Ismét életet mentett a CO érzékelő Nagykanizsán

Zala megyében az idei évben is számos alkalommal tárcsázták a segélyhívószámot szén-monoxidérzékelő jelzését követően. A zalai hivatásos tűzoltók januártól eddig 31 helyszínen – legutóbb csütörtökön Nagykanizsán – állapították meg, hogy valóban jelen volt a mérgező gáz. Ha a lakók figyelmét nem hívta volna fel az érzékelő, úgy ezek az események rendre tragédiába torkollhattak volna.

A szén-monoxid veszélye nem csak a fűtési időszakban áll fenn. A nyílt égésterű gázkészülékek – így például a gáztűzhelyek és főként a fürdőszobai és konyhai vízmelegítők – nyáron is üzemelnek. Nyáron a kémények belső hőmérséklete hidegebb, mint a külső hőmérséklet, a beszorult hideg levegő pedig néhol nem engedi kiáramolni az égésterméket. Az úgynevezett „légdugó” jelenség miatt az égéstermék visszaáramlik a vízmelegítőbe, és másodpercek alatt mérgező szén-monoxid jöhet létre. Ezért fontos a szén-monoxid-érzékelő ott, ahol nyílt égésterű vízmelegítővel melegítik a vizet.

A szén-monoxid a lakás légterébe a kéményen keresztül, vagy a tüzelőberendezésen keresztül kerülhet. A nem megfelelően működő kéményből az égéstermék visszaáramlik a lakásba, az elszennyeződött fürdőszobai átfolyós vízmelegítőkből akár közvetlenül is juthat a lakótérbe. A nyílt égésterű és kéménybe nem kötött, valamint a nyílt égésterű és kéménybe kötött gázkészülékek működésük során a helyiség levegőjét használják.

A szén-monoxid kialakulását minden olyan épületgépészeti megoldás elősegítheti, amely megváltoztatja az otthonunkban a levegő áramlását. Ilyen lehet a páraelszívó, vagy akár a mobil klíma. A megelőzés érdekében az új ablakokba szereltessünk légbevezetőt, nem elegendő, ha néha kiszellőztetünk. A legbiztosabb megoldást az állandó és automatikus légbevezetés jelenti. A nyílt lánggal működő vízmelegítőt évente egyszer ellenőriztessük szakemberrel. Átalakításnál ne szüntessük meg a fürdőszobai szellőzőnyílásokat.

Éppen ezért erősen ajánlott egy szén-monoxid-érzékelő beszerzése! Az eszköz idejekorán, hangos akusztikus jelzéssel hívja fel a figyelmet a bajra akkor, amikor nem késő cselekedni, ablakot nyitni, elhagyni a lakást és közben tárcsázni a 112-es segélyhívót! A bevizsgált, jó minőségű szén-monoxid-érzékelők listája a katasztrófavédelem honlapján itt találhatók.

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kéri a lakosságot, hogy tegyen a biztonság érdekében, és fogadja meg a felsorolt tanácsokat.

Videón, ahogy egy zalai férfi lazán átveri a veszprémi szupermarket biztonsági rendszerét

Lopás vétsége miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki nem aprózta el a bolti tolvajlást, ám gyorsan lebukott.

A vádirat szerint a 47 éves Zala megyei illetőségű elkövető 2022. március 13-án, délelőtt autóval érkezett egy veszprémi szupermarkethez, majd lopási szándékkal bement az üzletbe. Telepakolt különböző élelmiszerekkel és háztartási eszközökkel egy nagy bevásárlókocsit, majd azt az áruvédelmi kapuk mellett fizetés nélkül kitolta a parkolóban álló járművéhez. Nem elégedett meg azonban a zsákmánnyal, visszament az üzletbe, és újabb bevásárlókocsit rakott tele árucikkekkel, majd azt ugyanott ismét kitolta az áruházból.

Ekkorra már felfigyeltek rá, és az üzlet biztonsági őre a nyomába eredt. A férfi a bevásárlókocsit hátrahagyva gyalogosan menekült a helyszínről, ám hamarosan sikerült feltartóztatni.

A vádlott autójában és a hátrahagyott bevásárlókocsiban összesen 200 675 forint értékű áru volt, majd aznap este a lakóhelyén tartott házkutatás során további, ugyanazon üzletlánctól eltulajdonított, 118 543 forint értékű árucikket találtak.

A férfit korábban lopás miatt próbára bocsátotta a bíróság, ezért az ügyészség indítványozta a mostani ügy elbírálására illetékes Veszprémi Járásbíróságnak, hogy egyesítse az ügyeket és szüntesse meg a próbára bocsátást, egyidejűleg halmazati büntetésként ítélje közérdekű munkára a férfit tájékoztatott a Veszprém Megyei Főügyészség.

Ekkor történik a zártkerti vízmérők leolvasása Nagykanizsán, Zalakaroson, Nagyrécsén, Galambokon, Gyékényesen, Bázakerettyén, Csörnyeföldön, Lovásziban, Tótszentmártonban, Murarátkán

Tisztelt Felhasználóink!

Értesítjük a zártkerti ingatlanok tulajdonosait, hogy a bekötési vízmérők leolvasását a következő időpontokban tervezzük:

Nagykanizsai Vízellátási Üzemvezetőséghez tartozó területeken:

  • Nagykanizsa, Bagolai-hegy 2022. szeptember 13 – 16. +/- 2 nap
  • Nagykanizsa, Kisbagolai-hegy 2022. szeptember 17 – 19. +/- 2 nap
  • Nagykanizsa, Kisfakos-hegy 2022. szeptember 20. +/- 2 nap
  • Nagykanizsa, Látóhegy 2022. szeptember 16 – 22. +/- 2 nap
  • Nagykanizsa, Szentgyörgyvári-hegy I. hegyhát 2022. szeptember 10 – 11. +/- 2 nap
  • Nagykanizsa, Szentgyörgyvári-hegy II. hegyhát 2022. szeptember 12 – 14. +/- 2 nap
  • Nagykanizsa, Szentgyörgyvári-hegy III. hegyhát 2022. szeptember 15. +/- 2 nap
  • Nagykanizsa, Szentgyörgyvári-hegy IV. hegyhát 2022. szeptember 16 – 19. +/- 2 nap
  • Nagykanizsa, Szentgyörgyvári-hegy Éden 2022. szeptember 20 – 22. +/- 2 nap
  • Homokkomárom, Felsőcsinga és Nagy hegy 2022. szeptember 21 – 22. +/- 2 nap

Keleti Vízellátási Üzemvezetőséghez tartozó területeken (Galambok):

  • Nagybakónak, Öreghegy és Szálkahegy 2022. szeptember 16. +/- 2 nap
  • Zalasárszeg, Anna hegy és Kánnártető 2022. szeptember 16. +/- 2 nap
  • Nagyrécse, Bacónaki hegy / Bartula / Gesztenye / Mária hegy 2022. szeptember 16. +/- 2 nap
  • Zalaszabar, Öreghegy és Szőlőhegy 2022. szeptember 17. +/- 2 nap
  • Garabonc, Közép és Szőlőhegy 2022. szeptember 17. +/- 2 nap
  • Zalakaros, Alsó-Felső hegy / Behiák / Banyavölgy 2022. szeptember 22-23. +/- 2 nap
  • Galambok, Horgásztó / Pap / Rigó / Győr / Szőlő és Öreghegy 2022. szeptember 26. +/- 2 nap

Keleti Vízellátási Üzemvezetőséghez tartozó területeken (Csurgó):

  • Gyékényes, Bányató / Horgásztanya / Öreg és Szőlőhegy 2022. szeptember 16 – 17. +/- 2 nap
  • Nemespátró, Szőlő hegy 2022. szeptember 21. +/- 2 nap
  • Zákány, Kápolna és Látó hegy 2022. szeptember 22. +/- 2 nap

Nyugati Vízellátási Üzemvezetőséghez tartozó területeken (Letenye):

  • Csörnyeföld, Öreg hegy 2022. szeptember 15 – 17. +/- 2 nap
  • Dobri, Kövecs hegy 2022. szeptember 15 – 17. +/- 2 nap
  • Kerkateskánd, 2022. szeptember 21 – 24. +/- 2 nap
  • Bázakerettye, Nagyhegy 2022. szeptember 22 – 23. +/- 2 nap
  • Lovászi, Gosztolai / Kerkateskándi / Kútfej / Luku hegy 2022. szeptember 29 – 30. +/- 2 nap
  • Murarátka, Julián hegy 2022. október 05 – 08. +/- 2 nap
  • Tormafölde, Kervács / Lakosi / Paposa / Szent János hegy 2022. október 13 – 15. +/- 2 nap
  • Molnári, Sándor és János hegy 2022. október 20 – 21. +/- 2 nap
  • Tótszentmárton, Kámán hegy és Nagymező 2022. október 27 – 29. +/- 2 nap

Felhívjuk Felhasználóink figyelmét, amennyiben nem áll módjukban a vízmérők leolvasását biztosítani, úgy a fényképezett mérőállást a számlán található felhasználó azonosító és telefonos elérhetőségének feltüntetése mellett a dzviz@dzviz.hu e-mail címen is elfogadjuk.

Együttműködésüket előre is köszönjük! – közölte Facebook oldalán csütörtökön a Délzalai Víz- és Csatornamű ZRt.

Hétfőtől nem árulja a Mol azokat a PB-gázpalackokat, amiknek az árát a kormány a rezsicsökkentés miatt befagyasztotta

Hétfőtől nem árulja a Mol azokat a PB-gázpalackokat, amiknek az árát a kormány a rezsicsökkentés miatt befagyasztotta – ezt a cég megerősítette az RTL Híradónak.

Ehelyett egy kisebb palackot forgalmaznak majd drágábban. Németh Szilárd kormánybiztos már korábban arról beszélt, tudják, hogy a forgalmazók kijátsszák a rezsicsökkentést, aminek véget fognak vetni. Egyelőre azonban nem történt semmi – számolt be az RTL Klub.

Szén-monoxid érzékelő előzte meg a bajt Nagykanizsán

Szén-monoxid érzékelő előzte meg a bajt Nagykanizsán, egy Platán sori lakásban csütörtökön délután. A jelzést követően a lakók az ablakokat kinyitották, majd távoztak a lakásból és értesítették a tűzoltókat. A helyi hivatásos tűzoltók műszereikkel is megerősítették a mérgező gáz jelenlétét, majd értesítették a gázszolgáltató szakembereit.

A mentőknek is segítettek a kanizsai lánglovagok. Ellátásra szoruló beteg lakásába történő bejutáshoz nyújtottak a mentők számára műszaki segítséget a hivatásos tűzoltók Nagykanizsán, egy Berzsenyi Dániel utcai társasházban csütörtök este – tájékoztatott honlapján a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Csaknem nyolcmilliárdos városfejlesztési programot fogadott el Nagykanizsa közgyűlése

Hosszú vita után, a fideszes képviselők tartózkodása mellett fogadta el csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése a jelenlegi európai uniós költségvetési ciklusban tervezett csaknem nyolcmilliárd forintos városfejlesztési elképzeléseket.

A soron kívüli ülésen Fodor Csaba, a közgyűlésben többséget adó Éljen VárosuNk! Egyesület (ÉVE) frakcióvezetője kifejtette: Nagykanizsa fenntartható városfejlesztési stratégiájaként és a TOP Plusz Városfejlesztési Programtervként a 2021 és 2027 közötti időszakra szóló 7,9 milliárd forintos keret felhasználására több száz oldalas tanulmány készült.

A még az ülést megelőzően is módosított elképzelések alapján 1,6 milliárdot szánnak útfelújításokra, 700 milliót strandrekonstrukcióra, 800 milliót a Csónakázó-tóhoz kapcsolódó beruházásokra, szintén 800 milliót egy inkubátorház jellegű ipari csarnok építésére, 1,1 milliárdot a Batthyány gimnázium energetikai korszerűsítésére, valamint 1,5 milliárdot belvárosi műemléktömbök felújítására.

Balogh László (Fidesz-KDNP) polgármester fontosnak, de elnagyoltnak nevezte az előterjesztést; véleményéhez több kormánypárti önkormányzati képviselő is csatlakozott a maga kiegészítésével. A Nagykanizsai Városfejlesztő Kft.-t okolták azért, hogy csak az utolsó pillanatokra állt össze a dokumentum, ami szerintük nem foglalkozik az ipari park fejlesztésével, munkahelyteremtéssel, gazdaságfejlesztéssel vagy éppen a csapadékvíz-elvezetés problémáival és víztorony-felújítással.
A közgyűlés végül nyolc igen és hat tartózkodó szavazattal fogadta el a 7,9 milliárd forintos keretösszeg felhasználására vonatkozó előterjesztést.

Több hónapos vita előzte meg a városnak kormányzati támogatásként még 2021-ben megítélt 588 millió forintos fejlesztési pénz felosztását, amelyről mindkét oldal kompromisszumaival sikerült csak az idei nyárra megegyezni. A mostani közgyűlési ülésen így arról már egyhangúlag döntöttek a képviselők, hogy az eredetileg – a pandémia alatt a polgármester jogköreként beterjesztett – 23 tételes projektlista 17 megvalósítandó beruházást tartalmazzon, a befejezési határidőt azonban a jövő év végére módosítják.

A csütörtöki közgyűlésen ugyancsak nagy vitát váltott ki a fideszes polgármester kezdeményezése, aki a helyi televíziót és újságot működtető Kanizsa Médiaház ügyvezetőjének, Tar Mihálynak azonnali visszahívását indítványozta. Indoklása szerint a vezetése alatti néhány évben számos pert veszített az önkormányzati médiacég, ügyvezetője pedig magánemberként az erdélyi magyarságra sértő bejegyzést írt Orbán Viktor tusványosi beszéde kapcsán.

Az ügyvezetőt megválasztó ÉVE-frakció több tagja is úgy vélekedett, hogy sértő lehetett az egyik közösségi oldalon közzétett bejegyzés, de az magánvéleményként jelent meg, ezt a jelen lévő érintett is elmondta felszólalásában. A szavazáson végül az ÉVE hét elutasító szavazatával és egy tartózkodásával, a kormányoldali képviselők hét igenje ellenében nem hívták vissza az ügyvezetőt. MTI (Fotók: archív)

Nem enged a kánikula: meleg idő várható a hétvégén, elszórtan záporokkal, zivatarokkal

Túlnyomóan napsütéses, meleg idő várható a hétvégén, de szombattól helyenként záporok, zivatarok is előfordulhatnak – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Azt írták: pénteken túlnyomóan derült, napos, száraz idő várható, de elsősorban az Észak-Dunántúlon helyenként megélénkül a déli, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 37 fok között valószínű.

Szombaton is általában sok napsütés valószínű, de északnyugat felől egy front szakadozott felhőzete érkezik, míg délkeleten még alapvetően napos marad az idő. Helyenként – legkisebb eséllyel az Alföldön – előfordulhat zápor, zivatar is, az északira forduló szél pedig megélénkül, többfelé megerősödhet. A hajnali 15, 23 fokról délutánra 28 és 38 fok közé melegszik fel a levegő, a nyugati megyékben lesz hűvösebb.

Vasárnap Magyarország nagy részén számítani lehet több-kevesebb napsütésre a fátyol- és gomolyfelhők mellett, de átmenetileg erősen felhős területek is előfordulhatnak. Elszórtan zápor, zivatar is várható, és az északi, északkeleti szél többfelé erős lesz. Hajnalban 14, 21, délután 25, 33 fok valószínű, nyugaton lesz a hűvösebb, délkeleten a melegebb – olvasható az előrejelzésben.

Harmadfokú hőségriasztás lépett életbe csütörtöktől szombat éjfélig

Harmadfokú hőségriasztást léptetett életbe csütörtöktől szombat éjfélig az ország egész területére az országos tisztiorvos a meteorológiai szolgálat előrejelzése alapján, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlására.
Erről közös közleményben tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-t.

A két szervezet felhívja az emberek figyelmét, hogy a magas hőmérséklet károsan befolyásolja egészségi állapotunkat; kiemelten veszélyes a hőség az idősekre, a gyermekekre és a fizikai munkát végzőkre.

(Párakapu a nagykanizsai Erzsébet téren. Fotó: Fehér Tibor)

Az idősek körében a magas hőmérséklet szív- és érrendszeri panaszokat okozhat, amelyek észlelésekor haladéktalanul orvoshoz kell fordulniuk, továbbá érzékenyen reagálhatnak a gyógyszereket szedő betegek is – tették hozzá.

Azt ajánlják, hogy az emberek tartózkodjanak hűvös helyen a kánikula idején, elsősorban 11 és 15 óra között, kerüljék a szervezetüket terhelő fizikai munkát és zuhanyozzanak naponta többször langyos vízzel.

A munkába, bevásárlásra indulók vigyenek magukkal elegendő folyadékot, és ne feledkezzenek meg a napvédő krémek használatáról, valamint a sapka, kalap viseléséről sem – tették hozzá. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a kritikus időszakban lehetőség szerint a strandokon is árnyékban tartózkodjon mindenki, és felhevült testtel senki ne ugorjon vízbe.

Szintén fokozott óvatosságra intik a járművel közlekedőket. Azt ajánlják, hogy vigyenek magukkal lehetőleg hűtött folyadékot és még néhány percre se hagyják a gyermekeket, házi kedvenceket a parkoló autóban. Ha bárki napon álló autóban hagyott gyermeket vagy háziállatot lát, azonnal hívja a 112-es segélyhívó számot! – tudatták.

Azt is közölték, hogy a nagy hőségben a növényzet is szárazabb, könnyebben meggyulladhat, egymást érik az esetenként több száz hektáros szabadtéri tüzek; a nyáron eddig 3660 tűz keletkezett a szabadban.
A hőségriasztás ideje alatt a természetben inkább senki ne gyújtson tüzet, és kerti bográcsozásnál, grillezésnél se hagyja felügyelet nélkül a tüzet senki! – írták.

Mivel tűzgyújtási tilalom van érvényben, az egész országban továbbra is tilos tarlót égetni, erdőkben és azok kétszáz méteres környezetében sem szabad tüzet gyújtani – olvasható a közleményben.

A három leghíresebb online nyerőgép fejlesztőcsapat

A nyerőgépeknél talán semmi sem szimbolizálja jobban a szerencsejáték világát. Sokan azonban elfelejtik, hogy ezeket a gépeket ugyanúgy emberek készítik. Az online casino oldalak számára nélkülözhetetlenek a nyerőgépek mögött álló lelkes és kitartó fejlesztők. Ezek a fejlesztők folyamatosan egyre újabb, jobb, izgalmasabb és persze egyre hatalmasabb és hatalmasabb jackpot nyereményeket fizető játékokat fejlesztenek. Tudtad például, hogy manapság a legjobb közönségkedvenc internetes slot játékok akár több ezer millió forintos progresszív jackpot nyereményeket is kioszthatnak? Az elmúlt évezred sötét lebujokban felállított pénznyelők világának az internet korában rég befellegzett. Ezeket a gépeket anno csak félkarú rablóként csúfolták és nem véletlenül. Egy kocsmai nyerőgép esetében már a 70 százalékos RTP nyereménykifizetési érték is jónak számított, de egyes helyeken a gépek szinte sosem osztottak semmilyen nyereményt.

Ezzel szemben az internet korában törvényi követelmény írja elő, a szoftveres nyerőgépek tisztességes nyerési esélyeit. A legjobb online kaszinók világában a nyerőgépek nyereménykifizetési RTP értéke 95 és 98 százalék között mozog. Így az szerencsejáték az internetes térben ma már jóval kedvezőbb, mint a hagyományos szerencsejáték. Az internetes szerencsejáték robbanásszerű növekedésével a különböző fejlesztőcsapatok komoly versenyt vívnak azért, hogy az ő nyerőgépeik kerüljenek be a legjobb online casino oldalakra. A legnépszerűbb slot játékok akár a megtett tét 5000-15000-szeresét is kioszthatják nyeremény formájában, pusztán egyetlen pörgetés után. A progresszív jackpotot kínáló gépek esetében az elérhető nyeremény még ennél is nagyobb lehet. Ismerd meg a három leghíresebb online slot játék fejlesztő céget! Ha az ő általuk kiadott internetes nyerőgépeken játszol, az a tisztességes nyerési esélyek mellett az izgalmas és minőségi játékra is garanciát nyújt!

Microgaming

A Microgaming az egyik legrégebbi, kifejezetten online kaszinó játékok fejlesztésével foglalkozó vállalat. A 90-es évek közepén alapított csapat által kiadott játékok száma mára már a 300-at is átlépte. Bár ez elsőre nagy számnak tűnik, valójában évente alig több, mint 10 tételről van szó. A csapat azért nem ad ki ennél több játékot, hogy a mennyiség ne menjen a minőség rovására. A Microgaming által jegyzett online nyerőgép játékok közül rengeteg évekig közönségkedvenc volt, sőt számos slot játékuk jelenleg is rendkívül népszerű. Ilyenek például a Mega Moolah, a Thunderstruck 2 vagy az Immortal Romance játékgépek. A fejlesztőcsapat mindenkori legsikeresebb játéka, a trónok harca témájára épülő, hivatalosan is licenszelt Game of Thrones nyerőgép. A legtöbb nyerőgépük klasszikus 5 tárcsás slot játék.

Nyerőgépeik népszerűségüket a kidolgozott dizájn és egyedi témák mellett, a magas, 96-98 százalékos RTP nyereménykifizetési értéküknek és az óriási progresszív jackpot nyereményeknek köszönhetik. 2009 májusában a már említett Mega Moolah nevű nyerőgépük kiosztotta minden idők legnagyobb online slot játék jackpot nyereményét, 6,374,434 dollárt. Ez mai árfolyam számolva körülbelül 2450 millió forint. Ezt a rekordot aztán ismét megdöntötte ugyanez a nyerőgép, amikor 2015-ben egy angol katona nem kevesebb, mint 6800 millió forintot nyert, szintén a Mega Moolah progresszív jackpotnak köszönhetően. A cégnek ma már több, mint 200 állandó alkalmazottja van.

Netent

A Netent egy svéd fejlesztőcsapat, amely 1996-tól aktív, az elmúlt 10 évben pedig olyan legendás játékgépek fűződtek a nevükhöz, mint például a Gonzo’s Quest, a Space Wars, a Starburst vagy a Dead or Alive. A csapat a slot játékait különféle innovatív minijátékkal igyekszik még izgalmasabbá tenni. Egyes iparági újításokat ők vezettek be először. A Netent számára a fókusz, a minél egyedibb ötleten, a minél különlegesebb játékélményen és a gyönyörűen kidolgozott grafikán, valamint zenei elemeken van. Ezen kívül, a Microgaminghez hasonlóan, a Netent játékai is híresek a rendkívül kedvező jackpot nyereményeikről.

Érdekesség, hogy bár népszerűségben a mai napig nem tudták átvenni az első helyet a Microgamingtől, mégis közel ötször annyi embert, több, mint 1000 főt foglalkoztatnak világszerte. Van irodájuk Svédországban, Lengyelországban, Máltán, Ukrajnában és az Amerikai Egyesült Államokban is. Persze még ez az embertömeg is eltörpül a lista következő szereplőjével összemérve.

Novomatic

A lista harmadik fejlesztője egyenesen a szomszédból, Ausztriából érkezik. Ez egy igazi klasszikus vállalat, amelyet több, mint 40 éve, még az internet kora előtt alapítottak. A Novomatic eredetileg különböző termékeket gyártott hagyományos kaszinók számára, például tokeneket, posztókat, asztalokat, játékgépeket és hasonlókat. Az internet terjedésével az elsők között ismerték fel az online szerencsejátékban rejlő hatalmas lehetőséget. A korábbi termékeiket részben hátrahagyva egy profilváltást követően online kaszinó játékok fejlesztésével is elkezdtek foglalkozni. Azt mondani, hogy a váltás jól sikerült, több, mint szerény. A Novomatic egy kis ausztriai vállalatból mára az egész földkerekség online kaszinó világának meghatározó szereplőjévé nőtte ki magát.

Jelenleg több, mint 350 különböző játékgépük elérhető az internetes kaszinókban. A leghíresebb slot játékaik a Book of Ra Deluxe, a Sizzling Hot, a Lucky Lady’s Charm és a Mega Jocker. A játékgépeik ikonikus elemei a különböző ingyenes pörgetéses és nyereményszorzós bónuszkörök. A Novomatic különlegessége, hogy míg a lista többi szereplője gyakorlatilag kizárólag csak az online szerencsejáték világában aktív, ez a cég a mai napig megőrizte a hagyományos szerencsejátékhoz való kötődését is. A cég nem kevesebb, mint 43 országban aktív, többek között hagyományos kaszinókat is üzemeltet Berlinben és Santiago de Chile városában. Az óriásira nőtt cégcsoport összes bevétele már a 2000 milliárd forintot is meghaladja évente. Alkalmazottainak száma 30,000, amivel abszolút lepipálja a lista első két helyén szereplő fejlesztőcsapatot, de játékaik többsége még sem tud akkora hírnevet szerezni, mint akár a Microgaming, akár a Netent slot játékai. Ez is mutatja, hogy az online szerencsejáték világában az eredeti ötletek gyakran mindennél többet érnek.

Újabb világsiker: neves francia lapba került be a kanizsai cukrász desszertje

Tudomásunk szerint elsőként került be a neves, francia szakmai cukrász magazinba, a Le journal du pâtissier-be egy magyar cukrász tányérdesszertje. Jakabfi Dávid itthon már évek óta a modern cukrászat egyik kiemelkedő alakjának számít, de nevét, sőt az általa készített finomságokat lassan az egész világon ismerni fogják.

Jakabfi Dávid két könyvet írt már a cukrászat művészetéről, híres a tányérdesszertjeiről és a macaron készítést is a csúcsra fejlesztette. A ma már neves cukrász, évekkel ezelőtt nagy álmokkal vágott neki a nagyvilágnak. Az út korántsem volt egyszerű, bőven akadtak akadályok, amiket sikerrel leküzdött. Kitartása és szorgalma meghozta gyümölcsét, mára hazánk, sőt Európa cukrászvilágának elismert alakjává vált.

(Jakabfi Dávid)

Letarolta Párizst a „Dessert Lychy Pink”

Legújabb komoly elismerése, hogy az egyik leghíresebb francia szakmai lap, a Le journal du pâtissier megjelentette az egyik különleges alkotását.

„Egy anyák napi receptem jelent meg az újságban. A „Dessert Lychy Pink” egy rózsa, málna és természetesen licsi ízű különleges desszert. Hatalmas öröm, hogy a Le journal du pâtissier méltónak talált erre. Szakmailag azt hiszem, most értem fel a csúcsra” – nyilatkozta Jakabfi Dávid, aki a Capfruit gyümölcspürék gyártója ajánlását is élvezi az élvonalbeli lapban.

(A remekmű, a Dessert Lychy Pink)

„Nyilván az ember mindig tud hova fejlődni, de nekem ez egy hatalmas visszaigazolás, hogy jó úton járok. Ez az újság nagyon megválogatja, hogy milyen jellegű, milyen minőségű desszerteket mutat be. Már több, nemzetközi szinten is elismert kolléga gratulált a recepthez és a megjelenéshez. Nagyon boldog vagyok, hogy így most én is hozzájárulhattam kis országunk gasztronómiai fejlődéséhez. Bár nem vagyok a lap rendszeres olvasója, de sokszor nézegetem és nagyon sok inspirációt szerzek belőle” – árulta el a cukrász, akinek sikerére a Magyar Cukrász Ipartestület is rendkívül büszke.

(Jakabfi Dávid munka közben)

Az alázatos és kitartó munka mindig újabb és újabb gyümölcsöket terem

„Nagyon örülünk minden nemzetközi sikernek és hála a remek kollégáknak, a magyar cukrászat az utóbbi időben újra felkerült a világtérképre. Megjelent már magyar recept a So Good magazinban, van már fagylalt világbajnokunk is és lesz magyar döntőse a World Chocolate Masters versenynek. Ezek óriási sikerek, amik jót tesznek a szakmánknak, jót tesznek hazánk megítélésének és ezek a sikeres kollégák lesznek a fiatalabb cukrász generáció új példaképei. Jakabfi Dávid alázatos és kitartó munkája mindig újabb és újabb gyümölcsöket terem, ilyen szenvedéllyel érdemes igazán ezt a szakmát űzni. Büszkék vagyunk Dávid sikereire” – mondta Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke, aki hozzátette azt is, hogy nem ez az első sikere Dávidnak és szerinte nem is az utolsó.

(Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke)

A Le journal du pâtissier 1978 óta a hagyomány és az innováció között próbálja megteremteni az egyensúlyt. A lap immár több, mint 40 éve a minőségi cukrászok munkaeszköze. A magazin minden hónapban közzéteszi a szakmával kapcsolatos híreket, információkat és beszámol a legújabb trendekről is. Nem maradhatnak ki belőle a legjobb péksütemények, fagylaltok, édességek és az éttermi referenciák sem. (A fotók forrása: JD Desszertműhely – Facebook)

1 266 267 268 269 270 907