A kanizsai hajléktalanszállóra osont be a két fiatalkorú tolvaj

Két, zalai kistelepülésen élő, fiatalkorú férfi 2023. március 8-án 22.00 óra körüli időben a kerítésen bemászva, majd a szállóügyeletes éberségét kijátszva belopództak a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsa, Dózsa György utcában lévő átmeneti szállójának épületébe, azzal a céllal, hogy ott körül nézzenek.

A folyosón észrevették, hogy az ellátottak személyes tárgyainak tárolására szolgáló, kulccsal zárható szekrények egyikén valaki rajta felejtette a kulcsot. A szekrényt kinyitották és ellopták az ott lakó egyik férfi személyes tárgyait, cigarettáját, hátizsákját, övtáskáját a benne lévő pénztárcával, készpénzzel és személyes irataival együtt.

(A szálló az elhíresült Citromszigetnél található. Fotó: S. Varga György)

A két fiatalkorú az ellopott, összesen 23 839 forint értékű vagyontárgyakkal és a sértett irataival távoztak a szálló épületéből, az épület közelében átnézték a hátizsák és az övtáska tartalmát, a tárcából a pénzt kivették, majd a táskákat, a szemüveget, az üres pénztárcát, valamint a sértett iratait eldobták.

Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség fiatalkorúak ügyésze a cselekményt beismerő fiatalkorúakkal szemben lopás vétsége miatt emelt vádat a napokban – tudatta pénteken honlapunkkal dr. Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, sajtószóvivője.

VIP kezelések a kanizsai kórház pszichiátriáján: kihallgattak a rendőrök egy osztályvezető főorvost

Ismét vesztegetési botrány a nagykanizsai kórházban. A főorvos nőt elbocsátották.

A zalai nyomozók összehangolt akció keretében egy nagykanizsai főorvost, két budapesti társát és további négy személyt hallgattak ki gyanúsítottként.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján vesztegetés elfogadása bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Alosztálya.

A megalapozott gyanú szerint a nagykanizsai kórház egyik osztályvezető főorvosa magánbetegei számára a pszichiátria VIP szobájában biztosított diszkrét kezelést olyan embereknek, akik el akarták kerülni a nyilvánosságot. A kezelésért cserébe jelentős összegeket kért.

A betegek két budapesti személy közvetítésével jutottak hozzá az ellátáshoz, amiért több százezer forintot fizettek. Ezután a páciensek elhelyezését és kezelését már a 62 éves osztályvezető végezte.

Az előre meghatározott összegeket az egyik elkövető párjának számlájára utalták az ügyfelek, ebből kapta meg részesedését az orvos is, aki többször családtagjai bankszámláira kérte annak továbbítását.

A rendőrök összehangolt akció keretében a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársaival közösen több helyszínen tartottak kutatást a gyanúsítottaknál, ahonnét iratokat, telefonokat, számítástechnikai eszközöket és 22 millió forint készpénzt foglaltak le.

Azoknak, akik fizettek az ellátásért, vesztegetés bűntett elkövetése miatt kell felelniük és szabadlábon védekezhetnek – közölte a Rendőrség honlapján pénteken a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság (ZVMRFK). (Fotók: YouTube/Nemzeti Védelmi Szolgálat)

Sznopek Veronika, a ZVMRFK szóvivője az eset részleteiről elmondta: a doktornő és az egyik budapesti közvetítő bűnügyi felügyelet alá került, harmadik társuk, valamint azok a páciensek – ők ismert személyiségek -, akik fizettek a kezelésért, szabadlábon védekezhetnek. Hozzátette még: a főorvost elbocsátották a nagykanizsai kórházból.

Frissítés: Bűnügyi felügyelet alatt a vesztegetéssel gyanúsított doktornő

A Zala Vármegyei Ügyészség bűnügyi felügyelet elrendelését kezdeményezte azzal az orvossal szemben, aki a gyanú szerint a nagykanizsai kórház pszichiátriáján, diszkrét körülmények között biztosított kezelést.

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája a gyanúsított jelenlétének biztosítása, valamint a bűnismétlés megakadályozása érdekében 2 hónapra elrendelte a bűnügyi felügyeletet.

A kényszerintézkedés értelmében a gyanúsított Nagykanizsa közigazgatási területét engedély nélkül nem hagyhatja el, valamint tartózkodási helyét sem változtathatja meg.

A végzés jogerős – tudatta honlapunkkal pénteken dr. Vándor Virág, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

Hogyan tehetjük le a családból hozott terheket?

(x) A család jelentős hatással van az életünkre, és gyerekkori kapcsolataink meghatározzák, hogyan viszonyulunk a körülöttünk lévő emberekhez és saját magunkhoz. A gyerekkori fájdalmak és sérelmek azonban néha ellenállást és vádaskodást váltanak ki bennünk, különösen szüleink iránt. Az ilyen érzések nehezíthetik az életünket és befolyásolhatják az önbecsülésünket, valamint kapcsolataink sikerességét, de ennek a módszernek segítségével letehetjük ezeket a nehéz terheket.

Hellinger családállítás

A sérelmek feloldása lehetséges, ami segíthet abban, hogy megbékéljünk a múltunkkal és egészségesebb kapcsolatokat építsünk fel a családtagjainkkal. Az egyik hatékony módszer a Hellinger családállítás, amely során megvizsgáljuk és átértékeljük a családi kötelékeinket, hogy jobban megértsük és elfogadjuk gyökereinket.

Amikor elfogadjuk a múltunkat és megbékélünk szüleinkkel, könnyebben el tudjuk fogadni és jobban tudjuk szeretni önmagunkat is. A megbékélés által felszabadulhatunk a bennünk rejtőzködő blokkoktól és visszakaphatjuk az életerőnket. Az életünk könnyebbé, boldogabbá és kiegyensúlyozottabbá válhat.

Az eltemetett érzelmek felszínre kerülnek

Az állítás során felszínre kerülnek eltemetett érzelmek, és lehetőségünk nyílik újra értelmezni a szüleinkkel való kapcsolatunkat. Az oldás során felszabadul a testünkben felhalmozódott feszültség, az arcunk megszelídül és megszépül. A megbékélés révén képesek leszünk elfogadni a szüleinket olyannak, amilyenek, és elengedni azokat a mintákat, amelyek korábban problémákat okoztak számunkra.

Az elfogadás és megbékélés segít abban, hogy a gyökereinket tiszteletben tartsuk és elfogadjuk. A családállítás támogat bennünket abban, hogy másképp éljük az életünket, mint szüleink, és megtanuljuk, hogy saját sorsunkat alakítsuk. A múlt elfogadása és a jelenért vállalt felelősség segíthet abban, hogy boldog és kiegyensúlyozott életet teremtsünk magunknak.

Ahogy repülni nem lehet gyökerek nélkül, úgy az életünket is meghatározza családi eredetünk. Fontos, hogy elfogadjuk és tiszteletben tartsuk a felmenőinket, miközben saját utunkat járjuk. Az állítás lehetőséget ad arra, hogy hatékonyan támogassuk ezt a folyamatot.

Ne hagyjuk, hogy megállítsanak a sérelmeink

A családi terhek és sérelmek nem kell, hogy megállítsanak minket az életünkben. Az elfogadás és megbékélés segít abban, hogy pozitív irányba forduljunk, és kiegyensúlyozott kapcsolatokat építsünk fel. Az életünk nem a múltunktól függ, hanem attól, hogyan kezeljük és hogyan tekintünk a gyökereinkre. A családállítás lehetőséget ad arra, hogy újraértékeljük a kapcsolatainkat, és hogyan letegyük a családi terheket.

Ha szeretnénk megszabadulni a múltunkból fakadó terhektől, és boldogabb, kiegyensúlyozottabb életre vágyunk, érdemes megfontolni a családállítás lehetőségét. Ez a módszer segíthet abban, hogy elfogadjuk és szeretjük önmagunkat, és jobban megértsük és elfogadjuk a családunkat is. A családi terhek letehetők, és az elfogadás révén megújulhat az életünk.

A családállítás előnyei

Az állításnak számos előnye van. Ez a módszer lehetőséget ad arra, hogy megértsük a családi dinamikákat, és rávilágítsunk azokra a mintákra és viselkedési formákra, amelyek akadályozzák boldogságunkat és fejlődésünket. Azáltal, hogy szembenézünk a múltunkkal és elfogadjuk gyökereinket, felismerhetjük azokat a korlátokat, amelyeket önmagunk elé állítottunk.

Sokszor észre sem vesszük, hogy mennyire mélyen befolyásolnak minket a családi minták és hiedelmek. Azok a viselkedési formák és reakciók, amelyeket gyerekkorunkban tanultunk, könnyen átívelnek a felnőttkori életünkbe, és olyan érzelmeket és cselekedeteket váltanak ki belőlünk, amelyeket nem tudunk megmagyarázni. A családállítás segít abban, hogy felszínre hozzuk ezeket a mélyen eltemetett érzelmeket és hiedelmeket, és elengedjük őket.


Az elfogadás és megbékélés nem jelenti azt, hogy minden szükségszerűen pozitívvá válik a múltunkban. Gyakran fájdalmas emlékekkel, sérelmekkel és traumákkal kell szembenéznünk. Az elfogadás azt jelenti, hogy nem megváltoztatni akarjuk a múltat, hanem elismerjük és elfogadjuk, hogy az része volt az életünknek. Ezáltal képesek vagyunk elengedni a haragot és a keserűséget, és megteremteni a békét magunkban.

A szüleink is emberek

A folyamat során ráébredünk arra, hogy a szüleink is csak emberek voltak, akik saját hibáikkal és korlátjaikkal küzdöttek. Megtanuljuk elfogadni őket olyannak, amilyenek, és nem próbáljuk meg őket megváltoztatni. Mi magunk választhatjuk, hogy másképp éljük az életünket.
Az elfogadás és megbékélés egy hosszú folyamat, amely sok időt és erőfeszítést igényel. Azonban a végeredmény az, hogy könnyebben éljük az életünket, kevésbé szenvedünk és boldogabbak leszünk. Ha szeretnénk megszabadulni a családi terhektől, és boldogabb, teljesebb életre vágyunk, válasszuk a családállítást, amely lehetőséget ad arra, hogy szembenézzünk a múltunkkal és elfogadjuk gyökereinket.

737 milliós közvilágítás korszerűsítés indul Nagykanizsán hitelből

Hamarosan elindul a nagykanizsai közvilágítás korszerűsítése! Egy hatalmas lépéssel zöldebb lesz Kanizsa.

„A várost vezető ÉVE frakció döntései alapján végre Nagykanizsán is megtörténik a helyi közvilágítás korszerűsítése! A kivitelezés eredményeként az elektromos áramfogyasztás felére csökken, csökken a CO2 kibocsátás. Belterületen új lámpatestekkel is bővül a hálózat, és javul a megvilágítás minősége. Így jelentős lépést teszünk a klímavédelem terén, de egyben csökkennek a fenntartás költségei is, ami 100 millió forintnál is magasabb megtakarítást is jelenthet évente.

A város az elmúlt ciklusokban elmaradt ezzel a fejlesztéssel a többi nagyvároshoz képest, de frakciónk tavaly elkezdte a tervezési és engedélyezési munkákat, és az adott pillanatban elérhető legkedvezőbb konstrukciót kiválasztva döntött a megvalósítás mellett.

(A nagykanizsai Fő út éjszaka. Fotó: archív. Kummer Nándor)

Először bérleti konstrukcióban gondolkodtunk, de a tavalyi energiaválság miatt idén lehetőség nyílt egy kedvezményes kamatozású hitelkonstrukció igénybevételére, amit ki is használtunk. A várhatóan október elején induló beruházás közel 737 millió Ft-ba kerül, melyet hitelből finanszíroz a Via Kanizsa Zrt.

A beruházás jövő tavasszal készül el teljesen, de már ezen a télen jelentős megtakarítás lesz elérhető a folyamatos munkavégzés miatt.

A munka során 5542 db hagyományos lámpatestet cserél a vállalkozó (jelenleg 705 db már LED-es lámpatest). Elvárás volt a tervezők felé a gyalogátkelőhelyek erősebb megvilágítása a szabványoknak megfelelően.

Néhány helyen bővítés is megvalósul: Felsőerdő utcában 6 lámpatest, Balaton utcában 4 lámpatest, Kalmár és Európa Tanács utcákban 15 lámpatest, Vásár utcában 3 lámpatest, Laktanya utcában 8 lámpatest, Alkotmány, Forrás, Bajcsy-Zsilinszky, Nagyrác és Pivári utcákban 1-1 db új lámpatest.

Az idén végzett intézményi energetikai korszerűsítésekkel a város valóban hatalmas lépésekkel halad a környezeti fenntarthatóság irányába. Egy zöldebb, fenntarthatóbb Nagykanizsáért dolgozunk!” – közölte Facebook oldalán szerdán az Éljen VárosuNK Egyesület.

Ma délelőtt Nagykanizsára érkezik a kaposvári Csiky Gergely Színház

Nagykanizsára érkezik a kaposvári Csiky Gergely Színház, kedvezményesen lehet vásárolni jegyeket, bérleteket.

A teátrum jegyirodája szeptember 14-én (csütörtökön), 9.00-12.15 között lesz elérhető az Erzsébet téri pavilon mellett.

A helyszínen jegyeket és bérleteket is válthatnak az érdeklődők, hiszen rengeteg csodálatos előadással készült a színház az új évadra: vígjátékok sora várja az érdeklődőket, ugyanakkor nem maradnak el a klasszikus művek sem, operett és színmű is megtalálható a 2023/24-es évad repertoárjában. 

A gyermekekre is gondoltak, a Túl a Maszat-hegyen és Aladdin várja őket, míg a legkisebbeknek felfedező kaland-játékkal, a Hupli! című előadással készülnek a színházban.

A saját színdarabok mellett vendégelőadásokat is fogad a Csiky, többek között Kaposvárra érkezik a Nikola Tesla – Végtelen energia című grandiózus musical show is, amelyre szintén lehetőség lesz jegyeket váltani.

Felhívjuk minden kedves érdeklődő figyelmét, hogy a helyszíneken az online árakhoz viszonyítva kedvezményesen lesz lehetőség jegyeket és bérleteket váltani – tudatta honlapunkkal Epstein Ráchel. a színház marketing asszisztense.

Feldolgozták az elütött vadakat, aztán kopogtak a rendőrök

A Zalaegerszegi Járásbíróság a 2023. szeptember 8. napján megtartott előkészítő ülésen nem jogerős ítéletet hozott annak a két férfinak az ügyében, akik jogtalanul jutottak vad tetemekhez.

A vádlottak 2022. január 8-án hajnalban a pusztaedericsi kocsmában tartózkodtak, amikor egy számukra ismeretlen társaság felajánlotta nekik egy elütött őz tetemét.

(A fotó illusztráció)

A Válickavölgye Vadásztársaság tulajdonát képező állatot az I. rendű vádlott házához vitték, ahol feldolgozták, majd a húst elrejtették az ingatlan udvarán álló autóban.

A két férfi még ugyanezen a napon a település egy lakatlan házához ment, amit a II. rendű vádlott meg akart vásárolni. Útközben észrevettek két szarvas tetemet, amelyeket behúzták az üres ingatlan melléképületébe, majd megkezdték a feldolgozásukat.

A vádlottak összesen 305.000 forint kárt okoztak. 

A Zalaegerszegi Járásbíróság a történteket elismerő, a bűnösségüket beismerő és a tárgyaláshoz való jogukról lemondó vádlottakat bűnösnek mondta ki pénzmosás bűntettében és lopás vétségében. Az előbbi esetben azért mert, a Btk. 399. §. (4) bekezdés a) pontja szerint pénzmosást követ el az is, aki a más által elkövetett büntetendő cselekményből származó vagyont (jelen esetben az elütött őzet) megszerzi, felette rendelkezési jogosultságot szerez. A bíróság mindkettőjüket 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette.

Az ítéletet a vádlottak és védőik elfogadták, míg az ügyész 3 napot tartott fenn a fellebbezés megfontolására – közölte honlapunkkal dr. Vándor Virág, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

Előzmények

Zalai zsaruk ébresztették az autóban alvó bedrogozott nőt

A keszthelyi rendőrök kábítószer birtoklása miatt hallgattak ki egy 24 éves horvátzsidányi lakost.

A járőrök 2023. szeptember 10-én 9 óra 20 perc körül figyeltek fel Keszthely külterületén egy földes úton leállított személykocsira, amelynek vezetője mélyen aludt.

A nő többszöri kopogás után ébredt csak fel, és zavartan viselkedett. Elmondta a rendőröknek, hogy kábítószert fogyasztott.

Az egyenruhások átvizsgálták az autót, és az utastérből kábítószergyanús növényi törmelék került elő. A sofőrrel szemben gyorstesztet alkalmaztak, ami THC-ra, amfetaminra és kokainra is pozitív eredményt mutatott.

A 24 éves nőt előállították a Keszthelyi Rendőrkapitányságra, majd gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt – közölte a Rendőrség honlapján szerdán a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Új játszótér épül a Kanizsa Arénánál

A „Játék összeköt” program keretében, a Szerencsejáték Zrt. felajánlásából hamarosan egy befogadó, új, az Eötvös-térihez hasonlóan játékelemekben bővelkedő, a mesék világát idéző játszótér születik Nagykanizsán az Aréna melletti területen. A játszótér a fogyatékossággal élő és ép gyermekek együtt játszásának lehetőségét biztosítja majd, hiszen a játék összeköt.

A beruházást pályáztatás útján a Szerencsejáték Zrt. bonyolította le, és saját műszaki ellenőri csapatuk ellenőrzi a végrehajtást. A játszótér játéktartalmát együttesen alakítottuk ki, és a Szerencsejáték Zrt. kifejezetten erre a helyszínre, a Kanizsa Aréna melletti területre gyártatta le azokat egy magyar céggel.

Városunk a program megvalósításához az alábbiakat vállalta és biztosította:

  • Megfelelő alapterületű (min. 300 m2) helyszín;
  • Javaslattétel a megvalósítandó játszótér tematikájára; Nagykanizsa a „VÁR” tematikát választotta;
  • A befogadó játszótér akadálymentes megközelítése;
  • A létesítendő ivókút ivóvízbekötésének kiépítése;
  • Munkaterület átadása.
  • Előzetes kötelezettségvállalás a létesítmények a műszaki átadás-átvétellel egyidőben történő tulajdonba vételére;
  • Átadást követően a játszótér üzemeltetése, karbantartása;
  • Játszótér kerítéssel való ellátása a későbbi rongálások megelőzése érdekében;
  • Szavatossági, jótállási jogok gyakorlása, utó-felülvizsgálati eljárás lebonyolítása.

A játszótér költségeinek döntő részét a Szerencsejáték Zrt. biztosítja, mintegy 80 millió forint értékben, de az önkormányzatunk egy korábbi döntését követve városunk is hozzájárul ahhoz 4,3 millió forinttal, a kapcsolódó fejlesztések, vagyis a járda, a kerítés és az ivóvíz-vezeték kiépítésének költségeit állva.

A holnapi munkaterület átadását követően szeptember 20-án el is kezdődnek a munkálatok, és várhatóan október 18-ától a játszóteret már birtokukba is vehetik a gyerekek – közölte hivatalos Facebook oldalán kedden Balogh László nagykanizsai polgármester.

Tompos Márton: Illegális szemétlerakatnak használják a zajdai lakatanyát

„Kedves Lenti polgárok! Gondoljátok át, hogy rendben van-e az, ami a városban zajlik?” – teszi fel legújabb videójában a kérdést Tompos Márton, a Momentum frakcióvezető-helyettese, amelyben azt mutatja meg, hogy hogyan használják helyi laktanyát szemétlerakatnak.

Mint ismert, Tompos Márton hónapok óta kutatja és mutatja be, hogy Zala megyében hogyan tárolnak több helyen is veszélyesen, illegálisan és környezetszennyezően több száz tonnányi gumiabroncsot. Mostani videójából kiderül, hogy nem csak gumikat, hanem mindenféle más hulladékot is tárolnak a zajdai laktanya területén.

„Most azt gondold át, hogy ha te otthon bármit csinálsz, bármilyen szabályt megszegsz, akkor milyen büntetést kapsz. Ehhez képest valaki lehajít ide több tonnányi szemetet. Oszt” szevasz. Betondarabok, üvegek, textil, minden, és ha megnézzük, azért itt fönt ez valószínűleg mind ezzel van feltöltve. Ha megyünk lejjebb, akkor itt van egy hordó, és ez meg tiszta dzsuva itt mindenhol” – mondja a videóban a Momentum politikusa és kiemeli, hogy most pénteken lakossági fórumot tart Lentiben az üggyel kapcsolatban, úgyhogy reméli, hogy minél többen eljönnek és elmondják a véleményüket.

(Forrás: MTI Országos Sajtószolgálat)

Napos idővel indul a jövő hét, majd hidegfront érkezik, lehűléssel

Napos, meleg idővel indul a jövő hét, majd a hét közepén hidegfront érkezik záporokkal, zivatarokkal, a front mögött pedig visszaesik a hőmérséklet és a hétvégén már 30 Celsius-fok alatt alakulnak a délutáni maximumok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn felhőtlen vagy derült időre van kilátás, csapadék nélkül. A légmozgás többnyire mérsékelt marad, de az Alpokalján időnként megélénkül a déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között alakul.

(Nyáron a nagykanizsai Erzsébet téren. Fotó: archív)

Kedden is még napos, száraz időre lehet számítani, fátyolfelhőkkel, kevés gomolyfelhővel, a déli szél többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között várható.

Szerdán még döntően napos idő várható fátyolfelhőkkel, de gomolyfelhők is képződnek. Általában nem lesz csapadék, de a nap második felében főleg az ország északnyugati harmadán előfordulhat zápor, zivatar. A déli, délnyugati, majd a Dunántúlon a nyugati, északnyugati szél sokfelé megélénkül, főként zivatarban megerősödik. A minimum-hőmérséklet általában 10-18, a csúcsérték 27-34 fok között valószínű, nyugaton mérhetik az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékeket.

Csütörtökön egy hidegfront szakadozott felhőzete vonul nyugatról kelet felé, emellett többórás napsütésre lehet készülni. Több helyen előfordulhat eső, zápor, zivatar. Az északnyugati, északi szél megélénkül, helyenként megerősödik, zivatarban viharos lökések is lehetnek. Hajnalban 10-18, délután 22-29 fok valószínű, délkeleten lesz a melegebb.

Pénteken az ország nyugati harmadán napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel, másutt erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés. Főleg a középső és a keleti országrészben helyenként előfordulhat zápor, zivatar. Többfelé megerősödik az északnyugati, északi szél. A hajnali 7-15 fokról 21 és 27 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Szombaton napos idő valószínű gomoly- és fátyolfelhőkkel, néhol kialakulhat zápor, zivatar. Helyenként megélénkül a keleti, délkeleti szél. A minimum-hőmérséklet jobbára 7-15, a maximum 23-28 fok között várható.

Vasárnap is napos időre van kilátás gomoly-, illetve fátyolfelhőkkel. Néhol előfordulhat záporeső, zivatar, és több helyütt megélénkül a délkeleti, déli szél. Hajnalban általában 7-15, a délutáni órákban 24-30 fok várható.

1 187 188 189 190 191 935