Nincs igazoltan koronavírussal fertőzött beteg Nagykanizsán

„Kedves Kanizsaiak!

Mint ahogy bizonyára Önök is értesültek róla, a Kormány rendkívüli jogrendet, veszélyhelyzetet hirdetett ki a koronavírus elleni védekezés érdekében.

Ez Nagykanizsán is érinti a 100 főnél nagyobb, zárt térben tervezett, illetve az 500 főnél nagyobb szabadtéri eseményeket.
A veszélyhelyzet elrendelésével egyidőben számos veszélyes és ártó szóbeszéd, pletyka is szárnyra kapott a városban.

A fotó illusztráció. Mentőápoló védőfelszerelésben az Országos Mentőszolgálat Mohács utcai állomásán 2020. március 10-én. Akinél felmerül a koronavírus fertőzés gyanúja, a háziorvos döntése alapján a mentők kórházba viszik. Fénykép: MTI /Balogh Zoltán

Az imént egyeztetettem telefonon a Kanizsai Dorottya Kórház főigazgatójával, Dr. Brünner Szilveszter megerősítette, hogy jelenleg NEM tudunk Nagykanizsán koronavírussal igazoltan fertőzött betegről. Sem gyermekről, sem felnőttről.

Arra kérek mindenkit, a veszélyhelyzet intézkedéseit vegyük komolyan, vigyázzunk egymásra a továbbiakban is, és tájékozódjunk hiteles forrásokból!” – közölte Facebook oldalán csütörtökön délelőtt Balogh László Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármestere.

Az ügyben csütörtök délután mi is felhívtuk a kanizsai kórház főigazgatóját, aki honlapunknak megerősítette, csütörtök délután 15 óráig nem volt tudomásuk arról, hogy Nagykanizsáról nyilvántartásba került volna igazoltan koronavírussal fertőzött beteg.

Friss budapesti bejelentés, miszerint a kormány arra készül, hogy a következő hetekben, hónapokban is szükség lehet a szerdán meghirdetett veszélyhelyzet intézkedéseire. Tehát a tervezettnél tovább maradhatnak érvényben a rendkívüli intézkedések.

Újabb három embernél diagnosztizáltak koronavírus-fertőzést, ezzel 16-ra nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon – közölték a koronavirus.gov.hu honlapon csütörtök délelőtt.

A közlemény szerint egy iráni és két magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést: egy a Szent János kórházban már napok óta elkülönített magyar nőnél, egy újabb iráni – szintén abban a kórházban megfigyelés alatt álló – diáknál (az első iráni beteg kontaktjánál) és egy a napokban Izraelben járt magyar férfinél.

Az országos tisztifőorvos által kiadott eljárásrendnek megfelelően az ő esetükben is haladéktalanul megkezdődik a járványügyi vizsgálat és a kontaktkutatás.

Velük együtt Magyarországon 16 koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván: kilenc iráni, egy brit és hat magyar állampolgárt.
A karanténban lévők száma 69-ről 65-re csökkent, és már 730 laboratóriumi vizsgálatot végeztek el a koronavírus kapcsán – írta az állami hírszolgálat.

Van jó hír is, ugyanis kiderült, hogy három pozitív teszt után az egyik fővárosi karanténban lévő iráni diákot a koronavírusból gyógyultnak nyilvánították. Ő hamarosan hazamehet.