Balázs János, Kossuth-díjas zongoraművész koncertezik Nagykanizsán

Lassan beköszönt a várva várt tavasz, és ezzel együtt olyan lendületes és friss koncerttel várja Önöket a Filharmónia Magyarország, mint az Anima Musicae Kamarazenekar és Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész közös estje. Összesen hat város közönsége gazdagodhat ezzel a nem mindennapi zenei élménnyel. A turné ötödik állomása Nagykanizsa lesz, május 19-én a Hevesi Sándor Művelődési Központ közönsége hallgathatja ezt a különleges kooperációt.

Az Anima Musicae Kamarazenekart igazi üde színfoltja a hazai klasszikus zenei palettának. A formáció 2010-ben alakult és elmondhatjuk, hogy azóta Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő fiatal együttese, több nemzetközi verseny és hazai díj kitüntetettje, Budapest és Európa rangos helyszíneinek állandó szereplője, a Nemzeti Ifjúsági Zenekar 2018-2020 cím birtokosa. A zenekar – a Filharmónia Magyarországhoz hasonlóan – missziójának tekinti az ifjúság zenei nevelését, illetve a különféle karitatív vállalások is kiemelten fontosak a számukra.

A kamarazenekar hivatásaként tekint a mai magyar zeneművek előadására. Koncertjeiken rendszeresen hangzanak el új, a zenekarnak ajánlott kortárs művek. „Nagyon fontos a számunkra, hogy olyan varázslatos pillanatokat hozzunk létre egy-egy koncerten, amelyért tényleg érdemes volt elmenni egy koncertre. Valamilyen módon ezt is nevezzük Anima Musicae-nak, a zene lelkének, ezeket a varázslatos, felejthetetlen pillanatokat. Nincsen semmi más célunk, minthogy minden koncertünkön megszólalhasson az Anima Musicae, a zene lelke.” – nyilatkozta G. Horváth László, a zenekar alapítója és művészeti vezetője a Kult’30 műsorában.

Balázs János sokak számára ismerős lehet akár a televízióból is, hiszen zsűritagként láthattuk a rendkívül népszerű tehetségkutató műsorban, a Virtuózokban. Óriási szakértelemmel tudott hozzászólni az ifjú tehetségek szerepléséhez, ami nem meglepő, mivel Ő maga rendkívül fiatalon lett a legkeresettebb és legsikeresebb zongoraművészek egyike. Alig múlt harmincéves, amikor már Liszt Ferenc- és Kossuth-díjas művészként ismerhettük és elnyerte a Young Steinway Artist elismerést is. Vendégszerepelt Amerika és Ázsia ismertebb koncerttermeiben. 2021-ben felkérték a Cziffra György emlékév művészeti vezetői posztjára és ezen a területen is bebizonyította páratlan tehetségét.

Virtuóz játéka, magas szintű zongoratechnikája mély zeneiséggel párosul, különleges képessége van arra, hogy játékával megszólítsa a közönséget. „Úgy zongorázik, még annál is jobban, mint Cziffra György, olyan fenomén, aki egyedülálló a világon, emellett van benne lírikusság, az ember valósággal megijed tőle, hogy milyen adottságai vannak.” jellemezte a zongoraművészt Vásáry Tamás.

Az Anima Musicae Kamarazenekar és a Balázs János turnéján Grieg, Liszt és Csajkovszkij remekműveket hallhat a közönség.

További információ a hangversenyről a www.filharmonia.hu oldalon.