Kerítést szakított, majd melléképületbe csapódott egy autó Kanizsán

Egy személyautós áthajtott egy árkon Nagykanizsán a Kaposvári úton, majd átszakított egy kerítést, és egy melléképületet rongált meg Nagyszombaton délután 16 óra körüli időben.
A járművet a helyi hivatásos tűzoltók áramtalanították, majd lehúzták az épületről.
Az eset során személyi sérülés nem történt – írta a
katasztrófavédelem.
Az esetről a helyi tűzoltók nem készítettek fotót.

Húsvéthétfőn is akadt dolguk a kanizsai lánglovagoknak, ugyanis délben nagy mennyiségű korom gyulladt ki egy bocskai ház kéményében a Dózsa György utcában. A kéményt visszahűtötték és a kéményseprő érkezéséig megtiltották a füstelvezető használatát.

Árokba csapódott kocsijával a zalaszentbalázsi nő, utasa súlyosan sérült

A zalai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát, vádemelést javasolnak egy 28 éves nővel szemben.

A zalaszentbalázsi lakos és utasai személyautóval közlekedtek 2019. január 18-án 16 óra 30 perckor a 74-es főúton, Hahót irányából Zalaszentbalázs felé, amikor a sofőr figyelmetlensége miatt áttért a vele szemközti forgalmi sávba, majd a vízelvezető árokba csapódott.

A balesetben az egyik utas nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 28 éves zalaszentbalázsi nővel szemben közúti baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárás esetében, a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek – tudatta hétfőn a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Zebrán ütötte el a férfit Kanizsán, bíróság elé áll

A nagykanizsai rendőrök vádemelést javasolnak egy 58 éves murakeresztúri férfival szemben.

A gyanúsított tavaly december 14-én 17 óra 10 perc körül közlekedett személyautóval Nagykanizsán, a Hevesi Sándor utcában a Rózsa utca felé, amikor a két utca kereszteződésénél balra kanyarodása során a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen elütött egy férfit. A balesetben a gyalogos nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az 58 éves személy ellen közúti baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárás esetében, a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, az iratokat pedig átadta az illetékes ügyészségnek – tudatta hétfőn a police.hu oldalon a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Azta! Három perc alatt takarít a mosórobot a kanizsai vasútnál

Nagykanizsán új vasúti mosót helyezett üzembe a MÁV-START. A modern és környezetbarát berendezés révén naponta akár 70-80 kocsit is megtisztíthatnak kívülről.

A járműtisztítási tevékenységet segíti ezentúl a Nagykanizsán elkészült modern, környezetbarát mosócsarnok, amely a napokban kapta meg a használatbavételi engedélyt.

(Szép új világ. A kézi takarítók már nem kellenek. Fotók: MÁV-START)

Korábban ott csak kézi mosásra volt lehetőség. A vasúttársaság saját keretéből, mintegy 400 millió forintért megépült új kocsimosó kapacitása teljes kihasználásával akár naponta 70-80 vasúti személykocsi külső tisztítása is megoldható. A korszerű rendszer segítségével egy jármű komplett külső tisztítása két-három perc alatt elvégezhető a korábbi kézi tisztítás 90 perces átlagideje helyett.

A berendezést a kefesorral és a hozzátartozó infrastruktúrával egy nyolcvan méter hosszúságú könnyűszerkezetes épületben alakították ki. A járművek tisztítását a külső hőmérséklet -5°C-ig nem befolyásolja. A mosócsarnok környezetbarát, a tisztítás során keletkező szennyvíz műanyag gyűjtőtálcába kerül, onnan ülepítőkön keresztül jut a szennyvízkezelőbe. A berendezés víztisztítási hatékonysága 84 százalékos, így a járműtisztítás csupán 16 százalékban igényel vízhálózatból nyert tiszta vizet – tudatta a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság.

Gokarttal hajtott munkagép alá egy kisfiú Zalakomárban

Olvasónktól arról értesültünk, hogy pénteken délután Zalakomárban egy kisgyerek gokartozás közben egy kamion alá hajtott és megsérült. Az esetnél kint voltak a rendőrök és a mentők is, a fiú fejsérülést szenvedett – írta olvasónk.

(A fotó illusztráció)

Az esettel kapcsolatban a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (ZMRFK) sajtósaitól érdeklődtünk. Mint megtudtuk, pénteken egy 10 éves kisfiú egy Zalakomárban található zárt telephelyen gokartot próbált ki, amely során véletlenül egy munkagép alá hajtott és megsérült.

Mivel az eset zárt telephelyen történt – ahol nem érvényesek a KRESZ-szabályok – ezért az ügyben sem bűncselekmény sem pedig szabálysértés gyanúja nem merült fel – válaszolták meg kérdéseinket az egyenruhás sajtósok.

A kisfiú 8 napon belüli sérülést szenvedett, akit a mentők kórházba szállítottak – értesült a Dél-Zala Press (KanizsaPress).

Gerillakertészek lepték meg a nagykanizsaiakat

A múlt héten vasárnap reggel különleges látvány fogadta a Deák téren sétálókat. A tér melletti parkosításra váró területek a szombat éjszaka leforgása alatt teljesen új köntöst kaptak.

A „Zöld Város – Zöld Nagykanizsa” projekt keretében Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata gerillakertészeti versenyt hirdetett, amelynek keretében az induló csapatok az éjszaka leple alatt a kapott növényekből egyedi koncepcióik alapján varázsolták szebbé környezetünket.

Külön érdekesség még, hogy újrahasznosított anyagokból köztéri installációkat készítettek, amelyek még szebbé, különlegesebbé tették a Suszterallé környezetét. Hihetetlen, hogy egy kis kreativitással milyen csodás elképzeléseket lehet megvalósítani.

Az elkészült „gerillaterületeket” szakmai zsűri értékeli, a legszebb és a legkreatívabb díj átadására 2019. április 26-án 19.00 órakor, a Város Napja rendezvény keretében kerül sor.

Az akció célja, hogy a helyi lakosokat bevonva a Zöldváros programba, felhívja a figyelmet az újrahasznosítás és a környezettudatosság – írta Facebook oldalán a Kanizsai fejlesztések hivatalos oldal.

Egy nőt ütöttek el a zebrán a Teleki úton

Egy férfi közlekedett pénteken 18 óra 55 perckor Nagykanizsán a Teleki úton a Rózsa utca irányából a Szerviz út felé Ford típusú személyautóval, amikor a 7-es számú ház előtt figyelmetlensége miatt elütötte a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogost.

A balesetben a nő 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett – írta közleményében szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

(Forrás és helyszínelési fotó: ZMRFK)

Május elején garanciális munkálatok miatt zárva lesz a nagykanizsai Csónakázó-tó kilátója

A Zalaerdő Zrt. arról tájékoztatta a látogatókat, hogy a Csónakázó-tónál lévő kilátó május 6-án reggel 7 órától május 10-én délután 13 óráig technikai okok (garanciális javítás) miatt zárva tart.

Az erdészeti társaság kéri a látogatók megértését.

A 125 millió forintból felújított kilátót tavaly március végén adták át a nagyközönségnek.

Előzmények itt: Az ország egyik legmagasabb kilátóját adták át Nagykanizsán.

Melléképület lángolt Nagykanizsán

Teljes terjedelmében égett egy körülbelül harminc négyzetméter alapterületű melléképület Nagykanizsán, a Hegyalja úton Nagypénteken kora délután.
A tűzesethez a város hivatásos tűzoltóit riasztották, akik két vízsugárral eloltották a lángokat. Az egységek az utómunkálatokat végzik a helyszínen.
Az első hírek szerint az eset során senki sem sérült meg – írta a
katasztrófavédelem.

Sétálóutca lett a nagykanizsai Ady utca egy része

Több mint 290 millió forint beruházással sétálóutcává alakították Nagykanizsán az Ady utcát, amelynek elején egy 10 millió forintos magánadományból készült szoborpárost is elhelyeztek.
Dénes Sándor polgármester (Fidesz-KDNP) a csütörtöki avatáson felidézte, hogy két évvel ezelőtt kapott a város kormányzati forrásból kétmilliárd forintot infrastrukturális fejlesztésekre, amelyből 20 helyszínen indultak el utak és járdák felújításai. A rekonstrukciók a város több pontján jelenleg is zajlanak, a tervek szerint az ősz végére fejeződhetnek be
.

(A Sétálóutca avatása. Velenczei Ferenc valamint Sörös Rita és kislánya)

A fejlesztések egyik elemeként – a városlakók régi álmát megvalósítva – alakították át a város első sétálóutcájává az Ady utcát a főtérhez közeli szakaszán. A 290 millió forintot meghaladó átalakítás keretében a térkövezés mellett elvégezték az útszakasz közműveinek és bekötéseinek teljes cseréjét is – jelezte a polgármester.

Hozzátette, hogy néhány éve kereste meg őt Velenczei Ferenc helyi vállalkozó, aki néhai feleségével egy a kereskedővárosi múltra utaló szoborkompozíciót ajánlott fel a városnak. Sörös Rita kaposvári szobrászművész Kereskedőfeleségek című életnagyságú alkotása így kerülhetett az újonnan átadott sétálóutca főtérhez közeli végére.

(A köztéri alkotást Velenczei Ferenc vállalkozó, Dénes Sándor polgármester és Cseresnyés Péter államtitkár avatta fel)

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, hogy hosszú előkészítés után a város lépésről lépésre fejlődik. Ennek egyik eleme az új sétálóutca átadása, amivel együtt forgalomba helyezték a csatlakozó Zrínyi utca ugyancsak teljes szélességében felújított két útszakaszát is.

A Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Területi Infrastrukturális Fejlesztések előirányzatából – a korábbi belvárosi közterületi rekonstrukciókhoz csatlakozva – a sétálóutcában utcabútorokat és virágládákat is elhelyeztek, valamint fákat ültettek, májusban pedig új kandelábereket állítanak fel. A több mint tízmillió forintos felajánlásból elkészült szoborpár pedig a közeljövőben díszkivilágítást is kap. MTI

A Kanizsa Kul-Túra Egyesületünk 2015. őszén vállalta, hogy segíti a Velenczei házaspár szobor állítási tervét. 2016. február 4. kelt a pályázati kiírás, melyre 5 zalai művészt hívtunk. A sikertelen pályázat után sem adtuk fel, mindenkinek nyitva hagytuk a lehetőséget, hogy új tervekkel jelentkezzen.

Sajnos a zalai művészek nem jelentkeztek többet. Ekkor (hónapokkal később) olvasta el Sörös Rita művésznő a Facebook üzenetünket, melyben hívtuk pályázni. Megkeresett és azt mondta, addig gyártja az ötleteket, míg valamelyiket mindenki el tudja fogadni. Így született meg az az alkotás, ami reményeink szerint a város minden lakójának elnyeri tetszését. Nem csak látványa, de elhelyezkedése, és politikai semlegessége miatt is.” – írta az egyesület a Facebookon.

1 471 472 473 474 475 803