Írjunk beszédet

Sokakban felmerül a kérdés, hogy mennyi munka, idő, felkészülés van egy beszéd mögött. Erre igazán hitelesen úgy tudnánk válaszolni, hogy olyan emberekkel beszélgetünk, akiknek ebben igazán nagy tapasztalat van. Hiszen aki rendszeresen, sok ember előtt beszél, az tud ebben a kérdésben korrekt választ és tanácsot adni, és főleg nem papírízű.

Tar Adrien, a PestBeszéd Toastmasters Klub előző elnöke, jogász, az egyik a témában hiteles személy, aki már nagy tapasztalatra tett szert beszédek tekintetében. Az elmondásából megismerhettük, hogy az ötlet születéséhez figyelni kell magunkra, az érzéseinkre, gondolatainkra. Ha van egy olyan téma, ami foglalkoztat, nem hagy nyugodni, mindig visszatér, akkor az érdemes a figyelmünkre, arra, hogy jobban kibontsuk azt.

Amikor ilyen gondolattal találkozunk, mindenképp érdekes időt szánni rá, hogy elgondolkozzunk rajta, megértsük. Ha megkaparintottuk a beszéd alapját képező gondolatot, akkor már csak gondolatsorokká kell érlelnünk. Készítsünk róla vázlatot, jegyzetet, valamint másokkal is praktikus néha egy kis eszmecsere, hátha újabb gondolathullámot indít el. Persze mindezekről még több jegyzetet érdemes készíteni.

Ha már összeállt fejben, a teljes beszéd leírása a következő lépés. Ha mindez megvan akkor már csak be kell gyakorolni, innentől már egyéni, hogy ki, hogy szereti, vagyis megtanulja vagy sem és inkább hagy helyet az improvizációnak. Érdemes a beszéd részeinek idejét minél gyakrabban lemérni, azt minél többször gyakorolni, mert így tudjuk csak csiszolni, harmonikussá tenni. Átlagban 2 hetet tart reálisnak egy rendesen megszerkesztett beszédre való felkészülési időnek.

A másik, szintén olyan személy, akinek a szava mérvadó, ő Szabó András, a SZÓ-DA Toastmasters oszlopos tagja. Véleménye szerint egy témára való, kielégítő felkészüléshez 20-30 órányi felkészülés szükséges. Általában egy beszéd akkor jó, ha olyan dologról szól, ami számunkra fontos és igazán otthon érezzük magunkat benne. Ezáltal életszerű és érdekes lesz a hallgatóság részére is. Szabó András ajánlása szerint a már kész szöveggel annyi a teendőnk, hogy lerajzoljuk egy mind-map formájában, hogy a vizuális memóriánkban rögzüljön, valamint a szöveget felmondani valami hangrögzítőre és azt kétszeres sebességgel visszahallgatni néhányszor, hogy az auditív memória is dolgozzon.

Végül, de nem utolsó sorban a kinesztikus memóriába is be kell, hogy kerüljön, amit úgy tudunk elérni, hogy kidolgozzuk a gesztikulációt, mint egy színpadon, majd hagyjuk leülepedni, hogy az előadáson minden flottul menjen.

Az Urmai Gabriella csomag

Igazán beszédes neve van annak a szépségdoboznak, amit 40 év feletti nőknek ajánl a Bodybutiq. Urmai Gabriella a Kilépőkártya című könyv szerzője, ihlette a csomagot, mely sok hasznos dolgot tartalmaz, amire minden nőnek szüksége van a hétköznapokban (is).

Igen ám, de miért pont a Bodybutiq és miért pont Urmai Gabriella? A válasz egyszerű, mindannyian hisznek benne, hogy a szenvedélyt csak a harmónia tudja irányítani. Tehát csak akkor lehetünk harmóniában önmagunkkal, ha kívül-belül szépnek érezzük magunkat. Ebben pedig segítenek a BodyButiq természetes alapanyagokból készült termékei, melyek segítik megőrizni természetes szépségünket, nem tartalmaznak olyan anyagot, ami káros lehet az egészségünkre nézve.

Mit is tartalmaz a csomag?

Lássuk részletesen, hogy mi is az Urmai Gabriella csomag tartalma. Az egyik legfontosabb a Yope Ásványi konyhai kézmosó, mely azon kívül, hogy nagyon hasznos a konyhában, kíméli a kezünket, sőt mosogatás közben ápolja és hidratálja azt. Mivel nem tartalmaz mesterséges adalékanyagokat, így nem szárítja a bőrünket, nem szedi le a körömlakkot, és segít semlegesíteni a kellemetlen szagokat. Mindezekre a speciálisan tervezett növényi összetevők miatt képes, amik annak ellenére, hogy a bőrön semleges, de a szagok részecskéit hamar lebontja. Ha pedig ez nem lenne elég, akkor még eláruljuk, hogy zuhanyozni is lehet vele, arra is tökéletesen alkalmas.

A Yope Vanília és fahéj szappan, egy fűszeres illatú, tökéletes tisztító hatású szappan, mely emellett aromaterápiás jelleggel is használható egy hosszú, kellemes fürdőzés alkalmával, amikor elnyúlhatunk a kádban és egy könyv társaságában lazíthatunk.

A következő a Yope Szalvia és zöld kaviár kézkrém, mely uniszex illatú, zsálya és tengeri hínár felhasználásával puhítja és ápolja a kezünket, legyen az akármilyen igénybe vett. Illatának hála bárki kipróbálhatja, nem csak nőknek ajánlott.

A Yope füstölő és rozmaring tusfürdő szintén uniszex illatú, és összetételének hála hat az érzékeinkre, melyek miatt kifejezetten ajánlott közös tusoláshoz, fürdéshez.

A WTN Randikrém hialuronsavval, karikás szem ellen egy olyan arckrém, ami tényleg kisimítja a ráncokat, tehát randikra kifejezetten ajánlott, de bármilyen rendezvényen megállja a helyét.

A Filces fekete szemhéjtus nem kenődik el, lemosása gyors és kíméletes, így az érzékeny szem esetén sem ütközik akadályba a használata.

A KAP matt rúzs Some Like it Hot is a szépségdoboz része, ami egy vérvörösrúzs, és hála az összetételének gyorsan szárad és nem csomósodik. Már egy rétegben is tökéletes fedést biztosít.

A KAP szemhéjpúder, amihez egy hatalmas találmányt is tartalmaz a csomag. A szemhéjpúdereket mi válogathatjuk össze és pattinthatjuk bele a tartóba, mely mágnes segítségével tartja a helyén a púdert, hogy csak azt vigyük magunkkal, amelyik színre szükségünk van.

Végül a Jessup ecsetkészlet, mely 15 ecsetet tartalmaz a szettben.

Mindezeket figyelembe véve egy ilyen csomaggal minden nőnek rendelkeznie kell.

Petíció – Biztonságos gyalogosközlekedést Nagykanizsára!

Nagykanizsán sajnos már-már rendszeresek a gyalogosgázolások a gyalogátkelőhelyeken.

A legutóbbi esetben egy édesanyát, és 4 éves kisfiát gázolták el, és a személyautó vezetője segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.

Az édesanya és a kisfiú is súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Vajon hány embernek kell még megsebesülnie, rosszabb esetben meghalnia, mert a zebrán, ahol neki elsőbbsége lenne, elüti egy autó?

Hány tragédia kell, hogy a város vezetése komolyabban foglalkozzon ezzel a témával?

Mi a fontosabb az emberéletnél? Megmondom: SEMMI !!!

A következő kérdés, hogy vajon mennyi pénz kellene ahhoz, hogy a városban lévő zebrák biztonságosak legyenek? Mennyibe kerülne egy, a gyalogos által működtethető lámpa felszerelése? Vagy bármi más, a gyalogosnak biztonságot nyújtó megoldás?

Sajnos a törvény nem bünteti kellő súllyal a gázolást, ezért a büntetésnek NINCS visszatartó ereje. Még a cserbenhagyásos gázolás esetén is megússza 5 évvel az elkövető???

Tegyünk róla, hogy változzon ez a helyzet!

Hogy merjünk lelépni a zebrára, merjük elengedni a gyermekeinket, idős szüleinket a városba, és ne kelljen attól rettegni, hogy a számára, átkelésre kijelölt helyen elcsapja egy autó! Írd alá ezt a petíciót, ha neked FONTOS a Nagykanizsán élő emberek biztonsága, és a joga a biztonságos közlekedéshez! – olvasható a peticiok.com-on.

(Cserbenhagyásos gázolás április 15-én Nagykanizsán, amikor egy 4 éves kisfiút és édesanyját ütött el a zebrán egy zalakomári nő. Fotó: MTI/Varga György)

Meghúzták a kocsiját Kanizsán, nagyon dühös

„Te rohadék, aki meghúztad az autónkat a régi piac parkolóban tegnap délután 5 és ma reggel 5 között… (Ez még csütörtökön volt. A Szerk.) mindenki hibázhat, de az, hogy az adataid hátrahagyása nélkül tovább álltál ilyen kárt okozva…hát tudod, rohadj meg!!!
Nem kis kiadást okoztál egy kétgyermekes családnak!!!
Ha van benned ezek után lelkiismeret furdalás…bár kétlem…,akkor még itt Facebookon keresztül jelentkezhetsz!!!!”

Ha valaki bűntudatot érez, IDE ÍRHAT PRIVÁT ÜZENETET.

Tűz a bagolai hulladéklerakónál

Mintegy háromszáz négyzetméteren égett a szemét csütörtökön kora délután egy hulladéklerakó telepnél a 61-es főút mellett, Nagykanizsán.
(Mint megtudtuk, a bagolai hulladéklerakó tetején gyulladt ki a szemét.)
A tűzesethez a nagykanizsai és a keszthelyi hivatásos tűzoltók, valamint a csurgói önkormányzati tűzoltók érkeztek ki, akik négy vízsugárral elfojtották a lángokat.
A tűz és a füst lakóházakat nem veszélyeztetett – írta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Egyébként  bagolai hulladéklerakó bővítése két éve készült el és mintegy 70 millióba került.

Átvette megbízólevelét Cseresnyés Péter

Átvette megbízólevelét Cseresnyés Péter.
A Fidesz-KDNP politikusa az országgyűlési képviselők választását a szavazatok 48,79 százalékával nyerte meg a Nagykanizsa központú zalai 3-as számú választókerületben. A választási bizottság elnöke elmondta, az április 8-ai választás fegyelmezetten, és a jogszabályi előírásoknak megfelelően lezajlott.
Az új Országgyűlés május 8-án tartja alakuló ülését.

Cseresnyés Péter a Kanizsa TV kérdésére elmondta, a következő ciklusban is folytatja a munkát Nagykanizsa és térsége fejlődéséért.
(Forrás és fotó: Kanizsa Újság)

Tragédiák rázzák meg Zalakomárt – írta a polgármester

„Kedves Közlekedők!
Egy héten belül a második olyan baleset rázza meg Zalakomárt, amiket egy kis figyelmességgel el lehetett volna kerülni. Vasárnap este egy zalakomári lakos elgázolt és cserbenhagyott egy anyukát és a kisfiát a nagykanizsai Balatoni úti zebrán. Ma pedig településünkön, az Árpád utcában egy szintén helyi lakos egy motoros elé kanyarodott, aki a gyorsan kiérkező orvosi segítség ellenére életét vesztette.

 

(A nagykanizsai gyermekgázolás helyszínelése. Fotó: MTI/Varga György)

Mint sokat közlekedő tudom, hogy elég egy pillanat egy rossz helyzetfelismerés és azonnal megtörténik a baj.
Viszont azt is tudom és látom, hogy sokan nem megfelelően közlekednek.
Figyelmetlenek, nem nézik a közlekedési táblákat, nincsenek tekintettel másokra, sietnek, rohannak.
Persze mindenki siet, mindenki rohan, mindenkinek a saját problémája a legfontosabb.
Viszont az ilyen esetekben, amikor egy emberi élet az ára, akkor az nagyon, de nagyon nem éri meg, családok élete megy egyik pillanatról a másikra tönkre.
Kérek mindenkit és nem csak zalakomárit, hogy figyeljünk oda a másik emberre, mert ez nem játék, nagyon nem.” – írta Facebook oldalán szombaton Csárdi Tamás, Zalakomár polgármestere.

Előzmények a halálos balesetekről itt:
Mesterséges kómában tartják a Nagykanizsán elgázolt 4 éves kisfiút
Közlekedési balesetben meghalt egy motoros Zalakomárban

Elloptak egy lezárt elektromos kerékpárt Nagykanizsán

„SOS!!! OSSZÁTOK!
A MAI NAPON, 2018. 04. 20.-ÁN, NAGYKANIZSÁN AZ AUTÓBUSZ ÁLLOMÁSNÁL LÉVŐ CSOKITANYÁNÁL 10-ÓRA 10-PERCKOR, KERÉKZÁRRAL ELLÁTVA OTTHAGYTAM AZ ELEKTROMOS KERÉKPÁROMAT.
14-ÓRAKOR HŰLT HELYÉT TALÁLTAM!
A TÉRSÉG BE VAN KAMERÁZVA, A RENDŐRSÉGEN A FELJELENTÉST MEGTETTEM!
AKI TUD VALAMI INFORMÁCIÓVAL SEGÍTENI, NAGYON MEGKÖSZÖNNÉM!
ELÉRHETŐSÉGEM: 70/535-8315.”

(Ide is lehet írni privát üzenetet a Facebookon: Kohn Györgyi)

(Ez az elektromos kerékpár tűnt el.)

Szabadon engedték a nagykanizsai gyermekgázolás gyanúsítottját

A rendőrségi előzetes letartóztatási indítvány ellenére az ügyészség szabadlábra helyezte azt a 48 éves asszonyt, aki vasárnap este Nagykanizsán zebrán gázolt el és hagyott cserben egy négyéves kisfiút és az édesanyját.
Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője az MTI érdeklődésére csütörtökön elmondta: a rendőrség indítványozta az ügyészségnél a 48 éves, vasárnap éjjel elfogott gyanúsított nő előzetes letartóztatását.

(Helyszíni fotó. MTI/Varga György)

A Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség a törvényi feltételek hiánya miatt – sem a bűnismétlés, sem a szökés veszélye nem áll fent – nem tett bírósági indítványt az előzetes letartóztatásra, hanem szerdán elrendelte az őrizetbe vétel megszüntetését.
Bán Kitti, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI megkeresésére azt mondta: nincs arról információjuk, hogy változott volna az elgázolt négyéves kisfiú és édesanyjának állapota. A rendőrség hétfői közlése szerint a kisfiú életveszélyes, édesanyja súlyos sérülésekkel került kórházba.
A baleset vasárnap 20 órakor, a nagykanizsai Balatoni úton, kijelölt gyalogátkelőhelyen történt.
Egy akkor még ismeretlen jármű ütötte el a zebrán átkelő kisfiút és édesanyját, majd a jármű vezetője segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.
A rendőrök egy fekete Mercedest kerestek, amelyet a kocsi sérülései alapján még aznap éjszaka azonosítottak, illetve elfogták, majd a kihallgatását követően hétfőn őrizetbe vették a járművet vezető 48 éves zalakomári nőt.
Az autót lefoglalták, a nő ellen segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt indítottak eljárást.
Lapinformációk szerint a gázolás szemtanúja volt a kisfiú édesapja, az elkövető pedig egy négygyermekes anya.
Az MTI úgy értesült, hogy a balesetnél a gyanúsított autójában ült két kisgyermeke, a nő pedig a történtek után megállt egy benzinkútnál, hogy megnézze, mennyire sérült a kocsi, majd továbbment. MTI

Mesterséges kómában tartják a Nagykanizsán elgázolt 4 éves kisfiút

Az ATV Híradójának információi szerint mesterséges kómában tartják a Pécsi Klinikán azt a négyéves kisfiút, akit vasárnap este gázolt el édesanyjával együtt egy autós, aki azután a sérülteket magára hagyva elhajtott a helyszínről.
A cserbenhagyó 48 éves nőt, néhány óra múlva Zalakomárban elfogták és őrizetbe vették a kanizsai rendőrök.

(Rendőr helyszínel 2018. április 15-én Nagykanizsán a Balatoni úton, ahol egy anyát és kisgyermekét gázolta el a zebrán egy autós. MTI Fotó: Varga György)

A kisgyerek biciklivel, édesanyja gyalogosan indult az útról, amikor még messze járt a Mercedes. Túljutottak az út felén, mikor az autó szinte fékezés nélkül elgázolta őket, majd elhajtott. Mindez az apa szeme láttára történt.

Zétényt életveszélyes koponyasérülésekkel még vasárnap éjjel mentőautóval vitték Pécsre, ott tudták először CT-vel is megvizsgálni, mert a nagykanizsai kórházban a berendezés nem működik – írta az atv.hu.
Az ATV Híradója úgy tudja, a kisfiút mesterséges kómában tartják, szerdán tervezik felébreszteni. Édesanyja a nagykanizsai kórházban van, állapota súlyos. A balesetet a környéken lakók közül többen is hallották.

A Mercedest egy közeli telep ipari kamerájának felvételei alapján tudták azonosítani, majd később egy benzinkút felvételei alapján a rendszáma is kiderült.
A nőt Zalakomárban fogták el. Az ATV próbálta a helyieket megkérdezni, de senki nem nyilatkozott, mert állítólag félnek a családjától.
A nőt a rendőrök még vasárnap őrizetbe vették és kihallgatták. Segítségnyújtás elmulasztása miatt akár öt évet is kaphat.

1 134 135 136 137 138 267