Nem találtak senkit egy patakba csúszott autóban Galambokon

A bejelentés szerint patakba csúszott egy személygépkocsi Galambokon, a Dózsa György utcában szombaton reggel 6 óra utáni időpontban. A riasztott zalakarosi és nagykanizsai hivatásos tűzoltók daru segítségével kiemelték a járművet, amiben senki sem tartózkodott. A tűzoltók áramtalanították a járművet. A műszaki mentés ideje alatt teljes útzár volt érvényben – tájékoztatott a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint környékünkön szombat délelőtt egy másik, kisebb baleset is történt. 9 óra 30 perckor árokba csúszott egy személyautó Zalakaroson, a Hársfa utcában. A nagykanizsai hivatásos tűzoltók kihúzták az árokból a járművet, a balesetnek sérültje nem volt – írták.

Díjnyertes varázsházikót készítettek a kanizsai óvodások

„Örömhírt oszthatok meg Önökkel: díjnyertes varázsházikót készítettek a kanizsai óvodások. Az Etalon Zala Kft. versenyében mintegy 60 házikó mérettette meg magát, ezek közül az online szavazáson legtöbb szavazatot kapott 30 pályaművet a szakmai zsűri is értékelte. Ötletes megoldások születtek a kreatív újrahasznosítás, az esztétika és az anyagfelhasználás tekintetében, ezért a zsűritagoknak komoly fejtörést okozott a pontozás.

Szoros versenyben végül a Nagykanizsa Központi Óvoda Rózsa Tagóvodájának pályázata lett az első, így idén ez a nevelési intézmény nyerte el az 1 millió forint értékű fejlesztési támogatást. Szívből gratulálok a győztes varázsházikó készítőinek – Mester Máténak, Gozdán Szofinak, Ács Noénak, Novák Viktornak, Czifra Bencének –, a gyerekek óvónőinek és szüleinek a csodálatos eredményhez!

Az ovisok 50 ezer forint értékű iskolakezdési csomagot is kaptak az online szavazás első helyezettjéhez, a Miklósfai Tagóvoda csapatához (Csepregi Barka, Farkas Nóra, Milávecz Rozina, Molnár Zsófia, Virovecz Luca) hasonlóan.

Ez a szép eredmény is azt mutatja, méltán lehetünk büszkék a város óvodáiban folyó szakmai munkára! Még egyszer gratulálok, csak így tovább!” – tudatta Facebook oldalán a napokban Balogh László nagykanizsai polgármester.

A kaszinók világa

Ha meghalljuk a kaszinó szót, lehet, hogy inkább Monte-Carlo vagy Las Vegas jut eszünkbe. Bizonyára filmekben is láttunk már olyan helyeket, ahol a szerencsejáték áll a középpontban. Amit azonban kevesen tudnak, hogy a kaszinóknak Magyarországon ugyanúgy története van, mint ezekben a híres városokban. A kaszinók világa általában egy kis negatív mellékzöngével bír, a történelem során viszont az államférfiak akár fontos szerepet is szánhattak neki.

A Nemzeti Kaszinó Széchenyi nevéhez fűződik

A kaszinók kapcsán talán nem gondolnánk arra, hogy Magyarországon is van kultúrája, annak ellenére, hogy történelemből bizonyára mindenki tanulta, mennyi mindent tett gróf Széchenyi István az országért. Az ő nevéhez fűződik többek között a pesti lovasélet előmozdítása, valamint a Nemzeti Kaszinó. A kaszinók fogalma a szerencsejátékkal vegyül, ezért mindig van egyfajta negatív mellékzöngéje, viszont a kaszinók más feladatoknak is eleget tettek. Ilyen volt példának okáért a közművelődés. A Nemzeti Kaszinó épületén belül értékes tárgyak, nemes bútorok, fontos könyvek kaptak helyet.

A kaszinó régen az arisztokraták kiváltsága volt

Általánosságban kijelenthetjük, hogy leginkább az arisztokraták látogatták a kaszinókat. Széchenyi az egyesületi élet alapjának tekintette ezeket a helyeket. Talán nehéz elképzelnünk, de a Nemzeti Kaszinó mint egy új társadalmi helyszín a pesti élet fellendítésére szolgált a színházak mellett. Tény, hogy a kaszinók inkább az arisztokraták kiváltsága volt, ugyanakkor bekerülhettek olyan polgári személyek is, akik jó kapcsolatot ápoltak a magas rangú személyekkel.

Fontos az általános szabályok betartása

Az etikett a kaszinókban is pontosan szabályozza a szereplők megjelenését, illetve viselkedését. Ki hinné, hogy aki a szerencsejáték ezen formájára adja a fejét, kénytelen mindenféle illemtani szabályoknak megfelelni. Nem mindegy, hogyan öltözik fel vagy hogyan viselkedik, mert akár az is előfordulhat, hogy a szabályok megszegéséért kitiltják az illetőt a kaszinóból. Az élő kaszinóban pontosan ezért igencsak fontos az etikett ismerete.

Kaszinó, de kényelmesen

Van egy megoldás, ha úgy érezzük, kevésbé szeretnénk beszabályozni ilyen jellegű szabadidős tevékenységünket. Az online kaszinóban ugyanúgy kipróbálhatjuk a szerencsénket, viszont nem vagyunk annyira megkötve, ami az öltözködés és a viselkedést illeti, mintha személyesen látogatnánk el egy játékbarlangba. Az otthon nyugalmából és kényelméből is élvezhetjük a játék izgalmait.

És mi alapján válasszunk online kaszinót?

A helyzet az, hogy amennyi időt és energiát megspórolunk azzal, hogy nem személyesen jelenünk meg, elveszíthetünk azzal, mire rájövünk, melyik online kaszinó a megfelelő számunkra. Ezért érdemes olyan oldalak, mint például a magyaronlinekaszino.net tartalmait olvasgatni, mert így könnyebben döntésre juthatunk. Nem csak a különböző online kaszinókról kapunk általános információkat, hanem a játék menetéről is. Például hogyan tudjuk feltölteni a számlánkat, van-e lehetőség bónusz igénybevételére, stb.

Biztos, ami biztos

Nem véletlenül fontos minél körültekintőbben választani. Mivel pénzről van szó, a biztonság kulcsfontosságú kérdés. Az egyik leglényegesebb szempont, hogy az online kaszinóknak is engedéllyel kell rendelkezniük. A felügyeleti szervek kifejezetten komolyan veszik a rájuk szabott feladatokat, rendszeresen ellenőrzik az engedélyezett helyeket és ha hiányosságot találnak, a vállalat köteles a hiánypótlást mihamarabb elvégezni, ha nem akarja, hogy bevonják az engedélyét. Ami szintén segíthet a döntésben, hogy a magyaronlinekaszino.net oldalon ajánlott kaszinók közül fennállásuk során egyik sem részesült figyelmeztetésben. Az online kaszinók többsége belátja, hogy sokkal könnyebb és gyümölcsözőbb elégedett ügyfelekkel együttműködni, ezért igyekeznek minden szabályt betartani.

Szúnyogirtás lesz Nagykanizsán

Ezúton értesítjük a lakosságot és a méhészeket, hogy településünk területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre.

A kezelés pontos időpontja: 2022. július 04. napján, napnyugta utáni órákban.

Pótnapok: 2022. július 5-6. napjai, ugyanebben az időben.

Alkalmazott készítmény: Deltasect Plus 1,2 ULV szúnyogirtó szer.
A készítmény a kijuttatott csekély mennyiségben (0,6 liter/hektár) kizárólag az érzékenyebb rovarokat pusztítja el, melegvérű állatokra, emberre nem veszélyes, hatóanyaga néhány óra alatt lebomlik.

A lakosság részére javasolt intézkedések:
A szabadban tárolt gyermekjátékokat, élelmiszereket, evőeszközöket, a szabadban szárított ruhákat, a kezelés napján javasolt összegyűjteni vagy letakarni. A kezelés idejére és az azt követő 1 órában javasolt az ablakokat, ajtókat zárva tartani és a külső levegőt bejuttató mesterséges szellőztető berendezéseket kikapcsolni. A kezelt területen termő zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztás vagy feldolgozás előtt ajánlott megmosni. A kezelést végző gépkocsi közvetlen közelében tartózkodni nem szabad.

A szabadban, fedetlenül tárolt vízgyűjtő edényekben, a különböző tárgyakban megülő esővízben akár egy hét alatt is kifejlődhetnek a szúnyoglárvák. A szúnyogirtó kezelés kiegészítéseként ajánlott, hogy az ingatlantulajdonosok szüntessék meg, rendszeresen ürítsék vagy takarják le az épületek körüli kisebb, pangó vízgyülemeket – hívta fel a figyelmet honlapján a város.

(Fotó: archív. Szúnyogirtás Nagykanizsán. MTI/Varga György

A nagykanizsai rendőrök keresik a 15 éves Bogdán Renátót

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság 20030-157/163/2022. körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 15 éves Bogdán Renátó Adrián ügyében.

A fiú 2022. május 2-án egy szombathelyi otthonból ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról; a rendőrök jelenleg is keresik.

Bogdán Renátó Adrián 160 centiméter magas, barna hajú, barna szemű fiú.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Bogdán Renátó Adriánt felismeri, és tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-93-321-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, valamint a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén – hívta fel a figyelmet a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Két fának is nekiütközött Hahót és Zalaszentbalázs között

Egy 40 éves zalaegerszegi férfi közlekedett június 30-án (csütörtökön) délelőtt 11 óra 10 perckor egy tehergépkocsival a 74-es számú főúton Hahót irányából Zalaszentbalázs felé, amikor a 20-as kilométerszelvénynél áttért a másik forgalmi sávba, majd lehajtott az úttestről, és nekiütközött egy fának, majd tovább haladt és még egy fának is nekiment.

A balesetben a gépjárművezető megsérült – tudatta pénteken a Rendőrség honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)

Ittas biciklis és autós ütközött Nagykanizsán

Egy 44 éves nagyrécsei férfi közlekedett június 29-én (szerdán) kora délután 13 óra 45 perc körül egy személygépkocsival Nagykanizsán az Erdész utcában.

Amikor a Csengery utca kereszteződéséhez ért az ott elhelyezett „ÁLLJ! Elsőbbségadás kötelező” közúti jelzőtábla ellenére behaladt a kereszteződésbe és a neki jobbról balra a Csengery úttal párhuzamosan haladó a gyalog- és kerékpárúton a Wlassics utca irányából a Sörgyár út irányába közlekedő 24 éves helyi férfival ütközött össze.

A biciklis megsérült, az ellene alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket jelzett – tudatta csütörtökön a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)

Ember volt a síneken – Tűzoltó állította meg a vonatot Nagykanizsán

Egy mozdulatlan ember feküdt a Nagykanizsa-Budapest vasútvonal mentén, a Tripammer utca és a Bagolai sor kereszteződésénél lévő vasúti híd alatt szerdán kora délután 15 óra előtti időben.

Egy szolgálaton kívüli tűzoltó lement hozzá a horhosba és a sínekről lehúzta, majd a közeledő vonat elé sietett, hogy megállítsa azt. Az időközben a helyszínre riasztott nagykanizsai hivatásos tűzoltók a sérültet hordágyra rögzítve, mentőkötelek segítségével a meredek vasúti parton felhúzták, majd a mentőknek átadták – közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Nem hivatalos forrásból származó információink szerint a síneken talált személy egy nő volt. Úgy értesültünk, hogy amikor a kórházba szállították a mentők, akkor életben volt. Az ügyben rendőrségi eljárás nem indult.

Kapcsolódó

A megfelelő étrend-kiegészítő használata

(x) Mi teszi a VERTIM kapszulát hatékonnyá, és miért ajánlják hírességek és mindennapi emberek egyaránt? Most utánajárunk!

Nem külön-külön! Együtt!

A VERTIM kapszula tervezése során felismerték azt a fontos tényt, hogy azok, akik karcsúbban szeretnének élni, bizony hosszú távra terveznek, így nemcsak egy-egy napos megoldást kellett kitalálni.

Így tehát nem jó ötlet egy-egy összetevőt kizárólagosan használni, hanem a világszerte elvégzett kutatások összetevőit gyúrták össze a testsúlycsökkentő mátrixban, hogy minél jobban elősegítsék az ideális alak elérését. A VERTIM hatékony étrend-kiegészítői a segítségünkre lehetnek.

Összetevők

A fentebb említett amerikai, afrikai és ázsiai kutatások arra mutatnak rá, hogy nincs szükség mesterséges összetevőkre ahhoz, hogy elérjük a kitűzött célunkat. Amire szükség van, az a megfelelő, természetes alapanyagok erős koncentrációjú kivonata, illetve ezek optimális kombinációja. Mi hiszünk abban, hogy ezeket megtalálhatjuk a VERTIM kapszulában.

Eredmények

Amennyiben rendszeresen szedjük a kapszulát (napi kétszer egy szemet, bő folyadékkal, étkezések előtt), akkor viszonylag hamar láthatjuk a hatását. A szedéssel ugyanis nemcsak súlyvesztés, hanem alakformálás is észlelhető. Fontos ugyanakkor azt is tudni, hogy ez mindenkinél egyéni tempóban jelentkezhet, és nagyban függ a kiindulási állapottól, illetve az esetleg fennálló betegségektől is.

Ezzel összefüggésben fontos tudni azt is, hogy várandósoknak, illetve szoptatós anyukáknak nem javasolt a kapszula szedése. Ugyanígy a fémallergiásoknak is fontos tudniuk, hogy a készítményben többek között króm is található, így nekik sem szabad szedni a kapszulát!

Mellékhatások és diéta

A kapszula összetevő listájának összeállításakor figyeltek arra, hogy kizárólag természetes eredetű alapanyagokat használjanak fel, éppen ezért káros mellékhatásáról nem tudni. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ilyenek nem léteznek. Ha úgy gondolod, hogy a szedéssel összefüggésben léptek fel mellékhatások, lépj kapcsolatba az életmódváltást felügyelő orvossal!

Ami a diétát illeti: a VERTIM kapszula képes eredményesen támogatni az életmódváltást, de ez nem azt jelenti, hogy egy szakértők által összeállított, minden makrotápanyagot tartalmazó, megfelelő kalóriatartalmú étrend ne tudná jelentősen támogatni az új utadat. Jelentős túlsúlynál az ízületek védelme miatt fontos, hogy a testedzés előtt könnyítsünk a rájuk nehezedő terhet, ami azt is jelenti, hogy előbb érdemes az étrendet újragondolni, és csak később megtámogatni azt a testedzéssel!

Mindemellett fontos tudni azt is, hogy az életmódváltásra csak hosszú távon érdemes gondolni. Ha csupán fogyókúrázunk, akkor a súly könnyen visszajön, és hozza a nem kívánt barátait is.

Azt a tömeget, amit hosszú évek helytelen étkezéssel és életmóddal felhalmoztunk, csak türelemmel, lassan, kitartóan, a megfelelő étrend-kiegészítőket szedve tudjuk leadni, így életünk jelentősen megváltozhat.

Ismét illegálisan váltotta a valutát a nagykanizsai férfi

„Hatóságunk előtt nem ismeretlen 60 éves nagykanizsai férfit, még 2019. január 29-én érték tetten társával Nagykanizsán a kollégáink, amikor az egyik áruház bejáratánál, feltehetően több éve folytattak illegális valutaváltási tevékenységet. Akkor a két férfit elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A nyomozás folyamán kiderült, hogy több tízmillió forint és külföldi valuta került elő, összesen 154 millió forint értékben, amit a rendőrök le is foglaltak. Majd 2020 nyarán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügyben keletkezett iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

Szinte két évvel később, ismét látóterünkbe került a 60 éves férfi, aki nem hagyott fel korábbi tevékenységével, újra illegális valutaváltási tevékenységet végzett.

A rendőrök adatgyűjtésbe kezdtek, majd 2022. június 28-án 10 óra 30 perckor a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Mekta alegysége elfogta az elkövetőt. A gazdaságvédelmi nyomozók jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. A rendőrség munkáját a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei valamint a NAV „Chili” hívónevű bankjegykereső kutyája segítette.

A kutatások során az egyenruhások 2 mobiltelefont, több számítástechnikai eszközt, 6 447 500 forintot, 6835 eurot, és 1000 svájci frankot valamint egy széfet foglaltak le.” – közölte csütörtökön a Rendőrség honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Fotók/videó: ZMRFK)

1 276 277 278 279 280 907