Gyilkosság Eszteregnyén: egy Baranya megyei férfit és egy letenyei nőt fogtak el a rendőrök

Sajtótájékoztató keretében számoltak be a zalai rendőrök az Eszteregnyén történt emberölés részleteiről 2023. január 13-án, pénteken.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2023. január 11-én (szerdán)este 20 óra 49 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy férfit holtan találtak eszteregnyei otthonában.

A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol minden részletre kiterjedő helyszíni- és halottszemlét tartottak. Megállapították, hogy a 65 éves férfit feltehetően két nappal korábban egy késsel szurkálták halálra és az autóját is ellopták.

A zalai nyomozók széleskörű adatgyűjtésbe kezdtek, melynek eredményeképpen kevesebb, mint egy nap alatt sikerült azonosítaniuk a két elkövetőt, akiket 2023. január 12-én (csütörtökön) 14 óra 55 perckor Nagykanizsán, a Szekeres József utcában fogtak el.

A gyanúsítotti kihallgatás során az egyik személy részletes beismerő vallomást tett, melynek során elmondta, hogy az ellopott autót néhány tízezer forintért Baranya vármegyében adták el.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a 36 éves K. Szabolcs garéi férfi ellen nyereségvágyból, illetve különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett, míg a 18 éves Sz. Bianka letenyei nő ellen nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének bűnsegédként történő elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást az ügyben. A rendőrök mindkét elkövetőt bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásuk indítványozását.

Az ügy részleteiről sajtótájékoztató keretében számolt be a főkapitányság épületében dr. Jandó Zoltán r. alezredes kiemelt főnyomozó – közölte a Rendőrség honlapján pénteken a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Müller Cecília: influenza járvány van, kórházi látogatási tilalom jöhet

Járványos szintre emelkedtek az influenzaszerű megbetegedések Magyarországon, emellett zajlik a légúti óriássejtes vírus (RSV) okozta járvány is – mondta el az országos tisztifőorvos csütörtökön az MTI-nek. Müller Cecília a járványügyi adatokat ismertetve közölte, az év első hetében (január 2-8.) csaknem 162 ezren fordultak orvoshoz akut légúti fertőzéssel, közülük 19 ezer embernél a klinikai tünetek alapján influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak.

A számok azt mutatják, hogy az akut légúti megbetegedések 20 százalékkal, az influenzaszerű megbetegedések pedig 50 százalékkal emelkedtek az év utolsó hetében mérthez képest, ami azt jelenti, hogy elkezdődött az influenza járványos terjedése – hívta fel a figyelmet.

2023 első hetében Komárom-Esztergom vármegye kivételével valamennyi területen emelkedett az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. A legtöbb beteg Győr-Moson-Sopron és Békés vármegyében volt, míg Fejér és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a legkevesebb. Müller Cecília kiemelte, hogy szintén járványos szintet ért el az RSV okozta, alapvetően egy enyhe, náthához, meghűléshez hasonló megbetegedés.

Az első naptári héten 190 betegtől érkezett légúti minta a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriumába. A sentinel orvosok által beküldött 83 minta közül 19 eseten az influenza valamelyik típusát, húsz betegnél az RSV és kilenc betegnél koronavírus-fertőzést igazoltak.

Az adatok azt mutatják – mondta Müller Cecília -, hogy az influenza-pozitivitási arány 10 százalékról 23 százalékra nőtt az elmúlt héten az azt megelőző két hét adatához képest, míg az RSV-pozitivitási arány január első hetében 24,1 százalék volt, szemben az 51. heti 9,2 százalékhoz képest. Ugyanakkor – tette hozzá – csökkent a koronavírus-pozitív minták száma 17,5 százalékról 10,8 százalékra. A szakember elmondta azt is, hogy az év első hetében 367-en kerültek kórházba súlyos, akut légúti fertőzéssel, 42 embernél volt szükség intenzív ellátásra.

Müller Cecília kiemelte: a kórházban ápolt 367 beteg 45,5 százaléka kétéves vagy annál fiatalabb, 41,7 százaléka pedig 60 évnél idősebb volt. A kórházba kerültek közül 105 betegnél az RSV-t, száznál koronavírust, míg 17 betegnél influenzát igazoltak. Az országos tisztifőorvos kiemelte, hogy még most is érdemes kérni az influenza elleni védőoltást, mert van még idő a védettség kialakulásához. Hozzátette: egy kibontakozó járvány alatt sem indokolatlan az oltás felvétele, azzal enyhébb tünetekkel átvészelhető a fertőzés.

Az oltást leginkább a legsérülékenyebb csoportoknak (idősek, krónikus betegek), az egészségügyi és szociális intézményben, valamint az állattartó telepen dolgozóknak ajánlják. Jelenleg nincs érvényben kórházi látogatási tilalom, de az esetszámok emelkedésével várhatók ilyen intézkedések – közölte.

Müller Cecília kitért az RSV okozta megbetegedésre. Mint elmondta, jellemzően kétéves korukra a gyerekek átesnek a fertőzésen, azonban ez nem nyújt tartós védettséget.
Az RSV-fertőzésnek leginkább kitettek a kétévesnél fiatalabb csecsemők és a koraszülöttek, a vírus náluk súlyos tüdőgyulladással járhat. Magyarországon RSV elleni védőoltást a hat hónapnál kisebb koraszülöttek és az olyan kétévesnél fiatalabb gyerekek kaphatnak, akik valamilyen szív- és tüdőfejlődési rendellenességben (bronhopulmonális diszplázia) szenvednek – ismertette Müller Cecília.

A szakember általánosságban azt ajánlja, hogy ezekben a hetekben az egyévesnél fiatalabb csecsemőket ne vigyék közösségbe, plázákba, zárt közösségi terekbe, és lehetőleg kerüljék velük a tömegközlekedést. Müller Cecília felhívta továbbá a figyelmet az egyéni higiéné fontosságára, a kézfertőtlenítésre, a gyakori kézmosásra és a lakás gyakori átszellőztetésére.

Zalaegerszegen felmentettek, majd Pécsett 9 év fegyházra ítéltek egy zalai drogdílert

Másodfokon kilenc év fegyházbüntetéssel sújtotta a Pécsi Ítélőtábla csütörtökön azt a Zala vármegyei férfit, aki futár bűntársait megbízva próbált kábítószert behozatni Magyarországra 2019 novemberében. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség MTI-hez eljutott keddi közleményében azt írta, hogy a Zala vármegyei településen élő férfi korábban Hollandiában dolgozott, ahol kiterjedt ismerősi körrel rendelkezett.

A vádlott 2019 novemberében Hollandiába utazott, és egy helyi állampolgárral arról állapodott meg, hogy megbízottai útján kábítószert vásárol tőle.

Ezt követően két futár a vádlott utasításait követve felvette a kapcsolatot a kábítószer-kereskedővel, a drogot átvették, és azt egy erre a célra preparált személygépkocsiba rejtve visszaindultak Magyarországra. Útjuk során Németországban a rendőrség a futárokat feltartóztatta, és a gépkocsiba rejtett kábítószert lefoglalta. A vádlott ellen társtettesként különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-birtoklás kísérlete miatt emeltek vádat.

Az első fokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék 2022 májusában a vád alól bizonyítottság hiányában felmentette a vádlottat, de az ítélet ellen az ügyész a vádlott bűnösségének megállapítása és büntetés kiszabása iránt fellebbezett, amit a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség fenntartott.

A másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla csütörtökön tartott nyilvános ülésen kihirdetett ítéletével a vádlottat kábítószer-kereskedelem bűntettének kísérletében bűnösnek mondta ki, ezért 9 év fegyházbüntetésre ítélte.

Az ítélet egyelőre nem jogerős, ellene mind a vádlott és védője, mind az ügyészség fellebbezéssel élhet, tekintettel arra, hogy a másodfokú bíróság ítélete ellentétes az első fokon meghozott határozattal.

Gyilkosság Eszteregnyén

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2023. január 11-én az esti órákban holtan találtak egy férfit Eszteregnyén. 

A zalai rendőrök azonnal a helyszínre mentek és megkezdték a helyszíni és halottszemlét. A kirendelt orvosszakértő elsődleges megállapítása szerint a 66 éves férfi halálát idegenkezűség okozta.

Az eset körülményeit a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja – közölte a Rendőrség honlapján csütörtökön a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Az esettel kapcsolatban nem hivatalos forrásból úgy értesültünk, hogy az áldozat egy, a faluban régóta élő horvát állampolgár, akinek az autója is eltűnt.

A férfi korábban egy autóhuzatokat készítő varazsdi gyárban dolgozott, körülbelül 5 hónapja vonult nyugdíjba, a helyiekkel nem tartott különösképpen kapcsolatot.

Holttestére a Petőfi utcai házban fia talált rá, aki azért ment Eszteregnyére, mert apja nem volt elérhető, nem vette fel a telefont. Az áldozattal szúró- vágó eszközzel végezhetett gyilkosa.

Sajnos a napokban is történt egy brutális gyilkosság a közeli Kistolmácson, amely során egy helyi házaspár vesztette életét. Részletek a linken: Férje fojtotta meg a kistolmácsi nőt

Esernyőt kért, majd tört-zúzott, és elkötött egy Opelt egy nagykanizsai férfi

Egy 1961-ben született nagykanizsai férfi 2022. július 7-én 16.30 órakor megjelent a sértett nő Nagykanizsa, Hevesi Sándor utcai lakásánál azért, hogy egy esernyőt kérjen. A felek korábban élettársak voltak, kapcsolatuk 2021. októberében szakadt meg végleg, ekkor külön is költöztek. A nő a vádlott kérésébe beleegyezett és őt a lakásába beengedte.

A férfi már éppen távozni készült, amikor a bejárati ajtó melletti szekrényen észrevette az Opel Meriva típusú személygépkocsi indítókulcsát, amelyet magához vett. A fenti gépjárművet a nő 2020. június 11-én saját jövedelméből, a maga részére és nevére vásárolta, amelyet ő is használt illetve viselte annak terheit.

A nő ezt látva, közölte a férfivel, hogy a lakásból addig nem mehet el, amíg az indítókulcsot vissza nem adja, amely miatt a felek között szóváltás alakult ki. A vita hevében a vádlott szinte önkívületi állapotba került, kiszórta a sértett ruháit a földre, majd törni-zúzni kezdett a lakásban. A képeket levette a falról, és azokat a földhöz vágta, a törékeny tárgyakat pedig a kezével a földre söpörte, ami nem törött össze, azt megtaposta. A rongálást észlelve a sértett a lakásban követni kezdte a vádlottat, aki ennek során egy ízben mindkét kezével megfogta a sértett nyakát, majd azt kis erővel, sérülést nem okozva megszorította. A nő emiatt nem követte tovább a vádlottat, aki a fürdőszobába ment és az ott lévő tárgyakat is összetörte.

A hangzavarra időközben a házban lakók is felfigyeltek, akik a nő segítségére siettek, az egyik szomszéd még a sértett lakásába is benyitott, amelyet észlelve a vádlott a korábban zsebébe helyezett indítókulccsal együtt távozott. Ezt követően a nő lakása előtti parkolóban megtalálta a személygépkocsit, azt az indítókulcsával kinyitotta, majd a járművel a Nagykanizsa, Thury György téren található „Kispiac” elnevezésű vendéglátóhelyre ment italozni.

A gépkocsit ennek közelében a Nagykanizsa, Platán sor 9/D. számú lakóház részére kialakított parkolóban állította le, ahol még aznap a rendőrség sértetlenül megtalálta és a sértettnek visszaadta. A vádlott az összesen 94.000 Ft kárt okozott a sértettnek, amely nem térült meg.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette és rongálás vétsége miatt emelt vádat – közölte honlapunkkal dr. Pirger Csaba,a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Égő autóját kormányozta be a kanizsai tűzoltóság udvarára

Égett a motortere annak a kisteherautónak, melyet sofőrje szerdán délelőtt a helyi tűzoltólaktanya udvarára kormányzott be Nagykanizsán, a Kossuth Lajos téren. A tűzoltók vízsugárral rövid idő alatt megfékezték a lángokat, majd a közeli közterületi parkolóba tolták a járművet – tájékoztatott honlapján a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

(Fotók: Cseresznyés Dániel tűzoltó hadnagy és Szabados Gergely tűzoltó százados – Nagykanizsa HTP)

Busszal ütközött a kanizsai audis, nem állt meg, vádat emeltek ellene

Egy 1996-ban született nagykanizsai férfi 2022. június 10-én 7 óra 50 perckor a 6833. számú mellékúton közlekedett egy Audi A3 típusú személygépkocsival Fityeház irányából Nagykanizsa felé. Utasként a járműben barátnőjét szállította.

Amikor a vádlott egy jobbra ívelő útkanyarulatban figyelmetlensége miatt áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba és a jármű bal oldalával nekiütközött a vele szemben szabályosan közlekedő, több utast szállító autóbusz bal oldalának, amelyen végig csúszott.

(A fotó illusztráció)

Az ütközés ellenére a vádlott az által vezetett személygépkocsival a helyszínen nem állt meg, nem győződött meg arról, hogy a baleset következtében bárki az autóbuszban megsérült-e, vagy segítségnyújtásra szorult-e. Az ütközést követően a vádlott az ütközési ponttól közel 150 méterre megállt a járművel, majd tovább haladt, a lakására távozott, ahonnét a rendőrség előállította.

Az autóbusz vezetője a helyszínen megállt és értesítette a hatóságokat. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, de annak reális lehetősége fennállt.

Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség cserbenhagyás vétsége miatt emelt vádat a napokban – közölte honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője. (Fotó: Pixabay)

Károkat okozott a viharos szél Nagykanizsán és környékén

Sok munkát ad a viharos szél a tűzoltóknak Kanizsán és környékén.

Két parkoló autóra dőlt egy kisméretű fa Nagykanizsán, a Platán soron kedden hajnali fél 6-kor. A város hivatásos tűzoltói motoros láncfűrésszel eltávolították a fát. Az autókban szerencsére senki sem tartózkodott. 

(Autókra dőlt egy fa Nagykanizsán a Platán soron. Fotók: Nagykanizsa HTP)

Hat óra után fa dőlt az M7-es autópálya leállósávjára, és a külső sáv forgalmát is veszélyeztette Nagyrécse térségében. A nagykanizsai hivatásos tűzoltók motoros láncfűrésszel eltávolították a fát, az úttestet pedig megtisztították. 

Kerítésre dőlt egy fa szintén délelőtt Zalakaroson, a Liget utcában. A forgalmi akadályt is képező fát a város hivatásos tűzoltói eltávolították. 

Délelőtt egy családi ház udvarán lévő kiszáradt, tíz méter mély kútba esett egy macska Zalakaroson, egy Fő úton. A város hivatásos tűzoltói kötél segítségével épségben felszínre hozták a bajba jutott négylábút – tudatta honlapján kedden a Zala Vármegyei katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Kisebb tűz volt a kanizsai kórházban

Kisebb tűz volt a nagykanizsai kórházban, a Szekeres József utcában hétfőn kora délután. Az egészségügyi intézmény második emeletén egy szekrényben ruhaneműk égtek.

Mire a városi és a zalakarosi hivatásos tűzoltók a helyszínre értek, a kórház személyzete tizenhat embert terelt ki a részlegről. Az egységek rövid idő alatt eloltották a tüzet, majd ventilátor segítségével kiszellőztették az épületrészt – tájékoztatott honlapján a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Sajnos más helyszínre is kellett vonulniuk a kanizsai lánglovagoknak, ugyanis szintén hétfőn nem adott magáról életjelet két idős ember Nagykanizsán, a Május 1. utcában. A város hivatásos tűzoltói bejutottak az ingatlanba, majd a bajbajutottakat átadták a mentőknek. 

Vádemelés: 4 tonnás beton támfal dőlt egy munkásra Újudvaron

Egy 1980-ban született galamboki férfi, mint egy galamboki székhelyű kft. ügyvezetője és egyben munkavezetője alkalmazottjával, egy férfivel 2021. augusztus 16-án az Újudvar, Kámáncspuszta 21. számú ingatlan előtt végzett vízelvezető javítási munkát, mivel az őszi esőzések alámosták a hidat.

A vádlott és alkalmazottja– miután előző nap már kipucolták az árkot – a munka első fázisában eltávolították a földet kb. 10 cm szélességben a megerősíteni tervezett beton támfal előtt, hogy a későbbiekben cölöpalapot és utána ún. sávalapot építsenek. A fal előtti föld eltávolítása után a vádlott és a férfi 8 óra körül megállt a munkában, hogy cigarettaszünetet tartsanak.

(A balesethez mentőhelikoptert is riasztottak. Fotó: Légimentők – Facebook)

A vádlott és a férfi a falnak háttal állva cigarettáztak, a férfi kb. 0,5-1,0 méterrel közelebb a falhoz. A 30 cm vastagságú, 150 cm szélességű és 400 cm hosszúságú, kb. 4 tonna tömegű betonfal az eddig neki támasztékot adó föld eltávolításának hatására hirtelen eldőlt, ennek során maga alá temette a férfit. A vádlott a támfaltól távolabb állt, így annak ledőlésekor nem sérült meg.

Az elszenvedett sérülések a férfinek maradandó testi fogyatékosságot okoztak, mely 50 %-os össz-szervezeti egészségkárosodásban nyilvánult meg. A vádlott nem gondoskodott arról, hogy a munkavégzés megkezdése előtt biztonságosan rögzítsék a javítás alatt levő híd beton támfalát. E mulasztása okozati összefüggésben állt a bekövetkezett balesettel.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

1 248 249 250 251 252 935