Brillíroztak a kanizsai Eraklin táncosai

Sikeres hétvégén vagyunk túl, hiszen október 27-én Szombathelyen, illetve az ezt követő napon Siófokon vettünk részt táncversenyen. A szombathelyi ISIS DANCE OPEN szabadidős versenyen Gyergyói Ádám és Biacs Emma páros standard kategóriában a 4. helyet szerezte meg, latin kategóriában a dobogó 3. fokára léphetett. Gyergyák Gellért és Illés Karolina standardból bronz, latinból ezüstérmesek lettek.

(Fotók: Eraklin Táncklub Egyesület – Facebook)

Latin szóló lány kategóriában Németh Réka 4., Németh Korina 3., Kirchner Mira 2. lett. Pontszerző versenyen Szomi Tamás és Birkás Emese páros felnőtt latin E kategóriában 6.-ként végzett. Birkás Mihály és Darabos Anna junior II standard E kategóriában a dobogó 2. fokára állhatott, ugyanezt a szép eredményt érték el idősebb korosztályban is, míg ifjúsági latinból a 4. helyet szerezték meg. Horváth Gergő és Birkás Sára junior I korosztályban latin E kategóriából ezüstérmet szereztek, junior II E-ben pedig a dobogó legmagasabb fokára léphettek.

Vasárnap a Siófokon megrendezett III. C&M Kupán mérettük meg magunkat. Ez a versenynap is sikereket hozott, hiszen Birkás Mihály és Darabos Anna junior II E standardban elhozták az aranyérmet, latinban a döntőbe jutva a 6. helyen végeztek, ifjúsági E latin kategóriában ezüstéremmel térhettek haza. Müller Balázs és Jáger Laura junior II standard D osztályban népes mezőnyből a 2. helyen végeztek, az idősebb korosztályban is megállták a helyüket, hiszen az erős mezőnyben legfiatalabbként a dobogó 2. fokára állhattak. Horváth Gergő és Birkás Sára junior I E korosztályban 8 páros közül a legjobbnak bizonyultak, az idősebb kategóriában a 9 páros közé is beneveztek, és ha már elindultak, ezt a versenyt is megnyerték. Szomi Tamás és Birkás Emese életük második versenyén felnőtt latin E kategóriában a dobogó legmagasabb fokára állhattak.

A következő megmérettetés hazai parketten történik, hiszen november 11-én Nagykanizsán a Zsigmondy tornacsarnokban kerül megrendezésre a Cséplő Dániel Szabadidős Emlékkupa és a VIII. Eraklin Kupa Klubközi Táncverseny – írta Facebook oldalán a nagykanizsai Eraklin Táncklub Egyesület.

Az Eraklin Táncklub és a Honvéd Kaszinó újra élettel tölti meg az Ady utcát

Az Eraklin Táncklub Egyesület és a Honvéd Kaszinó május 22-26-ig Nagykanizsán, az Ady utcában „Kultúr Korzó” címmel ismét ötnapos kulturális programsorozatot szervez.

A 2016 szeptemberében elindított nagysikerű kezdeményezés alapján, a tavalyi nagy érdeklődésre való tekintettel, idén májusban újra Kultúr Korzóvá válik városunk sétáló utcája, ahol a szervezők szeretnék Nagykanizsa belvárosának hétköznapjait újra megszínesíteni és kulturális élettel megtölteni az tavaszi estéket.

A rendezvényen a tavalyi évhez hasonlóan igazi kulturális forgatag várható, ugyanis a tánc, irodalom, színház, zene, képzőművészet, fotóművészet és más egyéb műfajok is megjelennek majd meg már egészen a kora délutáni óráktól az esti órákig. Aki a jazz, a komolyzene, vagy akár a könnyedebb zenei műfajok iránt érdeklődik, esetleg érdeklik a tudományok, vagy kultúrtörténeti előadások, az is biztosan talál kedvére való programot a repertoárban, korosztálytól függetlenül.

Az idei év újítása, hogy a hét folyamán minden napnak meg van a maga tematikája, mely köré az aznapi programok és produkciók épülnek. A hétfői nap a Honvéd Kaszinó napja lesz. Ezen a nyitó napon főként az Ady utca emblematikus, impozáns épületének kulturális csoportjai szolgáltatják majd a műsorokat az utcában felállított két színpadon. Kedden a vitézségé lesz a főszerep, a Thúry Vitézlő Oskola vitézeivel megelevenedik majd Nagykanizsa történelme, és Kanizsa várának legendája. Szerdán minden a könyvekről, és az olvasásról fog szólni a Halis István városi Könyvtár közreműködése által. Csütörtökön a Pannon Egyetem Nagykanizsai Campusa látogat el a Korzóra, és ők halmozzák el az érdeklődőket az érdekesebbnél érdekesebb előadásaikkal, interaktív szórakoztató programjaikkal. A pénteki nap egy valóságos 19-20. század fordulóját idéző vursli lesz, főszerepben a fröccsel, ezen a napon az érdeklődők kipróbálhatják a „fröccstalicskát” is és játékos vetélkedőkben is részt vehetnek! A szervezők egyelőre többet nem árulnak el a részletes programokról…

A kulturális programok, előadások május 22- 26-ig minden nap 13:00 órától este 20:00 óráig zajlanak majd az Ady utcában, két helyszínen. Kora délutántól szabadtéri, interaktív ismeretterjesztő tanórákat szerveznek a az érdeklődők számára, melyeket kulturális programok követnek majd. Az öt napon át zajló előadások és programok mellett vendéglátó egységek és vásári árusok, kézműves foglalkozások színesítik majd a rendezvényt. A programokra ellátogató gyerekes családokra is gondolva, játékok és sok interaktív szórakoztató foglalkozás teszi még izgalmasabbá és érdekesebbé a programokat.

Az Eraklin Táncklub által szervezett Utca Tánc Fesztiválon, idén áprilisban már másodszor nyitotta meg kapuit az úgynevezett „Árkád Galéria”, mely ez alkalommal ismét színes és változatos képzőművészeti, festmény, fotó és egyéb kiállításoknak ad majd helyet. De mindezeken felül még sok-sok meglepetéssel készülnek a szervezők.

A tavaszi Kultúr Korzón való részvételt illetően minden művészeti csoport nagy várakozással és lelkesedéssel fogadta a megkeresést és alig várják, hogy felléphessenek a Korzón. A szervezők bíznak benne, hogy a lakosság és az érdeklődők számára is kulturált kikapcsolódást, egy színes, szórakoztató szabadtéri programot tudnak majd kínálni, és valóban érdemes lesz évente kétszer, tavasszal és ősszel is megismételni ezt a programsorozatot, mely természetesen idén is ingyenes lesz!

A részletes program elérhető lesz az Eraklin Táncklub Egyesület, valamint a honvéd Kaszinó honlapján, illetve Facebook oldalán, valamint a városban felállított megállító táblákon!

Sok szeretettel vár mindenkit a rendezvényre a szervező Eraklin Táncklub és a Honvéd Kaszinó.

Sikerekkel ért véget Nyugat-Magyarország Bajnokság a nagykanizsai versenytáncklubnak

Az Eraklin Táncklub Egyesület sikerekben gazdag hétvégét tudhat maga mögött. A március 18-19-én, Kaposmérőn, a Magyar Táncsport Szakszövetség által megrendezett Nyugat-Magyarország Bajnokságról, illetve Szabadidősport Nyugat-Magyarország Területi Bajnokságról rengeteg érmet hoztak haza az eraklinos versenyzők. Nagy büszkeség, hogy a nagykanizsai Eraklin Táncklub Egyesület mind a versenysport, mind a szabadidősport területén ilyen kiemelkedő teljesítményt nyújt. A táncklub nagy jelentőséget tulajdonít a tánc minél szélesebb körben való megszerettetésének, de a versenyzők, sportolók felkészítésének egyaránt.

(A  dobogó második fokán Benkő Dániel István – Szabó Kata Fanni)

 

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a hétvégi eredmények:

Nyugat – Magyarország Bajnokaként térhetett haza Horváth Gergő Szabó Flóra Gyerek II. D latin kategóriában. Második helyezést ért el Senior I. E latin kategóriában Németh Gábor- Zöldvári Klaudia páros. Szintén a dobogó második fokára állhatott Benkő Dániel István – Szabó Kata Fanni páros Ifjúsági D latin kategóriában, Horváth Gergő- Szabó Flóra pedig Gyermek II. D standard kategóriában. Harmadik helyezést ért el Buda Levente –Berner Léna páros Ifjúsági E latin kategóriában, a standard táncokban pedig a hatodik helyezést érték el. A nap során az Eraklin Táncklubot képviselte még Müller Balázs- Jáger Laura páros, akik a versenyen a középdöntőbe táncolták magukat.

(A dobogó felső fokán Birkás Mihály – Darabos Anna)

 

Másnap a Szabadidősport Nyugat-Magyarország Bajnokságon Birkás Mihály – Darabos Anna Junior I standard haladó kategóriában, Takács Gergő – Bodó Kata páros Junior I latin kezdő kategóriában szereztek bajnoki címet. Gelencsér Soma – Posza Gréta páros Junior II latin haladó kategóriában a második helyezést érték el. Bronzéremmel a nyakukban térhettek haza Lekszikov András Zsigmond- Gyergyói Anna páros Junior I standard kezdő kategóriában, Koller Norbert – Varga Lilla Junior 1 latin kezdő kategóriában, illetve Baráth Bence – Sipos Szabina felnőtt latin kezdő kategóriában. Negyedik helyen végeztek Koller Norbert – Varga Lilla Junior I standard kezdő kategóriában, Balassa Balázs – Bécs Fanni Junior II. kezdő latin kategóriában, Birkás Mihály – Darabos Anna junior I latin haladó kategóriában.
A versenyzőket Lekszikov Csaba és Balassa Júlia edzők készítették fel.

(Csoportkép a szabadidős verseny után)

Az eraklinosok gőzerővel készülnek a további versenyekre, és nem utolsó sorban a tavaszi nagy rendezvényükre, az április 30-án megrendezésre kerülő Utca Tánc Fesztiválra!

Tánccal, sikerekkel teli hétvége az Eraklinnál

nagykanizsa-eraklin-tancklub

(Képünkön: Isis Open Szombathely, Birkás Mihály – Darabos Anna  a dobogó legfelső fokán, a harmadik helyen: Lekszikov András Zsigmond – Gyergyói Anna. -Junior I standard haladó kategória -)

Alig értek véget a múlt hétvégi nagy versenyek utómunkálatai az Eraklin Táncklubban, az eraklinosok ezen a hétvégén sem unatkoztak. A hétvége számos rendezvényt, versenyt, fellépést tartogatott a számukra, melyeken egytől-egyig már az Eraklintól jól megszokott módon példásan helytálltak.

Péntek este a HSMK-ban megrendezett Zalai Príma Díjak átadó ünnepségén táncoltak az eraklinosok, szombaton pedig Szombathelyen, a tánc fellegvárában, az Isis Openen mérettettek meg a táncosok. A délelőtt folyamán a szabadidős verseny valóságos éremesőt hozott az eraklinosoknak.

Birkás Mihály –Darabos Anna páros ugyanebben a kategóriában a latin táncok versenyén a második helyezést érte el, standard táncok kategóriájában pedig a dobogó legfelső fokára állhatott, aranyérmet szerezve így a táncklubnak.

Lekszikov András Zsigmond és partnernője Gyergyói Anna Junior haladó standard, valamint junior latin haladó kategóriában is a harmadik helyen végeztek, így két bronzéremmel térhettek haza a versenyről.

Balassa Balázs – Bécs Fanni még épp csak versenyzői karrierjük elején álló párosok a harmadik versenyük alkalmával ismét éremmel térhetett haza, méghozzá a Junior kezdő latin kategória harmadik helyezettjeként.

Takács Gergő – Bodó Kata az Eraklin Táncklub fonyódi csoportjának oszlopos tagjai a Junior kezdő latin kategória győzteseiként tértek haza Szombathelyről.

A délutáni klubközi pontszerző versenyen már az osztályos versenyzők mérhették össze tudásukat. Az eraklinos versenyzők itt is nagyon szép döntős eredményekkel büszkélkedhetnek.

Horváth Gergő – Szabó Flóra Gyerek II D standard és latin kategóriában is a döntős 5. helyezés térték el.

Müller Balázs – Jáger Laura páros Junior I kategóriában standardból a döntő 6. helyéig táncolta magát, latinból pedig az 5. helyezést érte el.

Benkő Dániel – Bognár Alexandra Junior I D latin kategóriában 6 párost maga mögött hagyva a 4. helyezést érte el, éppen lecsúszva a dobogóról. Egy korosztállyal feljebb is gyönyörű eredményt értek el a nagyobbak között, 10 páros közül az 5. helyezést érték el.

Buda Levente – Berner Léna a délután legeredményesebb eraklinos versenyzői, ugyanis három bronzéremmel tértek haza a szombathelyi versenyről. Saját korosztályukban Junior II E standard és latin kategóriában is a harmadik helyen végeztek, valamint egy korosztállyal feljebb standardból a 4. helyet, latinból pedig a harmadik helyezést értéke el.

Gratulálunk a versenyzőknek! 🙂

A szombati nap folyamán az eraklinosok még másik két helyen is helyt álltak, ugyanis már-már hagyományszerűen idén is fellépői voltak a VI. Tortafesztiválnak a Kanizsa Centrumban, fellépésük szokás szerint rengeteg nézőt vonzott a bevásárló centrumba.

Az est folyamán még egy alapítványi bálon is felléptek, ebben az időszakban, valamint a báli időszakban számos meghívást kapnak a helyi és környékbeli iskolák, egyesületek, intézmények báljaira. Előadásuk, az elegáns báli táncaik garantáltan színvonalas produkció minden bál megnyitásához.

Az egyesület fonyódi működése révén aktív szereplője a fonyódi városi rendezvényeinek is, többek között az Adventi Forgatag rendezvénysorozatának is. Az első adventi gyertyagyújtáskor az eraklinos táncosok is ott voltak Fonyód város dísz terén.

Az eraklinosok az év végégig nem pihennek. A következő hétvégéken több versenyre is készülnek, az évet pedig Advent 4. vasárnapján megtartott Karácsonyi műsorukkal zárják majd. A versenyzőket, táncosokat Lekszikov Csaba és Balassa Júlia edzők készítik fel.

Érmekkel tértek haza az Eraklinosok

A nagykanizsai  Eraklin Táncklub Egyesület sikerekben gazdag versenyhétvégét tudhat maga mögött. A november 6-án, Zalaegerszegen megrendezett Gála Kupa szabadidős és klubközi pontszerző versenyen kiemelkedő eredményekkel büszkélkedhetnek az eraklinos versenyzők. A délelőtt folyamán táncos karrierjük elején álló, szabadidős versenyzők mérhették össze tudásukat. A verseny valóságos éremesőt hozott az Eraklinnak.

nagykanizsa-eraklin-tancklub-egyesulet
Balassa Balázs – Bécs Fanni Junior 2 kezdő latin kategóriában rögtön az első versenyükön egy bronzéremmel térhetett haza, a 3. helyezést érték el.

Birkás Mihály – Darabos Anna páros volt a délelőtt legeredményesebb versenyző párosa, ugyanis mind a két kategóriában, ahol elindultak, Junior 1 kezdő standard és kezdő latin kategóriában is az első helyet szerezték meg.
Gelencsér Soma- Posza Gréta fonyódi eraklinos páros második versenye volt az idei Gála Kupa, melyről rögtön a Junior2 kezdő latin kategória győzteseként térhettek haza Zalaegerszegről.

Koller Norbert – Varga Lilla Gyerek 1 kezdő standard kategóriában, a népes mezőnyben a dobogós 3. helyezést érték el, latinból pedig a 4. helyen végeztek.
Lekszikov András Zsigmond – Gyergyói Anna Gyerek 2 kezdő standard és latin haladó kategóriában is a döntőbe jutottak és az előkelő 6. helyezést érték el.
Takács Gerely – Bodó Kata szintén a fonyódi eraklinosok táborát népesítik és öregbítik hírnevét a versenyeken. Életük második táncversenyén rögtön a döntős 4. helyezéssel térhettek haza.
A délután folyamán megrendezett klubközi pontszerző versenyen négy eraklinos páros indult, mindannyian szép helyezéseket értek el mind a saját maguk korosztályában, de mindegyik páros egy korosztállyal feljebb is, az átjárhatóság szabályainak megfelelően az idősebbek között is szépen megállta a helyét.
Benkő Dániel István – Bognár Alexandra Junior I. D standard és D latin kategóriában, a népes mezőnyben a 10. és 11. helyet érték el, míg egy korosztállyal feljebb a Junior II D standard és D latin kategóriában 11. és 8. helyezéssel büszkélkedhetnek.

Buda Leventének és partnernőjének Berner Lénának még friss párosként ez volt az első közös versenye, mely során a saját korosztályukban Junior 2 E standardból a 4. helyezést érték el, latinból pedig a döntő 6. helyéig táncolták magukat. Egy korosztállyal feljebb, az ifjúsági versenyzők közt pedig standard kategóriában egy ezüstéremmel a nyakukban térhettek haza.

Horváth Gergő és Szabó Flóra Gyerek 2 D osztályos versenyzők standardból és latinból is. A két kategóriában a 7. és a 6. helyezést tudhatják magukénak egy kiemelkedően kemény versengés végén. A legfiatalabb osztályos versenyző páros a nagyobbak között is szépen megállta a helyét, és sok párost megelőzve a 8. és 10. helyet érték el az idősebb, Junior 1 korosztályos versenyzők között.

Müller Balázs – Jáger Laura páros Junior 1 D standard kategóriában 12 páros közül kiemelkedő teljesítménnyel a döntő 5. helyén végeztek, míg latinból a középdöntőben végeztek. Az idősebb, Junior 2 korosztályos versenyzők között szintén a döntőbe táncolták magukat a gyerekek, és szintén az 5. helyezéssel büszkélkedhetnek.

Gratulálunk a versenyzőknek!
A versenyszezonban még számos versenyre készülnek a táncosok, két hét múlva, hazai pályán, Nagykanizsán, a IV. Cséplő Dániel Emlékkupán és a VI. Eraklin Kupán mérettetnek meg az Eraklinos versenyzők. A táncosokat Lekszikov Csaba és Balassa Júlia készíti fel.

Bravúros hétvégét tudhat maga mögött a kanizsai Eraklin Táncklub

A II. Fonyód Kupán nem csak a táncban, de a szervezésben is remekeltek az eraklinosok.
Városunk versenytánc klubja nem csak a nagykanizsaiaknak büszkesége, hanem Fonyód város kulturális és sportéletének is szerves része, hiszen a balatonparti városban is működnek csoportjaik.

nagykanizsa eraklin táncklub 1

(FELNŐTT LATIN 1.hely Pál Bálint-Lekszikov Dóra)

 Az Eraklin Táncklub Egyesület jóvoltából ismét felpezsdült a táncos élet Fonyódon, hiszen már második alkalommal rendeztek táncversenyt a festői balatonparti városban.  A II. Fonyód Kupán táncos karrierjük elején álló táncosok is megmérethettek a délelőtti szabadidős táncversenyen, a délután folyamán pedig a már rutinosabb versenyzők versengtek az értékes kupákért a klubközi pontszerző táncversenyen.

nagykanizsa eraklin táncklub 2

(GYEREK 2 LATIN KEZDŐ 4.hely Koller Norbert-Varga Lilla)

A nap folyamán közel 500 versenyző lépett parkettre, az Eraklintól már jól megszokott eleganciával bálteremmé varázsolt sportcsarnok csordultig telt nézőkkel, érdeklődőkkel. A hangulat a verseny során a tetőfokára hágott, és nem csak a lelkes szurkolás miatt. A szemet gyönyörködtető táncosok mellett a pezsgő ritmusokról és a lágy dallamokról a Lobo Latino gondoskodott, mindenki számára felejthetetlen élménnyé varázsolva a maratoni táncversenyt.
Mind a versenyzők, mind a szakma részéről pozitív visszajelzések érkeztek a klub vezetősége felé, akik jövőre ugyanígy szeretnének Fonyód Kupát szervezni a Balaton partján.

nagykanizsa eraklin táncklub 3 táncverseny

(GYEREK 2 STANDARD KEZDŐ 1.hely Angyalosi Miklós Mátyás-Illés Karolina, 2.hely Koller Norbert-Varga Lilla)

A II. Fonyód Kupán természetesen az Eraklinosok is parkettra léptek, és kiváló eredményekkel büszkélkedhetnek, valóságos éremesővel térhettek haza.

nagykanizsa eraklin táncklub 4

(JUNIOR1. STANDARD KEZDŐ 1.hely Birkás Mihály-Darabos Anna, 2.hely Bíró Gergő-Sipos Dorka, 3.hely Lekszikov András-Zsogmond-Gyergyói Anna)

A délelőtti szabadidős versenyen a következő eredményekkel végeztek az Eraklinosok:
Angyalosi Miklós Mátyás – Illés Karolina: Gyerek2 standard kezdő : 1.hely , latin kezdő:2.hely
Koller Norbert – Varga Lilla: Gyerek2 standard kezdő: 2. hely, latin kezdő:4. hely
Birkás Mihály – Darabos Anna: Junior1 standard kezdő: 1. hely, latin kezdő: 2. hely

Bíró Gergő – Sipos Dorka: Junior 1 standard kezdő: 2. hely, latin kezdő: 3. hely

Lekszikov András Zsigmond – Gyergyói Anna: Junior1 standard kezdő: 3. hely, latin kezdő: 7. hely

Tarcsay Tamás – Köves Réka: Junior1 latin kezdő: 4. hely

Gelencsér Soma- Posza Gréta: Junior 2 latin kezdő: 3 hely

Takács Gergő – Bodó Kata: Junior1 latin kezdő: 6. hely

Gelencsér Dominik – Thalhammer Fanni: Junior1 latin kezdő : 8.hely

Varga Benjamin – Németh Karina: Ifi latin haladó:3. hely

A délutáni klubközi verseny eredményei:

Horváth Gergő – Szabó Flóra: Gyerek 2. E standard: 5. hely, latin: 4. hely

Müller Balázs- Jáger Laura: Junior 1 E latin: 6. hely, Junior1 D standard:8. hely

Benkő Dániel- Bognár Alexandra: Junior 1 D standard: 9. hely, latin: 9. hely

Buda Levente – Berner Léna: Junior 2 E standard: 6. hely, E latin: 9. hely

Ruschel Krisztián- Pető Viktória: Ifjúsági E standard: 6. hely, latin: 3. hely

Gáspár György – Müller Petra: Ifjúsági C standard: 6 hely, latin: 10-11.hely

Pál Bálint – Lekszikov Dóra: Felnőtt C latin: 1. hely

A versenyzők felkészítői Lekszikov Csaba és Balassa Júlia nagyon büszkék a tanítványaikra és arra, hogy a klub egy igazi közösség is, hiszen az ilyen jellegű eseményeknél a legkisebb gyerektől a barátokon át a nagyszülőkig, pártolókig mindenki kiveszi a részét a munkából. Természetesen az Eraklinnál továbbra sincs megállás, a táncklub következő nagy eseménye a nyárköszöntő évzáró gálájuk, majd azt követően aktívan részt vesznek a Múzeumok Éjszakája című rendezvényben. Júliustól pedig megkezdődnek az edzőtáborok, és a felkészülés a további versenyekre.

Nagykanizsa anno: kik ők?

nagykanizsa régi fotó 1

Nem tudjuk kik ők, de nagyon aranyosak.

A Fortepanon találtunk rá két olyan fotóra, ahol egy nagyon szimpatikus párt vagy táncosokat fotóztak le az 1970-es évek közepén.

Az első fotó a volt nagykanizsai parkban, a Sugár és a Rozgonyi utca sarkán készült.

A háttérben a Béke mozi (eredetileg Városi Színház) látható.

nagykanizsa régi fotó 2

A második fotón ugyanők láthatók, de váltott a fotós, a helyszín gyakorlatilag  ugyanaz.

Ha valaki tud valamit róluk, írja meg kommentben.

Köszönjük szépen!

A kanizsai profi táncos – tánctanár, Lekszikov Csaba kommentjéből minden kiderült.

„A képet a 70 -es évek egyik Kanizsa Kupa nemzetközi táncversenyének beharangozójára készítették. A képen két B osztályos táncos látható, akik Tarczi Zoltán és Latabár Katalin (Latabár Kálmán lánya) tanítványai voltak, és ma is Nagykanizsán laknak:  Novinszki József és Varga Gáborné Edit. Ők egyébként nem együtt táncoltak, csak a fotózáskor pózoltak együtt. Az eredeti fotók nagyított változatai ma is láthatóak az Eraklin Táncklub Egyesület Ady utca 1 sz. alatti tánctermében.”