Nagykanizsai győzelem az országos bajnokságon

Jól szerepeltek a zalai lábtollasok a felnőtt ob-n.

November 25-én, Újszászon rendezték a lábtoll-labdázók 27. Felnőtt Országos Bajnokságát öt egyesület 64 versenyzőjének részvételével. A legmesszebbről érkező már rutinos Nagykanizsa Zemplén SE játékosai férfi csapatban szerepeltek kiemelkedően. A szintén dunántúli Cserszegtomaj SK szép létszámmal, öt női és hét férfi játékossal képviselték egyesületüket.

A versenyt férfi és női csapatmérkőzésekkel kezdték, ahol a lányoknál öt csapat játszott körmérkőzést, miközben a fiúknál tizenkét egység számára főágas, vigaszágas versenyrendszert alakítottak ki. A nőknél a házigazda Újszászi VVSE sportolói, Diós Letícia, Farkas Lilla, Kovács Brigitta és Kovács Evelin tavalyi győzelmüket megismételve ismét bajnoki címet szereztek. Leginkább a második helyezést elérő Cserszegtomaj SK Belovári Panna, Berezvai Barbara, Gyalog Csenge és Udvari Boglárka összeállítású csapata szorongatta meg őket, ahol szoros kezdés után végül 21-16 és 21-14 lett az állás.

A férfiaknál a nagykanizsai Baranyai Benett, Lukács Benedek, Lukács Márton és Takács Endre a pusztaszeri Balogh Márton, Csabai Gábor, Fehér Zsolt és Simon Márk csapatával találkoztak az elődöntőben, ahol három szoros játszmában 18-21, 22-20 és 21-11 sikerült nyerniük.

A döntőben kijött az előző meccsek fáradsága, az újszászi fiatal játékosokból álló Béki Norbert, Jónás Károly Krisztián, Kulcsár Zalán és Zsigmond Tamás játéka pontatlanabbá vált, így Nagykanizsa könnyedén győzte le őket két játszmában 21-14, 21-10-re.

Női egyéniben tizenhat lány versenyzett a győzelemért. Udvari Boglárka Kovács Evelin lendületes kezdését állította meg, majd fordította meg a mérkőzést, így sikerült két játszmában döntőbe jutnia. A fináléban Farkas Lilla oldalszerváival szerezte pontjainak jelentős részét, Udvari Boglárka pontosan helyezett talpalásainak viszont sokszor nem találta ellenszerét. Végül két játszmában az Újszászi VVSE játékosa szerezte meg a győzelmet, ezzel pedig a bajnoki címet.

A harmincöt férfi egyéniző közül egy cserszegtomaji, egy pusztaszeri és két újszászi játékos állhatott dobogóra. Az elődöntőben Tóth Gábor a fiatal Zala megyei Palotás Dominikot győzte le 21-13, 21-12 arányban, aki így harmadik lett.. A döntőbe végül két újszászi játékos került.

Az országos bajnoksággal véget értek a felnőtt korcsoportos versenyzők számára az idei ranglistaversenyek. Levezetésként néhányan a cserszegtomaji 23 órás lábtoll-labda maratonon, valamint a decemberi footbag Európa-bajnokságon fogják folytatni a versenyzést a következő hetekben. (Kép és szöveg: Fehér János)

Rosszullét miatt történt halálos baleset Kanizsán

Cukorbeteg nagykanizsai nő okozott halálos balesetet.

Nagykanizsa belvárosában 2022 júniusában okozott halálos közúti balesetet egy középkorú nő, aki neki felróható okból nem volt biztonságos vezetésre képes állapotban, amikor munka után, kezdődő rosszulléte ellenére beült a személygépkocsijába és közeli lakására közlekedett.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség vádirata szerint a 48 éves nagykanizsai nő 2006 júniusától vércukorszintjének szabályozása miatt inzulinos kezelésre szorul. 2022. május 20-án nappali műszakban dolgozott, egész nap ügyelve a rá vonatkozó speciális étkezési szabályokra, melynek során étkezéseit követően a szükséges inzulin adagját is beadta magának.

A munkanapja leteltét követően, 18 óra körüli időben személygépkocsival indult nagykanizsai munkahelyéről a lakására, amikor érezni kezdte felső ajka zsibbadását, amely általa is ismerten a vércukorszint leesésének előjele. Az egyértelmű jelzés ellenére a nő úgy ült volán mögé, hogy ételt nem fogyasztott, azt gondolta, hogy majd lakására érve vacsorázik és beadja az esti inzulin adagot.

Pár perc múlva azonban cukorszintje oly mértékben leesett, hogy hypoglikémiás rosszullét alakult ki nála, amely tudatzavar formájában nyilvánult meg, így nem tudta a körülötte lévő belvárosi forgalmi viszonyokat megfelelően kezelni, ennek következtében a jármű jobb első részével neki ütközött az előtte haladó segéd-motoroskerékpár hátsó kerekének.

Az ütközés következtében a motoros elesett és kisodródott az úttest jobb szélére, a nő autója pedig áttért menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, majd onnét az úttest jobb oldalára visszatérve, imbolyogva haladt tovább, közben neki ütközött egy szabályosan parkoló személygépkocsinak.

A vádlott még ez utóbbi ütközést követően is haladt tovább, sőt az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla jelzését is – rosszulléte miatt – figyelmen kívül hagyva közlekedett, míg végül egy ingatlan téglakerítésének ütközve állt meg.

A baleset következtében a motorkerékpáros kórházba szállítását követően életét vesztette, a vádlott pedig 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal dr. Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, sajtószóvivője. (Helyszínelési fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Kapcsolódó

Hó, fagy, havas eső, havazás variációk érkeznek

Folytatódik a változékony idő a jövő héten is: többfelé kell esőre, egyes helyeken hóra számítani, majd kiderül az ég és csökken a hőmérséklet, a hét második felében pedig ismét borultabb és enyhébb időre van kilátás – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn délelőtt vékonyabb, szakadozott felhőzet lehet felettünk, délutántól vastagszik a felhőtakaró. Napközben helyenként, késő délutántól szórványosan várható csapadék: az ország északkeleti felén, harmadán főként hó, havas eső, máshol egyre inkább eső valószínű. Többfelé megélénkül a délnyugati, déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és plusz 8 Celsius-fok között alakul, északkeleten várható az alacsonyabb érték.

(Fotó: archív. Havazás a nagykanizsai Csónakázó-tónál. Fénykép: S. Varga György/KanizsaPress)

Kedden jobbára borult időre kell számítani sokfelé csapadékkal, egyes részeken kiadós mennyiség is hullhat. Döntőrészt eső várható, de az Északi-középhegység és az Észak-Alföld térségében havas eső, hó valószínű, sőt helyenként megmaradó hóréteg is kialakulhat. A déli, majd az északnyugati szél több helyen megerősödik, az Észak-Dunántúlon viharos lökések is lehetnek. Hajnalra általában mínusz 1 és plusz 5 fok közé hűl le a levegő, de az északkeleti szélvédett, fagyzugos vidékeken ennél alacsonyabb értékek is lehetnek. Kora délután mínusz 1 – plusz 7 fok várható, északkeleten lesz hidegebb.

Szerdán a felhőzet tovább szakadozik, az ország nagy részén kevés felhő zavarja majd a napsütést. Az északkeleti, keleti megyékben azonban tartósabban felhős maradhat az idő, és főként ott havas eső záporok, hózáporok is kialakulhatnak. Sok helyen megerősödik az északnyugati szél, majd mérséklődik és délire fordul a légmozgás. Hajnalban mínusz 8 – plusz 1 fok várható, napközben mínusz 2 és plusz 5 fok közé emelkedik a hőmérséklet. Az északkeleti havas részeken lesz hidegebb.

Csütörtökön erősen megnövekszik a felhőzet és nagyrészt borult időre kell számítani. Fokozatosan növekszik a csapadék esélye: jellemzően eső várható, de főként északkeleten vegyes halmazállapotú csapadék is lehet. Nagy területen megerősödik a délnyugati, déli szél. A minimum általában mínusz 7 és mínusz 1 fok között alakul, de az északkeleti szélvédett, hóval borított tájakon ennél több fokkal alacsonyabb értékek is lehetnek. Napközben délnyugat felől enyhébb levegő érkezik, a maximumhőmérséklet mínusz 3 és plusz 11 fok között várható.

Pénteken nagyrészt erősen felhős vagy borult időre van kilátás, sokfelé valószínű csapadék, nagyrészt eső, záporeső. Több helyen megerősödik a déli szél, majd mind nagyobb területen északnyugatira fordul, és mérséklődik a légmozgás. A minimumhőmérséklet mínusz 3 és plusz 10 fok között alakul, de hajnalra már több fokkal enyhül az idő. A csúcsérték 3 és 16 fok között várható, északkeleten lesz hidegebb.

Szombaton nagyrészt erősen felhős időre kell számítani. Szórványosan előfordulhat eső, helyenként vegyes halmazállapotú csapadék is lehet. Az északnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. A hajnali mínusz 3 – plusz 6 fokról 1 és 8 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Vasárnap változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, helyenként előfordulhat vegyes halmazállapotú csapadék. Az északnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. A hajnali mínusz 7 – plusz 1 fokról délutánra 0 és plusz 7 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Fel akarták gyújtani a galamboki házat, bíróság elé állnak

Bíróság elé állnak a Galambokon gyújtogatók.

A vád szerint az I. és a II. rendű vádlottak 2022. április 23-án megtudták, hogy egy férfi korábban bántalmazta a rokonukat.

Úgy gondolták, ezt azzal bosszulják meg, hogy felgyújtják a házát, ezért másnap megtöltöttek üzemanyaggal egy műanyag flakont, majd haragosuk galamboki házához utaztak.

Itt a magukkal hozott palack tartalmát részben ráöntötték, részben meggyújtva rádobták az ingatlan oldalánál – fából készült kocsibeálló alatt – álló autó nyitott platójára.

A gépkocsi rakterén két, 20 literes gázolajjal teli kannát tároltak, a beállóban parkolt még egy autó, az előtt körülbelül fél méterre egy PB-gázpalack volt, illetve itt húzódott az épületbe érkező gázvezeték is.

A házban ekkor bent tartózkodott a vádlottak haragosa és a családja is. A tüzet a szomszédok észlelték és megkezdték az oltást.

A vádlottak a meggyújtott gépkocsiban 148.056 forint kárt okoztak.

B. Zs. és társai közveszély okozás bűntettének kísérlete minősítésű ügyét november 29-én tárgyalják a Zalaegerszegi Járásbíróságon, ahol elsőfokú, nyilvános előkészítő során a vádlottak kihallgatása várható – olvasható a Zalaegerszegi Törvényszék 48. heti nyilvános tárgyalási jegyzékében.

Kapcsolódó

Vadgázolás Gelseszigetnél, baleset Nagykanizsán

Vadat gázolt, majd árokba borult egy személyautó Gelsesziget külterületén, a 7527-es út 7-es kilométerszelvényénél szombaton reggel 8 óra körüli időben.

A gelsei önkéntes tűzoltók érkeztek ki a műszaki mentéshez, amelynek során kivontatták az árokból a járművet.

(Fotó: Gelsei Önkéntes Tűzoltó Egyesület – Facebook)

Az egység a járműből kisegítette annak vezetőjét, aki sérülést nem szenvedett – közölte honlapján a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Villanyoszlopnak ütközött egy személyautó Nagykanizsán, a Bartók Béla utcában szombaton reggel 7 órakor.. A város hivatásos tűzoltói áramtalanították a gépkocsit, amelyet az abban egyedül utazó sofőr sérülés nélkül elhagyott – tudatta a katasztrófavédelem.

250 millió forint értékű hamis árut kapcsolt le a NAV Nagykanizsán

Hamis Disney, Apple, és Karl Lagerfeld árukat vontak ki a forgalomból Nagykanizsán.

„Munkatársaink több ezer hamis Disney-játékfigurát, Karl Lagerfeld női táskát, valamint Apple-terméket találtak a nagykanizsai vámudvarra érkező szállítmányokban.

A NAV vámeljárásai során különös figyelmet fordít a hamisítványok forgalomba kerülésének megakadályozására a lakosság biztonságának fenntartása, valamint hazánk és az EU gazdaságának védelme céljából.

Ezek az áruk általában nem felelnek meg a biztonsági és fogyasztóvédelmi követelményeknek, és az eredeti termékeknél jóval rosszabb minőségűek, ezért veszélyesek lehetnek a gyermekek és felnőttek egészségére, biztonságára.

A pénzügyőrök figyelmét ezúttal egy Zala vármegyében vámeljárást kezdeményező gazdálkodó keltette fel.

A Távol-Keletről érkező szállítmányok vámellenőrzésekor, azokban elrejtve, több mint négyezer, Disney-karakterre megtévesztésig hasonlító műanyag játékfigurát, 1 440 Karl Lagerfeld női táskát, valamint ötezer Apple-márkanévvel ellátott okosórát, fülhallgatót és USB-C csatlakozókábelt találtak.

Az ismeretlen forrásból származó, silány minőségű hamisítványok olyan veszélyes összetevőket is tartalmazhatnak, amelyek komoly egészségkárosodást okoznak. Mindezeken túl a hamisítványok forgalomba hozatala a legális kereskedelmet is károsítja, hátrányt okozva a tisztességes kereskedőknek.

A jogtulajdonos megerősítette, hogy valamennyi termék hamisítvány, és kérte azok megsemmisítését. A hamisítványokkal okozott vagyoni hátrány megközelíti a 250 millió forintot.” – közölte hivatalos Facebook oldalán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Gyilkosság Eszteregnyén: bíróság elé áll a baranyai férfi és a letenyei nő

Késsel szurkálták halálra az Eszteregnyén élő férfit.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte az ügy vizsgálatát.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, a rendőrségre 2023. január 11-én érkezett bejelentés arról, hogy egy férfit holtan találtak eszteregnyei otthonában, halálát idegenkezűség okozta.

(Helyszínelési fotók: Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság)

A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a 65 éves férfival feltehetően két nappal korábban, több késszúrással végeztek, majd az autóját elvitték. A nyomozók széles körű adatgyűjtés eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 36 éves férfit és 18 éves párját, akiket egy nappal később Nagykanizsán elfogtak.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya K. Szabolcs ellen nyereségvágyból, illetve különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett, míg Sz. Bianka ellen bűnsegédként történő elkövetés megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást. A gyanúsítottak 2023. január 12. óta letartóztatásban vannak.

A nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az ügy iratait megküldték az ügyészségnek – közölte a Rendőrség honlapján pénteken a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Kapcsolódó

Hat év börtönt kapott a bedrogozott kanizsai autós

Nem jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélt a Nagykanizsai Járásbíróság egy férfit, aki drogosan halálos balesetet okozott, de segítségnyújtás nélkül továbbhajtott – tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Bartalné Mentes Judit felidézte, hogy a férfi 2021 augusztusában kokainfogyasztás után autóba ült. Nappal, derült időjárási és látási viszonyok között vezetett Garabonc irányából Nagyrada felé, amikor előzni kezdett egy több személygépkocsiból álló sort, miközben a két autóval előtte haladó motoros szintén előzésbe kezdett.

(Helyszínelési fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

A motoros már két kocsit lehagyott, amikor a vádlott hátulról beleütközött az autójával. A férfi elvesztette egyensúlyát, leesett a motorról és a vízelvezető árokba zuhant, miközben a vádlott újra ütközött a motorral, amely több mint 80 méterrel távolabb, a vízelvezető árok falának csapódott.

A vádlott nem állt meg a helyszínen, hanem Zalaegerszegre hajtott, ahol leparkolt, majd egy közeli áruházhoz sétált. A rendőrök ott találtak rá a földön fekvő és összefüggéstelenül beszélő sofőrre. A motoros öt hónappal a baleset után a kórházban belehalt sérüléseibe.

A Nagykanizsai Járásbíróság bódult állapotban elkövetett járművezetés és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette, valamint kábítószer-birtoklás vétsége miatt hat év börtönbüntetésre ítélte a vádlottat.

A személyiségzavarban szenvedő férfi több alkalommal volt már büntetve, többszörösen megszegte a KRESZ szabályait és a bűncselekményt felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el, ezért egy korábban kiszabott tíz hónapos fogházbüntetését is le kell töltenie.

Az ítélet nem jogerős, mert ellene a vádlott és a védője fellebbezett.

Polgármester: öt új okos-zebra kialakítása készült el Kanizsán

„Tisztelt Kanizsaiak!

A Kormány évekkel ezelőtt átutalta azt az 588 millió forintos fejlesztési forrást, amit a várost irányító baloldal időhúzása miatt még csak most, 2 évvel később tudtunk felhasználni.

Most azonban számos értékes beruházás tud megvalósulni e forrásból, amelyek a kanizsaiak mindennapjait teszik egyszerűbbé, könnyebbé. Sőt, biztonságosabbá, hiszen:

(A fotó illusztráció)

számos más fontos beruházás mellett 5 új „okos zebra” kialakítása történt meg, melyek a gyalogosan közlekedők egészségét és életét védik, megelőzve a lehetséges baleseteket.

Az „okos zebra” működésének lényege ugyanis, hogy az útburkolatban elhelyezett LED prizmák segítségével, villogó fénnyel hívja fel az autósok figyelmét a gyalogátkelőhelyen éppen áthaladó gyalogosra.

Ezúttal a Teleki utca – Tavasz utca csomópontnál egy, valamint a Balaton utcában négy meglévő gyalogátkelő fejlesztése történt meg.” – közölte Facebook oldalán csütörtökön Balogh László nagykanizsai polgármester.

Kapcsolódó

Kétszer gyújtotta fel a lakatlan házat Nemespátrón

90 nap elzárásra ítélte a bíróság a nemespátrói gyújtogatót.

A Nagykanizsai Járásbíróság a 2023. november 21-én megtartott tárgyalásán jogerős ítéletet hozott arra férfire, aki egy fotel meggyújtásával több mint 12.600.000 forint kárt okozott.

Az ittas vádlott 2022. június 28-án este hazafelé tartott, mikor egy hirtelen ötlettől vezérelve egy elhunyt ismerőse házához ment. A lakatlan háznál talált egy fazekat, amelyre felállt, kitört egy ablakot, majd bemászott az épületbe.

Az ágy mellett lévő fotelt öngyújtóval meggyújtotta, amelynek következtében a tűz gyorsan elterjedt a szobában. A vádlott pár percig tétlenül nézte a lángokat, majd elhagyta a helyszínt. A tüzet a környéken lakók észlelték és értesítették a tűzoltókat. A felgyújtott szoba teljesen kiégett a bútorokkal együtt, azonban a láng nem terjedt tovább. A hő és a füst az épület többi részét károsította, a vakolat lemállott, a villanyvezetékek megolvadtak, a ház belseje kormos lett.

A férfi, attól tartva, hogy a nyomozás során lebukik, 2022. szeptember 9-én este visszament az ingatlanhoz, hogy eltüntesse a nyomokat. Bemászott a ház kiégett ablakán, és a pincefeljáróban papírlapokat helyezett a földre. Rátette az ott lévő gumiabroncsot, majd a papírt meggyújtva a gumi lángra kapott és a tűz a helyiségben lévő lomokra is átterjedt. A kormos füstöt látva a szomszédok ismét kihívták a tűzoltókat.

A Nagykanizsai Járásbíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett rongálás bűntettében, ezért őt 90 nap elzárásra ítélte. A bíróság enyhítő körülményként értékelte a döntés meghozatalánál a férfi pszichés zavartságát és beismerő vallomását, míg súlyosítóként, hogy büntetett előéletű, a bűncselekményt felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el.

Az ítélet – a polgári jogi igény kivételével – jogerős – közölte honlapunkkal dr. Bartalné dr. Mentes Judit, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

Kapcsolódó

1 169 170 171 172 173 935