Fegyverrel fenyegette volt feleségét

Egy 59 éves keszthelyi férfi a 2008. évben kimondott válásukat követően is folyamatosan azonos lakásban élt Keszthelyen volt házastársával, a sértettel és közös, felnőttkorú gyermekükkel.

A férfi a lakásban külön szobával rendelkezett, ennek ellenére kapcsolata a családjával feszültségekkel volt terhelt, amely főként italozó életmódjára, illetve a volt házastárs irányában meglévő féltékenykedő magatartására volt visszavezethető. 2016. körül a terhelt beszerzett egy KORA BRNO típusjelű, 8 lövetű forgópisztolyt, amelyet ezt követően engedély nélkül az ágyának matraca alatt tartott.

A terhelt ezen kívül engedély nélkül megszerzett és birtokban tartott egy 22 Long Rifle kaliberjelű céllövő töltényt, valamint egy 9 mm Luger kaliberjelű pisztolytöltényt, melyeket az éjjeliszekrénye fiókjában, illetve a szoba szekrényének felső polcán tárolt.

Az exférj féltékenykedő magatartása volt házastársával szemben tavaly november 16-án az esti órákban odáig fajult, hogy a férfi a pisztolyt magához vette és a volt házastársához ment, aki ekkor az egyik szobában tartózkodott és tévét nézett. A lőfegyvert – a volt házastársa számára is jól láthatóan – maga mellett tartva a következő kérdést intézte a sértett felé: „Meddig akarsz még élni? Vettem töltényt és agyonlőlek!”

A volt férj közlése a nőben olyan fokú félelmet keltett, hogy a lakásból eltávozott és – mivel fia nem tartózkodott otthon – az éjszakát egy barátnőjénél töltötte, majd a hétvégét követően feljelentést tett a rendőrségen.

A lefoglalt KORA BRNO típusú, eredeti kaliberjelzése szerint 6 mm ME Flobert forgópisztoly lőfegyvernek minősül és amelynek forgódobját úgy alakították át, hogy a forgódobba az eredeti kaliberjelű töltényektől eltérő, így 22 Long Rifle kaliberjelű töltények is betölthetők.

A lefoglalt lőszerek a forgópisztollyal működésbe hozhatók.
A keszthelyi férfi a lőfegyver és a lőszerek birtokban tartására hatósági engedéllyel nem rendelkezett.

Az ügyben a Keszthelyi Járási Ügyészség lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette valamint zaklatás vétsége miatt emelt vádat – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

 
loading...