Eladta a ki sem fizetett gépeket a kanizsai exfőnök

Még tavaly október 25-én felszámolás alá került egy nagykanizsai székhelyű Kft., amelynek egy 45 éves nagykanizsai férfi volt az ügyvezetője.
A felszámolási eljárás során derült fény arra, hogy a férfi által vezetett gazdasági társaság 2013. május 13. napjától kezdve egy 20 tonnás 7.000.000 Ft értékű Reis stancoló gépet bérelt egy budapesti székhelyű Kft-től, melynek bérleti részleteit kisebb csúszásokkal ugyan, de fizette.

A fenti gépen kívül 2016. március 29-én kelt adásvételi szerződéssel a Kft-től, mint eladótól vásárolt egy 30 tonnás 9. 200.000 Ft értékű ugyancsak Reis típusú présgépet és egy Westofen kemencét a tartozékaival együtt, mely utóbbi vételára 500.000 Ft volt.
A fent említett adásvételi szerződésben foglaltak értelmében az eladó 90 napot biztosított a vevő részére a fenti eszközök vételárának kifizetésére, valamint azzal a kikötéssel élt, hogy az eszközök tulajdonjoga csak a teljes vételár megfizetése után száll át a vevőre.

A férfi a fenti határidő letelte után nem gondoskodott a vételár kifizetéséről, így a gépek nem kerültek a tulajdonába. Ennek ellenére a férfi ügyvéd által készített, 2017. július 05-n kelt adásvételi szerződéssel eladta egy harmadik személynek a tulajdonba nem került fentiekben említett présgépeket és kemencét, azokat sajátjaként, per és tehermentesnek megjelölve értékesítette, azokkal sajátjaként rendelkezett.

Az adásvételi szerződés készítésekor az ügyvédet hamisan arról tájékoztatta, hogy a fenti gépek tulajdonjogát megszerezte, így közreműködött abban, hogy jog létezésére vonatkozó valótlan tartalmú magánokirat készüljön, amit a gépek értékesítése érdekében felhasznált.
A sértett Kft a beszerzett szakértői vélemény szerint 16.700.000 Ft kárt szenvedett, mely a gépek lefoglalásával és kiadásával megtérült.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség sikkasztás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járásbíróságon – értesült honlapunk dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.

Cseresnyés a zalaegerszegi tesztpályáról

Nacsa Lőrinc (KDNP) az országgyűlés hétfői plenáris ülésén azt tudakolta, hol tart az autonóm- és elektromos járművek fejlesztését támogató járműipari tesztpálya építése Zalaegerszegen.
A tervek szerint a beruházással Magyarország megőrizheti és javíthatja pozícióját a járműipari versenyben – tette hozzá.

(A zalaegerszegi járműipari tesztpálya egyik terve. Fotó: Facebook)

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára emlékeztetett arra, hogy a beruházás alapkövét tavaly májusban tették le és a következő hetekben adják át az első fázist.
Hozzátette: a tesztelők és a kutatóintézetek ebben az ütemben vehetik használatba a járműdinamikai felületet, a handling pálya két kilométer hosszú gyorssávját, a városi közlekedési helyzeteket szimuláló, parkolóasszisztens tesztelésére is alkalmas „smart city zóna” első részét.
Ismertetése szerint teljesen kész lesz a fékfelület a speciális fékező szakaszokkal és az országúti tesztelést lehetővé tevő másfél kilométeres útszakasz is.
Elkészült a tesztelő cégek járműveit fogadó műszaki épület a bérelhető műhelyekkel, irodákkal, továbbá a tesztpálya fogadóépülete és a konferenciaközpont is – részletezte, hozzátéve: 2019 végére, 2020 elejére fejeződik be a második ütem.
A választ a képviselő elfogadta. MTI

Fokozódik a szárazság, Kanizsa térségében volt az egyik legtöbb csapadék

Az elmúlt héten fokozódott a szárazság, és az előrejelzések szerint továbbnő a vízhiány, pedig a szárazság miatt hiányosan kelt, illetve fejletlen őszi kalászosok jelentősebb esőt igényelnének – írta honlapján az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn.

(A nagykanizsai Csónakázó-tó ősszel. Fotó: S. Varga György)

Az elmúlt héten egyáltalán nem esett eső az országban, elszórtan, a Tiszántúl északi felén és foltokban a Dunántúlon ködszitálás fordult elő, ami legfeljebb 1 milliméter csapadékot jelentett.
Az elmúlt 30 napban az Alföld nagy részén illetve Baranyában 10 milliméter csapadék sem hullott, de a középhegységek valamint Nagykanizsa térségének kivételével az ország többi részén sem haladta meg a 30 millimétert a lehullott csapadék. Ez a mennyiség 20-40 milliméterrel kevesebb a sokéves átlagnál – írták.

A száraz időszak az ország nagy részén már augusztusban elkezdődött, és az Alföldön, valamint Baranyában az elmúlt 90 nap csapadékösszege is jelentősen, 50-90 milliméterrel elmarad az átlagos értékektől. Ennek nyomán a talaj országszerte nagyon száraz, a felső egyméteres talajrétegben a telítettséghez képesti vízhiány az ország nagy részén meghaladja a 100 millimétert, a Tiszántúlon a 150 millimétert is.

Az őszi vetések állapota nagyon vegyes az őszi csapadék területi eloszlásának megfelelően. A Dunántúl nyugati felén jellemzően jó állapotúak a kalászosok és a repce vetései, bár a repce a meleg időben sokfelé túlfejlett, és emiatt igényel beavatkozást.

Ezzel szemben az ország nagy részén, de főként a Dél-Alföldön illetve a Tiszántúlon már eleve száraz, poros magágyba vetettek, így a kelés is vontatottan indult, és sok a foltos, hiányosan kelt állomány. Ezen csak kiadós, 20-30 milliméter eső segítene, amelyre a héten nincs kilátás.

Azt írták: keddről szerdára hidegfront vonul át az ország fölött, amelyből helyenként kisebb eső előfordulhat, de nagyobb területre kiterjedő, számottevő csapadék nem valószínű, ahogy a hét többi napján sem. Tovább hűl az idő, a hétvégén már sokfelé lesznek fagyosak a reggelek, és a nappali felmelegedés mértéke is jelentősen visszaesik – figyelmeztet a meteorológiai szolgálat. MTI

Kanizsai jótékonyság: 650 ezer forintot ajánlottak fel

Daganatos gyerekeknek gyűjt a kanizsai desszertszakács – ezzel a címmel számoltunk be a minap nagykanizsai Jakabfi Dávid akciójáról, amely során egy kb. 37 kg-os dekorációs masszából készült, ehető csimpánz majmot ajánlott licitre.

A csimpánzért Nagy Zsolt 250 ezer forintot ajánlott fel, és Dávid hétfőn Facebook oldalán azt is közölte, hogy egyéb gyűjtésből további mintegy 400 ezer forint jött össze.

 

(A Bob névre hallgató ehető csimpánz a munka kezdése előtt és után)

A licit november 12-ig tartott, az összeget az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány kapja.

Gratulálunk!

Kanizsai, zalai sikerek a fekvenyomó országos bajnokságon

Székesfehérvár adott otthont november 8-án a katasztrófavédelem országos fekvenyomó bajnokságának.
Az erős emberek versenyén idén rekordot döntött a résztvevők száma, több mint százharmincan indultak. A BM Országos Katasztrófavédelmi Sportegyesület és a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közös rendezvénye egyben az éves pontszerző versenysorozat záróeseménye volt.

(A zalai csapat a versenyen)

A bajnokságot női és férfi kategóriában, több kor- és súlycsoportban rendezték meg a Magyar Professzionális Erőemelő Liga szabályzata szerint. Ennek alapján a versenyző a vezető bíró indítása után engedte le a mellkasára a rudat, majd annak mozdulatlanságát egy újabb vezényszóval jelezték.
A súlyokkal megrakott rudat ezután a karok kiegyenesítésével kellett kinyomni, és ugyancsak mozdulatlanul tartani a záró vezényszóig. A feladat végrehajtását, vagyis a résztvevők által választott súly szabályos emelését három bíró értékelte.

Az egyéni versenyszámoknál a súlycsoportonkénti első három helyezettet minden kategóriában éremmel és oklevéllel díjazták. Az abszolút női és abszolút férfi kategóriák korcsoportonkénti dobogósait, valamint a csapatverseny első három helyezettjét serleggel jutalmazták.

(Szabó Kornél a dobogó legfelső fokán)

A Zala megyei csapat is méltó mód képviselte megyénket és számos dobogós helyezéssel tértek haza versenyzőink.
Szabó Kornél nagykanizsai tűzoltó 190 kilogrammos teljesítménnyel első helyezést Horváth János zalaegerszegi tűzoltó súlycsoportjában második helyezést, dr. Kocsis K. Dorottya harmadik helyezést ért el.

A megyék közötti hatodik helyezést elért Zala megyei csapat tagjai voltak még: Kránitz Antal Nagykanizsa HTP, Balázs Attila, Zalaegerszeg HTP, Szemán Gergely Keszthelyi KvK ,Váradi Ferenc, Hegedűs Péter, Takács Attila, Szigeti Balázs Lenti HTP.

Külön dicsőség, hogy Szabó Kornél egy speciális – életkor, a testsúly és a kinyomott súly számításával készített – összesítés szerint abszolút 3. helyet is megszerzett a megmérettetésen.
(Forrás és fotók: Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)

Ismét elindul az Egy doboznyi szeretet jótékonysági akció

A szervezők idén is mindenkit arra buzdítanak, hogy támogassa a rászoruló családok karácsonyát. A Csodapontok listáját hamarosan közzéteszik.
Három évvel ezelőtt Hella Ferenc református lelkipásztor kezdeményezésére hozták létre az Egy doboznyi szeretet elnevezésű jótékonysági akciót.
A kanizsai és környékbeli emberek segítőkészsége olyan nagy volt, hogy tavaly csaknem négyezer cipősdoboznyi ajándék gyűlt össze karácsonyra.

(Fotó: egydoboznyiszeretet.hu)

– Nem biztos, hogy nekünk mindenképpen arra kellene törekedni, hogy négy-, öt- vagy hatezer csomag jöjjön össze. Arra kell törekedni, hogy minél több jöjjön össze, és legalább annyi ajándékcsomag legyen, amennyi embernek, amennyi gyereknek örömet tudunk ezzel okozni – mondta Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő.

A Thúry Vitézlő Oskola idén is Csodapont lesz, vagyis ott is le lehet majd adni a cipősdobozokba csomagolt adományokat. – Mi egy hagyománytisztelő közösség vagyunk, és ami ebbe a tevékenységi körbe belefér, annak mi örömmel szolgálunk.
A szeretet és az egymással való törődés áthagyományozása az utánunk jövő nemzedékre alapvető kutyakötelességünk, ha azt szeretnénk, hogy a csemetéinkből egyszer majd jó magyar emberek legyenek – fogalmazott Vörös András, a Thúry Vitézlő Oskola vezetője.

A szervezők az akcióhoz ezúttal is játékokat, könyveket, apró meglepetéseket várnak. A segíteni szándékozók a cipősdobozokat idén is a Csodapontokon adhatják le, ezeknek a listája hamarosan elérhető lesz a kanizsafest.hu oldalon.
(Forrás:Kanizsa TV)

Kerti vécéből került elő a pénztárca

A nagykanizsai rendőrök egy galamboki pár ellen javasolnak vádemelést.
Egy galamboki nő október 5-én tett feljelentést a rendőrségen, miután a boltban felejtette a pénztárcáját, amit ismeretlen elkövető – a benne lévő személyes okmányokkal, bankkártyával és közel negyvenezer forinttal együtt – ellopott.

(A fotó illusztráció)

A körzeti megbízott pár órán belül azonosította és elfogta a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helybeli párt.
Az előállított 19 éves férfi és 17 éves nő beismerte, miután ellopták a pénztárcát, kivették belőle a készpénzt, majd egyikük nagymamájának kerti WC-jébe dobták az iratokkal, bankkártyával együtt.
A lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozás vizsgálati szakaszában a Nagykanizsai Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.
(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Szakértőt kérdeznek a brutális kanizsai gyilkosságról

A vád szerint a vádlott férfi és a sértett nő 2014-től álltak egymással szerelmi kapcsolatban.
Gyakran veszekedtek, ami néhányszor tettlegességig fajult.
2017 szeptemberében a nő végleg szakítani akart.

(A gyilkosság helyszíne. Fotó: MTI/Varga György)

A pár a gyilkosságot megelőző napokban Facebookon üzenetekben veszekedett egymással, majd találkoztak a férfi nagykanizsai lakásánál.
Miután a nő megérkezett, a vádlott kirángatta őt az autóból és dulakodni kezdtek.
A nő segítségért kiabált és vissza akart ülni a gépkocsiba. Ekkor a férfi megrántotta, aminek hatására a sértett elesett.
A férfi magához vett egy közelben heverő vasdarabot, és azzal kétszer lesújtott a nő fejére.
A vádlott ezt követően egy 19 cm pengehosszúságú késsel – látva, hogy a sértett életben van – számos alkalommal megszúrta annak fejét, mellkasát, nyakát és hátát.
Eközben a nő segítségért kiabált, amit észlelve az egyik szomszéd kihívta a mentőket. Mindezek után a férfi odalépett a sértetthez és mindkét oldalról elmetszette a nyakát.
A rendőrjárőrök kiérkezésekor a férfi kezében a késsel menekülni kezdett azzal fenyegetőzve, hogy öngyilkos lesz.
A sérült nő a helyszínen életét vesztette, testén összesen 35 külsérelmi nyom volt azonosítható.
A 39 éves N.Tibor emberölés bűntette minősítésű ügyét november 12-én (hétfőn) tárgyalják a Zalaegerszegi Törvényszéken, ahol elsőfokú folytatólagos tárgyalásra kerül sor.
Szakértő meghallgatása várható – olvasható a Zalaegerszegi Törvényszék nyilvános tárgyalási jegyzékében.

Renault Masterrel borult, utasa súlyosan sérült

Renault Master típusú tehergépkocsival közlekedett egy férfi és utasa pénteken hajnalban 4 óra 55 perckor a 68154-es számú mellékúton, Belezna irányából a 6804-es számú út felé.
A ködös időben későn észlelte az útkereszteződést, fékezni kezdett és a vízelvezető árokba csapódott.
A balesetben az utas súlyos sérülést szenvedett.
(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

(A fotó illusztráció)

Téli üzemmódra vált a közútkezelő

Az enyhe novemberi időjárástól függetlenül szombattól az ország teljes területén téli üzemmódra vált a Magyar Közút Nonprofit Zrt. – tájékoztatta cég csütörtökön az MTI-t.
Közleményük szerint a 19 megyei igazgatóságon, 93 mérnökségen és a központi irányításban is 24 órás szolgálatra állnak át a szakemberek. A következő hónapokban csaknem 4100-an dolgoznak váltott, 12 órás műszakokban a téli útüzemeltetési feladatok ellátásán, koordinációján.

(Fotó: Magyar Közút Nonprofit Zrt. – Facebook)

Télen a társaság elsődleges feladata a hóeltakarítás és a síkosságmentesítés – írta a Magyar Közút Nonprofit Zrt., amely a 2018-2019-es téli szezonban az országos közúthálózaton 814 sószóróval és hóekével felszerelt nehézgépjárművel, 143 rakodógéppel és 122 hómaró eszközökkel végezi majd szolgálatát.

Ezek mellett idén is nagy hangsúlyt fordítanak a megelőző védekezésre. Ott, ahol nagyobb a hófúvások előfordulási lehetősége – mintegy 520 kilométernyi útszakaszon – hófogórácsokat és hálókat helyez majd ki a közútkezelő. Elsősorban a forgalmas autópályákon, autóutakon és főutakon preventív jellegű sózást is végeznek majd.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. országszerte csaknem 32 ezer kilométernyi útszakaszon felel a téli hóeltakarításért és síkosságmentesítésért. Ezt a feladatot egyes útszakaszok forgalmi rendje és az úthálózatban betöltött szerepe szerint látják el, vagyis először az autópályákon, autóutakon és főutakon, majd a felüljárókon és hidakon kezdik meg a beavatkozást, ezt követik a településeket összekötő mellékutak, alacsony forgalmú bekötőutak.

Arra kérik az autósokat, hogy a nyári gumikat még a tartós fagyok előtt cseréljék át téli közlekedésre alkalmas abroncsokra. Utazás előtt pedig feltétlenül tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról, a forgalmi helyzetről a www.utinform.hu oldalon, illetve a 06-1-366-2400-ás telefonszámon a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának munkatársainál – olvasható a közleményében. MTI

1 498 499 500 501 502 794