalaszentbalázs lakói érezhetik nagyobb biztonságban magukat, hiszen a riasztástól számított tíz percen belül már érkezik is hozzájuk a tűzoltó segítség.
(Fotók: Gelse ÖTE – Facebook)

Az iszapról! Balatonmáriafürdő polgármestere szerint a sajtónak egy szenzációval több volt

Többen szívesen látogatjuk a balatoni strandok közül a balatonmáriafürdői pihenőhelyeket. Egyrészt közel van, másrészt időközben a szolgáltatások színvonala is olyanná kezd alakulni Márián, mint bármelyik kisebb Magyar Tenger-parti településé.

Az utóbbi időkben Balatonmáriafürdő strandjainak eliszaposodásáról cikkezett a hazai sajtó és a napokban a az üdülőtelepülés honlapján Galácz György polgármester is megosztotta álláspontját az üggyel kapcsolatban. Így.

balatonmáriafürdő iszap

Vastag iszapréteg borítja Balatonmáriafürdő egyik strandjának lépcsőjét 2015. október 10-én. Az elmúlt időszakban hatalmas iszaposodás kezdődött a térségben, az 50-80 centiméter mély iszap miatt a csónakok és a stégek megközelíthetetlenek. MTI Fotó: Varga György

„Az elmúlt hónapokban sokan aggódva figyelték a balatonmáriafürdői strandok eliszaposodásának folyamatát. A sajtóban megjelent feltételezések felkorbácsolták a kedélyeket, vészharangot kongattak, hogy „veszélyben a baranyai üdülőtulajdonosok nyaralóhelye”.
Többen „szakértőként” próbálták a felelőst, vagy felelősöket megnevezni. Különböző fórumokon minősíthetetlen vélemények jelentek meg minden következmény nélkül.
Valljuk be őszintén, a sajtónak is jól jött az iszap, egy szenzációval több volt. Pedig a Balatonban mindig volt iszap, most is van, a jövőben is lesz. A Balaton egyszerűen ilyen.
Az igaz, jelenleg, valamilyen ok miatt nálunk sokkal több van! Balatonmáriafürdő Önkormányzata a helyzet kezelésére felvette a kapcsolatot a Vízügyi Igazgatósággal és a Balatoni Fejlesztési Tanáccsal. A Vízügyi Igazgatóság szakemberei már vizsgálják, hogy mi az oka a nagymennyiségű iszap megjelenésének. Ennek a vizsgálatnak az eredménye határozza meg a további teendőket. Az már biztos, a Siófoki Vízügyi kirendeltséggel egyeztetve, december elsejétől megkezdjük a problémás területeken a nád karbantartását. Ez érinti Balatonmáriafürdő összes strandját, illetve lejáróját.
Mivel ekkora mennyiségű iszap eltávolítására az önkormányzatnak nincs pénze, ezért levélben a Balatoni Fejlesztési Tanácshoz fordultunk segítségért. Az a célunk, hogy jövőre, a szezonkezdésre a szépen felújított strandjaink előtt mindenki számára élvezhető vízfelület legyen. Azonban teljes iszapmentességet nem tudunk ígérni. Galácz György polgármester”

Ősszel sem pihen a csömödéri erdei kisvasút

A Zalaerdő Zrt. Csömödéri Állami Erdei Vasút mozdonyai és szerelvényei szinte minden évszakban dolgoznak megállíthatatlanul.
Nyáron a leglátványosabbak, amikor turisták tízezreit repítik a csodálatos, nyugalmat árasztó zalai erdők közé. Az egyik végállomás éppen a vendégszerető Kistolmácson van.

csömödér kisvasút 2

Fotó: MTI/Varga György

Az ország leghosszabb kisvasúti hálózatán zakatoló kicsi vasparipák 102,9 kilométeren közlekednek, aminek mindössze csak a harmadán van személyszállítás.
Létrehoztak itt Magyar Termék Nagydíjas Zakatoló Erdei Iskolát, új attrakcióként november elején  Márton napi lúdlakoma lesz harmonikás kísérettel, Lúdas Matyi társaságában, aztán Ábel és mozdonytársai számára megkezdődtek a dolgos hétköznapok is.

csömödér kisvasút 1

Fotó: MTI/Varga György

A hosszú esős időszak után a nagykanizsai központú erdészetnél is újra megkezdődött a fakitermelési szezon. A kis tehervonatok hangulatos települések között, az őszi színekre festett természetben hordják a megannyi fát a Zalaerdő erdeiben.

Karácsonyi nyitvatartás: tisztázták a félreértéseket a Tescóval

Tisztázta a karácsonyi munkaidő-beosztás körüli félreértéseket a Tescóval a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ
A szakszervezet MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint csütörtökön egyeztettek a Tesco képviselőivel.
A KASZ örömmel vette tudomásul, hogy a vállalat korábban tévesen küldte ki a munkavállalóknak igen kedvezőtlen ünnepi munkaidő-beosztást – hangsúlyozták a közleményben.

nagykanizsa tesco

Fotó: Dél-Zala Press

Az egyeztetésen kiderült, hogy december 24-én az üzletek 12 órai zárása után minden munkavállalónak csak addig kell az áruházban maradnia, amíg a saját munkafolyamatát befejezi.
Kivételt jelentenek az áruátvétellel foglalkozó munkatársak, de ők is legkésőbb 15 órakor elmehetnek. Az üzletek erre a munkára az önként jelentkezőket osztják be. Azokban az áruházakban, ahol biztosan nem érkezik áru 12-15 óra között, az áruátvevőknek sem kell tovább bent maradniuk 12 óra után – közölte a KASZ.
A Tesco áruházakban az ünnepek után a munkavégzés legkorábban december 27-én reggel 6 órakor kezdődik.
A szilveszteri munkavégzés is hasonlóképpen alakul, a 12 órai zárás után az árufeltöltés délután fél ötkor befejeződik, és csak az áruátvétellel foglalkozó munkatársaknak kell az áruházakban maradniuk maximum este hatig.
A szakszervezet pozitívan értékeli, hogy sikerült elérni a Tescónál, hogy a munkavállalók december 24-én a karácsony estét, valamint az azt követő két napot teljes egészében a családjukkal tölthetik – hangsúlyozta a KASZ. MTI

1 855 856 857 858 859 935