Hármas karambol Garabonc és Nagyrada között

Hétfőn késő délután 18.30 órakor közlekedett a 7522 számú úton Garabonc irányából Nagyrada irányába egy 35 éves garabonci lakos az általa vezetett Renault típusú autóval. Amikor a 9-es km szelvényben a Szelemen-hegyre vezető út kereszteződéséhez ért, hátulról nekiütközött az előtte vele azonos irányban haladó, és az útkereszteződés előtt fékező majd oda balra bekanyarodni szándékozó 72 éves garabonci hölgy által vezetett Toyota típusú személygépkocsinak.

Az ütközés következtében a balra kanyarodó 72 éves nő által vezetett személyautó a füves vízelvezető árokba sodródott.

Ugyanekkor a 35 éves garabonci férfi mögött, vele azonos irányban haladva érkezett egy 20 éves zalaszabari lakos az általa vezetett Audi típusú kocsival, aki miután észlelte, hogy előtte haladó autó fékez ő is fékezett, és járművét balra kormányozta, de összeütköztek.

Az ütközés erejétől a Renault jobbra letért az úttest melletti füves területre, ahol jobb elejével egy ott lévő beton oszlopnak ütközött. A 35 éves garabonci sofőrnek volt kettő utasa, közülük egy 16 éves fiú megsérült. A Toyotát vezető 72 éves nő szintén sérülést szenvedett – értesült honlapunk a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságtól. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)

Vonattal ütközött Murakeresztúrnál, lezárták az ügyét

A nagykanizsai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Egy 28 éves murakeresztúri férfi közlekedett június 6-án 19 óra 16 perckor Murakeresztúr lakott területén kívül, a Táncsics út meghosszabbításában lévő földes, kavicsos úton egy személygépjárművel.

Amikor földes út és a 60-as számú Szentlőrinc Murakeresztúr vasútvonal szintbeli kereszteződéséhez ért, figyelmetlensége miatt nem észlelt egy személyvonatot és az átjáróba hajtott, majd a vonat az autó jobb hátsó sarkának nekiütközött. Az ütközés erejétől a személygépkocsi a vasúti töltés melletti vízelvezető árokba csapódott. A balesetben az autóvezető és 29 éves utasa megsérültek.

A 28 éves férfit a rendőrök vasúti közlekedés biztonsága ellen elkövetett vétség miatt gyanúsítottként kihallgatták.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek – tájékoztatott szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)

Mustba fulladt egy férfi Garaboncon

Mustba fulladt egy férfi Garaboncon, az ügyben eljárást indított a rendőrség – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.

Pál-Tóth Evelin a zaol.hu információját megerősítve azt mondta: a baleset körülményeit közigazgatási eljárás keretében tisztázzák

A lap által közölt információk szerint szerda hajnalban történt a tragédia. A 42 éves férfi beleejtette a telefonját egy hordóba, utána nyúlt, de belefulladt a már forrásban lévő mustba – írta az állami hírszolgálat.

Úgy tudjuk, hogy a rendkívüli haláleset egy pincészetben történt.

Az eset körülményeit a Nagykanizsai Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja.

(A fotó illusztráció)

Rendőrség: Zéró tolerancia!

Egy 28 éves gutorföldei férfi közlekedett szerdán hajnali 1 óra 45 perckor egy személygépkocsival Tófej, Rákóczi Ferenc utcában, Bak irányából Gutorfölde felé. Haladása során letért az útról és egy ingatlan betonhídjának ütközött. A baleset során a gépjárművezető megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

A helyszínen felmerült a gyanú, hogy a 28 éves férfi a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott, melyet az alkoholteszter is igazolt, mert pozitív értéket jelzett.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét:

Az ittas vagy bódult vezetés kiemelt baleseti kockázati tényező a közlekedésben.
Aki ittasan vagy bódult állapotban járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és ezzel saját, illetve mások életét, testi épségét is veszélyezteti!

Soha ne üljön ittasan a volán mögé, valamint olyan járműbe sem, amelyet láthatóan ittas személy vezet!
A szeszesital-fogyasztás hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek.
Az alkohol már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, melyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést.

… hogy mindenki hazaérjen! – hívta fel a figyelmet a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Árokba csapódott egy autó Iharosberényben

Árokba csapódott és az oldalán állt meg egy személygépkocsi Iharosberényben, a Hársfa utcában vasárnap délelőtt. A helyszínre a nagykanizsai hivatásos, a csurgói önkormányzati és a helyi önkéntes tűzoltókat riasztották, akik az autóban utazó két főt feszítővágó segítségével kiszabadították, majd átadták őket a mentőszolgálat munkatársainak.

A tűzoltók az autót áramtalanították, a helyszínt pedig átadták a rendőrségnek. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett – tájékoztatott hétfőn a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Információink szerint a baleset azért következhetett be, mert a sofőr rosszul lett. (Fotók: Önkormányzati Tűzoltóság Csurgó – Facebook)

Hárman sérültek meg egy balesetben Nagykanizsánál

Közúti baleset okozása a megalapozott gyanú. A rendőrök befejezték az ügy nyomozását.

Egy 32 éves nagykanizsai nő közlekedett még január 2-án 14 óra 35 perc körül a 61-es számú úton Bagola irányából Nagykanizsa felé egy személygépkocsival. A 6101-es számú út kereszteződéséhez érve, a balra kanyarodó forgalmi sávból nem biztosított elsőbbséget, bekanyarodott, ahol összeütközött egy személyautóval, ami egyenesen haladt.

A baleset következtében az utóbbi gépjárműben az autót vezető 80 éves férfi és utasa, valamint a 32 éves nő is megsérült.
A rendőrök az autót vezető nőt közúti baleset okozása vétség miatt gyanúsítottként kihallgatták.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek – tájékoztatott vasárnap a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)

Járókelők tepertek le egy fiatal lányokat molesztáló férfit Nagykanizsán

„Járókelők tepertek le egy fiatal lányokat molesztáló férfit Nagykanizsán. A szemtanúk szerint először egy lakótelepen támadta meg egyik áldozatát, azonban a segélykiáltásra többen is reagáltak, ezért a támadó elfutott. Hamarosan két másik lányba is belekötött, ezt követően kapták el.

Egy amatőr felvételen az látszik, ahogy a lányokat megtámadó férfit elfogják a rendőrök egy nagykanizsai parkolóban. A férfit járókelők teperték le előtte, miután több fiatal lányt is molesztált, egyet kis híján meg is erő…kolt. Híradónk stábja beszélt az érintett lányok egyikével és a szülőkkel is. Ők nem kívántak nyilatkozni. A férfi ámokfutásának több tanúja is volt.

(Fotó: ATV Híradó. Rendőrök fogták el a nagykanizsai fiatal lányok molesztálóját)

„Nagyon kevés az olyan ember, aki egy ilyen esetben odamegy segíteni. Legalábbis ezek a tapasztalatok. Az, hogy egy ilyen eset megtörténik egy kislánnyal, az biztos, hogy az az illető, aki ezt elkövette, az nem teljes” – mondta stábunknak egy nő, aki kérte, hogy arcát ne mutassuk.

„Felháborító amúgy is, de hát hogy fényes nappal megtámadjanak egy kislányt a nyílt utcán…a fölöttem levő szomszédomnak a kislánya” – mondta el egy férfi.

A közelben lakók azt mondták, hogy eddig ezen a környéken nem volt hasonló támadás.

„Akármelyikünkkel, akik dolgozni járnak, előfordulhat ilyen precedens, főleg, ha éjszaka jönnek haza műszakból, és ha nincsenek többen, akkor előfordul ilyen dolog” – vélekedett Bera Pál.

Rinfel János ügyvéd azt mondta, hogy évekre börtönbe kerülhet a támadó. „Figyelemmel arra, hogy az egyik sértett még nem töltötte be a 18. életévét, ebben az esetben a büntetési tétel 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztés” – fogalmazott.

A rendőrség Híradónk érdeklődésére azt írta, hogy a férfi ellen 18 év alatti személy ellen, élet elleni fenyegetéssel elkövetett sze..ális erőszak, és más bűncselekmények miatt indított eljárást. Gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.” (Forrás: az ATV Híradó engedélyével.)

Nem adott elsőbbséget, elsodorta a biciklist Nagykanizsán

A nagykanizsai rendőrök lezárták a gépkocsit vezető nő ügyét.

Egy 47 éves helyi nő közlekedett március 8-án délután Nagykanizsa belterületén egy személygépkocsival, amikor a Rózsa utca kereszteződéséhez érve, az oda kihelyezett „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla ellenére nem biztosított elsőbbséget a neki balról, a Platán sor irányából a Hevesi út irányába egyenesen tovább haladni szándékozó kerékpárosnak, és összeütköztek. A balesetben a biciklis megsérült.

A rendőrök a sofőrt közúti baleset okozása vétség miatt gyanúsítottként kihallgatták. A nyomozás vizsgálati szakaszában a Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat a napokban átadták az ügyészségnek – tájékoztatott szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)

Kivilágítatlan biciklis miatt sérültek meg autósok Iharosberénynél

A rendelkezésre álló adatok alapján egy 44 éves inkei lakos szeptember 15-én (szerdán) este 21 óra körül, kerékpárjával kivilágítatlanul közlekedett a 61-es számú főúton Iharosberény felé.

A sötétben a vele azonos irányba haladó személygépkocsi sofőrje túl későn észlelte a biciklist, és az ütközés elkerülése érdekében a vízelvezető árokba hajtott.

A balesetben a sofőr és utasa is megsérült. A helyszínre érkező rendőrök mindkét jármű vezetőjét ellenőrizték. Az alkoholszonda személyautó sofőrjénél negatív, de a kerékpárt hajtó férfinél pozitív értéket jelzett – tájékoztatott pénteken a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: SMRFK)

Parkoló autónak ütközött Nagykanizsán, majd lelépett

Jelentős anyagi kár keletkezett, a közlekedési baleset szemtanúit keresik a zalai rendőrök.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 20000/7604/2021. általános számon indított eljárást egy anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset miatt. Nagykanizsán, a Városkapu körúton közlekedett egy ismeretlen szemüveges férfi, ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú, fehér színű városi terepjáró jellegű gépkocsijával 2021. szeptember 15-én 19 óra 40 perckor, amikor nekiütközött az út jobb oldalán kialakított parkolóhelyen várakozó személyautó hátuljának. Az ütközést követően a balesetet okozó személy a helyszínt adatainak hátrahagyása nélkül elhagyta.

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük, hogy aki látta a balesetet, arról bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályán, vagy hívja a 06-93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon – tájékoztatott pénteken a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotó: ZMRFK)

1 53 54 55 56 57 120