Hűvös élvezet

Az ország egyik leghíresebb fagylaltkészítője eredetileg programozónak tanult.

 

 

Később mozdonyt vezetett.  Pálfi Attila, a balatonmáriai Florida fagyizó tulajdonosa talán sosem lett volna fagylaltkészítő, ha a korai számítástechnikai vívmányok nem veszik el a kedvét az eredeti szakmájától. Így történt. A világ ugyan szegényebb lett egy informatikussal, de mi meg gazdagabbak lehetünk azokkal a páratlan ízélményekkel, amelyek nap mint nap fagylaltpultjából kikerülnek.

Amellett, hogy kanizsai vagyok, Balatonmárián, a vasút mellett nőttem fel, így nem volt ez idegen világ

—1984-ben Zalaegerszegen a Csány László Közgazdasági Szakközépiskolában érettségiztem, és hivatalosan számítástechnikai programozó és folyamatszervező az én végzettségem. Úgy emlékszem, személyi számítógépből még csak három volt a középiskolában akkor, ezeket vitrin mögött őrizték. Már láttuk ezeket, de nem tudtuk, hogyan kell bekapcsolni. Lyukszalaggal, lyukkártyával dolgoztunk, és olyan számítógépeken futtatunk programokat, amelyeken az 5X5 kiszámítása másfél oldal programozást jelentett. Ez volt a szakmám, de én nem csináltam mást, mint nyomtatópatronokat cserélgettem, meg javítgattam a nyomtatókat. Ettől aztán hamar el is ment a kedvem. Ha öt évvel később kezdem, lehet, hogy ma is ezzel foglalkozom. Nem így történt. 1984-bek hazakerültem, és rokonok révén a vasútra kerültem, mint mozdonyvezető. Amellett, hogy kanizsai vagyok, Balatonmárián, a vasút mellett nőttem fel, így nem volt ez idegen világ. 1992-ig tartott ez a korszak.

—Hogyan lett vendéglátós?

—1992-ben kerültem a vendéglátásba. Igaz, annyi kis trükkel, hogy mi már 1988-ban a Dél-Zalai Áruház földszintjén megnyitottuk a büfét. Nyáron fagyit árultunk, télen büféként működtünk. A feleségem (akkor még menyasszonyom) révén kerültem oda. Ott kezdtük tanulni a fagylaltkészítést. Nagyon egyszerű volt: vettél egy csomag port, hozzáöntöttél négy liter vizet, kifagyasztottad, és megcsináltad az akkori legmodernebb, legjobb fagylaltot. Hozzáteszem, nagyon jó volt akkoriban ez, mert voltak nagyon finom alapanyagok, és volt egy-két nagyon lelkes cég, akik tényleg jó termékeket készítettek. Emlékszem, Szabó Imrénél volt az első látványpult, és másodikra nálunk jelent meg a városban. Igaz, hogy ez még egy magyar termék volt, de nagyon szépen lehetett vele látványfagylaltozót működtetni. Ekkor kezdtük el tanulni a szakmát. Nem csak a fagylaltkészítést, hanem azt is, mit jelent a vállalkozás.

—Mit jelentett akkor vállalkozóként indulni?

—Eleve úgy kezdődött, hogy nem adott a bank hitelt, kölcsönökből szedtük össze a szükséges pénzt. Nekünk mesterünk nem volt, minket mindenre az élet tanított meg. Azt szoktam mondani, nagyon sok rossz fagyit csináltunk azért, hogy aztán jó fagyit készíthessünk. Ha például akkoriban mogyorófagyit kellett készíteni, az soványtejporból, cukorból, aromából készült, meg olykor kakaóval színezték. Némi kevergetés, fagyasztás, és kész volt az, amit mogyorófagyinak adtunk el. Ma már 100 százalékos mogyoróval (krémekkel) dolgozunk. Sokat változott ilyen szempontból a világ.

Mester nélkül lett mester

—Azt mondja nem volt mesterük. A fagylaltkészítés nem szakma, nem tanítják?

—A középiskolákban a cukrásztanulók könyvében van öt oldal fagylaltkészítési ismeret. Ennyit tanulnak erről a diákok. A cukrászok többsége számára mostohagyermek a fagylaltkészítés. Többségük ezt legfeljebb melléküzemágként, muszájból, nem szeretetből csinálja. Ők nem fagylaltkészítők, én meg 22 éve foglalkozom a fagylaltkészítéssel, de nem vagyok cukrász. És mert nem tanultam, nem tanulhattam a szakma tradicionális fogásait, így sok dolgot a magam kárán kísérleteztem ki. Ez például arra is jó volt, hogy az ember nem ragaszkodhatott olyan betanult dolgokhoz, amelyek gátjai lehetnének a nyitottságnak, az új elvárásoknak való megfelelésnek.

Azt szoktam mondani, nagyon sok rossz fagyit csináltunk azért, hogy aztán jó fagyit készíthessünk.

—Amennyire tudom, a kísérletezés, az új dolgok kipróbálás ebben a vállalkozásban folyamatos.

—Az elmúlt egy évtizedben nem volt olyan év, hogy ne fejlesztettünk volna. Lehet, hogy ezt a vendég nem tapasztalja közvetlenül, mert a fagylaltkonyhát, az új gépeket nem látja. Az én fagylaltkonyhám az ország egyik legkorszerűbb fagylaltkonyhája, a legmodernebb gépekkel. Ezek fontos dolgok, főleg akkor, ha egy nyáron akad egy-két brutálerős nap, és nekem, nekünk azt is meg kell oldanunk. És ha lehet, a vendégeink által megszokottnál még magasabb színvonalon, mint egyébként. Mert akkor kell a legjobbat produkálnunk, amikor a legtöbben vannak, és ez korszerű technika nélkül kivitelezhetetlen. Előfordul olyan szombat és vasárnap, amikor ötezer vendég fordul meg nálunk, és azt nem engedhetjük meg magunknak, hogy elfogyjon a citromfagyi, vagy, hogy kiürüljön a pult. Nekem előre kell gondolkodnom, itt rögtönzésnek nincs helye.

—Hogyan néz ki a fagylaltkészítő egy napja?

—A következő nap előkészítése az előző napon, zárás előtt kezdődik. Bemegyek a pultba, összeírom, ami van, aztán összeírom a fagyasztási sorrendet. A következő reggel 5.30-kor kelek — nap, mint nap így van —, mert nekem 10 órakor feldíszített fagyipulttal kell várnom a vendéget. És ez csak jól előkészített munka mellett sikerülhet. A nap folyamán is folyamatosan dolgozunk, meghatározott sorrend szerint jönnek a feladatok. Rajtam kívül egy ember dolgozik még a fagylaltkonyhában, egyébként hárman vagyunk. Én folyamatosan dolgozom, a fiam, aki végzett cukrász, és a vőm, aki remélhetőleg idén októberben szerzi meg a cukrászvégzettségét, napi váltásban vannak mellettem. Mindennek meg van a maga időtartama, ebbe beletartozik a gépek munkája, az előkészítés időigénye. Hogy ez mára flottul, szinte fennakadásmentesen megy, tíz év munkája van. Számunkra a legfontosabb, hogy nyitáskor egy szép, esztétikus pult várja a vendéget, és zárás előtt tíz perccel se a maradék fagylalt csúfkodjon a pultban, hanem 80-85 százalékos telítettségből választhasson a vendég. Mi azt tartjuk, hogy az a vendég, aki zárás előtt öt perccel érkezik, ugyanolyan fontos, mint, aki nyitáskor. Azonnali visszajelezést kapunk a munkánkról. és ez nagyon fontos. A dicséret és a kritika egyaránt. Mindkettőből tanulunk.

A luxus élménye

—Mitől különleges, más az Ön által készített fagylalt?

—Van egy alapséma, az, hogy az ember tanuljon, nyitott szemmel kell járni a világban. Mentem én nagyon sokfelé a világba fagyit enni, aztán hazajöttem, és nekiálltam megcsinálni. Az én fagylaltjaimnál magyar ember ízvilága a döntő szempont. Hiába hoznék én a világból olyan különlegességet, amely idegen a magyar ízektől, hagyományos alapanyagoktól, nem járnék sikerrel. Az alapanyagok egyébként részben Olaszországból származnak. A joghurtos fagylaltunkba egy olyan élőflórás poralapú készítményt használunk, amelyet Magyarországon mi alkalmazunk egyedül. A tej magyar, és nem a legolcsóbb. Sajnos a tejszín nem hazai termék, mert itt nem találtunk a mi elvárásainknak megfelelőt. A vaníliánk meg például madagaszkári. Igyekszünk mindenhonnan és mindenből a legjobbat beszerezni. Sokan nem értik, miért gondolkodunk így, de nekünk a vendég a legfontosabb, és a vendég a pénzéért minőséget kell kapjon. A fagylalt luxuscikk. Enélkül bárki élhet, ezt nem muszáj megvenni, de aki úgy dönt, hogy mégis megveszi, annak a pénzéért a lehető legjobbat kell kapnia. Luxusra költ a vendég és mi a pénzéért igyekszünk a luxus kategóriájába illő minőséget adni.

—Nemcsak az ízekre, a választékra is igaz ez.

—Valóban, ez nem a fagylaltról szól csupán. Egy jó fagylalt — bár nagyon fontos— önmagában nem elég. Kell például egy szép pult, szépen tálalt, friss fagylalttal, amelyet nem túrnak össze. A tölcsér legyen friss, a lányok mosolyogva köszönjenek, és a vásárlóval töltött parányi időben úgy törődünk a vendégeinkkel, hogy érezzék, számunkra ők, az ő igényük a legfontosabb. Ha mindez együtt van, a vendég elégedetten távozik. Ha a pult koszos, ha a lányok mogorvák, vagy csúnya a fagyi, nem eladható a termék. Fontos a tálalás, és ez nemcsak a fagylaltra igaz. A másik nagy tapasztalat: minél nagyobb a pult annál több fagylaltot el tudunk adni. Ha nagy a választék, és az vonzza a szemet, a vendég is többet vásárol. Nálunk 32 fagylaltból választhatnak a vendégek. Ez befektetést igényelt, de beigazolódott a hozzá fűzött remény. Egy-egy forgalmas napon talán hosszabban kell sorban állni, de mi mindent megteszünk a gyors kiszolgálás érdekébe. Egy alkalommal egyik vendégünk a tempóra panaszkodott, tréfásan annyit mondtam, háromkezű lányokat akartam felvenni, de nem sikerült. Elmosolyodott…és láttam elillant a feszültség. Olykor egy humoros mondat, egy mosoly a feszült helyzetet is megoldja. Az emberek manapság gyakran túlreagálnak dolgokat, teli vannak negatív élményekkel, és nem egyszer ez nálunk csapódik le, s ezt is meg kell tanulnunk kezelni.

Ízek, élmények

—32 féle fagylalt. Létezik ennyi íz?

—Ennél több is. Vannak az úgynevezett divatfagylaltok, nagyon-nagyon sokfélék, és vannak a klasszikus ízek. Az előbbiek folyamatos kísérletezés, fejlesztés eredményei. Ennél többfajta fagylalttal dolgozunk a szezon folyamán, csak 32 féle van egyszerre a pultban. Ezzel a választékkal minden igényt igyekszünk kiszolgálni.

A Balaton fagylaltja 2014

—Nagyon sokan tudják, hogy önöknél készült az a fagylalt, amely elnyerte 2014-es évben a Balaton fagylaltja kitüntető címet.

—Tényleg sokan tudják, hogy így történt. Sokan olvasták, hallották, látták a tévében, és ezért is jöttek el hozzánk. Egy nyolcvan éves néni direkt ezért vonatozott el hozzánk az északi partról, hogy
megkóstolja a fagyinkat. Sokan örültek a sikerünknek, és velünk együtt nagyon boldogok voltak. Megvallom, nem gondoltuk, hogy sikerünk lesz.

Hogyan született a siker?

—Szakmai tapasztalatainkból, az alapanyagokból, és abból a belső igényből, hogy valami mást csináljunk ,mint eddig. Ebből a hármasból született a Balaton Fagylaltja. Belenyúltunk a díszítésbe, az ízvilágba, szokatlant alkottunk, és ez számunkra meglepő módon találkozott a zsűri elvárásaival. Valami újat tettünk a fagylaltpultba, és letaglóztuk a zsűrit. Erre jött aztán az ország összes médiuma, mert mindenki kíváncsi volt erre a pirinyó termékre.

—Mikor ér véget az évad?

—Október elsején zárunk, de nem lesz vége a munkának. Reggel nem kell ugyan jönni a gépeket indítani, de én ugyanúgy felkelek majd, mint más reggeleken, megiszom a kávémat és nekiállunk azoknak a munkáknak, amelyek a következő szezon előkészítését szolgálják. Felújítások, festések, gépjavítások. Aztán jön a családi pihenés más fagyis családokkal. Aztán meglátogatom az anyukámat, anyósomat, elbeszélgetünk. Elmegyünk orvoshoz, megoldjuk azokat a feladatokat, amire nincs a nyári szezonban időnk. Még októberben fejben vannak a dolgok, akkor átbeszéljük, mit, hogyan fejlesztünk. Átbeszéljük, kikkel dolgozunk a következő szezonban.

—Könnyű fagyiárust találni?

—Hatvan emberből választottunk ki az idén is hármat. Nehéz olyan lányokat találni, akik megállás nélkül 6-7 órát képesek dolgozni, akik nem akarnak minden éjjel mulatni, és képesek reggel negyed tízre bejönni. Volt olyan lányunk, aki öt éven át dolgozott itt. Aki elfogadja, hogy itt szigor van, rend van.

—Egy kérdés a végére: van kedvenc fagylaltja?

—A citrom a kedvenc fagylaltom, ha evésről van szó, de elkészíteni mindet szeretem.

Rendelet a visszavételi kötelezettségről

Hozzák az újat, viszik a régit!

Nem csak ingyen köteles visszavenni a használt elektromos és elektronikus berendezéseket a gyártó és a forgalmazó, hanem ha a vásárlónak házhoz szállítják az újat, akkor szintén ingyen kell a régi berendezést elszállítani tőle – egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányrendelet, amely a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.

A jogszabály – néhány előírás kivételével –  augusztus 9-én lép hatályba. Így például az üvegházhatású gázt tartalmazó hőcserélőt, a higanyt tartalmazó fénycsövet és a napelemet csak 2018. első napjától kell külön gyűjteni.
A rendelet a gyártó visszavételi kötelezettségéről szól, de beleérti a kereskedőket is. A gyártó nem teheti meg azt, hogy csak a saját gyártmányú eszközöket veszi vissza, a sajáttal azonos funkciójú, de más gyártmányú berendezéseket is köteles átvenni.
Abban az esetben, ha Magyarországon nem lehet hasznosítani az elektromos, illetve elektronikus hulladékot, akkor az exportálható, ennek azonban feltételt szab a rendelet: a magyar jogszabályba foglalat feltételekkel azonos, vagy pedig attól jobb legyen a hasznosítás külföldön.
Minden új eszközre, illetve a csomagolására fel kell helyezni egy áthúzott kukát ábrázoló ábrát, amely arra utal, hogy az elhasználódott berendezést a háztartási hulladéktól elkülönítetten kell gyűjteni.
A rendelet megemeli az ilyen jellegű hulladékok visszagyűjtési arányát, az értékesített termékhez képesti begyűjtési arányt. Például a háztartási nagygépnél 39-ről 48 százalékra, a kisgépeknél 20-ról 27 százalékra, a számítógépeknél és mobil telefonoknál 37-ről 45 százalékra. A játékoknál – annak ellenére, hogy 5-ről 7 százalékra emelkedik – továbbra is alacsony marad a begyűjtési arány.
A gyártóknak, illetve kereskedőknek vagyoni biztosítékot kell letenniük a forgalmazott mennyiség arányában. Ennek célja az, hogy teljesítsék a visszagyűjtési kötelezettségüket. Amennyiben az illetékes hatóság ezt igazolja, a biztosíték felszabadul.
A biztosíték az adott évben – várhatóan – forgalmazott elektromos és elektronikus eszközök súlya és a táblázatba foglalt tarifa szorzata. Például a háztartási nagygépeknél, számítógépeknél és mobil telefonoknál kilogrammonként 100 forint, a kisgépeknél 70 forint, míg a világítótesteknél 190 forint a fajlagos biztosíték. (MTI)

 

Olimpiai bringa cross pálya épül a Csó-tón!

Nagykanizsa városvezetése évek óta komoly energiát fektet abba, hogy az ország egyik kerékpáros nagyhatalma legyen. Mi sem bizonyítja jobban kitartó munkájukat, mint az, hogy augusztus első felében várhatóan elkészül az ország első épített olimpiai krossz pályája, amelynek a város szélén található szabadidő központ és az azt övező erdős terület ad teret. A város a Magyarország – Horvátország Határon Átnyúló Együttműködési Programban, az Európai Unió társfinanszírozásával valósítja meg a projektet.

„Évek óta nagy erőkkel dolgozunk azon, hogy a városban fokozzuk a szabadidősportok, ezen belül is a kerékpározás iránti érdeklődést. Egy sikeresen megpályázott EU-s projekt kapcsán merült fel bennünk az ötlet, hogy szeretnénk uniós forrásából egy olyan hegyikerékpáros pályát létrehozni, amely minőségi, tehát versenyek rendezésére is alkalmas, ugyanakkor időtálló és bárki által saját felelősségre használható az egész szezonban. A Waberer’s Areus Cube csapatot is üzemeltető Sport Vision & Solutions Kft. szakértelmének köszönhetően egy professzionális koncepció került kidolgozásra. Jelenleg is folyik a kivitelezés, hamarosan elkészül a pálya. Bízunk benne, hogy a kanizsai mountainbike park elnyeri majd a helyiek és természetesen minden kerékpáros tetszését és ez által sokszor ellátogatnak majd hozzánk.” – mondta el Holczinger Melinda.

kanizsa-xco-map

A kép forrása: bikemag.hu

A pálya elkészültével néhány próbafutamot terveznek az üzemeltetők, de nem kell sokat várni az első hivatalos versenyre sem, ugyanis az idei Elimina Tour szeptember 13.-i eliminátor futamát követően, szeptember 14-én az UCI által minősített C2-es minősítésű olimpiai krossz futamot rendeznek majd itt. Ezáltal az átadás után nem sokkal máris egy igen rangos eseménynek adhat otthont a versenypálya.

Nagy örömünkre szolgál, hogy egy ilyen kivételes kezdeményezés mellé állhattunk. Immáron négy esztendeje menedzseljük az ország egyetlen profi MTB csapatát. Versenyzőink folyamatosan járják a világot, hogy versenyeken vegyenek részt, így számos világkupán, világbajnokságon, valamint Parti András lévén olimpián is részt vettünk már. Kellő tapasztalat birtokában – versenyzőink javaslatait is figyelembe véve – büszkén mondhatom el, hogy olyan világszínvonalú pályát alkottunk meg, amely reményeink szerint nem csak a hazai, de a külföldi versenyzők elismerését is kiváltja majd. Nagykanizsa hozzáállása a kerékpársport népszerűsítéséért példaértékű, bízom benne, hogy pár éven belül elérik céljukat és valóban a kerékpározás fellegváraként említik majd ezt a kivételes várost.” – mondta Tóth Árpád az SVS Pro Team-et (Waberer’s Areus Cube) menedzselő Sport Vision & Solutions Kft. ügyvezetője.

bicaj
Magyarország első nemzetközi színvonalú épített mountainbike pályája – a kanizsai XCO versenypálya – 4200 m hosszú, 160 m szintemelkedéssel
. A pálya lüktetően változatos. Hat meredek emelkedőt és rendkívül technikás lejtmeneteket tartalmaz. A pályát 5 fő részre lehet osztani, amelyben a nehezebb részeket mindig egy könnyebb követi. A pálya három ugratót, három döntött kanyart, egy sziklakertet, egy pumpapályát és egy gyökeres lejtmenet részt tartalmaz. A felsorolt elemek teszik a pályát igazán technikássá. A két frissítő és technikai zóna közel található egymáshoz, valamint a nézői útvonalakat is úgy alakították ki, hogy mindössze 5 perc sétányi távolságra legyen több látványos pályaszakasz egymástól. – olvasható a Bikemag.hu-oldalon. További képek ugyanitt.

Strandbirkózásban is a legjobbak között

Dorogon rendezték meg a strandbirkózó országos bajnokságot.

 

Az összes korosztályban 90 versenyző küzdött a homokban, köztük a Kanizsai Birkózó Egyesület tagjaival, akik számos érmet szereztek.

Tavaly az ifjúsági korcsoport országos bajnokságát Zalakarosban tartották, ám a szövetség most úgy határozott a diákoktól egészen a felnőttekig egy helyszínen tartja meg a strandbirkózók csatáit. A kanizsaiak közül 70 kilogrammban remekelt Egyed Dániel, aki a junioroknál és a felnőtteknél egyaránt négy győzelemmel szerzett bajnoki címeket. A kadett korosztályban a világbajnokságról visszatérve 60 kilogrammban Egyed Balázs és Németh Márton is pályára lépett. Egyed tökéletesen menetelt, legyőzte klubtársát, így állhatott fel a dobogó csúcsára, míg Németh a második lett. Ugyanebben a korcsoportban 70 kilogrammban Polai Kristóf ezüstérmet, míg Faludi Máté ötödik helyet szerzett. A nőknél pedig +50 kilogrammban Szabó Jázmin végig kiváló birkózással az előkelő második helynek örülhetett.

Szállodai szarkát fogtak

A gyűjtögetésre berendezkedett tagnál több száz személyi okmányt, pénzt, laptopot és kulcsokat is találtak a rendőrök.

 

A zalai rendőrök 2014. július 24-én reggel fogták el Hévízen azt a 38 éves férfit, aki a gyanú szerint 2014. július 22-24. közötti időben több hévízi szállodából táskákat lopott el. A rendelkezésre álló adatok alapján a férfi több szálloda wellness részlegébe és öltözőjébe osont be, ahonnan pénztárcákat lopott el okmányokkal és pénzzel együtt. A nyomozás során a hévízi rendőrök azt is kiderítették, hogy a fiatalember nem csak a zalai fürdőváros szállodáiba surrant be, hanem az elmúlt hónapokban Keszthelyen, Budapesten, Szombathelyen, Mezőhegyesen, Orosházán és Debrecenben is lopott, előfordult, hogy nyitva hagyott autóból, építkezésen hagyott hátizsákból, vasúti pályaudvar szolgálati helyiségéből, trolibuszon vagy polgármesteri hivatalból. A keszthelyi nyomozók a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, aki a terhére rótt bűncselekmények elkövetését elismerte, részletes beismerő vallomást tett.

 

A Keszthelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya egy vagy több közokirat, magánokirat, készpénz-helyettesítő fizetőeszköz egyidejű elvételével elkövetett lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást Sz. Krisztián 38 éves orosházi férfi ellen, akit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett.

Nyugdíjreform para

A héten kezdtek el foglalkozni azzal a nyugdíjreform javaslattal, ami a vállalt gyermekek számától teszi függővé a későbbi nyugdíj mértékét. Az eset minden oldalról megindította a véleményezést.

541517_335760956497942_373514101_n_largeAhogyan a korábbi cikkben már említettük, a nyugdíjnak nagyon fontos szerepe van a nemzetgazdaságban. Elsősorban közvetlenül negatív hatással bír az aktív társadalomra, mivel felosztó-kiróvó rendszerről – vagyis egyfajta „büdzsé” felahasználásáról – van szó. Korábban épp az önfenntartó rendszer felé tolták volna a magánnyugdíjpénztárakkal a helyzetet kormányaink, azonban ez nem is olyan rég gyökeresen megváltozott. Noha a kommunikációban a magánnyugdíjpénztárak az utóbbi időben valami szükségtelen rosszként voltak feltüntetve – annak ellenére, hogy kialakításában a jelenlegi kormány is résztvett, mi több kezdeményezte is – mostanra úgy tűnik, az állam nem fog bírni jelenlegi állapot által előrevetített nehézségekkel, melyen a versenyszféra (pénztárak) valamelyest segíthetett volna.
A komoly terhet a legjobban három dolog alkotja: a hiányos utánpótlás a befizetési oldalon, az aránytalanság a kifizetési oldalon, valamint a stagnáló gazdaság. Az ország harmada nyugdíjas, a másik harmada gyermek vagy tanuló, a maradék harmad pedig megoszlik a csaknem 1 millió tartósan külföldön dolgozó/élők, a minimálbér (vagy ahhoz közeli) szintjén keresők, és a jobban keresők között. Értelemszerűen az első kettő passzív, az utolsó pedig kellően tagolt ahhoz, hogy egy fél országot (nem szabad elfelejteni a szociális juttatásokra jogosultakat sem) eltartson. Emiatt tehát elképesztő módon recseg-ropog a rendszer. Jelenleg képbe került egy megoldás javaslat, ami vitatható módon kezelné ezt a helyzetet.

A javaslat szerint a később kiutalandó nyugdíj mértéke szorosan függene össze az életünk során vállalt gyermekek számával. Ezzel egy problémát oldanának meg, méghozzá a népesedés kérdését, vagyis az utánpótlást tudná javítani. Természetesen jogos gondolat, hogy aki több gyermeket nevel élete során az többet is ad a rendszerbe, de a dolog azért nem ilyen fekete-fehér.
A legtöbb aggály ugyanis abból ered, hogy csupán egyetlen dimenzión mozog a javaslat a fent említettek közül. Számtalan kérdésre ugyanis nem tud megfelelő választ adni.

Ilyen például a nemrég megemelt nyugdíj korhatár is: aki 5 évvel tovább van állományban, annak a helyére nem tud fiatal munkavállaló menni. Ezzel olyan gazdaságokban van gond, mint a magyar, ahol nagyon szűk a munkavállalás lehetősége tekintettel a stagnáló gazdaságra. Ezzel szemben a gyakran emlegetett Németországban rendkívül magas a flexibilitás, és a fejlődés következtében fellépő munkaerő igény. Ott tehát a plusz néhány év a nyugdíjkorhatárig nincs olyan jelentős hatással a piacra. (Arról nem beszélve, hogy az életszínvonal mértékét tekintve, egy német 65 éves más egészségi állapotban van egy átlag magyar 65 éveshez képest a kötelező munkaórák, a keresetek, és az ellátás mennyisége/minősége okán.)
Azt sem mérlegeli a javaslat, hogy mi van azokkal az emberekkel, akik valamilyen biológiai, genetikai okból kifolyólag nem tudnak gyermeket vállalni. Azokat gyakorlatilag bünteti ez a javaslat. Ezen túlmenően arra a helyzetre sincs megoldás, hogy ha a pár azért nem tud gyermeket vállalni (még egyet sem, nemhogy legalább kettőt), ahol kettejük keresete nem éri el a 200 ezer Ft-ot sem. Azokat a párokat ugyanis jelentősen befolyásolja, hogy a nehéz anyagi körülményeik közepette miként merjenek egy gyermeket is vállalni tudva, hogy annak az eltartása is bizonytalan, figyelembe véve saját „karrierjük” sérülékenységét is. Szakértők szerint a javaslat főként abból a közép rétegből indul ki, ahol a nihilizmus, és az önmegvalósítás esetlegesen háttérbe szorítaná a családalapítási kedvet. Ezt pedig a fentiek alapján tudjuk, hogy igencsak szűk réteget érint.
Sőt, az újkeletű problémával, vagyis az elvándorlással sem kalkulál. Mi van azokkal, akik már külföldön vannak, vagy a következő néhány évben kivándorolnak? Ezzel együtt az is problémaként merül fel, hogy a vállalt gyermekek (akár egy, kettő vagy három) erőteljesen orientálódnak külföld felé, amiből jó eséllyel ugyancsak nem lesz nyugdíj utánpótlás.

Az állami apparátus aggodalma tehát nem alaptalan, bár évek óta ismert veszély. Amennyiben nem sikerül valóban rövid időn belül egy társadalmilag széles körben üdvözölt megoldást találni – elkerülve a visszafelé elsülő fegyver effektusát -, úgy nemcsak a mai 30-40-es éveikben járók járulékai kerülnek veszélybe, hanem az 50 éveseké is kétségessé válnak.

Sajtóközlemény

Kedves Olvasóink!

Ezúton szeretnénk tájékoztatni önöket portálunk névváltozásáról. A nemrégiben KanizsaPress néven megismert oldal a mai naptól DélZalaPress néven működik tovább változatlan felállásban és témákkal, továbbra is önökről és önöknek szólva, csak ezúttal még szélesebb kört lefedve. A kanizsapress.hu oldal automatikusan a delzalapress.hu oldalra irányítja át olvasóit.

A névváltoztatásra legfőképpen a portál tematikájának bővülése, és a területi lefedettség miatt volt szükség.
Másfelől a 2012. évi önkormányzati rendelet, és annak hétfői módosításának eredményeképpen is szükségessé vált a változtatás, mely szerint a nagykanizsai önkormányzat nem járul hozzá a „kanizsa” név használatához.

A határozatot tudomásul vettük.

Nagykanizsa, 2014. július 30.

DélZalaPress
(ex-KanizsaPress)

gsabstract577 (1)

Japánba készül a zalai ultramaratonista

A La Manche-csatorna tavalyi átúszása után Mányoki Attila Japánba készül.

 A zalaegerszegi ultramaratonista – amint azt kedden az MTI-nek elmondta – a jövő hónap elején vág neki a Cugaru-csatornának, s igyekszik leküzdeni két sziget, a Honsu és Hokkaido közötti 19,5 kilométeres távot.
Az Ocean’s Seven elnevezésű sorozat részeként meghirdetett feladat nehézségét nem a táv hossza, hanem a természeti körülmények – így például az erős áramlatok, a kiszámíthatatlan örvények, továbbá medúzák, óriás tintahalak, cápák, emellett az errefelé gyakorta felbukkanó nagy olajszállító tartályhajók és teherhajók – adják.
„Célom, hogy első magyarként teljesítsem a távot. A kísérőhajóm kapitánya a legnagyobb tapasztalattal rendelkező hajós a csatornán. A kíséretet a japán parti őrség adja az átúszás nagy kockázata miatt” – mondta el Mányoki Attila, aki augusztus 8-án vagy 9-én indul neki a várhatóan 16 fokos vizű Cugaru-csatorna átúszásának, ami eddig összesen csupán 12 embernek sikerült.
Felkészülésképpen július 19-én, a görögországi Halkidiki-félszigetnél vett részt a magyar sportember a 44. nemzetközi Toroneosz-marathon elnevezésű hosszútávúszó versenyen, amely hivatalosan 26 kilométer hosszú, de az időjárás alakulása miatt 30 kilométer lett a megtett táv. A viadalt 7 óra 50 perc alatt teljesítette Mányoki Attila, aki harmadikként ért célba. (MTI)

Halálos baleset a 7-sen

A kamion kigyulladt, a jármű vezetője a helyszínen életét vesztette.

 

Halálos közúti közlekedési baleset történt 2014. július 30-án 9 óra 31 perc körüli időben az M7-es autópálya Nagykanizsa felé vezető oldalán a 157-es kilométer szelvényben (Táskai pihenőhelynél). A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján egy tartályos kamion – eddig tisztázatlan körülmények között – felborult. A kamion kigyulladt, a jármű vezetője a helyszínen életét vesztette.

A baleseti helyszínelés és a műszaki mentés idejére az M7-es autópálya mindkét oldalát lezárták.

Míg aludt, kifosztották

A pusztaedericsi lakos délutáni sziesztáját töltötte a zalaegerszegi vasútállomáson. Kifosztották.

 

A gyanú szerint a 18 éves fiú 2014. július 27-én délután Zalaegerszegen ellopta egy padon ülő 45 éves férfi pénztárcáját, amelyet a kabátjából vett ki. A pusztaedericsi lakos délutáni sziesztáját töltötte a zalaegerszegi vasútállomáson. A zalai egyenruhások még aznap elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit, akit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, aki a terhére rótt bűncselekmény elkövetését csak részben ismerte el, azt mondta a nyomozóknak, hogy csak az alvó férfi kezéből vette ki a pénzt, amit aztán el is költött.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya védekezésre képtelen, illetve a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett kifosztás bűntettének és készpénz helyettesítő fizetési eszköz elvételének vagy megszerzése vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást F. Norbert 18 éves zalaegerszegi férfival szemben, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

1 22 23 24 25 26 31