Hatalmas pocsolyává változtatta az eső Nagykanizsa főutcáját

„Két éve fejezték be a nagykanizsai főutca felújítását, és azóta az esővíz nem a csatorna, hanem az üzletek felé folyik – mondja az egyik üzlet vezetője, akitől a képeket is kaptuk.
Ellepte az esővíz a nagykanizsai főutcát
(Fotó: Németh Tibor)

Kedden délután mintegy tíz centi csapadék zúdult Nagykanizsára 15 perc alatt.
Az esővízzel nem bírt el a csatornarendszer, az autók a vízben gázoltak, ahogyan a Facebookra kiposztolt videóban látszik.” – számolt be a nyugat.hu.

Harangjáték Nagykanizsán

Harangjáték. Nagykanizsa, Ady Endre utca 1.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2000. július 4-i ülésén Tarnóczky Attila, akkori alpolgármester indítványozta egy 12 harangos harangjáték felállítását, mely véleménye szerint idegenforgalmi látványosság lenne városban.

Elmondta, hogy a projekt költsége nem önkormányzati forrásokból, hanem közadakozásból valósulna meg, mert bízott abban, hogy akadnak olyan cégek, amelyek a millecentenárium éve alkalmából, saját nevüket, adományukat is megörökítve hajlandók erre adni.
Az elképzelés sikeresen megvalósult, a harangokat két oszlopban az Ady utca 1. épületének első emeleti szintjén helyezték el.
A harangjáték dallamaira országos pályázatot hirdettek, és a szakmai zsűri ezek közül hármat választott ki:
-Burucs Zoltán munkája „Süss fel!” 8, 9, és 10 órakor csendül fel.
-Kollonay Krisztina alkotása „Déli harangjáték” 11, 12, 13, 14, 15 és 16 órakor hallható.
-Szigeti István „Este” című műve 17,18 és 19 órakor hangzik el.
Az ünnepélyes átadás 2001. március 15-én volt.
(Forrás és fotó: Móritz István)

A jövő hét végére mérséklődik a meleg

A következő napokban is sok lesz a napsütés, többfelé 35 fokos meleg valószínű. A hét második felében várható egyre többfelé zápor, zivatar, vasárnap néhol már csak 22 fokig melegszik a levegő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.

(A nagykanizsai Erzsébet tér 2018 nyarán. Fotó: S. Varga György)





Hétfőre, augusztus 20-ára, néhány megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a tartós hőség miatt. Az előrejelzés szerint a sok napsütés mellett elvétve alakulhat ki zápor, esetleg egy-egy zivatar. A légmozgás többnyire mérsékelt marad, de zápor, zivatar környezetében átmeneti szélerősödés előfordulhat. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 14-20 fok között várható, de néhol ennél hűvösebb is lehet. Napközben 31-35 fokig melegszik a levegő.

Kedden is napos idő várható, legfeljebb néhol északkeleten alakulhat ki zápor, zivatar. A minimumhőmérséklet 14-21, a maximumhőmérséklet 30-35 fok között alakul.

Szerdán és csütörtökön sok napsütés mellett néhol lehet zápor, zivatar. A legalacsonyabb hőmérséklet szerdán 14-21, csütörtökön 16-22 fok között alakul. A nappali maximumok szerdán 30-35, csütörtökön 29-34 fok között alakulnak.

Pénteken a napsütés mellett egyre többfelé alakul ki zápor, zivatar. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de zivatar környezetében viharos széllökés is lehet. A minimumhőmérséklet 16-22, a maximumhőmérséklet 28-33 fok között alakul.

Szombaton is kisüthet a nap, de összességében több helyen lehet zápor, zivatar. A szél helyenként megerősödik, zivatar környezetében viharossá is fokozódhat. A leghidegebb órákban 14-20 fok lehet. Napközben 26-32 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap is többfelé valószínű eső, zápor, zivatar. A szél erős, zivatarban viharos is lehet. A minimumhőmérséklet 13-20 fok között valószínű. A nappali maximumok 22-27 fok között alakulnak – olvasható az előrejelzésben.

Váratlanul elhunyt a nagykanizsai születésű mozdulatművész, Fenyves Márk

Fenyves Márk Orkesztész – mozdulatművész – vizuálisművész – pedagógus, tánctörténeti és táncelméleti kutató 2016-ban 25 éves táncművészeti pályafutása, a 25 éves Orkesztika Alapítvány és a 20 éves Magyar Mozdulatművészeti Társulat évfordulója kapcsán, az elmúlt negyedszázad során kifejtett meggyőződésből végzett értékmentő-komplex szakmai tevékenysége elismeréséül ítélték meg az állami kitüntetést.

Önzetlen munkája által létezik az 1950-ben politikai okokból betiltott, mára 104 éves – legrégebbi hagyományú – modern tánc intézmény, a Dienes Valéria által 1912-ben alapított Orkesztika Iskola és a magyar mozdulatművészet műfaja, melynek feltárása, feldolgozása, elismertetése és fejlesztése érdekében fejt ki sokrétű tevékenységet
Fenyves Márk az általános iskolai tanulmányait még Nagykanizsán, a Péterfiben végezte, majd a középfokú tanulmányok Pécsre, a Művészeti Szakközépiskolába szólították, a művészeti oktatás után pedig a fővárosban, a Magyar Iparművészeti Egyetemen végzett textilesként tervezőművész egyetemi diplomát szerzett textil szakon.

(Fotó: Fenyves Márk – Facebook)




Eck Imre koreográfiáinak hatására érdeklődése a képzőművészet területéről a táncművészet felé fordult. Felsőfokú tanulmányokat folytatva, tudományos fokozatokat szerezve lett mozdulatművész, esztétikus testképző – kinetológus, modern tánc pedagógus okleveles tánctanár.

Mára a Duncan-Dienes Orkesztika Iskola, MOHA-Mozdulatművészek Háza és a Magyar Mozdulatművészeti Társulat (Még 1 Mozdulatszínház) alapító tagja, kutatási és művészeti igazgatója, orkesztika tanár (orkesztész), mozdulatelmélet-mozdulatelemzés tanár, tánctörténeti kutató.

Az 1950-ben betiltott magyar mozdulatművészet jelenkori képviselőinek egyike.
Táncosként, elsőként az Orkesztika Mozdulatszínház tagja volt (1992-1995), majd a Dekadance és más csoportoké. A mozdulatművészet megőrzése és fejlesztésének céljából Dr. Dienes Gedeonnal és Pálosi Istvánnal létrehozta a Duncan-Dienes Orkesztika Iskolát (1997), Mozdulatművészeti Stúdiót (2001), valamint a Magyar Mozdulatművészeti Társulatot (Még 1 Mozdulatszínház, 1995), melynek művészeti vezetője, táncosa, koreográfusa és látványtervezője.

Pedagógusként 1992-től orkesztikát, mozdulatművészetet, táncelméletet és történetet, művészettörténetet, képzőművészetet tanít Magyarországon és külföldön, 2002–től a PPKE-BTK-n, MTF-n és a SOTE-EFK-n. Külföldön: Moszkvában, Varsóban, Prágában a Duncan Center Conservatoryban tanított.
1994-től szakértőként és előadóként részt vesz több pedagógiai, művészeti, kutatóintézet és múzeum szakmai programjában.

Orkesztika tanulmányokat folytatott Tatai Mária (1991-1995), Keresztúri Ildikó (1992-1993) és Dr. Dienes Gedeon(1995-2005) tanítványa, a mozdulatművészetet eredeti forrásból sajátította el: Berczik Sára növendéke volt (1995-1999), de tovább pallérozódott E. Kovács Éva, Szöllősi Ágnes, Kármán Judit, Egri Zsuzsa kezei alatt is.
1994-től kortárstánc és klasszikus tánctechnikákkal ismerkedett Gálik Éva, Hargitai Ákos, Fülöp Viktor, Kolozsvári Dóra, Goda Gábor, Lőrinc Katalin, Ide van Heiningen nyomán.

Tudatos hagyományőrzést folytatott az elmúlt évtizedekben, tanult, oktatott, előadott, színházat alapított felismerve egy több, mint 100 éves magyar hagyomány egyediségének értékeit és jelentőségét.

A mozdulatművészet, az orkesztika egy huszadik századi új tudományterület, új esztétikai gondolkodású művészeti ág. Egy ősi energiákat megmozdító, klasszikus és esztétizáló, teljes embert igénylő, tánc és mozdulatforma Európában.
A századfordulón a nyugati kultúra ebben találta meg mindazt, amit a kelet már tudott a mozdulatról. Egyszerre élet stílus -filozófia – út és gyakorlat. Elmélyedve benne megélhetjük a szépséget, a jót, az egészséget és természetességet, azt az eredeti-ősi állapotot amit teljességnek nevezhetünk. A mozdulatművészet egy holisztikus magyar művészeti, pedagógiai és mozdulati irányzat. Elméleti- tudományos, ORKESZTIKÁ-nak nevezett mozdulatrendszerének (szó szerinti fordításban a mozdulatok, a tánc – művészete és tudománya) kidolgozója 1912-ben, egy zseniális gondolkodó Dr. Dienes Valéria volt.
Fenyves Márk 25 éves táncművészeti pályafutása, elméleti munkássága valódi értékmentés.
Táncosként a Még 1 Mozdulatszínház, mai nevén Magyar Mozdulatművészeti Társulat valamint a Dekadance, Gold Bea, az Orkesztika Mozdulatszínház, a Közép Európa Táncszínház, Horváth Csaba, a Mándy Ildikó Társulat, a Nemzeti Színház, Balázs Mari – ex-Dreamteam és a Feledi Projekt produkcióiban szerepelt. Számos magyar és nemzetközi fesztivál és fellépés résztvevője.

Láthattunk tőle és művésztársaitól sok színt a palettáról: verstánc – mozdulatkórus – misztériumjáték – táncszvít – Babits-est – gyermekdarabok.

Magyar és nemzetközi táncversenyek zsűritagja és közel 15 éven át (1997-2012) aktív résztvevője a magyar táncművészeti szervezetek vezetőségének

Táncelméleti szakemberként lexikonszerkesztő, tanulmányíró, könyvszerkesztő, történeti és elméleti kutató, előadó volt az elmúlt évtizedben (MTSZ, MTT, MTA, ELTE, MTF, stb.). A Mozdulatművészeti Gyűjtemény vezetője (táncgyűjtemény, archívum, könyvtár és videotár). A Dienes Valéria hagyaték gondnoka.
Szakterülete a modern tánc, vagy tánc modernitás – elmélete, története, pedagógiája, gyakorlata. Művészeti és pedagógiai munkássága mellett a tánc elméleti tudományával foglalkozik

Pálosi Istvánnal közösen végzett elhivatott munkájának köszönhetően 1991 óta ez a szellemi és művészeti irányzat újra szabadon gyakorolható. Ma az Orkesztika Alapítvány – MOHA – Mozdulatművészek Háza és a Magyar Mozdulatművészeti Társulat keretében folytatódik az iskola. Élő hagyomány, mely az amatőrtől a profiig, a tudománytól a művészetig megtestesül az újralapított intézményekben. Otthona a szemléletnek – a különös, a mai kortól talán látszólag idegen – teljességre való törekvésnek, mely egyben egyfajta választ és segítséget nyújthat az elvekben teljességre törekvő ám a valóságban egyre inkább részekre tördelődő jelenünknek – olvasható Horváth Zsófia megemlékezése a Facebookon.

Forgalomkorlátozás Nagykanizsán

Ünnepi rendezvény miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lép érvénybe 2018. augusztus 20-án Nagykanizsán.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy 2018. augusztus 20-án 7 óra és 10 óra között Nagykanizsán, a Deák téri parkoló keleti oldalát lezárják.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!
(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Naperőműparkokat adtak át Nagykanizsa határában

Az előző európai uniós pénzügyi ciklus 760 milliárd forintos keretéhez képest kétszer annyi pályázati forrás áll rendelkezésre a jelenlegi ciklusban a megújuló energia termelésével kapcsolatos beruházásokra – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára pénteken Nagykanizsán.
Cseresnyés Péter két, családi vállalkozások által megvalósított napelempark avatásán beszélt arról, hogy a megújuló energiát termelő beruházások pályázati támogatása nemcsak vállalkozások, de magánszemélyek számára is elérhető.

(Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára (b3), mellette Dénes Sándor (Fidesz-KDNP) polgármester (b2), ifj. Rétházi Csaba, a Solaria Kft ügyvezetője (j3) és Rétházi Csaba, az Agro Boy Kft. ügyvezetője (j2) átvágja a nemzeti színű szalagot az Agro Boy Kft. és a Solaria Kft. által megépített naperőműparkok átadásán Nagykanizsa határában 2018. augusztus 17-én. (MTI Fotó: Varga György)

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió tagállamai 2020-ig vállalták, hogy a felhasznált energia legalább 13 százalékát megújuló energiaforrásokból fedezik. Magyarország ezt a vállalást 2016-ban túlteljesítette, már akkor meghaladta ugyanis a 14 százalékot a megújuló energia aránya.

A kormány célkitűzéseinek megfelelően az ITM folyamatosan keresi azokat a technológiai és támogatási lehetőségeket, amelyek ezt az arányt még tovább javítják. Nem mindegy ugyanakkor, hogy milyen területen valósulnak meg a nagykanizsaihoz hasonló beruházások, itt ugyanis nem értékes termőföldön, hanem egy másra nem hasznosítható területen épült meg a kettős beruházás – említette Cseresnyés Péter.

Rétházi Csaba, az Agro Boy Kft. ügyvezetője az átadáson közölte: a mintegy 400 millió forintos, saját tőkéből és hitelből megvalósított két napelempark együttesen 500 kilowatt termelési kapacitású, azaz évente nagyjából 500 háztartás teljes villamosenergia-igényét képes előállítani.
A fia által vezetett Solaria Kft.-vel közösen mintegy háromhektáros területen összesen több mint 4000 napelemtáblát helyeztek el. A két naperőműparkot napokon belül rákapcsolják az E.ON energiahálózatára – jelezte az ügyvezető.

Dénes Sándor polgármester (Fidesz-KDNP) arról tett említést, hogy a Nap még ötmilliárd évig biztosít energiát a Földnek, ezt pedig ki kell használni. Nagykanizsán egyebek közt oktatási intézmények, a kórház és a polgármesteri hivatal tetején is szereltek fel napelemtáblákat, amelyek villamosenergia-költségekben jelentős, akár 40 százalékot is elérő költségmegtakarítást eredményeznek. MTI

Sok napsütés, nyárias meleg lesz a hosszú hétvégén

Sok napsütés várható az ünnepi hosszú hétvégén 30 fok feletti maximumokkal. Csak helyenként fordulhat elő zápor, zivatar.
A szél zivatarok környezetében lehet erős vagy viharos.
Az augusztus 20-ai központi rendezvényeket várhatóan nem zavarja meg veszélyes időjárási jelenség – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.

(A nagykanizsai Fő út nyáron. Fotó: S. Varga György)





Pénteken sok napsütés várható. Elsősorban az ország keleti felében valószínű helyenként zápor, zivatar. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 14-20 fok között várható, de helyenként ennél is hűvösebb lehet a hajnal. A legmagasabb hőmérséklet 28-32 fok között valószínű.

Szombaton is napos idő lesz, elsősorban a déli és az északkeleti határvidéken alakulhat ki néhol zápor, zivatar. A leghidegebb órákban 14-20 fok lehet. Napközben 29-33 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap is napos idő lesz, néhol alakulhat ki zápor, zivatar. A minimumhőmérséklet 15-21, a maximumhőmérséklet 29-33 fok között alakul.

Augusztus 20-án, hétfőn sok napsütés várható, legfeljebb egy-egy helyen fordulhat elő zápor, zivatar.
A leghidegebb órákban 14-20 fok lesz. Napközben 28-33 fokig melegszik a levegő – olvasható az előrejelzésben.

Részeg embert fosztott ki Nagykanizsán

A nagykanizsai rendőrök egy nap alatt elfogták a bűncselekménnyel gyanúsítható férfit.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság kifosztás bűntett, közokirattal visszaélés vétség és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy helyi fiatalemberrel szemben.

(Az ellopott pénztárcát egy hulladékgyűjtő szigetnél találták meg a rendőrök)

A sértett és a gyanúsított együtt italozott augusztus 14-én (kedden) 21 óra 30 perc körül az egyik nagykanizsai presszóban.
A megalapozott gyanú szerint a 24 éves férfi kihasználta a sértett ittasságát és ellopta pénztárcáját a benne lévő – közel százezer forintnyi – készpénzzel, bankkártyával és személyes irataival együtt.
A rendőrök egy nap alatt azonosították, elfogták és előállították a 24 éves nagykanizsai lakost, majd gyanúsítottként hallgatták ki.
(Forrás és fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

1 516 517 518 519 520 795