Szerző: KanizsaPress

A héten kezdtek el foglalkozni azzal a nyugdíjreform javaslattal, ami a vállalt gyermekek számától teszi függővé a későbbi nyugdíj mértékét. Az eset minden oldalról megindította a véleményezést.

Ahogyan a korábbi cikkben már említettük, a nyugdíjnak nagyon fontos szerepe van a nemzetgazdaságban. Elsősorban közvetlenül negatív hatással bír az aktív társadalomra, mivel felosztó-kiróvó rendszerről – vagyis egyfajta „büdzsé” felahasználásáról – van szó. Korábban épp az önfenntartó rendszer felé tolták volna a magánnyugdíjpénztárakkal a helyzetet kormányaink, azonban ez nem is olyan rég gyökeresen megváltozott. Noha a kommunikációban a magánnyugdíjpénztárak az utóbbi időben valami szükségtelen rosszként voltak feltüntetve – annak ellenére, hogy kialakításában a jelenlegi kormány is résztvett, mi több kezdeményezte is – mostanra úgy tűnik, az állam nem fog bírni jelenlegi állapot által előrevetített nehézségekkel, melyen a versenyszféra (pénztárak) valamelyest segíthetett volna.
A komoly terhet a legjobban három dolog alkotja: a hiányos utánpótlás a befizetési oldalon, az aránytalanság a kifizetési oldalon, valamint a stagnáló gazdaság. Az ország harmada nyugdíjas, a másik harmada gyermek vagy tanuló, a maradék harmad pedig megoszlik a csaknem 1 millió tartósan külföldön dolgozó/élők, a minimálbér (vagy ahhoz közeli) szintjén keresők, és a jobban keresők között. Értelemszerűen az első kettő passzív, az utolsó pedig kellően tagolt ahhoz, hogy egy fél országot (nem szabad elfelejteni a szociális juttatásokra jogosultakat sem) eltartson. Emiatt tehát elképesztő módon recseg-ropog a rendszer. Jelenleg képbe került egy megoldás javaslat, ami vitatható módon kezelné ezt a helyzetet.

A javaslat szerint a később kiutalandó nyugdíj mértéke szorosan függene össze az életünk során vállalt gyermekek számával. Ezzel egy problémát oldanának meg, méghozzá a népesedés kérdését, vagyis az utánpótlást tudná javítani. Természetesen jogos gondolat, hogy aki több gyermeket nevel élete során az többet is ad a rendszerbe, de a dolog azért nem ilyen fekete-fehér.
A legtöbb aggály ugyanis abból ered, hogy csupán egyetlen dimenzión mozog a javaslat a fent említettek közül. Számtalan kérdésre ugyanis nem tud megfelelő választ adni.

Ilyen például a nemrég megemelt nyugdíj korhatár is: aki 5 évvel tovább van állományban, annak a helyére nem tud fiatal munkavállaló menni. Ezzel olyan gazdaságokban van gond, mint a magyar, ahol nagyon szűk a munkavállalás lehetősége tekintettel a stagnáló gazdaságra. Ezzel szemben a gyakran emlegetett Németországban rendkívül magas a flexibilitás, és a fejlődés következtében fellépő munkaerő igény. Ott tehát a plusz néhány év a nyugdíjkorhatárig nincs olyan jelentős hatással a piacra. (Arról nem beszélve, hogy az életszínvonal mértékét tekintve, egy német 65 éves más egészségi állapotban van egy átlag magyar 65 éveshez képest a kötelező munkaórák, a keresetek, és az ellátás mennyisége/minősége okán.)
Azt sem mérlegeli a javaslat, hogy mi van azokkal az emberekkel, akik valamilyen biológiai, genetikai okból kifolyólag nem tudnak gyermeket vállalni. Azokat gyakorlatilag bünteti ez a javaslat. Ezen túlmenően arra a helyzetre sincs megoldás, hogy ha a pár azért nem tud gyermeket vállalni (még egyet sem, nemhogy legalább kettőt), ahol kettejük keresete nem éri el a 200 ezer Ft-ot sem. Azokat a párokat ugyanis jelentősen befolyásolja, hogy a nehéz anyagi körülményeik közepette miként merjenek egy gyermeket is vállalni tudva, hogy annak az eltartása is bizonytalan, figyelembe véve saját „karrierjük” sérülékenységét is. Szakértők szerint a javaslat főként abból a közép rétegből indul ki, ahol a nihilizmus, és az önmegvalósítás esetlegesen háttérbe szorítaná a családalapítási kedvet. Ezt pedig a fentiek alapján tudjuk, hogy igencsak szűk réteget érint.
Sőt, az újkeletű problémával, vagyis az elvándorlással sem kalkulál. Mi van azokkal, akik már külföldön vannak, vagy a következő néhány évben kivándorolnak? Ezzel együtt az is problémaként merül fel, hogy a vállalt gyermekek (akár egy, kettő vagy három) erőteljesen orientálódnak külföld felé, amiből jó eséllyel ugyancsak nem lesz nyugdíj utánpótlás.

Az állami apparátus aggodalma tehát nem alaptalan, bár évek óta ismert veszély. Amennyiben nem sikerül valóban rövid időn belül egy társadalmilag széles körben üdvözölt megoldást találni – elkerülve a visszafelé elsülő fegyver effektusát -, úgy nemcsak a mai 30-40-es éveikben járók járulékai kerülnek veszélybe, hanem az 50 éveseké is kétségessé válnak.