Néhány fontos tudnivaló az anyajegyekről

Minden embernek van anyajegye. Kisgyermekkorban még kevesebb, az anyajegyek száma egyre nő.

Akkor kell problémára gondolni, ha a meglévő anyajegyeink színe és mérete nagyon rövid idő alatt megváltozik. Az UV sugárzás összefüggésbe hozható a testünkön kialakuló anyajegyek számával, ugyanis minél több UV sugárzás éri a bőrünket, annál több anyajegy kialakulására számíthatunk testszerte. A teljesen ártalmatlan anyajegyek ismertetőjele, hogy leginkább csak néhány milliméteresek, szabályos alakúak. Színűk világosabb, vagy sötét barna, a szélük éles, sima felületűek, esetleg kissé dudorosak. Nagyon fontos a rendszeres anyajegyszűréseken való részvétel egészségünk megőrzése érdekében. Egy-egy felmérés alkalmával a teljes testet átnézik, kiszűrik a rosszindulatú anyajegyeket. Amennyiben szükséges, anyajegy műtét keretében el is távolítják őket.

 

Miért szükségesek ezek a szűrővizsgálatok?

 

Rendszeres anyajegyszűréssel a bőrrák megelőzhető. Fel kell ismerni a bőr esetleges rosszindulatú elváltozásait. Ha nem fenyeget egészségügyi kockázattal, de rossz helyen van az anyajegy, akkor annak eltávolítása is indokolt lehet.

Ha megsérült egy anyajegyünk, mindenképp érdemes bőrgyógyászhoz fordulni. A szakorvosok az újonnan keletkezett anyajegyeket rendszeresen figyelemmel tudják kísérni, érdemes szűrővizsgálatra járni.

 

Mi történik egy ilyen vizsgálat során?

 

Egy speciális segédeszközzel az összes anyajegyet átnézik, nem csak azokat, amelyeket gyanúsnak gondolunk. Fontos különbséget tenni az anyajegyek és a szemölcsök között. Ezt az eltérést a bőrgyógyászok szívesen elmagyarázzák és megmutatják nekünk.

 

Veszélyes anyajegyek

 

A minél korábbi felismerés a legfontosabb, ezzel is megakadályozva a rosszindulatú daganatok terjedését. Ha későn vesszük észre a problémát, akkor lehetséges, hogy már áttétek képződtek a nyirokcsomókban, az agyban, tüdőben, vagy a test más részein. Ekkor a kezelés is sokkal nehézkesebb és a gyógyulás esélye is csökken.

Manapság nem győzik elégszer hangsúlyozni a szűrések fontosságát. Segítségükkel az időben észrevett daganatok mielőbbi kezelésével a gyógyulás esélyét növeljük.

Van egy úgynevezett ABCDE szabály az anyajegyeink vizsgálatakor, amire érdemes figyelni. Ez a következő részekből áll:

  • A, mint asszimmetria: azaz figyeljük meg az anyajegy alakját. Az ártalmatlan anyajegyek alakja szimmetrikus.

  • B, mint border azaz határ: ahol nem szabályosak a szélek, sokkal inkább elmosódottak, ott kell különösebb figyelmet fordítani az alaposabb vizsgálatra.

  • C mint color, az az a szín: milyen az anyajegy színe? Ha nem egységes barna az anyajegyünk színe, akkor érdemes megvizsgáltatnunk.

  • Diameter, mint átmérő: mekkora az anyajegy mérete? 6mm-nél nagyobb anyajegyet mindig vizsgálni kell, de a kisebb anyajegyekkel kapcsolatban sem zárható ki, hogy rosszindulatú elváltozások.

  • E mint evolution, azaz változás: Ha az anyajegy megváltozik, akkor is gondoljunk arra, hogy minél hamarabb megmutassuk orvosnak.

 

A Varga Esztétikánál könnyen és gyorsan bejelentkezhetünk egy átfogó anyajegyszűrésre. Keressük fel a Varga Esztétika honlapját, ahol egy üzenet elküldésével könnyen felvehetjük a kapcsolatot a szakemberekkel.

A megfázás megelőzésére igyunk gyömbéres mézes teát!

Amikor beköszönt a tél, sokan hamar ágynak esnek az ilyenkor megjelenő megbetegedések miatt. A leggyakoribb eset, amikor valaki megfázás miatt szorul kényszerpihenőre.

Ekkor érdemes sok, gyömbért tartalmazó ételt és italt fogyasztanunk, mivel a gyömbér segít a fertőzésekkel szemben. Meg lehet vele előzni egy-egy megfázást, azáltal, hogy erősíti az immunrendszerünket. Nagyon hatékony az influenza tüneteivel szemben is és az azzal járó izom- és mellkas-fájdalom enyhítésben is segítségünkre lehet.

 

A gyömbér

Egy trópusi egyszikű, évelő növény. A trópusi, ázsiai őserdőkből származik. Itthon üvegházakban termesztik. Kissé csípős ízű, így elsőre nem lesz mindenkinek a kedvence, de számtalan pozitív hatása miatt mégis érdemes megkedvelni.

 

Milyen módon lehet begyűjteni?

 

A gyógyászatban a gyömbér gyökerét használják. Kívül világos barna színű, belül sárgásszürke. Méretét tekintve, kb 10 cm hosszú és jellemzően 1,5-2 cm széles. A boltokban nyersen is megtalálhatjuk, csakúgy, mint fűszernövényként őrölve. Akár a Karácsonyra készített mézeskalács egyik jellegzetes fűszereként is alkalmazhatjuk. Megtalálható a kész fűszerkeverékekben, de saját ízlés szerint is használhatjuk a sütemények készítéséhez.

A héj alatti rész az, ahol a legkoncentráltabban vannak jelen a hatóanyagok. Mindig ügyeljünk arra, hogy csak nagyon vékonyan hámozzuk.

 

Mire lehet használni a gyömbért?

 

Legtöbben gyömbér teát készítenek belőle. A meghámozott gyömbért apró ujjnyi darabokra vágjuk, majd kb fél órányi főzés után a megfelelő hőmérsékletre hűtve azonnal fogyasztható. A legjobb, ha mézzel édesítjük, a méz szintén jótékony hatásai miatt. Együttes erővel bátran veszik fel a harcot a vírusokkal. Gyulladáscsökkentőek, éppen ezért gyakran nevezik őket természetes antibiotikumnak. Megfázás esetán a hörgőkben és az arcüregben lévő feszítő érzést enyhítik. Ha gyorsan szeretnénk teát főzni, válasszunk mézes gyömbéres teát, így azonnal élvezhetjük a finom, gyógyító teát.

A gyömbér nagyon jó koleszterin- és vérnyomáscsökkentő, úgy tartják, hogy kiváló növényi véralvadásgátló. Javítja a vérkeringést, a visszeres lábakat és a narancsbőrt is lehet kezelni vele. Idegrendszeri problémákra is ajánják, mivel hatékonyan támogatja a megfáradt szervezetet. Kifejezetten ajánlják a különböző fogyókúrákban salaktalanító hatása miatt. Enyhén csípős, így megfelelő mértékben serkenti a gyomor nyálkahártyáiban lévő receptorokat. Meggyorsítja a sebek gyógyulását és nem mellesleg vannak, akik afrodiziátumként fogyasztják, ezzel növelve szexuális étvágyukat.

 

A gyömbér, mint illóolaj is csodálatos képességekkel bír. Gondoljunk bele, mennyire jól jöhet egy gyömbér illóolajos forró fürdő egy kezdő meghűlés esetén, ami ellazít, és közben támogatja az immunrendszerünket is. Talán kijelenthetjük, hogy minden háztartásnak szüksége van egy kis gyömbérre, és persze mézre is.

 

A Napibio honlapján számtalan gyömbér tartalmú teát, illóolajat és italt találhatunk, így hamar hozzájuthatunk a gyógyító hatású növény különböző formáihoz. Ha további érdekességeket szeretnénk olvasni a mézről és a gyömbér jótékony hatásairól, akkor érdemes olvasgatni blogbejegyzéseiket is.

A lusták kontaktlencséje

Sok kontaktlencseviselő álmodozik egy maceramentes kontaktlencséről. Egy olyanról, amit nem kell különösebben ápolni, tisztítani, s amely viselése közben nem kell azon stresszelni, hogy mi történik, ha este valamilyen oknál fogva elfelejtjük kivenni a szemünkből. A jó hírünk az, hogy ennek már nem kell vágyálomnak maradnia, mert a kiterjesztett kontaktlencsék pont ilyenek.

A kiterjesztett viselésű kontaktlencséket azoknak találták ki, akik például olyan foglalkozást űznek, melyek megkövetelik az éjszakai munkát és ahol nem megoldható a kontaktlencse levétele a szemről, mint például a katonai szolgálat során. De akár egy hosszabb túrázás alkalmával is jól jöhet, amikor nem megoldható a kontaktlencse ápolásához szükséges higiénia. Ezen kívül, ezeket a lencséket terápiás célokra is alkalmazzák, mert használatuk elősegíti és gyorsítja az egyes szembetegségek, például a hámosodás vagy a kisebb fekélyek gyógyulási folyamatát.

A kiterjesztett viselés lényege, hogy a lencsét a nap végén viselője nem távolítja el a szemről, hanem a lencse típusától függően az akár több napig, vagy hétig folyamatosan a szemben marad. Azért szokták a lusták kontaktlencséjeként is emlegetni ezt a típust, mert úgy vannak kialakítva, hogy különösebb ápolást nem igényelnek. Ennek köszönhetően általában azok választják, akik el szeretnék kerülni a mindennapi kontaktlencse viseléssel járó feladatokat, mint a lencsék felhelyezése, levétele, illetve ápolása.

A lencsék alapanyaga szilikon-hidrogél, mely az összes többinél nagyobb oxigénáteresztő képességgel rendelkezik, így biztosítja a szem oxigén ellátását. Azért is egyre népszerűbbek, mert könnyű megszokni őket, hisz stabil felfekvésük miatt egész nap kényelmes viseletet biztosítanak. Azt azonban nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a magas oxigénáteresztő képesség nem egyezik meg azzal az állapottal, amikor kontaktlencse nélkül kap oxigént a szem. Azt is fontos megjegyezni, hogy ha valamilyen szennyeződés kerül a lencsére, akkor kontaktlencse ápoló folyadékkal gondosan meg kell tisztítani és a folyadékkal is le kell öblíteni.

Kiterjesztett viselésű kontaktlencsét csak azok a páciensek kaphatnak, akik pontosan tisztában vannak a kontaktlencse viselés szabályaival és be is tartják azokat. Rendszeresen járnak ellenőrző vizsgálatokra, panasz esetén pedig a lencséket egyből eltávolítják szemükről, és jelentkeznek kontrollra.

A kiterjesztett kontaktlencsék egyik legnagyobb előnye, hogy egyarát alkalmas nappali-, flexibilis-, és folyamatos viseletre is. A flexibilis viselés azt jelenti, hogy egy hét folyamán, egyes napokon, -például mikor sokáig dolgozunk-, akkor nem távolítjuk el szemünkből a lencsét este sem. Ha pedig folyamatosan szeretnénk viselni, akkor ezt maximum 30 napig tehetjük meg. Utána el kell távolítani a szemről, és el kell dobni a lencsét. A hosszú távú egészséges kontaktlencse viselés feltétele, hogy hetente legalább 2 napot pihentessük a szemünket, vagyis hagyjuk szabadon lélegezni a szaruhártyánkat.

A termékekről további információkat az érdeklődők a budapesti Style Optikában kaphatnak, ahol kontaktlencse viselési alkalmassági vizsgálaton és szaktanácsadáson való részvételre is van lehetőség.

Ingyenes anyajegyszűrést szerveznek Nagykanizsán

A Kanizsai Dorottya Kórház ingyenes anyajegyszűrést szervez május 2. és június 1. között.
Várják az illetékességi területükön élő lakosságot, akik törődnek az egészségükkel.
Ajánlják a bőrgyógyászati szűrővizsgálatot az 1-2 bőrtípusba tartozó világos, szeplős bőrűeknek, akik többször és súlyosan leégtek.
Azokat is várják, akik sok időt töltenek a napon vagy szoláriumba járnak és akik családjában előfordult már bőrdaganat.

(Az „ABCDE” szabály bemutatása: bal oldal, fentről lefelé: aszimmetria, szabálytalan határ, a barnának különböző színárnyalatai, növekvő melanóma, a jobb oldalon normális anyajegyek vannak. Fotó: Wikipédia)

Azok is menjenek el, akiknek sok, ötvennél több pigmentált (barna) anyajegyük van.
Jelentkezzenek az 50 év feletti nők és férfiak is.
A szűrésre érkezőket két bőrgyógyászati szakrendelésen fogadják.
A szűrésesekre a Kórház kartonozójában kérhető időpont személyesen vagy telefonon.
A Kartonozó telefonszámai:
(06-93/502 000/2100, 06-93/502 000/2094, 06-93/502 000/2300, 06-93/502 000/2061).
A bőrgyógyász diagnózisát semmi sem helyettesíti, éljen a szűrés lehetőségével! – írta a kórház közleményében Dr. Brünner Szilveszter főigazgató, főorvos.

A spinning egyre szélesebb tömegeket csábít az edzőterembe

A biciklizés tagadhatatlanul egyre népszerűbbé válik. Amellett, hogy a kerékpár már a nagyvárosokban is egyre kedveltebb közlekedési eszköz, milliók hódolnak a bringás sportoknak. A bringa imádat mára egy olyan edzésformát is életre hívott, amelyre a fitness ipar is egyre több figyelmet fordít. Ez az őrület pedig nem más, mint a Spinning.

A Spinning alapvetően egy állóképesség növelést megcélzó, teremkerékpáros tréning, amely a szabadtéri biciklizést imitálja. A sportág a híres kerékpár versenyző és maratonista Jonathan Goldberg nevéhez köthető, aki saját teremkerékpárt alkotott Johnny G. néven. Eleinte csak a saját garázsában tartott edzéseket barátainak, a 2000-es évekre viszont a módszerére épülő edzésforma hatalmas rajongótábort vonzott.

A mozgásforma iránti érdeklődés azóta is töretlen, s mivel egy igen széles felhasználói réteget lehet vele elérni, ezért ez a fitness létesítményüzemeltetőknek is remek befektetési lehetőség. Hiszen, aki egyszer megtanult biciklizni, sosem felejti el – tartja a mondás. Kortól, nemtől függetlenül rengetegen űzik ezt a sportot, hiszen a kezdők kihívást, míg a profik a versenyre való felkészülés alternatíváját láthatják benne, emellett pedig rekreációs célokra is alkalmazzák. Ráadásul az év ezen időszakában a szabadtéri biciklizés szerelmesei is a beltérbe kényszerülnek az időjárás okozta viszontagságok miatt.

Egy edzőterem szolgáltatásaihoz optimális esetben hozzátartozik a vendégeknek nyújtott szakmai tájékoztatás az egyes eszközök, gépek helyes használatáról. Mivel az edzéstípus középpontjában egy kifejezetten erre a célra tervezett egykerekű teremkerékpár áll, ezért a fókusz ennek a gépnek a helyes beállításán van. Ahhoz, hogy a gépeket használó vendégek megtapasztalják a mozgás örömteliségét és hogy izmaik optimálisan, sérülésmentesen fejlődjenek, elengedhetetlen a nyereg, az ülés, a kormány és a pedálok helyes beállítása. A helyes nyereg beállítás titka, hogy körülbelül a csípő magasságával egy vonalba kell állítani az ülést, ugyanis a láb ebben a magasságban van laza, hajlított helyzetben. Lényeges, hogy az ülés vízszintesen is helyesen legyen beállítva. Akkor megfelelő a beállítás, ha a vendég lábai a talajjal párhuzamosan egymás mellett vannak, a térdei pedig pontosan a pedál felett. A talppárnáknak pedig a pedál központi részén kell feküdniük. A helyes kormány beállítás szintén sarkalatos pont. A túl magasra állított kormány gátolja az intenzív erőkifejtést, így célszerű a kormányt a nyereggel egy vonalba vagy legfeljebb egy-két fokkal feljebb állítani. Ahhoz, hogy edzés közben ne érezzük magunkat kényelmetlenül a gépen, olyan spinning kerékpárt érdemes választani, mint az Impulse ECU7 professzionális kerékpár, mely kifejezetten kényelmes üléssel rendelkezik.

A létesítményüzemeltetők számára a minőségi szaktanácsadáson kívül a gépek kiválasztása, rendszeres ápolása és karbantartása is sarkalatos pont. A Mánia Fitness naprakész tudással rendelkező, folyamatosan képzett szakemberekből álló csapata magas színvonalú, ügyfélközpontú szolgáltatást kínál akár prémium minőségű új, akár felújított és használt fitness és edzőtermi gépekre van igény. Ezen felül lehetőséget biztosítanak a gépek szervizelésére, javítására és karbantartására is

Karszalag minden betegnek a kanizsai kórházban

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ támogatásával és sikeres pályázatoknak köszönhetően ismét egy nagy projekt indul a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórházban.
A belső úthálózat egy részét már felújították, biomassza erőmű létrehozását tervezik és minden osztályon lesz kézfertőtlenítő rendszer, valamint 75 új, gyors számítógépet vásárol az egészségügyi intézmény – mondta többek között a Zalai Hírlapnak Dr. Brünner Szilveszter főigazgató-főorvos.

(Fotó: Facebook)

„A csomagban egységes betegazonosító rendszert is kiépítenek a kórházban.
Minden beteg a felvételekor kap egy vonalkóddal ellátott karszalagot, így kórházi ápolása során gyorsan és pontosan beazonosítható lesz vonalkód-olvasók segítségével, az összes kórházi munkahelyen.
Ezzel a megoldással gyakorlatilag teljesen kiküszöbölhetővé válik az adat-, ne adj’ isten betegtévesztés.” – olvasható a ZH-ban.

 Egyénként úgy tudjuk, bizonyos osztályokon eddig is használtak karszalagot Nagykanizsán, de a karszalagozást most az összes osztályon be kívánják vezetni a kórházban.

Egészségügyi és szociális intézményeket fejlesztenek Nagykanizsán

Csaknem 300 millió forint támogatásból egészségügyi és szociális intézményeket korszerűsítenek, illetve építenek Nagykanizsán a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretéből.

Az önkormányzat MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint 209 millió forintot fordítanak az egészségügyi alapellátás fejlesztésére, a beruházások 2018 októberére készülnek el.
A költségek 100 százalékát fedező támogatásból felújítják a Nagyrác utcai háziorvosi rendelőt és a fogászati alapellátást nyújtó Szent Imre utcai fogorvosi rendelőt.
A Csengery utcában új, a gyermekorvosi rendelőnek és a védőnői szolgálatnak helyet adó épület készül.
A szociális ellátást szolgáló beruházásként, 80 millió forint támogatásból újítják fel a Zrínyi utcában az idősek klubja és a házi segítségnyújtás épületét.
A szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására csak részben képes időskorúak és más rászoruló felnőttek számára nappali elhelyezést és étkezést biztosító épület külső felújítása mellett átalakítják a belső tereket és kicserélik a berendezési tárgyakat a 2018. július végéig tervezett beruházás keretében. MTI

Pszichoterápia másképp

Előfordulhat, hogy olyan élethelyzetbe kerülünk, amelyben a korábban bevált stratégiákat nem tudjuk alkalmazni. Saját magunkkal szemben hajlamosak vagyunk szubjektív képet alkotni, így nem könnyű reálisan látni az adott helyzetet. Éppen ezért néha szükség van egy külső tükörre, amely segít, hogy torzítás-mentesen lássuk magunkat, észrevennünk és megértenünk saját viselkedésünket és kommunikációnk másokra gyakorolt hatásait.

Ezekről visszajelzést is kaphatunk a szakembertől. Sokszor nem tudjuk megmagyarázni még saját magunknak sem, hogy mi az, ami bánt minket, ami miatt rosszul érezzük magunkat a bőrünkben. Lelki problémáink fizikálisan is kihathatnak ránk, így nem árt időben segítséget kérni.

Ha olyan élethelyzetbe kerülünk, hogy tartósan nem látunk megoldást, szintén érdemes szakember segítségét kérni. Az önismeretünket is fejlesztik ezek a terápiás alkalmak, ezáltal tudatosabban kezelhetjük a problémákat és belső harmóniánk is helyreáll. Ennek első lépése, hogy könnyebben tudunk koncentrálni saját érzéseinkre, mások szándékait is sokkal reálisabban mérjük fel.

 

Az online pszichoterápiás konzultációnak számos előnye, hogy kényelmes, nem kell otthonunkat elhagyni, ha igénybe vesszük a szolgáltatást. Mindenek előtt diszkrét, az orvosi titoktartásnak megfelelő módon tárolják a kliensek dokumentációját. Terapeutát lehetősége van mindenkinek egyénileg az első benyomás, illetve szimpátia alapján megválasztani.

 

Mivel nincs előjegyzési idő, a páciensek gyorsan igénybe tudják venni a segítséget, a szakemberek többféle időpontban rendelkezésre állnak. Mindössze gyors internetkapcsolatra és van szükség, illetve videohívásra alkalmas eszközre, így máris elérhető a szolgáltatás.

Megyei neuropátiás centrum nyílt Nagykanizsán

Megnyílt a Zala Megyei Neuropathia Centrum Kanizsán. Az új központban a diabétesz egyik szövődményének számító idegsorvadás korai felismerése lehetséges, ez pedig jelentősen hozzájárulhat a lábamputációk számának csökkenéséhez. Magyarországon naponta 10 alsóvégtag-amputációt végeznek, a neuropátia több százezer cukorbeteget érinthet az országban.

Az idegsorvadás felismerését segíti a Wörwag Pharma Kft. által adományozott 4 millió forint értékű készülék, amely a hőérzékelés mértékét méri a vékony idegrostokon. Mint arra Dr. Kádár Éva ügyvezető igazgató rámutatott:

„A neuropátia előfordulása általában 25-50 százalék a cukorbetegek körében, amely, ha azt nézzük, hogy Magyarországon hét-nyolcszázezer cukorbeteg van, akkor legrosszabb esetben 400 ezer neuropátiás beteget jelenthet. Az amputáció és a lábfekély veszélye, valamint az abból adódó fertőzések nagyon komoly kihívást jelentenek az orvostudomány számára ezen betegség kezelésében.”

A Kanizsai Dorottya Kórházban különböző eszközökkel és módszerekkel eddig is kezelték a neuropátiás betegeket. A ma megnyílt centrum azonban minőségi továbblépést tesz lehetővé a szövődmény felismerésében.

„Nemcsak a betegség gyógyulásának fokát lehet vele vizsgálni, hanem látens formában, amikor a tünetek még nem alakultak ki, akkor is lehetővé teszi a diagnózist. Nagyon fontosnak tartjuk továbbá, hogy reményeink szerint ezt a készüléket nem csak a diabéteszes neuropátiás betegeknél használhatjuk fel, így reménykedünk a szűrővizsgálatok hatékonyságában is” – fogalmazott a Kanizsai Dorottya Kórház orvosigazgatója, dr. Németh László.

(Forrás: Kanizsa TV Fotó: Wikipédia)

Kórházi koszt Nagykanizsán

Szeptember 12-én posztolta ki a Kórházi koszt nevű Facebook oldal ezt a fotót.

A fénykép a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház rehabilitációs osztályán júliusban készült és az ebéd látható rajta.

A fotóhoz érkezett kommentek többsége pozitív jellegű.

„De mi a baj ezzel??? Tényleg kórházba mire számít valaki???? Ez guszta és elfogadható kórházi koszt. Szerintem. Máshol még ilyen sincs.” – írja egy hölgy.

Egy másik nő ezt fűzte hozzá.

„Semmi baj vele. Itt a pozitív példákat is mutatják. Kórházi koszt az oldal neve, nem az, hogy „kritizáljuk a kórházi ételeket”‘.

Ilyen vélemény is van.

„Még a tálalás is emberi! Respect!”

Elég nehezen lehet megtippelni, hogy mi lehet ez az étel, de az egyik kommentelő talán eltalálta.

„Szerintem Budapest szelet. Sertésszelet, gombás-paprikás-májas raguval a tetején.”

Azt is írták, hogy a kanizsai kórház ebédje „elmenne” egy külföldi egészségügyi intézményben is.

Azt is megfogalmazták, a tálaláson van mit javítani, de egy kórház azért mégsem egy többcsillagos étterem. Szóval a Kanizsai Dorottya Kórház ebédjével minden rendben volt.

A kanizsai kórházban valószínűleg még ennél is jobb lehet az étkeztetés, ugyanis pont a múlt héten számoltunk be arról, hogy korszerűsítették a nagykanizsai kórház konyháját és nővérszállóját.

1 36 37 38 39 40 45