Az összes megspórolt pénzét ellopták egy 85 éves kanizsai néninek

Főként időskorúakat próbálnak becsapni a trükkös csalók Zala megyében, kérjük legyenek óvatosak!
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt időszakban több eset is történt.

nagykanizsa trükkös lopás
Zalaszentgróton, a Katalin lakótelep egyik lakásánál megjelent két ismeretlen nő 2016. február 16-án 9 óra 30 perc körüli időben. A sértett az elkövetők távozását követően vette csak észre, hogy a szekrényből eltűnt 140 ezer forint készpénze.
Nagykanizsán 2016. február 11-én két ismeretlen nő ment be a Bartók Béla utcában lévő egyik lakásba, ahol elterelték a 85 éves ott élő asszony figyelmét. Az elkövetők azt mondták a sértettnek, hogy ők a fölötte lakót keresték, de nincs otthon, ezért papírt és tollat kértek, hogy leírjanak valamit. Az idős nő csak másnap vette észre, hogy a szekrényből eltűnt 310 ezer forintja.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (ZMRFK) felhívja az állampolgárok figyelmét, hogy soha ne nyissanak ajtót idegeneknek és bármilyen indokra is hivatkoznak, ne adjanak nekik pénzt! Gyanús idegenek látogatása esetén jegyezzék meg személyleírásukat, gépjárművük rendszámát és mondják el a rendőröknek. Járjanak utána, hogy a telefonáló az-e, akinek mondja magát! Ne beszéljenek idegenek előtt, nyilvános helyen magánügyeikről, hiszen ezeket az információkat a bűnelkövetők felhasználhatják.
A rendőrség az idősek családját, közvetlen ismerőseit is összefogásra kéri. Ha szükséges, minden nap hívják fel szépkorú rokonuk, ismerősük figyelmét a fentiekhez hasonló történetekre, bűnelkövetési módszerekre és mondják el nekik a rendőrség tanácsait.
Kérjük, minden hasonló esetben fogjanak gyanút, tudakozódjanak vagy értesítsék a Rendőrséget az ingyenesen hívható 06-80-555-111/140 „Telefontanú” zöld számán, valamint a 107, vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

(Forrás: ZMRFK e-mail. Fotó: illusztráció – ZMRFK)

Ápolók napja a kanizsai kórházban

Hétfőn a Magyar Ápolók Napja alkalmából szakmai napot szerveztek a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórházban.

Az eseményen járt az MTI fotóriportere Varga György is.

Nagykanizsa, 2016. február 22. Fejes Sándorné gyógytornász a tízhónapos Korinát tornáztatja a Kanizsai Dorottya Kórház rehabilitációs osztályán, Nagykanizsán 2016. február 22-én. A kórházban szakmai napon tartottak a magyar ápolók napja alkalmából. MTI Fotó: Varga György

Fejes Sándorné gyógytornász a tízhónapos Korinát tornáztatja a Kanizsai Dorottya Kórház rehabilitációs osztályán, Nagykanizsán 2016. február 22-én. A kórházban szakmai napon tartottak a magyar ápolók napja alkalmából. MTI Fotó: Varga György

 

Nagykanizsa, 2016. február 22. Tubolyné Sifter Szivia gyógytornász egy beteget tornáztat a Kanizsai Dorottya Kórház rehabilitációs osztályán, Nagykanizsán 2016. február 22-én. A kórházban szakmai napon tartottak a magyar ápolók napja alkalmából. MTI Fotó: Varga György

Tubolyné Sifter Szivia gyógytornász egy beteget tornáztat a Kanizsai Dorottya Kórház rehabilitációs osztályán, Nagykanizsán 2016. február 22-én. A kórházban szakmai napon tartottak a magyar ápolók napja alkalmából. MTI Fotó: Varga György

Ősbemutatóval is készül a nagykanizsai művészeti fesztivál

A fotóművészeti kiállítástól a dzsesszkoncerten és a színházi, irodalmi előadáson át a komolyzenéig számos műfajt vonultat fel, továbbá magyarországi kortárs zenei ősbemutatót is kínál az idei Tavaszi Művészeti Fesztivál Nagykanizsán, ahol hétfőn tartottak sajtótájékoztatót a szervezők.

kanizsai kultúrális központ
A Kanizsai Kulturális Központ csaknem húsz éve életre hívott tavaszi sorozata jól ismert előadókat és helyi művészeti csoportokat sorakoztat fel idén március 11. és 23. között, minden korosztály számára kínálva érdekes programokat – hangsúlyozta Kovácsné Mikola Mária, a központ igazgatója. Hozzátette, hogy a város négy helyszínén zajló kulturális kavalkádot ezúttal is az önkormányzat támogatja, az idei költségvetés több mint hárommillió forint.
Marics Zsuzsanna, a programok koordinátora kifejtette: a 60 éves Kanizsai Fotóklub tagjainak – a fotóméretek okán – Nagyképűek címet viselő kiállítása, valamint a Magyar Állami Népi Együttes amerikai turnén bemutatott Magyar rapszódia című műsora nyitja a programok sorát a Hevesi Sándor Művelődési Központban (HSMK). A Móricz Zsigmond Művelődési Házban lép fel közös produkciójával a Balázs Elemér Group és az Alba Regia Kamarazenekar, a dzsessz rajongóinak kínálva különleges élményt.
Tenki Réka színművésznő előadásában láthatja a Medgyaszay Ház közönsége Péterfy-Novák Éva Egyasszony című művének színházi változatát, míg a HSMK-ban Vikidál Gyulával ad közösen rockkoncertet a Mobilmánia. Az országszerte mindössze öt helyszín egyikeként Nagykanizsán is látható lesz a Hernádi pont, vagyis Hernádi Judit zenés estje Heilig Gábor és zenekara közreműködésével, míg az irodalom és a zene sajátos találkozására kíváncsiak Háy Zoltán író, költő és a 30Y-ból ismert Beck Zoltán zenész közös, Háy Come Beck címet viselő előadására válthatnak jegyet.
A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő nagykanizsai Farkas Ferenc Énekegyüttes különleges előadással készül a Felsőtemplomban. Baráth Ivett karnagy elmondta: névadójuk szerzeményei és egyházi művek mellett Elek István dzsessz-szaxofonossal közös feldolgozások is elhangzanak, továbbá magyarországi ősbemutatóként a litván Eriks Esenvalds kortárs zeneszerző sajátos hangzásvilágú művei is felcsendülnek majd a nagykanizsai előadáson. MTI

Fotók a régi kanizsai piacról

Az egykoron szebb napokat látott Dél-Zalai Áruház melletti területen volt a régi kanizsai piac.

Itt főleg a szorgalmas „sáska” asszonyok árulták portékáikat és mindig lehetett kapni friss zöldséget, babot, tojást, húst, miegymást.

Minden olyant, amit otthon termeltek meg az ügyes „parasztemberek”.

Sokak számára a 70-es 80-as évek felejthetetlen élménye volt a sült kolbásztól, hústól, hurkától, friss kávétól illatozó emlékezetes reggelek.

Az árak nem voltak túlzóan magasak, az eladók kedvesek voltak, jókat lehetett velük beszélgetni, valahogy furcsa, kellemes légköre volt a múlt ködébe vesző néhai kanizsai kosaras piacnak.

A piacról néhány képet a Fortepanon találtunk.

nagykanizsa kosaras piac 1

nagykanizsa kosaras piac 2

nagykanizsa kosaras piac 3

nagykanizsa kosaras piac 4

Bíróságra megy a kanizsai hegyi házak réme

nagykanizsa hegy betörés

Tucatnyi nagykanizsai hegyi ház ablakát törte be és onnan lopott egy 21 éves iharosi férfi.

O. György még 2014. július-augusztusban követte el a betöréseket.

A házakból piát, ennivalót, ruhát és kisebb berendezési tárgyakat lopott el.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság most bejezte be az ügyet, amit a helyi ügyészségnek vádemelési javaslattal küldött meg.

(Forrás: police.hu)

Már az udvarokban a Balaton Balatonmáriafürdőn

Az utóbbi napok csapadékos időjárása következtében Balatonmáriafürdőnél olyannyira megemelkedett a „Magyar Tenger” vize, hogy néhány ház udvarát is elöntötte.

A magas vízállás miatt kialakult belvízről Varga György az MTI fotóriportere készített fényképeket.

Az első fotón egy épülő ház látható, a másodikon Balatonmáriafürdő egyik nyilvános strandja.

Remélhetőleg a helyzet pár napon belül javulni fog, hiszen jelentős csapadék mostanában nem várható a Balaton ezen részén.

balatonmáriafürdő belvíz 1

Balatonmáriafürdõ, 2016. február 17. A Balaton magas vízállása miatt kialakult belvíz Balatonmáriafürdõn 2016. február 17-én. MTI Fotó: Varga György

A legnagyobb adósok Nagykanizsán és környékén

nagykanizsa adótartozás

Az adóhatóság nyilvánosságra hozta azoknak a magánszemélyeknek nevét és címét, akik 180 napon keresztül, folyamatosan fennálló 10 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkeznek.

A 2015. december 31-i állapotot tükröző listából az Index  gyártott le egy úgynevezett nemzeti adóstérképet.

Utána számoltunk, és valóban nagyjából jól számolt az Index.

Nagykanizsán 24, Zalakaroson 2, Zalakomárban 1, Tótszentmártonban 1, Nagyrécsén 2, Semjénházán 1 olyan magánszemély van a NAV listáján, aki 10 millió feletti összeggel több mint 180 napja tartozik.

A kanizsai térségen túl Zalaegerszegen 25, Lentiben 5, Zalaszentgróton 3, Hévízen 10, Zalalövőn 1, Zalaapátiban 4, Alsórajkon, Gyenesdiáson, Zalaháshágyon és Zalacsányban 1-1 magánszemély került fel a negatív listára.

A NAV oldalán a január 27-i dátummal készített országos táblázat ITT TEKINTHETŐ MEG.

Állítólag kutyákat mérgeznek csirkeszárnyakkal Kanizsán a Teleki utcában

nagykanizsa kutyamérgezés

Állítólag mérgezett csirkeszárnyakat szedett össze egy hölgy Nagykanizsán a Teleki utca 1 előtt.

A szárnyak a fűben voltak gondosan lerakva, amiből 7-8 darabot sikerült összeszedni.

Azt kérik, aki még talál a környéken szétszórt csirkeszárnyat, dobja a kukába.

Úgy tudni, – legalábbis többen azt vélelmezik -hogy a csirkeszárny mérgezett.

Állítólag még karácsony előtt ugyanitt egy idős hölgy kiszórt virsliket szedett össze.

Úgy tudni a Zemplén 4 környékén is rendszeresen kiszórnak csontos csirkehúst.

(Forrás és fotó: Facebook)

Dudálásból verés Miklósfán

okol

Vádemelést javasolt egy 20 éves férfi ellen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság.

A gyanú szerint még 2015. szeptember 3-án 12 óra 15 perc körüli időben egy 20 éves őrtilosi férfi testvérével egymás mellett kerékpározott Nagykanizsa-Miklósfa belterületén, amikor a mögöttük érkező autó a biztonságos kikerülés miatt rájuk dudált.

A fiatal fiú és a gépkocsivezető között szóváltás alakult ki, majd összeverekedtek. A sofőr a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a 20 éves őrtilosi férfi ellen garázdaság vétség és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek – tudatta vasárnap a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

(Forrás: police.hu)

„A föld érték, aranybánya” – hangzott el Nagykanizsán

A sertéshús áfájának csökkentése évente 25 milliárd forint megtakarítást jelent a vásárlóknak, vagyis egy négytagú család évente tízezer forintot takarít meg ezzel – jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton Nagykanizsán.

nagykanizsa vásárcsarnok

Nagy István a Vásár(olj) Kanizsán! elnevezésű termelői vásár és böllérbemutató kapcsán tartott sajtótájékoztatón egyebek mellett elmondta, hogy az áfacsökkentés „átment” a kereskedőkön, a nagyáruházakban 17 százalékos, a kisebb üzletekben pedig ennél nagyobb mértékű árcsökkenés is tapasztalható.
Az idén 15-20 százalékkal több sertéshús fogy az üzletekben, mint tavaly, ugyanakkor mintegy 10 százalékkal, több mint 3,3 millió darabra nőtt a hazai sertésállomány is – jelezte az államtitkár.

Kitért arra is, hogy a sertéshús minőségének javítása érdekében az FM által kidolgozott védjegyrendszer már több mint 1,3 millió sertésnek nyújt tanúsítványt, vagyis a polcokra kerülő termékek közül nagyjából minden harmadiknak. Az áfacsökkentés legfőbb célja, a sertéshús feketekereskedelmének visszaszorítása is tapasztalható, miközben a tenyészkocák száma máris 6200-zal nőtt.

Február végén, március elején indulnak a sertéstartáshoz köthető vidékfejlesztési programok, amelyek révén 19,8 milliárd forint támogatásra pályázhatnak majd a sertéstelepek korszerűsítésére vállalkozó tenyésztők – közölte Nagy István.

Az MTI kérdésére, hogy mennyire reálisak a várakozások más agrártermékek áfájának csökkentésére, az államtitkár elmondta: a kormányzat nyomon követi a sertéshús áfájának csökkentésével összefüggő hatásokat, folyamatokat, s a gazdaság teljesítőképessége alapján lehet javaslatot tenni arra, hogy más ágazati termék áfája is csökkenjen. A baromfiágazatban azonban nem jellemző olyan nagy mértékben a feketegazdaság, mint a sertések esetében, vagyis ebben a szegmensben „mindenki egyenlő feltételekkel versenyez”, a sertéshús ára pedig még most is magasabb, mint a baromfié – fogalmazta meg.

Egy kérdés kapcsán arról is beszélt, hogy a sertéstelepek technológiai fejlesztése mellett a jól képzett szakemberek iránti igényt is ki kell elégíteni. Az állattartó telepek ugyanis 200-250 ezer forintos nettó fizetésért se nagyon találnak ma már megfelelő képzettségű szakembert, bár a munkahelyvédelmi akcióterv keretében a mezőgazdasági foglalkoztatók is támogatást kaphattak a munkabérre rakodó járulékok kifizetéséhez.

Cseresnyés Péter, az Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára – egyben Nagykanizsa és térsége fideszes országgyűlési képviselője – többek közt arról beszélt, hogy a sertéshús áfájának csökkentése mellett közvetett hatásként a foglalkoztatás is növekszik. A munkahelyvédelmi akcióterv keretében évente átlagosan 900 ezer ember bérterheinek kifizetését támogatja az állam a munkáltatók felé, s ebben a kedvezményrendszerben a mezőgazdasági termelők is szerepelnek.

Említést tett arról, hogy a Nagykanizsán három éve elindított termelői vásár arra is ösztönzi a térségben dolgozó, kerteket művelő, állati termékeket feldolgozó kistermelőket, hogy áruikat közvetlenül a vásárlókhoz juttassák el. Hasonló célt szolgál a hamarosan a kormány elé kerülő Mura program, amelynek célja, hogy nagykanizsai kereskedelmi központtal a helyi termékek előállítását ösztönözze a térségben.
Arra biztatják a termelőket, hogy műveljék meg kertjeiket, s az örökölt tudásukat felhasználva még jobb, ízletesebb és egészségesebb termékeket állítsanak elő, hiszen „a föld érték, aranybánya”.

Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere (Fidesz-KDNP) arra hívta fel a figyelmet, hogy kevés olyan város van, ahol a jelentős kereskedelmi hagyományokkal rendelkező nagykanizsaihoz hasonló méretű vásárcsarnok található. A termelői vásárok sorozata ma már azzal jár, hogy egyre több őstermelő hozza el áruját, a vásárlók pedig ezáltal egészségesebb termékekhez juthatnak. MTI

(Fotó: A Nagykanizsai Vásárcsarnok.Dél-Zala Press archív)

1 847 848 849 850 851 935