Tízmilliárd forintból készül el a vízközművek országos katasztere

Mintegy 10 milliárd forint uniós forrásból egységes struktúrájú, online, országos vízközmű térképi nyilvántartás és kataszter készül – jelentette be a projektet vezető NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

A mindenki számára elérhető, közhiteles vagyonleltár az országos vízközmű-állományról 2015 júniusára készül el.     A változásokat is folyamatosan követő rendszer alkalmas lesz többek között vagyonértékelési feladatokhoz kapcsolódó adatszolgáltatásra, támogatja az állami vízközmű-tervezési feladatokat és az ágazati döntéselőkészítést – mondta Ilkovics Elza, az NFP szakmai vezetője.
A fejlesztésre azért volt szükség, mert a jelenlegi vízközmű-nyilvántartás szerkezetében, formájában és a nyilvántartott adatok körét tekintve sem egységes. A modern térképi nyilvántartásra szükségük van a vízközmű-szolgáltatóknak, tervezőknek, ingatlanfejlesztőknek is. A közhiteles térképek mindenki számára fontosak, mivel tervezés csak közhiteles adatokon alapulhat – tette hozzá Ilkovics Elza.
Az ütemterv szerint elsőként az alaptérkép, majd a vízközmű kataszter, végül a web-alapú felhasználói felület készül el. Az egységes szerkezetű és tartalmú kataszter része a nyolcmillió földrészlet adatait tartalmazó ingatlan-nyilvántartási térkép is.
A vízközművekkel – közterületeken fekvő vízvezetékek, csatornák, kutak, szennyvíztisztító telepek, szivattyúk – kapcsolatban a szolgáltatóknak vagyonértékelési kötelezettségük is van. A mostani projekt az ehhez szükséges költség-haszon elemzések elkészítését is segíti – emelte ki az NFP szakmai vezetője.
A kivitelezést konzorciumi formában a Geodézia Zrt., a T-Systems Magyarország Zrt. és a CH-Plussz-2000 Kft. valósítja meg, a KEOP (Környezet és Energia Operatív Program) keretében. (MTI)

Akadálymentes villany- és gázszámlát kérhetnek a fogyatékosok augusztustól

Augusztustól a fogyatékos fogyasztó írásbeli kérelmére, úgynevezett akadálymentes számlát kaphat a villany- és gázfogyasztásáról, majd jövő augusztustól a víz-, a távhő- és a szemétszállítási számla is lehet ilyen jellegű.

 

Az említett szabályokat a parlament által februárban módosított rezsicsökkentési törvény tartalmazza.
Az akadálymentes számla háromféle lehet: Braille-írással nyomtatott, akadálymentes formátumú elektronikus vagy pedig könnyen érthető elektronikus számla.
A törvény még annyit mond az akadálymentes számláról, hogy annak a számlaképénél a törvényben meghatározott formai előírások mellőzhetőek.
A részleteket a törvény a kormányra bízza. (MTI)

Hús, fegyverek, trófeák

Több mint száz kiló húst, trófeákat és fegyvereket találtak a gyanúsítottak lakásán.

 

A gyanú szerint a 37 éves H. Zoltán újudvari és a 36 éves V. Dávid János nagybakónaki lakos hosszabb ideje engedély nélkül tartott vadászfegyvereikkel a környékbeli erdőkben, vadászterületeken jogosultság nélkül vadásztak, majd az elejtett vadak húsát értékesítették.

 

A gyanúsítottaknál tartott házkutatás során több orvvadászatból származó agancs, agyar, vadhús került elő. H. Zoltán otthonában lefoglaltak a rendőrök különböző fegyver tartozékokat, illetve 18 darab 22-es kaliberű kispuskába való, engedély nélkül tartott lőszert. V. Dávid János otthonában több engedély nélkül tartott lőfegyvert találtak a nyomozók. A borospincéből pedig mindegy százötven kilogramm feldolgozott, részben lefagyasztott vadhús, valamint őz és szarvastrófea került elő.

 

H. Zoltán kihallgatása során nem tett vallomást, V. Dávid János részben beismerő vallomást tett.

 

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya H. Zoltán újudvari lakos ellen lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntett, míg V. Dávid János nagybakónaki lakos ellen lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntett, valamint orvvadászat bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A gyanúsítottakat a nagykanizsai rendőrök őrizetbe vették, majd a Zalaegerszegi Járásbíróság 2014. július 21-én előzetes letartóztatásba helyezte a két férfit.

 

Zala megyében 10 százalék alá csökkent a munkanélküliek aránya

Zala megyében 9,2 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta június végén. A kirendeltségeken a májusinál 15 százalékkal, az egy évvel korábbinál pedig 20 százalékkal kevesebb álláskeresőt regisztráltak – közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja az MTI-vel kedden.

 

A munkaügyi központ adatai szerint a nyár első hónapjában 12 ezer álláskereső szerepelt a regisztrációban Zala megyében, a májusinál csaknem 2200-zal, a tavaly júniusinál pedig több mint 3 ezerrel kevesebb. A nyilvántartott álláskeresők 11 százaléka, 1300 fiatal pályakezdő.
A korábbi évek júniusában az előző hónaphoz képest átlagosan 5 százalékkal csökkent az álláskeresők száma. Az idén a 15 százalékos mérséklődés részben a közfoglalkoztatás több mint ezres bővülésének, valamint az idényjellegű munkaerő-keresletnek az eredménye.
Június végén a megye valamennyi területén kevesebben kerestek munkát, mint egy hónappal korábban. A nyilvántartott álláskeresők aránya 9,2 százalékra csökkent: a mutató Keszthely térségében a legalacsonyabb, mintegy 6,7 százalék, de a megyei átlag alatti a munkanélküliségi ráta Lenti és Zalaegerszeg környékén is. A legmagasabb (13,9 százalék) az álláskeresők aránya a letenyei kirendeltség területén.
Az első félévben összesen 5700 nem támogatott új álláshelyet jelentettek be a foglalkoztatók. A júniusban bejelentett 2 ezer álláshely több mint fele a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódik. A legnagyobb számban segéd- és alkalmi munkások, egyéb egyszerű foglalkozásúak mellett összeszerelők, bolti eladók, tehergépkocsi-vezetők, targoncavezetők számára ajánlottak munkát.
A munkaügyi szervezet közlése szerint a nyilvántartásba kerülők száma évek óta nem volt ilyen alacsony Zala megyében, mint az idén júniusban. A kirendeltségeken 1200 álláskeresőt regisztráltak, közülük 200-an első alkalommal szerepelnek a nyilvántartásban.
Az ismételten álláskeresővé válók mintegy fele egy éven belül vált újra munkanélkülivé, de több mint 20 százalékuknál már 4 évnél is hosszabb idő eltelt azóta, hogy kikerültek a nyilvántartásból. Az álláskeresők többsége segéd- vagy alkalmi munkásként dolgozott korábban.
    Az év első felében összesen 10 500 álláskereső tudott munkába állni: 5900-an támogatott, 4600-an pedig támogatás nélküli foglalkoztatás keretében.

Repülős nyaralók figyelem: nem minden út vezet Ferihegy felé!

2014. július 15-étől, keddtől várhatóan augusztus 30-áig lezárják a Gyömrői úton a Zalán utca és az Úz utca között a városhatár felé tartó 2 közúti sávot, helyette 1 sávon, a szalagkorlát megbontásával a Ferihegyi repülőtérre vezető úton haladhat az autóforgalom, a gyorsforgalmi út ugyanezen szakaszát ugyanakkor egyirányúsítják, a városközpont felé autózókat pedig a Gyömrői út centrum irányú útpályájára terelik, mert a Gyömrői úton csatornázási munkákat végeznek a Budapest komplex integrált szennyvízelvezetése (BKISZ) program keretében. A városból a reptérre tartóknak javasoljuk, hogy a megszokottnál néhány perccel hamarabb induljanak el.

13441635Csatornázási munkákat végeznek a Gyömrői út XVIII. kerületi szakaszán a Zalán utca és az Úz utca között július 9-étől, szerdától várhatóan augusztus 30-áig, két ütemben. Az első, július 9-étől 14-éig, hétfőig tartó ütemben a Gyömrői út 1-1 sávját zárják le, amely jelentős akadályt nem okoz a közlekedők számára. A második, július 15-én, kedden kezdődő ütemben a Gyömrői út Zalán utca és Úz utca közötti útszakaszán lezárják a városhatár felé tartó 2 forgalmi sávot, a közúti forgalmat a Gyömrői útról – 1 sávon – a szalagkorlát megbontásával a Ferihegyi repülőtérre vezető útra terelik. A gyorsforgalmi utat a Zalán utca és az Úz utca között a városhatár felé egyirányúsítják, a városközpont felé autózókat pedig a Gyömrői út centrum irányú útpályájára terelik. A munkaterület környezetében 30 kilométer/órás sebességkorlátozást vezetnek be. A korlátozásról az Üllő úton és a városhatárnál kihelyezett táblák is tájékoztatást adnak. A július 14-étől kezdődő ütemben a lezárás környezetében a csúcsidőszakokban mindkét irányban torlódásokra kell számítani. – olvasható a BKK oldalán.

10 év kihívás, 5 év optimizmussal teli várakozás

22898_usztoke nagy

A kép forrása: www.vg.hu

Az elmúlt években a szálloda sok nehézséget tudott leküzdeni. Nem volt könnyű helyzetben a vállalat, amikor Üsztöke Botond, jelenlegi vezérigazgató, megbízást kapott a szálloda üzemelésének optimalizálásra. Azóta a szálloda pénzügyi helyzete stabilizálódott, és megjelent a fény is az alagút végén. Üsztöke Botonddal beszélgettünk…

-Önnek nagy tapasztalata volt más szállodák üzemeltetésében, mikor átvette a Karos Spa irányítását. Mit tapasztalt, hogyan értékelte a hotelt a piac akkori helyzetében?
A szálloda ugyanabban a helyzetben volt mint a szállodaipar illetve a szállodák többsége hazánkban: magas hitel állomány /különös tekintettel az euró vagy a svájci frank árfolyam változására/ egy fogyasztók által erősen érintett piacon. Nemcsak egyéni vendégeken, hanem üzleti partnereinken is éreztük a visszafogottságot. A válság kellős közepén vagyunk, vagyis a kapacitáskihasználtság alacsony, az átlag ár alacsony, a költségek az elmúlt évekhez képest viszont jelentősen nőttek. Ezzel küzd a hotelek többsége.

-Milyen intézkedések, stratégiák kellettek ahhoz, hogy a szálloda ma stabilnak mondható állapotba kerüljön?
Először is stabilizálni kellett a banki kapcsolatot, hiszen a válság közepén kulcskérdés a megfelelő tárgyalási pozíció. Miután megtörtént ennek a kapcsolatnak a megszilárdítása, viszonylag egyszerű képlettel kellett tovább haladni: növelni a bevételt és csökkenteni a költségeket. Ennek az optimumáig azonban nagyon rögös út vezetett. Temérdek sales intézkedésekre volt szükség, ami az okos célpiacok és célszegmensek kiválasztásán alapult. Eközben persze teljesen racionalizálni kellett a költségeket is. E két dolog sem zárja ki egymást, mivel az értékesítési stratégia kialakításának is költséghatékonynak kell lennie, főként egy vészterhes időszakban. Az értékesítési struktúrába nem mennék bele, mivel nagyon szerteágazó és sok minden hat rá a mai napig is. A költségeink racionalizálása első sorban a nélkülözhető dolgok faragását jelentette úgy, hogy a szálloda szolgáltatásai se csorbuljanak túl észrevehetően. Emellett szükségszerű volt a humán tőke újragondolására is, ami egy válság periódusban szinte általánosnak mondható.

– Sok helyen – egyebek mellett a Kanizsapress.hu-n is – olvashattunk a tervezett beruházásokról. Mit lehet tudni a csaknem 400 milliós beruházás részleteiről?
A szűk esztendők és az idő előrehaladtával szükségszerű egy ekkora komplexumnak a fejlesztésére is gondolni. Mint Zalakaros legnagyobb szállodája – méretben és vendégéjszakában is – felelősséggel is jár a működtetés, hiszen sem a versenytársainktól való lemaradást, sem pedig a „kopó” hírnevet nem kockáztathatja meg a hotel. Három fő fókuszpontot határoztunk meg a beruházást illetően: a legfontosabb a technikai fejlesztések, tekintettel a ház 10 éves múltjára. Ezenkívül számtalan, a vendég kényelmét szolgáló beruházást tervezünk, melynek részleteibe ugyancsak nem merülnék el, valamint szorosan ehhez kapcsolódóan olyan újdonságokat kívánunk létrehozni, amivel még vonzóbbak lehetünk egykori, jelenlegi és jövőbeni vendégeink számára.
Úgy hiszem, ez a beruházás sorozat komolyságában és méreteiben az elkövetkező öt évet bizonyosan lefedi majd. Az invesztálástól azt várjuk, hogy kivitelezést követően három éven belül megtérülnek, és ennek következményeképpen magasabb áron tudunk még több vendéget elszállásolni éves szinten.

– A vállalat elnöke, dr. Oláh Péter említette korábbi nyilatkozatában, hogy a szállodai munkaerő létszám a kezdeti időszak óta jelentősen csökkent. Terveznek munkaerőben is fejlesztést?
A korábbiakhoz képest valóban kevesebben látják el ugyanazt a feladatot, de remekül működik a rendszer 10 évvel a nyitás óta is. Ennek több oka is lehet, például a szezonalitás, szállodai kihasználtság, munkaerőpiac alakulásai, továbbá a megbízható munkavállalók. Úgy gondolom , hogy az üzemeltetésnek megfelelő mennyiségű a létszámunk, amely akár havonta is változhat vendéglétszám és szezon függvényében. Egy dolgot fontos megemlíteni, méghozzá a gazdasági környezetet: a vonzó nyugati keresetekkel nem nagyon lehet versenyezni, de úgy gondolom ez általános probléma a térségben.

-Milyen a kapcsolat a Pannon Egyetem nagykanizsai kampuszával?
Az együttműködés jó az egyetemmel. Az ott tanuló diákok és a végzettek közül is sokan dolgoznak nálunk akár gyakornokként, akár teljes munkarendben. Mindezen felül is virágzó a kapcsolatunk, talán ez mindannyiunk érdeke is. Többféle együttműködési lehetőség áll fenn a szakmai programok és az üzleti oldal mellett, igyekszünk a magunk módján a leginkább támogatni egymást a kölcsönös fejlődés érdekében.

 

Szeptemberben bor- és dödöllefesztivál

Hagyományteremtő szándékkal először 2004-ben került megrendezésre a fesztivál, amely az idén szeptember 12-én és 13-án várja majd a gasztrofesztiválok iránt érdeklődő közönséget.

A fesztivált az idén is az Erzsébet téren és annak közvetlen környékén rendezik majd meg. Újdonság viszont, hogy a rendezés jogát az önkormányzat által kiírt pályázaton nem a fesztivál ötletgazdája, a Kanizsa és Környéke Gasztronómiai Egyesület nyerte el, hanem az eredeti szervezőcsapat mellett már tavaly feltűnt, a városnapi rendezvények szervezésében már komoly tapasztalatot szerző Kanizsa Turizmusáért Egyesület.

A programot — annak részleteinek ismertetése nélkül — már hirdetik a város hivatalos honlapján is.

a 18 év alattiak 9-10 százaléka nem jut rendszeresen élelemhez

A leginkább rászorulók számára indul program az Európai Unió támogatásával. A háromévesnél fiatalabbak családját, a hajléktalanokat, valamint az időseket élelmiszercsomagokkal segítik a létfenntartásban és életvezetési tanácsokkal a szegénységből kitörésben.

 

Június 30-án lezárult a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program társadalmi egyeztetése, és várhatóan a jövő év elején kiírhatják az első pályázatokat.
A társadalmi egyeztetésen félszáz szervezet, önkormányzat mondta el a véleményét, és ezek jó részét be is építették a programba – közölte.  A program 85 százalékban uniós és 15 százalékban hazai forrásból gazdálkodik majd, és elsősorban természetbeni juttatásokkal – élelmiszerekkel, alapvető fogyasztási cikkekkel – segít a rászorulóknak.
A program egyik célcsoportja a szegény családban élő, háromévesnél fiatalabb gyermekek, de szeretnék, ha ki tudnák terjeszteni a programot az összes olyan fiatalra, aki hátrányos helyzetű családban nevelkedik, mivel felmérések alapján tudható, hogy a 18 évesnél fiatalabbak 9-10 százaléka nem jut rendszeresen élelemhez.
A program a hajléktalanoknak és a rendkívül szegény időseknek is segíteni akar.
A támogatás összege 29,1 milliárd forint, az elosztás során pedig azokra a szervezetekre szeretnének támaszkodni, amelyeknek gazdag tapasztalatuk van már ezen a területen, tudják, miként lehet felmérni, kik a rászorulók, és módszerük is van ahhoz, hogy a leghatékonyabban segíthessenek.
Nem kizárólag élelmiszercsomagokkal fognak segíteni a rászorulókon, hanem ezt minden esetben kiegészíti életvezetési tanácsadás, segítségnyújtás is, „ami segít a nyomor ördögi körének megtörésében”. (MTI)

1 791 792 793 794 795 804