A zalai rendőrök pár óra alatt azonosították a feltételezett elkövetőket, akiket Nagylak határátkelőhelyen fogtak el.
A rendőrségre 2024. február 10-én hajnalban érkezett bejelentés, miszerint az M7-es autópálya sormási pihenőjében ismeretlenek egy kamion üzemanyagtartályából gázolajat szívtak le.
Miután megzavarták őket, az elkövetők egy nyerges vontatóval Budapest irányába hajtottak el. A kamionból 100 liter üzemanyagot loptak el.
A nyomozók adatgyűjtésbe kezdtek, és azonosították a feltételezett elkövetőket, akiket még aznap délelőtt Nagylak határátkelőhelyen igazoltattak és elfogtak, mielőtt még elhagyhatták volna Magyarország területét.
A Makói Rendőrkapitányság munkatársai a 24 és 35 éves román állampolgárságú férfit lopás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
Az ügyben a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytat eljárást – tudatta a Rendőrség honlapján kedden a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Megújult otthon várja a visszatérő gólyákat a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság Nyugat-Zalai Tájegységében. A szakemberek javában munkálkodnak, hogy a gólyafészkek megfelelő állapotban várják vissza lakóikat.
Az általuk szükségesnek ítélt beavatkozásokban az E.ON Dél-dunántúli és Észak-dunántúli Áramszolgáltató Zrt. munkatársai is együttműködnek.
A villanyoszlopokon lévő fészkek esetében több kiváltó ok miatt válhat szükségessé a beavatkozás. A régi, több éven át épített, tatarozott fészek, akár több száz kilogrammot is nyomhat, magassága és kerülete is jóval meghaladhatja az egy métert!
A gallyakon kívül, amelyek a fészek vázát adják, az annak bélelésére szolgáló föld, és fűfélék, valamint a fiókanevelés idején felhalmozódó egyéb szerves anyag is növeli a súlyát. Több esetben előfordul, hogy a régi, nagy méreteket öltő fészek megdől. Így azon kívül, hogy az áramszolgáltatás folytonosságát veszélyeztetheti, a gólyáknak sem biztonságos „statikailag”, könnyen leeshet az oszlopról. Ilyen esetekben a fészek egy részét, vagy akár a teljes gólyafészket eltávolítják, a meglévő fészekmagasítóra szükség esetén új fészekalapot helyeznek.
A másik gyakori eset, amikor a gólyák közvetlenül az oszlop tetejére, a vezetékekre építenek új fészket. A megérkezésük előtti, vagy az elvonulásuk utáni időszakban nyílik lehetőség az áramszolgáltató által rendszeresített fém fészekmagasítók kihelyezésére, amelyekre az Igazgatóság munkatársai által készített, a fészeképítésre ösztönző fészekalap kerül. Sok kolléga több éves tapasztalata szerint a fészekalapok kihelyezése esetén nagyobb a fészekfoglalás valószínűsége, szeretik a gólyák.
A fehér gólya fészek-beavatkozások kapcsán a Nyugat-Zalai tájegységben 28 tervezett beavatkozás történik 2024 márciusáig, amihez 22 fészekalap szükséges.
Az Igazgatóságunk teljes működési területén átlagosan körülbelül 40-50 gólyafészek alapra van szükség évente. Ennek a mennyiségnek az elkészítése nem kis feladat. Ezért Igazgatóságunk szívesen veszi a fészekalap előállításához kedvet érző lakosság által készített fészekalapokat is. Különösen az őszi-tavaszi metszések idején sok alapanyag gyűlhet össze a kertekben, ezekből is célszerű a könnyen hajló, ujjnyi vastagságú vesszőket használni, ám minimális drótozással is segíthetjük a fészekalapok stabilitását. A fészekalap minimum 100-110 cm átmérővel a gólyák számára már kívánatos lehet.
Idén, tájegységünk munkatársai eddig 13 fészekalapot készítettek hajlékony vesszőkből. Jó alapanyagnak bizonyult a fűz, vagy a szőlő metszése után keletkező venyige. Hajlékonyságuk miatt könnyen kör formájúra alakíthatók, tartósságuk akár 10-20 év is lehet.
A zalai rendőrök három engedély nélküli vezetővel szemben intézkedtek a hétvégén.
Egyikőjüket 2024. február 11-én (vasárnap) este 20 óra 40 perckor Galambok külterületén ellenőrizték a járőrök.
Az igazoltatás során a rendőrök megállapították, hogy a járművet vezető 42 éves nemesvidi lakos vezetői engedéllyel soha nem is rendelkezett, valamint a vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott.
A gépkocsi ellenőrzése során kiderült, hogy azt a forgalomból kivonták.
Az autó 17 éves utasáról a járőrök megállapították, hogy lopás és garázdaság vétség elkövetése miatt a Budapest XI. kerületi Rendőrkapitányság körözi.
Mindkét férfit előállították a kapitányságra, a sofőrt engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt őrizetbe vették – közölte a Rendőrség honlapján hétfőn a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotó: police.hu)
A múlt héten pénteken délelőtt „A Kanizsa Aréna működtetése” címmel tartottak sajtótájékoztatót a polgármesteri hivatalban dr. Fodor Csaba és Horváth Jácint önkormányzati képviselők.
Az eseményről sajtóanyagot kaptunk, amelyet változtatás nélkül közlünk.
„A Fidesz továbbra is akadályozza, hogy a Kanizsa Arénát hatékonyabban és gazdaságosabban üzemeltessük.
Tavaly nyáron indítottuk el azt a folyamatot, aminek eredményeképpen szeretnénk az eddigieknél kihasználtabban és ugyanakkor költséghatékonyabb módon üzemeltetni a Kanizsa Arénát. Feleslegesnek tartottuk azt, hogy két külön sportlétesítményt két külön cég működteti, így döntöttünk arról, hogy a Kanizsa Uszoda Kft-t átnevezve, egy önkormányzati cég működtesse a különböző sportlétesítményeinket. Létrejött ezért a Kanizsa Sportlétesítmény Üzemeltető Kft, és ügyvezetője, Karácsony Károly átvette az aréna vezetését is. A következő lépés az lenne, hogy a Kanizsa Aréna vagyonkezelését átadjuk ezen cég számára, egyúttal a Kanizsa Aréna Kft. végelszámolását is megkezdjük.
Ezt a folyamatot akadályozza jelenleg minden téren a helyi Fidesz, melyben a Miniszterelnökség is partnernek mutatkozik. Ahhoz ugyanis, hogy a teljes mértékben önkormányzati tulajdonú Kanizsa Aréna vagyonkezelését az egyik 100%-ban nagykanizsai önkormányzati tulajdonú cégtől átadjuk a másik 100% nagykanizsai önkormányzati tulajdonú cégnek, a Miniszterelnökség engedélye kell. Egyértelműen látható, tulajdonos tekintetében nem lesz változás, ugyanúgy az önkormányzat tartja fenn az arénát is.
Az akadályozás, hátráltatás kizárólag a helyi Fidesz érdeke. Egyrészt nem szeretnék, ha be lehetne mutatni, hogy gazdaságosabban és hatékonyabban is üzemeltethető az aréna, mint ahogy a Balogh László által felállított cég tette. Pedig tízmillió forintos megtakarítást tudott elérni az új ügyvezető már az első nyári működés során is, ugyanakkor rengeteg koncert és helyi sportesemény volt csarnokban. És újdonságként, tavasszal az első színházi előadás is megtartásra kerül, de további koncertszervezőkkel és rendezvényszervezőkkel is tartós kapcsolat kialakítása körvonalazódik.
Ez biztosíthatja a sok és színvonalas programot a kanizsaiak számára, amit jelenleg veszélyeztet a Fidesz aknamunkája. És nem mellékesen a végelszámolás alatt lévő cég felügyelő bizottságában ott ül három fideszes politikus: Szabó Szilárd, Tóth Nándor és Dr. Erdős László, akiknek láthatóan nem érdeke a cég megszüntetése, hiszen akkor ez a havi illetmény megszűnne. Így már érthető a folyamat akadályozása.” Dr. Fodor Csaba frakcióvezető, Horváth Jácint frakcióvezető-helyettes.
Jakabfi Dávid és csapata letisztult desszertcsodákkal remekelt Stuttgartban.
Idén február elején rendezték meg a németországi Stuttgart városában a 26. szakácsolimpiát (IKA Culinary Olympics/Olimpyade der Küche). A világ egyik legrangosabb gasztronómiai megmérettetéséről Jakabfi Dávid és csapata bronzéremmel érkezett haza.
A négyévente megrendezett olimpián a magyar csapat Németh Tibor vezetésével bronzérmet szerzett, méghozzá egy olyan mezőnyben, ahol a világ gasztronómiai nagyágyúi is ringbe szálltak: Szingapúr, Svájc és az USA versenyzői is ott voltak a dobogóért folytatott küzdelemben.
„Ezúttal olyan profi országokkal versenyeztünk, akiknek a gasztronómia már generációk óta a vérükben van. A hazai ételstílusunk és a desszertjeim teljesen típusidegenek a verseny elvárásaitól, ezért igazán nagy kihívást jelentett a megmérettetés” – árulta el a neves édességszobrász.
Majdnem ezüstnek örülhetett a magyar csapat
A németországi olimpián 1-100-ig terjedő skálán pontozzák a csapatokat. Jakabfi Dávid csapata végül mindössze két ponttal csúszott le az ezüstérmes kategóriáról, de a bronzérmesek között ők szerezték meg a legtöbb pontot.
„Bár általában magányos farkasként dolgozom, kivételes élmény volt a csapattal együttműködni. Olyan összhangban voltunk, akár az együtt evező kajakosok, és ez a harmónia lehetővé tette, hogy tökéletes alkotásokat hozzunk létre” – árulta el a Franciaországban is elismert cukrászmester. Hozzátette, álmában sem gondolta volna, hogy ilyen szép eredménnyel zárul majd a németországi út, de örül, hogy ismét bizonyíthatott, és új területen is elismerést szerezhetett.
Krémes csodák a versenytányérokon
A versenyen négyféle petit four-t és négy tányérdesszertet, valamint egy tányérdesszertfogást kellett elkészíteni. A magyar csapat versenyédességei között szerepelt egy málnás feketetea desszert, egy matcha teával és bodzaszörppel készült kecskesajthab, egy sáfrányos körtekompóttal és gesztenyeváltozatokkal készült desszert, valamint egy áfonya-rózsa desszert. A gourmet menüsort pedig egy vérnarancsos, mascarponés desszert zárta. A hazaérkező csapat már a 2026-os versenyre készül, ahol a desszertséf külön kategóriában is szeretne elindulni.
Jakabfi Dávid több országban, köztük Németországban, Svájcban, Olaszországban, Erdélyben, Magyarországon és Ausztriában is oktat, és saját műhelye van Nagykanizsán. A fiatal cukrászra már az egész világ felfigyelt: a hazaiak közül elsőként kerülhetett be az elismert francia cukrászszakmai magazinba, a Le journal du pâtissier-be egyik tányérdesszertje. Augusztusban jelent meg a harmadik könyve, a Desszertműhely, amelyből számos elemet felhasználtak a versenyen.
Lakóház hálószobájában lévő franciaágy gyulladt meg Nagykanizsán, a Bagolai soron szombaton kora hajnalban.
A nagykanizsai hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt a lakás két lakója már kijött az épületből.
A tűzoltók légzésvédelem mellett behatoltak az addigra már füsttel teljesen feltelítődött lakásba, majd kihozták az égő bútort, amit végül egy vízsugárral eloltottak.
A tüzet feltehetőleg egy – az ágyra rádőlt – éjjeli lámpa okozta.
Szombaton Miháldra kétszer is riasztották a lánglovagokat
Száraz fű égett háromszáz négyzetméteren Miháldon, a Kossuth utcánál szombaton kora délután. A tüzet a helyi önkéntes tűzoltók kéziszerszámokkal eloltották.
Diófa borult egy ház tetejére Miháldon, a Dózsa utcában szombat este. A helyszínre a miháldi önkéntes tűzoltók és a nagykanizsai hivatásos tűzoltók érkeztek ki, akik a fát gépezetes tolólétra alkalmazásával feldarabolták és leemelték a lakóépület tetejéről – közölte honlapján a zalai katasztrófavédelem.
A három huszonéves, környékbeli vádlott 2023. november 4-én este a galamboki óvodás bálban szórakoztak, ahonnan ittas állapotban, hajnalban indultak haza és közösen a Galambok, Somogyi Béla és Csányi László utca kereszteződésében levő buszmegállóhoz mentek.
A buszmegállóban várakozva hajnali 04:39 óra és 05:09 óra közötti időben lábbal kirugdalták a buszmegálló 3 db fa lambéria oldalfalát, valamint kézzel betörték az oldalfalak felett elhelyezett biztonsági üveget.
A vádlottak a rongálással 150 800 forint kárt okoztak a Galamboki Önkormányzatnak, amely a nyomozás során nem térült meg.
Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség rongálás vétsége miatt emelt vádat a három vádlott ellen a napokban, melyben önálló intézkedésként próbára bocsátás alkalmazását indítványozta – tudatta honlapunkkal dr. Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, sajtószóvivője.
(A csatolt képeket a rendőrség a helyszíni szemlén készítette.)
Meghalt egy férfi, aki autójával frontálisan ütközött egy másik személygépkocsival péntek este Zalaegerszegen – közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI megkeresésére.
Cséber Benjamin tájékoztatása szerint a baleset a Balatoni úti felüljárón történt.
Az egyik járművezető, egy 60 éves férfi a helyszínen életét vesztette. A másik gépkocsi vezetője, egy 48 éves férfi könnyebben sérült meg.
A Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az esetről a honlapján azt közölte: az ütközés következtében a járművébe szorult embert a zalaegerszegi hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki.
A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a négysávos felüljárót teljes szélességében lezárták.
A Keszthelyi Rendőrkapitányság 20040-157/205/2023. körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Bozics Tímea ügyében.
A 20 éves lány 2023. november 20-án zalabéri otthonából egy busszal Budapestre utazott, azóta ismeretlen helyen tartózkodik, életjelet nem adott magáról, a rendőrök jelenleg is keresik.
Bozics Tímea 176-180 centiméter magas, vörös hajú, barna szemű lány. Eltűnésekor szürke színű pulóvert, világoskék farmernadrágot és tornacipőt viselt.
A Keszthelyi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Bozics Tímeát felismeri, és tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-83-312-234-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, vagy 112 központi segélyhívó telefonszámon – közölte a Rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A zalai nyomozók a Mátrix Projekt keretében kopogtattak az elérhetetlenné vált csalók ajtaján.
A Lenti Rendőrkapitányságon 2024. január elején egy online piactéren elkövetett csalás áldozata tett feljelentést. A 42 éves nő egy eladásra kínált fűnyíró traktort szeretett volna megvásárolni, ezért felvette a kapcsolatot az előadóval.
A sértett 470 ezer forintot utalt át az értékesítő által megadott bankszámlaszámra, azonban ezt követően hiába várta az árut, a hirdető elérhetetlenné vált.
A nyomozók széles körű adatgyűjtésbe kezdtek, és azonosították a feltételezett elkövetőket, egy Budapesten élő párt, január 24-én a lakóhelyükön fogták el őket. A rendőrök azt is megállapították, hogy nem csak a zalai nő esett áldozatul a csalóknak, ugyanis azonos módszerrel egy tiszakécskei férfit is átvertek, aki két pótkocsiért utalt el előre 1,8 millió forintot.
A Lenti Rendőrkapitányság nyomozói a 22 éves férfit és 23 éves párját csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
Legyenek óvatosak az internetes vásárláskor!
Ha idegennel kötnek üzletet az online térben, soha ne utaljanak el előre vételárat vagy előleget! Egy internetes piactérre regisztrált eladói profil nem garantálja a személyazonosságot és különösen nem a megbízhatóságot. Javasolt az utánvétellel történő vásárlás vagy a személyes átvétel.
Legyenek óvatosak a személyes adataikkal is, különösen a bankkártyájukra vonatkozókkal, ezeket csak a fizetést lebonyolító bank oldalán adják meg!
Az online térben elkövetett csalások megelőzéséről további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál. (Forrás: police.hu)