Mit tehetünk, hogy megelőzzük, illetve hogyan kezeljük a korróziót?

(x) A rozsda nemcsak felületi esztétikai probléma, de komoly károkat is okozhat a különféle fémtárgyak esetén, idővel meggyengíti és tönkre is teszi azokat, és akár még az egészségünkre is ártalmas lehet. 

Mi okozza a rozsda megjelenését, milyen körülmények kedveznek a korróziónak? Milyen fémek érintettek, és melyek azok, amelyeket elkerül? Hogyan védekezhetünk ellene, illetve mit tehetünk, hogyan távolíthatjuk el, ha már megjelent? A MesterekFutára bel- és kültéri fémfestékei között nemcsak gyönyörű színű, de korróziógátló tulajdonságokkal is felvértezett festékeket találsz. Számos fontos kérdés, amelyekkel nem árt tisztában lenni, hogy fel tudjuk venni a kesztyűt ellene. Cikkünket ennek a témának szenteljük, tarts velünk, és tudj meg róla mindent!

Ideális körülmények

A rozsda egy kémiai reakció, egy levegőn végbemenő oxidációs folyamat, amely a nedvességgel érintkező védtelen vasfelületeket érinti. 

Napjainkban egyre több területen alkalmazunk gondozásmentes alumíniumot, amely ellenáll a korróziónak, és a gyártáskori felületkezelést követően különösebb utógondozást nem igényel. De ugyanígy nem fenyegeti az aranyat, a platinát, az ezüstöt vagy a rezet, ezek is dacolnak az idővel és az időjárási körülményekkel. Az acél, a vas és ötvözetei azonban reakcióba lépnek a levegővel, oxidálódnak, ami korróziót, az anyag pusztulását okozza.

A nedvesség/magas páratartalom vagy a sós víz hatására hatványozottabban megindul és fokozódik a rozsdásodás. Ha ezzel tisztában vagy, tudhatod, hogyan előzheted meg.

Miért probléma a rozsda?

A barnás-vöröses rozsdás tárgyak csúnyák, igénytelen megjelenésűek, de nemcsak a felszínt támadja, hanem a teljes szerkezetet érinti, hatására meggyengülnek, veszítenek a stabilitásukból, eltörnek vagy elromolnak, használhatatlanná válnak a tárgyak. De az élelmiszerekkel érintkező rozsdás tárolók, edények az egészségünkre is veszélyesek lehetnek. 

Gyakran érinti az autók alvázát, ajtóit, felnijeit, hiszen ezek érintkeznek leginkább a felsózott, latyakos utakon a sóval és a nedvességgel, aminek hatására elindul és védelem nélkül végbemegy a korrodálódás. 

Hogyan távolítható el a rozsda?

Amint felfedezed a rozsdát egy tárgyon, alaposan tisztítsd meg, távolítsd el róla, majd attól függően, hogy milyen mértékű, vastagságú, több lehetőség közül választhatsz. Vastagabb lerakódás esetén a csiszolás elkerülhetetlen, ha pedig inkább a feloldása mellett döntesz, akkor több opció közül választhatsz.

Házilag is készíthetsz rozsdaeltávolító szert ecet, citromlé vagy citromsav segítségével, de a kóla is nagyszerű lehet rá. Nagyobb felületek esetén speciális rozsdaoldó anyagok is a rendelkezésedre állnak, ráadásul ezek egy része nem csak leoldja, de védőbevonattal is ellátja a felületet. A rozsdamarás is egy megoldás, bár hosszadalmasabb.

A megelőzés érdekében tartsd tisztán és szárazon az érintett eszközöket, tárgyakat, szerkezeteket, illetve kezeld a felületüket korróziógátló festékkel! 

Ráhajtott a vasúti sínre, majd tolatva letörte a sorompót Nagykanizsán

A 60 éves, csurgói férfi 2024. október elején a reggeli órákban személygépkocsival közlekedett Nagykanizsán, az Ady utcában, a vasútállomás felől a Szemere utca irányába.

Amikor az Ady utcában található kereszteződésnél elhelyezett, fénysorompóval és félsorompóval is ellátott vasúti átjáróhoz ért, a szükséges körültekintést elmulasztotta és figyelmetlenségből későn észlelte az átjárót biztosító berendezés tilos fényjelzését, ezért fékezése ellenére behaladt gépkocsijával a vasúti átjáróba, majd annak területén megállt.

(Fotó: archív. Google Maps)

Ezt követően hátramenetbe kapcsolt és kitolatott a vasúti átjáróból, miközben nekiütközött a félsorompó éppen leereszkedő „a”-jelű csapórúdjának. A csapórúd az ütközés következtében letört.

A férfi cselekményével megszegte a KRESZ-ben foglaltakat – miszerint vasúti átjáróban megállni és hátramenetet végezni tilos – illetve a vasúti közlekedésben részt vevők testi épségének biztonságát is veszélynek tette ki, továbbá a MÁV Zrt.-nek is anyagi kárt okozott.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség a férfivel szemben közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat – tudatta honlapunkkal dr. Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, sajtószóvivője.

Kapcsolódó

Rangos szakmai elismerésben részesült Nagykanizsa a Virágos Magyarország versenyen

„Idén újabb rangos szakmai elismerésben részesült Nagykanizsa a Virágos Magyarország versenyen!

A ma este Budapesten tartott díjkiosztó ünnepségen városunk újabb elismerésben részesült, mégpedig a MATE (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) szakmai díját kaptuk közterületeink magas színvonalú üzemeltetéséért.

A díjkiosztón Konrád-Németh Cecília főkertésszel vettünk részt, akinek ezúton is köszönöm a magas színvonalú munkát. Mellette még külön köszönet illeti a szakmai díj odaítéléséért Csendes Tamás közterület-gondozási vezetőt, aki a belterületi zöldterületeink gondozását végző csapatot vezeti a Netta-Pannóniánál.

És természetesen a Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt. és a NFV-Pannonia Cégcsoport munkatársainak a mindennapokban végzett nélkülözhetetlen munkájukat!

Nélkülük nem kaphattuk volna meg három éve a Virágos Magyarország fődíját, és idén ezt a szakmai díjat. Köszönöm, hogy nap mint nap azért dolgoznak, hogy szépek legyenek városunk közterei, zöldfelületei!” – tudatta Facebook oldalán szombaton Horváth Jácint nagykanizsai polgármester. (Fotó: Horváth Jácint – Facebook)

Kapcsolódó

Leharapta felesége ujját, Nagykanizsán tárgyalják az ügyét

A vád szerint a vádlott és felesége 1980 óta házasok. A férfi kamionsofőrként dolgozik, munkája miatt többször volt távol, féltékenykedett, s emiatt a sértettet sokszor a rokonokkal is figyeltette.

A nő még 2023. december 17-én délelőtt elment Balaton-parti otthonukból azzal, hogy a temetőbe indul.

A férje utána ment, s felesége autóját észrevette egy helyi férfi házánál, ahová bement és felszólította a sértettet, hogy menjen haza.

Mivel a nő ennek nem tett eleget, a vádlott felkapta a nő telefonját és kifelé indult a házból.

Felesége az udvaron érte utol és elkezdte hátrahúzni férje pulóverének kapucniját, kezével pedig az arca felé nyúlt, hogy megállásra késztesse.

Amikor a nő keze a vádlott szája elé került, a férfi olyan erővel megharapta a sértett gyűrűsujját, hogy körömperce részlegesen levált.

Ezután a férj távozott a helyszínről, feleségének pedig az ismerőse nyújtott segítséget.

A nő gyűrűsujjának körömpercét végül amputálni kellett.

Az ügyet november 28-án tárgyalják a Nagykanizsai Járásbíróságon, ahol elsőfokú nyilvános előkészítő ülés során a vádlott kihallgatása várható – olvasható a Zalaegerszegi Törvényszék nyilvános tárgyalási jegyzékében.

Kapcsolódó

Rendszeresen LEGO-t lopott a tanuló

A 20 éves, még tanuló keszthelyi férfi még 2023 júliusában és augusztusában, rendszeresen megjelent két nagyobb áruházlánc helyi üzleteiben, ahol különböző LEGO építőjátékokat lopott el úgy, hogy az építőjáték-darabokat tartalmazó tasakokat kivette a dobozukból, a hátizsákjába rejtette, és fizetés nélkül távozott az áruházból.

A vádlott ilyen módon közel 200.000,- forint értékű építőjátékot lopott el.

Utolsó alkalommal, 2023. augusztus 19-én reggel egy 17.000,- forint értékű játékot próbált meg eltulajdonítani, azonban az áruház biztonsági őre felfigyelt a vádlott gyanús viselkedésére, ezért a kasszától való távozása után feltartóztatta és kérdőre vonta a vádlottat.

A vádlott hátizsákjában megtalálásra került a kifizetés nélkül elvitt az építőjáték.

Az ügyben a napokban Keszthelyi Járási Ügyészség lopás vétsége miatt emelt vádat a férfivel szemben – tudatta honlapunkkal dr. Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, helyettes sajtószóvivője.

Kapcsolódó

Megadta a csalóknak kódokat a zalai nő, közel 2 millió tűnt el a számlájáról

Csalók egy zalaegerszegi asszony hiszékenységét használták ki, és majdnem 2 millió forintot vettek le a számlájáról. A rendőrség a Mátrix Projekt keretében kiemelt figyelmet fordít az online csalások felderítésére.

November 8-án délelőtt egy zalaegerszegi nőt hívtak fel, hogy 800 ezer forintot nyert nyereményjátékon. A sértettet megpróbálták rávenni, hogy lépjen be a netbankjába, és emelje meg a limitet, de az asszony két alkalommal is megszakította a hívást.

A csalók azonban tovább próbálkoztak. Egyikük banki alkalmazottnak kiadva magát azt állította, hogy csalás áldozata lett.

A nyugdíjas belépett az interneten a banki alkalmazásába, megadta a szükséges azonosítókat és a CVC-kódot, így az elkövetők majdnem 2 millió forintot utaltak el a számlájáról.

Az ügyben a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság eljárást indított csalás bűntett miatt.

A sértetté válás elkerülése érdekében, kérjük, fogadják meg tanácsainkat! 

  • Soha ne töltsenek le ismeretlen programot vagy applikációt számítógépükre, mobiltelefonjukra, főleg ne egy linkre kattintva!
  • Soha ne adják meg bankkártyaadataikat, felhasználói fiókjuk azonosítóit, jelszavaikat e-mailben, sms-ben vagy telefonon érkező kérésre! 
  • Legyenek éberek! Gyanakodjanak, ha a visszautasíthatatlan ajánlat túl szép ahhoz, hogy igaz legyen!
  • Ha idegenek a banki adataikat, kódjaikat kérik, vagy a számlájukkal kapcsolatos pénzforgalomról érdeklődnek, bontsák a vonalat, hívják fel bankjuk ügyfélszolgálatát az információs vonalon, és kérdezzék meg, valóban van-e elintéznivalójuk, függőben lévő tranzakciójuk!

Az online térben elkövetett csalások megelőzéséről további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál – hívta fel a figyelmet a Rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Az ünnepi alkalmat követő másnap

(x) Sokféle alkalom adhat okot az ünneplésre, és ilyenkor szinte kötelező elem a koccintás is. Ezek az összejövetelek, legyen az családi, baráti esemény, ünnep vagy szurkolás, megismételhetetlenek. Ilyenkor azonban könnyebben előfordulhat, hogy többet iszunk a kelleténél. Mit tehetünk ilyenkor?

Alkoholfogyasztás kompromisszumok nélkül

Ma már van rá lehetőség, hogy kompromisszumok nélkül merjünk megélni egy ilyen ünnepi alkalmat, és az alkoholfogyasztás ne arról szóljon, hogy rettegünk a másnaposság kellemetlen velejáróitól. Fontos azonban, hogy alkoholos italokat mindig felelősséggel igyunk, hiszen a hosszú távú káros hatásaitól semmi sem véd meg. 

Mi okozza a másnaposságot?

A másnaposságot az acetaldehidnek “köszönhetjük”. Ez egy mérgező vegyület, ami akkor keletkezik, amikor a máj megkezdi a bevitt alkohol lebontását. 

Ez a lebontó folyamat rendkívül bonyolult és összetett. Szervezetünk több lépésben képes csak teljes mértékben semlegesíteni az alkohol káros jelenlétét, ehhez pedig időre van szüksége. 

Az első lépés akkor kezdődik, amikor az italunk megérkezik a gyomorba. Az itt megkezdődő lebontásba a máj is besegít, ennek eredménye lesz az acetaldehid. A második lépésben ugyanis ezt fogja tudni a máj – ekkor már nagyjából egyedül – tovább bontani ecetsavra.

Az ecetsav pedig már egy teljesen ártalmatlan vegyület, amit a szervezet energiaként hasznosítani tud. 

Miért fontos a mértékletesség?

A máj csak kis mennyiségű alkohol lebontására képes úgy, hogy a másnaposság tünetei ne alakuljanak ki. Eredetileg ez a funkció azért alakult ki, hogy az erjedésnek indult, elfogyasztott gyümölcsökben lévő alkohollal megbirkózzon a szervezet – azonban a máj képességének a határai is ehhez mérten alakultak ki.

Ha tehát mértékletesen iszunk alkoholos italokat, azzal felelősségteljesen járunk el, ugyanis támogatjuk vele a májunkat. Természetesen ettől függetlenül adódhatnak olyan helyzetek, mint egy ünnepi összejövetel, amikor a kelleténél egy kicsit többet iszunk, és jogos félelemmé válik a másnaposság. Szerencsére azonban ma már van erre is megoldás.

Mivel segíthetjük szervezetünket az alkohol lebontásában?

Ha több alkoholt fogyasztunk, mint amennyivel a máj elbír, olyan mennyiségű acetaldehid keletkezik, ami kialakítja a másnaposság tüneteit, és jön a kínzó fejfájás, hányinger és émelygés. Ezek akár egy napig is velünk lehetnek, amíg a máj le nem bontja az acetaldehidet ecetsavra. 

Ha szeretnénk felgyorsítani a folyamatot, tudnunk kell, mire van szüksége a májnak. Az acetaldehid ecetsavvá alakításához egy cisztein nevű aminosavat használ, amit a szervezetünk ugyan képes előállítani, de csak lassan és nagyon kis mennyiségben. Így tehát ha kívülről kiegészítjük szervezetünk ciszteinkészletét, akkor azzal támogatjuk a máj alkohollebontó tevékenységét. Ehhez csak annyit kell tennünk, hogy a megfelelő, ciszteintartalmú étrend-kiegészítőt bevesszük még este, az alkoholfogyasztás után.

Így egy ünnepi alkalom sem fog másnap fejfájást okozni.

2024 harmadik negyedévében nagyot zuhant a beruházások teljesítménye

A beruházások volumene 2024 harmadik negyedévében a nyers adatok szerint 15,4 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest – közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan kiigazított adatok alapján – a beruházások értéke összehasonlító áron 2,5 százalékkal mérséklődött.

(A fotó illusztráció)

A nemzetgazdasági beruházások teljesítménye a szezonálisan kiigazított adatok szerint 14,9 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A beruházások mérséklődéséhez a legnagyobb mértékben a feldolgozóipar, a szállítás, raktározás, valamint az oktatás járult hozzá.

A visszaesést az ingatlanügyletek, illetve az energiaipar növekvő beruházási aktivitása mérsékelte – jelentette a KSH. (MTI)

Havazás: elakadt járművek, kidőlt fák adtak munkát a zalai tűzoltóknak

A csütörtök éjszaka kezdődött havazás pénteken elsősorban a hajnali és a kora reggeli órákban adott munkát a vármegye tűzoltóinak.

Leginkább kidőlt fákhoz és elakadt járművekhez riasztották a zalai egységeket. Személyi sérülés egyik esetben sem történt.

03:39 | Rezi: Letört faágak akadályozták a közlekedést Rezi külterületén. A keszthelyi hivatásos tűzoltók eltávolították az ágakat. 

04:15 | Nemesapáti: Tizenöt méter magas fa dőlt a 76-os útra, Nemesapáti külterületén. A zalaegerszegi hivatásos tűzoltók motoros láncfűrésszel eltávolították a fát. 

04:16 | Tormafölde: Kidőlt fa akadályozta a közlekedést a 7539-es úton, Tormafölde külterületén. A lenti hivatásos tűzoltók motoros láncfűrésszel távolították el a fát.  

04:26 | Zalaszabar: Elakadt a havas úton egy kisteherautó Zalaszabaron, a Deák Ferenc úton. A zalakarosi hivatásos tűzoltók kéziszerszámokkal kiszabadították, majd félrevontatták a járművet, megszüntetve ezzel a forgalmi akadályt. 

04:29 | Kercaszomor: Forgalmi akadályt képezett egy kidőlt fa Kercaszomor külterületén. A bajánsenyei önkéntes tűzoltók eltávolították a fát.

04:34 | Zalaszentbalázs: Négy fa dőlt a 7534-es útra Zalaszentbalázs külterületén. A forgalmi akadályt a nagykanizsai hivatásos tűzoltók szüntették meg. 

04:46 | Zalaszabar: Két kidőlt fa okozott forgalmi akadályt Zalaszabar külterületén. A zalakarosi hivatásos tűzoltók motoros láncfűrésszel távolították el a fákat.

04:57 | Bázakerettye: Elakadt a havas úton egy távolsági autóbusz Bázakerettyén, a Petőfi úton. A letenyei hivatásos és a bázakerettyei önkéntes tűzoltók kivontatták a buszt, amely folytatni tudta útját. 

05:08 | Bezeréd: Elakadt egy busz Bezeréden, a Dózsa György utcában. A zalaegerszegi hivatásos tűzoltók lapáttal megtisztították az úttestet, így a busz folytatni tudta útját.  

05:16 | Kányavár: Fenyőfa dőlt az úttestre Kányavár külterületén. A lenti hivatásos tűzoltók motoros láncfűrésszel szüntették meg a forgalmi akadályt.  

05:30 | Szőkedencs: Tizenöt méter magas fa foglalta el a 7-es főutat Szőkedencs külterületén. A helyi önkéntes tűzoltók eltávolították a fát.

06:14 | Eszteregnye: Kidőlt fa okozott forgalmi akadályt a 7-es főúton, Eszteregnye térségében. A nagykanizsai hivatásos tűzoltók eltávolították a fát. 

06:17 | Szőkedencs: Kidőlt fát távolítottak el az úttestről a helyi önkéntes tűzoltók a 7-es főúton, Szőkedencs külterületén. 

06:20 | Egervár: Kidőlt fa akadályozta a közlekedést a 74-es főúton, Egervár közelében. A zalaegerszegi hivatásos tűzoltók kéziszerszámokkal és motoros láncfűrésszel távolították el a fát. 

06:22 | Nagykanizsa: A bejárati ajtó zárjának meghibásodása miatt nem tudott bejutni kisgyermekéhez az egyik szülője Nagykanizsán, egy Garay utcai társasházban. A város hivatásos tűzoltóinak műszaki segítségével a szülő bejutott gyermekéhez, akinek nem esett baja. 

06:40 | Kistolmács: Kidőlt fa okozott forgalmi akadályt Kistolmács külterületén. A letenyei hivatásos tűzoltók eltávolították a fát. – tudatta honlapján a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. (Fotók: Zala Katasztrófavédelem)

Sok támogató segíti a nagykanizsai állatmenhely fejlesztését

Mintegy 700 ezer forintnyi pénz- és 400 ezer forintnyi tárgyadomány érkezett az Élettér Állatmenhely számára az elmúlt csaknem egy hónap alatt – adta hírül a Kanizsa Médiaház.

A csatornázási munkálatok java már elkészült. A beruházás összértéke 5 és 6 millió forint között mozog, ennek kigazdálkodásához továbbra is várják az emberek segítségét.

(Fotó: Kanizsa Médiaház)

A négy felújítandó kennelsor közül már csak az utolsón dolgoznak a szakemberek, azonban a hideg és immár esős időjárás nagyban megnehezíti a munkafolyamatot.

A menhely vezetősége azonban pozitív, ez a rengeteg támogatásnak, adománynak is köszönhető.

Az adományok nagyjából össze vannak adva, 700 ezer forint körüli pénzösszeg jött adományként, amit utalással kaptunk, illetve olyan 300-400 ezer forint körül vannak a tárgyadományok, a sóder, a cement, ilyesmik.

Az egész munka az körülbelül ilyen 5 és fél, 6 millió forintba fog kerülni, ebből 2 és fél környékén már ki van fizetve, a többi az még hátravan, azt nagyjából nekünk kell majd kifizetni – mondta el Varga Károlyné, az Élettér Állat és Természetvédelmi Egyesület a nagykanizsai médiának.

A teljes cikk illetve a videó itt tekinthető meg: Rengeteg a támogató, sokan segítik az Élettér Állatmenhely fejlesztését.

Kapcsolódó

1 84 85 86 87 88 934