Díjazták az Év kanizsai sportolóit

„A Magyar Sport Napján, május 6-án adta át Nagykanizsa Megyei Jogú Város vezetése első alkalommal Az Év Sportolói díjakat.
Az idei kitüntetettek:

  • Az Év Férfi Sportolója: Kurucz Levente, Plastex Kanizsa Kajak-Kenu Klub
  • Az Év Női Sportolója: Gara Tícia, Aquaprofit Nagykanizsai Tungsram Sakk Klub (a nevében a kanizsai csapat vezetője, Haselbach Dávid vette át a díjat)
  • Az Év Csapata: Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub
  • Az Év Utánpótlás Fiú Sportolója: Kovács Bence, Kanizsa Boksz Klub
  • Az Év Utánpótlás Leány Sportolója: Garai Emese Zille, Nagykanizsai Judó Klub Egyesület
  • A Sport Támogatásáért díjat kapta: Kercsmarics József, az Aquaprofit Nagykanizsai Tungsram Sakk Klub edzője

A kitüntetéseket Balogh László polgármester és Gondi Zoltán sportért felelős tanácsnok adta át.

Sok szeretettel gratulálok a kitüntetett sportolóknak, teljesítményüknek és munkájuknak Nagykanizsa városa valóban sokat köszönhet.

Kívánok további sok szép eredményt a pályafutásuk alatt.” – közölte Facebook oldalán vasárnap Horváth Jácint önkormányzati képviselő. (Fotó: Horváth Jácint – Facebook)

Védőoltások nélkül milliók halnának meg

Napjainkban világszerte több millió ember köszönheti az életét a védőoltásoknak, amelyekkel jelenleg már több mint 20 olyan fertőző betegség gyors terjedését lehet megfékezni vagy megszüntetni, amelyek akár végzetes kimenetellel járhatnak. Az immunizáció, a szervezet fertőző betegséggel szembeni védetté tétele, nagy vívmány és fontos közegészségügyi eredmény.

A betegségeket megelőző oltásokat az orvostudomány egyik legnagyobb vívmányának tekinthetjük. A biztonságos és hatékony védőoltások megfékezik vagy megszüntetik a fertőző betegségek gyors terjedését, amelyek sokszor végzetes kimenetellel járhatnak. Az immunizáció azonban nemcsak gyermekkorban, hanem egész életen át javasolt, hiszen a vakcina beadásával az adott személyen kívül a körülötte élő embereket is védhetjük.

IMMUNIZÁCIÓS TÉNYEK

  • Az emberiség már több mint 20 életveszélyes betegség ellen rendelkezik hatékony oltóanyaggal. Ezeknek köszönhetően hosszabb és egészségesebb életet élhetünk, mint korábban bármikor.
  • A védőoltásokkal jelenleg évente 3,5-5 millió halálesetet lehet megelőzni olyan betegségek esetében, mint a diftéria, a tetanusz, a szamárköhögés, az influenza és a kanyaró.
  • További 1,5 millió haláleset azonban elkerülhető lenne, ha javulna a globális átoltottság.
  • Egy betegséget mindig jobb megelőzni, mint elszenvedni. A védőoltás a megelőzés egyik hatékony módja lehet.
  • Mivel a kórokozóknak egész életünk során ki vagyunk téve, a vakcinációra úgy érdemes tekinteni, mint egy egész életen átívelő fontos megelőzési lehetőségre.

Az utóbbi évtizedek legnagyobb járványa, a COVID-19 ismét bebizonyította, hogy a fertőző betegségek ellen a vakcinák fontos védelmet jelenthetnek.

A koronavírusról sokat tanultunk az elmúlt években. A védőoltásokról pedig még többet, hiszen már több mint 300 éve használjuk azokat, azóta, hogy Edward Jenner angol sebész az 1700-as évek végén elkészítette az első vakcinát a himlő ellen. A 20. századra az emberiségnek már volt oltóanyaga a járványos gyermekbénulás, a kanyaró, a tetanusz és összesen több mint 20 fertőző megbetegedés ellen. A világszerte elindított oltási kampányoknak köszönhetően a himlő – amely háromszázmillió embert ölt meg még a múlt században is – eltűnt, a járványos gyermekbénulás jelentősen visszaszorult.

Az elmúlt évszázadok bizonyították, hogy a fertőző betegségek és a járványok megelőzésének egyik leghatékonyabb eszköze az ellenük kifejlesztett védőoltások széleskörű alkalmazása. Ahogyan a WHO fogalmaz: „A védőoltás az egészségügyi ellátás kulcsfontosságú eleme és vitathatatlan emberi jog.  A vakcinák a fertőző betegségek kitörésének megelőzésében és leküzdésében is kulcsfontosságúak.

A védőoltások fontosságát és a megelőzésben betöltött szerepüket nagyszerűen példázza, hogy a BCG oltásnak köszönhetően Magyarországon jelentősen sikerült visszaszorítani a tuberkulózist (más néven gümőkórt), azt a betegséget, amely a történelem során az egyik legtöbb halálesetet okozta.

Hazánkban 1953-ban vezették be az életkorhoz kötött kötelező és térítésmentes védőoltások rendszerét. Gyermekkorban jelenleg 12 fertőző betegség ellen oltanak hazánkban, a HPV elleni védőoltást pedig önkéntesen igényelhetik a 7. osztályos lányok és fiúk. A nemzeti immunizációs program a COVID-19-világjárvány alatt sem állt le.

A védőoltásokra egész életünk során érdemes figyelmet fordítani.


Egyrészt, mert a gyermekkorban alkalmazott védőoltások hatását csak az élethosszig tartó oltási programmal lehet fenntartani, hiszen az oltás hatására kialakuló védettség idővel megfogyatkozik. Másrészt, bizonyos életkorokban, munkakörben vagy hobbit űzve is ki lehetünk téve olyan fertőző betegségeknek, amelyek ellen léteznek védőoltások.Nézzünk néhány példát a teljesség igénye nélkül:

A gennyes agyhártyagyulladás a meningococcus baktériumok okozta betegség, amely akár tragikus kimenetellel is járhat. A fertőzés cseppfertőzéssel terjed, ezért bárhol elkaphatjuk és tünetmentesen hordozhatjuk. Ez a súlyos betegség általában ritkán fordul elő, de teljesen egészséges immunrendszerű gyermekeket és fiatal felnőtteket is életveszélyesen megbetegíthet. A két legveszélyeztetettebb korosztály a csecsemők és a kisdedek, illetve a 14-25 év közötti fiatalok, akik az életmódjukból adódóan fokozott kockázatnak lehetnek kitéve.

Az FSME-vírus okozta agyvelőgyulladás, vagy más néven kullancsencephalitis az apró élősködők terjedése miatt sajnos egyre gyakoribb fertőző betegség. Jellemzően az egyén tünetmentesen gyógyul, de minden ötödik betegnél a központi idegrendszer gyulladásával járhat. A betegség ilyenkor kórházi ellátást és esetenként intenzív kezelést igényel. Nincs vírusellenes gyógyszeres terápiája, csak a tünetek kezelését célzó, támogató gyógyszeres kezelés lehetséges, de a fertőzés védőoltásokkal megelőzhető.

A leggyakoribb pneumococcus-fertőzés kiváltotta betegség az öt éven aluli kisgyermekekben a középfülgyulladás, időskorban pedig a pneumococcus baktérium okozta tüdőgyulladás – közölte honlapunkkal a Pfizer Magyarország.

Vigyázat! Nagykanizsán is megtörténhet! – Gázszerelőnek adta ki magát

A zalai rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy idős asszonyt tévesztett meg.

A gyanú szerint a 39 éves helyi férfi 2023. április 17-én úgy jutott be egy zalaegerszegi idős asszony lakásába, hogy villany- és gázszerelőnek adta ki magát, majd a nő figyelmetlenségét kihasználva eltulajdonította annak pénztárcáját, amiben készpénz és a sértett bankkártyája is benne volt, majd sietve távozott.

A férfi ezután a lopott bankkártyával vásárolt, a pénzt pedig elköltötte.

A nyomozás során a rendőrök beazonosították, majd elfogták a feltételezett elkövetőt, akit előállítását követően információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására – közölte a Rendőrség honlapján pénteken a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

(A fotó illusztráció)

Teltházas hosszú hétvégével indult a május országosan és Zalakaroson is

Közel 200 ezer vendég 362 ezer éjszakát töltött el a hazai szálláshelyeken a hosszú hétvégén. Így ezek a napok 7 milliárd forintos bevétellel zárultak. A pápalátogatásnak köszönhetően kiemelkedő volt a forgalom Budapesten, ahova Lengyelországból érkezett a legtöbb külföldi vendég. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint sokan indulnak útnak a pünkösdi hétvégén is.

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint az idei május elsejei hosszú hétvégén a belföldi vendégek adták az összes vendégéjszaka 52%-át. Honfitársaink 187 ezer éjszakát töltöttek el a szálláshelyeken, a külföldi turisták is csak alig kevesebbet, 175 ezer éjszakát.

A vendégek mintegy harmada Budapestre érkezett. A fővárosban 106 ezer vendégéjszaka valósult meg, melynek túlnyomó többsége, 87%-a a külföldiektől származott. A legtöbben Lengyelországból (11%) érkeztek, mely kiugrónak számít az átlagos lengyel adatokhoz képest, ami nagyban köszönhető a pápa látogatásának. Kiemelten sokan angol, német, olasz és cseh vendégek is érkezett hazánkba.

Országosan a legtöbb vendégéjszakát a főváros után a Balatonnál töltötték el, ahol 30 ezer vendég (57 ezer vendégéjszaka) zárta a hónapot pihenéssel. A Balatont a Mátra-Bükk (32 ezer vendégéjszaka) és Budapest környéke (22 ezer vendégéjszaka) követte. A vidéki adatokat vizsgálva az látszik, hogy a magyar utazók többsége Sopron, Zalakaros, Eger, Gyula és Hajdúszoboszló felé vette az irányt. Míg a külföldiek Budapest mellett a fürdővárosokat keresték fel, így kiemelt forgalmat bonyolított Hajdúszoboszló, Hévíz, Bük, Gyula és Eger.

A szálláshelytípusokat tekintve a szállodák mellett a magán- és egyéb szálláshelyeket választották a legtöbben. A háromnapos első májusi hétvégén a turisták 7 milliárd forintot hagytak a szálláshelyeken, ebből 260 milliót SZÉP Kártyával fizettek.

Az NTAK adatokból az látszik, hogy ígéretes lesz a május is. Míg egész áprilisban 2,8 millió vendégéjszaka valósult meg, erre a hónapra már most 2,1 millió éjszakára érkezett foglalás. Kiemelkedő az érdeklődés a pünkösdi hosszú hétvége iránt is, erre az időszakra már most csaknem dupla annyi éjszakát foglaltak le a vendégek (230 ezer), mint tavaly ilyenkor – közölte honlapunkkal pénteken a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Ismét virágba borulnak a települések ‒ 30. alkalommal lehet jelentkezni a Virágos Magyarország díjra

Immáron 30. alkalommal kelnek versenyre a települések a legvirágosabb címért. Az ország legpatinásabb és legnépszerűbb környezetszépítő versenye, a Virágos Magyarország május 2-től újra várja az önkormányzatok jelentkezését. Idén kiemelt szerepet kap a fenntarthatóság és a környezetszépítés mellett a közösségépítés is.

A Virágos Magyarország verseny szervezőbizottsága és a Magyar Turisztikai Ügynökség 2023-ban 30. alkalommal hirdeti meg környezetszépítő versenyét, amelyre június 15-ig várják a helyi közösségek pályázatait.

(Virágosítás a nagykanizsai Erzsébet téren. Fotó: archív/Bodor Györgyi)

A 30. évforduló fontos mérföldkő a folyamatosan megújuló és évről évre egyre több önkormányzatot és szakmai szervezet megmozgató verseny életében. Nemcsak jubileumi arculatot kap a kezdeményezés, de a verseny történetét feldolgozó ünnepi kiadvány is készül, illetve jubileumi díjat is átadnak idén ősszel. Továbbá – a Magyar Díszfaiskolások Egyesülete közreműködésével – ebben az évben minden pályázó település egy-egy emléktáblával és facsemetével lesz gazdagabb.

A Virágos Magyarország igazi sikertörténet, amely egyszerre szól a környezetünkre irányuló figyelemről és törődésről, illetve a közösségek erejéről” – fogalmazott Borbás Marcsi, a verseny fővédnöke. „Mozgalmunk folyamatosan megújul, ráadásul évről évre egyre fontosabb szerepet kap a pályázatokban a fenntarthatóság, ezt idén az új, tematikus díjainkkal is igyekszünk kifejezni” – tette hozzá.

(Fotó: archív. Virágosítás Nagykanizsán 2021-ben)

Idén először osztják ki az Év zöld innovációja díját, mellyel a fenntarthatóság fontosságára hívják fel a figyelmet. A jubileumi évben megújult Virágzó közösség díjra helyi virágosítási, környezetszépítő versenyekkel lehet pályázni. Ugyancsak újdonság, hogy keresik az év virágos városi, illetve falusi sétáját is, mellyel a környezetszépítő verseny turisztikai arcélét is erősítik. Erre a díjra olyan városnéző programokkal lehet nevezni, amelyek a településekhez kötődő történeti kertekre, nevezetes fákra is ráirányítják a látogatók tekintetét. Emellett továbbra is díjazzák az év fasorát és óvodakertjét, illetve a legvirágosabb főteret is.

2023-ban ismét öt, hagyományos települési kategóriában hirdetik meg a versenyt – a kis falvaktól a nagyvárosokon át a fővárosi kerületekig –, míg a határon túli magyarlakta települések immár negyedik alkalommal jelentkezhetnek zöld közterületeikkel. Idén ismét nagy hangsúlyt fektet a szervezőbizottság a települések személyes bejárására, az elért eredmények helyszíni megismerésére, illetve a szakmai eszmecserére és tanácsadásra, amellyel rendre élnek is a települések – tudatta honlapunkkal a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Akár 30 százalékot is spórolhat, ha részt vesz a kanizsai LED-csereprogramban

Csökkentse energiaszámláját és óvja környezetét a CYEB közreműködésével!

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata és a CYEB Energiamegoldások Kft. együttműködésének eredményeként lakossági LED-csereprogram indul városunkban. Az izzókat mindenki ingyenesen kapja meg, csupán regisztrálni kell a ledcsere.hu oldalon. Ennek során meg kell adni a személyes adatokat (név, e-mail cím, telefonszám), illetve szükséges a regisztrálandó háztartás villanyszámlája is – mindezekről az adatokat jól olvashatóan mutató fotókat kell feltölteniük a jelentkezőknek. Emellett egy táblázat kitöltésével szükséges megadni, hogy hány darab és milyen teljesítményű izzót szeretne lecserélni a család, és ezeket a lakás/ház melyik helyiségében használják. (A régi, hagyományos izzókat nem kell majd leadni.)

A programban történő részvétel feltétele, hogy az ingyenesen megkapott LED-ek a jelentkezéskor megadott háztartásban használatba kerüljenek, és ott minimum 2 évig használatban is legyenek.

A regisztrációs időszak 2023. május 1-től május 31-ig tart.

Amennyiben Önnek, vagy ismerősének problémát jelent az online regisztráció, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata regisztrációs pont nyitásával nyújt segítséget a csereprogramba történő jelentkezéshez. Kérjük, hogy a regisztrációs pontra hozza magával személyi igazolványát, lakcímkártyáját, előző havi villanyszámláját és egy jegyzetet arról, mely helyiségekben, hány darab és milyen foglalatú izzót kíván kicserélni.

Regisztrációs pont: Nagykanizsa MJV Polgármesteri Hivatala, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.

Hétfő: 8:00–12:00

Kedd: 8:00-12:00

Szerda: 8:00–12:00

Csütörtök: 8:00–12:00

Péntek: 8:00-12:00

Kérjük, a regisztrációs pontot csak abban az esetben keresse fel, ha az online jelentkezés problémát jelent az Ön számára!

Átadás-átvételi pontok:

1. Hevesi Sándor Művelődési Központ, Nagykanizsa, Széchenyi tér 5.

Nyitvatartási idő: 2023. szeptember 01-22. között munkanapokon 9.00-17.00 óráig

2. Móricz Zsigmond Művelődési Ház, Nagykanizsa, Hajgató Sándor u. 1.

Nyitvatartási idő: 2023. szeptember 01-08. között munkanapokon 10.00-17.00 óráig

3. Nagykanizsa-Bagola, Közösségi ház, Nagykanizsa, Bagoly u. 15.

Nyitvatartási idő: 2023. szeptember 04. 9.00-17.00 óráig

4. Nagykanizsa-Fakos, Közösségi ház, Nagykanizsa, Sandi u. 14.

Nyitvatartási idő: 2023. szeptember 05. 9.00-14.00 óráig

5. Nagykanizsa-Bajcsa, Közösségi ház, Nagykanizsa, Törökvári u. 65.

Nyitvatartási idő: 2023. szeptember 06. 9.00-14.00 óráig

Logisztikai kapcsolattartók:

– Feldéné Hajnal Mónika koordinátor

Telefon: 06/20-849-2440

– Németh György koordinátor

Telefon: 06/20-849-2441

A LED-izzók használata jelentős energiamegtakarítást jelent, a hagyományos izzókhoz képest akár 30%-os csökkenés érhető el a villanyszámlában. Előnyük emellett a hosszú, akár 10 éves élettartam és az egyenletes fény, jó fényhasznosítás biztosítása. A kisebb energiafelhasználásnak és a kevesebb keletkező hulladéknak köszönhetően alacsonyabb a környezeti terhelés is. Kérjük, csatlakozzon Ön is a LED-csereprogramhoz és hívja fel az ingyenes korszerűsítési lehetőségre családtagjai, ismerősei figyelmét is! (Forrás: eKanizsa)

Sniccerrel szúrta meg hegyi szomszédját egy nagykanizsai férfi

Egy 61 éves nagykanizsai lakost hallgattak ki gyanúsítottként a rendőrök.

A rendelkezésre álló adatok alapján a 61 éves férfi 2023. május 1-én 20 óra 40 perc körül miután sértegette szomszédját, áthívta nagykanizsai hegyi ingatlana udvarára, ahol egy sniccerrel nyaktájékon szúrta őt.

A bántalmazás következtében a 33 éves sértett férfi nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett, mivel sikerült elhajolnia a szúrás elől.

A rendőrök a helyi férfit elfogták és előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók súlyos testi sértés bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki – közölte a Rendőrség honlapján szerdán a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Ötéves fia halálát okozta targoncájával egy zalai férfi

Foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki zalaegerszegi munkahelyére bevitt ötéves gyermekének halálát okozta a targoncájával – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-t.

A vádirat szerint a férfi 2021 óta tevékenykedett targoncavezetőként egy zalaegerszegi cégnél, ahol tavaly augusztusban egy este túlórában dolgozott, a telephelyre pedig magával vitte két kiskorú gyermekét is.

A vádlott a targoncával egy 12 méter hosszúságú, több mint két tonna súlyú betonacél köteget emelt fel, de a rakományt nem az előírásoknak megfelelően rögzítette, és nem győződött meg arról, hogy más nem tartózkodik az emelőgép környezetében.

Amikor a targoncával elindult, észlelte, hogy a közelben van az ötéves fia, de ezzel egy időben a rakománya oldalra csúszott, elszakította a rögzítőhevedert, a targonca pedig az oldalára borult.

Az emelőgép fülkéjének fémváza a gyerekre borult, aki olyan súlyos koponyasérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítása után meghalt.

(A fotó illusztráció)

Időben készüljünk fel a tavaszi repülőutakra

(x) Számos légitársaság kínál kedvező jegyeket a tavaszi hónapokra, hiszen ilyenkor sokan kivesznek egy nap szabadságot, hogy ki tudjanak jönni egy hosszú hétvégére a szorgos hétköznapokból.

Az év eleji hajrát sokan még nem tudták kiheverni, emiatt sokak számára most jött el az idő arra, hogy elmenjenek egy néhány napos tavaszi városnézésre a közeli országok városaiba.

Fontos tudnivalók a Wizzair poggyász típusokról – mit, hogyan lehet felvinni a fedélzetre?

A Wizzair poggyász típusok között kettő olyan van, amelyet fel lehet vinni a fedélzetre, és egy olyan, amelyet csak feladva lehet a repülő csomagtartójában felvinni.

Wizzair fedélzeti poggyászok

Díjmentes

Díjmentesen csak egy csomagot lehet felvinni, amelynek a mérete nem haladhatja meg a 40 x 30 x 20 cm-es méretet, hiszen ennek a csomagnak be kell férnie az előttünk lévő ülés alá.

Ez a csomag, amely maximum 10 kg-ot nyomhat, lehet egy laptoptáska, egy női retikül, egy kisebb hátizsák, de akár egy pici méretű gurulós bőrönd is.

Priority szolgáltatás ellenében lehet felvinni

Ha priority jegyet veszünk, akkor a díjmentes 40 x 30 x 20 cm-es csomagon kívül még egy poggyászt felvihetünk magunkkal a fedélzetre, amely nem lehet nagyobb, mint 55 x 40 x 23 cm, mert ennek be kell férnie az ülések fölötti csomagtartóba. Ez is maximum 10 kg lehet.

Wizzair feladható poggyász

Utasonként maximum 6 db ilyen poggyászt adhatunk fel, amelyek maximum 10, 20, 26 vagy 32 kg-osak lehetnek. A mérete ennek a poggyásznak maximum 149 x 119 x 171 cm-es lehet, amelybe nem tartoznak bele a kerekek vagy a fogantyú, viszont ezek maximum 5 cm-rel növelhetik meg a csomag méretét.

Ryanair poggyász típusok

A Wizzair mellett a Ryanair járatai is igen megfizethetőek, így sokan választják ezt a légitársaságot is. Itt a következő módon alakulnak a Ryanair poggyász típusok:

Ryanair fedélzeti poggyászok

Díjmentes

Hasonlóan a Wizzair-nél, a csomagnak el kell férnie az előttünk lévő ülés alatt, illetve ezt díjmentesen felvihetjük a fedélzetre, amennyiben 40 x 20 x 25 cm-nél nem nagyobb a mérete.

Elsőbbségi szolgáltatás ellenében lehet felvinni

Ha elsőbbségi szolgáltatást választunk, akkor felvihetjük az imént említett maximum 40 x 20 x 25 cm-es csomagunkat, illetve egy maximum 10 kg-os, maximum 55 x 40 x 20 cm-es gurulós bőröndöt is.

Ryanair feladható poggyászok

Lehetőség van 10 kg-os vagy maximum 3 db 20 kg-os csomagot is feladni, így akkor is érdemes ezt a járatot választani, ha hosszabb utazásra indulunk.

Samsonite bőrönd – a minőségi útitárs

Ha nem szeretnénk malőröket az utazásunk során, érdemes lehet befektetni egy professzionális bőröndbe, mint amilyenek például a Samsonite bőrönd modellek.

Mivel ezek komoly tesztelésen mennek keresztül, így a márka egyes termékeire akár 10 év garanciát is kínál – annak ellenére, hogy a reptereken előszeretettel dobálják a dolgozók az utasok csomagjait.

A Samsonite bőröndök között egyaránt találunk gyerek bőröndöket, illetve családi szetteket is, de természetesen egyesével is meg lehet őket venni. Ha a minőség az elsődleges számunkra, feltétlenül érdemes a Samsonite bőröndök közül válogatni.

Zalai rendőröket, nyugalmazott letenyei határőrt léptettek elő

A rendőrség ünnepe, Szent György napja alkalmából részesítették elismerésben a rendőröket a kiemelkedő szakmai tevékenységükért.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2023. április 28-án ünnepi állománygyűlést tartott Zalaegerszegen, ahol a Rendőrség napja alkalmából aktív és nyugállományú hivatásos rendőrök, rendvédelmi igazgatási alkalmazottak, munkavállalók és civilek részesültek elismerésben.

Dr. Pintér Sándor Magyarország belügyminisztere szolgálati feladatai kiemelkedő teljesítéséért Szent György érdemjelet adományozott Somogyi-Magyar Attila rendőr főtörzszászlósnak, rendőrségi tanácsosi címet Bekő Péter címzetes rendőr főtörzszászlósnak.

Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője Dr. Balogh János rendőr altábornagy, rendőrségi főtanácsos, országos rendőrfőkapitány, szolgálati feladatai kiemelkedő teljesítéséért soron kívül előléptette:

  • Szabados Gábor rendőr főhadnagyot,
  • Tóth Barnabás rendőr őrnagyot,
  • Kovács Pál ny. határőr századost.

Szakterületén nyújtott kiemelkedő tevékenységéért dicséretben és pénzjutalomban részesítette:

  • Némethné Pataki Mária rendvédelmi alkalmazottat
  • Horváth Kinga rendvédelmi alkalmazottat.

A jutalomban részesülők közül többen az elismeréseket az Országos Rendőr-főkapitányság központi ünnepségén vehették át.

Zala vármegye rendőrfőkapitánya, dr. Vereckei Csaba rendőr dandártábornok szolgálati feladatai kiemelkedő teljesítéséért Sárkányölő Szent György emlékplakett és pénzjutalom elismerésben részesítette, valamint az

„Év zalai bűnügyi munkatársa” címet adományozott Sárvári János c. rendőr alezredesnek.

„Év zalai rendészeti munkatársa” címet adományozott Horváth Bence rendőr főtörzsőrmesternek.

„Év zalai szakmai támogató munkatársa” címet adományozott Pap Tamás rendvédelmi alkalmazottnak.

Aktív nyugdíjas-egyesületi tevékenysége, valamint 80. születésnapja alkalmából Sárkányölő Szent György emlékplakettet adott át Béli József ny. határőr főtörzszászlósnak.

Szolgálati feladatai kiemelkedő teljesítéséért további 49 fő munkatársunk részesült dicséretben és jutalomban közölte a Rendőrség honlapján kedden a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

1 199 200 201 202 203 916