A 31 éves férfi vezetői engedélyét 2022. decemberében Németországban elkövetett ittas járművezetés miatt elvették, ezért 2023. január 13-án a nagykanizsai okmányirodában a férfi új vezetői engedélyt készíttetett, amely során előadta, hogy korábbi jogosítványát elvesztette.
Mivel a férfi jegyzőkönyvben aláírásával kijelentette, hogy vezetői engedélye rendőri intézkedés során nem került elvételre, az új okmány kiállításra került részére, az új vezetői engedély igénylésének indokaként pedig valótlan adatok kerültek rögzítésre a vezetői engedélyek közhiteles nyilvántartásában.
Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat a férfivel szemben – tudatta honlapunkkal dr. Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, helyettes szóvivője.
Bedrogozott, kétszer is ütközött a motorossal, aki később a kórházban elhunyt.
A vád szerint a vádlott 2021. augusztus 14-én 16 óra 35 percet megelőzően ismeretlen személytől kokaint szerzett, majd a drog elfogyasztása után autóba ült.
A férfi derült időjárási és nappali, jó látási viszonyok között utazott Garabonc irányából Nagyrada felé, amikor észlelte, hogy előtte több személygépkocsiból álló járműsor halad. Előzni kezdett, ugyanebben az időben a két autóval előtte lévő, motorral közlekedő sértett szintén előzési manővert hajtott végre.
A motor két autót megelőzött, amikor a vádlott autójával beérte és a jármű hátsó kerekének ütközött. A férfi elvesztette egyensúlyát, leesett a motorról és a vízelvezető árokba zuhant.
A motorkerékpár ezt követően a személyautó elé sodródott és a két jármű újra ütközött, amelynek következtében a motor – kb. 82 méterre – az vízelvezető árok falának csapódott.
A vádlott a helyszínen nem állt meg, Zalaegerszegre hajtott, s leparkolt egy nyilvános parkolóban. Innen egy közeli áruházhoz sétált, ahol rendőri intézkedés alá vonták, mert a földön feküdt és összefüggéstelenül beszélt.
A motoros 2022. január 24-én a kórházban elhunyt, halála és a baleset között ok-okozati összefüggés áll fenn.
Sz. A. halált okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette és más bűncselekmények minősítésű ügyét szeptember 14-én délelőtt tárgyalják a Nagykanizsai Járásbíróságon, ahol elsőfokú nyilvános előkészítő ülésen a vádlott kihallgatása várható – olvasható a Zalaegerszegi Törvényszék nyilvános tárgyalási jegyzékében.
(Helyszínelési fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
Nagykanizsára hívták Navracsics Tibor területfejlesztési minisztert, ezt mondta.
A következő évek feladata, hogy megtaláljuk azokat az eszközöket, kereteket, amelyekkel a különböző régiók a saját helyzetüknek megfelelő elbánásban részesülhetnek a fejlesztéspolitikában – mondta Navracsics Tibor pénteken Nagykanizsán.
A területfejlesztési miniszter a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági fórumán arról beszélt, hogy a jelenlegi fejlesztéspolitika a közigazgatási határokhoz igazodik, holott a szolgáltatási határok ezzel nem esnek egybe. Nagykanizsa is ennek kárvallottja, hiszen a Nyugat-Dunántúlon belül a legkevésbé fejlett régióhoz tartozik, ugyanakkor a dinamikusabban emelkedő dél-dunántúli régióval határos. A jövő egyik feladata, hogy hogyan írhatók felül a közigazgatási és szolgáltatási határok közötti különbségek, hogyan csökkenthető elszigetelő erejük – jelezte Navracsics Tibor.
Előadásában kifejtette: a magyarországi régiókban a 2004-es európai uniós csatlakozás óta változó ütemmel indult a felzárkózás folyamata, amiből Budapest messze kiemelkedik. A legfontosabb tanulság, hogy az uniós kohéziós politika legfőbb haszonélvezői a nagyvárosok és azok térségei, ahová pedig az uniós és nemzeti felzárkóztatási programok forrásai kerültek, mégsem tudtak kitörni a pozíciójukból, és ez egész Európára igaz.
„Küzdenek ma a magyarországi régiók”, a dél-dunántúli például a rendszerváltás óta kudarctörténet. Pécs valaha a Dunántúl egyik gazdasági motorja, térségszervező ereje volt, ma pedig „a magyar gazdaság egyik tartós betege”, ezért is kihívás, hogy erre milyen megoldást lehet találni – fogalmazott Navracsics Tibor.
Kifejtette azt is, hogy az egy főre eső nemzeti össztermékben is Budapest tölt be kiemelkedő helyet, mintegy 5,1 millió ember napi vagy majdnem napi szinten a fővároshoz van kötve munkáját, lakhatását, ügyintézését illetően. Csak két vármegye, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom mutat közelítő értéket Budapesthez, a többi mind alatta van a nemzetgazdasági átlagnak. Járási szinten a bruttó átlagkeresetekben – a kormány ipartelepítési politikájának következtében – fokozatosan bővül Budapesttől Eger, Miskolc, Debrecen irányába az a térség, ahol emelkedőben vannak a bérek.
A belföldi elvándorlás ugyanakkor azt mutatja, hogy délről északra költöztek inkább a magyar lakosok, de ezzel együtt a városokból az agglomerációba irányuló kiköltözés is jellemző – említette a miniszter. Navracsics Tibor úgy vélekedett, hogy a repülőterek fontos bázisai lehetnek az iparfejlesztésnek, egyrészt az online kereskedelem felfutása, másrészt a befektetők közlekedési igényei miatt, és éppen a hátrányosabb régiókban találhatóak fejleszthető repülőterek.
Kitért arra is, hogy Zalaegerszeg és Kaposvár között nagyon nagy szükség lenne egy funkcionális várostérségre, a nagykanizsai lakosság növekedésére legalább 50 ezerre. A dél-zalai város ugyanis mindig sajátos pályát futott be, volt, hogy előnyös helyzetbe került a Déli Vasút fejlesztése idején, ma azonban a két régió határán hátrányos helyzetbe kényszerült. MTI (Fotók: Navracsics Tibor – Facebook)
Egy 32 éves nagykanizsai férfi közlekedett személyautóval 2023. szeptember 7-én (csütörtökön) délelőtt 8 óra körül Zalakaros külterületén Zalakomár felé, amikor a nem megfelelő követési távolság miatt nekiütközött az előtte lassító, majd megálló gépkocsinak.
A baleset következtében mindkét sofőr könnyű sérüléseket szenvedett – tájékoztatott a Rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZVMRFK)
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tovább folytatódott a szankciós infláció visszaesése, augusztusban 16,4 százalékot ért el.
A kormány intézkedéseinek köszönhetően ezzel már hét hónapja tart az árak trendszerű csökkenése, amelyhez a kötelező akciózás bevezetése, majd mértékének 10 százalékról 15 százalékra emelése, valamint az online árfigyelő is jelentősen hozzájárult – hangsúlyozta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a tárca pénteki közleményében.
A miniszter úgy fogalmazott, jelentős mérföldkő, hogy az élelmiszerinfláció augusztusban 20 százalék alá, 19,5 százalékra süllyedt, azaz a kormány intézkedései a szankciós élelmiszerinflációt a decemberi 44,8 százalékos csúcsához képest már kevesebb mint a felére vágták vissza. Mindez élénkítheti a keresletet, ezzel is segítve a fogyasztás ismételt bővülését.
(Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Magyarország helye az alakuló világgazdaságban című pódiumbeszélgetésen a Tranzit fesztiválon Tihanyban 2023. augusztus 26-án. MTI/Bruzák Noémi)
Nagy Márton az adatok kapcsán kiemelte, hogy „a kormányzati intézkedések továbbra is hatékonyak, folyamatosan szorítják le az árakat, a kereskedelmi üzletek között öldöklő a küzdelem. Ugyanakkor az augusztusi inflációs eredmény közel 0,4 százalékponttal magasabb szintet ért el, mint azt a kormányzat várta, ezt pedig a magas üzemanyagárak okozták”.
Az elmúlt időszakban jelentősen – a KSH adatai szerint júliushoz képest 8,2 százalékkal – emelkedett a járműüzemanyagok ára. Az üzemanyagárak alakulása mögött nemzetközi és országspecifikus okok egyaránt meghúzódnak. A nemzetközi folyamatok közül kiemelhető, hogy Oroszország és Szaúd-Arábia csökkentette termelését, míg az országspecifikus tényezők közül az orosz olaj Brenthez viszonyított árelőnyének csökkenése és a tranzitdíjak emelkedése a legmeghatározóbb. Jelenleg a Mol a piaci átlag három és ötszörösét kénytelen kifizetni a szállításért az ukrán és horvát vezetékhálózat tranzitdíjának növelése miatt – olvasható a közleményben.
Nagy Márton hozzátette, hogy „mindennek ellenére sem került veszélybe, hogy év végéig a kormány egy számjegyűre csökkentse az inflációt, azonban arra az ismertetett okokból minden bizonnyal nem októberben kerül sor”.
Nem tiltják az erdőlátogatást, csak felhívják a figyelmet a vadászatra.
„A Zalaerdő Zrt. értesíti a lakosságot, hogy szeptember hónapban (naponta délután 16 óra és reggel 8.00 közötti időszakban) az üzemi vadászterületein intenzív szarvas-vadászatot folytat.
Vadászatra jogosultként arra kér mindenkit, hogy mező- és erdőgazdasági munkája, valamint szabadidős tevékenysége során ezt vegye figyelembe!”- hívta fel a figyelmet a napokban Facebook oldalán a nagykanizsai székhelyű erdészeti társaság.
Még mindig jellemző, hogy egyes robogósok segédmotoros kerékpárként, rendszám és biztosítás nélkül használják a 125 köbcentis motorkerékpárjukat, ráadásul gyakran a megfelelő jogosítvány nélkül. Ezt is ellenőrizték a napokban a szakemberek és a rendőrök két zalai városban.
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság, az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a Zala Vármegyei Kormányhivatal munkatársai közösen segédmotor-kerékpárokat ellenőriztek 2023. szeptember 5-6. között Nagykanizsán és Zalaegerszegen.
A szakemberek próbapad segítségével vizsgálták meg a járműveket, hogy azok maximális sebességük és teljesítményük alapján motorkerékpárnak vagy segédmotor-kerékpárnak minősülnek-e.
A kategorizálás mellett a járművek műszaki állapotát is megnézték, a rendőrök pedig azok jogszerű használatát is ellenőrizték.
Azokkal a motorosokkal szemben, akiknél az egyenruhások szabályszegést észleltek, szabálysértési eljárást indítottak és kezdeményezték a jármű soron kívüli műszaki vizsgálatát – közölte a Rendőrség honlapján csütörtökön a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Gázrobbanás történt egy nagykanizsai társasházban, az Ady Endre utcában szerdán kora délután.
A robbanás három lakást, egy földszintit, egy első emeletit, illetve egy másik társasház második emeleti lakást rongált meg.
A város hivatásos tűzoltói elzárták a közműveket, majd a gázszolgáltató és a kéményseprők kiérkezéséig biztosították a helyszínt.
A robbanás időpontjában az érintett ingatlanokban összesen heten tartózkodtak, de senki sem sérült meg, és lakosságvédelmi intézkedésre sem volt szükség – közölte honlapján a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
(x) Nem feltétlen kell egy saját vállalkozás működtetéséhez megvásárolni, esetleg kibérelni egy külön helységet vagy irodát. Sokszor elég otthon egy külön szoba, egy számítógép és internetkapcsolat ahhoz, hogy a céget irányítani lehessen a hétköznapokban. Olykor- olykor azonban adódhat olyan alkalom, amikor szükség van egy olyan irodára, ahol úgymond hivatalos, profi környezetben tud az ember találkozni az ügyfelekkel vagy a munkatársakkal. Ilyenkor jön jól az alkalmi tárgyaló bérlés, mely már Budapesten is lehetséges!
Milyen előnyei vannak az alkalmi tárgyaló bérlésnek?
Több dolog miatt is megéri a bérlés mellett dönteni. Egyrészről te döntöd el mikor és mennyi időre lenne szükséged egy irodára, és valóban csak ennyi időre kell kifizetni a bérleti díjat. Ezzel sok pénzt lehet megspórolni a vállalkozás számára. Másrészről neked csak a laptopod kell vinni, a többi dologról a bérelhető iroda gondoskodik! Profi környezetben, minden szükséges eszközzel, az általad választott méretű tárgyalóban tudod majd levezényelni a találkozóidat, meetingjeidet.
Alkalmi tárgyaló bérlés Budapesten?
Manapság már a fővárosban is sokan élnek az iroda bérlés lehetőségével. Kimondottan népszerű megoldásnak számít az olyan szabadúszó vállalkozók körében, akik nem akarnak fixen fizetni egy irodáért, amit igazából csak bizonyos időközönként használnának. Ebből a szempontból is előnyös a tárgyaló bérlés Budapesten. A linken elérhető Froffice- nál igazán rugalmasan kezelik a bérlés időtartamát, így lehetőség van arra, hogy több hónapra bérelj náluk ki egy irodát, de arra is, hogy mindössze néhány órára.
Egy helyen a tárgyaló- és irodabérlés
Legyen szükséged irodára vagy tárgyalóra néhány alkalomra, az Froffice- nál te döntöd el, melyik helységük lesz a legszimpatikusabb. Minden irodában biztosítottak a műszaki és tárgyi feltételek ahhoz, hogy a tárgyalásod, prezentációd, vagy meetinged tökéletesen sikerüljön. Saját kulcsoddal bármikor igénybe veheted az általad kibérelt tárgyalót, legyen szó délelőttről vagy késő estéről, hétköznapról vagy hétvégéről. Az igényes környezet mellett ők arra is nagy hangsúlyt fektetnek, hogy a náluk bérlők és azok értékei biztonságban legyenek, így saját riasztó és kamerarendszerük van. Fontos még, hogy egyszerűen meg lehet közelíteni Budapesten az épületet, így érkezhetsz autóval vagy tömegközlekedési eszközzel, gond nélkül eljutsz az általad bérelt tárgyalóba vagy irodába.
Megéri a tárgyaló bérlése?
Abban az esetben, ha neked tényleg havonta csak egyszer- kétszer vagy ad hoc jelleggel van szükséged egy helyre, ahol profi környezetben tudod megtartani a találkozóidat, egyértelműen az alkalmi bérlés fogja megéri. Szerencsére az alkalmi tárgyaló bérlés Budapesten is lehetséges, így érdemes felkeresned a fenti linkről gyorsan elérhető Froffice oldalát. Itt tájékozódni tudsz az árakról, a különböző tárgyaló és iroda típusokról, és a további előnyökről is.