Új kényelmi eszközöket kapott a kanizsai kórház rehabilitációs osztálya

Korábban már volt szó az osztály támogatásáról, melyet annak idején a Richter Med és a Griff Informatikai Kft. felajánlásának köszönhettek, de bordásfal után ezúttal más kényelmi eszközök kerültek az osztály Karácsonyfája alá.

Még bontatlanul, de használatra készen!

Még bontatlanul, de használatra készen!

Az azóta már használatban lévő több, mint 20 db gyógypárnát a Richter Med most a Szabadics Zrt. és vezérigazgatója, Kovács Tamással közösen ajánlották fel, ami meglehetősen nagy segítséget jelent a rehabilitációs osztály és így a betegek számára egyaránt. A gyógyeszközök nemcsak a fekvő, hanem az ambuláns betegek számára is rendelkezésre állnak, kényelmesebbé téve ezzel a kezeléseket. Richter Lászlótól, a Richter Med egészség központ vezetőjétől azt is megtudtuk, hogy a lehetőségeik szerint továbbra is támogatni kívánják az osztályt, buzdítva ezzel más vállalkozásokat is a kórház, és osztálya kényelmesebbé tételéhez.

Amiről már hallottál, de nem sokat tudtál: a bioritmus

A bioritmus elmélete, azon a hiedelmen alapul, hogy az emberi test és elme változnak egyes ciklusokban és hogy a születési dátum a közös bennük. Ettől a perctől kezdve, az ember különböző érzelmi, fizikai és intellektuállis fázisokon megy keresztül, amik kritikus, bioritmus1rosszvagy jó pillanatban történhetnek. A bioritmus koncepciója szerint, az emberi élet ciklikus változásoktól függ, ami a születéstőlkezdődik és az egész életen át tart. Minden embernek vannak jobb és rosszabb napjai, olyan időszakok amikor ismeretlen oknál fogva érezzük rendkívülien jól vagy rosszul magunkat és amikor semmi sem sikerül ógy ahogy elgondoltuk. A bioritmus ilyen mindennapi jelenségekből indul ki. Szószerint az élet ritmusát jelenti, a kifejezés pedig a görög bios – jelentése élet valamint a rithmos – jelentése ritmus, szavakból ered. Három bioritmus létezik: fizikai, érzelmi és intellektuális.

A fizikai bioritmus 23 napig tart és a testünk kondíciójára vonatkozik: az erőre, a betegségekkel szembeni ellenálló képességöünk, a munkaerőnk és a szerveink funkciói.

Az intellektuális bioritmus 33 napig tart és a mentális képességeinkre vonatkozik: a koncentrációnkra, a logikánkra, az elemzőképességünkre, a tanulási képességünk és a döntési képességünk. Az érzelmi bioritmusunk 28 napig tart és a hangulatunkra, az érzelmeinkre, a szexualitásunkra és a kreativitásunkra vonatkozik.

A bioritmusunk ciklusai, két részre vannak osztva, amikor a fázisokra, mint aktív és passzív vagy pozitív és negatív dolgokra nézünk. Ebben a szegmensben a bioritmus hasznos információkat ad arról a lehetőségeinkről amikkel bírunk az adott időpontban vagy időszakban.

A pozitív fázis

Ebben a fázisban, akár a fizikai, akár az érzelmi vagy az intelektuális bioritmusról van szó, az adott személy képes a maximumot adni mindegyik területen, és képes különböző projektekbe belevágni és sikert aratni azoknak a megvalósításában.

A negatív fázis

Legyen szó a fizikai, érzelmi vagy intellektuális bioritmusról, az adott személy ebben a fázisban nem képes kihasználni az összes képességét és lehetőségét, nem érzi jól magát a bórében, mivel hibázik és nem éri el az megadott célokat.

bioritmusHa az érzelmi, fizikai vagy intellektuális bioritmus vonala a tengely felett található, az annak a jele, hogy itt az idő, hogy egyes dolgokat kezdeményezzen az adott területen. Lényegében pozitív hatást jelent és elegendő időt a kreativitáshoz, találkozókhoz és tevékenységekhez.
Ha az érzelmi, fizikai vagy az intellektuális bioritmus vonala a tengely alatt található, az azt jelenti hogy az adott személy negatív fázisban van. Ebben az esetben nem kell kezdeményezni semmilyen tevékenységet, valamint nem kell magunkat semmilyen nyomásnak ki tenni, sem fizikainak, sem pszichikainak.
Ha az érzelmi, fizikai vagy intellektuális bioritmus vonalai metszik egymást, általában nagy és fontos eseményeket jeleznek. Ha a tengely felett meszik egymást, pozitív eseményekre mutatnak, ha az alatt akkor pedig negatív dolgokat jeleznek.

Bármilyen kérdésed van fordulj hozzánk bizalommal, sok szeretettel várunk a

Biopatikában

Menta piperita: ami nem szappanopera

Menta piperita más néven borsmenta.

Ezt az aromás illatú gyógynövényt már évszázadok óta használják emésztési zavarok, megfázás és fejfájás ellen. A mai orvostudomány főleg az emésztőrendszer megnyugtatására, emésztési zavarok, irritábilis bél (IBS) szindróma és egyéb panaszok megszüntetésére alkalmazza.

Általánosan javallott:borsmenta1

– gyomorégés, émelygés, emésztési zavarok enyhítésére- diverticulitis és az irritábilis bél szindróma tüneteinek megszüntetésére
– epekövek oldására
– a lehelet frissítésére
– izomfájdalmak enyhítésére

-Biocentrum – Kanizsa Centrum-

Ha már drogteszt: kezd innen!

Az emberek ősidők óta használnak olyan szereket, amelyek befolyásolják vagy megváltoztatják a tudatot, a hangulati, érzelmi állapotot. Ezeket a kémiai anyagokat drogoknak, más szóval pszichoaktív szereknek nevezzük. Vannak köztük altató, nyugtató, élénkítő és kábító hatású anyagok, illetve olyanok, amelyek a valóságtól eltérő érzeteket, úgynevezett hallucinációkat okoznak. Közös jellemzőjük, hogy használatuk hosszabb-rövidebb idő múlva testi, lelki függőség kialakulásához, szenvedélybetegséghez vezethet.

drog2Vannak olyan drogok, amelyeket sejtjeink képesek lebontani, hatástalanítani. Rendszeres alkalmazásukkor a szervezet úgy védekezik a méreg ellen, hogy fokozódik a sejtekben a lebontó enzimek termelése. A gyorsabb lebontás miatt a szert használónak egyre nagyobb adagokra van szüksége a kívánt hatás eléréséhez, így kialakul a megszokás. A legveszedelmesebb drogok emellett olyan változást is okoznak az anyagcserében, hogy nélkülük egyes sejtek már egyáltalán nem is képesek normális működésre, megvonásuk súlyos testi panaszokkal, elvonási tünetekkel jár. Ez az állapot a fizikai függőség. A megszokást, illetve fizikai függőséget kialakító kábítószereket kemény drogoknak is nevezik.

Közös jellemzőjük, hogy használatuk súlyos szervi elváltozásokat, betegségeket okoz. A leszokás komoly nehézségekkel, testi és lelki szenvedéssel jár.

A szer alkalmazásának elhagyása ugyanis erős félelemmel, szorongással, bizonytalanságérzettel, alvászavarral, fájdalomérzéssel, szívdobogással, légzési zavarokkal, orrfolyással, hasmenéssel stb. járhat, ezeket nevezzük elvonási tüneteknek. Az elvonási tünetek akkor is jelentkeznek, ha a drogfüggő ember nem jut kábítószerhez akkor, amikor az előző adag hatása már múlóban van. A kábítószerfüggők az elvonási tünetektől való félelem és a szer által elérhető viszonylag jó állapot miatt a lopástól, rablástól sem riadnak vissza, hogy megszerezzék a szükséges adagot. Hiszen a kábítószerek nagyon drágák, megvásárlásukhoz sok-sok pénz szükséges. Ezért a kemény drogosok óriási veszélyt jelentenek családjukra és az egész társadalomra is.

1348513923.8602-zaher-f

Az úgynevezett könnyű drogok látszólag nem változtatják meg a szervezet anyagcseréjét, ugyanakkor a kemény drogokhoz hasonlóan erős lelki függőséget alakítanak ki. Az ilyen szerek használói megtanulják, hogy feszültségeiket, szorongásaikat droggal oldják meg, és nem is próbálnak saját erejükből megbirkózni a számukra kellemetlen helyzetekkel. Mások azt tanulják meg, hogy a drog adagolásával gyorsan és egyszerűen kellemes, elégedett közérzetet biztosíthatnak maguknak valódi teljesítmény és sikerek nélkül. Így könnyen leszoknak arról, hogy más módon törekedjenek jó hangulat elérésére. A könnyű drogok fogyasztói idővel könnyebben nyúlnak a kemény drogokhoz is, és válnak testileg is függővé, drogbeteggé.drog
A kábítószerek közül a legveszedelmesebb a kemény drogok közé tartozó heroin. Használata nagyon rövid idő alatt teljes fizikai és lelki függőség kialakulásához vezet, személyiségromboló hatása óriási. Ráadásul nagyon könnyen túladagolható, ami azt jelenti, hogy kicsi a különbség a kábító hatás eléréséhez szükséges adag és a halálos mérgezést, légzésbénulást okozó mennyiség között. A kábítószerpiacon árult heroin tisztasága erősen változik és nem ellenőrizhető, ezért évente százszámra halnak meg fiatalok hazánkban is a heroin túladagolása miatt.

A kábító, nyugtató hatású szereket elterjedten alkalmazzák a gyógyításban mint altatókat, fájdalomcsillapítókat, szorongásoldókat. Nagyon sok vegyületet kifejezetten ilyen céllal állítottak elő a gyógyszerkutatók. Sajnos a kábítószer-használók ezekkel a vegyületekkel is visszaélnek.

A kábítószerek közé tartozik a kereskedelemben kapható alkohol is, hiszen erősen befolyásolja a tudati állapotot. Sajnos hazánkban az alkoholfogyasztást túlságosan elnézően kezeli a társadalom, nem ítéli el annyira, mint más drogok használatát. Ennek egyrészt az áll a hátterében, hogy nem alakít ki olyan gyorsan függőséget, mint a tiltott kábítószerek. Pedig az alkohol súlyos méreg a szervezet számára, hosszú időn át tartó használata függőség, alkoholbetegség (alkoholizmus) kialakulásához vezet. Emellett súlyos szervi elváltozásokat okoz, többek között károsítja a májat és az idegrendszert. Megdöbbentő tény, de egyes felmérések szerint Magyarország lakosságának mintegy 10%-a alkoholista.

Erős kábító hatással bír a festék- és vegyiparban használt szerves oldószerek egy része is. Ezek gőzeinek belégzése kábulatot, eszméletvesztést okoz. A „szipuzás” is rendkívül veszélyes, hiszen könnyen vezethet fulladásos halálhoz. Ezenfelül a szerves oldószerek kioldják a sejtekből a zsíroldékony anyagokat, károsítják a sejthártyát, valamint a sejtalkotókat határoló hártyákat. Különösen nagy pusztítást végeznek a magas zsírtartalmú idegsejtek között. Használatuk rövid időn belül súlyos szellemi és testi leromlást okoz.

drog1A serkentőszerek fokozzák a szervezetben zajló anyagcsere-folyamatokat, gátolják a fáradtságérzet kialakulását. Az ilyen szerek használói túlfűtöttek, erősen izgatottak, veszélyérzetük csökken. Nagyobb adag alkalmazása esetén hallucinációk is felléphetnek. A szer hatásának elmúlása után kimerültség, fáradtság, levertség jelentkezik. A serkentőszerek közé tartozó „diszkódrogok” többnyire az amfetamin nevű vegyület származékai. Használatuk súlyos következményeit bizonyítják azok a gyakran halálos kimenetelű hajnali autós balesetek, amelyeket a diszkóból hazatérő fiatalok szenvednek a hétvégeken. A gépkocsivezető természetes veszélyérzete csökken a szerhasználat következtében, ezért a szó szoros értelmében eszét vesztetten száguld az úton. Hozzá kell tenni azonban, hogy ilyen hatást a több órán át nagy hangerővel szóló, felfokozott ritmusú zene is kiválthat.

A serkentőszerek közé tartozik a dohányban található drog, a nikotin is, amely nagyobb adagban súlyos, sőt halálos mérgezést okozhat. A dohányzás, az alkoholfogyasztáshoz hasonlóan, társadalmilag elfogadott tevékenység, holott súlyos egészségkárosító hatása közismert. A nikotin emeli a vérnyomást, serkenti a szívműködést és erősen károsítja a légutak szöveteit. A cigaretta szívásakor keletkezett égéstermékek csökkentik a vér oxigénszállítását, a kátrányvegyületek pedig kifejezetten rákkeltő hatásúak.

A érzékcsalódásokat, látomásokat okoznak, csökkentik vagy teljesen meg is szüntetik a valóságérzetet. Az egyik ilyen vegyület, az LSD hatása alatt lévő ember gyakran ellenállhatatlan vágyat érez a repülésre, ezért kiugrik az ablakból vagy az erkélyről. A „diszkódrogok” a serkentőszerek mellett gyakran tartalmaznak LSD-t is. A hallucinogének közé tartozik a könnyű drogok közé sorolt marihuána és a hasis is.

Ellenük úgy lehet a leghatékonyabban védekezni, hogy ismerve használatuk rendkívüli veszélyeit, tudatosan elutasítjuk alkalmazásukat.

Egyes felmérések szerint az Egyesült Államokban az utóbbi években jelentősen, több mint a felére esett vissza a kábítószert fogyasztók száma, méghozzá a legveszélyeztetettebbek, a fiatalok elutasító magatartása miatt. Mindenkinek tisztában kell lennie azzal is, hogy a felsorolt drogok terjesztését és használatát – az alkohol kivételével – törvények tiltják, és ezek megszegőinek büntetés jár. A törvényi tiltás oka, hogy a drogfogyasztók nemcsak saját magukat veszélyeztetik, hanem másokat is, hiszen a kábítószer megszerzéséért, illetve a kábítószer hatása alatt elkövetett bűncselekmények az egész társadalomra veszélyesek.

A szerfüggő, szenvedélybeteg emberek gyógyítása nagyon nehéz feladat, a beteg elszántsága, aktív részvétele nélkül lehetetlen. Hiszen a leszokáshoz szinte emberfeletti akaraterő szükséges, és ez az, ami a betegekből legtöbbször hiányzik. A kezelés éppen ezért elsősorban nem a hagyományos orvoslás feladata, hanem a család, a barátok, a hozzáértő segítők (pszichológusok, pszichiáterek, a drogambulanciák munkatársai) együttműködésén alapul.

Bármilyen kérdésed van fordulj hozzánk bizalommal, sok szeretettel várunk

a Biopatikában

Amit nem tudtál: az agyról

Az emberi agy működéséről, különösen az úgynevezett magasabb rendű idegi folyamatokról (pl. gondolkodás, tanulás, emlékezet, beszéd stb.) meglehetősen keveset tudunk. Annyi azonban bizonyos, hogy két agyféltekénk ebből a szempontból nem egyformán működik. A beszéd, az írás, az olvasás, a matematikai gondolkodás az emberek 98%-ában jórészt a bal agyfélteke működése. A jobb félteke ezzel szemben a rajzok, képek, alakzatok felismerésének, értelmezésének, a térbeli tájékozódásnak és az érzelmeknek a központja. A két félteke tehát megosztja egymás között ezeket a feladatokat, aminek valószínűleg az a magyarázata, hogy így hatékonyabb lehet a működés. A nagyagy két fele között a kérgestest teremt összeköttetést, ebben haladnak azok az idegrostok, amelyek révén a féltekék kölcsönösen tudomást szereznek egymás tevékenységéről.

Működése nagyon összetett

emberi agyKövessük végig az emberi agy tevékenységét egy látszólag egyszerű feladatban! Amikor megkérdezi valaki a nevünket, idegrendszerünkben bonyolult változások játszódnak le. A kérdező személy hangja mindkét fülünk hallósejtjeiben ingerületet kelt. Az elektromos jelek idegrostokon keresztül eljutnak a két félteke hallóközpontjaiba, ahol kialakul a hangérzet. Ezután mindkét hallóközpontból elektromos jelek érkeznek a bal féltekében található beszédértő központba. Itt a hallott hangok értelmet nyernek, vagyis megértjük a mondatot. Ezt követően elektromos jelek indulnak a bal félteke beszédmozgató központjába, a beszédmozgató központ elektromos jeleket küld mindkét agyféltekénk mozgatómezőjébe. Végül ezek idegsejtjei működésbe hozzák gégénk, nyelvünk és ajkaink izmait, amelyek megformálják a hangokat. Az érzékszervekből tehát mindkét féltekébe érkeznek információk. Ugyanígy szimmetrikusan indulnak ki a jobb és a bal testfél izmait működtető idegrostok a kérgi mozgatómezőkből. A nyelvvel (beszéd, olvasás, írás) kapcsolatos feladatok viszont csak az egyik féltekéhez kötődnek.

Agyvérzésen átesett betegeknél előfordul, hogy tudnak beszélni, hallják a hangokat, de magát a beszédet nem értik meg.

Kimutatták, hogy esetükben a bal oldali agyfélteke meghatározott területe, a beszédértő központ károsodott. Vannak olyan betegek is, akik megértik a beszédet, ugyanakkor ők maguk nem tudnak beszélni, annak ellenére, hogy mozgatóműködéseik egyáltalán nem károsodtak. Esetükben a beszédmozgató központ sérülése okozza a működési zavart.
Az emberi agy energiaigénye

emberi agy1Az emberi agy működése meglehetősen sok energiát igényel, ami abban is megmutatkozik, hogy a keringő vér mintegy 15%-a jut az agyvelőt ellátó erekbe, holott az agy csak 2%-át teszi ki a teljes testtömegnek. Míg belső szerveink vérellátása erősen függ testünk működési állapotától, az egyes szervek igénybevételétől, agyunk vérellátása közel állandó.

Agysejtjeink nem képesek a tápanyagok raktározására, és kizárólag a szőlőcukor biológiai oxidációja fedezi energiaigényüket.

A folyamathoz szükséges cukor és oxigén pedig a vér útján jut el az agyba. Az agy oxigénellátásának néhány másodpercig tartó megszűnése eszméletvesztést okoz, három-négy perc múlva már súlyosan károsodnak az idegsejtek, tíz perces keringéskimaradás pedig végzetes, visszafordíthatatlan következményekkel jár.

Az alvás

Agyműködésünkben ébrenléti szakasz és alvási szakaszok váltják egymást. Az alvás ideje alatt az agyban fokozódik az idegsejtek működéséhez szükséges fehérjék felépítése, ugyanakkor csökken a vérnyomás, lassul a légzés és a pulzus. Az alvásigény az életkorral változik. A csecsemőknek naponta 16 órát, a felnőtteknek 7-8 órát kell aludniuk ahhoz, hogy kipihenjék magukat.emberi agy2

Az álmatlanság, a tartós alvászavar súlyos problémákat okozhat az egész szervezet, de különösen az agy működésében.

Az alvás ideje alatt agyműködésünkben két állapot váltogatja egymást. Az egyik az álom nélküli, úgynevezett mély alvás (NREM: non-REM), a másik az álmokkal és élénk szemmozgásokkal kísért alvási szakasz (REM: rapid eye movement).

Bármilyen kérdésed van fordulj hozzánk bizalommal, sok szeretettel várunk:

Biopatikában

Amit még nem tudtál: a fahéjról

Szeretjük meghitt, kellemes illatát, ami belengi az otthonunkat, mikor az ünnepre készülődünk. De nem csak az illata miatt lehet jó és hasznos a fahéj, emellett még számtalan előnyös tulajdonsága is van, amikkel nem árt tisztában lenni:

emésztés: felfúvódás gyorsabban szűnik meg, emellett a fahéj segítség lehet hányinger csillapításra vagy más gyomorpanaszra is.

fogyókúra: fahéj hatására lassul a gyomor kiürülése, így nem érezzük magunkat hamarosan éhesnek

cukorbetegség: vércukorszint szabályozó, emeli a szervezet inzulin és antioxidáns termelődését.

öregedésgátló: magas a fenoltartalma, amelynek köszönhetően a szervezetben nem jönnek létre a sejtkárosodások, melyeket a túlzott cukor fogyasztás is okozhat.

véralvadás gátló, gyulladáscsökkentő hatású

vírus- és baktériumölő

szépségápolás: narancsbőr ellen használják nagy sikerrel

hangulatjavító

– NE vigyük túlzásba! Figyeljünk oda a fahéj bevitelünkre, ugyanis nagyobb mennyiségben felhalmozódhatnak olyan anyagok,mint például a kumin, ami gyomor és májproblémát okozhat.

Ha nem szeretnél bíbelődni a fahéj por formátumával, látogass el hozzánk a Biocentrumba és találunk megoldást!

Bővebb információért kattints ide.

fahéj

-BioPatika – Kanizsa Centrum-

Amit még nem tudtál: a borról

Pirospaprika mellet, a bor hazánk nemzeti jelképeinek egyike, a számos kitűnő borvidék jelenlétének, a magyar borkészítés hagyományainak köszönhetően.
A régi korok az élvezeti értékek mellett elsősorban bélfertőtlenítő szerként fogyasztották, mivel úgy tartották, a bor fogyasztása megvéd az emésztőrendszer fertőzéses betegségei ellen.

Bor kedvelők és persze azok is figyeljenek, akik kevésbé kedvelik e nemes italt, mert jönnek a jó tulajdonságok:

Az ideális napi mennyiség férfiaknál 200-300 ml, míg nők esetében 100-200 ml.

– kardiovaszkuláris betegségek ellen véd (szív- és érrendszeri megbetegedés)
– magas antioxidáns tartalom, erősítik a C- és az E-vitamin antioxidáns hatását is
– összkoleszterin szintet csökkentik
– vérrögök kialakulásának megakadályozása
– vérszegénység orvoslására

Nem győztünk meg a vörösbor fogyasztásának jótékony hatásairól, gyere be a Biocentrumban és mondunk más alternatívát!

Bővebb információ érdekében kattints ide.

vörösbor

-BioPatika – Kanizsa Centrum-

Sikító belek

Feszülő has, rossz közérzet …. Idegen helyen, nagyobb közösségben vagy évek folyamán felmerülő probléma, ami ellen tenni kell. Miről is van szó pontosan? A székrekedésről!

A székrekedés lehet: elsődleges és másodlagos. Az elsődleges székrekedés első formájában a béltartalom normális ütemben, a másodikban annál lassabban halad végig a vastagbélen, a harmadikban a zavar a végbélnél, a székletürítés mechanizmusában jelentkezik.

 A székrekedés okai a következők lehetnek:

–  túlfinomított, rostszegény étrend és alacsony folyadékbevitel csekély székletmennyiségetszékrekedés eredményez (ez kisebb inger a bélfalnak a továbbításra)
– testmozgás hiánya (renyhül a bélperisztaltika) a
– székelési inger tudatos elnyomása (idegen helyen, utazás során, munkahelyi elfoglaltság miatt)
– lázas betegség, ágyhoz kötöttség
– gyógyszermellékhatás (savkötők, hangulatjavítók, fájdalomcsillapítók, vérnyomáscsökkentők)
– ionzavarok (alacsony kálium-szint vízhajtó vagy hashajtó szedése miatt)
– bélbetegségek

Természetes megoldás nálunk! Gyere be, engedd meg magadnak, hogy véget vess a szenvedéseidnek! Várunk a Biocentrumban!

-Biocentrum – Kanizsa Centrum-

(Nemcsak) a gyermekek immunrendszerének védelmében

Az immunrendszer a szervezet védekező mechanizmusa a különböző kórokozók által okozott fertőzések ellen. Az immunrendszer fő feladata, hogy megkülönböztesse a saját és nem saját, vagyis idegen anyagokat és ha ilyen anyaggal találkozik, akkor azt eltávolítsa és megsemmisítse. Ezért fontos kérdés hogyan tehetjük ellenállóbbá a szervezetünket? Kiemelt jelentőségű probléma ez a kisgyermekeknél, hiszen csemetéink havonta akár többször is megbetegedhetnek főleg az őszi-téli hónapokban. Az immunerősítő szerek az immunrendszerünk által elvégzett bonyolult folyamatok egy, vagy több lépését támogatják, erősítik, stimulálják, melynek eredményeképpen kisebb valószínűséggel lesz gyermekünk beteg, vagy a már kialakult betegségből is hamarabb gyógyul meg. – magyarázza Dr. Novák Attila, a BENU gyógyszerésze.

Mik a védekezőképességünk legfontosabb kritériumai?

  • helyes táplálkozás: kielégítő mennyiségű vitamin és ásványi-anyag tartalmú étkezés
  • mozgás – pihenés egyensúlya: megfelelő mennyiségű sport és alvás
  • stresszmentes életmód: gyermekre és szülőre is egyaránt vonatkozik
  • betegségek: betegségek átvészelése után erősödik az immunrendszer

Ezúttal kiemelten a táplálkozáshoz kapcsolódó immunerősítő anyagokat szeretném ismertetni és részletezni, illetve azt, hogy milyen természetes immunerősítők léteznek.

Vitaminok

C-vitamin

Vízben oldódó antioxidáns hatású vitamin, mely fokozza az immunrendszer működését. Növeli a szervezetünkben az immunrendszer által termelt ellenanyagok koncentrációját, így

hatékonynak bizonyult a baktériumok, vírusok, de újabb kutatások szerint még a rák ellen is!

Ezért a megfelelő C-vitamin bevitel rendkívül fontos a fertőzések elleni védekezésben.

D-vitamin

Korábban már részletesen áttekintettük a D-vitamin jótékony hatásait a szervezetre és a hiányos állapotban kialakult betegségeket is megismerhettük. A megfelelő D-vitamin ellátottság

mind a veleszületett, mind a szerzett immunitás megfelelő működéséhez elengedhetetlen, így fontos a baktériumok, vírusok, gombák okozta fertőzések megelőzésében.

A téli hónapokban jelentkező felső-légúti fertőzések és az influenzás megbetegedések is összefüggésbe hozhatók a vitaminnal, így a D-vitaminban gazdag ételek és a pótlás kiemelt jelentőségű.

fruits-1024x768

Állati és ásványi eredetű anyagok

Propolisz

Ezen természetes anyag rendszeres fogyasztása nagy mértékben segíti ellenálló képességünk növelését. A propolisz sikeresen alkalmazható baktérium, vírus, gomba és parazita ellen is egyaránt.Honeycomb slice

Béta-glukán

Sokak szerint a legerősebb immunerősítő anyag, mely bizonyos gombákban, zabban, zöld-árpában és sütőélesztőben is egyaránt megtalálható. A rendkívül gyorsan ható béta-glukán sikeresen alkalmazható megelőzésben és a már kialakult megbetegedésekben is.

Cink

A cink is támogatja az immunrendszer működését, hatékony a baktériumok és vírusok elleni küzdelemben, emellett segíti a sebgyógyulást is.

Ezüstkolloid

Rendszeres fogyasztása aktiválja a védekezőrendszerünket és pusztítja a szervezetünkben lévő kórokozókat.

Természetes, növényi eredetű anyagok

Echinacea (kasvirág)

A legismertebb immunerősítő gyógynövény, mely baktérium, vírus és a daganatos sejtek ellen is hatékony.

Grapefruitmag kivonat

A közkedvelt antioxidáns hatású gyümölcsmag kivonat baktérium, vírus és gombaölő hatású.

Fokhagyma
A népgyógyászatban használt, régóta ismert gyógyító hatású fokhagyma főleg az őszi-téli hónapokban alkalmas a fertőzések megelőzésére.

Aloe vera

Egy rendkívül sokrétű hatással rendelkező gyógynövény, melyben sokféle vitamin és nyomelem megtalálható, az immunrendszer regenerálása szempontjából is fontos.

Lapacho kéreg

Az egyik leghatékonyabb baktérium, vírus és gombaölő hatású gyógytea készül a növényből.

Olajfalevél-kivonat

Már az ókorban felismerték az antioxidáns és immunerősítő hatását.

Goji-bogyó
A leggazdagabb C-vitamin forrás a „szupergyümölcsként” emlegetett növény.

Shiitake gomba

Gátolja a baktériumok és vírusok szaporodását és még daganatgátló hatással is rendelkezik.

 

Probiotikumok

Ezen „barátságos” baktériumok segítik az emésztést, védik a szervezetet a káros baktériumok ellen, tehát erősítik immunrendszerünket. Különösen fontos az alkalmazásuk antibiotikum szedés, gyomor és bélrendszeri fertőzéskor az emésztőtraktus normál bélflórájának helyreállítására.baba immun

 

Összegezve ismét megállapíthatjuk az egészséges, vitamin és ásványi anyagokban gazdagtáplálkozás fontosságát, mely biztosítja szervezetünk megfelelő energia és tápanyag ellátottságát. Rendkívül fontos, ha gyermekünk „rosszevő” és válogatós, étrendjét tegyük változatossá különböző zöldségek és gyümölcsök segítségével, vagy alkalmazzuk a fent említett immunerősítő anyagokat tartalmazó gyógyszertárban forgalmazható készítményeket.

Amit nem tudtál: a gesztenyéről

Sütve, főzve, sütiben, mindenhogyan mennyei manna.

A gesztenyegyümölcs antioxidáns hatású, ”sejtvédő” E vitaminban gazdag és a belőle készített hagyományos gesztenyemassza, -püré is számottevő mennyiséget tartalmaz ebből az értékes vitaminból.

Meglehetősen magas a gesztenyében az úgynevezett vízben oldódó vitaminok közül:

– a B1 vitamin (tiamin),
– a B2 vitamin (riboflavin), valamint
– a B6 vitamin (piridoxin) mennyisége is.
Kevéssé ismert, hogy „gyümölcshöz méltóan” a C vitamin tartalom is jelentős a gesztenyében, ami a málnáéhoz és a ribiszkééhez hasonlóan magas érték.

Koleszterint pedig egyáltalán nem tartalmaz, ellenben nyersrosttartalma magas, ennek is az ún. élelmi-rost hányada jelentős.
Magas szénhidráttartalmának köszönhetően étrendünkben helyettesíthetjük vele a gabona- és burgonyaféléket.
A rostfogyasztás segít a túlzott inzulintermelés visszaszorításában, amely a szív- és érrendszeri betegségek egyik fő kockázati tényezője.

Mondunk még jobbat! Piskótádat készítheted gesztenye lisztből is, melyet megtalálsz a Biocentrumban. Sőt ízletes golyókat formálhatsz belőle, mert nem készül másból mint magából a termésből, így nyersen is bátran fogyaszthatod.

Bővebb tájékozódhatsz ide kattintva.

gesztenye2

-BioPatika – Kanizsa Centrum-

1 38 39 40 41 42