Fának ütközött kisteherrel, barátnője súlyosan sérült

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság egy 18 éves pacsai fiatallal szemben javasol vádemelést.

A megalapozott gyanú szerint a fiatal sofőr július 24-én 19 óra 20 perckor a 7527-es számú úton közlekedett Pacsa irányából Felsőrajk felé egy Volkswagen Transporter típusú tehergépkocsival, utasként a jobb első ülésen barátnőjét szállította. A 22-es kilométerszelvényben lévő balra ívelő útkanyarulatban a sebessége helytelen megválasztása miatt letért a jobb oldali útpadkára, majd fának ütközött és többször megpördült.

A baleset következtében a gépkocsi vezetője könnyű, míg a jobb első ülésen utazó utas nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság a tehergépkocsi vezetőjével szemben közúti baleset okozás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárás során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat a napokban átadta az illetékes ügyészségnek.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy mindenkor a forgalmi, az időjárási és látási viszonyoknak ( az út vonalvezetésének, az útburkolat minőségének és állapotának) megfelelően közlekedjenek! Tartsák be a sebességhatárokat, a közlekedés szabályinak megsértése súlyos és visszafordíthatatlan következményekkel járhat! A helyes közlekedési magatartással megelőzhetők a közúti tragédiák! – hívta fel a figyelmet a ZMRFK.