Mi lesz veled kanizsai DKG? Levelet írt a gépgyár volt fejlesztőmérnöke

Tisztelt Szerkesztőség !
A levelet írtam (mint a DKG jövőjéért aggódó kanizsai polgár) az Önök cikke nyomán a DKG anyavállalatának az OT Industries-nek. Hozzájárulok a leközléséhez (amennyiben érdemesnek találják arra), de csak a teljes szöveg közlése esetén („szemezgetésekhez”: nem !). – írta honlapunknak Vass Tibor. Íme a DKG anyavállalatának írt teljes levele.

„Tisztelt OT Industries Management !
Rácsodálkoztam a honlapjukra, most láttam először, amikor elérhetőséget kerestem Önökhöz. Tényleg nagyon igényes, bármelyik nyugati cég megnyalná mind a tíz ujját… Engedjék meg, hogy mint a DKG egykori fejlesztőmérnöke megszólítsam Önöket a DKG-vel kapcsolatos legújabb hír kapcsán, amely további létszámleépítésről szól. Aggódva figyelem egykori munkaadóm agóniáját: hogyan válik egy sikeres, a gyárban 1500 főt foglalkoztató és részükre, valamint a bedolgozók/beszállítók részére munkát, családjuk számára megélhetést biztosító nagyvállalat a semmivé. Gyakran hivatkoztak Önök az újabb és újabb leépítések során azokra a bizonyos „piaci körülményekre”: valószínűleg van is benne sok igazság, de hadd hozzam ide egy másik volt munkaadómat Nagykanizsáról: a KÖGÁZ szintén kb. 1500 embernek adott közvetlenül munkát, családjának megélhetést. Ezt nagyrészt az olcsó orosz gáz szolgáltatásának köszönhette. Ma (a privatizálások után) az E.on csupán néhány embernek ad Nagykanizsán munkát és az orosz gázból eredő minden hasznot a német cég zsebel be. Vajon miért? Miért jó a magyar politikának, hogy a német embereket gazdagítja? Vannak felsőbb érdekek annál, mint hogy az emberek megéljenek a tisztes munkájukból ezen a tájon is ? Mert ugye itt sem szólhatott bele senki a saját sorsa alakításába. Nem akarom a két cég sorsát összekeverni, de azért látok némi hasonlóságot is. Mit fog kezdeni a politika a kirabolt, sivataggá változtatott országgal? Lehet folytatni Ady sorait: „Még magasról nézvést megvolna az ország…”, de meddig ?Hogyan lehet ugyanaz az aggódás tárgya Ady után 100 évvel is? Két, általam írt hozzászólást tennék még ide befejezésül, melyeket a Facebook-on létrejött diszkurzusban írtam:

ad.1.

Azért a MOL felelőtlen gazdálkodását se felejtsük. Tegnap vittek egy külföldi gyártótól Tiszaújvárosba egy óriási kolonnát (tiszta nyomástartó edény technológia). Ezt (feltételezem) a DKG is le tudta volna gyártani. Ugyanakkor a DKG is és a tiszaújvárosi gyár is a MOL-é !!! Akkor most mit lehet mondani? Tényleg, aki tudja, magyarázza meg ! Nagyon kíváncsi vagyok, miért csináljuk ezt mi, magyarok. ’89-ben is odadobtuk az egész magyar gazdaságot az úgynevezett demokráciáért cserébe. De az a demokrácia, amit kaptunk, már nem ugyanaz a demokrácia volt amire évtizedekig vártunk. Pont azért nem, mert rendszerváltás volt itt is és a SZU-ban is. A tőkének már nem kellett tartania attól, hogy a SZU támogatja (részben pénzzel is!) a nyugati munkásságot a tőkével szemben. Most a nemzetközi tőke (főleg a finánctőke) azt csinál a világban, amit csak akar. Senki nem korlátozza. Itt tartunk most. Szóval az a „végső harc”, ami az Internacionáléban van, még hátravan. És remélem egyszer eljön és én még meg is érem. Nem mintha valaha is nagy „komcsi” lettem volna, de látni kell, hogy a 70-es 80-as évek vezetői úriemberek voltak a tőke mai képviselőivel szemben. Emberségben, felelősségvállalásban, az adott körülmények közötti gazdálkodásban és sok minden másban. Lehetne akár az írásom címe az is: Requiem az egyszervolt DKG-ért.

ad.2.

Csak még egy kis adalék (morgás) a DKG működésének legutóbbi időszakához, aztán csendben maradok: a cég sikeres időszakában termékpaletták sokaságát gyártotta, többek között: görgősfúrókat, tolózárakat, olajipari szerszámokat, gömbcsapokat, acélszerkezeteket (pl fúrótorony), nyomástartó edényeket, stb. Ehhez technológiai háttérként gumiüzemet, kovácsüzemet, hőkezelő üzemet, hatalmas forgácsoló és hegesztő kapacitást, hatalmas anyagraktárat, stb működtetett. Kiegészítésként olajipari járműveket épített, alakított át, nagyjavított, stb. Az utóbbi időszak tulajdonosai tulajdonképpen csak a nyomástartó edény vonalat tartották meg. Könyörgöm, nyomástartó edényt ma már a büdös bogár is tud gyártani (tudjuk milyen képességek kellenek hozzá). Egyáltalán nem szeretném lebecsülni, de nem kellenek hozzá a mai szinten különleges képességek, specialitások, kisebb üzemek is versenyképesen tudnak tartályokat, hőcserélőket, stb gyártani. A DKG mára semmilyen speciális (amit csak ő tud) ismeretet nem tud felmutatni. Egy viszonylag nagy szervezet önköltsége viszont tetemes, a piaci elvárásokra lassan reagál, rugalmatlan. Így nem lehet versenyezni. Nyugodjál békében DKG !!!

Azt szeretném, ha Önök minden szavamat megcáfolnák: hogy egyik sem igaz, hogy nincs igazam, hogy rosszul látok, hogy vannak bizony magasabb érdekek amiket én nem tudok, hogy ez az egész nem tartozik se rám se semelyik alkalmazottra, hogy csak az a dolgunk, hogy elviseljük/elszenvedjük a ránk mért döntéseket/csapásokat.

Szeretném, ha levelemet megismerné legalább a helyi média. Ezzel az igényemmel meg fogom keresni őket.

Kérem, ha van mondanivalójuk a fentiekkel kapcsolatban, azt tudassák velem. Köszönöm, ha legalább elolvassák!

Nagykanizsa, 2019.12.08. Advent második vasárnapja. Vass Tibor”

Mától lezárják az Eötvös tér déli oldalát

„Indulnak a munkálatok a „Zöld város – Zöld Nagykanizsa” projektben!

December 9-én (hétfőn) elkezdődnek a „Zöld Város – Zöld Nagykanizsa” című projekt munkálatai, amelyek várhatóan jövő nyáron zárulnak.

Elsőként az Eötvös tér rehabilitációja indul el. A tér déli oldala teljes egészében lezárásra kerül, megközelíteni csak gyalogosan lehet. A HSMK mögötti parkolókhoz a behajtás a Színház utca felől továbbra is biztosított.

A felújítás ideje alatt kérjük a lakosság türelmét és megértését, valamint az autóval közlekedők és gyalogosok fokozott figyelmét.

A munkálatok miatti forgalomkorlátozásokról folyamatosan tájékoztatjuk a lakosságot.

Köszönjük a lakosság türelmét és megértését!” – írta Facebook oldalán a Kanizsai fejlesztések hivatalos oldal.

Gerillakertészek lepték meg a nagykanizsaiakat

A múlt héten vasárnap reggel különleges látvány fogadta a Deák téren sétálókat. A tér melletti parkosításra váró területek a szombat éjszaka leforgása alatt teljesen új köntöst kaptak. A „Zöld Város – Zöld Nagykanizsa” projekt keretében Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata gerillakertészeti versenyt hirdetett, amelynek keretében az induló csapatok az éjszaka leple alatt a kapott növényekből egyedi koncepcióik alapján varázsolták szebbé…

Tabletet lopott egy kanizsai áruházból

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába december 5-én 10 óra 30 perckor érkezett a bejelentés, hogy egy nagykanizsai áruházban bolti lopás történt, a biztonsági őrök egy férfit visszatartanak a helyszínen.

A kiérkező nagykanizsai rendőrök a boltban elfogtak egy 18 éves nagykanizsai lakost, majd előállították a rendőrkapitányságra.

A megalapozott gyanú szerint a férfi egy társával fizetés nélkül próbált meg ellopni egy tabletet úgy, hogy a csomagoláson található áruvédelmi eszközt eltávolították, majd a felsőruházatának belső zsebébe rejtve akart az üzletből távozni, de a biztonsági szolgálat munkatársa tetten érte.

A helyi férfit lopás vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök, aki az eljárás során beismerő vallomást tett. 16 éves társát még keresik – tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Szétlopták Nagykanizsát és Keszthelyt az egerszegi nők

Egy 52 és egy 36 éves büntetett előéletű zalaegerszegi nő 2018. április 21-én bérbe vettek egy személygépkocsit, hogy azzal Nagykanizsára és Keszthelyre menjenek lopni. A terheltek felkeresték a Pepko Hungary Kft. nagykanizsai üzleteit. A Király utca 36. szám alatti Dél-Zalai Áruház & Célpont Üzletház bevásárlóközpontban található üzletben a náluk lévő mágnessel eltávolították 4 db, egyenként 1.490 Ft értékű, MARVEL márkájú…

Nagykanizsai szórakozóhelyen árulták a drogot

A vádirat szerint a vádlott ismerőse 2017-től egy – a vádlott által üzemeltetett – nagykanizsai szórakozóhelyen dolgozott jegyszedőként, akit a vádlott legalább 10 alkalommal kínált meg speeddel, amit közösen fogyasztottak el. 2018 februárjában a vádlott egy alkalommal megkérte a férfit, hogy valakinek a diszkó alsó bejáratánál elhelyezett dobozból vegyen ki 5 adag (5 gramm) speedet és azt adja át 3000,- Ft/gramm áron.

2017 nyarán a vádlott három alkalommal, majd 2017 ősze és 2018 tavasza között havi rendszerességgel adott el speedet egy ismerősének. Legtöbbször az általa üzemeltetett szórakozóhelyen. Ebben az időszakban a vádlott legkevesebb 10 gramm drogot értékesített, összesen 30.000 forintért.

A vádlott 2018. március közepén az általa üzemeltetett szórakozóhely bejáratánál értékesített 3 gramm speedet, összesen 9000,- forintért.

(Fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

2018. március 22-én a vádlott Budapesten extasy tablettát vásárolt, majd Nagykanizsára utazott. Az autópályán igazoltatták, s a gépkocsi átvizsgálásakor a csomagtartóból a rendőrség 250 db kék színű, dominó mintázatú extasy tablettát, továbbá közel 130.000,- Ft-ot és 700 eurót foglalt le.

A férfitól lefoglalt, s az általa értékesített kábítószer összességében 25,496 gramm – MDMA vegyületet tartalmazó – tiszta kábítószer volt, amely a jelentős mennyiség alsó határának 127,46%-a.

B.I. kábítószer-kereskedelem bűntette minősítésű ügyét a jövő héten szerdán tárgyalják Zalaegerszegen – olvasható a Zalaegerszegi Törvényszék nyilvános tárgyalási jegyzékében.

Munkahelyén árulta a drogot a kanizsai férfi

A nagykanizsai rendőrök egy 38 éves nagykanizsai férfit vettek bűnügyi őrizetbe. A zalai nyomozók december 6-án házkutatást tartottak egy nagykanizsai presszóban, ahol kábítószergyanús, fehér színű port találtak és foglaltak le. Ezt követően az ott dolgozó férfi lakásában is kutatást végeztek, melynek során a hűtőszekrényből is került elő kábítószergyanús anyag.

2007-es nagykanizsai gyilkosságot zártak le

A zalai nyomozók befejezték egy 2007-es emberölési ügy vizsgálatát.

A rendőrök 2019. július elején gyanúsítottként hallgattak ki egy 43 éves helyi férfit, akit egy 12 évvel ezelőtt Nagykanizsán elkövetett emberöléssel gyanúsítottak megalapozottan.

A korábban felfüggesztett, majd újból elővett üggyel kapcsolatban a nyomozók munkája sikerre vezetett, mert a genetikai szakértő véleménye alapján elfogták a nagykanizsai férfit.

A megalapozott gyanú szerint 2007. december 8-ra virradóan a gyanúsított ablakkibontás módszerével behatolt egy idős férfi nagykanizsai lakásába és ott megkísérelt felfeszíteni egy belső szobaajtót. Az elkövető bántalmazta a zajra felébredt férfit, aki a fején és testszerte több sérülést szenvedett el, majd később lakásában életét vesztette.

Kihallgatását követően a férfit őrizetbe vették és vele szemben előterjesztést tettek letartóztatására, amit az ügyészség indítványára a bíróság 2019. július 3-án elrendelt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a férfival szemben emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárás vizsgálati szakaszában szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügyben keletkezett iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészségnek – tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Tizenkét év után fogták el egy nagykanizsai gyilkosság gyanúsítottját

A zalai nyomozók elfogták egy 2007-es emberölési ügy feltételezett elkövetőjét. Több mint 12 évvel ezelőtt, 2007. december 8-án Nagykanizsán, egy lakóépületben egy férfi holttestét találták meg rokonai, akin bántalmazás nyomai voltak. A büntetőeljárásba bevont igazságügyi orvosszakértő véleménye alapján az idős férfi halálát idegenkezűség okozta. Zalaegerszegen Dr. Jandó Zoltán r.

Ezért küldenek el 105 embert a kanizsai DKG-ból

Korábban írtunk arról, hogy 105 ember elbocsátását jelentette be a nagykanizsai DKG. A cég anyavállalata az OT Industries a napokban írásban indokolta meg a létszámleépítés okait a Kanizsa Újságnak.

Úgy fogalmaztak:

„A DKG működése több mint 5 éve veszteséges, emellett a megrendelések mértéke is radikálisan lecsökkent, jelenleg alig van elnyert munkája a vállalatnak. Az elmúlt évtized radikális veszteségei miatt volt szükség az üzletmenet leépítésére, a működés ebben a formában nem fenntartható.

A vállalat többször próbált akár profilváltáson keresztül is megoldást találni a fenntartható üzletmenet kialakítására, ez azonban nem sikerült. A munkatársakat 2019. december 3-án a munkáltató, OT Industries DKG tájékoztatta a döntésről és a csoportos létszámleépítési folyamat indításáról, melynek keretében maximum 105 embert érintő leépítés kezdődik a vállalatnál.

A leépítés részleteiről megkezdődött a tárgyalás a munkavállalók érdekvédelmi szervezeteivel. A cél egy mindkét fél számára elfogadható csomag kialakítása.” – írta az OT Industries.

105 ember elbocsátását jelentette be a nagykanizsai DKG

„2014. december 31-én még 351 alkalmazottja volt a gépgyárnak, majd az orosz piacról érkező megrendelések visszaesése miatt 2016-ban 170 dolgozótól vált meg. Ezt követően 2017-ben is volt egy kisebb leépítés, így a tegnapi bejelentésig összesen mintegy 180 ember dolgozott a gyárban. A munkáltató a döntést a nyomástartó gyártás megszűnésével indokolta dolgozóinak.

Online SEO ellenőrzés a jobb teljesítményért

Gyakran megesik, hogy az új weboldal létrehozása után a vállalkozók hiába várják tárt karokkal a sikereket, azok csak nem akarnak az ölükbe hullani. Ugyanakkor arra is számtalan példát lehet felhozni, hogy egy ideig ugyan jól teljesít a webhely, aztán valamilyen rejtélyes oknál fogva stagnálni kezdenek a statisztikai adatok, vagy ami még rosszabb, elkezdenek lefelé ívelni.

Ilyenkor remek választás az online SEO ellenőrzés igénybevétele, melynek során a szakember alaposan megvizsgálja a weblapot. Lényegében azt nézi, hogy a keresőoptimalizálási alapelveknek mennyiben tesz eleget a felépítés, a szerkezet, illetve a tartalom. Az online SEO ellenőrzés kiterjed a kulcsszavak mennyiségének, minőségének elemzésére, a weboldal piacképességének és a konkurens oldalak vizsgálatára, illetve lényegében mindenre, ami befolyásolhatja a weboldal teljesítményét. Ma már jó néhány ingyenesen használható eszközt is lehet alkalmazni erre a célra, de ha valaki egy átfogó, részletes vizsgálatot szeretne a honlapjáról, akkor az online SEO ellenőrzést szakemberre kell bízni.

A weboldal keresőoptimalizálás mindig az adott tevékenységnek megfelelően történik. Másképp kell például optimalizálni egy szolgáltatást bemutató oldalt, és másképp egy olyan honlapot, ami alapvetően a termékek értékesítése céljából jött létre. A webáruház keresőoptimalizálás során különösen nagy figyelmet kell fordítani a kategória-, illetve termékoldalak szövegezésére. Ha a Google találati listájában mindig csak a főoldal vagy a blog oldal jelenik meg, akkor kevesebb esély van arra, hogy a látogatók megtalálják azt, amit keresnek.

Amennyiben viszont egyből a termékeket felsorakoztató oldalakra érkeznek, akkor sokkal egyszerűbben, gyorsabban tudnak nézelődni, ez pedig megnöveli a vásárlási kedvüket. A webáruház keresőoptimalizálás csak akkor lehet hatékony, ha az érdeklődők sok olyan írást találnak az oldalon, amik a termékek előnyeiről szólnak. A munkára érdemes olyan szakértőt felkérni, aki otthon van a webáruház keresőoptimalizálásban.

Mikulás a kanizsai Erzsébet-téren

Ma megérkezett a Mikulás a nagykanizsai Erzsébet-térre is. A nagyszakállú látogatásáról kollégánk, S. Varga György küldött fotókat.

Amit a Mikulásról tudni kell:

A palástban, püspöksüvegben és pásztorbottal ajándékokat osztó Mikulás eredetileg a katolikus vallású vidékeken Szent Miklósnak, a Lycia római provinciában fekvő Myra város püspökének népies alakja. Szent Miklós a gyermekek és diákok védőszentje, ezért a későbbi korokban a népi vallásosság hatására kialakult ajándékosztó püspöksüveges Mikulás előképének és mintájának tartják.

1087-ben Myrából a Dél-Olaszországi Bari városába vitték Szent Miklós ereklyéit, miután a város egyike lett Európa legjelentősebb keresztény központjainak. A Szent Miklós napi magyar népi hagyományok német hatást tükröznek. A katolikus szent kultuszát a 10. században vitték el Németországba a kereskedők. A középkorban szerepjátékokkal emlékeztek meg Szent Miklós tetteiről. Kezdetben a különféle játékokban a kolostori iskolák legifjabb diákja alakította Miklóst. Később ezt a szerepet a felnőttek vették át. Ebből alakult ki aztán a szokás és került Magyarországra, hogy az ünnepnap előestéjén, egy később magyar nyelvterületen „Mikulás”-nak elnevezett piros köpenybe öltözött apó, házról házra járt és vizsgáztatta, dicsérte, ajándékokkal halmozta el a gyerekeket, vagy éppenséggel megfenyítette, megbüntette őket.

A modern magyar néphagyomány szerint december 5. éjjelén – december 6. hajnalán a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt évben jól viselkedtek, kisebb ajándékot ad nekik. Ez a népszokás, azaz az ablakba kitett csizmákba ajándékot helyező titokzatos Mikulásjárás körülbelül egy évszázadra tekint vissza. Magyar nyelvterületen Mikulás alakjára használatos az újabb keletű, a szélesebb körben csak az 1950-es évek óta elterjedt, Télapó elnevezés is, ami feltételezhetően teljesen téves összemosása a különböző kultúrkörök hagyományainak.[4] A képzeletbeli ajándékosztó alakjának elnevezésére régóta használt „Mikulás” elnevezés 1856-tól eredeztethető és egy olyan „lény”, illetve népi mesealak elnevezése, aki december 6-án, Szent Miklós napján megajándékozza a gyermekeket.

A Mikulás szó cseh eredetű, maga az ajándékozás szokása pedig osztrák hatásra terjedt el a magyar családoknál. A Mikuláshoz köthető magyar néphagyomány azonban a globalizáció hatására megváltozott: addig amíg a két világháború között a Mikulás alakja a mennyben élt, a gyerekeket az égből figyelte, segítői pedig manók, angyalok vagy krampuszok voltak, addig a mai fogyasztói társadalmakban egyre inkább elterjed az a nézet, hogy Mikulás, illetve országonként más-más alak, aki a mi jóságos Mikulásunk megfelelője, a Lappföldön él, szánját rénszarvasok húzzák, a segítők pedig általában elmaradnak mellőle – írja a Wikipédia.

Adventi programok Nagykanizsán

November 29-től december 31-én éjfélig tart Nagykanizsán az Adventi forgatag programsorozat. A rendezvényekre december 6-án, 7-én, 8-án, 10-én, 13-án, 14-én, 15-én, 18-án, 20-án, 21-én, 22-én, 23-án és az év utolsó napján kerül sor. A programkavalkádot úgy állították össze, hogy minden korosztály megtalálja a neki legszimpatikusabb szórakozási lehetőséget.

105 ember elbocsátását jelentette be a nagykanizsai DKG

„2014. december 31-én még 351 alkalmazottja volt a gépgyárnak, majd az orosz piacról érkező megrendelések visszaesése miatt 2016-ban 170 dolgozótól vált meg. Ezt követően 2017-ben is volt egy kisebb leépítés, így a tegnapi bejelentésig összesen mintegy 180 ember dolgozott a gyárban.

A munkáltató a döntést a nyomástartó gyártás megszűnésével indokolta dolgozóinak. A leépítés okairól stábunk is megkérdezte a Mol sajtóosztályát, de Híradónkig nem kaptunk tőlük választ.

– Ez a bejelentés az üzemi tanácsnál történt. Ez azt jelenti, hogy jövő hét kedden, tehát 10-én kezdődnek meg az egyeztetések. Erre 15 nap áll rendelkezésre a törvény szerint, így ebbe a karácsony is beleesik. Így a felmondólevelüket a dolgozók legkorábban február 3-án kaphatják meg, mert előtte még 30 nap áll rendelkezésre, hogy közöljék a felmondást a dolgozókkal. A törvény így szól – mondta Kovács Béla, a Gépgyári Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke.” – adta hírül a Kanizsa TV.

A nagykanizsai DKG történetének legnagyobb berendezését gyártották le

A gyártó, az OT-Industries DKG Zrt. történetének legnagyobb méretű vegyipari berendezése, úgynevezett kolonnareaktor indult útnak csütörtök este a dél-zalai városból kazincbarcikai megrendelőjéhez – írta a Zalai Hírlap. (Fotó: Olvasónk) A ZH azt írta, a Kanizsán elkészített termék 32 méter magas és 160 tonna.

Rangos díjat nyert, borversenyt rendezett a Zalakarosi Fürdő

Zalakaroson rendezte meg a Magyar Fürdőszövetség a közgyűlését november 19-én és 20-án. A kétnapos, 200 fős szakmai konferencián a magyarországi fürdőszakma vezetői vettek részt. Cziráki László vezérigazgató külön szakmai elismerésnek, sikernek értékelte, hogy Zalakaroson került megrendezésre a rangos esemény. 

A közgyűlés első napján díjátadó keretében került átadásra a Magyar Fürdőinnovációs Díj 2019, valamint a sor került a Nemzeti Tanúsító Védjegyek átadására is. 

(B-j) Cziráki László a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója és Novák Ferenc zalakarosi polgármester

Cziráki László vezérigazgató elmondta, a Magyar Fürdőinnovációs Díjat hagyományteremtő szándékkal hirdette meg a Magyar Fürdőszövetség, ebben az évben első ízben, az ESPA – Európai Fürdőszövetség Innovációs Díjának alapul vételével. 

A díjat négy kategóriában hirdették meg, a Zalakarosi Fürdő két kategóriában adott be pályázatot: egyik az egy elektronikus hibajegykezelő szoftver és rendszer, amely az idén készült el, a másik pedig a Gyógycentrum sós vizű medencéjének kialakítása.

Az utóbbival innovatív fürdőszolgáltatások kategóriában első helyen végeztünk. – mondta el Cziráki László. 

A vezérigazgató hangsúlyozta, a Gyógycentrumot 1992-ben adták át, és az elmúlt 27 évben a létesítmény zászlóshajója volt, amely idén teljeskörű felújításon esett át beleértve a gépészetet és a belsőépítészeti kialakítást is. Itt került kialakításra a különleges sós vizű medence. 

A kategória nyerteseket 1-1 millió Forinttal, sajtó- és marketing támogatással jutalmazzák, valamint a Magyar Fürdőszövetség átvállalja az ESPA Innovation Awards nevezési díját, amennyiben megpályázzák azt. 

Cziráki László vezérigazgató továbbá elmondta, az önkormányzattal közös stratégiai cél az elmúlt években intenzív fejlődésnek indult borturizmus és a szezonhosszabbítási program erősítése. Az önkormányzat meghirdette a Szőlőhegyi Pikniket Márton-napon, térségi borászatok részvételével. A kezdeményezéshez a Zalakarosi Fürdő is csatlakozott és a borturizmus erősítése érdekében meghirdette a Zalakarosi Fürdő Bora borversenyt. 

Díjak: 

Fehérbor kategóriában: Víg Zsolt – Kabar 2018.

Gyöngyöző bor kategóriában: Dóka Éva – Muscatello

Vörösbor kategóriában: Kányaváry Borbirtok – Katarzis 2017. 

Az eredményhirdetésre és a három bor bemutatására a Magyar Fürdőszövetség közgyűlésén került sor. 

Novák Ferenc, Zalakaros Város Polgármestere gratulációját fejezte ki, valamint a bor város életében betöltött szerepéről beszélt, és a borkultúrához való személyes kötődését hangsúlyozta, valamint kiemelte, a gyógykezelések hatását a jó bor csak fokozza. 

1 557 558 559 560 561 938