Fékezhetetlen garázda Nagykanizsán

Egy fiatalember 2018. április 6. napján barátai társaságában Felsőrajkról Nagykanizsára utaztak, ahol a buszpályaudvari pékség előtt 19.30 órakor találkoztak két lányismerősükkel. Egy szórakozóhelyre mentek, majd a két lányt visszakísérték a 22.40 órakor induló buszukhoz. Ezt követően a négy fiatal a Zalaco üzlete előtt beszélgetett, amikor egy ismerőse társaságában odalépett hozzájuk az ittas állapotban lévő, bocskai illetőségű, 24 éves fiatalember, a terhelt, aki közölte velük, hogy „van három másodpercünk arra, hogy hívjanak neki egy taxit”.

Miután a négy férfi közölte, hogy nem tudják egy kanizsai taxi számát sem, ezután már pénzt kért tőlük. Mivel ezt is elutasították, a terhelt az mondta, hogy „szét foglak titeket csapni”. Ezt követően a helyszínről elment. A társaság tovább beszélgetett, s miközben egy hozzájuk utazási információért odalépő fiatal nővel váltottak szót, a terhelt visszalépett hozzájuk, a nővel próbált beszélgetést kezdeményezni, aki elzavarta onnan.

A baráti társaság hamarosan az Erzsébet téri OTP ATM-hez indultak pénzt felvenni, s ahogy elhaladtak a terhelt mellett, a terhelt feléjük szólt, hogy „Mi a f….t kerestek itt?” A társaság nem foglalkozott a terhelttel, tovább mentek, ám a terhelt követni kezdte, s közben felszólította őket, hogy takarodjanak el onnan. Egyikük a terhelt viselkedését megelégelte és a gyógyszertár bejárati ajtaja közelében hátrafordulta terhelt társához, akitől kérdezte, hogy „mi a f….t kötekedik a haverod?”.

A terhelt erre közölte, hogy nem ismerik őt, nem tudják, kivel kötekednek, fejezzék be, menjenek tovább. A társaság az Erzsébet tér irányába tovább indultak, amikor odalépett egyikük mögé a terhelt és jobb külső combját egy alkalommal a jobb lábszárával megrúgta. A terhelt ittassága miatt a rúgás hatására elesett, majd felkelt a földről, és elővett egy kihajtható kis zsebkést, azt kinyitotta, s a társaság felé lendítette, akik kihátráltak a támadás elől. A terhelt megint elvesztette az egyensúlyát, ismét elesett, míg a társaság a helyszínről elfutott, és értesítették a rendőrséget.

A terhelt 2018. április 23. napján 16.45 órakor mostoha apja társaságában, ittas állapotban megjelent a Nagykanizsa, Teleki úton egy presszóban. Az apa a kiszolgálást végző nőtől el akarta kérni a presszó tulajdonosának telefonszámát, hogy hitelbe tudjanak inni, de ettől a pultos elzárkózott. Erre szitkozódni, háborogni kezdett, melybe bekapcsolódott a terhelt is. A nő ekkor felszólította őket, hogy menjenek ki a presszóból. Terhelt és mostoha apja el is indultak kifelé, de menet közben a terhelt dühében a presszó bejárati ajtaja mellett elhelyezkedő 2 mm vastagságú 460X60 méretű üvegportálba beleütött, amely betörött.

A terhelt 2018. június 17. napján 16.00 óra körüli időben bocskai otthonában tartózkodott, amikor felébresztette édesanyját, s felszólította, hogy vigye be őt gépkocsival Nagykanizsára.
Ennek édesanyja nem tett eleget, mire a terhelt őrjöngeni kezdett, kést vett elő, s az udvaron álló, és az édesanyja használatában álló Opel Zafira személygépkocsi 4 db gumiabroncsát kiszúrta. Az okozott kár 86.000 Ft volt.

A terhelt 2018. augusztus 6. napján pontosan meg nem állapítható időben a sértett tudta és beleegyezése nélkül bement egy bocskai férfi lakásának bekerített udvarára. Az ott található nyitott állapotú pajtából előbb egy Pannónia T5 típusú motorkerékpárt, majd később 3 db tyúkot és egy kaniszterben 5 liter bort tulajdonított el 131.500,- forint értékben.

A férfi ellen a Nagykanizsai Járási Ügyészség garázdaság bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat – értesült honlapunk dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.

Mentőápolóra támadt Nagykanizsán

Egy 37 éves nagykanizsai férfi tavaly november 1-jén délelőtt ittas állapotban a járdán feküdt a nagykanizsai Takarék utca és Bolyai utca kereszteződésében, ezért az arra közlekedők mentőt hívtak hozzá.

A hívás nyomán a helyszínre érkezett az Országos Mentőszolgálat gépkocsijával egy mentőápoló és a gépkocsivezető, akik felsegítették a terheltet, a mentőautó betegterébe ültették, majd a mentőápoló az ülésben biztonsági övvel rögzítette.

A terhelt ezt követően kiabálni kezdett vele, trágár szavakkal szidalmazta, majd kétszer megrúgta a jobb térdén, ami miatt a sértett hátratántorodott. A sértett próbálta megnyugtatni a terheltet, őt ismét megközelítette, ám a terhelt ököllel többször feléje ütött, amely ütések elől a sértett elhajolt.

A sértett ezután rendőri segítséget kért, majd a terheltet rendőri kísérettel szállították be a nagykanizsai kórházba. A sértett a rúgások következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, amely miatt nem terjesztett elő magánindítványt.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat – tudta meg honlapunk dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.

Facebookos fenyegetésekkel indítottak a zalakomári garázdák

A sértett fiatalember hobbiból zenél, ezért alkalmanként családi rendezvényeken fellépést is vállal. Erről II. r. terhelt is tudomással bírt, ezért tavaly szeptember 13-án a Facebookon felkereste a sértettet, akivel ekkor közölte, hogy aznap van az élettársa születésnapja, ezért arra kéri a sértettet, hogy még aznap este menjen el hozzájuk Zalakomárba, zenélni.

A sértett a felkéréstől nem zárkózott el, azonban jelezte II. r. terheltnek, hogy későn szólt, mivel aznap dolgoznia kell, vélhetően csak 21.00 óra körüli időben végez. A felek ezért abban állapodtak meg, hogy ha a sértett hazaért a munkahelyéről, kapcsolatba lép a II. r. terhelttel és jelzi, hogy ha el tud menni hozzájuk. II. r. terhelt azonban a sértett által közölteket csak látszólag fogadta el, valójában azt visszautasításként élte meg, éppen ezért azt zokon vette, ezért a közösségi oldalon egy videót tett közzé, amelyben a sértettet azzal fenyegette meg, hogy „Pacsára jön az embereivel és megveri azért, mert nem ment el nekik zenélni”.

(Nem ment Komárba időre, ezért, otthonában akarták megverni a pacsai zenészt)

A sértett a munkahelyéről az eredeti terveknek megfelelően 21.00 óra körüli időben érkezett haza pacsai otthonába, s már éppen hívni akarta a II. r. terheltet, hogy jelezze, amennyiben még mindig aktuális a felkérés akkor szívesen elmegy hozzájuk, amikor a fenyegető tartalmú videóüzenetről tudomást szerzett. A sértett ezért felhívta a II. r. terheltet, s megkérdezte őt az üzenetről egyúttal jelezte, hogy elmenne zenélni.

II. r. terhelt azonban közölte a sértettel, hogy „ne mentegetőzzön, jön Pacsára többedmagával és megveri”. II. r. terhelt ezt követően meg is jelent Pacsán, amelyet egy újabb videóüzenetben – amelyet egyébként a sértett is látott – rögzített. Ebben II. r. terhelt a Pacsa helységjelző táblát szinte önkívületi állapotban rángatva a sértetthez címezve közölte, hogy „Neked rohanás lesz testvérem… gyere ki a Pacsa táblához… Neked menekülés lesz, hívhatod anyádat, apádat, de még a rendőröket is, Neked menekülés lesz… Neked az éjszakád rohanás lesz… Pacsán vagyok, Te Nekem nem leszel az ellenfelem, soha nem is voltál… Neked az éjszakád rohanás lesz, de még a nődnek is , először tudod kit hívj, a mentőket… itt vagyok Pacsán, nem megyek innen, várom a 3 év felfüggesztésem, az életeteket elveszem ma!”. II. r. terhelt egyébként ekkor személyesen nem kereste fel a sértettet.

II. r. terhelt ezt követően 2018. szeptember 14-én és 2018. szeptember 15-én is újabb fenyegető videóüzeneteket tett közzé részben a saját, részben a testvére III. r. terhelt közösségi oldalán. Az egyik üzenetet, amelyben II. r. terhelt azzal fenyegette meg a sértettet, hogy „G… már nem vagyok a barátod… ha itt lennél, agyon lennél verve!”, a III. r. terhelt rögzítette.

(A nagykanizsai bolhapiac)

Ezekben a videóüzenetekben egyébként már nem csupán a II. r. terhelt, hanem III. r. terhelt és a testvérek barátja, I. r. terhelt is fenyegette a sértettet, akiknek szintén tudomása volt a II. r. terheltnek a sértettel kapcsolatban kialakult vélt sérelméről. A sértett hiába kérte többször is, hogy hagyja abba a fenyegetőzést, II. r. terhelt ennek nem tett eleget, helyette közölte, hogy „nincs bocsánat”, majd miután a sértett jelezte félé, hogy akkor a rendőrséghez fordul, II. r. terhelt kijelentette, hogy „nem érdekli, várja a sértettet a piacon”.

Ilyen előzményeket követően a sértett az élettársával együtt 2018. szeptember 16-án 05.20 óra körüli időben érkezett meg a nagykanizsai bolhapiacra, ahol a sértett is árul. A piacra a vásárlók a hajnali óráktól kezdve folyamatosan érkeztek, így az gyorsan benépesült, 07.00 órakor már több százan, árusok és vevők vegyesen tartózkodtak a helyszínen. II. r. terhelt és az I. r. a III. r. terhelt kíséretében a sértettet keresve szintén megjelent a bolhapiacon 07.00 óra körüli időben. I. r. és III. r. terhelteknél ekkor 1-1 db 74 cm hosszú vas sátorláb, míg II. r. terheltnél egy golfütő volt.

Mivel a terheltek tudták, hogy hol árul a sértett, a standja felé indultak. Először I. r. terhelt ért a sértetthez, míg II. és III. r. terhelt mindössze néhány méterre lemaradva követte őt. I. r. terhelt a sértettet meglátva, azonnal felé kiáltott, majd fenyegető hangon számon kérte őt, hogy „Te beás csicska, nem jöttél el nekünk zenélni, mi van csak beásoknak tudsz zenélni?”. Ekkora érkezett oda III. r. és II. r. terhelt is, akik közül ez utóbbi szintén belekötött a sértettbe, „Gyere beás kutya, boxoljál!”.

Ezzel egyidőben I. r. terhelt az addig kezében tartott vas sátorlábat a földre dobta, majd megragadta a sértett fején lévő kapucnit és őt a földre rántotta. A sértett a bal oldalára esett, majd magzatpózba helyezkedve kézzel és lábbal próbálta meg védeni magát. A földre zuhant sértettre azonban ekkor mindhárom terhelt rátámadt és együtt bántalmazni kezdték őt. Ennek során I. r. terhelt előbb ököllel nagy erővel legkevesebb 4 alkalommal megütötte a sértettet, majd felvette a korábban földre dobott vas sátorlábat és azzal kezdte el ütlegelni a sértettet.

Ezzel a sértettet legkevesebb 2 alkalommal a jobb felkarján a könyöke felett, 3 alkalommal a jobb csípőtájékon és egy ízben a bal homlokfelén találta el, amely erősen vérezni kezdett. Eközben II. r. és III. r. testszerte többször is megrúgta a sértettet, III. r. terhelt a vas sátorlábbal is bántalmazta őt. Időközben a terheltek fényes nappal, nyilvános helyen kifejtett erőszakos magatartására a bolhapiacon tartózkodók közül többen is felfigyeltek, s a felháborodásukban a terheltekre szóltak, akik ezért a bántalmazással felhagytak.

A sértett csak ezt követően tudott felkelni a földről, majd miután közölte a terheltekkel, hogy a történtek miatt elmegy a rendőrségre, I. r. és II. r. terheltek még támadó jelleggel visszafordultak felé, a sértett további bántalmazását azonban I. r. terhelt közbelépő testvére, ekkor már megakadályozta.
A sértett 8 napon belül gyógyuló koponya és könyökzúzódást szenvedett.

A komáriak ügyében a Nagykanizsai Járási Ügyészség garázdaság bűntette és testi sértés vétsége miatt emelt vádat – közölte honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Felfüggesztett börtönre ítéltek egy olasz kutyacsempészt Nagykanizsán

Tárgyalás mellőzésével 10 hónap, másfél évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Nagykanizsai Járásbíróság azt az olasz férfit, aki 56 kutyakölyköt próbált egy autóba zsúfolva kicsempészni Magyarországról – tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője szerdán az MTI-t.

Bartalné Mentes Judit felidézte, a vádlott két éve kezdett el kölyökkutyákat vásárolni, hogy azokat Olaszországban adja el. Akkori kaposvári lakóhelye környékén 15 kölyökkutyát vett, majd további 41-et az ország más területein, tenyésztőktől vásárolt, az állatok szállítására egy kisbuszt bérelt.

(Fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Az 56 különböző fajtájú kölyökkutyák egy kivételével nem voltak 8 hetesek sem, így anyaállat nélküli szállításra nem voltak alkalmasak. A férfi az állatokat műanyag- és faládába, valamint két kutyaboxba zsúfolva szállította, és nem gondoskodott sem élelemről, sem vízről.

A mostoha körülmények között elhelyezett kutyákat egy közúti ellenőrzésen találták meg a rendőrök. A lefoglalt állatok közül 21 hamarosan elpusztult, de az életben maradt 35 is tartós kezelésre szorult.

A Nagykanizsai Járásbíróság pár nappal az ügy bíróságra érkezését követően tárgyalás mellőzésével hozott végzést.
A bíróság állatkínzás bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, akire felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki.

A büntetővégzés ellen nincs helye fellebbezésnek, de a kézbesítésétől számított 8 napon belül kérni lehet tárgyalás megtartását – jelezte a szóvivő. MTI

Önkielégítést végzett a sormási buszváróban

Egy mozgásában részlegesen korlátozott, tolókocsival közlekedő 55 éves, Nagykanizsa közelében lévő kistelepülésen élő férfi tavaly július 15. napján 13.00 órakor a lakóhelyéről induló busszal Sormásra utazott, hogy ott a focipályán tartott sport napon ismerőseivel találkozzon.

Ezt követően 22.30 óra körüli időben a terhelt a Sormás Kossuth utcai buszmegállóba ment, s mivel esett az eső, a fából készült fa váróban egyedül várakozott, hogy majd a reggeli órákban közlekedő busszal visszautazzon lakhelyére.

Reggel 8 óra körül a tolókocsiból kiszállva, a váró padjára feküdt s ott önkielégítést végzett annak ellenére, hogy felismerte annak lehetőségét, hogy a 08.05 órakor a buszmegállóban megálló buszból több személy is észlelte a cselekményt.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség szeméremsértés vétsége miatt emelt vádat – értesült honlapunk dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.

Magyarországon élő olasz kutyacsempész ellen emeltek vádat Nagykanizsán

Állatkínzás miatt emeltek vádat egy Magyarországon élő olasz férfi ellen, aki 56 kölyökkutyát próbált Olaszországba vinni, de a szállítási körülmények miatt az állatok nagy része elpusztult – közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-vel.

Pirger Csaba tájékoztatása szerint a 28 éves olasz férfi Somogy megyében kisállatok, elsősorban kutyakölykök kereskedésével foglalkozott. Még 2017 májusában nagyobb haszon reményében akart kutyakölyköket Olaszországba szállítani, ezért több helyen is vásárolt ebeket.

(Fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Francia bulldogokat és máltai selyemkutyákat vásárolt először, az állatokat pedig Kaposváron tartotta, egy olyan helyen, ami egy korábbi hatósági bejelentésben már szerepelt kutyák illegális gyűjtőhelyeként. A férfi az először megvásárolt 15 kölyköt egy bérelt kisbuszba pakolta, hogy különböző tenyésztőktől további kölyökkutyákat vásároljon.

A férfi végül összesen 56 kölyköt helyezett el a kisbuszban, az állatok egy kivétellel még nem voltak nyolchetesek sem, vagyis az anyjuktól még nem lehetett volna elválasztani őket. Műanyag- és faládákban, állatszállító boxokban, az ebeket egymásra pakolva olyan körülmények között utaztatta órákon át, hogy azoknak nem volt elég helyük és levegőjük, etetésükről, itatásukról pedig egyáltalán nem gondoskodott.

A rendőrök Nagykanizsa határában állították meg közúti ellenőrzés miatt a járművet, amikor felfedezték benne az összezsúfolt kutyákat. A helyszínre hívott állatorvos már ekkor megállapította, hogy a szállítási körülmények az állatok maradandó egészségkárosodását, elhullását okozhatja.

A gondos és szakszerű ellátás ellenére az 56 kölyök közül a menhelyen 17 elpusztult, a később ideiglenes gazdákhoz elhelyezett állatokból négy szintén kimúlt, de az életben maradt kutyák egy része még ma sem teljesen egészséges.
A Nagykanizsai Járási Ügyészség állatkínzás bűntette miatt emelt vádat az olasz állampolgár ellen. MTI

A cikk megjelenését követően többen érdeklődtek nálunk, hogy örökbe fogadnák a lefoglalt kutyákat. Az ügyben informálódtunk. Tekintettel arra, hogy a tetten érés tavalyelőtt történt, a kiskutyák már elkeltek – tudtuk meg az állatvédőktől.

Ittasan vezető nagykanizsai nők állnak bíróság elé

Egy 54 éves nagykanizsai nő – akit korábban már a bíróság elítélt ittas járművezetés vétsége miatt – tavaly december 28-án, 23 óra 20 perc körüli időben, Nagykanizsán a Vörösmarty utcában közlekedett az Audi B8 típusú személygépjárművel, amikor a rendőrjárőr közúti ellenőrzés céljából megállította.

A rendőri ellenőrzés során a nővel szemben Drager típusú alkoholszonda alkalmazására került sor, amely a helyszínen 0,60 mg/l értéket mutatott, ezért előállították a Kanizsai Dorottya Kórházba vér és vizeletminta vétel céljából. A nő véralkohol értéke a cselekmény időpontjában 1,52 g/l ezrelék volt, amely közepes fokú alkoholos befolyásoltság előidézésére volt alkalmas.

Egy 48 éves nagykanizsai nő 2019. március 18-án 19 óra 45 perckor, Nagykanizsa belterületén a Balatoni úton, a belváros irányába ittas állapotban vezette a Suzuki Swift típusú személygépkocsit, amikor a rendőrjárőr közúti ellenőrzés céljából megállította a Balatoni út 43. szám melletti útszakaszon.

Leheletén alkoholszag érződött ezért a nővel szemben Dräger típusú alkoholszonda alkalmazására került sor, amely a helyszínen 1,17 mg/l értéket mutatott, ezért előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra hiteles elektromos légalkoholmérő berendezéssel történő ellenőrzés céljából. A hiteles SERES ETHYLOMETER mérési adatai szerint a nő leheletéből két alkalommal is 1,20 mg/l alkoholkoncentráció volt kimutatható, amely nála közepes fokú alkoholos befolyásoltságot okozott.

Mindkét nőnek bevonták a jogosítványát és a Nagykanizsa Járási Ügyészség ittas járművezetés vétsége miatt vádat ügyükben – értesült honlapunk dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.

Egy nagyrécsei férfi halt meg Rigyácnál – Vádemelés

Egy 58 éves, becsehelyi nő 2017. november 20. napján, 05 óra 55 perckor egy Toyota Avensis típusú személygépkocsival közlekedett a kétirányú forgalmú, töredezett, egyenetlen burkolatú 7. számú főúton lakóhelye, Becsehely irányából Nagykanizsa felé.

A járműben utasként, a jobb első ülésen férjét szállította: a biztonsági öveiket mindketten használták. A hajnali órában -1 C° hőmérséklet volt, valamint éjszakai, korlátozott látási viszonyok. Az égbolt borult, a forgalom pedig gyér volt.

(Frontális ütközésben összetört személygépkocsik a 7-es főúton Rigyác külterületén 2017. november 20-én. A balesetben egy ember meghalt, kettőt kórházba vittek. MTI Fotó: Varga György)

A nő a járművel kb. 69-114 km/óra közötti sebességgel közlekedett a fagypont körüli hőmérséklet, valamint a lejtős, jeges, csúszós úttest ellenére. A helytelenül megválasztott sebesség miatt a személygépkocsi megcsúszott.

A Toyota irányíthatatlanná vált

Az irányíthatatlanná vált Toyota áttért a terhelt menetiránya szerinti bal oldalra, majd ott kb. 200 méter megtétele után összeütközött a szemben, kb. 70-80 km/óra sebességgel közlekedő sértett által vezetett Peugeot Partner típusú tehergépkocsi bal első részével. A sértett a baleset bekövetkezésekor biztonsági övét nem használta. A vétlen gépkocsi vezetője a helyszínen meghalt, a férj 8 napon túli, míg a terhelt 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

(Helyszíni fotó: MTI/Varga György)

A baleset bekövetkezésének oka az volt, hogy a terhelt a fagypont körüli hőmérséklet és a csúszós, jeges útviszonyok ellenére az általa vezetett jármű sebességét helytelenül választotta meg, s ezért az autó a csúszós úttesten megcsúszott, irányíthatatlanná vált, s áttért a szemközti forgalmi sávba.

A baleset eredményének bekövetkezésében a sértett is közrehatott, mégpedig azzal, hogy biztonsági övét nem használta. Mindezek miatt a Zalaegerszegi Járási Ügyészség halálos közúti baleset okozásának vétsége miatt emelt vádat az 58 éves nő ellen – tudtuk meg dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.
Az áldozat egy 48 éves nagyrécsei férfi volt.

BMW-t akart venni a kanizsai férfi, csúnyán átverték

Egy 43 éves büntetett, különös visszaesőnek minősülő férfi, budapesti lakos és társa 2017. novemberében egy közösségi oldalon hirdetést tettek közzé, mely szerint egy németországi cég, a Zwischen Mobile GmbH képviseletében külföldről különböző típusú BMW és Audi típusú személygépkocsikat hoznak be és azok tartós bérletével kapcsolatos ügyintézést végeznek.

A hirdetést 2017. november 12-én olvasta a sértett, aki először e-mailben a társsal, majd telefonon a terhelttel vette fel a kapcsolatot. Megállapodtak abban, hogy a terhelt egy 2013. évjáratú BMW 520 M sport típusú 137.000 km-t futott személygépkocsit értékesít tartósbérlet konstrukcióban, amelyet a német gazdasági társaságtól szerez be és azt a sértettnek átadja.

A fővárosban egy parkolóban volt a találkozó

A megállapodás szerint a sértett előlegként kifizet 3500 eurót, majd havi 300 euró bérleti díj megfizetését követően 2900 euró végtörlesztéssel megszerzi a gépkocsi tulajdonjogát. A feltételek megbeszélését követően 2017. november 14-én a sértett és felesége felvitte a pénzt Budaörsre, az IKEA parkolóban találkoztak a terhelttel, akivel közösen megírták a megrendelő lapot és átadtak neki 3500 eurót, amelynek értéke napi keresztárfolyamon 1.090.740 Ft volt.

November 20-án a sértett felhívta telefonon a terhelt társát, aki jelezte, hogy a gépkocsi átadásának határidejét nem tudják tartani, különböző ürügyekkel kitért a gépkocsi átadása elől. Ekkor a sértett úgy döntött, hogy a járművet nem veszi meg, és kérte vissza az átadott pénzt. 2017. november 21-én, az IKEA Budaörsön levő épületének parkolójában beszéltek meg találkozót, ahol a társ jelent meg. Ismét próbálta rábeszélni a sértettet, hogy várjon a gépkocsi átadására, majd közölte, hogy nem hozta vissza az átadott 3500 eurót.

Több mint 1 millióval verték át

A terhelt a sértettnek átadott egy gépjármű megrendelés elnevezésű nyomtatványt a fent megnevezett német cég nevében, egy magyar cég e-mail címét használva. A nyomtatvány egy létező, magyar képviselettel rendelkező német cég megrendelője alapján készült. A terhelt a magyar cégnek nem volt tagja, sem a létező német cég képviseletére nem volt jogosult. A Zwischen Mobile GmbH a németországi cégnyilvántartásba nem szerepel, a szerződésen feltüntetett címen (Hannoversche str. 31. Braunschwer) nem található, fiktív cég.

A terhelt a szerződésben feltüntetett és sértettnek megígért BMW 520 M Sport típusú gépkocsit nem szándékozott behozni külföldről, egy ilyen típusú gépkocsit bérelt egy német vállalkozástól, de annak bérleti díját nem fizette és a gépkocsit sem adta vissza. Emiatt vele szemben a Budapest, IV. kerületi Rendőrkapitányságon büntető eljárás indult.
A társ külföldön ismeretlen helyen tartózkodik. A sértettnek okozott 1.090.740 Ft kár nem térült meg.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség csalás bűntette, és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat – értesült honlapunk dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől

Hamisan vádolták meg a nagykanizsai javítóintézet vezetőjét

Egy 37 éves zalai férfi 2018. május 8-án feljelentést tett az EMMI Debreceni Javítóintézet Nagykanizsai Telephelyének vezetője ellen azt állítva, hogy nevezett megszegte közfeladattal kapcsolatos kötelezettségeit, mert az intézet növendékeinek szökését nem szankcionálta, hanem jutalomszabadságként könyvelte el és ezzel kapcsolatban hamis iratokat készített és más rendkívüli esemény kapcsán sem tett eleget jelentéstételi kötelezettségének.

A terhelt feljelentése alapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság folytatott nyomozást közfeladati helyzettel visszaélés bűntette miatt.
A nyomozás során több alkalommal került sor a feljelentő tanúkénti kihallgatására, aki a feljelentésében foglaltakat fenntartva úgy nyilatkozott, hogy a telephely vezető azért, hogy jogtalan előnyt szerezzen, az intézményből engedély nélkül, vagy engedéllyel távozott, de oda meghatározott időn belül vissza nem térő intézeti nevelt távollétét nem szökésként kezelte, hanem jutalomszabadságként.

A nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján – megállapítva, hogy közérdekű bejelentés alapján az EMMI Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság azonos tárgyban folytatott már vizsgálatot a feljelentéssel azonos tárgykörben, mely vizsgálat törvénysértést nem tárt fel – a nyomozó hatóság a 2018. augusztus 27-én kelt határozatával az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntette.

A terhelt konkrét tényállításai valóságtartalmuk esetén alkalmasak lettek volna a vezetővel szemben hivatali visszaélés bűntette, hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette gyanújának megállapítására, így fentiek alapján a terhelt hamisan vádolta bűncselekmény elkövetésével.

Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség hamis vád bűntette miatt emelt vádat – értesült honlapunk dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.

1 57 58 59 60 61 79