Fejlesztik a zalaegerszegi hulladékszállítási rendszert

Több mint negyedmilliárd forintos beruházással fejlesztik a zalaegerszegi hulladékszállítási rendszert, az Új Széchenyi Terv keretéből támogatott projekt szerződéseit kedden írták alá a zalai megyeszékhelyen.
Balaicz Zoltán polgármester (Fidesz-KDNP) elmondta: a beruházás keretében új hulladékgyűjtő járműveket, edényeket, valamint a járművek útját nyomon követő navigációs eszközöket és programokat állítanak üzembe. A mintegy 260 millió forintos beruházáshoz 95 százalékos támogatást nyert a város önkormányzata.

(MTI)

Idő közben időközi választást írtak ki a környéken is!

Nyolc településen tíz időközi önkormányzati választást tartottak vasárnap. A választások többségét azért írták ki, mert az október 12-i választás jelöltek hiányában elmaradt, vagy szavazategyenlőség alakult ki.
Az időközi választásokat Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy, Vas és Zala településein tartották.
A Baranya megyei Kishajmáson Nagy László független jelölt nyerte a polgármester-választást és a településen a képviselő-testület négy tagját is megválasztották.
Ranyhóczkiné Ács Andrea körjegyző elmondta, a mintegy 240 lakosú település 168 választópolgárából 97 ment el szavazni.
Az időközi választásra azért volt szükség, mert tavaly októberben nem indult elég jelölt a képviselő-testület tagjainak megválasztásához, később pedig lemondott tisztségéről a választók bizalmát elnyerő Nagy Gábor független polgármester.
A baranyai Tengeri polgármesterének Nyaka Melinda független jelöltet választották.
Hederics István körjegyző elmondta: a 61 lakosú község 53 választópolgárából 45-en mentek el szavazni.
Az időközi voksolást azért tartották, mert a tavaly októberi általános választáson a két jelölt azonos számú érvényes szavazatot kapott, emiatt a voksolás eredménytelen lett.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Fancsal polgármesterének Isóczki Lajost választották az időközi választáson. Nagyné Pail Marianna jegyző elmondta, a község polgármesteri posztjáért azért írták ki a választást, mert az elmúlt év őszi helyhatósági voksoláson szavazategyenlőség alakult ki az első helyen a polgármesterjelöltek között.
A vasárnapi választáson eredetileg két független jelölt, Varga István és Isóczki Lajos indult volna, ám Varga István visszalépett.
A Somogy megyei Szorosadon szintén független jelöltet, Simonics Ervin Gyulát választották polgármesterré, a 76-as érvényes szavazat közül 48-at szerzett meg.
Orbánné Zilizi Márta körjegyző elmondta, a kistelepülésen azért kellett időközi polgármester-választást tartani, mert az előző választáson induló két jelölt között szavazategyenlőség alakult ki.
A mostani megmérettetésen ismét a település polgármestere, a független Kendi Tibor indult Simonics Ervin Gyulával szemben.
A Vas megyei Bozzaiban Kovács Tünde független jelöltet választották meg önkormányzati képviselőnek. Bozzai Antal, a helyi választási bizottság elnökének tájékoztatása szerint a képviselői posztért három független jelölt indult.
Bozzaiban október 12-én a független Csizmadia Fannit választották meg polgármesternek, a négytagú képviselő-testületbe négyen jelöltették magukat, köztük a később megválasztott polgármester is, így egy képviselői hely betöltetlen maradt, ezért kellett időközi választást tartani.
A Vas megyei Tanakajd polgármestere a független Simon Miklós lett, és megválasztották a község négytagú képviselő-testületét is. Gáspár Tivadar jegyző, a helyi választási iroda vezetője közölte, októberben Tanakajdon még senki nem akart polgármester lenni és a képviselő-testület megválasztásához sem volt elegendő számú jelölt, ezért tartottak vasárnap időközi választást.
Zalamerenyén újraválasztották az eddigi polgármestert, a településen az októberben kialakult szavazategyenlőség miatt kellett megismételni a választást. Szabóné Csányi Mariann jegyző közölte: a községet eddig függetlenként irányító – októberben a Fidesz-KDNP színeiben, most pedig újból függetlenként induló – Ódor László Lajos 73 szavazatot gyűjtött, kihívója, Papp Sándor (független) 70 voksot kapott.
Az októberi szavazáskor szavazategyenlőség alakult ki a két jelölt között, ezért ismételték meg a választást.
A szintén Zala megyei Valkonyán Hatala Gábort választották polgármesternek. Varga Éva körjegyző elmondta: a település 55 választópolgára két független jelöltre szavazhatott. Októberben jelölt hiányában maradt el a voksolás.

(MTI)

Gagyi húsfeldolgozás az egykori húsfeldolgozás fellegvárában?

Engedély nélkül végzett húsfeldolgozást egy zalai húsnagykereskedő cég, amelynek telephelyén négy tonna húskészítmény foglaltak le – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága hétfőn az MTI-t.
Cséve Szabolcs sajtóreferens közölte: a NAV pénzügyőrei a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) munkatársaival tartottak ellenőrzést a napokban egy Zala megyei húsnagykereskedésben. Ellenőrizték az ott tárolt élelmiszerek eredetét és leltárt is végeztek.
A nagykereskedésben nem tudták igazolni a telephelyen tárolt, négy tonna feldolgozott húskészítmény származását, de a vizsgálat megállapította, hogy engedély nélküli húsfeldolgozást folytattak. A NÉBIH munkatársai a húskészítményeket lefoglalták és elrendelték megsemmisítésüket.
A pénzügyőrök a dolgozók foglalkoztatásának jogszerűségét is ellenőrizték, és mint kiderült, egy alkalmazott nem volt bejelentve.
A NAV a foglalkoztatási szabályok megsértése és az igazolatlan eredetű áruk tárolása miatt akár egymillió forint mulasztási bírságot is kiszabhat – közölte a sajtóreferens.

(MTI)

Esküdni merjetek! – Közeleg a 2015-ös esküvő kiállítás

Még, hogy nem divat a házasság manapság…  Bizonyára szociológusok, pszichológusok tudnának hitelesebb magyarázatot adni a helyzetről, de kétségtelenül két féle ember létezik: aki hisz a házasságban, és aki nem. Akik nem hisznek benne, kattintsanak át más rovatra most. Akik viszont hisznek benne, általánosságban elmondható, hogy nem félnek elhatározni magukat – legalábbis az alkalmas helyszínek kihasználtságát, és az egymás kezébe kerülő templomkilincseket figyelembe véve – kivéve, mikor a részletekre kerül a sor. Gyakran okoz feszültséget ugyanis családon és kapcsolaton belül a helyszíntől a sminkesig szinte minden apró probléma, amiben nagy segítséget adhat egy esküvő kiállítás. Az idei 6. (és egyben összes) helyi rendezvény szervezőjével és ötletgazdájával, Osvald Gáborral beszélgettünk.

Már nem ez az első alkalom, hogy a szervezésetekben megrendezésre kerül a kanizsai Esküvő kiállítás. Miért kezdtétek el?

IMG_150664594513344Nagykanizsán már a ’90-es években voltak próbálkozások, de 1-2 alkalom után elhaltak. Mivel mi esküvői meghívókkal foglalkozunk, a régió városaiban évek óta részt veszünk kiállításokon, úgy gondoltuk néhány a szakmában dolgozó baráttal, kollégával, hogy ismét lenne rá igény városunkban. Először  2010-ben Medgyaszay Házban volt, de már a szervezés közben kicsinek bizonyult. A pozitív visszhang miatt döntöttünk a folytatás mellett, így a következő évtől már a HSMK adott otthont a kiállításnak.

Ma már nem csak nagykanizsai vállalkozásoknak adtunk helyet, hanem a Dunántúl városaiból és a fővárosból is érkeznek kiállítók, résztvevők.

A színházterem itt már lehetővé teszi a  színvonalas bemutatók, kísérőműsorok lebonyolítását is.
A HSMK eddig nagyban hozzájárult a rendezvény sikerességéhez, már csak a környezete miatt is.

Miben lesz más az idei rendezvényetek? Esetleg lesz valami kiemelkedő a környékbeli kiállításokhoz képest?

IMG_150607271088052Az idei rendezvényünknél  is szeretnénk az előző évek színvonalát megtartani. Sajnos avállalkozások gazdasági helyzete még mindig nem emelkedő tendenciát mutat, mindenki meggondolja, hogy hol hirdeti szolgáltatását, hány kiállításra megy el. A klasszikus kiállítások mellet divat lett, hogy néhány szolgáltató  (főleg étterem, szalon) összefog és úgynevezett nyílt napot tart – ez is a nagyobb kiállítások ellen dolgozik. Így örülünk, ha változatossá tudjuk tenni a bemutatóinkat. Természetesen lesz menyasszonyi ruha, öltöny és fehérnemű bemutató, ékszer, meghívó, dekor kiállítók, tehát szinte minden. Bemutatkozik a LatiNívó Salsa Klub és a White Horse Akrobatikus Rock and Roll és Hip-Hop Szakosztály Hévizről, B-Boy Edem Egerből. Volt régebben anyakönyvvezetői-, egyházi-, jogi, családtervezési tanácsadás, Kanizsai Vőfélytalálkozó, „ARAkt” fotókiállítás, Vőlegénymegőrző, de ezeket különféle okokból kifolyólag jelenleg jegelnünk kell.

Mik voltak a legemlékezetesebb pillanatok az elmúlt években?

2012-ben a Zalagyöngye Táncegyüttes lakodalmas műsora – a közönséget is bevonva – egy teljes lakodalmat mutatott be például. Két éve,

a 2013-as kiállításon egy fiatalember a Hagyományőrző Esküvői ruhabemutató közben, a közönség előtt kérte meg a barátnője kezét.

Természetesen a hölgy nem tudott róla!  Az esküvőjük 2014-ben volt, ma már boldog szülők…

Miért tartjátok fontosnak a rendezvényt, például a látogatókra nézve?

Az idelátogatóknak igyekszünk mindenfajta szolgáltatást bemutatni, IMG_150654960327553ami fontos lehet a Nagy Napjukhoz, így a párok egy helyen, egy napot rászánva megnézhetik szinte a teljes kínálatot és akár megszervezhetik esküvőjüket is. De legalábbis elég ihletet gyűjthetnek a szervezéshez… Sokan nem is itt élnek Nagykanizsán, csak egy-egy hétvégén látogatnak haza, nekik különösen jó alkalom lehet az „ötleteléshez”, kiváltképp, ha esetleg kedvezőbb ajánlatokat is kapnak vidéken. Várjuk a kiállításra azokat is akik ruhabemutatóra kíváncsiak csak, vagy bármi más, releváns szolgáltatást keresnek. Például fotósra, videósra, süteményre, éttermekre nemcsak esküvőkön van szükség. A szolgáltatók rendszerint kedvezményt is adnak ezen a napon!

Ha jól tudom, Ingyenes a rendezvény, ugye?

Igen. Erre az elejétől fogva ügyelünk, mert az elsődleges cél nem az üzleti érdek, hanem a közönségtalálkozó jelleg, az információ áramoltatás, kapcsolatépítés, és a segítségnyújtás a tanácstalan párok részére. Hosszú távon a kiállítóknak is nagyobb üzlet ez, és a látogatók sem érzik felesleges kiadásnak. Arról nem beszélve, hogy a rendezvény végső soron segíteni akar az érdeklődőknek, nem pedig újabb gátat szabni.

Köszönet a képekért a rendezvény Facebook oldalának!

kek_2015

Lezajlott a hétvégi Bethlen-bál

110-120 fő részvételével január 10-én 19 órakor rendezték meg a Medgyaszay Házban a IV. Bethlen-bált.

Forrás: Kanizsahír.hu

Forrás: Kanizsahír.hu

Cseresnyés Péter Nagykanizsa és környékének országgyűlési képviselője volt az idei bál fővédnöke, Dénes Sándor polgármester a bál házigazdája. Karádi Ferenc és Tóth Nándor alpolgármesterek mellett Bene Csaba, a Zala megyei Közgyűlés alelnöke is megjelent a rendezvényen, továbbá az önkormányzati képviselők többsége, valamint a város közéletének szereplői és az önkormányzati intézmények vezetői.

Tisztelt képviselő úr, elnök urak, alelnök úr, képviselő társaim, alpolgármester urak, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim! Nagyon sok szeretettel köszöntöm kedves mindannyiukat, ezen a mai ünnepen, ezen a mai estén. Amikor is negyedik alkalommal találkozhatunk a Bethlen-bálon, Nagykanizsa és a térség bálján. Köszönöm, hogy elfogadták meghívásunkat. Megerősítést nyert az a kezdeményezés, miszerint egy színvonalas és hangulatos rendezvényre szüksége van városunknak. Mert mindannyian tudjuk, hogy egy ilyen alkalom lehetőséget ad az összetartozás és a közösségi élmény megélésére. Mert minden emberi kapcsolatban legfontosabb a beszélgetés. Ha meg akarjuk változtatni a világot, vissza kell térnünk abba a korba, amikor az emberek leültek a tűz köré, és történeteket meséltek. Vagyis akkor tudunk igazán együtt élni, gondolkodni, és a jövőt tervezni, ha saját hagyományunkat úgy fogjuk fel, mint a tűz ünnepét, amelyet őseink is azért gyújtottak, hogy az bevilágítsa és melegítse életüket. És ezzel megteremtve a mi jövőnket is.

Azért is kell e közös megállás és megpihenés, hogy a fáradtság energiává, a mögöttünk hagyott időszak pedig részünkké, és értékünkké válhasson. És tudatosuljon, hogy mi összetartozunk, minden örömünkkel, bánatunkkal együtt. Hiszen a legfontosabb tényező a közös otthon, a közös település, annak hagyományai, értékei mindannyiunk közös tulajdonát és felelősségét is jelentik. Azért is fontos ez az ünnep, a bál, hogy teret engedjünk az önfeledtségnek, a vidámságnak, a táncnak, a zenének.

Tisztelt vendégeink! A Bethlen-bál tehát városunk közössége megújulásának lehetősége, ahol az élmény mindannyiunk számára az újrakezdést, az ahhoz szükséges erőt, és energiát is jelenti. E bál bevételével a nagykanizsai családok átmeneti otthonának lakóit fogjuk segíteni.

Tisztelt hölgyeim és uraim! Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, hogy milyen sokan odaállnak melléje. Köszönöm, hogy támogatnak egy nemes célt, hogy mellénk álltak. Mert tudjuk, az a közösség képes nagy tettekre, ahol a jó ügyek mindig megtalálják a maguk jó embereit. Ezen gondolatokkal kívánok önöknek, mindannyiunknak nagyon szép estét, jó szórakozást. Köszönöm, hogy megtiszteltek figyelmükkel”

– mondta Dénes Sándor polgármester.

Cseresnyés Péter és Dénes Sándor, forrás: Kanizsahír.hu

Cseresnyés Péter és Dénes Sándor, forrás: Kanizsahír.hu

Ezt követően Cseresnyés Péter (Fidesz-KDNP) köszöntője hangzott el:

Polgármester úr, alelnök úr, alpolgármester urak, tisztelt hölgyeim és uraim!
A hagyomány az nem a hamu őrzését, hanem a láng továbbadást jelenti. Nem véletlen az sem, hogy Bethlen-bál lett a Bethlen-bál, hisz bár Kanizsához őneki nem volt mély kötődése, de az a munka, amit ő elvégzett, a 20-as évek elejétől ’31-ig, az példamutató. Minden olyan embernek — nemcsak politikusnak —, aki a közösségért felelősséget érez, ez ezért a közösségért tenni akar. Amikor négy évvel ezelőtt ezt a Bethlen-bált segítők megálmodták, és azt mondták, hogy csináljuk meg, talán ez is ösztönözte a szervezőket, és ösztönzött bennünket, hogy legyen egy olyan városi bál, amelyik hála isten a negyedik életévét is megélte, és reméljük, hogy sokszor fogunk itt még találkozni, amely évről évre lehetőséget ad azoknak az embereknek, akik ezért a közösségért, a Nagykanizsaiakért, tenni akarnak és összejöhessenek.

Fórumot ad ez a bál arra, hogy nemcsak a vidámsággal, nemcsak tánccal üssünk el a perceket és az órákat, hanem beszélgetéssel. Én azt kívánom, hogy ez az este vidámsággal, tánccal, sok-sok beszélgetéssel teljen el. És majd a hétköznapokban is tudjunk találkozni, és akkor már a munka frontját, a munkával való törődéssel folytassuk azt a tevékenységet, ami előreviszi ezt a várost. Erre kívánok mindannyiunkak erre az évre nagyon jó munkát, boldog újévet, és erre az estére pedig nagyon jó szórakozást!

Adta hírül a Kanizsahír.hu

 

Sosem volt még ilyen jó az Audi termelése

Az Audi győri telephelyén mintegy kétmillió motor készült 2014-ben, több mint 135 ezer autót gyártottak, kilencszázzal nőtt a foglalkoztatottak létszáma, ezzel minden idők legsikeresebb évét zárta a vállalat Magyarországon  – közölte az Audi Hungaria Motor Kft.  pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint a vállalat az elmúlt évek pozitív fejlődéséhez hasonlóan továbbra is folytatja növekedését: 2013-hoz képest mintegy 50 ezerrel több motort gyártottak, a járműgyártás 45 ezerről több mint háromszorosára emelkedett, emellett 10 400-ról 11 300-ra nőtt a foglalkoztatottak száma.
A motorgyártás területén több mint 1 millió 476 ezer négyhengeres Otto- és dízelmotort, 2853  öthengeres Otto-motort készítettek, emellett 452 770 hathengeres motort és 42 033 nyolc-, tíz- és tizenkéthengeres erőforrást gyártottak.
Hat különböző Otto-, illetve négy különböző dízelmotor készült 216 változatban, 63 kilowatt és 419 kilowatt teljesítmények között. Naponta több mint 8 800 motort gyártottak. A győri motorgyár termékeivel a Volkswagen konszern több mint 32 járműgyártó telephelyét látja el.
A járműgyártásban összesen 135 232 autó készült, amelyekből 7532 második generációs Audi TT Coupé, 2311 második generációs Audi TT Roadster, 7431 harmadik generációs Audi TT Coupé, 380 harmadik generációs Audi TT Roadster, 98 170 A3 Limousine valamint 19 408 A3 Cabriolet.
Az Audi tavaly kezdte meg az új, harmadik generációs Audi TT Coupé és TT Roadster sorozatgyártását, mindkét modell teljes egészében Magyarországon készül.
A vállalatnál jelenleg több mint négyezren dolgoznak a járműgyártásban, amelynek éves kapacitása mintegy 160 ezer jármű gyártását teszi lehetővé.
Thomas Faustmann igazgató elmondta, hogy dinamikusan bővült a motor- és járműgyártás, amely a vállalat „következetes stratégiája megvalósításának, valamint a magasan motivált és kiválóan képzett munkatársak munkájának eredménye”.
A győri székhelyű vállalat az Audi-konszern tagja, az Audi- és Volkswagen-konszern központi motorszállítója. Győrben gyártják az Audi A3 Limousine, az A3 Cabriolet és az Audi TT Coupé és Audi TT Roadster modelleket.
A motorgyártás és járműszerelde 2013-ban Győrben teljes gyártási folyamatot lefedő járműgyárrá bővült: présüzem, karosszériaüzem, lakkozó, járműszerelde épült. A vállalat több mint 900 millió eurót fordított az új járműgyártásba és háromezer új munkahelyet hozott létre.
Az Audi Hungaria évek óta Magyarország egyik legnagyobb árbevételű vállalata, 2013-ban 1738,8 milliárd forintos nettó árbevétele volt, emellett az ország legnagyobb exportőreinek egyike.

(MTI)

Álfogorvosok ellen emeltek vádat Nagykanizsán

Kuruzslás miatt emeltek vádat egy házaspár és a lányuk, valamint alkalmazottjuk ellen, mert fogtechnikusi és fogászati asszisztensi végzettséggel sorozatban végeztek fogorvosi beavatkozásokat Nagykanizsán – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.
A házaspár és a lányuk saját betéti társaságukkal, a férj fogtechnikusi, valamint a lány fogászati asszisztensi képesítésével működtettek Nagykanizsán és Murakeresztúron egy-egy fogorvosi rendelőt, ahol szerződéssel alkalmaztak fogorvosokat. Murakeresztúron az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által finanszírozott alapellátást nyújtottak, Nagykanizsán pedig főként magánrendelést biztosítottak.
A bt. nevében 2011. augusztus elsején új fogorvossal kötöttek munkaszerződést, amely szerint a doktornőnek mindkét településen rendelnie kellett, de a nagykanizsai magánrendelőben soha nem végzett kezeléseket. A cégtulajdonosok ugyanis úgy döntöttek, hogy az OEP által nem finanszírozott nagykanizsai magánrendelésen – kiadásaik csökkentése érdekében – egy alkalmazott fogászati asszisztens bevonásával maguk végzik el a kezeléseket, holott tudták, hogy szájüregi beavatkozást kizárólag fogorvosi képzettséggel lehet végezni.
A család 2012 októberéig között hatvannégy olyan pácienst látott el, aki nem tudta, hogy valójában nem orvosnál jár. Tömést, gyökérkezelést, foghúzást, ínykorrekciót, fogcsiszolást, koronapróbát, lenyomatvételt, protézislevételt és -felhelyezést végeztek, továbbá fogkőlevételt, valamint fogfehérítést is vállaltak, holott fogorvosi vagy dentálhigiénikusi szakképesítése egyiküknek sem volt.
A fogászati beavatkozások során a rendelő felszereltségével, az asszisztencia biztosításával, az egészségügyben használatos munkaruházat viselésével azt a látszatot keltették a nagykanizsai betegekben, hogy fogorvos kezeli őket. Újságokban is fogorvosi rendelőként hirdették magukat, és nem tették szóvá azt sem, hogy a páciensek a fogtechnikust doktornőnek szólítják. Volt egyébként huszonegy olyan kezeltjük is, aki tudta, hogy senkinek nincs fogorvosi végzettsége, mégis vállalta a kezeléseket.

A kuruzslással és hamis okirattal visszaéléssel vádolt négy ember recepteket is hamisított. Hozzáfértek ugyanis a doktornő fejléccel ellátott, biankó orvosi vényeihez, amelyekkel gyógyszereket írtak fel és váltottak ki.

(MTI)

Pályázhatnak a civil szervezetek a parlagfű elleni védekezést segítő pénzre

Az irtására alkalmas eszközbeszerzésre január 1-jétől január 31-ig nyújthatják be pályázataikat a parlagfű elleni védekezést végző civil szervezetek, amelyek összesen 642 millió forintot kaphatnak – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) hétfőn az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az egy pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege egymillió forinttól ötmillió forintig terjedhet.
A támogatás a pályázati kiírásban részletezett eszközök beszerzésére igényelhető, a többi között a köz- és parlagterületek mechanikai és kémiai gyomirtására alkalmazható eszközökre, védőfelszerelésekre, motoros fűkaszára, illetve permetezőgépekre.
A közlemény szerint a parlagfüvet azért kell irtani, mert az allergiát okozó pollenkoncentrációnak súlyos egészségkárosító hatása lehet. Ezért a kormány és az FM kiemelt figyelmet fordít a prevencióra – megelőzésre -, így az egészségmegőrzésre is – tartalmazza a tájékoztató.
A pályázat kiírásával ismét a parlagfű irtására, gyérítésére használható fel az állampolgárok által személyi jövedelemadójukból e célra felajánlott, korábban átcsoportosított pénz.
A Földművelésügyi Minisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára tavaly december elején jelentette be: a kormány döntött arról, hogy a 2011-ben zárolt 642 millió forintot a rendkívüli kormányzati intézkedések keretében visszacsoportosítja a parlagfű-gyérítésre.
Nagy István emlékezetett: a kormány az előző kormányzati ciklusban összességében mintegy 52 milliárd forintot fordított erre a területre. Ennek eredménye is van – hangsúlyozta az államtitkár -, mert érzékelhetően csökkent a parlagfű pollenszáma a levegőben, s kevesebb az allergén beteg.

(MTI)

13 Beszédtéma a Karácsonyi asztal mellé a DélZalaPress-től

Karácsonykor egy kicsit nyitottabbak vagyunk. Karácsonykor egy kicsit kíváncsiabbak vagyunk. Karácsonykor jobban vágyunk a jó dolgokra.
Ilyenkor rendszerint összegyűlnek családok, barátok, rokonok, és bensőséges hangulatban elemzik az évet, a jó és rossz dolgokat. Ennek többnyire alapeleme a politika is, bár e téma ugyanakkor lohasztó hatással van a társaságra, ehhez még csak brit kutatónak sem kell lenni, hiszen valamennyien tapasztaljuk ezt.

A DélZalaPress azzal a céllal jött létre, hogy a környéken élőknek ennél értékesebb témát biztosítson, felhívva figyelmet a környezetünben élő sikeres, ambicióval teli emberekre, akik alkotnak, alkotni próbálnak, és tetteiktől úgy érezhetjük: jó zalainak lenni. Az ünnepekre – és annak békességére – való tekintettel összeválogattunk az elmúlt fél évben megjelent csaknem 600 bejegyzésünkből azokat, melyeket jó szívvel ajánlunk beszédtémának a halászlé és bejgli mellé.

Wakeboard pálya Gyékényesen

10502182_541495799295586_7502184030061662708_n

Horváth Gábor és társai valami újat hoztak a környékre, ami egyre nagyobb népszerűségnek örvend az extrém- és vizisportok kedvelőinek.

A célunk az, hogy egyrészt minél több emberrel megismertessük ezt a sportágat, másrészt pedig egy jó sport-közösséget szervezzünk. Nem véletlenül említettem az előbb „törekvést” vállalkozás helyett. A létesítmény ugyanis helyi sportegyesületünk révén üzemel, igyekszünk minden bevételünket a fejlesztésre fókuszálni, visszaforgatni. Szeretnénk egy erős sportcsapatot összeállítani, akikkel akár versenyekre is eljárhatunk, de a fő csapásirány jelenleg az oktatás, és a wakeboard megszerettetése a környékbeliekkel.

Az „Üzletapa”, aki nem fél szerény maradni a teljesítmény mellett sem

IMG_4710bx

Szabadics Zoltán magával ragadó őszintesége és jó szívűsége, családja példamutató társadalmi felelősségvállalása előtt le a kalappal. 

Nagyon sok minden át is értékelődött bennem magánéleti és üzleti szempontból. Igyekeztem mindig is a családot előtérbe helyezni a munkához képest, de ez a tragédia rádöbbentett arra, hogy a kettő közti súlypont főleg a család irányába kell tolódjon. Azóta főleg emocionális alapokra helyeződött a munkavégzés nálam, hiszen az üzleti döntéseket óhatatlanul is érzelmi alapokon kezelem gyakran.

FitPoint „Best formája”

10754869_981609465189682_788104807_n

Több tucat ember találta meg a boldogságot a Pintér Andrea és csapata által kijelölt útnak köszönhetően, melynek köszönhetően az egészséges életmód végre divatba jött Kanizsán is.

Ami a többségnél beválik, de egy embernél nem, az nem lehet tökéletes, de tudjuk ezt is kezelni. Mi a magunk módján mindent megteszünk, hogy aki elkezdi, az sikerrel be is fejezze. Ezt viszont alátámasztja minden csoportban a végeredmény! Az biztos, hogy nagyon komoly munka van mögötte a „bestformosok” és az edzők részéről is…

Nick Bounce, azaz Dóra Bence dj. útja a kis szobából az élvonalig

Dóra Bence aka. Nick Bounce

A fiatal kamasz, hobbi dj-ből elismert lemezlovas lett, mindössze két év alatt bármilyen komolyabb mecénás nélkül. Az igazi támaszt a családja, és saját tehetsége adta.

Úgy kezdődött, hogy letöltöttem egy válogatáslemezt tele elektronikus zenékkel. Annyit hallgattam azt a lemezt, hogy úgy gondoltam nem is lehet olyan nehéz csinálni sem. Aztán szép lassan megtanultam kezelni a keverőprogramot, magamat tanítva elsajátítani a zeneelméletet is.

 

Az irodalom újra felfedezése Mészáros Mátyással

DAN_0586

A könyvrajongó fiatal kanizsai író idén jelentette meg a nagy sikerrel értékesített „Az éjszaka színei” c. művét. Azóta már a második regényén dolgozik. 

Az eddigi villoni életutam alatt rengeteg emberrel, karakterrel, élettel találkoztam; mindenkiből merítek egy mozdulatot, pillantást, szóhasználatot. De ez csak a könyv igaz-szagát adhatja meg, abban nem segít, hogy miképpen lesz elmondva valami, ez csak a karakterek megrajzolásához eszköz. Csak a ,,mi” kérdésre felel, de nem a ,,hogyan”-ra.

„Csúcshalmozó” zalakarosi futótűz: Lubics Szilvia

1378035_493299394099381_909155278_n

A két gyermekes anyuka az ország távfutó élvonalában is emberfeletti teljesítményt hoz ki magából időről időre, csúcsokat dönt versenyről versenyre.

Az idei versenyen  26 óra 53 perc alatt sikerült lefutnom a távot, ami női pályacsúcs a 32 éves verseny történetében, még nőnek nem sikerült 27 órán belül teljesíteni a 246 km-t. Ez a sikerélmény és az a bíztatás, amit a helyiektől tapasztaltam, egyértelműen hajt előre. Nem beszélve arról a környezetről, ahol futhatok…

Start-upper srácok a legmenőbb hazai ligában

IMG_0060

Varga Tamás + Simán Kristóf + foci + applikáció + MLSZ + Telekom = StatzUp siker. A kanizsai srácok inspiráló története a startup cégek világában.

Az elején, majdnem fél évig csak kapaszkodókat próbáltunk keresni. Akkor még nem tudtuk, hogy mi lesz ennek a vége, vagy azt, hogy mi lesz a következő hónapban, egyszerűen csak mentünk előre… Az igazi nagy lökést az adta, amikor az MLSZ-szel szóban megállapodtunk.

Joghurt/kultúra igazán Míves darabjai

Például egy Míves joghurtot!

Burján Emese gondolt egyet Eszteregnyén és nagy örömünkre elkezdte prémium minőségben megismertetni velünk a valódi joghurt kultúrát.

Nagyon finom tehéntej az alapanyag, egy legeltetett és szeretgetett állattól, nem pedig istállóba zárt, zöld füvet sosem látott „nagyüzemi” tehenektől. Ez az alap. A joghurt alatt levő gyümölcsszószok is frissen készülnek, így mindig az idény-gyümölcsökből van a legtöbbféle íz.

A PEN és a HIDROFILT nagy durranása régiós érdek

20141007_111922_Android

Dr. Birkner Zoltán, a PEN igazgatója felvázolta azt a lehetséges jövőképet, amit a víztechnológia nyújthat a környéknek. Végre elkezdhetünk örülni valaminek?

A képzés nemcsak magyarul, hanem angol nyelven is elvégezhető – gondolva más országokból érkező hallgatóinkra is – és meglepő módon már 21 fő jelentkezett rá! Ennek két oka is lehet: egyrészt a képzés hátterében álló aktualitás, másrészt a képzési űr, amit betölt. Előbbi vitathatatlan, hiszen a vízügyi problémák kiküszöbölése világszerte szükséges, a hiány megoldása úgyszintén aktuális, vagy épp a technológiai fejlesztés a fontos. Utóbbi pedig okozat. A munkát valakinek el is kell végeznie, és ahhoz pedig speciális tudás is kell már. Na, ebben igyekszünk partnere lenni a Hidrofiltnek.

A titkárnők gyöngye

A legjobb a szakmában

Sneff-Németh Gabriella viccből jelentkezett, majd komolyan meg is nyerte az ország legjobb titkárnőjének kijáró díjat.

A „Dallas” című filmsorozat óta meglehetősen beszűkültek az elképzelések arról, mi is egy titkárnő feladata. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy sok cégvezető számára az egyik legnagyobb nehézség, hogy megfelelő asszisztenst találjon maga mellé. A verseny szervezőinek éppen az volt a célja, hogy újra megbecsülést, elismerést szerezzenek ennek a szakmának, és megtalálják a legjelesebb képviselőit.

Társadalmi felelősségvállalásból Jeles

Kalocsai Norbert és a beküldött rajzok egy része

A Nilfisk-Advance kanizsai gyára nem először és nem is utoljára mutat példát a környék közvetett támogatásáról és közös értékek kialakításáról. Menedzsment kérdés vagy szándék?

Mint gyártó cég valójában ez az egyetlen módja, hogy a környék lakosságával megismertessük magunkat, és minél szélesebb körben hívhassuk fel a figyelmet a vállalat missziójára: „fenntartható tisztaság világszerte, javítva az életminőséget”. Ezúttal nem puszta felajánlással szerettünk volna folytatni e szokásunkat, hanem némi társadalmi bevonással.

Dr. Music – amikor egy gyógyszerész javítja fel Manoya albumát

unnamed (1)

Zalai Richárd tehetséges gyógyszerész, és mint kiderült, tehetséges zenész is. Egyből magasan kezdett, innen hova tovább?

Ha rossz kedvem van, csak leülök a zongorához és egyből csak arra tudok koncentrálni, hogy játszom. Megszűnik minden, a problémával együtt…
Amúgy régóta nem voltam már beteg hál’isten, gyógyszert csak a legritkább esetben veszek be, amikor nincs már más megoldás. Egy egyszerű fejfájást pihenéssel, relaxációval is orvosolni lehet, nem kell mindig gyógyszerhez nyúlni…

Kanizsai szakember az ország turisztikai fellegvárában

Horváth Orsolya

Horváth Orsolya konstans pályája a PEN turizmus szakáról, a balatoni turizmuson át a hívízi egyesület élére.

Turizmus területén elsősorban a gyógy turizmusban látok potenciált (mivel én ebbe látok bele jobban), amiben Hévíz, Zalakaros és Lenti is komoly szerepet játszhat a jövőben is. Ahhoz, hogy nemzetközi színtéren is nagyobb ismertségre tegyünk szert, mindenképpen közösen kell gondolkodnunk és együtt megjelennünk.

Elismerést kapott a Hidrofilt

arga Mihály szerdán átadta a Díj a sikeres vállalkozásokért novemberi elismeréseit Budapesten. Az eseményen a nemzetgazdasági miniszter elismerően szólt a magyar gazdaság teljesítményéről, és azt mondta, hogy a tartósan alacsony olajár akár 0,5-06 százalékponttal is gyorsíthatja a jövő évi gazdasági növekedést a tervezett 2,5 százalékhoz képest. A hónap beruházója elismerést a Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft. kapta, a hónap kis- és középvállalkozója kategóriában a Hidrofilt Vízkezelést Tervező és Kivitelező Kft. vehette át a díjat, a hónap induló vállalkozása pedig az Indivizo Kft. lett. A nemzetgazdasági miniszter elmondta: a díjat másfél évvel ezelőtt azért hozták létre, hogy elismerjék azoknak a vállalkozásoknak a teljesítményét, amelyek kiemelkedő eredményükkel hozzájárulnak a gazdaság teljesítményének növekedéséhez. A magyar gazdaság abban a helyzetben van, hogy nem az a kérdés, kell-e díjazni valakit, hanem hogy kit díjazzon a szakmai zsűri – hangsúlyozta Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter kitért arra, hogy egyre több magyar vállalkozás van abban a kategóriában, amely kezd kinőni a kis- és középvállalkozói körből, magyar viszonylatban már nagyvállalat, és egyre kevésbé tudja elérni az európai uniós támogatásokat. Ezért jött létre a Nemzetgazdasági Minisztériumban december 1-jével a kiemelt vállalati ügyfélkapcsolatokkal foglalkozó részleg. Marczinkó Zoltán helyettes államtitkár vezeti a területet, amelynek az a feladata, hogy azzal a 80-100 nagy céggel foglalkozzon, amelyek még nincsenek a multinacionális kategóriában, és támogatásokra, közvetlen segítségre szükségük van – közölte. A miniszter az évet összegezve felidézte, hogy Magyarország a gazdasági növekedést tekintve dobogós az Európai Unió országai között. Az idei átlagos növekedés 3,2 százalék körül várható, és a két nappal ezelőtt elfogadott jövő évi költségvetés várhatóan megteremti a lehetőségét annak, hogy a növekedés folytatódjon – mondta. Varga Mihály kiemelte, hogy a magyar államháztartás hiánya az idén és jövőre is a GDP 3 százaléka alatt marad. Az elmúlt három hónapban több volt az államháztartás bevétele, mint a kiadása, erre 25 éve nem volt példa – fogalmazott. Megjegyezte azt is, négy hónapja negatív tartományban van az infláció, amelyet elsősorban az energiaárak csökkenése húz lefelé. Ha a mintegy 8,5-9 milliárd dolláros negatív energiaszaldó a következő évben egyharmadával csökken, akkor a magyar gazdaság költségszinten versenyképesebb lehet – mutatott rá. A jövő év első felében, ha tartósan alacsony olajárral lehet számolni, akkor a magyar gazdaság növekedési kilátásai javulnak. A kormányzati prognózis 2,5 százalék 2015-re, de ha az olajár a jelenlegi szinten stabilizálódik egy időre, akkor akár 0,5-06 százalékponttal gyorsabb gazdasági növekedés is lehet jövőre – közölte Varga Mihály. A következő év kilátásairól szólva a nemzetgazdasági miniszter megismételte, hogy az uniós támogatások 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítják, főként a foglalkoztatást, a hozzáadott értékben történő növekedést, a kutatás-fejlesztést és az innovációt kívánják támogatni. Varga Mihály ismertette: a hónap beruházója a Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft. lett, amely csúcstechnológiájú alumínium hengerfejek és motorblokkok gyártásával, fejlesztésével foglalkozik. A vállalat az elmúlt években mintegy 6 milliárd forintos beruházást hajtott végre, és 200 új munkahelyet teremtett. A hónap kis- és középvállalkozása kategóriában az innovatív technológiával elért magas minőséget díjazta a szakmai zsűri, a Hidrofilt Vízkezelést Tervező és Kivitelező Kft. kapta a díjat – mondta el a miniszter, hozzátéve, hogy a vállalkozás jelenleg már Közép-Európa egyik legnagyobb vízkezeléssel foglalkozó cége. A hónap induló vállalkozása az Indivizo Kft., amely a HR-es munka korai szakaszainak megkönnyítésére, a kiválasztási folyamat támogatására és felgyorsítására hozott létre olyan videointerjú-platformot, amely az álláskeresők számára is nagyobb rugalmasságot biztosít, mint a hagyományos interjúk. A rendezvényen Varga Mihály átadta a Magyar Gazdaság díjat három olyan kitüntetettnek, akik október 23-án nem tudták átvenni: Béres Józsefnek, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnökének, Dale A. Martinnak, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatójának és Szajlai Csaba Péternek, a Gazdasági Rádió, ECHO TV, Magyar Hírlap főmunkatársának, gazdasági újságírónak.

( MTI)

1 20 21 22 23 24 39