12,20 volt egy rántott sertés piriburival a kanizsai Béke Étteremben

Városunkban a Fő utca északi oldalán levő épületben, a Sugár utca sarkától lefelé tán két házzal működött egy étterem.
Béke Étteremnek hívták. Két részből állt, volt egy felső része ami, az udvar felől külön bejáraton át volt megközelíthető. A közétkeztetés ebben a részben zajlott ebédidőben.

Az alsó részben pedig az étlap szerinti kiszolgálás zajlott és a söntés rész is ott volt, a boltíves fa kármentővel. Abban az időben én is a működtető Zala Megyei Szálloda, és Vendéglátó Vállalatnál (ZMSZVV) dolgoztam, mint hűtőgépszerelő-karbantartó.

Ez okból kifolyólag sokat jártam oda és esténként a barátaimmal is betértünk, néhány sörre. Sok érdekes ember dolgozott ott abban az időben, pincérek, konyhások, és a csapos hölgyek a söntés részben.

 

(A Béke Étterem személyzete. A fotó forrása ITT)

 

Egy, már akkor javakorabeli pincér arca van előttem, aki mindig udvarias volt a vendéggel, Kutasi Feri bácsi arca.

Kistermetű mozgékony ember volt, füle mögött az elmaradhatatlan ceruzával, amit a számla írásához használt. Sok névre emlékezem még, de az írás terjedelme miatt most mellőzöm azt, hogy mindenkiről írjak, hiszen sokan dolgoztak ott pincérek és konyhások, vezetők.

 

Az idő tájt még WC-s néniket is alkalmaztak, akik ott ültek a WC bejáratánál, és szigorúan elkérték a használati díjat. Most egy pincért említenék meg, aki délben a menüt (Csumi) hordta fel a felső részbe, ami nem volt annyira egyszerű dolog, lévén, hogy a konyhából három lépcsőn kellett felvinni az étellel teli tányérokat.

 

Béla a felszolgáló volt, hogy egyszerre tizenöt tányért felvitt és a vendég elé rakta. Akkoriban, két háromszáz adag menü is elfogyott ebédidőben.

Jól főztek, kiváló szakácsok dolgoztak a konyhán, sokan jártak oda előfizetéses menüre és éthordókban is sokan vittek ebédet. Az első rész jól nézett ki a boltívekkel és a cuppantott mennyezettel. kellemes hely volt. A hátsó részben, a menüztetésen kívül az élet igazából este kezdődött, el, sokan jártak oda szórakozni.

 

(A nagykanizsai Béke Étterem 1966. március 15-i étlapja)

 

Az étteremmel kapcsolatban el kell, hogy meséljek egy történetet, ami velem esett meg, nem vagyok rá büszke, de, de ez is én voltam.  Az történt, hogy a Hamburger Jenő utcában levő karbantartó műhelyben voltam, amikor a kanizsai sörgyárból telefonált a TMK-ból egy ismerősöm, hogy – Gyere, be most megkóstolhatod a frissen fejtett, kiváló kanizsai barna sört, a Paracelsust.

 

Hát én fel, is raktam a biciklire a szerszámos táskát és a kormányra a hűtőközeget tartalmazó palackot, és elindultam a sörgyár felé. Hát a műhelybe, hozták is mindjárt a másfél literes üvegben a kiváló, erős barna sört (22 fokos volt).

 

Elkezdtünk iszogatni, egypár üveggel legurítottunk. Elindultam visszafelé, úgy az út felénél éreztem, hogy baj van, bizony elért a „baj” le kellett, hogy szálljak és toltam a biciklit, meglehetősen kanyarogva, ahogy illik. No, beértem a műhelybe ahol várt egy üzenet, hogy a Béke étteremben elromlott a hűtő.  Hát én le is mentem, de egy nagy bökkenő volt nem a rossz hűtőt javítottam meg, mert másnap újra bejelentették, és amikor odaértem akkor ért a meglepetés, hogy bizony előző nap nem azt a hűtőt javítottam, meg ami valójában rossz volt!

 

Aztán később ez már a nyolcvanas évek, ez az étterem is kiürült, nem volt már vendég és rövidesen bezárták.
(Írta: Pusztafi Attila – Nagykanizsa)

Tragédiával végződött az első kanizsai autós ámokfutás

1885-ben a marburgi idősebb Franz Lajos megvásárolta a Vár úti gőzmalmot, amellyel azután 1892-től villamos árammal látta el a Nagykanizsát.
Fiai közül hárman ide is költöztek, a Csengery út 9. szám alatti házukba.
A városban az első személygépkocsit ifjabb Franz Lajos birtokolta 1905-től.
A visszaemlékezések szerint nagy, ormótlan, megjelenésében fiákerre emlékeztető szerkezet volt.

 

A városi sajtó gyakran cikkezett a botrányosan nagy sebességről (még a 40 km/h értéket is elérte), amellyel a kocsi közlekedett.

Franz sofőrje rövid idő alatt kétszer is gázolt. Egyik balesetének következménye egy hölgy halála lett.
„A város közbiztonságának réme” (a helyi laptól kapta e minősítést) 1906-ban már Budapesten dolgozott, másik munkahelyen, másik autóval. Ott egy kisfiút gázolt halálra.

A kocsiról nem maradt felvétel, de a mellékelt rajz (1908-ban készült Kanizsán) akár ezt az autót is ábrázolhatja.
A másik két fiú is vonzódhatott gépjárművekhez, mert az ugyancsak ekkoriban készített fotón ők feszítenek a város első oldalkocsis motorkerékpárján.
A Franzék udvarán készült képen harmadikként a kereskedőt láthatjuk.
(Forrás: Kanizsa – vár vissza – Facebook)

A Kisbolt

Mostanában sokszor előttem van egy kép. Egy kisbolt képe, amely városunkban a Csengery (akkor Béke) és a Szemere utca sarkán volt. A Takács-féle vegyesbolt.
Nem volt nagy, de mindent lehetett bent kapni, ami a háztartásokban szükséges volt.

Orromban érzem a friss kenyér illatát, amit a boltba lépve éreztem, a pult mögötti rácsos fa állványon sorakoztak.
Alatta döntött fapolcon dobozában a finom Típus nápolyi. Fent a pulton öblös, ferde szájú üvegekben csoki golyócskák, amit egy kis lapáttal mértek ki papírzacskóba.



(Ebben a házban működött a Takács vegyesbolt. Bejárata a Csengery utca felől volt)

Finom volt a zselés. Gyerekként sokat jártam e kis boltba, hiszen nem messze laktunk a strand pénztár melletti házban. Szinte mindent ebben a boltban vásároltunk.

No meg anyám lement a piacra, ahonnan lábaiknál lógatva hozta a rántani való csirkéket, amit otthon vágtunk le frissen és pucoltunk meg.
Ezek a csirkék még kukoricán nőttek fel finom volt az ízük.

A tulajnak volt egy lánya, akit mindenki csak Ecet Icának hívott. Később az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat vette át ezt a kis boltot és üzemeltette tovább.
Már nem emlékszem mikor is szűnt meg, ellenben jó visszaemlékezni a hangulatára, az illatokra.
A mai nagyáruházakban ez a családias légkör már nincs meg.

Ha jöttem haza a boltból és le volt engedve a sorompó, átjöhettem az akkor még meglévő kis aluljárón, amit csak úgy hívtunk „bújó híd”.
Megálltam és hallgattam a fölöttem csattogó vonatkerekek zaját. Ma már ez a kis aluljáró sincs meg.

Hazafelé megálltam a kis trafiknál, Bakonyi Géza bácsi trafikjánál, ott vettem apámnak a Fecske cigarettát, no meg magamnak egy bocskorszíjat, ami egyfajta édesség volt. Hát ilyen emlékeim vannak városunk múltjából.
(Írta és fotózta: Pusztafi Attila – Nagykanizsa)

Kanizsa a 60-as években

Érdekes és értékes fotókat kaptunk a 60-as évek Nagykanizsájáról.

A ritka fényképeket Szombath Tibor töltötte fel a KanizsaPress Facebook oldalunk látogatói bejegyzései közé.

A fotókat Olsvay Endre készítette.

Továbbra is szeretettel várjuk Olvasóink információit, fotóit e-mail címünkön, amely a következő:

info@delzalapress.hu

Infókat, fotókat várunk a KanizsaPress Facebook oldalára privát üzenetben is.

Következzen néhány egyedülálló fotó a 60-as esztendők Kanizsájáról.

Így szilvesztereztek 1991-ben Nagykanizsán

Most, hogy már csak néhány nap van szilveszterig, aktuálissá vált egy 2008-ban Hajdú György által feltöltött videó.

Az 1991-es kanizsai szilveszteri bulin – amely az Erkel Művelődési Házban volt – elég sok régi DKG-s arcot látni, a talpalávalót a Maros Família húzta.

Jó szórakozást kívánunk ehhez a már történelemmé vált 10 perces nagykanizsai videóhoz 🙂

Kanizsai időutazás

Ismét régi, eddig még alig látott fotókhoz jutottunk, amelyekkel egy kis időutazásra hívjuk Olvasóinkat.

A fotók gyűjtői: Kánnár Attila, Tarnóczky Attila, Szombath Tibor, Török Tibor, Korpavári Attila, Vizvári József és még sokan mások…

Aki szeretne egy csodálatos képes albumot Nagykanizsáról, annak jó szívvel ajánljuk Vízvári József (Pipás) Üdvözlet Nagykanizsáról című 228, A/4-es méretű fotóból álló kiadványát, amely a 06/30/413-6995-ös telefonszámon rendelhető meg.



nagykanizsa-ady-utca-regen(A mai Ady utca 1920-ban)

nagykanizsa-kazinczy-csengeri-sarok(A Kazinczy -Csengery utcai sarok 1905-ben)

nagykanizsa-kazinczy-zrinyi-utcai-sarok(A Kazinczy – Zrínyi utcai sarok 1898-ban)

nagykanizsa-vasemberhaz-regen(A Vasemberház 1900-ban)

nagykanizsa-nagyposta-ady-utca(Az Ady utcai nagyposta 1924-ben)

nagykanizsa-ady-utca-1920(A mai Ady utca az 1920-as években)

nagykanizsa-zrinyi-iskola-regi-foto(A Zrínyi iskola 1900-ban)




nagykanizsa-zrinyi-iskola-regen(A Zrínyi iskola az 1920-as években)

nagykanizsa-ady-utca-regen(Az Ady utca látképe 1907-ben)

nagykanizsa-ady-endre-utca-regen(Az Ady utca az 1950-es években)

nagykanizsa-ady-zrinyi-sarok(Az Ady – Zrínyi utcai sarok 1961-ben)

nagykanizsa-ady-zrinyi-utca(Az Ady – Zrínyi utcai sarok 1961-ben)

Könyvet írt a kanizsai Kocsis Katalin

Kocsis Katalin könyvtáros, pedagógus neve nem ismeretlen a kanizsai emberek előtt. Nagykanizsa története, múltjának feldolgozásai, híres itt élt emberek történeteinek feldolgozását tartja egyik legfontosabb feladatának. És ezzel egy olyan űrt tölt be, ami nélkül mindannyian szegényebbek lennénk. Most egy újabb nagy érdeklődésre számot tartó kis könyve jelent meg. Nagykanizsáról európai színpadokra címmel. Erdősy Eugénia nagykanizsai származású híres operaénekesnő, aki 27 éves korában hunyt el 1886-ban. A könyvbemutatón Czupi Gyula a Halis István könyvtár igazgatója mutatta be a szerzőt és beszélgetett az írónővel a könyv megszületéséről.
A könyvbemutató előtt Kocsis Katalin röviden mesélt Erdősy Eugénia életéről lapunknak.

nagykanizsa-kocsis-katalin-konybemutato-1

– Eugénia élete már régebben is foglalkoztatott és úgy éreztem, mindazt, ami a levéltárakban fellelhető róla írásos anyag, azt össze kell gyűjtenem és egy könyvben meg kell írnom Erdősy Eugénia életét, történetét. A nagykanizsai temetőben bukkantam rá a sírjára. Sajnos nagyon el van hanyagolva, benőtte a borostyán. Több évi kutatómunka után sikerült Eugéniáról szinte a feledés homályából ennyi mindent kideríteni.
Most már úgy érzem, hogy érdemes volt ezt a könyvet megírni.
Édesanyja született nagykanizsai asszony volt és Eugénia itt Nagykanizsán nevelkedett. Az is biztos, hogy több évig a mostani Kölcsey út 13 szám alatt laktak.
Igaz, az a régi ház már nincs meg. Innét származott ki Európába és aratott nagy sikereket híres nagyvárosok, így Berlin színpadán is, ahol ünnepelt sztár, primadonna volt. De nyáron mindig hazajött pihenni Nagykanizsára.
Itt is többször adott koncertet, nagyon ragaszkodott Nagykanizsához. Amikor tragikusan fiatalon meghalt, azt kérte utolsó kívánságként, hogy itt Nagykanizsán szeretne nyugodni, itt temessék el. Szerencsére testvérei teljesítették kérését.

nagykanizsa-kocsis-katalin-konybemutato-2

– Vannak további tervei olyan kanizsai emberek történeteinek feldolgozására, mint ez az oly fiatalon elhunyt kanizsai énekesnő?

– Hajaj. – Tudod, milyen névsorom van? Eugénia is csak egy fejezet lett volna a kanizsai zenei kötődésű híres személyek hosszú sorában tervezett könyvben.
A kutatómunka eredményeképpen döntöttem úgy, hogy Eugénia mindenképpen megérdemel egy önálló könyvet. És ezt a kutató munkát a továbbiakban is folytatom – mondta búcsúzóul Kocsis Katalin.

Kocsis Katalin könyve, – immár a harmadik – a nagykanizsai Czupi Gyula kiadó gondozásában jelent meg. (Kép és szöveg: Vízvári József)

Búcsú a Kanizsa Áruház reklámjától

Nagykanizsa egy régi, ikonikus reklámja tűnt el szerdán a város Fő utcájából.
A híres – idestova már 20 éve nem üzemelő – Kanizsa Áruház több emelet magas, közel 800 kg súlyú fényreklámját távolították el a “Lordok  háza” oromzatáról a szakemberek.
A fotókat Vízvári József – Pipás készítette.

nagykanizsa-kanizsa-aruhaz-1

nagykanizsa-kanizsa-aruhaz-2

nagykanizsa-kanizsa-aruhaz-3

nagykanizsa-kanizsa-aruhaz-4

nagykanizsa-kanizsa-aruhaz-5

A Rozgonyi utca régen

Ismét néhány régi kanizsai fotót adunk közre Olvasóink számára, ezúttal a Rozgonyi utcáról.

A fényképek gyűjtői: Kánnár Attila, Tarnóczky Attila, Szombath Tibor, Török Tibor, Korpavári Attila, Vizvári József és még sokan mások…

Aki szeretne egy csodálatos képes albumot Nagykanizsáról, annak jó szívvel ajánljuk Vízvári József (Pipás) Üdvözlet Nagykanizsáról című 228, A/4-es méretű fotóból álló kiadványát, amely a 06/30/413-6995-ös telefonszámon rendelhető meg.

nagykanizsa-rozgonyi-utca-1

(Rozgonyi 27. Az elemi iskola épülete 1939-ben)

nagykanizsa-rozgonyi-utca-2

(A Rozgonyi utca 25. 1942-ben)

nagykanizsa-rozgonyi-utca-3

(A Rozgonyi utca 25. 1942-ben)

nagykanizsa-rozgonyi-utca-4

(A Rozgonyi utca 25. 1912-ben)

nagykanizsa-rozgonyi-utca-5

(A Rozgonyi utca 14. 1900-ban)

nagykanizsa-rozgonyi-utca-6-jpg

(A Rozgonyi utca 1933-ban)

nagykanizsa-rozgonyi-utca-regen

(Május 1. felvonulás 1961-ben)

nagykanizsa-rozgonyi-utca-7

(1961. május elseje a Rozgonyi utcában)

nagykanizsa-rozgonyi-utca-8

(Iskolai ünnepség 1954-ben)

nagykanizsa-rozgonyi-utca-9

(Úttörő avatás 1975-ben)

nagykanizsa-rozgonyi-utca-10

(Úttörő avatás 1985-ben)

nagykanizsa-rozgonyi-utca-11

(A Rozgonyi utca az 1970-es években)

A Resti

Folytatva a könyvből kimaradt nagykanizsai  vendéglátóhelyekről való megemlékezést, a Resti étteremről írok. A vasútállomás épületében működött. Az Utasellátó Vállalat üzemeltette a két részből, talponállóból, valamint étteremből álló egységet. Akkori üzletvezető Gömöri Jánosné volt, (Kanizsai Sörgyár igazgatójának a felesége) míg helyettese Molnár Emilné, régi vendéglátós.
Emlékeimben egy középkorú pincér arca villan elő mindenkivel kedves Nándié. Kopaszodó magas ember volt. Kiváló konyhája tette népszerűvé e helyet Egy fiatal csinos szakácsnőre emlékszem Erzsinek hívták.

nagykanizsa-resti
A cégnek ahol akkor dolgoztam, karbantartási szerződése volt az Utasellátóval, ezért jártunk oda is hűtőgépeket javítani. A barna falburkolat, és tükrök adták meg ennek az étteremnek a hangulatot.
Sokan jártak ide ebédelni, vacsorázni. Ebben az időben a kanizsai vasútállomáson nagy élet volt. A vasút menti településekről jártak be munkába az emberek.
Nyáron pedig a Balatonra utazók miatt volt nagy forgalom.
Ne felejtsük el megemlíteni, a horvát ajkú településekről Budapesten dolgozó embereket sem,  akik ingáztak a főváros és Kanizsa között. Volt egy nemzetközi járat is a Mistral, aminek végállomása Olaszországban volt. Ezen okok miatt is számított nagy forgalmú étteremnek a Resti.
A talponálló rész tele volt vonatra várakozó emberekkel akik eközben elfogyasztottak egypár italt, szendvicset, fasírtot vagy éppen kocsonyát.
A kilencvenes évek elején ezt is privatizálták, mint annyi mást Nagykanizsán.  Egy darabig üzemeltette Vadász Feri is. (Édesapja volt a Monostorapáti Borozó vezetője). Borda Balázs is vitte (jelenleg csak a talponálló részt).
Egy idő után az étterem bezárt vendéghiány miatt és most arra vár, hogy egyszer még jobb világ lesz városunkban, országunkban. Újra megtelnek a szórakozóhelyek.
A végére Martin Luther King híres mondatát idézném.” Van egy álmom”. Nekem is, mégpedig az, hogy egyszer lesz még élet ebben a szép városban, Kanizsán.
(Írta: Pusztafi Attila)

Pusztafi Attila Kanizsai emlékek című könyve megrendelhető a 06/30/526-4202- es telefonszámon.
 

1 2 3 4 5