A Petőfi utcában ment neki egy autónak, aztán elhajtott

A nagykanizsai rendőrök a lakosság segítségét kérik!

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Baleseti Helyszínelő Alosztálya a 20000/380/2020. általános számon indított eljárást egy anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset miatt.

Nagykanizsán, a Petőfi Sándor utcában január 8-án kora délután 13 óra 55 perckor közlekedett egy ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú, piros színű személygépkocsival.

Haladása során a 93-as számú ingatlan kapukijáratában összeüközött egy szürke színű Audi típusú gépkocsival, majd adatainak hátrahagyása nélkül a helyszínt elhagyta. A baleset következtében a piros színű jármű jobb eleje rongálódhatott.

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük, hogy aki látta a balesetet, arról bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy hívja a 06-93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívó számok valamelyikén – írta közleményében a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.