14 éves lányt keresnek a nagykanizsai rendőrök

A nagykanizsai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 20030/157-199/2018. általános ügyszámon körözési eljárást folytat Torma Edina eltűnése miatt.

A 14 éves lány október 7-én a reggeli órákban engedély nélkül távozott a Zalaegerszegi Befogadó Otthonból, azóta ismeretlen helyen tartózkodik.
A felkutatására tett eddigi rendőri intézkedések eredményre nem vezettek.
Torma Edina 160 centiméter magas, vékony testalkatú, ovális arcú, hosszú, barna haja és barna szeme van.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható lányt felismeri és tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, valamint a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
(Forrás és fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Három gyalogost ütöttek el egy napon Nagykanizsán

Nagykanizsán, a Hevesi Sándor utcában a Rózsa utca irányából a Munkás utca felé közlekedett egy férfi pénteken délelőtt 9 órakor Fiat Punto típusú személyautóval, amikor a Hevesi utca és a Liszt Ferenc utca kereszteződésénél figyelmetlensége miatt elütött egy gyalogost.
A balesetben a nő súlyos sérülést szenvedett.

Nagykanizsán közlekedett tehergépkocsival egy férfi a Zárda utcában, a Zrínyi utca irányából a Fő út felé pénteken 11 óra 35 perckor, amikor tolatás közben elütött egy gyalogost. A balesetben a nő könnyű sérülést szenvedett.

Nagykanizsán, a Hevesi Sándor utcában közlekedett egy férfi személyautóval pénteken 17 óra 10 perc körül a Balatoni utca irányából a Rózsa utca felé, amikor balra kanyarodása közben a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen elütött egy férfit. A balesetben a gyalogos súlyos sérülést szenvedett.

(Forrás és fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Baleset szemtanúit keresik Nagykanizsán

A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 20030/9033/2018. általános számon indított eljárást egy anyagi káros baleset miatt.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. november 29-én 7 óra 30 perc és 10 óra 50 perc közötti időben Nagykanizsán, a Rózsa utca 9. szám előtt egy ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen típusú járművel nekiütközött az ott várakozó Renault típusú személygépkocsinak.
A baleset következtében nem történt személyi sérülés, a járműben anyagi kár keletkezett.
Az ütközést követően az ismeretlen személy adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről.

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük, hogy aki látta a balesetet, arról bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy hívja a 06-93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívó számok valamelyikén.
(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Munkahelyén árulta a drogot a kanizsai férfi

A nagykanizsai rendőrök egy 38 éves nagykanizsai férfit vettek bűnügyi őrizetbe.
A zalai nyomozók december 6-án házkutatást tartottak egy nagykanizsai presszóban, ahol kábítószergyanús, fehér színű port találtak és foglaltak le.

Ezt követően az ott dolgozó férfi lakásában is kutatást végeztek, melynek során a hűtőszekrényből is került elő kábítószergyanús anyag.
A nyomozás jelenlegi adatai szerint a gyanúsított a kábítószert a munkahelyén adta el.
A rendőrök a 38 éves férfit elfogták és előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, ahol kábítószer-kereskedelem vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették.
(Forrás és fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Eltűnt egy zalai nő, nem tudják hol lehet

A keszthelyi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Keszthelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 20040/157/64/2018. általános ügyszámon körözési eljárást folytat Szák-Kocsis Andrea keszthelyi lakos eltűnése miatt.




Az 51 éves nő 2018. november 23-án ismeretlen helyre távozott keszthelyi munkahelyéről, felkutatására tett rendőri intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre.
Az eltűnt személy 169 centiméter magas, átlagos testalkatú, vöröses barna, fülig érő göndör haja van, kék szemű, az orrnyergén 3-4 mm-es forradás látható.
Az eltűnésekor hosszú szárú, fekete, lapos talpú bőrcsizmát, fekete farmernadrágot, barna kapucnis kabátot, fekete kesztyűt és zöldes-szürke sapkát viselt.
A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható nőt felismeri vagy tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Keszthelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán vagy hívja a 06-83-312-234-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívószámok valamelyikén!
(Forrás és fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Teherkocsi ütközött oszlopnak Nagykanizsán

A nagykanizsai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 20030/8799/2018. általános számon indított eljárást egy anyagi kárral végződő baleset miatt.

(A Szent Imre utca Nagykanizsán. Fotó: Hello Kanizsa – Facebook)

A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. november 19-én 16 óra 35 perc körül Nagykanizsán, a Szent Imre utca 9. szám előtt ismeretlen személy, az általa vezetett ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú tehergépkocsival nekiütközött a járdán lévő fém, világító oszlopnak.
Az ütközést követően az ismeretlen személy adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről.
Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük, hogy aki látta a balesetet, arról bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy hívja a 06-93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívó számok valamelyikén.
(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Motoros és tehergépkocsi ütközött Nagykanizsán

Egy férfi közlekedett Nagykanizsán a Király utcában Peugeot típusú tehergépkocsival november 21-én (szerdán) reggel 6 óra 55 perckor, amikor a kereszteződéshez ért,  figyelmen kívül hagyta a jelzőtábla utasításait, behajtott a kereszteződésbe és a neki balról, a Kalmár utca irányából közlekedő segédmotorosnak ütközött.
A balesetben a motoros súlyos sérülést szenvedett.
(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Részegen vezetett egy kanizsai nő

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság egy 46 éves helyi nővel szemben javasol vádemelést.
A gyanúsított november 6-án 7 óra 42 perckor Nagykanizsán, a Dózsa György úton közlekedett Renault Clio típusú személyautójával a Fáy utca felé, amikor figyelmetlensége miatt nekiütközött egy parkoló Mazda típusú járműnek, amit nekilökött egy fa törzsének.

A Renault az ütközés következtében felborult, közben pedig egy szabályosan közlekedő Suzuki gépkocsinak is nekicsapódott. A baleset következtében nem történt személyi sérülés.
A rendőrök az intézkedés során alkoholszondát alkalmaztak a sofőrrel szemben, ami pozitív értéket mutatott, ezért mintavétel céljából előállították, vezetői engedélyét pedig elvették.
A nagykanizsai rendőrök a 46 éves helyi nővel szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárás esetében a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.
A rendőrség felhívja a járművezetők figyelmét, hogy mások életét és testi épségét is veszélyezteti az, aki szeszes ital vagy kábítószer hatása alatt vezeti járművét!
(Forrás és helyszínelési fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

A nagykanizsai rendőrök a lakosság segítségét kérik!

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 20030/8603/2018. általános számon indított eljárást egy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset miatt.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. november 11-én 11 óra 10 perc és 11 óra 30 perc közötti időben Nagykanizsa belterületén, a Szent Imre utca 8. szám előtt ismeretlen személy az általa vezetett fehér színű személygépkocsi jobb elejével nekiütközött az ott várakozó Ford Focus típusú gépkocsi bal hátsó ajtajának.
Az ütközést követően az ismeretlen személy adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről.

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük, hogy aki látta a balesetet, arról bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy hívja a 06-93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívó számok valamelyikén.
(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

1 75 76 77 78 79 106