Diákalkotók műveiből nyílt kiállítás a Halis István Városi Könyvtárban

A Nagykanizsai Civil Kerekasztal a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával, valamint a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szakmai együttműködésével menedzseli a „Játék a jövőért II.” című bűnmegelőzési programot. A projekt célja az iskolai bántalmazás, a fiatalok áldozattá- és elkövetővé válásának megelőzése drámapedagógiai módszerek alkalmazásával.

Kiemelt programelemként „Ne hagyd, hogy bántsanak és te se bánts mást” címmel bűnmegelőzési célú, művészeti pályázatot hirdettek felső tagozatos általános iskolai diákok részére vizuális művészetek és irodalom kategóriában. A teljes pályázati anyagot 65 diák 66 képe, grafikája, verse és novellája alkotja, amiből 49 pályamű került kiállításra. A szakmai megnyitót Lengyák István a kerekasztal soros elnöke, a zsűri tagja tartotta.

(Fotó Lengyel Ervin: Dr. Vereckei Csaba r. dandártábornokot, Zala megye rendőrfőkapitánya Gyenese Szulamitnak adja át díjat)

A legjobbak Dr. Vereckei Csaba- dandártábornoktól, Zala megyei rendőrfőkapitányától vehették át díjaikat. Képzőművészeti kategóriában Beke Kitti (Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola, Nagykanizsa), míg az irodalmiban Bukovszki Borbála (Kossányi József Alapiskola Komáromszentpéter – Felvidék) lett kategória győztes.

Összesen 29 településről érkeztek a pályázatok Debrecentől- Berettyóújfalun át Zengővárkonyig. A külhoni magyarokat a Vajdaságból és a Felvidékről egy-egy pályázó képviselte, míg a legaktívabb oktatási intézmény a kanizsai Kőrösi – Péterfy Általános Iskola volt ahonnan 12 pályamű érkezett. Őket a szintén kanizsai Hevesi Általános Iskola követi, az aktív települések közé tartozott Debrecen, Nagyrécse, Mecseknádasd, Keszthely és Letenye.

A szervezők azt tervezik, hogy az ősztől a tárlat anyagát vándorkiállítás jelleggel más településekre is elviszik. A projekt folytatásaként szeptembertől, osztálytermi keretek között, 35 alkalommal mutatják be a Cyber valóság című drámapedagógiai foglalkozást zalai diákok részére – értesült honlapunk Budavölgyi Kálmántól a Nagykanizsai Civil Kerekasztal vezetőjétől.