Bevont jogsival autózott a kanizsai férfi, bíróság elé áll

A nagykanizsai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 47 éves férfit.

Az egyenruhások Nagykanizsa belterületén, a Csengery úton augusztus 28-án 18 óra 25 perckor intézkedés alá vontak egy személygépjárművel közlekedő nagykanizsai férfit. Az igazoltatás során megállapítást nyert, hogy az autót vezető 47 éves helyi lakos elvan tiltva a vezetéstől. Ezt követően a férfit a rendőrök elfogták, előállították, majd járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek – tájékoztatott vasárnap a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

(A nagykanizsai Rendőrkapitányság épülete)

Halálos baleset a 7-es főúton :egy zalakarosi férfi az áldozat

Eddig tisztázatlan körülmények között szeptember 4-én (szombaton) 17 óra körül a 7-es számú főút 195-ös kilométerszelvényénél, a galamboki elágazónál két személygépjármű frontálisan összeütközött. A balesetben az egyik gépjárművezető egy 79 éves zalakarosi férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, a másik gépjármű vezetője pedig megsérült – tájékoztatott szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A helyszínelési fényképeket Varga György, az MTI fotóriportere készítette. (Rendőrségi helyszínelés a Zala megyei Galambok közelében, a 7-es főúton, a zalakarosi elágazóban, ahol összeütközött két személygépkocsi 2021. szeptember 4-én. A balesetben egy ember meghalt. MTI/Varga György)

Futóverseny közben elütötték a nagykanizsai Lubics Szilviát

„Elütött egy autó – de jól vagyok! A PreVital Szőlőskör 50 kilométeres távján indultam, és a verseny 35 kilométerében Balatonakali után egyszer csak a „semmiből” egy nagy ütést éreztem hátulról a csípőmön, a következő pillanatban pedig a levegőben voltam. Az aszfaltra érkeztem, ahová bevertem a fejem. Hirtelen nem tudtam megmozdulni sem, el kellett telnie pár másodpercnek, mire felfogtam, mi történt.

A futótársaim azonnal a segítségemre siettek, köztük egészségügyi szakemberek is. Az eszméletemet nem vesztettem el, tudtam mozgatni mindegyik végtagomat, így amennyire lehet, az első sokk után némileg megnyugodtam. Már a mentőautóban fekve tört rám a sírás, amikor a gyerekekre gondoltam, és átfutott rajtam, hogy mekkora baj is történhetett volna… A mentők a veszprémi kórházba szállítottak további vizsgálatokra, ellátásra.

(Fotó: Lubics Szilvia – Facebook)

Szerencsére néhány zúzódással és kisebb fejsérüléssel megúsztam… Mivel ilyenkor mindig felvetődik a kérdés: a szabályoknak megfelelően az út jobb oldalán futottunk egymás mögött, egy oda-vissza szakaszon, tehát az út mindkét oldalán voltak futók. Zenét nem hallgattam, a baleset egy jól belátható egyenes szakaszon történt. Az úton több tábla is ki volt helyezve, ami jelezte a versenyt, és fokozott figyelmet kért az autósoktól.

Aki engem elütött, meg sem tudott állni azonnal, még egy előttem futó srác karjának is nekicsapta a visszapillantó tükrét.Most már kiengedtek a kórházból, szerencsére jól vagyok, de folyamatosan az zakatol a fejemben, hogy mi történhetett volna…Köszönöm szépen minden futónak, aki azonnal ott termett és segített, köszönöm az Országos Mentőszolgálat– és a Veszprem Megyei Korhaz dolgozóinak szakszerű, emberséges munkáját!

És miután volt „szerencsém” látni, és meghallgatni az autót vezetőjét, ha lehet egy naiv kérésem: senki ne üljön a volán mögé úgy, hogy totálisan alkalmatlan az autóvezetésre, mert egy pillanat alatt zúzhatja porrá bárki életét. Köszönöm!” – írta Facebook oldalán szombaton délután a nagykanizsai sportoló.

Megújult a kanizsai Sétakert járdája is

„A Tripammer utcai járda és a Sétakert észak-déli gyalogútja aszfaltos javításával folytatódott a Via Kanizsa Sétakert felújítási programja. A kivitelező a Bauterc-Prizma Kft. volt. A gyalogút mellé új padokat is kihelyeztünk.

Programunkat szeptember hónapban új hulladékgyűjtők kihelyezésével és az Erzsébet térről a madáretetők áttelepítésével folytatjuk, valamint a Városvédő Egyesület által vállalt, a Kanizsa-Generál Kft. kivitelezésében készülő díszkapufelújítás is hamarosan befejeződik.” – közölte Facebook oldalán pénteken a Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt. (Fotók: Via Kanizsa – Facebook)

Parragh Nagykanizsán: 10 éven belül egymillió új munkahely megteremtését ígérték, ami teljesült

Magyarországon ma rendkívül erős a kamara gazdaságszervező ereje, a térségbeli országokat illetően a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) befolyása és szerepe messze a legerősebb – jelentette ki Parragh László pénteken Nagykanizsán.

Az MKIK elnöke a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara (NAKKIK) horvát és szlovén határ menti megyékkel való szorosabb együttműködést előrevetítő gazdasági fórumát követő sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a magyar kormánynál nagyon sokszor át tudja vinni a kamara a javaslatait.

(A fotó illusztráció. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az országos szakképzési tanév megnyitóján Csongrádon 2021. augusztus 30-án. Fotó: MTI/Rosta Tibor)

Hogy Magyarország 2010 után talpra tudott állni egy „görögországi helyzethez hasonló szituációból”, abban nagy szerepet játszott a kamara és az akkor még ellenzéki Fidesz és a későbbi kormány közötti megállapodás – vélekedett a kamarai elnök.

Felidézte, hogy „megmosolyogtak bennünket, amikor 10 éven belül egymillió új munkahely megteremtését ígértük”, vagy hogy 100 milliárd forint fölé emelkedik a magyar export, de mindkettő teljesült. A politika és a gazdaság együttműködése meghatározó tényező, amiben most nehéz időszak jön a választások miatt, „de ezt kellő eleganciával viseljük” – fogalmazott Parragh László.

Polay József, a NAKKIK elnöke arról beszélt, hogy a gazdasági fórum keretében a nagykanizsai kamara újfajta együttműködés lehetőségét indította el a szomszédos horvát és szlovén megyékkel. Egyfajta mini gazdasági régiót szeretnének kialakítani, ami a körforgásos gazdaságra épül, kapcsolódva a dél-zalai városban épülő science parkhoz és a Pannon Egyetem itteni képzéseihez.

Mladen Andrlic, Horvátország budapesti nagykövete úgy vélekedett, hogy az intézményi együttműködési keretek megerősödésének lehetünk tanúi. Magyarország és Horvátország között állami, régiós és helyi szinteken állandó az együttműködés, gazdasági, tudományos vagy akár kulturális területen egyaránt, de szükség van a profitot hozó gazdasági kapcsolatok erősítésére, hiszen ez megteremti a lehetőségét annak, hogy a bevételekből fejlesztések valósuljanak meg és az segítse az adott térségben élők helyben maradását – írta pénteken az állami hírszolgálat.

A kamarai eseményen részt vett és beszédet mondott Balogh László nagykanizsai polgármester is.

Még a bankkártyája számát is tudhatják a csalók, de ne dőljön be nekik!

Banki alkalmazottnak adják ki magukat csalók, hogy bankkártya-adatokat szerezzenek, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KRNNI) nyomoz az ügyben.

A csalók hivatalosnak látszó telefonszámról, amelyet egy program segítségével generálnak, embereket hívnak fel azzal, hogy a bankszámláikon gyanús pénzmozgást észleltek, és többségében online vásárlások kezdeményezésére hivatkoznak – közölte a KRNNI pénteken a police.hu oldalon.

Az elkövetők a bizalom elnyerése érdekében bediktálják az ügyfél bankkártyájának – ismeretlen módon megszerzett – számai közül az első és az utolsó négyet, míg a többit az ügyféltől kérik.

Ezt követően, a „probléma elhárítása” érdekében különböző programok letöltésére bírják rá a sértettet, amelyekkel távoli hozzáférést biztosítanak maguknak az adott eszközhöz, így látnak minden lépést, minden adatot, amelyet az ügyfél a számítógépén, vagy telefonján végez, beír.

A közlemény szerint ráveszik a sértetteket arra is, hogy netbankjuk belépési és bankkártyájuk adatait megadják, majd az így megszerzett információk alapján átutalásokat és internetes vásárlásokat hajtanak végre.

A csalók a tranzakciók végeztével a letöltött programok törlésére kérik az ügyfeleket, hogy eltüntessék nyomaikat.
Az ilyen telefonhívások esetenként több órán keresztül is eltarthatnak, amire a rendes banki ügyintézéskor nem kerül sor – áll a közleményben. MTI

Vádemelést javasolnak a rendőrök egy 82 éves nagykanizsai sofőr ügyében

A 7511-es számú mellékúton Zalasárszeg irányából Galambok felé közlekedett személyautóval egy 82 éves nagykanizsai férfi június 19-én 8 óra körül. A 6-os kilométerszelvényben lévő lejtős, balra ívelő útkanyarulatban elvesztette uralmát a járműve felett, letért a jobb oldali útpadkára, majd a vízelvezető árkon keresztül sodródva tengelye körül többször megpördülve egy kukoricatáblában állt meg.

A baleset során a jármű két utasa nyolc napon túl gyógyuló súlyos, míg a jármű vezetője könnyű sérüléseket szenvedett.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai a sofőrt közúti baleset okozása miatt gyanúsítottként kihallgatták, és a nyomozás vizsgálati szakaszában szükséges eljárási cselekményeket elvégezve az iratokat a napokban átadták az ügyészségnek – tájékoztatott pénteken a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

8 milliót talált egy buszsofőr a kanizsai buszon

Meglehetősen furcsa eset történt egy nagykanizsai távolsági buszon, ugyanis valaki milliókat felejtett három nejlonszatyorban a járaton, amit a sofőr talált meg.

„Egy buszsofőr közel 8 millió forintot talált szerdán egy nagykanizsai távolsági autóbuszon.

A rendőrségre szeptember 1-én, a reggeli órákban tett bejelentést egy autóbusz-gépkocsivezető, hogy autóbuszának az átvizsgálásakor, annak jobb első ülésén három nejlontáskában nagyobb összegű készpénzt talált.

Mivel tudta, hogy a táskákat feltehetően egy utasa felejtette az autóbuszon, ezért a táskákat bevitte a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, ahol kiderült, hogy a táskákban közel 8 millió forint volt.

A rendőrök adatgyűjtést követően azonosították a készpénz tulajdonosát, majd visszaadták neki a több millió forintot.” – tájékoztatott csütörtökön a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Cseresnyés: célzott ellenőrzések az építőanyag-forgalmazóknál

Nyolc hete vizsgálja a fogyasztóvédelem az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható visszás jelenségeket, az augusztus végéig felkeresett félezer kereskedelmi egység 60 százalékát érték jogsértésen – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.

A kormányhivatalok munkatársai az ellenőrzött helyszínek háromnegyedénél tapasztaltak áremelkedést, harmaduknál pedig készlethiányt.
Kiemelték: a kormány összehangolt hatósági fellépéssel is tesz azért, hogy az otthonteremtési és lakásfelújítási támogatások valóban a családok életminőségét javítsák. A fogyasztóvédelem július eleje óta fokozottan vizsgálja az építőanyagok piacát.

A hatóság indokolt esetben akár bírság kiszabásával végződő eljárást indít a szabálytalanságon ért vállalkozásokkal szemben. Ha a hatáskörén túlmutató problémákat tapasztal, a társszervezetek – elsősorban a Gazdasági Versenyhivatal – eljárását kezdeményezi.

A kormányhivatalok szakemberei már összesen több mint félezer forgalmazónál kopogtattak a fatelepektől a vasudvarokon át a barkácsáruházakig. A vizsgálatban az általános kereskedelmi feltételek, az árfeltüntetéssel, jótállási jegyekkel kapcsolatos előírások és a piacfelügyeleti követelmények betartását kérik számon. Mintegy 300 kereskedőnél tártak fel kisebb-nagyobb mulasztásokat, ezek közel negyede már az ellenőrzés ideje alatt kiigazította a hibát – írják a közleményben.

Az összesített adatok szerint a kereskedelmi egységek 74 százalékánál emelkedtek az árak, 34 százalékuknál merült fel készlethiány. A termékek széles köre kerül 80-120 százalékkal többe a korábbinál. Egyes helyszíneken és építőanyagoknál előfordult 130-160 százalékot meghaladó mértékű növekedés is, amely mögött túlzó árazás vagy indokolatlan készletvisszatartás sejthető. A fogyasztóvédelmi vizsgálat visszavonásig folytatódik a fővárosban és minden megyében.

Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár a közleményben kiemelte: a kollégák piacfelügyeleti ellenőrzéseket is végeznek, eddig mintegy 800 féle, összesen több mint 200 ezer darab építőanyag megfelelőségét vizsgálták.

Főként a jelölésekkel és teljesítménynyilatkozatokkal összefüggő hiányosságokkal találkoztak 220 termékfajtánál, több mint 43 ezer darab építési terméknél. A mintegy 30 ezer hazai gyártású árucikknél jóval ritkábban állapítottak meg jogsértést, kifogásolási arányuk fele-harmada volt csupán az összesített eredménynek. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a szektor célzott ellenőrzésével készteti jogkövető magatartásra az építőanyag-forgalmazókat.

Kutyák a kertben: ezekre figyeljünk oda, ha a kinti kutyatartás mellett döntünk!

(x) Jobb bent, mint kint? Kutyás körökben örökös vitatéma az, hogy beengedjük-e a lakásba szőrös barátainkat. Akinek van már kutyavásárlással vagy örökbefogadással kapcsolatos élménye vagy csak látta már bármelyik állatvédő-, vagy fajtamentő szervezet gazdikereső hirdetését, az biztosan találkozott a következő kitételek valamelyikével: ,,csak benti tartásra”, ,,kinti-benti tartásra”. Ezzel szemben olyan kérést manapság ritkán lehet látni, ami az állat csak kinti tartására vonatkozna. De miért félnek ennyire a “nagy kutyások” ettől? Dönthetünk bűntudat nélkül úgy, hogy nem engedjük be a házba négylábú társainkat? – Hát persze, de mint mindent ezt is lehet jól és rosszul is csinálni.

(Fotó: canva.com)

Kutyának ember, embernek kutya

Nagyon fontos részlet, amire a szakemberek előszeretettel hívják fel a figyelmet, hogy a kutya bizony nem ember, így a túlgondoskodás, a gügyögés és a “szeretetből” való túletetés valójában nem a kutya érdekeit szolgálják. Létezik azonban egy másik véglet is: a kutya elhanyagolása. Ebben az esetben sem rögtön a láncon tartott, éheztetett állatokra kell gondolni – hiszen ez már az állatkínzás kategóriáját is kimeríti -, sokkal inkább a kutya szellemi és fizikai igényeit ki nem elégítő tartást jelenti. Sajnálatosan gyakori tévhit, hogy ha kint hagyjuk az ebet az udvaron egész napra, majd jól elfárasztja és elfoglalja magát. Ezeknek a rendkívül fejlett intelligenciájú állatoknak nagy szükségük van az emberrel és a fajtársaikkal való kontaktusra, így ha amellett döntünk, hogy az udvaron tartjuk az ebet, akkor is gondoskodnunk kell arról, hogy igényei napi szinten kielégüljenek. A séta, a közös játék és az alapengedelmesség gyakorlása nem csak a lakásban tartott kutyák privilégiuma!

Télen-nyáron a szabad ég alatt

Mivel a kertben tartott házikedvenceknek minden évszak viszontagságaival meg kell birkózniuk, fontos szem előtt tartanunk, hogy mi, emberek milyen eszközökkel tehetjük számukra elviselhetőbbé a nyári kánikulát, a csapadékos időjárást vagy a téli fagyokat, ezért jó ötlet beszerezni egy-két hasznos kiegészítőt kedvenc webáruházunkból. A legfontosabb, hogy gondoskodjunk megfelelő búvóhelyről, ami lehet egy oldalról is fedett (a legjobb esetben fűthető) kennel vagy egy kutyaház. A kutyaház vásárlásakor nem érdemes spórolni, hiszen a tartósabb anyagokból készült, szigetelt darabok sokkal hatékonyabban védenek mind a csípős fagyok, mind a perzselő napsugarak ellen.

A tökéletes kuckó kialakítása mellett érdemes szökés biztossá alakítani a kerítést, vagy akár leválaszthatunk egy területet kifutónak, ahol kutyánk a legnagyobb biztonságban töltheti a napot. Ebben az esetben is fontos, hogy gondoskodjunk fedett részről és friss vízről is.

1 260 261 262 263 264 803