Cseresnyés: az állami vezetőknek versenyképes jövedelmet kell biztosítani

cseresnyés péter államtitkár

Szél Bernadett (LMP) a Parlament e heti ülésén azt követelte, hogy ne az állami vezetőket stafírozza ki a kormány, hanem a dolgozók bérét emelje. Szerinte ha az állami vezetőkről van szó, a kormány hamar belátja, hogy bérfelzárkóztatásra van szükség, de ha a dolgozók magyar emberekről, akkor rögtön előjön a kis lépések politikájával. Ez a kétsebességes Magyarország – hangoztatta. Példaként a jegybank vezetőinek múlt héten megemelt milliós fizetését említette.
Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiaci államtitkára a béremelést azzal indokolta, az állami vezetőknek versenyképes jövedelmet kell biztosítani.
Szólt arról, hogy 2010 és 2015 között 10 százalékkal emelkedtek reálbérek, a minimálbér nettó és bruttó összege is jelentősen emelkedett.
Hozzátette: az Eurostat adatai szerint 2004 óta a magyar átlagbér az uniós átlag 26 százalékáról 29 százalékára nőtt. MTI

Vélemény, hozzászólás?