Nagykanizsa díszpolgára: Dr. Kulcsár Gyula rákkutató

Nagykanizsa díszközgyűlésén díszpolgári kitüntetést vehetett át Dr. Kulcsár Gyula nemzetközi hírű biokémikus a rákkutatás területén végzett kiemelkedő tudományos tevékenységéért valamint Nagykanizsa hírnevének növeléséért.
Az 1951-ben Nagykanizsán született szakember középiskolai tanulmányait a kanizsai a Winkler Lajos Vegyipari Technikumban végezte, majd a szegedi egyetemen szerzett diplomát. Dolgozott a Pécsi Tudományegyetemen, ahol adjunktusnak is kinevezték. Jelenleg a Culevit Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. tudományos igazgatója.

dr kulcsár gyula rákkutató
A díj átvétele után az ünnepség során elmondta, laboratóriumában kiváló munkatársaival intenzív kutatómunka folyik.
Az eredményeik jók és bízik abban, hogy a későbbiekben még jobban meg tud felelni ennek a bizalomnak, még tovább öregbítheti Nagykanizsa hírnevét.
Számára szülővárosa mindig egy külön fogalom volt – mondta meghatódva Dr. Kulcsár Gyula.

Kamaszok loptak Nagykanizsán

Tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt állítottak elő két 14 és egy 15 éves fiút a nagykanizsai rendőrök.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2016. április 30-án 14 órakor érkezett bejelentést, hogy az egyik országos áruházlánc nagykanizsai üzletében három személyt lopáson tetten értek. A járőrök a helyszínen megállapították, hogy a biztonsági őrök által visszatartott kamasz fiúk csokoládét, tusfürdőt és illatszereket rejtettek el ruházatukban, majd a boltból fizetés nélkül akartak távozni.

nagykanizsa bolti lopás

A rendőrök igazoltatták a tetten ért személyeket és tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt az egyik 14 éves fiút – gyorsított bíróság elé állítás céljából – szabálysértési őrizetbe vették.

(Forrás: police.hu. Fotó: illusztráció.

Vetélkedő, hogy megismerjék, megszeressék Nagykanizsát

Immáron második éve rendezik meg a Rozgonyi iskolában a város általános iskoláinak 5-8. osztályos csapatainak részvételével a várostörténeti vetélkedőt. A csütörtöki versengés során a diákoknak Nagykanizsa 1850-1914-történetét kellett ismerniük.
A cél, hogy az iskolák tanulói minél jobban megismerjék és megszeressék Nagykanizsát.
Nem véletlen az sem, hogy a város napja ünnepségsorozat részeként került megrendezésre ez a vetélkedő. A város iskoláinak a vetélkedőre jelentkező csoportjai Power Point-ban készítették el bemutatkozó prezentációjukat, amelyeket a zsűri pontozott. Minden résztvevő csapattag oklevelet kapott, míg az első három helyezett tárgyjutalomban is részesült.
Az első a Rozgonyi csapata lett, a második és harmadik helyezést a battyhányis diákok érdemelték ki.
A diákok munkáit Kardos Ferenc és Tarnóczky Attila zsűrizték. (Kép és szöveg: Vízvári József)

nagykanizsa várostörténeti vetélkedő 1

nagykanizsa várostörténeti vetélkedő 2

nagykanizsa várostörténeti vetélkedő 3

nagykanizsa várostörténeti vetélkedő 4

Lenovo notebook: megbízhatóság és teljesítmény egybegyúrva

A Lenovo notebook népszerűsége egyre nagyobb. A márkanév a mai napig sokak számára túlságosan „keletiesen” cseng, noha az IBM által fejlesztett sorozatról beszélhetünk. Több mint 20 éves történelme során a Lenovo notebookok számos díjban és megszámlálhatatlan elismerésben részesült. Az első sorozatot 300-nál is több különböző díjjal tüntették ki, ami jól mutatja a márka technikai fejlettségi szintjét.

lenovo-laptop
Igazi PR fogásnak tűnhet, de egy Lenovo gépet használtak azon az űrsiklón is, amely a Hubble űrteleszkóp üzembe helyezését végezte. Az akkori gép tökéletesen megfelelt a NASA igényeinek, természetesen a hűtését leszámítva, hiszen gravitáció hiányában a meleg levegő nem szállt fel a processzor közvetlen felületéről. Némi átalakítás után a Lenovo ThinkPad lett az igazi űrlaptop…

Az IBM célja természetesen nem az asztronauták és a NASA igényeinek a kiszolgálása volt; sokkal inkább az üzleti élet szereplőinek kiszolgálása jelentette az érdekeiket. Olyan termékeket kívántak a piacra dobni, ami az üzletemberek számára kényelmes megoldást nyújt, mégis megfizethető. A ’90-es években folyamatosan nőtt a hordozható Lenovo termékek népszerűsége, egyre többen ismerték fel a lehetőségeit és a pozitív tulajdonságait. Mindezeknek köszönhetően a cég olyan márkanevet építhetett magának, amely a mai napon az egyik legjobban csengő brand a piacon.

A Lenovo hordozható gépei egybeforrtak az innovatív megoldásokkal; egyre magasabban értékelt hordozható gépek váltak elérhetővé, aminek eredményeképpen ma a Lenovo termékeit a piac legsikeresebb gépei között tartjuk számon.

A Lenovo notebookok népszerűségének egyik oka a külsőségekben rejtőzik; kifejezetten szép megoldásokkal találkozhatunk, ami nem mellékes az üzleti világban sem. Minden üzletasszony és üzletember szívesebben vesz maga elé egy igényes kivitelezéssel készített notebookot, különösképpen nyilvános helyen vagy akár egy üzleti megbeszélésen. A Lenovo újabb termékei kifejezetten szép megjelenéssel rendelkeznek, szinte az összes terméket komolyság és elegancia jellemzi. Az eleganciát a szálcsiszolt fém külső még inkább kiemeli. Egyes típusok esetében a fedélen elhelyezett élekkel találkozunk, ami kissé különlegessé, de roppant ízlésessé varázsolja őket. A fedél kiválóan ellenáll a behatásoknak, igen nehezen horpad, ezzel együtt masszív hatást kelt.

A Lenovo notebook egyik erőssége a tartósság – fogalmaz a bestbyte.hu szakértője. Az interneten érdekes történetek olvashatók, amiben a feleség megtaposta, a felhasználó leöntötte kólával, a Lenovo notebook mégis működőképes maradt. Sok más notebook rosszul viseli a szélsőséges hőmérsékleti körülményeket, a koszt és a nedvességet. A Lenovo viszont egyike a legellenállóbb termékeknek, amelyekkel találkozhatunk. Mindez természetesen nem jelenti, hogy egy Lenovo gépet büntetlenül kitehetünk mindenféle viszontagságnak, azt azonban megállapíthatjuk, hogy a piac szereplőinek zömétől ellenállóbb a behatásokkal szemben. Ez igen fontos szempont abban az esetben, ha sokat hordozzuk, illetve kevésbé biztonságos munkakörülmények között használjuk.

A Lenovo nagy figyelmet fordít arra, hogy minden esetben kellő teljesítményt biztosítson a felhasználók számára. A márka kínálatában szereplő notebookok között mindenki megtalálhatja a saját igényeinek megfelelő terméket; a processzorok, alaplapok és egyéb tartozékok összehasonlítása némely esetben nehézséget okozhat. Ilyenkor kérjünk segítséget a kereskedőktől, készségesen fognak válaszolni a felmerült kérdéseinkre.

Elstartolt a KanizsaFest

Csütörtökön kezdetét vette a KanizsaFest – A város napja Nagykanizsán, amely 4 napon keresztül, 2016. április 28-tól május 1-ig várja a fesztiválozókat Kanizsa belvárosában.

A nulladik napon a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusza és a Pannonia cégcsoport szervezett szabadtéri programokat Freddie élő koncertjével a középpontban. (Fotók: Vízvári József)

A KanizsaFest részletes programját ITT TALÁLJÁTOK.

kanizsafest 0

kanizsafest 2

kanizsafest 3

kanizsafest 4

kanizsafest 5

kanizsafest 6

Imponáló kanizsai motocross sikerek

Kiváló versenyeredményekről értesültünk Venszl Zsolttól a Kanizsa Motocross SE vezetőjétől.
Mint megtudtuk, a déli kupa második fordulóját rendezték meg április 23-án Kalocsa-Foktőn. Itt a 65 köbcentiméteres kategóriában a nagykanizsai színeket Szabó Bence képviselte, aki két futamgyőzelemmel az első helyen végzett.

nagykanizsa motocross szabó bence

A haladó MX-2 es kategóriában Harka István motorozott, aki a harmadik helyen ért célba.

nagykanizsa motocross harka istván

Másnap 24-én Hódmezővásárhelyen rendezték meg a junior országos bajnokság fodulóját, ahol 50 köbcentis kategóriában Horváth Ádám a második, míg lady kategóriában Czigány Andrea harmadik helyezést ért el.

nagykanizsa motocross horváth ádám

nagykanizsa motocross czigány andrea
A nagykanizsai motocrossosok most a május 8-i felnőtt országos bajnokságra készülnek.

Lenmagolaj, a szerény szuperhős

A lenmagolaj rendszeres fogyasztása nem csak az egészség megőrzésében segíthet, de segítségével csökkenthetőek az izomfájdalmak és javítható az edzések hatékonysága. A lenmagolajat tartalmazó lenmaggal nap mint nap találkozhatunk a boltokban, hiszen rendszerint helyet kap a croissant-ok, zsemlék tetején. Azzal azonban kevesen vannak tisztában, hogy az értékes alapanyagot a megfelelő módon fogyasztva sokat tehetünk szervezetünk védelme érdekében. A shop.builder.hu információi szerint a lenmagolaj által is tartalmazott esszenciális zsírsavak nélkülözhetetlenek a megfelelő zsíranyagcsere folyamatokhoz, az energiatermeléshez. Nem minden zsír „rossz”, és erre a lenmagolaj tökéletes példa, hiszen segít egészségesnek, szépnek, és fittnek maradnunk.

lenmagolaj
Sportolás mellé remek választás!

A lenmagolaj kiegészítők jótékony hatását minden aktív életmódot élő megtapasztalhatja, hiszen segítségével gyorsabb a regenerálódás és az edzés utáni izomfájdalmak is kevésbé kínzóak. Mivel hatással van az anyagcsere ütemére, így a zsírégetés is felgyorsítható fogyasztásával. A sportolás során szerzett kisebb sérülések, zúzódások is könnyebben gyógyulnak, ha az étrendben helyet kap a lenmagolaj, vagy valamilyen, ezt tartalmazó étrendkiegészítő.

Milyen hiánytünetekkel járhat?

Nem véletlen nevezhetjük „szerény szuperhősnek” az alapanyagot, hiszen konkrét hiánytünetet nem produkál, de mégis rengeteg előnyét élvezhetjük rendszeres fogyasztásának. A lenmagolaj omega-3 zsírsavakat tartalmaz, melyek kiemelt jelentőséggel bírnak az egészség megőrzését illetően. Elhízás esetén mindenképpen ajánlott beiktatni az étrendbe, hiszen segítségével szabályozhatóak a zsíranyagcsere folyamatok. Az ízületi fájdalmak, a herpesz, a magas vérnyomás is kiválóan reagálnak az alapanyagra, de az olyan kínzó panaszokat okozó bőrbetegségek is javulnak hatására, mint az ekcéma vagy a pikkelysömör. Egyes kutatások szerint a rákos megbetegedések kockázata is csökkenthető a lenmagolaj használatával.

Esszenciális zsírsavak az egészség szolgálatában

Nem lehet elégszer hangsúlyozni az esszenciális zsírsavak egészségmegőrzésben betöltött fontos szerepét. Ténylegesen is igaz, hogy „jó” zsírokat kell ahhoz fogyasztani, hogy sikerüljön csökkenteni a „rossz” zsírok szervezeten belüli arányát, vagyis megvalósulhasson a súlycsökkentés. Mivel nélkülözhetetlenek a szervezet számára ezek a zsírok, ezért is nevezzük őket esszenciálisnak. Mivel nem tudjuk előállítani őket, így gondoskodnunk kell a megfelelő mennyiségű bevitelről. A tapasztalatok azt mutatják, hogy nem csak edzés mellé hasznos a lenmagolaj fogyasztása, hanem a szív-, és érrendszer egészségégnek védelme érdekében is. Az artériás keringés javítása mellett a vérnyomás csökkentése is elérhető segítségével. A lenmagban megtalálható hatóanyagok gyulladáscsökkentő jellemzőkkel bírnak, ennek előnyeit pedig a reumával és a szervezetben visszatérő gyulladásokkal küzdők használhatják ki.

Kapszula vagy lenmagolaj?

A lenmagolajról érdemes tudni, hogy levegő, fény, hő hatására gyorsan romolhat, ezért sokan inkább a kapszula formában kapható étrendkiegészítőt részesítik előnyben. Tény azonban, hogy hűtőben tárolva eltartható, friss és hideg marad az értékes alapanyag. Fogyasztását megéri beiktatni a mindennapokba, hiszen jótékony hatásait szinte azonnal érezni lehet. Mindegy, hogy regenerálódás, gyulladáscsökkentés, fogyás, vagy az energikusabb, egészségesebb élet érdekében döntesz a hatóanyag mellett, garantáltan nem fogsz csalódni benne.

1 834 835 836 837 838 935