Az ipari park fejlesztésével gazdasági „nagyvadakra” pályázik Nagykanizsa

Pénteken Nagykanizsa gazdaságfejlesztést elősegítő legnagyobb projektje ismét jelentős mérföldkőhöz érkezett.

A város közel 3 milliárd forintos iparterület bővítést eredményező projektjének részeként ugyanis aláírtuk Erős Gáborral, a tervező és kivitelező Reaszfalt Kft. ügyvezetőjével azt a szerződést, amelynek révén elindul a jelenlegi ipari parkot és az autópálya felhajtót összekötő feltáró út tervezése és kivitelezése. Az új út mentén 20 ha új iparterület is kialakításra kerül a szükséges közműhálózat kiépítésével együtt.

Egyetértek Cseresnyés Péter államtitkárral, a térség országgyűlési képviselőjével, aki az aláírás alkalmából kiemelte, hogy hatalmas lépés előtt áll Nagykanizsa gazdaságfejlesztése, hiszen az elmúlt években ugyan nagyon sok vállalkozás érdeklődött iparterületek iránt, de ez a bővítés a kis- és közepes vállalkozások mellett a közeljövőben már a nagyvállalatok beruházásaira is lehetőséget ad.

A szerződés aláírását követően a tervezési-engedélyezési munkálatok kezdődnek el, mely a következő 5-6 hónap feladata lesz. Ősszel már a tényleges kivitelezéssel folytatódik a beruházás az új feltáró út kialakításával, a közművek megépítésével.

(Fotó: Balogh László – Facebook)

A több mint 2 milliárd forintos munka nagy része ugyanakkor 2021 évben fog elkészülni, a tervek szerint év végéig.

Megépül ezáltal 15 ezer négyzetméternyi útfelület és egy 4 kilométeres árok, továbbá 1,8 kilométer hosszan közvilágítás és 1,6 kilométeren ivóvíz- és szennyvízcsatorna-vezeték, illetve megtörténik több mint 13 ezer növény telepítése.

Érdemes hangsúlyozni, hogy a most megkötendő szerződés a korábban tervezett projekt költségvetésének keretein belül, további városi önrész nélkül került aláírásra.

Ezzel egy időben jelenleg is zajlik a városi keleti autópálya felhajtóján a közel 300 millió forintból megvalósuló körforgalom építése, mely várhatóan június hónap közepére elkészül.
E körforgalom túlsó oldalán lévő állami beruházás révén pedig újabb 70 hektárral bővül az ipari park, melynek hasznosítása már idén elindulhat – tájékoztatott Facebook oldalán Balogh László nagykanizsai polgármester.

Zalakaroson is lopott, 3 év börtönt kapott

A Zalaegerszegi Járásbíróságon május 13-án (szerdán) Via video rendszeren keresztül megtartott előkészítő ülésén jogerős ítélet született annak a férfinak az ügyében, aki öltözőszekrényekből lopott.

A vádlott 2019-ben 4 hónap leforgása alatt az ország különböző városaiban lévő fitnesz-wellness termekből készpénzt, értéktárgyakat, személyes holmikat tulajdonított el.

Megfordult többek között Zalaegerszegen, Hévízen, Zalakaroson, Miskolcon, Tatán, továbbá Esztergomban is. A lopásokat egyedül követte el, amivel közel 1.200.000 Ft összegű kárt okozott 25 sértettnek.

A vádlottat – aki elismerte bűnösségét – a bíróság 21 rendbeli lopásban mondta ki bűnösnek, 4 esetben a lopás vétsége kísérleti szakban maradt. A vádlott 2 esetben a bűncselekmények során megszerzett bankkártyákkal sikertelenül próbált meg vásárolni az interneten.

A férfit a bíróság jogerősen 3 év börtönbüntetésre ítélte, valamint 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától – tájékoztatta honlapunkat dr. Vándor Virág a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

Koszorúkészítés ingyenes kiszállítással Budapesten

Ha eljön a vég, gondoskodunk kell szeretteink méltó temetéséről.

Régen ez úgy volt, hogy a halotti anyakönyvi kivonat beszerzése és a temetkezési szolgáltató kiválasztása után virágboltokat kerestünk fel és ott választottuk ki, milyen koszorú vagy dísz legyen elhunytunk, rokonunk, ismerősünk koporsóján, sírján.

Ma már ez nem így van, hiszen rendelhetünk koszorút megbízható webshopból Budapesten.

A koszorukeszites.hu weboldalon koporsós, urnás, templomi, szórásos vagy akár hajós temetésre is választhatunk a virágkölteményekből.

A legtöbben még mindig a temetés előtt templomi szertartást, megemlékezést kérnek, erre az eseményre inkább az oázisba tűzött közepes méretű tálakat, ravataldíszeket ajánljuk.

A koporsós temetések esetében a ravatalozóban és később a síron is van hely a virágoknak, így a távolabbi rokonok is nyugodtan vihetnek oda koszorúkat vagy nagyobb csokrokat. A virágdísz felkerül a koporsótetőre, melyet szokás a főkoszorú virágaiból készíteni.

Kegyeleti összeállításainkkal a közvetlen családtagoknak szeretnénk segíteni a választásban. Különböző temetési formákhoz kínálunk különféle kompozíciókat, melyek több, egymással harmonizáló készítményt tartalmaznak.

Nem feledkeztünk meg a gazdinak oly kedves kisállatok méltó búcsúztatásáról sem, ezekben az esetekben is különféle kompozíciókkal állunk megrendelőink rendelkezésére.

Áraink bruttóban értendők, tehát ez lesz a fizetendő végösszeg, nem kell többet fizetnie, mint amennyit megrendelt!

Előnyünk, hogy a megrendelt koszorúkat, csokrokat Budapest területén lévő összes temetőbe is templomba ingyenesen szállítjuk ki.

Jogsi nélküli ittas vezetésért kapcsoltak le egy rigyáci traktorost és egy Minivel szabálytalankodó kanizsai lányt

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság két ittas járművezető ügyében fejezte be a vizsgálatot a napokban.

A nagykanizsai járőrök április 4-én 16 óra körül Rigyácon, a Kodály téren állítottak meg egy rendszám nélkül közlekedő MTZ mezőgazdasági vontatót, melyet egy 44 éves helyi férfi vezetett.

Az ellenőrzés során az egyenruhások megállapították, hogy a sofőr jogosítvánnyal nem rendelkezett, a járműnek forgalmi engedélye nem volt és kötelező felelősségbiztosítást sem kötöttek rá.

(A fotó illusztráció)

Felmerült a gyanú, hogy a férfi a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott, ezért elfogták, és további mintavételre előállították. Az elkövetett szabályértések miatt a rendőrök a férfival szemben szabálysértési eljárást kezdeményeztek.

Szintén a dél-zalai város rendőrei állítottak meg egy Mini típusú személyautóval közlekedő 20 éves helyi nőt Nagykanizsán, a Széchenyi téren május 9-én a hajnali órákban egy közlekedési szabályszegést követően. Az igazoltatás során a sofőr vezetői engedélyt nem tudott átadni a rendőröknek, mivel azzal nem rendelkezett, valamint az alkoholteszter alkoholfogyasztást jelzett nála. A rendőrkapitányságra mintavételre előállították, az engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési eljárást kezdeményeztek ellene.

A mintavételi eredmények alapján mindkét sofőr ittas állapotban vezette járművét, őket járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A nagykanizsai rendőrök a nyomozások vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészségnek – tájékoztatott szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Megújul a Nagyrác utcai orvosi rendelő Nagykanizsán

Folytatódik a városban az egészségügyi alapellátás fejlesztése. A Területi Operatív Program támogatásával megújul a Nagyrác utcai körzeti orvosi rendelő, a Szent Imre utcai fogászati rendelő, valamint egy új gyermek háziorvosi rendelő és védőnői szolgálat épül a Csengery úton. A három beruházás összesen mintegy bruttó 243,8 millió forintból valósul meg.

Ma reggel Cseresnyés Péter államtitkárral, országgyűlési képviselővel a Nagyrác utcai körzeti orvosi rendelőnél jártam, ahol megtörtént a munkaterület átadása. Az épületet az 1960-as évek közepén húzták fel, üzemeltetése elavult, épp ezért vált időszerűvé a teljeskörű felújítás.

A napokban kezdődő munkálatok során egyebek mellett kicserélik a nyílászárókat, szigetelik az épületet, korszerűsítik a fűtési rendszert, modernizálják a csapadékvíz-elvezetést, megújulnak a belső terek és az akadálymentesítést is elvégzik. A beruházás végére az orvosi rendelő modern és költséghatékonyan fenntartható lesz – tájékoztatott Facebook oldalán pénteken Balogh László nagykanizsai polgármester.

(Fotók: Kovács Krisztián)

A felújítással kapcsolatban Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Egészségügyi Alapellátási Intézménye részéről, Stimeczné Dr. György Bernadette intézményvezető aláírásával egy közlemény érkezett honlapunkhoz, amely így szól:

„Tisztelt Lakosság!

Tájékoztatjuk Tisztelt betegeinket, hogy a TOP-6.6.1-15-NA1-2016-00001 „Egészségügyi alapellátás fejlesztése Nagykanizsán” című projekt keretében elkezdődik a Nagyrác utcai háziorvosi rendelő felújítása.

2020. május 18-tól a felújítás végéig (várhatóan 9 hónap) a rendelés a 8800 Nagykanizsa, Bajcsy-Zs. u. 38/a szám alatt (volt gyógyszertár helyén) folytatódik.
A telefonszám és a rendelési idő változatlan!

11. számú Felnőtt Háziorvosi Szolgálat
Dr. Zámodics Imre
8800 Nagykanizsa, Bajcsy-Zs. u. 38/a (volt gyógyszertár helyén)
Rendelési idő: H-SZ-CS-P: 8.00 – 12.00, K: 13.30 – 17.30
Tel: 93/319-379

Megértésüket és türelmüket köszönjük!

160-170 hektárral bővülhet a nagykanizsai ipari park

A nagykanizsai ipari park már betelt 135 hektárja mellett további 160-170 hektáros bővítést tesz lehetővé az a feltáró út és a hozzá tartozó közművek, amelynek tervezési és kivitelezési szerződését pénteken írták alá a dél-zalai városban.

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, a térség országgyűlési képviselőjeként az aláírás alkalmából azt mondta: hatalmas lépés előtt áll Nagykanizsa gazdaságfejlesztése.

Az elmúlt években nagyon sok vállalkozás érdeklődött a lehetséges iparterületek iránt, így a bővítés a kis- és közepes vállalkozások mellett a nagyvállalatok beruházásaira is lehetőséget ad – közölte.

Balogh László polgármester (Fidesz-KDNP) kifejtette: a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretéből mintegy 3 milliárd forintot fordítanak az önkormányzati iparterület bővítésére. Ennek részeként május végére elkészül az M7-es autópálya keleti lehajtójánál 300 millió forintból az a körforgalom, amely az új területek megközelítését szolgálja.

A körforgalom egyik oldalán állami beruházásban bővül 70 hektárral az ipari park – ennek hasznosítása már idén elindulhat -, a másik oldalon pedig 20 hektár önkormányzati terület feltárása kezdődik a most aláírt tervezési és kivitelezési szerződéssel – tette hozzá a polgármester.

A nettó 1,7 milliárd forintról szóló szerződésről Erős Gábor, a tervező és kivitelező Reaszfalt Kft. ügyvezetője elmondta: elkezdték a tervezést, így várhatóan őszre meglesznek az engedélyes tervek, a földmunka ezután el is indulhat. A vállalás szerint 2021 végére fejeződik be a 15 ezer négyzetméternyi útfelület és a 4 kilométeres árok, továbbá 1,8 kilométer hosszan közvilágítás és 1,6 kilométeren ivóvíz- és szennyvízcsatorna-vezeték építése, illetve több mint 13 ezer növény telepítése. MTI

Átszerelt rendszámú BMW-vel bukott le Nagykanizsán

A nagykanizsai rendőrök egy fülei férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

Nagykanizsán, a Kölcsey utcában igazoltattak a rendőrök egy BMW típusú személygépkocsival közlekedő férfit szerdán délelőtt 9 óra 30 perckor.

A jármű, és annak iratainak ellenőrzése során megállapították, hogy a személygépkocsira kiadott rendszámokat eltávolították és a gépkocsira egy másik, egy Ford típusú autóhoz kiadott rendszámot szereltek fel.

A sofőrt a helyszínen elfogták, majd előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett miatt.

(Forrás és fotó: ZMRFK)

A koronavírus miatt módosult Nagykanizsa költségvetése

Az elmúlt heteket-hónapokat rendkívüli veszélyhelyzetben éltük meg mindannyian. A számos korlátozás, mely keretezte és megváltoztatta mindennapi életünket, cselekedeteink mozgásterét, elsősorban a közösségünk, főként az idősebbek, a krónikus betegségben szenvedők egészségének megőrzését, a járvány terjedésének és belobbanásának megfékezését volt hivatott szolgálni. Ez volt a fő szándék, mindent ennek rendeltünk alá.

Jelenlegi tudásunk szerint ezen elsőrendű cél elérése sikeresnek bizonyult, azzal együtt, hogy a koronavírus nem fog egy csapásra eltűnni, így meg kell tanulnunk együtt élni vele. Reményeink szerint azonban nyár közepére visszaállhat a megszokott életünk, de biztos vagyok benne, hogy új időszámítás kezdődik. Mert egészségünk védelmének legfontosabb feladata mellett azzal a szükségszerű következménnyel is számolnunk kell, hogy a gazdaság erőteljesen megroppan a tömeges leállások miatt.

Mindez nem csak városunkat, de az egész nemzetet és glóbuszunk legtöbb társadalmát, gazdaságát egyaránt érinti. És érinti mindenekelőtt az itt élő családokat, munkavállalókat, vállalkozásokat, akik nem lehettek mindannyian felkészülve, hiszen ekkora léptékű és mélységű krízist több évtizedes távlatban sem ért meg a világ.

Ugyanakkor a város költségvetését is súlyosan befolyásolja ez a világméretű törés, hiszen a védekezés hatalmas erőforrásokat emésztett fel itt is. Több tízmillió forintot biztosítottunk már eddig a járvány megfékezésére, maszkokra, fertőtlenítésre, légfertőtlenítő berendezésekre, higiéniai csomagokra, de az önkormányzati tulajdonú üzleti helyiségek bérleti díjának vállalkozások számára nyújtott 70 százalékos csökkentése és a helyi adókötelezettségeik kapcsán biztosított részletfizetési vagy a fizetési halasztás lehetősége is komoly súly volt a költségvetésnek. De az igazán nagy tehertételt a közeljövő jelenti, mert a gazdaság leállása többek között a helyi iparűzési adóbevételeket csökkenti nagy mértékben, várhatóan negyedével. Mindez közel 800 millió forintos hiányt, egészében pedig 926 millió forint adókiesést okozhat az eddigi és emellett jelentkező kiadásokon felül.

(A nagykanizsai városháza. Fotó: Rudolf Schweiger)

Szeretném viszont hangsúlyozni, hogy mindazok, akik a nemzeti költségvetést támogató 158 milliós városunkat érintő tételt okolja az önkormányzat nehéz helyzetbe kerüléséért, elfedve, hogy ennek többszöröse érkezik vissza a kanizsai családokhoz, vállalkozókhoz különböző bértámogatás, hitelelhalasztás, kedvezményes hitellehetőség, adóbefizetés eltörlés, fejlesztések támogatása, és még sok egyéb formában, az vétket követ el a vírus okozta szenvedők, elhunytak és családtagjaik, szeretteik ellen.

A költségek terhének közös viselése alapja egy közösségnek, egy nemzetnek, a védekezés, a bajba jutottak támogatása, a vállalkozások életben tartása, a munkahelyek megőrzése és újak teremtése most elsődleges a járvánnyal szembeni küzdelem mellett.

Ehhez a célhoz kell mindent igazítani, kihangsúlyozva, hogy a város fejlesztése, beruházásainak, építkezéseinek folytatása létérdek, mert sok-sok munkavállaló és családjaik megélhetése, a városnak és sok kisvállalkozásnak nélkülözhetetlen bevétele függ tőlük. És a közös sikeres jövőben való hit erőt és reményt ad a nehéz időszakokban. Ezért is öröm ebben a szomorú helyzetben, hogy folytatódik az Ipari Parkunk feltárása összességében mintegy 3 milliárd forint értékben, így nemsokára új területeink, új befektetőink és munkahelyek lesznek, amit eddig gátolt a területhiányunk. De megújul három körzeti orvosi rendelő is, épül egy új bölcsőde, és átadunk egy új sportparkot a Csótónál.

Mindez azt jelzi sok vészjósló hanggal szemben, hogy az óriási nehézségek és gátak ellenére lesz élet a pandémia után, csak túl kell lendülnünk közösen e rendkívüli helyzeten. Ami nem lesz könnyű séta. Azzal együtt, hogy a bajba jutottak, a családok, vállalkozások kedvezményeit, támogatásait megtartjuk továbbra is. Mégis, ez azt jelenti, hogy szinte minden területen kevesebbet tudunk majd költeni az év eleji tervekhez képest. Az önkormányzati intézményeken túl az önkormányzati cégektől is kénytelenek voltunk elvonni bizonyos összegeket.

Három fontos területtől azonban a veszélyhelyzet idején sem vontunk el, sőt a lehetőségeink mértékéig még plusz forrást is biztosítottunk. Ez a három fontos terület az egészségügy, a szociális szféra és a vállalkozások támogatása. A veszélyhelyzettel kapcsolatos feladatok ellátására a továbbiakban is lesz egy 150 millió forintos keret, amiből például új intézkedésként a veszélyhelyzet idején a munkájukat elvesztő kanizsai embereket is tudjuk segíteni lakhatási támogatás formájában. Vagyis, bővítve az eddigi támogatások körét, mindazok, akik a veszélyhelyzet idején veszítették el a munkájukat, bizonyos feltételek mellett (pl. az 1 főre jutó jövedelem alapján) három hónapon keresztül akár 20 ezer forintot igényelhetnek a lakhatásukhoz havonta. Ha e három hónap után sem találnak munkahelyet, további egyszeri 30 ezer forintot biztosítunk, ezzel is segítve a nehéz helyzetbe került családokat.

A vállalkozások támogatására a különböző költségvetési sorokon összességében 125 millió forintot terveztünk be. Ez a támogatás, kiegészítve az állami intézkedésekkel és az önkormányzati tulajdonú helyiségekre biztosított 70%-os bérleti díj kedvezménnyel komoly segítség lesz a kanizsai vállalkozások megmaradásához és az újbóli beindításukhoz.

Jól látható, hogy e rendkívüli időkben a járvány alakítja a büdzsét, de megpróbálunk az eszközeinkkel küzdeni ellene minden fronton, mert hiszem, hogy az „élet él, és élni akar!” – fogalmazott honlapunkhoz eljuttatott közleményében Balogh László nagykanizsai polgármester.

Újra nyitva a nagykanizsai kilátó

A Zalaerdő Zrt. 2020. május 13-tól (szerdától) ismét megnyitotta a nagykanizsai Csónakázó-tónál lévő kilátót a látogatók számára.
Jegyvásárlás csak bankkártyával (PayPass) lehetséges, készpénzt az automata nem fogad el!

A járványügyi veszélyhelyzet végéig a kilátó látogatóitól azt kérjük, tartsák be a vonatkozó szabályokat, ajánlásokat:
A jegyvásárláskor – amennyiben sor alakulna ki – tartsák meg a 1,5 méteres védőtávolságot, a sorba az összetartozó vendégek közül csak egy ember álljon be!

A jegyvásárláskor használjanak eldobható kesztyűt a kijelző érintésekor!

Kérjük, hogy a kilátót csak maszkban látogassák, és tartsák be az ajánlott 1,5 méter távolságot a többi látogatótól, használjanak gumikesztyűt a korlátok érintése során!

A 1,5 méteres védőtávolság betartása érdekében a lépcsőn való fel- és lehaladáskor a lépcsőfordulókon kerüljék el egymást!
A kilátóban egyszerre maximum 20 fő tartózkodhat, a legfelső szinten pedig egyidejűleg maximum 2 fő.

Az eldobható gumikesztyűket szemetesbe legyenek kedvesek eldobni!
Kérjük a fentiek betartását! – írta honlapunknak küldött közleményében a Zalaerdő Zrt.

Az erdészeti társaság a járványveszély miatt még április 10-én zárta le a nagykanizsai és a zalakarosi kilátókat. A zalakarosi erdészkilátó még zárva van.

1 382 383 384 385 386 803