15 millió kamatmentes kölcsön

Nagykanizsai Szociális Foglalkoztató Nonprofit Kft. taggyűlése hozzájárult a Nagykanizsa és Környéke Foglalkoztatási, Szociális és Közművelődési Nonprofit Kft. részére 15 millió forint kamatmentes kölcsön biztosításához 6 hónapos futamidővel.

A kölcsön biztosításáról szóló tájékoztatást Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata elfogadta.

Londoni elemzők: júniusban is negatív lehetett a magyar infláció

Valószínűleg júniusban is csökkent az éves összevetésű fogyasztói árindex Magyarországon, sőt nem kizárt, hogy az árcsökkenés üteme gyorsult is az előző két hónaphoz képest – jósolták a pénteki adatismertetések előtti előzetes prognózisaikban londoni pénzügyi elemzők. Áprilisban és májusban egyaránt 0,1 százalékos éves szintű árcsökkenést mértek Magyarországon.

A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays felzárkózó piacokkal foglalkozó elemzőinek várakozása szerint a fogyasztói árak tizenkét havi összehasonlításban 0,2 százalékkal csökkenhettek a múlt hónapban.
A ház szerint a magyarországi inflációs pálya “már deflációs tartományban jár”. A cég közgazdászai ugyanakkor azzal számolnak, hogy a júniusi adat jelzi majd a mélypontot, és a harmadik negyedévtől ismét pozitív inflációs adatok várhatók.
A Barclays londoni elemzői szerint azonban egyelőre a közműdíj-csökkentések dezinflációs hatása érvényesül. A ház szakértőinek számításai szerint egyedül ez a tényező 1,5 százalékpont körüli mértékben csökkenti az éves inflációs ütemet.
Mindemellett az élelmiszerárak deflációja is lefelé hat, a tavalyi nagyon jó termés és a szintén jó idei betakarítási kilátások miatt.
Ebben a környezetben a Barclays elemzői azt várják, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a 2,00 százalékos alapkamat eléréséig folytatja monetáris enyhítési ciklusát.
A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzői is a fogyasztói árak 0,2 százalékos éves szintű csökkenését jósolták júniusra szóló előzetes prognózisukban.
A ház szerint az emelkedő üzemanyagárak várhatóan elejét veszik, hogy a fogyasztói árindex júliusban még mélyebben a negatív tartományba süllyedjen. A JP Morgan londoni elemzői ugyanakkor azzal számolnak, hogy egészen októberig defláció körüli tizenkét havi inflációs adatok várhatók.
A ház mindezek alapján szintén azt várja, hogy az MNB a 2,00 százalékos alapkamat eléréséig folytatja a monetáris enyhítést. A JP Morgan szakértői szerint a magyar jegybank szeptemberre éri el ezt a kamatszintet, bár a cég lát esélyt arra is, hogy az MNB kamatmélypontja végül egy “árnyalatnyival” 2,00 százalék felett lesz.
A ház elemzői nem számítanak a monetáris enyhítés gyors visszafordítására, ugyanakkor 2015 negyedik negyedévére 0,50 százalékpontos MNB-kamatemelést állítottak be előrejelzésükbe. Véleményük szerint e szigorítás célja annak megakadályozása lesz, hogy a jegybanki reálkamat túl mélyen a negatív tartományba kerüljön.
A JP Morgan elemzői mindazonáltal valószínűtlennek tartják, hogy a magyar gazdaságban érvényesülő negatív kibocsátási rés – amelynek erőteljes dezinflációs hatása van – 2016 első fele előtt bezárulna, és ennek alapján a ház azt várja, hogy az éves összevetésben számolt infláció a jövő év egészében az MNB 3 százalékos középtávú célja alatt marad. A JP Morgan előrejelzése szerint 2015-ben 2,5 százalékos átlagos infláció várható Magyarországon.
A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni elemzői az áprilisival és a májusival azonos, 0,1 százalékos tizenkét havi árcsökkenést jósolnak júniusra is. A ház szerint a magyarországi inflációs dinamika a múlt hónapban valószínűleg nagyon hasonlított a májusihoz, amelyre az élelmiszerárak meredek csökkenése, a közműdíj-csökkentések folytatódó hatása és általánosságban stabil maginfláció volt jellemző.
A GS londoni elemzői szerint az éves összevetésű infláció várhatóan zéróhoz közeli, vagy kis mértékben negatív lesz az idei harmadik negyedév végéig.
A ház szerint ezután azonban a magyarországi infláció gyorsulni kezd, éppen a korábbi közműdíj-csökkentések jelentős belépő bázishatásai miatt. A Goldman Sachs elemzőinek számításai szerint a tizenkét havi infláció 2014 végén 1,3 százalék lesz, és 2015 közepére eléri az MNB 3 százalékos célszintjét. (MTI)

Hőség: másodfokú figyelmeztetés

Három megye kivételével az egész országra figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat a hőség miatt. Hét megyében és Budapesten másodfokú figyelmeztetés van érvényben.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat által hétfő reggel az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint 25 Celsius-fok feletti napi középhőmérséklet várható és ezért elsőfokú figyelmeztetés van érvényben Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna és Veszprém megyében.
Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest megyében, valamint a fővárosban tartósan 25 fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet. Ezért ezeken a területeken narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetés van érvényben.
A meteorológiai szolgálat arra is felhívta a figyelmet, hogy hétfőn is nagyon erős – akár 7,8-as értéket elérő – UV-B sugárzás várható. Ilyenkor normál bőrtípusnál már 15-20 perc napon tartózkodás esetén is bőrpír keletkezhet. A várható UV-B értékek területi eloszlása megtekinthető a http://www.met.hu/idojaras/humanmeteorologia/uv-b/ weboldalon.
Hétfőn túlnyomóan napos idő várható. A délutáni, kora esti órákban a Dunától keletre egy-egy zápor, zivatar is kialakulhat. A szél csak zivatar környezetében erősödik meg. A legmagasabb hőmérséklet 31-34 fok között valószínű. Késő estére 23-28 fok közé csökken a hőmérséklet.
Az előrejelzés szerint a hét második felében enyhülhet a kánikula. (MTI)

Kiss Virág a legjobbak között

Bronzérmet nyert a magyar válogatott az U17-es női kosárlabda-világbajnokságon, miután vasárnap hat ponttal legyőzte a házigazda cseh csapatot. A kanizsai származású Kiss Virág és Dubei Debóra került be a bronzérmes magyar válogatottból az U17-es női világbajnokság álomcsapatába.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a magyar csapat – mely az elődöntőben az Egyesült Államok együttesétől kapott ki – nem kezdte jól a bronzmeccset, az első negyed után 12 pontos hátrányban állt, ám a félidőre egy pontra megközelítette riválisát. A folytatásban aztán nagy csatát vívott egymással a két gárda, a magyarok azonban az utolsó negyed előtt már három ponttal vezettek, s végül 67-61-re nyertek.
A meccs legjobbja Kiss Virág volt, aki 21 ponttal és 10 lepattanóval zárta a találkozót, mellette a 18 pontos Nagy Dorottya is remekül játszott.

Dubei Debórát és Kiss Virágot választották be a legjobbak közé. Előbbi 15,6 pontot és 5 lepattanót átlagolt a vb-n, míg utóbbi a házigazdák ellen 67-61-re megnyert bronzcsata hőse volt 21 ponttal és 10 lepattanóval.
A két magyar játékos mellett a világbajnok amerikai csapatból Katie Samuelson és Joyner Holmes, valamint a döntőben 40 pontot szóró spanyol Angela Salvadores kapott helyet az All Star-ötösben.

Dél-kelet-ázsiai exportélénkítő program magyar vállalkozásoknak

A dél-kelet-ázsiai piacra jutást segítő exportélénkítő programra július 11-éig jelentkezhetnek azok a magyar cégek, amelyek a környezetkímélő technológia iparágban tevékenykednek – közölte a programot koordináló Deloitte Zrt. az MTI-vel.

 Az Európai Bizottság által támogatott EU Business Avenues gazdaságélénkítő program során a résztvevők egy-egy meghatározott iparágban új üzleti és befektetői kapcsolatokat létesíthetnek, termékeikkel és szolgáltatásaikkal betörhetnek a dél-kelet-ázsiai piacra. A környezetkímélő technológia kategórián belül a most záruló határidőig a megújuló energiában, illetve energiahatékonyságban fő tevékenységi fókusszal rendelkező magyarországi vállalkozásokat várják.
A program során a 40 kiválasztott vállalat 2014-2015-ben három üzleti héten vehet részt Szingapúrban, kétnapos opcionális látogatással Malajziába vagy Vietnámba – idézi a közlemény Márkus Csabát, a Deloitte Zrt. kutatás-fejlesztési és állami támogatások üzletágának igazgatóját.
A programban résztvevők költségeinek jelentős részét az Európai Bizottság finanszírozza és segíti a felkészülésüket is.
A pályázó vállalkozásokra általános részvételi feltételek vonatkoznak, többek között az, hogy tulajdonosi struktúrájuk nagyobb részben valamely uniós tagországhoz kötődjön, rendelkezzenek legalább ötéves múlttal, illetve pénzügyi adatokkal 3 évre visszamenőleg. Elvárás továbbá, hogy a pályázó tevékenysége megfeleljen a kijelölt iparág feltételeinek, gyártóként, alvállalkozóként, kutatás-fejlesztést (K+F) végző vagy mérnöki cégként.
2014. októberében a kortárs belsőépítészet, decemberben pedig a környezetvédelem és vízgazdálkodás területén működő vállalkozások jelentkezhetnek majd a programba. (MTI)

Színes programok a nyári szezonban Keszthelyen

Lovas- és huszárprogramokkal, régmúlt idők vásárának felidézésével, folklór zenével, könnyű- és komolyzenei koncertekkel, musicallel, színházi előadásokkal, valamint sportrendezvényekkel készülnek a nyári szezonra Keszthelyen.

A Balaton-parton megkezdődnek a zenepaviloni koncertek, a karmelita bazilikában orgonakoncert-sorozat indul, a városi strand pedig különböző sportrendezvények helyszíne lesz – közölték a szervezők az MTI-vel.
A szervezők szándéka szerint a legnagyobb szabású nyári fesztivál a KeszthelyFest lesz, amelyet első alkalommal rendeznek meg. Július 11-től három napon át három helyszínen zajlanak az események: a Festetics-kastély parkjában lovas- és huszárprogramokkal, régmúlt idők vásárának felidézésével és a Hair című musical bemutatójával várják a látogatókat. A történelmi belváros sétálóutcájában a folkprogramok mellett gasztronómiai különlegességeket, valamint a magyar pálinkaházak termékeit is megkóstolhatják a résztvevők. A Balaton-parton “fanyűvő játékparkot” építenek ki. Az esti koncerteken számos együttes lép fel, mások mellett a Ghymes, az Amadinda Ütőegyüttes, a Magyarvista Social Club, a Cimbaliband, az Igricek és az Alma Együttes szórakoztatja a közönséget.
Július 18-tól népzenei és néptáncfesztivált rendeznek. A Balaton-parton kiépített Zenepavilonban a magyar mellett szerb, horvát, német, görög és bolgár táncokat mutatnak be, szombat este pedig a nézők is táncra perdülhetnek.
Július 25. és 27. között már dzsesszmuzsika szól a Zenepavilonban: a JazzFröccs című zenei program – amely a KeszthelyFesthez hasonlóan új kezdeményezés – borkóstolással és gasztronómiai különlegességekkel egészül ki.
A hagyományos – sorban a huszonkettedik – keszthelyi borünnep, a zalai borcégér július végén kezdődik el. A borfelvonulás a Fő tértől egészen a Balaton-partig tart majd, ahol borházak és pecsenyesütők várják a fesztiválozókat. Öt napon át délutánonként játszóházakat, esténként koncerteket, táncházat tartanak, esténként pedig utcabállal fejeződik be a nap.
A Balaton-parti programokkal párhuzamosam a Festetics-kastélypark szabadtéri színpadán megkezdődnek a Keszthelyi Nyári Játékok. Július 24-én, a nyitóelőadáson a Hét boszorka című zenés produkciót mutatja be a Centrál Színház társulata, majd Michael Frayn Függöny fel! című bohózatát tűzik műsorra.
A programokról bővebb információ olvasható a www.keszthely.hu oldalon. (MTI)

Dél-Balatoni Szezonális Bűnmegelőzési Központ

A Dél-Balatoni Szezonális Bűnmegelőzési Központ 2014. július 7-én kezdi meg működését.

Siófokon, a Polgármesteri Hivatal épületében tartották meg 2014. július 4-én a Dél-Balatoni Szezonális Bűnmegelőzési Központ megnyitóját, ahol beszédet mondott dr. Piros Attila r. dandártábornok, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Balázs Árpád Siófok polgármestere, valamint dr. Herke Tamás, a siófoki Városőrség vezetője.

Siófokon, Balatonföldváron, Balatonszárszón és Balatonlellén 2014. július 7-től 2014. augusztus 25-ig működnek Bűnmegelőzési Irodák összesen 219 diák részvételével. A program célja a bűncselekmények megelőzése, a helyi lakosság és a turisták biztonságérzetének növelése, valamint a bűncselekmények áldozatainak segítése.

Mobiltelefon-alkalmazás segíti a magyar fogyasztókat külföldön

Az Európai Fogyasztói Központok Hálózata kidolgozta az ECC-Net: Travel nevű mobilalkalmazást, amely segít eligazodni európai fogyasztóvédelmi kérdésekben az unió tagországaiban, Norvégiában és Izlandon.

 

Travel alkalmazás használatával az Európai Unióban hivatalos 23, valamint norvég és izlandi nyelven olvasható információ bolti vásárlás, autóbérlés, szállodai szolgáltatások, légi, vasúti, buszos és hajós közlekedés, egészségügyi ellátások témakörben, emellett fontos telefonszámokat és elérhetőségeket tartalmaz.
Az alkalmazás angol vagy német nyelven indul, azt követően pedig a felhasználó lakóhelyének megadásával és a nyelv kiválasztásával az információ magyar nyelven is elérhető.
Az ECC-Net: Travel alkalmazás ingyenes, továbbá offline módon, azaz internetkapcsolat nélkül is használható a roaming-díjak elkerülése érdekében.
A program olyan mobil eszközökre telepíthető, amelyek iOS, Android, Microsoft Windows operációs rendszerrel működnek.
Az alkalmazást sajtótájékoztatón mutatták be szerdán az Európai Parlamentben (EP), Strasbourgban, amelyen a fogyasztói politikáért felelős európai biztos, Neven Mimica is részt vett, aki a közleményben hangsúlyozta, a sikeres belső piac attól is függ, hogy az állampolgárok ismerik-e fogyasztói jogaikat.
A bemutató kapcsán Pelczné Gáll Ildikó fideszes EP-képviselő nyilatkozatban hangsúlyozta: az új alkalmazás fontos állomás a fogyasztói jogok érvényesítése terén, és utat mutat ahhoz, hogy miként állíthatóak a technikai újítások a polgárok és a fogyasztóvédelem szolgálatába.
Pelczné a 2014-es uniós költségvetés fogyasztóvédelmi fejezetének felelőseként és az alkalmazás parlamenti előterjesztőjeként felhívta a figyelmet arra: meg kell szilárdítani a fogyasztóvédelmet, különösen a digitális piac fejlődésének tükrében, és különösen figyelni kell olyan területekre, mint az adatvédelem, illetve az utazások során is felmerülő tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok.
“A fogyasztói jogok megfelelő érvényre juttatása érdekében az uniós polgároknak ezért a lehető leggyorsabb formában, már mobiltelefonjukon keresztül is hozzáférést kell biztosítani a jogorvoslati mechanizmusokhoz” – szögezte le a magyar EP-képviselő. (MTI)

Legalább tíz tonna hal fogy el a Bajai Halfőző Fesztiválon

A hagyományoknak megfelelően idén is legalább tíz tonna hal rotyog majd a sorrendben immár 19. Bajai Halfőző Fesztiválon.

a július 10. és 14., azaz jövő csütörtök és vasárnap között zajló seregszemle csúcspontjának ezúttal is a szombati halfőzés ígérkezik, amikor csak a Petőfi-szigeten és a környező utcákban minden bizonnyal kétezerhez közelít a bográcsok száma és tonnákban mérhető a felhasznált halhús mellett a tészta, valamint mázsákban a hagyma és pirospaprika mennyisége is. Eközben a házaknál további „belbecsülhetetlen” adag készül a hamisítatlan bajai halászléből – fogalmazott.
A fesztivál négy napja alatt mintegy 150 ezer embert várnak Bajára, ahol 70-80 kísérőrendezvény garantál változatos kikapcsolódást a látogatóknak. Mindjárt az első napon rendezik a VII. Felső-Bácskai Néptáncgálát a Szentháromság téren, míg a helyi horgász egyesület 10 mázsa kisebb méretűvel együtt 10 darab kapitális, számozott pontyot telepít a Sugovicába. Utóbbiak zsákmányul ejtői ajándékot kapnak.
Mindezeken túl vasárnapig lesz itt horgászverseny és Dj fesztivál, Gyereksziget és szabadtéri halászcsárda, illetve a Bajai Hajómalom Egyesület jóvoltából szombaton „Halászati mini Skanzen” a Türr kilátó mellett, valamint a dunai hagyományokat ápoló kézműves foglalkozások, ahol gyerekek és felnőttek egyaránt megtanulhatják a bajai halászlétészta gyúrásának módját, a kemencében pedig borsos-kalácsot és lepényt süthetnek.     Bócsa Barnabás emlékeztetett: a város 19 éve a kultúra minden ágát felvonultatva őrzi a helyi és bácskai hagyományokat, értékeket. A tradíciók mellett azonban minden alkalommal előrukkolnak újdonságokkal is. Ezek közül most a programok családbarát jellegének erősítése, a közönség számára meghirdetett videokészítő show és nem utolsó sorban a Kállay-Saunders András, Tolvai Renáta, valamint a Balkan Fanatik nevével jelzett „sztárparádé” tartozik a legfontosabbak közé – sorolta.
A halfőző fesztivált Baja várossá válásának 300. évfordulóján rendezték meg először. Akkor “mindössze” 300 kondérban készült a messze földön híres finomság. Az esemény azóta igazi népünnepéllyé vált, ahol a világ minden tájáról érkező résztvevők nem versengenek egymással, így eredményt sem hirdetnek. (MTI)

1 552 553 554 555 556 558