Az internet-előfizetők kétharmada már mobilos

A mobiltelefon-előfizetések száma a múlt év végén 11,865 millió volt, 29 ezerrel nőtt a negyedik negyedévben és 69 ezerrel volt több az egy évvel korábbinál. Az internet előfizetések száma a múlt év végére elérte a 8,118 milliót, ami 808 ezerrel, 11,1 százalékkal több ez egy évvel korábbinál. A mobilinternet előfizetések egy év alatt ennél is gyorsabb, 14,1 százalékos emelkedéssel elérték a 5,428 milliót, ami az összes internet előfizetés 66,9 százaléka – közölte a távközlés és az internet alakulásáról kiadott legfrissebb jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

telefon

2015-ben a mobiltelefon-előfizetők száma folyamatosan emelkedett annak ellenére, hogy a mobilpiac egyre inkább telített. Az éles versenyt bizonyítja, hogy a szolgáltatók már nemcsak az új ügyfelek, hanem a versenytársak előfizetőinek megszerzésére törekszenek – tette hozzá elemzésében a KSH. Az új ügyfelek mellett a régi feltöltőkártyás ügyfelek egy része is átvált szerződéses csomagra, ami megmutatkozik havidíjas előfizetések számának folyamatos emelkedésében és a feltöltőkártyás előfizetések csökkenésében.
A mobiltelefonokról kezdeményezett hívások száma továbbra is meghaladta a 2 milliárdot, bár 4,6 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest, de a hívások időtartama 2,5 százalékkal meghaladta a harmadik negyedévit és 6,0 százalékkal hosszabb volt az egy évvel korábbinál. Ezzel az összes telefonbeszélgetés 80 százaléka már mobilon zajlott.
A mobilhálózaton lebonyolított adatforgalom 40,3 százalékkal meghaladta a 2014. negyedik negyedévit. Az adatforgalom folyamatos növekedése a hálózati infrastruktúra fejlődésének és az internetképes hordozható technológiai eszközök elterjedésének az eredménye – fűzte hozzá a KSH.
Az internet-szolgáltatásból származó nettó árbevétel a tavalyi negyedik negyedévben 46,5 milliárd forint volt, 7,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az árbevétel változása akciók és a díjak mérséklődése miatt nem tükrözi az előfizetések számának bővülését.
Az internet-szolgáltatásokból származó árbevétel 39 százaléka a mobilinternetes előfizetésekből képződött, ami 8,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
2015 egészében az internet-szolgáltatásból elért 182 milliárd forint összegű nettó árbevétel 7,1 százalékkal nagyobb az előző évinél – közölte a KSH.
A vezetékes hálózatból indított hívások száma a tavalyi negyedik negyedévében 11, időtartama pedig 5,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakával összevetve. A gyakran díjmentes hálózaton történő beszélgetést és jelentős ingyenes idősávot is tartalmazó csomagok elterjedése következtében az előfizetők kevesebbszer, de hosszabb ideig beszélgettek vezetékes telefonról (4,4 perc), mint mobiltelefonról (2,6 perc) –  jegyezte meg a hivatal elemzése. MTI

Villanyoszlopnak hajtott egy autó Szepetneken

Szepetneken a Petőfi utcában egy autó villanyoszlopnak hajtott, ami kidőlt, az elektromos vezeték pedig leszakadt. A vasárnap nem sokkal éjfél után történt balesethez a kanizsai lánglovagok vonultak.
A nagykanizsai hivatásos tűzoltók a mentőszolgálat szakembereivel kiemelték a gépjármű vezetőjét aki könnyebb sérüléseket szenvedett.
Ezt követően áramtalanították a balesetben érintett járművet.
A leszakadt vezeték következtében ötven házban a vasárnap délelőtt tizenegy óráig nem volt áram – közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
(Fotók: Nagykanizsa HTP – BM OKF Médiaszerver)

szepetnek villanyoszlopnak hajtott autó

szepetnek villanyoszlopnak hajtott autó 1

Nagykanizsa anno: kik ők?

nagykanizsa régi fotó 1

Nem tudjuk kik ők, de nagyon aranyosak.

A Fortepanon találtunk rá két olyan fotóra, ahol egy nagyon szimpatikus párt vagy táncosokat fotóztak le az 1970-es évek közepén.

Az első fotó a volt nagykanizsai parkban, a Sugár és a Rozgonyi utca sarkán készült.

A háttérben a Béke mozi (eredetileg Városi Színház) látható.

nagykanizsa régi fotó 2

A második fotón ugyanők láthatók, de váltott a fotós, a helyszín gyakorlatilag  ugyanaz.

Ha valaki tud valamit róluk, írja meg kommentben.

Köszönjük szépen!

A kanizsai profi táncos – tánctanár, Lekszikov Csaba kommentjéből minden kiderült.

„A képet a 70 -es évek egyik Kanizsa Kupa nemzetközi táncversenyének beharangozójára készítették. A képen két B osztályos táncos látható, akik Tarczi Zoltán és Latabár Katalin (Latabár Kálmán lánya) tanítványai voltak, és ma is Nagykanizsán laknak:  Novinszki József és Varga Gáborné Edit. Ők egyébként nem együtt táncoltak, csak a fotózáskor pózoltak együtt. Az eredeti fotók nagyított változatai ma is láthatóak az Eraklin Táncklub Egyesület Ady utca 1 sz. alatti tánctermében.”

Megint kigyulladt egy autó Nagykanizsán

nagykanizsa kigyulladt autó 1

Pénteken este 9 óra után néhány perccel  a nagykanizsai Garay utcában egy személygépkocsi kigyulladt.
A város hivatásos tűzoltónak kiérkezése előtt a tulajdonos porral oltó készülékkel eloltotta a lángokat, a kiérkező rajok azonban egy vízsugárral tovább hűtötték a felhevült karosszériát.
A tűzesetben nem sérült meg senki – tudatta honlapján a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A fotók illusztrációk, de azok szintén Nagykanizsán készültek, amikor tavaly július 14-én éjszaka két autó égett ki a városban a Zemplén Győző utcában.

(Fényképek: Nagykanizsa HTP – BM OKF Médiaszerver)

nagykanizsa kigyulladt autó 2

Védelem alatt álló területen vágta ki a fát Eszteregnyén

eszteregnye fakivágás

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 61 éves helyi férfi ellen javasolt vádemelést.
A gyanú szerint az elkövető még 2015. első hónapjaiban Eszteregnyén, a szomszédos – negyed hektár – területrészről vágott ki fát, aminek egy részét elszállította, a többit összerakta.
A rendőrök megállapították, hogy az elkövető nem a megfelelő területhatárokat jelölő oszlopokat vette figyelembe, ezért vágta ki a szomszéd tulajdonos fáit. Azonban a nyomozás során az is kiderült, hogy az erdőrészlet, ahol a gyanúsított jogosulatlanul végzett fakitermelést, az Európai Unió által létrehozott Natura 2000 védelem alatt áll.

eszteregnye fakivágás.2

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 61 éves helyi férfi ellen lopás kísérlet vétség, valamint környezetkárosítás vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek – olvasható a ZMRFK szombati közleményében.

Cseresnyés Péter: a reálbér-emelkedés mögött gazdasági növekedés, kormányzati intézkedés, alacsony infláció húzódik meg

cseresnyés péter államtitkár

A reálbérek emelkedése mögött a gazdaság folyamatos növekedése, kormányzati intézkedések és az alacsony infláció húzódik meg – mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.
A béremelkedésre kedvező hatású kormányzat intézkedések között említette az államtitkár a személyi jövedelemadó 16 százalékról 15 százalékra csökkentését, a munkaadók járulékterheinek mérséklését.
Cseresznyés Péter kiemelte, hogy közfoglalkoztatás nélkül a reálbér emelkedés 7 százalék lett volna januárban az előző évihez képest, a vállalkozásoknál 5,8 százalékkal, a közszférában 10,5 százalék nőttek a reálkeresetek.
Szerinte a tendencia 2016-ban folytatódik, jelentős munkaerőigény alakult ki a munkaerőpiacon, a jó szakképzett munkaerőt meg kell fizetni. A közszférában az idén bizonyos foglalkoztatási ágakban béremelkedés volt, ez is segíti a reálbérek emelkedését.
A versenyszférában 70 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, a közszférában 20 ezerrel több közfoglalkoztatott dolgozik 2016. januárban, mint az előző év januárjában. A különbség azt mutatja, hogy a gazdaság növekszik, és a versenyszférában jelentős munkaerő igény alakult ki, a legnagyobb foglalkoztató a feldolgozóipar, és a szállítás volt, ez a két terület 30 ezer új munkavállalót alkalmazott az elmúlt egy évben – tette hozzá az államtitkár. MTI

Kórházi koszt Nagykanizsán

nagykanizsa-kórházi-koszt

A napokban jelent meg egy tavaly decemberben készült fotó a Kórházi koszton ezzel a felirattal:

„2015. december
Nagykanizsa, Kanizsai Dorottya Kórház, urológia
vacsora: „egy szelet kenyér, 2 szelet vékony szalámi, egy kicsi margarin, és egy nagy darab retek”

És ezzel a kommenttel:

„Csodás vacsorám…. az a vicc benne hogy mikor hozták be egy néni szegény fogatlan volt… megkérdezte a nővértől most mit csináljon ezzel?! (Retekkel) Erre a nővérke „szopogassa el” köszönjük szépen!”

Amiből kimaradtunk: sajtónapi fogadás Kanizsán

nagykanizsa magyar sajtó napja sajtóreggeli

A Magyar Sajtó Napja alkalmából a nagykanizsai polgármester és helyettese (Dénes & Karádi) sajtóreggelire invitálta a városban működő sajtó képviselőit.

Minket nem, pedig a hároméves honlapunk éppenséggel nem kimondottan ekézi a jelenlegi városvezetést. Próbálunk viszonylag kiegyensúlyozottak maradni.

„A városvezetés a jövőben is szorgalmazza a sajtóval való együttműködést, hiszen cél ugyanaz: közösen, Nagykanizsáért dolgozni.” – mondta Dénes a hidegtálas kajálás előtt.

A sajtóreggeliről a Kanizsa TV számolt be 21 másodpercben.

Vöröskeresztesre támadt egy hajléktalan Nagykanizsán

vöröskereszt

Verekedett, majd rátámadt  a hajléktalan  a szociális segítőre

A nagykanizsai  férfi   közfeladatot ellátó személynek okozott sérüléseket.

A 37 éves büntetett hajléktalan férfi 2015. október 1-jén, az esti órákban a nagykanizsai vöröskereszt átmeneti szálló és éjjeli menedékhelyén  tartózkodott, amikor  szóváltásba keveredett  egy társával,   akit többször megütött.

Ezt észlelte egy   szociális segítő, a terheltet  24 órára  eltiltotta az intézmény látogatásától, és felszólította az épület elhagyására. A terhelt  ennek   nem tett eleget, az intézményt nem akarta elhagyni, ezért a szociális segítő a karjánál fogva kivezette az épület kapuja elé, majd elengedte. Ezt követően a terhelt egy alkalommal megrúgta  a sértett férfi  jobb lábszárát , és többször  ütött is feléje, de ezek  elől a sértett el tudott hajolni.
A bántalmazás következtében a sértett jobb lábszárán 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérülések keletkeztek.

A hajléktalan személyek ellátását végző szociális segítő közfeladatot ellátó személy.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség  a terhelt ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette, valamint  testi sértés vétsége miatt emelt  vádat a Nagykanizsai Járásbíróságon. Az ügyészség börtönbüntetés  kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság a terhelt  korábbi,  végrehajtásában felfüggesztett  fogházbüntetésének utólagos végrehajtását is rendelje el.

A  közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének  a büntetési tétele -azonosan a hivatalos személy ellen erőszak bűntettének  büntetési tételével-   1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztés,  halmazati büntetésként akár 7  évi  börtönbüntetés is kiszabható – tudatta honlapunkkal csütörtökön dr. Pirger Csaba a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.

Két eltűnt lányt is keresnek a kanizsai zsaruk

14 és 15 éves lányokat keresnek a kanizsai zsaruk.

eltűnt lakatos georgina

A  14 éves Lakatos Georgina még 2015. augusztus 6-án a szepetneki lakásotthonból engedély nélkül, ismeretlen helyre távozott. A felkutatására tett rendőri intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre. A lány 155 cm magas, átlagos testalkatú, haja hosszú, vöröses szőke színű, szeme barna.

eltűnt dömötör szilvia

Dömötör Szilvia Vivien tavaly július végén a zalaszentlászlói lakásotthonból tűnt el, azóta nem találják. A 15 éves lány 155 cm magas, molett testalkatú, haja hosszú, sötétbarna színű, szeme barna.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható lányokat felismeri és tartózkodási helyéről információval rendelkezik, hívja 06-93/312-190-es telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon (hétfő-csütörtök: 8-16, péntek: 8-13), valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívószámok valamelyikén.

1 842 843 844 845 846 935