Itt van Nagykanizsa legújabb edzőterme

nagykanizsa fitpoint mozgásközpont

A funkcionális edzőterem mellett egy új, korszerű 300 négyzetméteres CrossGym teremmel bővült a kanizsai Fitpoint Mozgásközpont.
A bővítést a vendégkör is igényelte, ugyanakkor természetesen a Fitpoint követi a trendeket. A régi órák megmaradnak, viszont azok kibővülnek olyanokkal, amelyek az új terembe kerülnek be. Naponta lesznek edzések, de elindítják a dinamikus jógát, ami Nagykanizsán még nincs.
A Fitpoint a Zrínyi út 15 szám alatt található.

Az idén szeretnének béremelést az egészségügyben

A Nemzetgazdasági Minisztériummal (NGM) még tartanak a tárgyalások az egészségügyben dolgozók többlépcsős béremelésről, de az emberi erőforrások minisztere azt szeretné, ha már 2016-ban elkezdődne a folyamat. Balog Zoltán az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában azt mondta, a költségvetésben most van egy olyan többlet, amelyet béremelésre szeretnének fordítani.

nagykanizsa kórház

A miniszter közlése szerint felkérte Ónodi Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkárt, hogy az ágazat szereplőivel – köztük az orvosi kamarával, a kórházszövetséggel és a szakszervezetekkel – üljön le tárgyalni arról, milyen ütemben és mértékben valósulhat meg a tervezett többlépcsős béremelés az ágazatban.
Balog Zoltán azt mondta: azt szeretné, ha már az idén megkezdhetnék a béremelést, amely aztán 2017-ben és 2018-ban folytatódhatna, és talán egy negyedik lépcsőt is hozzá tudnak tenni, ahogy korábban a tanárok négylépcsős béremelésénél.
A miniszter a műsorban felidézte: tárcáját érintően csak az egészségügyre több száz milliárd forint forrás jut. A köznevelésre is százmilliárd forint feletti összeget vonnak be, de emellett a szociális és kulturális ágazatban is szeretnének béremelést.
A miniszter a Kossuth rádió 180 perc című műsorában az egészségügyi béremelésről azt mondta: az államtitkár a jövő héten kezdik a tárgyalásokat, és a tervek szerint júniusra már pontosan lehet majd tudni, mely területeken mekkora és milyen ütemezésű lesz az emelés. Ha már idén is lesz, akkor ahhoz módosítani kell az idei költségvetést – tette hozzá.
Balog Zoltán szerint a rezidenseknél és a fiatal szakorvosoknál – akik vállalják, hogy az állami egészségügyben dolgoznak – rendben vannak a bérek, most az a cél, hogy az idősebb orvosok bérét felzárkóztassák erre a szintre. Az ápolóknál 3-4 éves bérfelzárkóztatási programot szeretnének, és a szociális dolgozóknál is emelni kell a fizetéseket. MTI

Új CT a Zala Megyei Kórházban

A sugárvédelmi engedély birtokában kedd délután üzembe helyezték az új komputertomográfot (CT) a Zala Megyei Kórházban, ahol január vége óta szüneteltek a CT-vizsgálatok.
Az egészségügyi intézmény az MTI megkeresésére kedden azt közölte: az Országos Atomenergia Hivatal kiadta a kórháznak az új CT-berendezés üzemeltetéséhez nélkülözhetetlen sugárvédelmi engedélyt, így kedd délután megkezdődhetett a fekvőbetegek CT-vizsgálata, szerda reggel pedig elindult az ambuláns betegellátás is, megszűnik tehát a páciensek utaztatása a keszthelyi és a nagykanizsai kórházba.

zala megyei kórház ct
A zalaegerszegi kórház közleménye kitér arra is, hogy a korábbinál nagyobb kapacitású komputertomográf fogadásához megerősítették a födémet, hogy az egy tonnával nehezebb eszköznek megfelelő teherbírást garantáljon. A pácienseknek nagyobb várótermet, a gyorsabb vizsgálathoz pedig két új öltözőt is kialakítottak.
Az előírások szerinti sugárvédelmet már az átalakítás első fázisában sikerült elérni, így emiatt további beavatkozásokra nem volt szükség. A kórház mérési eredményeit az atomenergia hivatal mérései megerősítették, az engedély ezen adatok alapján készült el. Az új, nagyobb kapacitású, pontosabb diagnosztikára lehetőséget adó berendezés üzemelése tehát a betegeknek és dolgozóknak teljesen biztonságos – írták.
Az MTI azért kereste meg a Zala Megyei Kórházat, mert az RTL Klub híradója vasárnap arról számolt be: január vége óta szünetelnek a CT-vizsgálatok a zalaegerszegi intézményben, mivel a korábbi készülék helyére megvásárolt új berendezés sugárvédelmi engedélyét még nem adták ki. A betegeket ezért Nagykanizsára és Keszthelyre kell vinni.
A Zala Megyei Kórház közölte: a korábbi, több mint tíz évet szolgáló CT-berendezés elhasználódott, január utolsó napjaiban pedig végképp tönkrement. Január 1-től ugyanakkor – a betegek biztonságának garantálásáért – jogszabályváltozás miatt tovább tartott a sugárvédelmi engedély kiadása, ezért húzódott el a zalaegerszegi készülék üzembe helyezése. MTI

(Fotó: Zala Megyei Kórház – Facebook)

Kórházi koszt Nagykanizsán

nagykanizsa-kórházi-koszt

A napokban jelent meg egy tavaly decemberben készült fotó a Kórházi koszton ezzel a felirattal:

„2015. december
Nagykanizsa, Kanizsai Dorottya Kórház, urológia
vacsora: „egy szelet kenyér, 2 szelet vékony szalámi, egy kicsi margarin, és egy nagy darab retek”

És ezzel a kommenttel:

„Csodás vacsorám…. az a vicc benne hogy mikor hozták be egy néni szegény fogatlan volt… megkérdezte a nővértől most mit csináljon ezzel?! (Retekkel) Erre a nővérke „szopogassa el” köszönjük szépen!”

Ápolók napja a kanizsai kórházban

Hétfőn a Magyar Ápolók Napja alkalmából szakmai napot szerveztek a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórházban.

Az eseményen járt az MTI fotóriportere Varga György is.

Nagykanizsa, 2016. február 22. Fejes Sándorné gyógytornász a tízhónapos Korinát tornáztatja a Kanizsai Dorottya Kórház rehabilitációs osztályán, Nagykanizsán 2016. február 22-én. A kórházban szakmai napon tartottak a magyar ápolók napja alkalmából. MTI Fotó: Varga György

Fejes Sándorné gyógytornász a tízhónapos Korinát tornáztatja a Kanizsai Dorottya Kórház rehabilitációs osztályán, Nagykanizsán 2016. február 22-én. A kórházban szakmai napon tartottak a magyar ápolók napja alkalmából. MTI Fotó: Varga György

 

Nagykanizsa, 2016. február 22. Tubolyné Sifter Szivia gyógytornász egy beteget tornáztat a Kanizsai Dorottya Kórház rehabilitációs osztályán, Nagykanizsán 2016. február 22-én. A kórházban szakmai napon tartottak a magyar ápolók napja alkalmából. MTI Fotó: Varga György

Tubolyné Sifter Szivia gyógytornász egy beteget tornáztat a Kanizsai Dorottya Kórház rehabilitációs osztályán, Nagykanizsán 2016. február 22-én. A kórházban szakmai napon tartottak a magyar ápolók napja alkalmából. MTI Fotó: Varga György

Hétvégi kalandtáborokat szerveznek beteg gyerekeknek Szabadicsék

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Krónikus beteg és gyógyulófélben lévő gyerekeknek szerveznek hétvégi kalandtáborokat Zalaszabarban, ahol elsőként a zalaegerszegi és a nagykanizsai kórház betegei vehetnek részt a gyógyulásukat segítő, országosan egyedülálló programban.

A kedden Zalaegerszegen, a Zala Megyei Kórházban tartott sajtótájékoztatón Szabadics Zoltán, a zalaszabari szabadidőpark és az ott felépített gyerektábor tulajdonosa elmondta: már évek óta szerveznek egyhetes nyári táborokat olyan gyerekeknek, akik élethelyzetük, sorsuk miatt nem nagyon részesülhetnek hasonló élményben. A jótékonysági alapon, támogatók által és a kalandpark bevételéből finanszírozott táborokban eddig több száz gyerek vehetett részt: köztük jó magaviseletű tanulók, kárpátaljai diákok, daganatos, illetve szívbeteg gyerekek.

Az egészségügyi szakemberek felvetésére indítanak idén először a tanév közben is háromnapos hétvégi kalandtáborokat, így áprilisban először a Zala Megyei Kórház fiatal páciensei, májusban pedig a Kanizsai Dorottya Kórházban vagy más intézményben kezelt – és különösen nagy odafigyelést igénylő – epilepsziás gyerekek vehetnek részt a programokon. Szabadics Zoltán jelezte azt is: a feleségével közösen irányított és számos önkéntes segítségével működtetett táborozások számát a továbbiakban bővíteni szeretnék asztmás, cukorbeteg és más krónikus betegségben szenvedő kicsik számára is.

Halász Gabriella, a Zala Megyei Kórház főigazgatója azt mondta: Zalaegerszegen működik a régió egyetlen gyermek rehabilitációs osztálya, s az itt kezelt fiatalok számára különösen fontos a törődés élménye. Brünner Szilveszter, a Kanizsai Dorottya Kórház főigazgatója szerint a kezdeményezés azért is kiemelkedő, mert „nem kifogásokat, hanem megoldásokat keres” a problémákra, miközben maradandó emléket jelent a táborozáson résztvevőknek.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a megyei kórház betegeinek táborozását az OTP Bank, az epilepsziásoknak szervezett programot pedig a zalaegerszegi Burján házaspár anyagi támogatásával valósítják meg. A kezdeményezéshez a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum is csatlakozott. MTI

Így segíthetsz az ötéves nagykanizsai Miának!

delfinterápia

Nemrég hírül adtuk, hogy egy nagykanizsai kislánynak 2 millió forintot szeretnének összegyűjteni delfinterápiára. Az ötéves Mia koraszülött volt, kétszer is újra kellett éleszteni.

Majd kétoldali agyvérzést kapott, légmelle és tüdővérzése is volt. A Nagy-Bozsoky család segítséget kér – írtuk cikkünkben.

Kedden sajtótájékoztatót tartottak a kanizsai városházán, ahol elmondták, Mia és a család mellé állt a zalai „Korán érkeztem” Közhasznú Egyesület a Koraszülött Gyermekekért és Családjukért szervezet és Dénes Sándor polgármester is, aki elmondta, hogy a város cégvezetői felé  jelezte, segítsenek.

A delfinterápiára 2 millió forintot szeretnének összegyűjteni.

A számlaszám a következő:

Számlatulajdonos: „Korán érkeztem” Közhasznú Egyesület a Koraszülött Gyermekekért és Családjukért

Számlaszám: 10404900 – 50526572 – 67881019

Nemzetközi számlaszám(IBAN): HU38 1040 4900 5052 6572 1019

SWIFT kód: OKHBHUHB

Megjegyzés: „MIA JAVÁRA”

Aki tud, segítsen!

(Videó: Kanizsa TV)

Utálják, egyben tisztelik a kanizsai kórházat a Facebookozók

A Facebook több helynek generált automatikusan oldalakat, így a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórháznak is.
Ide aztán a látogatók rendre felposztolják gondolataikat, fotóikat, érzéseiket, miegymást…

nagykanizsa kórház
Néhány FB-os vélemény, gondolat a kórházról:

– Köszönöm szépen a sűrgősségi osztály dolgozóinak és a mentősöknek amit ma értem tettek!!!Köszönjük a munkájukat!!!
– Az az erzes amikor az emberek itt orulnek hogy hazamehetnek en meg itt rohadok meg egy ideig ..felbecsulhetetlen.
– Talán egyszer kijutok innen..
– Aki megéli a rosszat csak az tudja, igazán értékelni a jót.
– Do jo latni! Sok emlek fuz engem ide ,ugye a munkam kapcsan is nagyon sok hosszu evet dolgoztam itt es nagyon hianyzik…Hiaba is akarnak ujra dolgozni mar nem    megy,mert leszazalekoltak…:(((
– Ha nem lettel volna beteg, nem ismerkedhetunk volna meg. Azert megis van mindennek jo oldala.
– ….”mert Isten a lagnagyobb csatákat mindig a legnagyobb harcosainak adja”
….mert bennem van a csakazértis Innen puszcsiiiiiii MINDENKINEK!!!!!

És még egy kis ráadás:

– Kitartas Tinka, a nehezén már túl vagy!! Csak keményen Csajszi, Görl Pávör!!!
– Ehj ez az Attila bácsi igen egy hibás droid ha folyton szervizelik
– vervetel meg vizsgalatok meg rontgen meg minden fos
– Go altató orvos
– Jobbulást !! Előfordul hogy ilyen mozgalmasra sikerül a szülinap is !! – a balesetek nem nézik a naptárt !!
– Nyomorult kórházba bmeg 2órája várunk és semmi nem történt pedig megint időpontra jöttünk -.-” a villám vágja meg ezt a kórházat
– Nehidd, hogy mashol jobb a helyzet:Svedorszag, korhazi varoterembe ultettek le az alakot aki bement, mert nyomast erzett a mellkasan. Ott halt meg a varoteremben

Emberi sorsok, születések, újjászületések, halálok, gyász,  balul elsült házibulik, balesetek, várakozások – ilyeneket osztanak meg emberek a kanizsai kórház nem hivatalos Facebook oldalán. Ez pedig nem más, mint a posztolók pro és kontra véleménye, maga a kozmetikázatlan mai magyar valóság.

Jótékonysági kupával segítenek az újszíves nagykanizsai kisfiúnak

nagykanizsa újszíves kisfiú

Január 30-án jótékonysági focikupával segítenek Nagykanizsán a 12 éves újszíves kanizsai Salamon Dávidkának.

A jó üggyel kapcsolatban létrehoztak  egy Facebook eseményt is, ahol ezt írták:

„Tisztelt Csapatok, Szurkolók!!!
Még nem esett szó arról, hogy kiért fogunk össze január 30-án!!!
Kis hősünk (merthogy hős, arra majd Ti is rájöttök!) 12 esztendős és Salamon Dávidkának hívják!!!
Lényegében az elmúlt 12 évet végigharcolta…
Nem azért, mert nagy dolgokra vágyott…
Pusztán élni akart, és él is!!!
Mert nem adta fel….Soha…
Küzdelme példaértékű…
Ahogyan Édesanyjáé is…
Együl neveli Dávidkát..
Egy bérlakásban…
Erika siket és beszédében korlátozott..
Dávidka pedig átesett egy szívátültetésen…
A teljes történetet itt olvashatjátok!!
http://zaol.hu/hirek/szivszorito-szivdobbanasok-1702782
Mint az a cikkből is kiderül,Dávidka speciális étrenden él!
Ezért a Torna történetében először, segítséget kértünk és kapunk majd a bevásárláshoz, hogy biztos olyan élelmiszerek kerüljenek átadásra, amit Dávidka is megehet!
Szervezés alatt van, hogy a Tornán ott legyenek Erikáék, de ez majd Dávidka állapota és orvosai fogják eldönteni…
Kapunk majd egy listát azokról az élelmiszerekről, amit fogyaszthat Dávid, ezt ki fogjuk tenni, hogy aki akar és tud, az adományával hozzá tudjon járulni Dávidka és Édesanyja 2016-os esztendejének könnyebb indulásához!!!
Gyertek minél többen játszani,szurkolni!!!
Focizz, hogy segíthessünk!!!”

Aki tud, segítsen! Köszönjük szépen!

(Fotó: Facebook)

1 39 40 41 42 43 45