János levele a fehérváriakhoz és a várpalotabéliekhez (3.9. passzus)

népliget keszthely-hévíz busz

Ó, ti alávalók! Miért szálltok fel Népligetben a keszthelyi-hévízi buszra – amiből köztudomású, hogy egy nap csak 3 db indul, ahelyett hogy külön a közvetlenül Várpalotára-Fehérvárra induló napi 15 busz közül szállnátok fel az egyikre?

Mert hát így akkor a tapolczaiak, a keszthelyiek és hévízbéliek is le tudnának ülni és nem kellene állniuk TIMIATTATOK.

Ha rajtam múlna, akkor ez másképpen lenne ám, miképpen még nagyon sok minden lenne másképpen, ha énrajtam múlna, hajaj!

(Via: Tumblr)

Komoly károk a Balatoni úti autókereskedésben

Egy 25 éves helyi férfi ellen javasolt vádemelést a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.

nagykanizsa kövekkel dobálta az autókat 1
A gyanú szerint az elkövető 2015. augusztus 10. és szeptember 12. közötti időszakban tucatnyi autót rongált meg Nagykanizsán, a Balatoni úton lévő autókereskedés telephelyén. A férfi kövekkel, tégla darabokkal dobálta meg az udvaron tárolt gépkocsikat. A járművekben a rongálás következtében több millió forintos kár keletkezett.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 25 éves helyi férfi ellen nagyobb kárt okozó rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek – tudatta március 15-én a ZMRFK Sajtószolgálata. (Via: Police.hu)

Meg akarják menteni az elküldendő DKG-s dolgozókat

nagykanizsa dkg

Nemrég arról írtunk, hogy mintegy 170 dolgozót küldenek el a kanizsai DKG-ból márciusban.

Épeszű ember nem gondolhatta komolyan, hogy a tömeges létszámleépítés nem sarkallja valamiféle egyeztetésre Cseresnyés Pétert munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkárt és Dénes Sándor polgármestert.

Az üggyel kapcsolatban nem hivatalosan annyit tudtunk meg, hogy a hír napvilágra kerülése után mindkét vezető felvette a kapcsolatot a tulajdonos OT INDUSTRIES menedzsmentjével.

Úgy értesültünk, első körben 50 embernek tudnak ajánlani munkát  – és nem közmunkát – más területen Nagykanizsán.

Persze ott van még az elbocsájtandó mintegy 120 ember, de információink szerint az államtitkár és a polgármester is minden tekintélyét, erejét latba veti, hogy tavasztól azok a dolgozók sem a munkanélküliek táborát gyarapítsák.

Az egyeztetések tovább folynak, és tudomásunk szerint azok eredményeit hamarosan nyilvánosan közzé teszik a tárgyaló felek.

Feketelista.hu: minden második cégnél adóhiányt tártak fel

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai tavaly 36 888 társaságnál és 11 306 magánszemélynél végeztek adóellenőrzést, a cégeknél csaknem minden második ellenőrzés adóhiány feltárásával zárult, a magánszemélyeknél közel négyötöde. A NAV nagy céges adósainak túlnyomó többsége budapesti székhelyű – közölte a feketelista.hu gazdasági adatbázis.

(Korábbi hírünk A legnagyobb adósok Nagykanizsán és környékén címmel itt olvasható.)

adóhiány

A közlemény szerint az adórevizorok 2015-ben 17 661 gazdasági társaságnál összesen 582 milliárd forint hátralékot tártak fel, míg 2014-ben a 37 744 ellenőrzött társaságból 18 686 céget „füleltek” le, és 587 milliárd forint adóhiányt állapítottak meg. Az adóhiányosok között 2014-ben 1157 olyan céget találtak, amelynél a nettó adókülönbözet meghaladta a 100 millió forintot, míg 2015-ben 1314-et, csaknem 14 százalékkal többet.
Az adóellenőrök az elmúlt évben 11 306 magánszemélyhez jutottak el, és 8905 esetben állapítottak meg – összesen 45 millió forint – adóhiányt. Egy évvel korábban ebben a körben 12 121 ellenőrzést végeztek, és 9443 adózónál összesen 34 millió forint hátralékot tártak fel.
Az adóhivatal negyedévenként hozza nyilvánosságra azoknak a cégeknek, illetve magánszemélyeknek a nevét, akiknek az adóhiánya 180 napja folyamatosan meghaladja előbbieknél a 100 millió, utóbbiaknál a 10 millió forintot. A NAV listáján 2015 végén 224 név volt, közülük 153 cég, a nagy adóhiányosok sora pedig tavaly 736 üggyel bővült.
A „kipellengérezett” 153 társaság több mint kétharmada (116) budapesti telephelyen van bejegyezve. Félmilliárd forintnál nagyobb adóhiányt 19 cégnél állapítottak meg, közülük 14 a fővárosban működik, a lista élén azonban két vidéki társaság neve olvasható.
A negyedéves listán szereplő több mint másfélszáz cég – hat betéti társaság kivételével – kft. formában működik, egyetlen részvénytársaság neve sem szerepel a listán. A cégek nagy többségét az ellenük indított hatósági eljárások már „kiseperték” a piacról. A 153 társaság közül 111-nek törölték, hétnek pedig felfüggesztették az adószámát, nyolc viszont végelszámolás alatt áll. Míg a nagy adóhiányos cégek több mint kétharmada fővárosi, az érintett magánszemélyeknek mintegy 70 százaléka vidéki lakos.
A feketelista.hu szerkesztői összeállították 2015. teljes – a négy negyedév összevont adatainak – százas „toplistáját” is. A „rangsort” a budapesti Carlo Invest Kft. „vezeti” 2,389 milliárd forint adóhiánnyal, a második a North Santrade Kereskedelmi Kft., a harmadik pedig a Fortill-Agro Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
A jogkövetkezményekkel együtt legnagyobb befizetési kötelezettség (1,533+3,282 milliárd forint) a Stark Industries Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t terheli. Az év folyamán 13 cégnél mutatott ki az adóhatóság egymilliárd forintnál nagyobb adóhiányt, ehhez jönnek még a jogkövetkezmények terhei. A százas céglistán 75 százalékban fővárosi cégek érintettek.
A feketelista.hu adatbázisban több mint félmillió cégnév szerepel, megtalálható benne tizennégy állami intézmény cégekkel kapcsolatos elmarasztaló határozata, kiderül belőle továbbá, hogy az érintett társaság ellen folyamatban van-e felszámolási eljárás, megvonták-e az adószámát, elmarasztalták-e munkajogi vagy munkavédelmi mulasztások miatt. MTI

Cseresnyés: az állami vezetőknek versenyképes jövedelmet kell biztosítani

cseresnyés péter államtitkár

Szél Bernadett (LMP) a Parlament e heti ülésén azt követelte, hogy ne az állami vezetőket stafírozza ki a kormány, hanem a dolgozók bérét emelje. Szerinte ha az állami vezetőkről van szó, a kormány hamar belátja, hogy bérfelzárkóztatásra van szükség, de ha a dolgozók magyar emberekről, akkor rögtön előjön a kis lépések politikájával. Ez a kétsebességes Magyarország – hangoztatta. Példaként a jegybank vezetőinek múlt héten megemelt milliós fizetését említette.
Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiaci államtitkára a béremelést azzal indokolta, az állami vezetőknek versenyképes jövedelmet kell biztosítani.
Szólt arról, hogy 2010 és 2015 között 10 százalékkal emelkedtek reálbérek, a minimálbér nettó és bruttó összege is jelentősen emelkedett.
Hozzátette: az Eurostat adatai szerint 2004 óta a magyar átlagbér az uniós átlag 26 százalékáról 29 százalékára nőtt. MTI

Kanizsai temetői lopások: kamerákat szerelhetnek fel a sírkertekben

temetői lopás

Korábban már közreadtunk két Facebook bejegyzést ITT és ITT, amely szerint lopások történtek a sírokról a nagykanizsai temetőben.

A téma a helyi képviselő-testület legutóbbi ülésén is szóba került.

Mint a jegyzőkönyvből kiolvasható, például a Tripammer utcai központi temetőben és a peremkerületek temetőiben a lopásoknak talán úgy lehetne gátat szabni, hogy a sírkertekbe térfigyelő kamerákat helyeznének ki.

A temetői világításon is javítanának, legalábbis ezt mondta a február 25-i soros ülésen Dénes Sándor polgármester. Idézet a jegyzőkönyvből tőle:

„Más sokszor hallottuk és tapasztaljuk nemcsak a nagy temetőben, a nagykanizsai temetőben, hanem a peremkerületek, városrészek temetőiben is, hogy sajnos, amit a sírokra kiviszünk virágot az már másnap, vagy akár délelőtt kivittük és délután már nincs ott, hogy ilyen megtörténik. Itt ugye javaslattal is élt, hogy kamerákat helyeznénk el annak biztos, hogy lenne visszatartó ereje. Valószínűleg igen. Ugyanúgy az illegális szemétlerakókkal kapcsolatban is javaslatot tettek már korábban is, hogy helyezzünk el ilyen mobil kamerákat és akkor talán nem teszik. Valószínűleg, tehát egyszer visszatartó ereje van, bár akkor a szemetet egy kicsit távolabb viszik és odarakják az út mellé ilyenekről is volt itt szó, amit fel kell, hogy számoljunk. Ugyanígy a világításnak a kérdése a temetően, amit felvetett képviselő úr. Valóban ezek mind, mind fontos dolgok. Fitos úrral én felveszem a kapcsolatot és próbálunk valami megoldást találni erre.”

Árvácskák Kanizsa több pontján

nagykanizsa virágosítás

Kiskanizsai termelőtől érkeztek azok az árvácska palánták, melyek a Tripammer utcai temetőben, a Zrínyi utcában, a Thury téri játszótéren Kiskanizsán, valamint Miklósfán díszítik a közterületeket.
Még tavaly közel 1500 db növény lett elültetve a VIA Kanizsa Nonprofit Zrt. közfoglalkoztatott dolgozói segítségével.
A virágok egészen májusig virítanak a virágágyakban.

(Forrás: Via Kanizsa Zrt)

Nagykanizsa rendőrkapitánya: támadóbb jellegű fellépés az ittas vezetőkkel szemben

nagykanizsa dr. molnár józsef rendőrkapitány

Nemrég értékelték a Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkáját. Támadóbb jellegű fellépés várható az ittasan közlekedőkkel szemben – ígéri a rendőrkapitány.
Egy kis statisztika.
A közlekedési helyzetben azt a célt tűzték ki a Nagykanizsai Rendőrkapitányságon, hogy jelentős javulást érjenek el 2015-ben. Ez olyan nagyon jelentősen nem sikerült, hiszen 128 helyett 123 sérüléses baleset következett be a kapitányság területén – mondta dr. Molnár József ezredes, kapitányságvezető.
Annyiban van javulás, hogy a súlyos balesetek tekintetében egy jelentősebb csökkenés (48-ről 40-re) tapasztalható. A halálos balesetek száma 4-ről 6-ra emelkedett – fogalmazott a rendőrségi főtanácsos. Egyébként a már említett balesetszám 10 évvel ezelőtt több mint a duplája volt, ami nagy eredmény.
Közlekedés területén még nem volt túl nagy siker az ittas vezetők arányával a sérüléses baleseteken belül. Jóval több ittasan közlekedő ellen indult szabálysértési és büntető eljárás, viszont a sérüléses balesetek aránya itt még így is magasabb mint a megyei és az országos átlag.
Ennek érdekében már a tavalyi év végén átgondolták a stratégiájukat és az idei év elejétől már egy sokkal „támadóbb jellegű” fellépést szeretnének elérni az ittas vezetőkkel szemben – nyilatkozta dr. Molnár József.

(Via: Riasztás)

A betyárélet emlékeiből nyílt kiállítás Nagykanizsán

Faragványok és fegyverek, illetve egy korabeli deres és kaloda is látható egyebek mellett azon a nagykanizsai kiállításon, amelyet a betyárélet zalai és somogyi múzeumokban őrzött emlékeiből állítottak össze a Thúry György Múzeumban.

nagykanizsa thury györgy múzeum kiállítás 1
A rablók és hősök kettős mítoszát bemutató, szerdán megnyílt kiállításon Kardos Ferenc néprajzkutató, a tárlat egyik létrehozója arról beszélt, hogy a 18. század második felétől nagyjából a 20. századig tartó időszakban általában a nagyobb háborúk után jött el a betyárok kora. Ennek magyarázata, hogy a zsiványok, haramiák többsége a katonaság elől vagy alól akart megszabadulni, de akadtak olyanok is, akik a pásztorok, juhászok közül kerültek ki.

nagykanizsa thury györgy múzeum kiállítás 2
Emlékeztetett: mindannyiukra jellemző volt, hogy bűneik miatt nem térhettek vissza falujukba, s egyszerű szegénylegények maradtak, akik – vérmérsékletük szerint – néha adtak is abból, amit másoktól loptak, de akár gyilkoltak is. Mint hozzátette: a betyárokról alkotott romantikus képet valószínűleg a szabad élet, a szabad párválasztás és a szabadság vágyott érzése táplálta, ami akkoriban a jobbágyságnak nem adatott meg.
Az egykori Kanizsa és térsége inkább védett volt a betyártámadásoktól, ugyanis az ide vezető utak mentén rabolt zsákmánnyal kereskedtek itt, költötték a megszerzett pénzt. A betyárokat amúgy sem lehet különösebben helységekhez kötni, hiszen a Bakonyban vagy a Kis-Balaton szigetein meghúzódó zsiványok nagy térségeket jártak be – vélekedett Kardos Ferenc.

nagykanizsa thury györgy múzeum kiállítás 3
Arra Dénes Sándor polgármester is kitért az időszaki kiállítás megnyitóján, hogy a népi romantika hőseiként maradtak meg az irodalmi emlékezetben a betyárok, holott rablók, fosztogatók voltak. A betyárságról alkotott kép ezért is kissé homályos, mert keveredik a romantikus megközelítés a kiszolgáltatottságban élők érzéseivel.
A nagykanizsai kiállítóhely mellett a keszthelyi Balatoni Múzeum és a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum anyagaiból válogatott tárlaton pásztorfaragások, fegyverként is használt botok, fokosok, illetve saját kezűleg készített pisztolyok és puskák is láthatók. Az életkörülményeket ábrázoló nádkunyhó és korabeli viseletbe felöltöztetett „gazdája” mellett a betyárok raboskodásának kellékei, vagyis a vaskaloda és a deres is helyet kapott a Betyárok és betyárélet Dél-Zalában címet viselő tárlaton. MTI

(Fotók: Thúry György Múzeum – Facebook)

1 843 844 845 846 847 935