Parkolóban fogták el a kanizsai drogdílert

A nagykanizsai nyomozók egy 30 éves helyi férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

A nagykanizsai rendőrök azonosították azt a férfit, aki a jelenlegi adatok szerint a városban több személynek is árult kábítószert.

(Fotó: ZVMRFK)

A megalapozott gyanú szerint a helyi férfi az elmúlt hónapokban több fogyasztónak is értékesített marihuánát, akik három-négyezer forintot fizettek a tiltott szer grammjáért.

A gyanúsítottra 2023. június 5-én a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának segítségével csaptak le egy nagykanizsai parkolóban, miközben marihuánát értékesített.

Ezt követően kutatást tartottak a díler lakásán is, ahol kábítószergyanús zöld növényi törmeléket, annak porciózásához használatos eszközöket, valamint nagyobb mennyiségű készpénzt találtak, amit lefoglaltak.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai a 30 éves férfit kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására- közölte a Rendőrség honlapján szerdán a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Zalaegerszegen felmentettek, majd Pécsett 9 év fegyházra ítéltek egy zalai drogdílert

Másodfokon kilenc év fegyházbüntetéssel sújtotta a Pécsi Ítélőtábla csütörtökön azt a Zala vármegyei férfit, aki futár bűntársait megbízva próbált kábítószert behozatni Magyarországra 2019 novemberében. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség MTI-hez eljutott keddi közleményében azt írta, hogy a Zala vármegyei településen élő férfi korábban Hollandiában dolgozott, ahol kiterjedt ismerősi körrel rendelkezett.

A vádlott 2019 novemberében Hollandiába utazott, és egy helyi állampolgárral arról állapodott meg, hogy megbízottai útján kábítószert vásárol tőle.

Ezt követően két futár a vádlott utasításait követve felvette a kapcsolatot a kábítószer-kereskedővel, a drogot átvették, és azt egy erre a célra preparált személygépkocsiba rejtve visszaindultak Magyarországra. Útjuk során Németországban a rendőrség a futárokat feltartóztatta, és a gépkocsiba rejtett kábítószert lefoglalta. A vádlott ellen társtettesként különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-birtoklás kísérlete miatt emeltek vádat.

Az első fokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék 2022 májusában a vád alól bizonyítottság hiányában felmentette a vádlottat, de az ítélet ellen az ügyész a vádlott bűnösségének megállapítása és büntetés kiszabása iránt fellebbezett, amit a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség fenntartott.

A másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla csütörtökön tartott nyilvános ülésen kihirdetett ítéletével a vádlottat kábítószer-kereskedelem bűntettének kísérletében bűnösnek mondta ki, ezért 9 év fegyházbüntetésre ítélte.

Az ítélet egyelőre nem jogerős, ellene mind a vádlott és védője, mind az ügyészség fellebbezéssel élhet, tekintettel arra, hogy a másodfokú bíróság ítélete ellentétes az első fokon meghozott határozattal.

Vádat emelt az ügyészség a kanizsai díler ellen

Egy 1976-ban született nagykanizsai férfi a korábbi szabadságvesztés büntetéséből történt szabadulását követő időszakban ismeretlen személyektől, helyen és időben, különböző típusú kábítószereket szerzett meg, amit birtokában tartott, és azokkal rendszeres haszonszerzésre törekedve kereskedelmi tevékenységet folytatott. A vádlott a lakásán és a gépkocsijában tárolta nagyobb mennyiségben a többfajta kábítószert, a csomagoló anyagokat, és a mérlegeket.

A vádlott egy férfinek előzetes telefonon történt egyeztetést követően – pontosabban meg nem határozható időpontokban – 2019. november 20. napját követően 2020. májusával bezárólag, 3-5 alkalommal, 2-2 gramm amfetamint értékesített 1.000 Ft/gramm áron, így minimálisan 6.000 Ft-ot kapott a kábítószerért. A kábítószer átadására a vádlott lakhelyén került sor.

A vádlott egy nőnek előzetes telefonon történt egyeztetést követően 2020. májusában 2 alkalommal 1-1 gramm amfetamint értékesített 2.500 Ft/gramm áron, és 1 gramm marihuanát 2.500 Ft/gramm áron, összesen 7.500 Ft-ért. A kábítószert gépkocsival a vevő tartózkodási helyére vitte, és a gépkocsijában adta át.

A vádlott egy másik férfinek előzetes telefonos egyeztetést követően 2020. februárjában és márciusában minimálisan 10 gramm amfetamint, és minimálisan 10 gramm marihuanát, majd 50 gramm marihuanát, és 50 gramm amfetamint, 2020. március 17-én 80 gramm marihuanát értékesített 2.000 Ft/gramm áron. Az értékesítésből minimálisan 400.000 Ft bevétele keletkezett. A kábítószerek átadására először a vevő bagodi lakhelyén, majd pedig a vádlott lakásán került sor.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei 2020. november 7-én 19 óra 30 perckor a Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós utca Posta utcai elágazójánál igazoltattak egy a vádlott által vezetett Hyundai típusú gépkocsit A rendőrök a gépkocsi jobb első ülése alól a vádlott által oda helyezett 1 darab nejlon zacskóba csomagolt, vákumzáras tasakba helyezett, 202,5 gramm bruttó tömegű, fehér színű amfetamin tartalmú anyagot foglaltak le.

A nyomozó hatóság 2020. november 8-án a vádlott lakhelyén lefoglalt továbbá:

  • vákum csomagolásban bruttó 202,4 gramm tömegű zöld színű növényi törmeléket,
  • bruttó 339 gramm tömegű egész és törött kockákat,
  • bruttó 50,2 gramm tömegű, fehér színű pasztás anyagot zacskóban,
  • simítózáras tasakban bruttó 91,5 gramm tömegű, zöld színű növényi törmeléket,
  • fekete átlátszó zacskóban bruttó 326 gramm tömegű, fehér színű pasztás anyagot,
  • simítózáras tasakban több tasak, bruttó 53,4 gramm tömegű, sárgás port,
  • 2 darab fehér porral szennyezett digitális mérleget,
  • fehér porral szennyezett 2 darab egész és 1 darab törött kanalat,
  • fehér porral és növényi törmelékkel szennyezett fém dobozt,
  • 68 darab fehér porral szennyezett zacskót,
  • 399 darab, különböző méretű simítózáras tasakot, valamint
  • bruttó 15,4 gramm tömegű, zöld színű növényi törmeléket.

A lefoglalt anyagok kábítószerek, vagy kábítószerrel szennyezettek, illetve kábítószerek adagolására illetve csomagolására szolgáltak.
A vádlottól lefoglalt anyagok 68,8 gramm amfetamint, 165,5 gramm MDMA-t, 18,42 gramm totál THC hatóanyagot tartalmaznak. A kábítószerek összes hatóanyag mennyisége (amfetamin + MDMA + totál THC összesen) a Btk. 461. §–ban meghatározott különösen jelentős mennyiség alsó határának a 153,1 %-át teszik ki.

A vádlott a megszerzett kábítószerből fogyasztott is, a vele szemben 2020. november 7-én bevezetett nyomozó hatósági intézkedések során vett minta szerint vizeletében 1,45 mikrogram/ml koncentrációban volt jelen amfetamin. Az amfetamin, az MDMA, a kannabisz és a delta-9-THC kábítószernek minősülnek.

A Zala Megyei Főügyészség a vádlott, mint különös visszaeső ellen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba ügyészségi szóvivő.

Fogyasztott és kereskedett a droggal egy szepetneki férfi

Egy 1989-ben született szepetneki férfi 2019-től kábítószerfogyasztó volt,
2020. tavaszán elhatározta, hogy kábítószert fog ismerősei, illetve barátai körében értékesíteni.

A vádlott 2020. márciusától 2020. november 17-ig ismeretlen személytől – havonta két alkalommal, 10-50 gramm mennyiségben vásárolt kábítószert, melyért grammonként 2.000-2.500 forintot fizetett. Ezt követően rendszeresen adott át és el marihuánát, és speed-et legalább hat ismerősének. A kábítószer átadásokra és értékesítésekre a vevőkörrel a vádlott telefonszámán, valamint internetes közösségi oldalon történő előzetes egyeztetés alapján, Nagykanizsán a vádlott által bérelt, a Csengery utcai társasházi lakásban, illetve annak környezetében került sor. A vádlott a marihuána grammját 2.000 – 3.000 forintért, a speed port grammonként 3.000-3.500 forintért értékesítette:

I.)

a)

A vádlott egy nagykanizsai férfi részére 2020. nyarától 2020. november 15. napjáig legalább 20 esetben értékesített, alkalmanként 0,8 gramm mennyiségben – delta-9-THCOOH-t tartalmazó – marihuanát, melyért adagonként 2.000 forintot kért.

Ezen túl a vádlott és a férfi egy-két alkalommal közösen csekély mennyiséget meg nem haladó mennyiségű kábítószernek minősülő delta-9-THC-t tartalmazó cigarettát fogyasztott.

A férfi lakóhelyén simítózáras tasakban növényi ágvégződésekett foglaltak le, vizeletmintájából MDA és MDMA volt kimutatható.

(A fotó illusztráció. Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

b)

A vádlott egy másik nagykanizsai férfi részére 2020. április és 2020. november hónap első hete között legalább 6 gramm mennyiségben értékesített – delta-9-THCOOH-t tartalmazó – marihuanát, melyért adagonként 2.500 forintot kért. Ezen túl a férfi 2020. november elején – anyagi ellentételezés nélkül – „két utcányi”, körülbelül 0,3 gramm mennyiségű amfetamint tartalmazó speed port is elfogadott a vádlottól, továbbá több esetben közösen csekély mennyiséget meg nem haladó mennyiségű kábítószernek minősülő delta-9-THC-t tartalmazó cigarettát fogyasztottak.

Vizeletmintájában amfetamin, valamint delta-9-THC-COOH volt kimutatható.

c)

A vádlott egy harmadik nagykanizsai lakos részére 2020 nyarától 2020. november 17. napjáig heti rendszerességgel értékesített marihuanát, 1-2 gramm mennyiségben, grammonként 3.000 forint vételáron. A férfi a mintegy fél év leforgása alatt körülbelül 80.000 forint értékben vásárolt kábítószert a vádlottól. A fentieken túl a vádlottól „3-4 utcányi”, körülbelül 0,8 gramm mennyiségben fogadott el – anyagi ellentételezés nélkül – speed port.

Vizeletmintájában amfetamin, valamint delta-9-THC-COOH volt kimutatható.

d)

A vádlott egy nagyrécsei férfitól 50.000 forint összegű kölcsönt kapott, amelyet nem tudott visszafizetni. 2020. szeptemberében a vádlott a lakásán speed-et kínált a férfinek, melyből nevezett egy „utcányi”, körülbelül 0,1 gramm adagot felszívott. 2020. október elején a férfit a vádlott a lakásán szintén speed-el kínálta, melyből 2-3 „utcányi”, körülbelül 0,2-0,3 gramm adagot ismét felszívott. Ennek során a vádlott az adóssága törlesztéseként felajánlotta, hogy máskor is mehet hozzá kábítószerért. Ezt követően a férfi 2020. október végén 1 gramm speed-et vett át, melynek értékét 3.000 forint összegben számították be a vádlott tartozásába.

e)

A vádlott egy pölöskei nőnek 2020 őszén legalább két alkalommal értékesített, 1-1 gramm mennyiségben – delta-9-THC-t – tartalmazó marihuanát, grammonként 2.500 forint vételáron, valamint legalább 1 gramm mennyiségben speed port, 3.000 forint vételáron.

f)

A vádlott ismeretlen személytől 2019. évtől, pontosabban meg nem határozható időponttól kezdődően 2020. november 17. napjáig kábítószernek minősülő delta-9-THC-t tartalmazó növényi törmeléket, illetve amfetamint tartalmazó fehér port szerzett meg. Ezek közül a növényi törmeléket a Nagykanizsa, Csengery utcai tartózkodási helyén, a konyhaszekrényben műanyag zacskóban, valamint az ingatlan kisebbik szobájában lévő asztalon elhelyezett dobozban, 5 db alufólia pakkban tárolta, részben későbbi értékesítés, részben saját fogyasztás végett. A vádlott ezeken túl a kiporciózáshoz, a terjesztéshez, illetve a fogyasztáshoz szükséges, fehér porral szennyezett 1 darab digitális mérleget, továbbá 1 darab tányért, 1 darab levágott szívószálat, 1 darab „Mr. Zseb” feliratú 10 cm hosszú fémcsövet, 1 darab kávéskanalat, valamint 1 darab KEKKH által személyazonosító okmányhoz kiállított kód kártyát tartott, melyeket a 2020. november 17. napján foganatosított kutatás során a nyomozó hatóság lefoglalt.

A vádlottól lefoglalt nedvesen nettó 40,19 gramm, szárazon nettó 37,43 gramm, továbbá nettó 3,47 gramm össztömegű, zöld színű növényi anyagok kannabiszra jellemző kannabinoid vegyületeket – köztük delta-9-THC-t – tartalmaznak.

A vádlottól lefoglalt 500 gramm méréshatárú, digitális mérleg felületét szennyező anyagmaradvány amfetamint és kannabiszra jellemző kannabinoid vegyületeket -köztük delta-9-THC-t – tartalmaz.

A vádlott vizeletmintájában amfetamin, valamint delta-9-THC-COOH volt kimutatható.

A vádlott által összesen értékesített, illetve átadott kábítószer hatóanyag tartalma a csekély mennyiség felső határának mintegy 60,86 –759,88 %-a.

A kannabisz, a delta-9-THC és az amfetamin kábítószernek minősül.

g)

A vádlott 2020. november 10. napján – pénzügyi nehézségekre hivatkozva – egy további nagykanizsai férfinek 5 adagnyi kábítószert kínált megvételre 12.500 forintért, melyet a férfi végül nem fogadott el.

A vádlott 2020. november 14. napján egy nagykanizsai nőnek ismeretlen hatóanyagtartalmú kábítószert ajánlott kipróbálásra, melyet el kívánt vinni a nő lakására, azonban nevezett a vádlott ajánlatát nem fogadta el.

II.)

A vádlott 2017-2018. év között ismerkedett meg a 2003. március 13. napján született, szepetneki fiúval, akivel baráti kapcsolatba is került. A 17 éves fiú 2020 nyarán a vádlottnál tartózkodott Nagykanizsán, melynek során közösen szívtak – delta-9-THC-t- tartalmazó cigarettát, majd 2020. szeptember hónapban a fiú egy Samsung Galaxy J3 típusú mobilkészüléket adott a vádlottnak, melyért cserébe a vádlott – három részletben – 1 gramm marihuanát adott át neki. Ezt követően 2020. november hónapban a fiú még 1 gramm mennyiségben vett át marihuanát a vádlottól.

A vádlott a fentieken túl 2020. november 2. extasy-t kínált, adagonként 3.500 forintért, majd 2020. november 8-án – Messenger üzenetben – arról tájékoztatta, hogy megérkezett a „vargánya”, azaz a varázsgomba, melynek a vonatkozásában megkérdezte, hogy érdekli-e. A fiú végül nem vásárolt.

A fiú vizeletmintájában delta-9-THC-COOH volt kimutatható.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség tizennyolcadik életévét be nem töltött személynek csekély mennyiségű kábítószer kínálásával, átadásával elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a napokban – tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Elkapták a nagykanizsai drogdílert

A korábban kábítószer birtoklása miatt próbára bocsátott, 27 éves nagykanizsai férfi 2019. június 01-től 2019. november 14-ig az alábbi esetekben adott át vagy értékesített kábítószert:

Tavalyelőtt nyáron, pontosan meg nem állapítható időben Nagykanizsán legalább 2 alkalommal, alkalmanként 1-1 gramm, összesen 2 gramm marihuánát adott el 4000 Ft-ért egy nagykanizsai lakosnak.
Tavalyelőtt október hónapban két alkalommal – az egyik alkalom október 13-án volt- ellenérték nélkül adott egy zalakomári lakosnak 1-1 gramm, összesen 2 gramm amfetamint.

(Fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Tavalyelőtt október és november hónapban Nagykanizsán öt részletben összesen 7 gramm marihuánát 14.000 Ft-ért és 1 gramm amfetamint 2500 Ft-ért adott el egy pogányszentpéteri lakosnak.
Tavalyelőtt október hónapban Zalaegerszegen a buszállomás közelében 20 gramm marihuánát adott el 52.000 Ft-ért egy pókaszepetki lakosnak.
Szintén tavalyelőtt szeptember hónapban Nagykanizsán négy alkalommal összesen 4 gramm marihuánát adott el 7000 Ft-ért egy somogysámsoni lakosnak és egy alkalommal ingyen adott neki 1 db marihuánás cigarettát fogyasztás céljából.

Az öt személynek eladott illetve átadott 3 gramm amfetamin por összes hatóanyag tartalma 0,015 gramm, míg a 33 gramm marihuána totál THC tartalma 0,066 gramm volt. Az összes kábítószer együttes hatóanyag tartalma a csekély mennyiség felső határát nem érte el, annak 3,11 %-a volt. Az amfetamin és a hasis, valamint a marihuána kábítószernek minősül.

A nyomozás során az is kiderült, hogy a férfi nagykanizsai lakásában 46,41 gramm amfetamint, illetve három csomagban összesen 5,34 gramm kannabiszt tartott engedély nélkül a birtokában, illetve, hogy ő maga is fogyasztott amfetamint és marihuánát.

A férfivel szemben kábítószer-kereskedelem bűntette miatt a napokban emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség – tájékoztatta honlapunkat dr. Jánky Judit, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Drogterjesztő bűnszervezetre csaptak le a zalai és a somogyi rendőrök

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság és a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság felderítőinek információi alapján a két megye nyomozói a Somogy megyei bevetési egység és a Terrorelhárítási Központ munkatársainak közreműködésével december 9-én és 11-én (szerda, péntek) összehangolt akciót hajtottak végre.

Több somogyi és zalai településen végrehajtott házkutatások során új pszichoaktívnak látszó anyagot, az előállításához szükséges eszközöket, valamint a vagyonvisszaszerzés érdekében több millió forint készpénzt és gépjárművet foglaltak le. Az egyenruhások az akció során összesen hét embert fogtak el.

A nagykanizsai nyomozók B. Jenő 44 éves nagykanizsai lakost kábítószer-birtoklás vétség megalapozott gyanúja miatt, B. Renátó 29 éves zalaegerszegi lakost új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt, és egy 30 éves zalakomári lakost pedig – őrizetbevétele mellett – új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett és kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A marcali nyomozók B. Tamás 23 éves, B. Attila 37 éves marcali lakosokat, egy 43 éves somogyszentpáli lakost, egy 42 éves mesztegnyői nőt, és B. Renátót bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal való visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd a férfiakat őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, melyet az illetékes járásbíróság elrendelt.

A Marcali Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya és a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a nyomozást szakértők bevonásával folytatja – közölte a police.hu-n a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

Nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le egy nagykanizsai férfitől

A Zalaegerszegi Járásbíróság pénteken bűnügyi felügyeletet rendelt el azzal a férfival szemben, akit termesztéssel elkövetett kábítószer-birtoklás bűntettével gyanúsítanak.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség kezdeményezte a férfi letartóztatását, mivel tőle nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le, s azzal gyanúsítják, hogy az a lakóhelyén termesztett indiai kenderből származik.

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészség letartóztatási indítványával szemben a szökés, elrejtőzés veszélyét nem látta fennállónak, ezért a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye miatt a gyanúsítottal szemben enyhébb kényszerintézkedést, bűnügyi felügyeletet rendelt el.

Ennek értelmében a gyanúsított nem hagyhatja el lakóhelyét és az ahhoz tartozó bekerített területet. 
A döntés nem jogerős – tájékoztatta honlapunkat Dr. Bartalné dr. Mentes Judit a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

Honlapunk más forrásból úgy értesült, hogy a drogtermesztő férfi nagykanizsai lakos.

(Információink szerint a férfin elektronikus nyomkövető eszköz, úgynevezett „lábbilincs” van. A fotó illusztráció)

Droghelyzet Nagykanizsán és környékén

Nagykanizsán 2015-ben 52, 2016-ban 17, 2017-ben 35, míg 2018-ban 52 esetben indult eljárás kábítószerrel való visszaélés miatt. A tavalyi 52 esetből 38-an magyar állampolgárok követték el ezt a fajta bűncselekményt, melyek közül 35 férfi és 3 nő volt. A jellemzőbb kábítószertípusok a marihuána, (kannabisz) az amfetaminok, kokain és a biofű.

Drog volt egy kanizsai férfi pénztárcájában

Vádemelést javasol a rendőrség egy nagykanizsai férfi ellen.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság eljárást folytatott kábítószer birtoklás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 27 éves férfivel szemben.

(A drog mellett a férfinél két telefont is találtak a kanizsai zsaruk)

A nyomozás adatai szerint a rendőrök közúti ellenőrzés során igazoltatták a nagykanizsai 27 éves férfit még január 8-án, amikor a pénztárcájába rejtve 10 darab kábítószergyanús tablettát találtak.
Az eljárás során a szakértői vizsgálat alátámasztotta, hogy a férfitől lefoglalt anyag kábítószernek – amfetaminszármazéknak – minősül.
A nyomozás vizsgálati szakaszában a Nagykanizsai Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, majd az iratokat átadta az ügyészségnek.
(Forrás és fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Nagykanizsán árulta a füves cigit a miháldi díler

Egy miháldi fiatalember  régebb óta él legális, illetve illegális tudatmódosító szerekkel, kábítószer birtoklásának vétsége miatt több ízben folyt ellene büntető eljárás, jelenleg is más ügyben kiszabott  szabadságvesztés büntetését tölti.  Ismeretlen személyektől, illetve internetes rendeléssel rendszeresen vásárolt ún. dizájner drogokat, marihuánát, speedet és  új pszichoaktív anyagnak minősülő anyagokat. Ezeket gyógynövényekkel,  körömlakklemosóval, hígítóval, vagy más folyékony alkoholtartalmú vegyszerrel keverte, majd megszárította.   Az elkészített törmeléket dohánnyal vegyítetten cigarettába töltve szívta baráti társaságával együtt, sőt ismerőseinek  értékesített is belőle.

füves cigi

Ebbe a körbe tartozott egy fiatalkorú fiú,  akinek a családja is tudott a tudatmódosító szerek használatáról, mert  a fiú többször rosszul lett, és kórházi kezelésre szorult. Hozzátartozói  a terheltet  nyomatékosan felszólították, hogy többet ne adjon el ilyen anyagot a fiúnak, aki azonban  nem tudta abbahagyni a szerek használatát, ezért  a terheltet barátjával hívatta fel, hogy 2000 Ft-ért fűhöz jusson. Az átadás Nagykanizsán, a  Régi Mozikertben,  -közel egy gimnáziumhoz, és  egy általános iskolához-  történt, ahol az anyagot a fiú barátján keresztül kapta meg, és aznap valamint  másnap  dohánnyal keverve egy kisebb mennyiséget el is szívott.
A többit a rendőrség lefoglalta, a vegyész szakértői vélemény szerint a zöld színű növényi törmelék MDMB-CHMICA elnevezésű vegyületet -ún. szintetikus kannabinoidot- tartalmazott, amely az elkövetés idején új pszichoaktív anyagnak minősült – azóta egyébként már kábítószer besorolású-.
A terhelt lakásán tartott házkutatás során  a rendőrség kábítószereket, és új pszichoaktív anyagokat foglalt le.

A terhelt vizeletmintája  kábítószer fogyasztást igazolt.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség  a terhelt ellen  a Btk. 184/A. § (1) bekezdés a./ és c./  pontjába ütköző és aszerint minősülő 18. életévét be nem töltött személynek, oktatási épület közvetlen közelében új pszichoaktív anyag átadásával elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt emelt  vádat a Nagykanizsai Járásbíróságon.- tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.