Ismét ugrott egy jogosítvány Kanizsán

Nagykanizsán, az Erdész utcában ellenőriztek a járőrök egy személyautóval közlekedő helyi férfit augusztus 17-én (kedden) délelőtt 10 óra 30 perc körül. Mivel felmerült a szeszesital-fogyasztás gyanúja, ezért a rendőrök alkoholtesztert alkalmaztak, amely pozitív eredményt jelzett.

A sofőrt további mintavétel céljából a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra előállították, majd a mérési eredmények alapján gyanúsítottként hallgatták ki járművezetés ittas állapotban bűncselekmény elkövetése miatt, vezetői engedélyét elvették.

Magyarországon zéró tolerancia van érvényben, amely a szeszesital-fogyasztásának teljes tilalmát jelenti a gépi meghajtású jármű vezetője részére a vezetése előtt és alatt egyaránt.

Soha ne üljön ittasan a volán mögé, és olyan járműbe sem, amelyet láthatóan ittas személy vezet! Ne engedje meg családtagjának, rokonának, barátjának, ismerősének sem, hogy ittasan vezessen! – hívta fel a figyelmet szerdán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.