Flúgos futam a Zalán

Tegnap tartották a XXIV. Puszika-Oszika Csónaktúra és Flúgos Futamát a Zala folyón.

 

A túra, melyet a versenyzők mindenféle úszóalkalmatossággal teljesíthetnek, a Balatont tápláló Zala folyó népszerűsítésére jött létre.

Huszonkettedik alkalommal került megrendezésre Zalaszentgrót és Zalabér között a Puszika-Oszika Flúgos Futam 2014. július 26-án. A túra az évek során egyre nagyobb népszerűségnek örvend fiatalok és idősebbek körében egyaránt. Nem csak sport, hanem egy önfeledt kikapcsolódást nyújtó, remek szórakoztató program volt ez az elmúlt napok során is.

Fotó:Varga György MTI

Az uniós átlagnál kevesebbet túlóráznak és kicsit több mint 40 órát dolgoznak a magyar munkavállalók

Az európai uniós átlagnál kevesebbet túlóráznak a magyar munkavállalók, akik közül a teljes munkaidőben dolgozó nők átlagosan heti 40,2 órát, a férfiak 41,1 órát dolgoztak tavaly.

 

Az Európai Unió 28 tagállamának átlagánál a nők szokásos heti munkaideje 0,2 órával hosszabb, a férfiaké pedig 1,4 órával rövidebb volt.
Magyarország, a férfiak rendszeres heti munkaidejét tekintve az uniós tagországok – legalacsonyabb érték jellemezte – alsó harmadába tartozott 2013-ban, míg a nők esetében nagyjából a tagországok rangsorának közepén helyezkedett el.
A részmunkaidő 2013-ban átlagosan 19 órát jelentett az unióban a férfiaknak, szemben a magyar 23,3 órával, ami egyben a kategória egyik leghosszabb munkaideje volt. Ebben a foglalkoztatási formában a férfiaknál jóval nagyobb arányban érintett nők átlagosan heti 20,2 órát dolgoztak az unióban, Magyarországon pedig annyit, mint a férfiak, azaz heti 23,3 órát.
Ezektől az adatoktól némiképp eltér a teljes munkaidősként ténylegesen ledolgozott munkaidő, amely – túlóra, betegség, szabadság vagy egyéb távollét miatt – a rendszeres heti munkaidőnél több és kevesebb is lehet egy konkrét munkavállaló esetében. A KSH adatai szerint tavaly főmunkaidőben a férfiak az unióban átlagosan 41,6 órát dolgoztak, míg a magyar adat 40 óra volt. A magyar nők tényleges munkaideje alig maradt el a 38,9 órás uniós átlagtól: 38,6 óra volt.
A túlórákat tekintve a tagországi különbségek elég nagyok: míg például az Egyesült Királyságban a vizsgált évben a foglalkoztatottak 27 százaléka túlórázott (de a nem uniós tag Svájcban a 39 százalékot is elérte a túlórázók aránya), Bulgáriában viszont csak 2,6 százaléka. Magyarország a maga 5,4 százalékos arányával valahol az alsó harmadban helyezkedett el a tagországok rangsorában.
A túlórázók aránya Magyarországon az utóbbi évtizedben folyamatosan csökkent, 2013-ban a férfiaknak már csak 1,2, a nőknek 0,9 százaléka végzett ilyen formában plusz munkát. Többségüknek ez heti 6–10 óra túlmunkát jelentett. Kissé meglepő adat, hogy a túlórák több mint egynegyedéért nem fizettek a munkáltatók – írja a KSH.
A KSH az egész hetes munkaidő-kiesést is megvizsgálta: az adatok szerint 2013-ban a csaknem 4 millió magyar foglalkoztatott közül átlagosan csaknem 130 ezren nyilatkoztak úgy, hogy az előző héten valamilyen okból nem dolgoztak. A foglalkoztatott nők 4,2, míg a férfiaknak 2,5 százaléka hiányzott egy átlagos megfigyelési héten.
A hiányzás miatt kieső munkanapok száma magasabb a nőknél, mint a férfiaknál. Az egész heti munkaidő-kiesés két legfőbb oka a szabadság, illetve a betegség: a kettő együtt a nőknél 84,8, a férfiaknál 82,7 százalékban magyarázta az egész heti távollétet.
2013-ban az alkalmazásban álló férfiak 69,3, a nők 74,5 százaléka dolgozott normál, egyműszakos műszakrendben, a többiek pedig különböző atipikus munkarend szerint. Az atipikus munkarend a nőknél főként (14,3 százalék) a két műszakos munkarendet jelentette. A férfiaknál viszont a kétműszakos munkarenddel nagyjából megegyező súlya volt a rendhagyó, illetve változó műszakrendnek is. A három, illetve négy műszakos műszakrendben az alkalmazásban állók 6 százaléka, mintegy 220 ezer ember dolgozott.

Útinfó a hétvégére

Országúti prognózis: emelkedő hőmérséklet, növekvő reakcióidő, eső esetén változó útviszonyok.

Pénteken országszerte számíthatunk hosszabb-rövidebb napos időszakokra, a fátyolfelhők mellett elsősorban északnyugaton és északkeleten növekedhet meg erőteljesebben a gomolyfelhőzet, ott alakulhat ki elszórtan zápor, zivatar. A szél csak zivatarok idején erősödhet meg, délután 27-32°C várható.

Szombatra egy-két fokkal tovább melegszik a levegő, a délutáni órákban 29-33°C közötti értékeket mérhetünk. Több órára kisüt a Nap, viszont a délutáni, kora esti órákban ismét kialakulhat szórványosan zápor, zivatar.

Vasárnap is nyári időre van kilátás 27-33°C közötti csúcshőmérséklettel, de ezen a napon már többfelé kell számítani záporokra, zivatarokra. Hevesebb zivatarok is lehetnek jégeső, felhőszakadás és szélvihar kíséretében.

 

A péntektől várható magasabb nappali hőmérsékletre tekintettel javasoljuk az utazóknak, hogy megfelelő mennyiségű folyadékról gondoskodjanak a várakozások időszakára.

 

A gyorsforgalmi utak hétvégi közlekedésbiztonsága érdekében a következő tájékoztatást adjuk :

 

M0

  • Az M0 0+000-0+100 km szelvények között a bal pályatesten 2014. július 17-től várhatóan 2014. október 30-ig az M0 autóút M1-M7 autópálya közötti szélesítése miatt a H2 sávot lezárják kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 80 km/h sebességkorlátozás mellett;

M3

  • A 219+700 és a 221+050 km szelvények között a jobb pályatesten 2014. április 2-tól kezdődött hídépítés még tart, emiatt az előző és a leálló sáv le van zárva kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 80 km/h sebességkorlátozás mellett. Az előző és a leálló sávon betonfal van elhelyezve;
  • A 222+100-220+800 km szelvények között a bal pályatesten 2014. április 3-tól kezdődött hídépítés még tart, emiatt az előző és a leálló sáv le van zárva kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 80 km/h sebességkorlátozás mellett. Az előző és a leálló sávon betonfal van elhelyezve;

 

M5

  • A 63+588 km szelvénynél mindkét pályatesten hídjavítás miatt az előzősáv zárására kerül sor, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 60 km/h sebességkorlátozás mellett. A forgalom folyamatossága a leállósávra történő sávelhúzással 2-2 sávon biztosított;

 

A többi gyorsforgalmi úton hétvégi munkálatokat nem terveztek.

 

A felsoroltak tájékoztató jellegűek: Kérjük, figyeljék a híradásokat és a közúti jelzéseket!

 

Az esetleges balesetek helyszínén a helyszínelés és a mentési munkálatok idején forgalomkorlátozásra, terelésekre, útlezárásra is kell számítani! 

 

Tájékoztató

A „Kamionstop” 2014. július 26. (szombat) 15 órától július 27. (vasárnap) 22 óráig tart.

 

 

Figyelmeztetés a közlekedőknek

 

Esőtől vizes, csúszós utakra kell számítani a hétvégén. Ebből adódóan a féktávolság jelentősen megnő, a megerősödő szél ronthatja a járművek menetstabilitását.

 

Az Ukrajnába történő be- és kiutazással kapcsolatos tanácsok, információk a Külügyminisztérium Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálat honlapján, a „konzuliszolgalat.kormany.hu” oldalon olvashatóak. Jelenleg Kijevbe és az ország más – középső és nyugati – régióiba, így a Kárpátaljára történő beutazásnak nincs akadálya, de a külföldiek számára az óvatosság Ukrajnában mindenütt indokolt.  A kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyék egyes területein fegyveres összetűzések zajlanak, tartós a feszültség, gyakoriak az erőszakos megnyilvánulások, illetve bűncselekmények. A Konzuli Szolgálat javasolja a magyar állampolgároknak, hogy e megyékbe ne utazzanak be, mert életük és testi épségük veszélybe kerülhet, és konzuli segítség nyújtására sem nyílik lehetőség.

 

A hétvégi Forma-1 Magyar Nagydíj miatt főként pénteken és szombaton, elsősorban a magyar-román és a magyar-szerb, valamint a magyar-horvát határon található nagyobb közúti határátkelőhelyeken időszakonként belépő irányban megjelenhetnek szurkolói csoportok, de ezek átléptetése jelentős várakozás kialakulásához várhatóan nem vezet majd. A csoportok elutazása vasárnap a késő esti, éjszakai órákban és a hétfői napon várható, ami ekkor a kilépő forgalmat növeli majd, de jelentős várakozást ez sem eredményez.

 

A nyugat-európai országokban elkezdődött szabadságolási időszak és iskolai szünet miatt főként Ausztriából és Németországból érkező vendégmunkások, valamint a turisztikai céllal utazók számának növekedésével kell számolni – főleg a hétvégén – az utakon és a határátkelőhelyeken.

 

A közúti határátkelőhelyek várható forgalma:

 

Zala megye

Zala megye határátkelőhelyei közül Letenye autópálya határátkelőhelyen várható forgalomnövekedés péntek délutántól szombat délutánig a kilépő, valamit vasárnap kora reggeltől délutánig a belépő irányban a horvátországi üdülési szezon miatt.

 

Az esetlegesen kialakuló várakozás a 30 percet előreláthatólag nem éri el.

 

Somogy megye

Somogy megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Baranya megye

Baranya megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Bács-Kiskun megye

Tompa közúti határátkelőhelyen péntek déltől késő estig, valamint szombat délelőtt kell megnövekedett forgalommal számolni a kilépő irányban, amely 60 percnél nagyobb várakozás kialakulását várhatóan nem eredményezi. A belépő irányban vasárnap déltől lehet estig várakozás kialakulásával számolni, amely elérheti a 30-60 percet.

 

A várakozási idő tovább növekedhet pénteken és szombaton is akár 180-240 percre a Röszke autópálya határátkelőhelyen prognosztizált várakozási idő függvényében, az átterelések miatt.

 

A teherforgalomban a be-és kilépő irányokban lehet várakozás kialakulásával számolni a hétvégén a kamionstop időszakát kivéve, amelynek mértéke a 30-60 percet várhatóan nem haladja meg.

 

Csongrád megye

Nagylak közúti határátkelőhelyen a teherforgalomban csütörtöktől szombatig a kilépő irányban 120-180 perc, vasárnap pedig belépő irányban szintén 120-180 perc várakozási idő kialakulásával kell számolni.

 

A személyforgalomban 30-60 perc várakozás kialakulásával számolunk kilépő irányban a hétvégén.

 

Röszke autópálya határátkelőhelyen a személyforgalomban péntek déltől a kilépő irányban várható megnövekedett forgalom, melynek következtében akár 180-240 perc várakozás is kialakulhat egészen szombat késő estig. A várakozási idő függvényében lehet számolni tereléssel Ásotthalom és Tompa közúti határátkelőhely felé. Vasárnap kora délutántól estig a belépő irányban alakulhat ki várakozás, melynek mértéke elérheti a 60 percet.

 

Röszke autópálya határátkelőhelyen a teherforgalomban csütörtöktől szombatig a kilépő irányban 60 perc, vasárnap pedig belépő irányban 60 perc várakozási idő kialakulásával kell számolni.

 

Ásotthalom közúti határátkelőhelyen napközben az esetleges röszkei forgalomterelés időszakában 60-120 perc várakozási idő kialakulásával számolunk, míg a 30-60 perc várakozással lehet számolni személyforgalomban az átkelőhely megnyitása után reggel a belépő irányban és a zárást megelőzően este a kilépő irányban.

 

Tiszasziget közúti határátkelőhelyen 30 perc várakozással lehet számolni személyforgalomban az átkelőhely megnyitása után reggel a belépő irányban és a zárást megelőzően este a kilépő irányban.

 

Békés megye

A személyforgalomban várakozás kialakulásával nem számolunk. A teherforgalomban Gyula közúti határátkelőhelyen a kilépő irányban alakulhat ki várakozás a hétvégén – a hétvégi kamionstop időszakát kivéve -, melynek mértéke elérheti a 60-120 percet is. A hétvégét követően pedig belépő irányban kell számolni várakozás kialakulásával, melynek mértéke elérheti a 60-120 percet is.

 

Hajdú-Bihar megye

Ártánd közúti határátkelőhelyen a teherforgalomban 25-én, pénteken 12 órától 22 óráig kilépő irányban 60 perc, 26-án szombaton 8 órától 15 óráig kilépő irányban 60 perc, várakozás kialakulásával számolunk. Szombaton belépő személyforgalomban (autóbusz forgalom) 10 órától 20 óráig 60 perc várakozás kialakulásával számolunk. Vasárnap 27-én, 23 órától 28-án hétfőn reggel 12 óráig a ki és belépő irányokban 60 perc várakozás kialakulásával számolunk a teherforgalomban.

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Az ukrán viszonylatú határátkelőhelyeken, a hétvégén a személyforgalomban a reggeli órákban kilépő, az esti órákban pedig a belépő irányban alakulhat ki várakozás, amely elérheti a 30 percet.

 

Beregsurány közúti határátkelőhelyen várakozás kialakulásával lehet számolni a hétvégén a személyfogalomban napközben be- és kilépő irányban, melynek mértéke várhatóan 30-60 perc lehet.

Záhony közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban várakozással kell számolni főként vasárnap déltől hétfő hajnalig, amely a 60-120 percet is elérheti a kilépő irányban a buszforgalom élénkülése miatt. Szintén várakozás kialakulásával lehet számolni a személyfogalomban belépő irányban a jövő héten szerda estétől, péntek reggelig, melynek mértéke akár 60-90 perc is lehet.

 

Záhony közúti határátkelőhelyen a teherforgalomban forgalomtorlódás kilépő irányban várható, melynek mértéke akár 30-60 perc is lehet, esetenként azonban ezt is meghaladhatja.

 

A személyforgalomban közlekedőknek napközben alternatív útvonalként a 7-19 óra között nyitva tartó Barabás közúti határátkelőhelyet és a 8-16 óra között nyitva tartó Lónya közúti határátkelőhelyet ajánljuk.

 

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (RRI)

A légi közlekedést, valamint a járatok indulását és érkezését befolyásoló tényezőkről nem rendelkezünk információval. A Forma-1 Magyar Nagydíjat követően vasárnap este az induló menetrendszerinti járatokon minden évben forgalomnövekedés tapasztalható, illetve nagyobb számban indulnak charter járatok is, emiatt javasoljuk az utazóknak időben érkezzenek ki a terminálra.

 

Az utasoknak javasoljuk, hogy tájékozódjanak a határátkelőhelyeken lévő aktuális várakozási időkről a http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon.

 

A határátkelőhelyek felkészültek a várható forgalom lebonyolítására és a szükséges kapacitással fognak üzemelni. Amennyiben a forgalom nagysága indokolja, ideiglenes forgalmi rend kialakítására kerülhet sor a várakozások csökkentése érdekében.

Vádat emeltek az iskolakerülő gyermek anyja ellen

Az anya nem gondoskodott arról, hogy gyermeke óvodába, majd iskolába, járjon.

A most 13 éves kislányt édesanyja Nagykanizsán, Becsehelyen majd Zalakomárban nevelte, de már az óvodába járással is gondjai voltak. A gyermek 2006 szeptemberétől rövid idő alatt 53 nap igazolatlan hiányzást halmozott fel, ezért az anyát szabálysértési eljárásban figyelmeztették, hogy gondoskodjon a gyermeke rendszeres óvodáztatásáról.
Az asszony nem tett eleget szülői kötelességének, a következő évben sem járatta gyermekét óvodába, hozzájárulva ezzel a gyermek szociális éretlenségéhez. A mulasztások miatt 2007-ben eljárás indult, de az anya a hatósággal nem működött együtt, nem jelent meg a tárgyalásokon, ezért a jegyző védelembe vette a gyermeket.
A nő ezután egy ideig óvodába, majd iskolába járatta lányát, ezért megszüntették a védelembe vételt. A nagykanizsai iskola azonban 2011 elején jelezte, hogy ismét halmozódnak az igazolatlan órák, ezért a jegyző újból védelembe vette a kiskorút, az igazolatlan hiányzás azonban így is 168 óra lett, a kislánynak évfolyamot is kellett ismételnie.
A további mulasztások elkerülése érdekében az iskola engedélyezte, hogy a gyermek a 2011-2012-es tanév második félévétől magántanuló legyen, ezzel együtt újból megszüntették a védelembe vételt. A gyermek 2013 szeptemberében a zalakomári  általános iskolába került, ahol már nem lehetett magántanuló, de iskolába sem járt, 2014 februárjáig 246 óra igazolatlan hiányzást halmozott fel, ezért ismételten védelembe vették.
A Nagykanizsai Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének büntette miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járásbíróság előtt, mert az anya a nevelési kötelezettségét súlyosan megszegte, a gyermek érzelmi-pszichés fejlődését veszélyeztette. A vád szerint a gyermek amiatt, hogy közösségbe nem járt, kortárs kapcsolatait nem élhette meg, izolálódott, kapcsolat nélkülivé és magányossá vált, illetve eddigi és további élete is sérült a szociális kompetencia, a kapcsolatteremtés, a szociális létben való rugalmas eligazodás, valamint a kötődés síkján.

LISZI bábszínház hétköznap estére

Miközben vártuk a műsort, Lehota Jánossal beszélgettünk a LISZI-ről és a programsorozatról. Beszélgetésünket félbe kellett szakítani, hogy segíthessünk további ülőhelyek biztosításában, annyi érdeklődő volt egy puritán, de annál tartalmasabb eseményen, a bábszínházon.

20140724_181436_Android
A Ziránó Színház által előadott műsor kétségkívül vonzotta a családokat, mert fél órával a kezdés előtt már türelmetlen gyerkőcök „szivárogtak” a Péterfy iskola udvarára szüleikkel. Az esemény olyannyira csábító volt, hogy az előkészített 6 db nagy pad mellé tucatnyi széket, párnákat kellett kitenni a kíváncsi gyerekek kényelme érdekében.

-Mostanában sokat hallani a LISZI-ről és programjairól, de sokan nincsenek tisztában vele, hogy mi is ez valójában?
Ez egy TÁMOP pályázat útján megvalósuló programsorozat, melynek a Lakóközösségi Információs és Szolgáltató Iroda a háttere. Több városban is megvalósult országszerte ez a program. Nagykanizsán ennek kialakítására a KULCS Egyesület pályázott azzal a céllal, hogy a városi, lakótelepi lakóközösségeket egyben tartsa, pontosabban valódi közösséget építsen. A program lényege, hogy a lakók saját forrásaikat, képességeiket használják a közösség építésére. Ezek nem anyagi jellegű források, hanem ki-ki a maga módján részt vállalva, saját kompetenciája szerint tud hozzáadni valamit ahhoz, hogy egy viszonylag sok embert kis helyen magábafoglaló területen tartalmas kultúra alakuljon ki. Fontos, hogy ez gyakorlatilag a keleti városrészre korlátozódik Kanizsán, hiszen a pályázat szigorúan szabályozza a működési területet. Éppen ezért ez a programsorozat, ebben a formájában a város más területeit sajnos nem fogja érinteni. Az elve az, hogy a legtöbb városban az ehhez hasonló lakótelepeken élnek a legsűrűbben családok, ahol egyrészt van relevanciája a tematikus programoknak, másrészt anyagilag nem biztos, hogy megenngedhetnek maguknak másfajta kikapcsolódási lehetőséget az itt élők. Ehhez szerződni kellett lakóközösséggel is, akik valamilyen módon részvételt tudnak vállalni. Szerencsére csaknem 1000 ilyen szerződést sikerült megkötni, melyben a civil lakosságtól a közintézményekig sokan benne vannak.

A célcsoportja a programsorozatnak kortól, nemtől függetlenül bárki, aki első sorban e lakótelepeken lakik, de természetesen minden érdeklődőnek is szól.

-Mennyi időre szól a program, illetve a pályázat?
A program 12+2 hónapos intervallumra szól, melyből lassan a fele eltelik. Ehhez kapcsolódóan 14 programot kell leszervezni, persze nem időarányosan. Nyilván a nyári időszakban lehet sűrűbben, illetve amikor logikus azt leszervezni. Eddigi programjaink közül az első, a karácsonyi volt talán a legmeghatóbb, viszont a legutóbbi állatszépségverseny volt eddig a legnépszerűbb. Ahogy elnézzük, ez a mostani bábszínház is jól alakul.

-Hogyan zajlik a programkialakítás?
Az alapja, az erre a célra létrehozott iroda, ami pillanatnyilag épp költözés alatt áll, ahol rendezvényszervezők segítségével alakítjuk ki a programok tematikáját. Ezek a tematikák az idő előrehaladtával kerülnek konkretizálásra. A civil résztvevők önkéntes alapon, tulajdonképpen önmaguk segítségét felajánlva tesznek hozzá, mi végülis a bázist teremtjük meg ahhoz, hogy kialakulhasson a jó közösség.

-Mi a jövője a programnak? 14 hónap elteltével leáll?
A pályázat csak ezt a kötött intervallumot hivatott finanszírozni, ami egyrészt arra is jó, hogy segítsen elindítani valamit, másrészt pedig a helyi hasznosulás, hiszen igyekszünk úgy szervezni a dolgokat, hogy a felhasználható összeg ott csapódhasson le, ahol és akikkel a program zajlik. Ebbe a résztvevőket, és a helyszínt biztósítókat értem. Vagyis helyzetbe kívánjuk hozni ezzel a helyi intézményeket, helyi tehetséges előadókat, amennyire csak lehet. 20140724_181130_Android
Amikor lejár a program, igazából a városon, és az akkorra kialakuló közösségi szellemen múlik annak a jövője. Nyilván szükséges hozzá forrás, de javarészt a lakossági igénytől is függ ez. Az igazán jó dolgokhoz nem feltétlenük kell pénz. A célunk természetesen az, hogy ez ne csak 14 hónapig tartson, hanem ez az időszak valami jónak legyen a kezdete.

-Mi várható a jövőben?
A következő, szeptemberi programunk a sport köré, azon belül is a fitness köré fog épülni. Ötleteink, és koncepcióink már vannak, de konkrétumot ezzel kapcsolatban nem tudok egyenlőre adni. Igyekszünk mindig az adott eseményen is felhívni a figyelmet már a következőre, az érdeklődés fenntartása érdekében. A sport amúgy visszatérő eleme lesz a programnak, hiszen a későbbiekben sportegyesületek bevonásával, már nemcsak specifikusan szeretnénk mozgásra invitálni minkdenkit, hanem főző programokkal, és magasházi futóversennyel is. Az sem titok, hogy a gyermekek is kulcs szerepet játszanak terveinkben.
A programokon kívül helyi klubbok létrejöttét is szeretnénk elősegíteni, ahol különböző témákban tudják egymást önállóan segíteni a lakók tehetséggondozásban (pl. fotózás), gazdasági/banki ügyekben (pl. befektetési tanácsadás), egészségügyi témákban stb. Fontos lenne, hogy az emberek egymást támogassák, és meglássák benne a lehetőséget hosszú távra is.
Mi mindenképpen hiszünk az ezáltal kialakuló közösségi szellem erejében.

Csalás, lopás, kábítószer – 22 bűncselekmény miatt körözték

Európai elfogatóparanccsal körözött nőt fogtak el tegnap.

A nővel szemben 9 rendbeli kábítószerrel visszaélés, 11 rendbeli üzletszerű csalás és 2 rendbeli lopás elkövetése miatt adtak ki elfogatóparancsot.

A német nyomozók néhány napja jutottak arra utaló információk birtokába, hogy H. Petra hazánkban bujkálhat, ezt követően léptek kapcsolatba a célkörözési alosztállyal. A magyar rendőrök további intézkedések végrehajtása után megállapították, hogy a körözött személy egy Nagykanizsa melletti településen bujkál.

Az asszonyt 2014. július 23-án összehangolt rendőri akció során fogták el, aki elfogásakor ellenállást nem tanúsított, személyazonosságát a helyszínen elismerte, vele szemben a kiadatási eljárás folyamatban van.

A nemzetközi információcserére a Célkörözési Egységek Európai Hálózatának keretében történt. A 2010-ben létrejött Európai Uniós rendőri hálózat azt felismerve alakult meg, hogy a határok átjárhatósága a bűnelkövetők számára is lehetőséget nyújthat a hatóságok előli elrejtőzésben. A hálózat célja, a közvetlen információcsere és együttműködés megteremtése a tagállamok nemzeti célkörözési egységei között.

Légipermetezés a fitoplazmás betegség megakadályozására

Állami védekezés keretében légi permetezést rendelt el a Zala Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága Lenti térségében a tavaly felbukkant veszélyes szőlőbetegség továbbterjedésének megakadályozására – tájékoztatta az igazgatóság csütörtökön az MTI-t.

 

légi permetezést a szőlő egyik legveszélyesebb kórokozójának, a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazmás betegség Lenti-hegy környékén előforduló fertőzésének felszámolása és továbbterjedésének megállítása érdekében, a kórokozót terjesztő amerikai szőlőkabóca irtására rendelte el a hatóság.
A permetezést jövő keddtől csütörtökig, 17 és 21 óra között végzik Lenti, Kerkateskánd, Gosztola, Lovászi és Tornyiszentmiklós zártkerti ingatlanjainál, az érintett területek pontos adatairól, elhelyezkedéséről a települések önkormányzatainál megtalálható térképekről lehet tájékozódni. A légi permetezést az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv szakmai felügyelete, felsőfokú növényvédelmi szakirányítás mellett, valamint a polgárőrség területbiztosításával végzik.
A hatóság közleménye kitér arra is, hogy a készítmény a felhasználókra, mezőgazdasági dolgozókra és a helyi lakosságra alacsony kockázatú, a hatóanyag szúnyogirtószerként is használatos, méhekre pedig mérsékelten veszélyes.
Felhívják az érintettek figyelmét, hogy a védekezés időpontjában és azt követően legalább egy órán keresztül ne tartózkodjanak a szabadban, a házak, lakások ablakait mindenki zárja be. Lehetőség szerint gépkocsit, egyéb ingóságot ne hagyjanak szabadon a védendő területen.
Az állatokat (beleértve a méheket is) erre az időszakra zárják be, a kutakat, ciszternákat, egyéb víztárolókat fedjék le. Az élelmezés-egészségügyi várakozási idő letelte előtt ne takarítsák be és ne fogyasszanak a kertjükben termelt növényekből, s ezeket később is alaposan mossák meg.
A szőlő egyik legveszélyesebb kórokozója miatt tavaly szeptemberben már volt légi permetezés Lenti térségében. Idén májusban zárlati intézkedéseket tett és károsító-felderítési feladatokat végzet a zalai szőlőültetvényeken az igazgatóság.
Lentiben, Tornyiszentmiklóson és a kerkateskándi hegyen tavaly augusztusban bukkantak rá a fertőzésgyanús növényekre. A több mint 200 hektárnyi szőlőültetvény átvizsgálásakor 46 termelőnél 283 fertőzött szőlőtőkét találtak, amelyeket kivágattak és megsemmisíttettek.

Hús, fegyverek, trófeák

Több mint száz kiló húst, trófeákat és fegyvereket találtak a gyanúsítottak lakásán.

 

A gyanú szerint a 37 éves H. Zoltán újudvari és a 36 éves V. Dávid János nagybakónaki lakos hosszabb ideje engedély nélkül tartott vadászfegyvereikkel a környékbeli erdőkben, vadászterületeken jogosultság nélkül vadásztak, majd az elejtett vadak húsát értékesítették.

 

A gyanúsítottaknál tartott házkutatás során több orvvadászatból származó agancs, agyar, vadhús került elő. H. Zoltán otthonában lefoglaltak a rendőrök különböző fegyver tartozékokat, illetve 18 darab 22-es kaliberű kispuskába való, engedély nélkül tartott lőszert. V. Dávid János otthonában több engedély nélkül tartott lőfegyvert találtak a nyomozók. A borospincéből pedig mindegy százötven kilogramm feldolgozott, részben lefagyasztott vadhús, valamint őz és szarvastrófea került elő.

 

H. Zoltán kihallgatása során nem tett vallomást, V. Dávid János részben beismerő vallomást tett.

 

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya H. Zoltán újudvari lakos ellen lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntett, míg V. Dávid János nagybakónaki lakos ellen lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntett, valamint orvvadászat bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A gyanúsítottakat a nagykanizsai rendőrök őrizetbe vették, majd a Zalaegerszegi Járásbíróság 2014. július 21-én előzetes letartóztatásba helyezte a két férfit.

 

1 24 25 26 27 28 31