A zebrán biciklijét toló fiút ütöttek el Nagykanizsán

Egy 83 éves berzencei férfi közlekedett szerdán kora délután 13 óra 39 perckor Nagykanizsán a Balatoni úton, a Hevesi út irányából a Huszti tér irányába egy személygépkocsival.

Haladása során egy kijelölt gyalogosátkelőhelyhez ért, figyelmetlensége miatt nem biztosított elsőbbséget a neki balról gyalogosan, a jobb oldalán maga mellett kerékpárját toló 17 éves nagykanizsai fiút, és összeütköztek.

A baleset következtében a gyalogos az autó motorház tetejére, majd onnan az úttestre esett; könnyebben megsérült- tájékoztatott csütörtökön a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotó: ZMRFK)

Magyarországon a divatcikkek ötödét már nem a boltokban veszik

A divatcikkek értékesítésében is bővül a webáruházak részesedése, tavaly már majdnem elérte a 20 százalékot Magyarországon – közölte a glami.hu kedden az MTI-vel.

A Glami.hu online divatkereső Fashion (Re)search piackutatási projektjének a magyar online divat kiskereskedelem aktuális helyzetéről szóló legfrissebb jelentése szerint a divat kiskereskedelem a 2020-as 11 százalékos visszaesés után 2021-ben mintegy 10 százalékkal tudott nőni, így a várakozások szerint a hagyományos csatornákon történő értékesítés 2022-ben újra elérheti járvány előtti szintet.
Mindeközben az online csatornákon történő értékesítés 23 százalékkal nőtt 2020-hoz képest, és az e-kereskedelmi piac divat szegmensének értéke elérte 311 milliárd forintot.

Az átlagos rendelési érték 2021-ben nem nőtt jelentősen, átlagosan 2,5 százalékkal volt magasabb 2020-hoz képest. Az online vásárló fogyasztók számának növekedése a világjárvány kezdeti időszaka után tapasztalt hullámot követően lelassult, ezért a webáruházak 2021-es bevételnövekedését elsősorban nem az újonnan megjelenő vásárlók, a magasabb árak, vagy a magasabb átlagos rendelési érték, hanem a vásárlások gyakoriságának növekedése tette lehetővé.

A Glami.hu új piaci kihívásokat valószínűsít idén, elsősorban a szállítási és gyártási késedelmek, a növekvő költségek, a geopolitikai bizonytalanságok miatt. Az internetes divatoldalak ezeket részben már érzékelik, hiszen a készletek biztosítása most is okoz nehézségeket, a divatcégek fele ráadásul árat emel idén. Az online áruházak a visszajelzések alapján a legfontosabb kihívásnak eddig a piaci verseny erősödését, a megfelelő hirdetések megválasztását és az emelkedő reklámköltségeket tekintették.

A kutatás a GLAMI Fashion (Re)search projekt része, amelynek fő célja a divat e-kereskedelem dinamikájának megértése. A kutatásaban divatcikk-kiskereskedők körében végzett felmérési eredményeket, termékkategóriákra és termékekre vonatkozó belső adatokat, valamint harmadik féltől származó jelentéseket használtak föl – olvasható a közleményben.

Licitálni lehet heti vásáros, bolhapiaci helyekre Kanizsán

A Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt. nyilvános licitet hirdet a nagykanizsai piacokon és vásárokon helyhasználati szerződéssel le nem kötött helyeire a 2022. március 13-tól 2022. december 31-ig terjedő időszakra.

Heti vásár és használtcikk vásár a Kalmár u. 6. sz. alatti Csarnok üzletház földszintjének C és D szektorában, valamint a parkoló kijelölt területén

Licitálási alapdíj:
• parkoló: 24.000 Ft/árusítóhely
• üzletház: 9.600 Ft/félasztal
Jelentkezési határidő: 2022. március 13. 12:00-ig
Az árverés ideje: 2022. március 13. 12:00

A licitálási hirdetmények, a licitálható helyek listája és térképe a Csarnok Üzletház földszintjén található hirdetőtáblákon, valamint a Piacfelügyelet irodájában megtekinthető.

Jelentkezés helye: Nagykanizsa, Vásárcsarnok piacfelügyeletén
Az árverések helye: Nagykanizsa, Vásárcsarnok 1.em. Vagyongazdálkodási Zrt. irodája. (Forrás és fotó: Via Kanizsa – Facebook)

Tórekorder pontyot fogtak ki februárban a kanizsai Csótóból

Február 20-án háromnapos pecatúrára indult Bozsek Dávid a nagykanizsai Csónakázó-tóhoz, aki álmában sem gondolta volna, hogy éltető eleméből pont télen fogja ki a tórekorder pontyot.

A „nagy kapásra” hétfőn került sor, amikor egy 21,80 kilós tőpontynak tetszett meg a csali, amelyet Dávid fárasztás után sikeresen a partra emelt. A csodaszép ponty egyben a Csótó tórekordere is, amit eddig egy 20 kilós potyka tartott. Egyébként egyben ez Dávid életének legnagyobb hala is. Bozsek Dávidnak horgászoldala is van a Facebookon, ahol ezt írta.

Soha nem hittem volna, hogy februárban egy hirtelen jött ötlettől vezérelve sátrat verjek és a 2. nap megfogjam az új egyéni rekordomat illetve a tórekordot is ami egy 21,80 kg csodaszép töves volt, jellegzetessége a letört farokúszó. A horog ütötte seb fertőtlenítése után fent tartottam egy pár kép erejéig. Az örömöm leírhatatlan . A csalim 1 szem parafával kikönnyített Redpulm bojli. (Fotók: Bozsek Dávid Horgászoldala – Facebook)

A Rózsa utcában akart verekedni

A vádlott – egy 1998-ban született szepetneki férfi – haragos viszonyt ápolt egy fiatalemberrel, amelyet verekedéssel kívánt lerendezni. Ezen okból, 2020. november 23-án kora délután megjelent a sértett Nagykanizsa, Rózsa úti lakása előtti útszakaszon, majd kiabálni kezdett, melyet meghallva a sértett kiment az utcára.

A vádlott ekkor rátámadt, aki ezért a lakásban tartózkodó barátnőjét megkérte, hogy baseball ütőjét dobja le neki, amelynek ez utóbbi eleget is tett. A vádlott azonban az ütőt látva sem hátrált meg, ezért a sértett a közelben egy buszmegálló szomszédságában lévő vegyesboltba menekült, és az ott dolgozó eladótól kért segítséget, aki a történtek miatt bezárta a bolt ajtaját, majd bejelentést tett a rendőrségen.

A vádlott azonban továbbra is a környéken várakozott, majd amikor észlelte, hogy a sértett kijött a boltból, futva megindult felé. A sértett ugyan megpróbált visszamenni a boltba, azonban a vádlott a boltajtóban utolérte, és lökdösni kezdte, amely során mindketten nekiestek a befelé nyíló bejárati ajtónak, amelynek fa részéből a zárnyelv fogadó helyéről egy fadarab kiszakadt, ennek javítási költsége 1.500,- Ft volt. Támadó magatartásával a vádlott csak ezt követően hagyott fel, majd távozott a helyszínről.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség garázdaság vétsége és vagyon elleni bűncselekmény miatt emelt vádat a napokban – közölte honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Az online rádióhallgatás 4 előnye az analóggal szemben

(x) Napjainkban már kicsit sem meglepő, hogy az internet egyre több területen uralja az életünket. Ez alól pedig a rádiózás sem kivétel, hiszen a hagyományos analóg módon történő hallgatás helyett egyre többen választják az online adásokat. De vajon jól teszik? A válasz egy határozott igen, mégpedig több okból is.

Stabilan kimagasló hangminőség

Aki még az analóg rádiókészülékek korában nőtt fel, az jól emlékszik arra, hogy mennyire bosszantó tud lenni, amikor valamilyen zavaró körülmény miatt az adás recseg, sistereg. Ilyenkor maximum azzal tudtuk orvosolni a problémát, hogy ide-oda mozgattuk az antennát, hátha sikerül megtalálni azt a szöget, ahol a lehetőségekhez képest jó minőségben tudja fogni a műsort. Ám ez a módszer közel sem volt mindig sikeres.

A modern online adásoknál viszont már nincs erre szükség, hiszen a rádiójelet nem az antenna fogja, hanem az interneten keresztül, digitális jelek formájában érkezik hozzánk. Emiatt – ha az internetkapcsolat stabil – akkor a hangminőséggel sem lesz gond. A rádiózás ráadásul nem igényel nagy sávszélességet, így az adást akár mobilinternet segítségével, utazás közben is tudjuk élvezni, mégpedig kristálytiszta, recsegés- és sistergés mentes minőségben. 

Nincsenek lefedettségi korlátok

Meglehetősen bosszantó, amikor egy számunkra szimpatikus csatornát csak regionális szinten lehet befogni, vagy utazás közben rendre újra kell hangolni az autórádiót, mert folyamatosan elhagyjuk az épp hallgatott csatornák vételi körzeteit.

Az internetes rádiózással viszont mindettől búcsút vehetünk! Itt nincsenek földrajzi korlátok, amennyiben az internet hozzáférés biztosított, úgy a kedvenc csatornánkat is elérjük. A modern autók fedélzeti rendszerét pedig többnyire össze lehet kapcsolni az okostelefonunkkal, így vezetés közben is élvezhetjük az online rádiók előnyeit mint például a Jazzy Rádió

Ha pedig régebbi típusú járművünk van, akkor se essünk kétségbe, ugyanis vásárolhatunk bele egy új fejegységet, hogyha viszont ez sem opció, akkor még mindig ott a kábeles összeköttetés vagy a transmitter használata. 

Sokkal nagyobb a kínálat

Milyen unalmas is lenne a világ, ha mindenki ugyanazért a stílusú zenéért rajongana! De szerencsére nem így van, úgyhogy semmi furcsa nincs abban, ha valaki a mai slágereket hallgatja szívesen, mások inkább az örökzöld retro dalokat részesítik előnyben, megint mások pedig a klasszikus melódiákat vagy a zúzós rock zenéket kedvelik.

Az interneten pedig igazán egyszerű bármely ízlésnek megfelelő rádiócsatornákat találni. Rengeteg olyan csatorna akad ugyanis, amelynek nincs is hagyományos analóg sugárzása, hanem kizárólag online érhető el. A csatornaválaszték tehát sokkal nagyobb, mint a hagyományos műsorszórás esetében.

Könnyebb váltogatni a csatornák között

Felejtsük el a frekvenciakereső gombbal való bajlódást! Az interneten egyetlen kattintással vagy érintéssel tudunk váltogatni a különböző csatornák között, és sok esetben azt is láthatjuk, hogy melyiken milyen műsor vagy dal fut éppen.

A kanizsai állatmenhelyre mentették a kutyát

Egy 1973-ban született zalakomári férfi vádlott és családja 2021. október hónap utolsó napjaiban elköltözött Kelevízre. A vádlottnak volt egy nagy testű, „Suzy” hívónevű keverék szuka kutyája, amely ebben az időben vemhes volt.

A vádlott a kutyáját a költözéskor magára hagyta a zalakomári ingatlanban, ahol senki nem lakott. A vádlott a kutya ellátásáról a későbbiekben sem saját maga, sem más személy útján nem gondoskodott, sem ételt, sem ivóvizet nem biztosított a számára. A kutya a környékben lakó ingatlanokra járt át és a szemétben talált ételmaradékokat fogyasztotta.

(A fotó illusztráció)

Egy idő után a kutya hat kölyköt ellett, amelyekről ugyancsak nem gondoskodott a vádlott. Az egyik szomszéd az ősz folyamán többször észlelte, hogy a kutya bejár a telkükre és a szemetet turkálja ennivalót keresve. Miután megbizonyosodott arról, hogy a kutyát a gazdája magára hagyta, 2021. november 19-én bejelentést tett a Zalakomári Önkormányzathoz.

Az önkormányzat egyik dolgozója és a gyepmester kimentek a helyszínre, majd amikor a kutyát és kölykeit megtalálták, értesítették a nagykanizsai székhelyű „Élettér” Állat-és Természetvédő Egyesületet. Az egyesület aktivistái még ugyanezen a napon gondoskodtak a kutyák elszállításáról és biztonságos elhelyezéséről, ellátásáról.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség állatkínzás vétsége miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Két év kihagyás után tartják meg újra a Tavaszi Művészeti Fesztivált Nagykanizsán

A koronavírus-járvány miatt két év kihagyás után szervezik meg újra Nagykanizsán március 25-től a Tavaszi Művészeti Fesztivált, amelynek keretében színházi és zenei produkciók mellett kiállítással is várják a közönséget – mondta el a rendezvénysorozat hétfői sajtótájékoztatóján a Kanizsai Kulturális Központ (KKK) igazgatója.

Kovácsné Mikola Mária jelezte: a nagykanizsai önkormányzat a programok fő támogatója, de a Nemzeti Kulturális Alap is 2,5 millió forint pályázati forrást biztosított a három helyszínen zajló rendezvényekhez.

(A nagykanizsai Zalagyöngye Táncegyüttes. Fotó: Németh Botond)

Balogh László polgármester a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „antipandémiás kulturális örömünnep” lehet az idei fesztivál, amelyen nemzetközi szintű programok is lesznek, méltón a valódi kulturális centrumnak számító Nagykanizsához.

Gábris Jácint, az önkormányzat oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottságának elnöke szerint nagyon fontos, hogy „a pandémia szorításán sikerült enyhíteni”, így már lehetőség van a lelki feltöltődésre is, mert a városlakók már „éhezik a kultúrát”.

A rendezvényeket ismertetve Novinszki Ida, a KKK programfelelőse kifejtette: március 25-én a TBG Production Omega-musicallel nyitja meg a fesztivált. Másnap a közeli Kisrécsén 23 éve zajló Ludvig Nemzetközi Művésztelepek gyűjteményéből rendeznek kiállítást.

A Kaposvári Roxínház a Süsü, a sárkány kalandjaival szerepel Nagykanizsán, Parti Nagy Lajos és Lukács Miklós pedig zenés irodalmi esttel lép fel. A Bacsó Kristóf Triad a dzsesszkedvelőknek, a Leander Kills és nagykanizsai előzenekara, a Your Last Steps pedig a rockrajongóknak játszik.

A Zalagyöngye Táncegyüttes 25 éves fennállásának jubileumi műsorát mutatja be, de szerepel a programban a helyi zeneiskola tanáraiból álló Kanizsai Kamarazenei Műhely koncertje is. Molnár Ferenc Egy, kettő, három című vígjátékát mutatja be a Kultúrbrigád és az Átrium, a művészeti fesztivál zárásaként pedig a Rutkai Bori Banda gyerekeknek szóló koncertjét láthatják, hallhatják az érdeklődők. MTI

Be volt lőve, kerítésnek ütközött Nagykanizsán

Egy 1985-ben született szepetneki férfi 2020. január 9-én este fél kilenckor Nagykanizsán, a Dózsa utcában a Corvin utca irányába bódult állapotban vezette barátnője, tulajdonát képező személygépkocsit, amikor elvesztette uralmát a gépjármű felett, és a Nagykanizsa, Dózsa György utca 4. számú lakóingatlan kerítésének ütközött.

A történtek miatt rendőrök jelentek meg a helyszínen, akik a járművet átkutatták, ennek során a jobb első ülés alatt egy befőttes üvegben nettó 1,01 gramm tömegű kábítószergyanús növényi törmeléket találtak, majd foglaltak le.

(A fotó illusztráció. Pixabay)

Emiatt elfogták a vádlottat, őt előbb a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, majd vér- és vizeletmintavétele céljából a Kanizsai Dorottya Kórházba előállították.

A vádlott vizeletmintájából MDA, MDMA és delta-9-THC-COOH, míg a vérmintájából delta-9-THC, 11-OH-delta-9-THC és delta-9-THC-COOH volt kimutatható, amelyek esetében kannabisz, valamint extasy fogyasztását igazolta. A kannabisz, a delta-9-THC, MDA és MDMA kábítószernek minősül.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség járművezetés bódult állapotban és kábítószer birtoklás vétsége miatt emelt vádat a napokban – közölte honlapunkkal hétfőn dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Mit érdemes tudni a fagyálló járólapokról?

(x) Ha burkolási munkálatoknak nézünk elébe, gyakran elbizonytalanodhatunk a csomagoláson található különféle jelölések láttán. Vajon érdemes fagyálló járólapot beszerezni? Erre a kérdésre próbálunk választ adni, és segítséget nyújtani cikkünkben.

Mindent a fagyálló járólapokról!

A fagyállóság tulajdonképpen a porozitástól függ, azaz attól, hogy az anyag mennyi vizet vesz fel. Az itthoni időjárási viszonyokhoz a préselt technológiával gyártott lapok között kültérre a B I. kategóriájú, 3% alatti vízfelvételűek használhatóak.

Az MSZ EN 202-es szabvány pedig magára a fagyállóság minősítésére készült. Ez a szabvány előírja, hogy a lapok százszori fagyasztás-felengedése -5 és +5°C között történjen. Érdekesség és hasznos tudnivaló, hogy a jég -4°C-on a legveszélyesebb. Ugyanis ilyenkor a legnagyobb a térfogata, és ekkor roncsolja leginkább a járólapokat. 

Érdemes kopásálló járólapot telepíteni kültérre?

Kültéren fontos szempont lehet a fagyállóság mellett a kopásállóság is. Ha ilyen fajta terméket keresünk, a csomagoláson a PEI-értéket kell alaposan megvizsgálnunk. Egy járólap PEI-értékét úgy állapítják meg, hogy a felületén folyamatosan forgatnak egy acélgolyókkal teli hengert és figyelik, mikor keletkezik rajta kopásnyom. A PEI-értékek közül például a IV. és az V. értékű anyagok lehetnek ideálisak forgalmas kültéri felület telepítésére.

Kültéri burkolat telepítéséhez gyárak, irodák esetében keresd bátran a Színvonal Bau Kft.-t, és vedd igénybe kiváló szolgáltatásaikat, melyeket professzionális szakemberek végeznek!

A greslapok fontossága

A járólapok beszerzése során találkozhatunk az úgynevezett greslap fogalmával is. Ezek a lapok rendelkeznek a legalacsonyabb vízfelvételértékkel a kerámia burkolólapok közül, amely mindössze fél százalékot tesz ki. Létezik mázas és máz nélküli verziója is.

A greslapok rendkívül népszerűek előnyös tulajdonságaiknak és jó minőségüknek köszönhetően. A siker kulcsa a gyártási technológia során keresendő: a különféle összetevőkkel kevert agyagot porrá őrlik, ezeket pedig porlasztják, amiből préselésre alkalmas granulátum kerül ki.

Ezt követően a masszát összenyomják egy nagy nyomású préssel, amiből távozik a levegő, és kialakul a burkolólap formája. Végül egy szárítóberendezésbe helyezik a lapot, és kivonják a még meglévő nedvességet, hogy elkerülhetőek legyenek az esetleges repedések és egyéb hibák.

Utolsó lépésként a mázas greslapokra felkerül a mázréteg, amit 1200°C-os kemencében égetnek ki. Így a lapok remek kopásállósággal és fagyállósággal rendelkeznek majd.

Látogass el a Színvonal Bau Kft. honlapjára, és tekintsd meg számos nagyszerű szolgáltatásukat! Vedd igénybe segítségüket generál kivitelezés, kertrendezés vagy bevonattechnikai munkálatok esetén is! Tekintsd meg a kiváló referenciákat, és győződj meg professzionális hozzáállásukról!

1 312 313 314 315 316 906