Önkormányzati mandulaültetvénnyel erősítenek a Balatonnál

Másfél hektáros mandulaültetvényt adtak át Balatonakalin magyar gazdaságnak kiemelkedő prémiumtermékekre van szüksége, ezt teremtheti meg a most telepítendő másfél hektáros mandulaültetvény – jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára hétfőn Balatonakalin, az ültetvény első fájának elültetése alkalmából tartott sajtótájékoztatón.

mandula

Feldman Zsolt elmondta, hogy a másfél hektáros önkormányzati tulajdonban lévő mandulaültetvény megteremti az alapját egy nagyobb szabású projektnek, amely szintén Balatonakalin, egy 65 hektáros területen valósulhat meg a közeljövőben. A mandulaültetvény területén kísérleti telep létesítését is tervezik, amely a foglalkoztatás bővülését és a feldolgozóipar fellendítését eredményezheti – hangsúlyozta Feldman Zsolt.

A Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára Balatonakalit olyan településnek nevezte, ahol komoly értékteremtés zajlik, és azt bizonyítja, hogy az innováció akkor sikeres, ha az a közösséget szolgálja.  Feldman Zsolt azt hangsúlyozta, hogy a „magyar gasztronómiában tátongó űrt” sikeresen szüntetheti majd meg a balatonakali mandula. Koncz Imre, Balatonakali független polgármestere úgy fogalmazott, hogy „egy kis település nagy ünnepe” a 466 darabos mandulaültetvény megteremtése, mely szavai szerint a legnagyobb önkormányzati tulajdonban lévő ilyen létesítmény, ahová a közeljövőben egy feldolgozó üzemet is terveznek.

A polgármester felidézte, hogy Balatonakalin szaporították ki 1960-ban az akali 60-as papírhéjú mandulát, hozzátéve, hogy a településen mindig is komoly hagyományai voltak a mandulatermesztésnek. Ennek a hagyománynak az ápolását jelentette, amikor 2011-ben elhatározta a képviselő-testület a mandulaültetvény létrehozását és saját területet szerzett ennek megvalósítása érdekében – hangsúlyozta Koncz Imre.

Az érintett minisztériumok és szervezetek megállapodása értelmében megindult az a folyamat, amelynek eredményeként a település 65 hektáros területe szintén önkormányzati tulajdonba kerülhet a közeljövőben, ahol még nagyobb mennyiségben folyik majd a mandulatermesztés – fogalmazott a polgármester. MTI

A nagykanizsai tettlegesség csaknem emberéletet követelt

Egy ötvenes éveiben járó férfi a nagykanizsai autóbusz-állomáson volt személy és vagyonőr, feladatai közé tartozott a rend fenntartása.  2015. március 10.-én az esti órákban is szolgálatban volt, melynek során 22 óra után a váróteremben meglátott egy erősen ittas, padon fekvő férfit, a későbbi sértettet.

nagykanizsa buszmegálló

Fotó: Dél-Zala Press

Felszólította, hogy ne feküdjön a padon, aki erre felült, és elhagyta a várótermet. Később észlelte, hogy a férfi újra a váróteremben tartózkodik, ezért -figyelemmel arra, hogy a belső szabályzat szerint a várótermet be kell zárni,-a terheltet kiküldte onnan. A sértett el is indult a teremből kifelé, ezért a terhelt magára hagyta, majd néhány perc múlva ismét azt látta, hogy a sértett még a teremben tartózkodik. Végül a sértett ismételt felszólításra elhagyta a helyiséget, és a Sabján Gyula utca irányába távozott.

A terhelt ezt követően azt észlelte, hogy a sértett újra a buszállomás felé tart, ezért felszólította, hogy ne térjen oda vissza. Miután testközelbe kerültek, a sértett felemelt karokkal hadonászott, mire a terhelt a vele szemben álló sértett fejét jobb, majd a bal kézzel olyan erővel ütötte meg, hogy az ütéstől hanyatt esett, a feje pedig az úttest betonjára csapódott. A terhelt ezt követően az eszméletlen sértetthez azonnal kihívta a mentőket.

A sértett sérülései életveszélyeseknek minősültek, elszenvedésük kapcsán fennállt akár a halálos eredmény bekövetkezésének reális lehetősége is, aminek elmaradása az azonnal megkezdett szakszerű és célirányos egészségügyi ellátásnak köszönhető.

A Zala Megyei Főügyészség a terhelt ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Zalaegerszegi Törvényszéken – közölte honlapunkkal csütörtökön dr. Pirger Csaba a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.

Kerékpárkölcsönző hálózatot alakítanak ki Nagykanizsán

Elsőként 80 kerékpár beszerzésével és tíz helyszínen dokkolóállomások létesítésével alakítanak ki kerékpárkölcsönző hálózatot Nagykanizsán, több mint 200 millió forintos beruházással – közölte szerdai sajtótájékoztatóján a város polgármestere.

Dénes Sándor (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy tavaly közel három kilométernyi új kerékpárút épült a városban, fejlesztve ezzel a biciklis közlekedés feltételeit, s a mostani beruházás részeként is épül egy kilométernyi új kerékpárút.
A Nyugat-dunántúli Operatív Program keretéből elnyert több mint 223 millió forintos, a teljes beruházást fedező támogatás jóvoltából tíz dokkolóállomást építenek ki, ahol 80 kerékpár kölcsönzésére nyílik lehetőség, de javítóműhelyt és a hálózatot felügyelő diszpécserszolgálatot is létrehoznak az év végéig.
A polgármester kifejtette: a kerékpáros fejlesztés a belváros járműforgalom alóli tehermentesítését is szolgálja. Hogy minél kevesebb autó hajtson be a város belső területeire, a közösségi közlekedés feltételeit is javítják azzal, hogy öt autóbuszmegállót is építenek, illetve korszerűsítenek.
Tárnok Ferenc, a nagykanizsai polgármesteri hivatal vagyongazdálkodási és városüzemeltetési csoportjának vezetője azt mondta: a Hévízen, Esztergomban vagy Győrben működő biciklikölcsönző hálózathoz hasonló épül Nagykanizsán is. Rongálásbiztos, GPS nyomkövetővel ellátott, strapabíró kerékpárokat vásárolnak, amelyeket a város közigazgatási határain belül lehet majd igénybe venni.
A városüzemeltető, önkormányzati tulajdonú Via Kanizsa Zrt. működteti majd a rendszert, amelyet szállítójárművel is kiegészítenek, de része lesz egy javítóműhely, illetve a kerékpárokat felügyelő 24 órás diszpécserszolgálat is. A dokkolóállomásoknál – amelyek gyarapításáról a majdani tapasztalatok alapján dönthetnek – térfigyelő kamerákat is elhelyeznek, a bicikliket pedig a tervek szerint regisztrációval és kauciós díjjal lehet majd igénybe venni. MTI

Aggasztó rovarok a lakásban – az ágyi poloska

Pár évvel ezelőtt még sokan azt sem tudták, mi fán terem az ágyi poloska, ma pedig lakások százai vannak teli velük, gyakran megkeserítve az ott lakók életét. A panelosoknak már nem csak a csótánytól kell tartaniuk?

ágyi poloska

Sokak képzeletében eddig a panel- vagy régebbi társasházi lakások úgy éltek, mint a csótányok kedvelt tartózkodási helyei, ma pedig lépten-nyomon az ágyi poloskákról halljuk ugyanezt, miközben korábban nem is igazán tudtuk, hogy léteznek ezek a rovarok. Nemrégiben az Abatox Kft. közzétette Budapest poloskatérképét, melyről jól látszik, hogy Budapest mely részei a legfertőzöttebbek a poloskát illetően. A többek között Budapesten poloskairtással foglalkozó cég térképén egyértelműen a panellakásos kerületek azok, ahol gyakrabban bukkanhatunk ágyi poloskákra, mint a külső, családi házas, kertes övezetekben. Persze a poloska fertőzöttség nem áll meg Budapest határainál, a nagyobb városokban éppúgy találkozhatunk velük, mint a kisebb községekben, hiszen nem nehéz őket hazahurcolni egy-egy kirándulás, szállodában vagy egyéb helyen eltöltött éjszaka alkalmával.
Az ágyi poloska ismertetőjelei
A poloskák lakásban való jelenlétét leginkább a csípéseiről fogjuk felismerni, mivel ez a rovar nappal rejtőzködő életmódot folytat. Az ágyi poloska 5-8 mm hosszúságú barnás színű rovar, rendkívül szapora és az emberi vérrel táplálkozik. Nappal az ágy közeli falrepedésekben, az ágy matracában tanyázik, és éjjelente indul „táplálékszerző körútra”. Szájszervével többször is megszúrja áldozatát, míg vérre nem bukkan, és ekkor fájdalmas, sokszor hólyagos, viszkető sebeket ejt rajta. Reggel az áldozat viszkető csípésekre ébred, és ha ez 3-4 naponta ismétlődik, akkor kezdhetünk az ágyi poloska jelenlétére gyanakodni. Jelenlétét hiába is próbáljuk napközben megtalálni, csak nagy szerencsével bukkanhatunk egy-egyre, ezt inkább csak a rovarirtók szakavatott szemei találják meg. Ők már az ürülék nyomaiból is következtetnek arra, hogy ágyi poloskával állunk szemben.
Az ágyi poloska kiirtása
Ha teljesen szeretnénk megszabadulni az ágyi poloskáktól, akkor nem lesz könnyű feladatunk. Próbálkozhatunk házi megoldásokkal is, melyek talán kevésbé hatásosak, mint ha szakemberekhez fordulunk, de minden bizonnyal olcsóbb megoldás. A házi csapdák azon az elven alapulnak, hogy a poloskák az ember által termelt hő alapján találnak meg minket, így ha sikerül egy hőt termelő csapdát kialakítanunk, akkor könnyen csapdába csalhatjuk őket. Ágyi poloska csapdákra kitűnő példákat találhatunk az interneten, melyeket mi magunk is könnyedén kivitelezhetünk.
Ha profibb, gyorsabb és biztosabb módszerre vágyunk, akkor mindenképpen forduljunk rovarirtó céghez. Az ő szakembereik már valószínűleg sok helyen irtottak ki ágyi poloskákat, így tudják, hogy milyen jelekből következtethetnek a jelenlétükre. Alapos kutatás után meg tudják mondani, hogy valóban ágyi poloskával állunk-e szemben, és ha igen, megkezdődhet a szakszerű kiirtásuk.
Tudnunk kell, hogy még gyengébb fertőzöttség esetén is kell az irtás ismétlése, hiszen csak akkor remélhetünk 100 százalékos poloska-mentesítést. Ha pedig súlyosabb a helyzet, és a poloskák már jobban elszaporodtak a lakásunkban, akkor előfordulhat, hogy még kétszeri vegyszeres kezelés sem lesz elegendő a teljes pusztulásukra.

Cseresnyés Péter: Európa szervezett megszállása zajlik

Az október 23-i letenyei megemlékezésen Cseresnyés Péter a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára volt a városi ünnepség szónoka.

cseresnyés péter államtitkár 1

Fotó: Letenye Média

Az államtitkár nyilvánosan most először foglalt állást a migráció kérdésében. Mint mondta:

” – A magyar nemzet 1000 év alatt megtanulta, hogy a szabadságról, a hazáról nem elég csak beszélni, azért harcolni kell a háborúban és tenni kell a békés hétköznapokban is. Minden nemzedéknek megvan a maga keresztje és felelőssége.
Az, hogy kiből lesz hős és ki lesz gyáva, az dönti el, hogy ki veszi a vállára a keresztet és ki nem. A mai kornak is megvan a maga kihívása. Sokan ezt még nem veszik észre vagy nem akarják észrevenni. Úgy gondolják, ha homokba dugják a fejüket, attól majd megoldódnak a problémák. De ez nem így van, dönteni kell.
A magyarok ösztönei mindig is jól működtek. Talán azért is, mert az elmúlt 500 évünk nem szólt másról, mint a szabadságért való küzdelemről.

cseresnyés péter államtitkár 2

Fotó: Letenye Média

Számunkra a szabadság nem magától értendő, nem a szüleinktől kapott örökség, azért minden nemzedéknek újra és újra meg kellett küzdenie. Európa szerencsésebb részén ezt nem értették eddig, de ez a szerencsés időszak most véget ért.
Az európai létformát, a biztonságot, a kultúrát, a hitünket ma olyan veszély fenyegeti, ami veszedelmesebb minden eddigi erőnél, amivel Európa valaha találkozott. A világtörténelem eddigi legintenzívebb népvándorlása és Európa szervezett megszállása zajlik. Milliók menetelnek Európa felé keletről és délről. Ma már azt is tudjuk, hogy a valódi üldözöttek mellett megélhetési bevándorlók, bűnözők, katonák, talán terroristák is vannak.
A történelem során idegenek soha ilyen könnyen nem jutottak be Európába. Sajnos azt kell mondani, Európa mai vezetői sokan eddig még arról is lemondtak, hogy megállítsák és megkérdezzék a menetelőket: kik ők, honnan és miért jöttek?
Mi magyarok 1956 óta tudjuk, nem csak az idegen megszállók és a gyilkosok okozhatják egy nemzet vesztét, hanem a tehetetlenek és az alkalmatlanok és a köztünk élő napraforgók is, akik saját gyengeségük miatt képesek voltak eladni a saját nemzetük szabadságát. Európa úgy néz ki, ma is tele van alkalmatlan vezetőkkel, tehetetlenekkel, akik feltétel nélküli néma szolidaritást, befogadást, béketűrést követelnek emberektől és megsértik a nemzetek szuverenitását amikor felhatalmazás nélkül, önhatalmúlag milliónyi idegent hívnak meg és osztogatnának szét országok között” – fogalmazott többek között  letenyei beszédében a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár.

Megkezdődnek az állami földárverések Nagykanizsán is

Kaptunk egy közleményt a Zala Megyei Kormányhivataltól, amely szerint novemberben megkezdődnek az állami földárverések Nagykanizsán is.

Püspökhatvan, 2009. április 6. Tavaszi mezőgazdasági munka, talajelőkészítés erőgéppel. Porzik a száraz termőföld a borona után. MTI Fotó: H.szabó Sándor

Tavaszi mezőgazdasági munka, talajelőkészítés erőgéppel. Porzik a száraz termőföld a borona után. MTI Fotó: H.szabó Sándor

„Felhívjuk a Tisztelt Állampolgárok figyelmét, hogy a Magyar Állam tulajdonában lévő 3 hektár fölötti földterületek árverés útján történő értékesítése Zala megyében 2015. november 23-án kezdődik.
Az árverésekre két helyszínen kerül sor, Zalaegerszegen a Mártírok útja 35-39. szám alatt, míg Nagykanizsán az Erzsébet tér 1. szám alatt (Vasemberház).
Az árverési hirdetmények mindkét árverési helyszínen, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet honlapján (www.nfa.hu), a Zala Megyei Kormányhivatal honlapján (www.kormanyhivatal.hu/hu/zala/hirdetmenyek), az árveréssel érintett földrészlet fekvése szerinti településen és a www.foldarveres.hu oldalon is megtekinthetőek.
Az árverésen történő részvétel egyik feltétele a földrészlet tulajdonjogának megszerzésére irányuló szerzési képesség fennállásáról kiállított hatósági bizonyítvány, melyet kérelem alapján a Zala Megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztálya (Zalaegerszeg, Mártírok útja 35-39.) állít ki. Szintén a részvétel egyik feltétele a mezőgazdasági üzemközpont tekintetében a földművesek, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek és a mezőgazdasági üzemközpontok nyilvántartása alapján kiállított igazolás megléte, melyet a járási hivatalok földhivatali osztályainál kérelmezhetnek.
Az árveréssel kapcsolatos egyéb tudnivalókról, a részvétel szabályairól a Földhivatali Főosztály munkatársainál, illetve valamennyi járási hivatal földhivatali osztályánál érdeklődhetnek. Zala Megyei Kormányhivatal”

November 21-én újra Tortafesztivál Nagykanizsán

November 21-én (szombaton) ismét megrendezik Nagykanizsán a Tortafesztivált.

A versennyel, programokkal fűszerezett népszerű programra november 16-ig várják az amatőr és profi csapatok jelentkezését.

A nevezés díjmentes. A jelentkezési szándékot  a tortafesztivalnagykanizsa@gmail.com email-címre kérik küldeni, ahonnan válaszként minden jelentkező megkapja a versenykiírást.

A nevezéshez meg kell írni a csapat nevét, telefonos elérhetőségét és hogy milyen kategóriában száll ringbe a tortafesztiválon.

További információk kérhetők a 06/30/717-8560-as telefonszámon.

A rendezvény ingyen, belépő nélkül látogatható.

nagykanizsa tortafesztivál 2015 - 1

nagykanizsa tortafesztivál 2015 - 2

21.800 példányban jelenik meg a nyomtatott Kanizsa Újság

A Kanizsa Lokálpatrióta Hetilap 2016. január 1-től hetente 21.800 példányszámban fog megjelenni – döntött a városi közgyűlés.

kanizsa újság printelt

Az újság a jelenlegitől eltérő, tabloid formátumban, 240×310 mm méretben kerül ki a nyomdából. A Kanizsa Lokálpatrióta Hetilap lakossághoz történő terjesztése minden héten pénteken 20 óráig történik meg.

A megadott mennyiségtől +30 százalékos eltérés lehetséges.

Minderről a testület még a testület szeptember 24-én hozott döntést.

Tárgyalják a kanizsai kórház volt szakorvosa és társának ügyét

A vád szerint még 2010 novembere és 2011 márciusa között a szakorvos I. rendű vádlott  23  beteg  részére  vizsgálat  nélkül  és  jogszabályi  feltételek  hiányában  írt  fel gyógyászati  segédeszközt  (ún. antidecubitus  ülőpárnát).  A  recepteket a  vádlott érdekeltségi  körébe tartozó patikában váltották  ki.

nagykanizsa orvos csalás

A  vádlott  célja  az  volt,  hogy indokolatlanul  felírt  párnák után  igénybe  vegye  az OEP  támogatást, s jogtalan haszonra  tegyen  szert. Tettével  2.223.262  Ft  kárt  okozott  az  OEP-nek,  mert  a beváltott  receptek  után  a  támogatást  a  patikának  elszámolták.

Az   II.   rendű vádlott  egy   budapesti  gyógyászati   cég   képviselőjeként  került kapcsolatba  a  I.  rendű vádlottal,  s  a  két  vádlott  megegyezett  abban,  hogy a biztosítottak  adatait  felhasználva  hamis  recepteket állít  ki  az  I.  rendű vádlott,  s azokat  a  II.  rendű vádlott  által  képviselt  cég  érdekeltségi  körében  beváltja. 2011  tavaszán  az I. rendű vádlott  összesen  298  személy  részére írt  fel  vizsgálat nélkül,  jogosulatlanul,  normatív  támogatással  kompressziós  gyógyharisnyát.

A többség  meg is kapta ezt, de elő fordult, hogy olyan személyek nevére is váltottak ki,  akik  nem  tudtak erről, s  a  terméket  sem  kapták  meg.  A két  vádlott cselekményével 3.958.057 Ft kárt okozott az OEP-nek.
Dr. B.E. és társa ügyét november 5-én tárgyalják a Nagykanizsai Járásbíróságon.

(Forrás: bíróság.hu. Heti tárgyalási jegyzék)

Korszerűsítették az egyetlen zalai meteorológiai radart

Több mint 130 millió forint ráfordítással korszerűsítette az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a Zala megyében található egyetlen dunántúli meteorológiai radart, amely elsősorban a néhány órán belüli időjárási előrejelzések pontosítását segíti.

dióskál meteorológiai állomás 1
A zalai Dióskál pogányvári településrészén álló radarállomás pénteki üzembe helyezése alkalmából V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára azt hangsúlyozta: a globális felmelegedés az egyik legnyomasztóbb probléma a világon, ami a Kárpát-medencében is egyre gyakoribb szélsőséges időjárási jelenségeket okoz. A mai ipari-informatikai társadalom különösen érzékeny ezekre a változásokra, azért is van szükség az emberek és a vagyon biztonsága érdekében minél pontosabb előrejelzésekre – tette hozzá.

dióskál meteorológiai állomás 3

dióskál meteorológiai állomás 2

Az államtitkár, mielőtt Manninger Jenő országgyűlési képviselővel (Fidesz) közösen elindította volna a radarberendezést, egyebek mellett elmondta: a tárca saját forrásából 100 millió forintot biztosított a berendezés felújításához, s az OMSZ ezt további 35 millió forint saját forrásával egészítette ki.
Kiemelte, hogy a Magyarország nyugati részét, és különösképpen a Balaton térségét lefedő radarállomás új távlatokat nyit az OMSZ számára. A készülék ugyanis az egyik legfontosabb időjárási tényezőt, a csapadékjelenségeket tudja az eddiginél is pontosabban mérni és előrejelezni.

Radics Kornélia, az OMSZ elnöke felidézte, hogy a Dióskál-pogányvári radarállomást 2004-ben építették fel, de az eltelt jó egy évtized alatt már elavulttá vált, a működtetése ezért költségesebb is lett. A zalai állomás az eddiginél pontosabbá teszi az ultrarövidtávú, azaz egy és három órán belüli lokális időjárási előrejelzést, ami főként a balatoni viharjelzést, illetve a sármelléki repülőtér repülésbiztonságát szolgálja, de a térségbeli megyék gazdálkodóinak számára is komoly segítséget jelent.
Mint mondta: az OMSZ Magyarországon négy meteorológiai radart működtet. Két éve önerőből korszerűsítették a budapestit, tavaly európai uniós forrásból építettek egy újat Szentesen, s a mostani, pogányvári radar felújítását követően a nyírségi Napkorban lévőt is szeretnék jövőre felújítani.

dióskál meteorológiai állomás 4

A tengerszint felett 280 méter magasságú dombtetőn álló, 13 méter magas építmény bejárásakor a szakemberek elmondták: a csapadék mennyiségét, sőt halmazállapotát, illetve a szelet is mérni tudják az új, Nyugat-Európában is a legkorszerűbbnek számító berendezéssel. Nagy biztonsággal 120-150 kilométer sugarú körben képes a legpontosabb adatokat szolgáltatni, folyamatosan frissülő képét pedig a másik három radar adataival egybekomponálva az OMSZ honlapján bárki nyomon követheti. MTI
(Fotók: Zsuppán Beáta, Manninger Jenő országgyűlési képviselő parlamenti munkatársa)

1 856 857 858 859 860 935