Miért nincs Magyarországon 365 napos matrica?

Felmerül a kérdés, hogy Magyarországon miért nincsen 365 napos autópálya-matrica?

Ahogy haladunk előre az év vége felé kérdéssé válik, hogy az év további részében azok az autósok, akik nem rendelkeznek éves matricával milyen matricát válasszanak az év további részére?

Az autopalyamatrica.hu ügyfélszolgálatához gyakran fordulnak azzal a kérdéssel, hogy miért kell megvásárolni az éves matricákat év közben is teljes áron? Hiszen a 2024-re érvényes éves autópálya-matrica, ahogy telnek a hónapok, már egyre inkább nem éri meg, ugyanis 2025. január 31-én lejárnak.

(Fotó archív. MTI)

Éppen ezért merül fel a kérdés, hogy Magyarországon miért nincsen 365 napos autópálya-matrica?

365 napos autópálya-matrica Európában

Számos európai országban törekednek arra, hogy az autósok számára kedvezőbb konstrukciókat vezessenek be. Augusztustól már Szlovákiában is elérhetővé vált az egynapos matrica, emellett az éves helyett bevezették a 365 napos matricát.

Mit jelent a 365 napos matrica?

A 365 napos matrica megadja azt a lehetőséget az autósoknak, hogy ugyanazért az árért, amit a tárgyévre fizetnek, inkább 365 napra érvényes útjogosultságot vásároljanak. Így az év bármely napján vehetnek az autósok éves jogosultságot, a matrica lejárata a kezdő naptól számítva 365 nap.

Szlovákia mellett a 365 napra érvényes, éves autópálya-matrica Csehországban, Bulgáriában és Szlovéniában is elérhető. Mindemellett a román úthasználati jogosultság, amelyre nem csak a román autópályák, hanem a román nemzetközi utak használata során is szükségünk van, szintén 365 napig érvényes.

Ennek számos előnye lehetne Magyarországon is

Nem okozna fejtörést, hogy év közben is megéri-e vásárolni, ugyanis január 31-én nem járna le.
Az éves matricák lennének a leggazdaságosabbak azok számára, akik gyakran használják a fizetős szakaszokat, a 365 naposat pedig bármikor megérné beszerezni, hiszen évközbeni vásárlás alkalmával is kihasználható az érvényességi ideje.
Egyszeri vásárlással elkerülhetők lennének a rövid érvényességű matricák megvásárlásával járó plusz költségek.

Ne felejtsük el azonban, hogy a Magyarországon jelenleg érvényben lévő éves matricák, amennyiben január 1-jén vásároljuk, úgy a következő év január 31-ig érvényesek, tehát összesen 365 nap helyett 13 hónapra adnak úthasználati jogosultságot.

Kivételes esetekben még az év második felében is megéri az éves matrica!

Abban az esetben, ha autópálya-matrica nélkül autóztunk és megbüntetnek, éves autópálya-matrica vásárlással lehetőség van a bírság kiváltására. Ennek kérvényezésére írásban vagy személyesen a NÚSZ Zrt.-nél van lehetőség, a pótdíjfizetési felszólítás kézhezvételétől számítva 75 napon belül.

Mindemellett az éves vármegyei matricát is megéri az év bármelyik szakaszában megvásárolni, ugyanis 6 660 forintból a kiválasztott megye összes fizetős útszakasza használható a következő év január 31-ig. (Forrás: MTI/OTS)

Kanizsai költő: Bezárom az ajtót

Varga Anita

Bezárom az ajtót

Amikor az otthonomba érek, leveszem a kabátom

az ajtót magam után bezárom

köszönök a növényeknek a konyhában

nézem, ahogy fürdőznek egy sugárban.

Kiülök az erkélyre, és köszönök a póknak

egy sarokban lakik, és örül a szónak

a diófát sem hagyom szótlanul önmagára

csivitel a madár, ha rászáll ágára.

Este köszönök a csillagoknak

a felhőknek, melyek takarják a Holdat

a nyugalom, a béke, és a költészet világa

aki hozzám jön, nálam ezt találja.

Összeütközött egy teherautó és egy gépkocsi a 74-es főút Zalaszentbalázs és Hahót közötti szakaszán

Zalaszentbalázs és Hahót között lezárták az utat.

Összeütközött egy teherautó és egy gépkocsi a 74-es főút Zalaszentbalázs és Hahót közötti szakaszán, a 20-as kilométerszelvény közelében hétfőn délelőtt.

A nagykanizsai hivatásos tűzoltók a személyautót áramtalanították. A helyszínre mentő is érkezett.

Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták – közölte honlapján a Zala Vármegyei katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Mi mindenre jó egy sátorponyva?

(x) Számos helyzet adódhat, amikor sátorponyvára lehet szükségünk. Egy termelőnek például, aki sorra járja a vásárokat, jó, ha van saját sátra, mert nem minden szervező tud biztosítani. Ez megóvja őt a tűző napsütéstől vagy az esőtől, de ugyanígy a portékájának is védelmet nyújt. Nézzük, mikor lehet még szükségünk sátorponyvára, és hogyan lehet belőle egyedit készíteni!

Egyedi sátorponyvák

Akkor is szükséges lehet egy sátorponyva beszerzése, ha rendezvényszervezéssel foglalkozunk, illetve vendéglátóhelyet üzemeltetünk, és rendelkezünk kerthelyiséggel. Ez esetben ugyanis annak egy részét ily módon lehet időjárástól függetlenül is használhatóvá tenni. 

Magáncélú használat is szóba jöhet, ha például összehívnánk a családot, barátokat egy-egy kerti partira. Ilyenkor jó, ha van hová behúzódni a napsütés vagy egy hirtelen jött eső elől. Akár egyedi, akár szabványméretben gondolkodunk, az Inter Ponyva, minden ami ponyva sátorponyva terén is tud segíteni. Nemcsak a méretek, hanem az anyagok között is szabadon válogathatunk. Lehet teljesen átlátszó a sátorponyvánk, vagy készülhet katonai sátrakhoz való, erős, maximálisan strapabíró anyagból is.

A kialakítás

Egy ponyva készítésénél mindig a funkcionalitásnak kell lennie az elsődleges szempontnak, azaz fontos, hogy képes legyen ellátni a fő feladatát. Ezt követi a gazdaságos kivitelezés. 

Így tehát már a tervezgetés ideje alatt jól át kell gondolnunk, hogy sátrunknak milyen szerepet szánunk pontosan. Hol és milyen formában fogjuk használni, ennek megfelelően milyen jellemzőkkel kell majd rendelkeznie. Vegyük sorra, hány darab ajtót és ablakot szeretnénk rá, ezek hol helyezkedjenek el, illetve mekkorák legyenek!

A teljes ponyva készülhet víztiszta anyagból akár, ez akkor lehet jó, ha nem számít, hogy bárki beláthat. Ha azonban színeset szeretnénk, annak sincs semmi akadálya! Ma már bármilyen színű sátorponyva készíthető. Sőt, akár egyedi nyomtatást is kérhetünk rá, mint amilyen például a céges arculatunk.

A ponyva anyaga

A ponyvánk különféle vastagságú anyagokból készülhet. Ez függ attól is, hogy milyen felhasználási területet szánunk neki. Jellemzően a 610, 680 vagy 900 g/m2 vastagságúakat szokták ajánlani. 

Leggyakrabban ez az anyag PVC borítású poliészter szövetet jelent. A sátor kialakításától függően az illesztéseknél 5-20 cm átfedéssel célszerű számolni. A legkorszerűbb eljárások során az anyag összedolgozása hőhegesztéssel történik. Ezzel az eljárással bármilyen formájú és méretű ponyva kialakítható. Ugyanez a technológia gondoskodik a sátrunk tökéletes vízhatlanságáról is. 

Az oldalfalakat összefogó szíjak segítségével a ponyva kifeszíthetővé válik, vagy szükség esetén akár fel is tekerhető, és a szíjak segítségével rögzíthető. A ringlik kiosztása és mérete is szabadon választható. 

Egy jól megtervezett és profin kivitelezett egyedi sátorponyva sokáig jó szolgálatot tehet nekünk. Munkánk vagy a kikapcsolódás során megvéd bennünket a naptól, széltől és csapadéktól is.

Te mennyire vagy tudatos vásárló?

(x) Akad számtalan olyan ember, aki hirtelen elhatározásból fog vásárlásba. Ezek a cselekvések a legritkább esetben jönnek ki jól, sajnos sokkal gyakoribb, hogy balul sülnek el az ilyen átgondolatlan, mondhatni impulzív vásárlások. 

Ennek számtalan oka lehet, de talán az egyik legnyomósabb mind közül az, hogy megfelelő körültekintés és elegendő utánjárás nélkül bizony nem biztos, hogy azt veszed, amire igazából szükséged lehet.

Vegyük példának okáért a kendert, vagyis még inkább a Growisland kínálatában kapható kendermagokat. Itt számtalan verziót találsz, nagyon sok fajta és típus vár rád, így nem csoda, ha elveszettnek érzed magad, ahogy az sem, hogy tájékozódás nélkül elég kicsi az esély arra, hogy pont jó magokat helyezz a virtuális kosaradba.

Számodra mi a fontos?

Ahhoz, hogy valóban a megfelelő magok landoljanak a kosaradban, ahhoz tudnod kell, hogy pontosan milyen hatást is remélsz a kendertől. Akad, aki szorongást szeretne csökkenteni, míg mások inkább a világot hátrahagyva szeretnének teljesen kikapcsolni, lebegni egyet néhány méterrel a föld felett. Megint mások inkább a fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő hatása miatt keresik ezt a különleges növényt.

Ha ugyanis meghatározod a céljaidat, akkor jóval könnyebb lesz eligazodni a széles kínálatban, hiszen már egy csomó fajtát kapásból ki fogsz tudni zárni.

Az egyik leggyakrabban vásárolt típus a Sativa, amelynek számos jellegzetessége, különlegessége van, és amit egészen egyszerűen nem lehet mással összekeverni. Alább mutatjuk is, hogy miért olyan közkedvelt típus.

A Sativát megéri választani!

Persze mindenki úgy indul, hogy nem szeretne rossz termést, rossz hozamot, és ha nyugalmat szeretne, akkor nem a pörgést okozó fajtákat választja. Így eshet a választás a Sativára abban az esetben, ha:

  • kedveled az erőteljes ízeket. A Sativa ugyanis édes zamatú, akár gyümölcsös, akár fűszeres változatát is nézzük.
  • csak beltéren nyílik lehetőséged arra, hogy termeszd ezt a rendkívül hasznos növényt, ami ráadásul még kifejezetten dekoratív is.
  • sokat szorongsz, és jól jönne napközben egy kis lazulás, ám nem szeretnél eltompulni sem közben. A Sativa ugyanis ragyogóan oldja a feszültséget, miközben fejekben minden tiszta marad, sőt, egy igazán produktív, kreatív tudatállapotba kerülhetsz általa.

Amint látszik, eléggé élesen meg van határozva, hogy mikor melyik típus ajánlott, így mindenképpen érdemes figyelembe venni az igényeket.

No meg ne feledkezz meg a törvényekről sem!

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy bármilyen fajta kendert csak akkor termessz, amennyiben az adott ország törvényi keretei lehetőséget teremtenek rá. Így mindenképpen érdemes utánajárni annak, hogy milyen lehetőségeid vannak, mielőtt a Growisland webshopjából jó alaposan bevásárolnál.

Zivatarok csaphatnak le Zalában

Ma délután egy hidegfront hatására először – várhatóan némiképp nagyobb számossággal – nyugaton, délnyugaton, majd késő délután, este északkeleten is kialakulhatnak helyenként zivatarok.

Egy-egy cella másutt is előfordulhat.

A zivatarokat általában viharos széllökés (60-75 km/h), intenzív csapadékhullás (10-25 mm), illetve jégeső (1-2 cm) kísérheti, azonban főként nyugaton, délnyugaton egy-egy hevesebb zivatar sem kizárt.

Ezeket felhőszakadás (> 25-35 mm), viharos, erősen viharos széllökés (~80-90) és nagyobb méretű jég (~3 cm) is kísérheti lokálisan.

Este az ország déli, délkeleti felében is előfordulhat a záporok mellett elvétve, minimális eséllyel zivatar, majd éjszakára lecseng a csapadéktevékenység.

Hétfőn kritériumokat elérő veszélyes időjárási jelenség nem valószínű – közölte honlapján vasárnap a HungaroMet Nonprofit Zrt.

(Fotó: archív. Zivatar Nagykanizsán)

Elsőbálozó 18 éves balatonfüredi lány lett az Anna-bál szépe

Elsőbálozó balatonfüredi lány, Soós Kriszta Szonja lett a 199. Anna-bál szépe, első udvarhölgye a fővárosi Mihály Angelika, a második udvarhölgye a szintén budapesti Bundschuh Jázmin lett.

A bál 18 éves szépe az idén érettségizett, és Budapesten tanul tovább, a bálra párjával és családjával érkezett. A 21 éves első udvarhölgy iskolai barátjával vett részt az Anna-bálon, míg a 17 éves második udvarhölgy a családjával jött a balatonfüredi rendezvényre, amelyen már másodszor vett részt.

(A bál szépe, a 18 éves balatonfüredi Soós Kriszta Szonja (k), első udvarhölgye, a 21 éves fővárosi Mihály Angelika (b), második udvarhölgye, a szintén budapesti 17 éves Bundschuh Jázmin (j) a 199. Anna-bál eredményhirdetésén a balatonfüredi Anna Grand Hotel parkjában 2024. július 28-án. MTI/Vasvári Tamás)

Az est folyamán az idén is a báli közönség szavazta meg a 15 legszebb lányt. Közülük egy szakmai zsűri választotta ki a bál szépét és udvarhölgyeit, akik vasárnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon találkoznak az érdeklődőkkel, majd sétakocsikáznak a városban.

Az első Anna-bált 1825. július 26-án tartották Balatonfüreden, a Horváth-házban, Szentgyörgyi Horváth Fülöp János fogadójában a házigazda leányának tiszteletére.

Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg majdani férjével, Kiss Ernő huszár főhadnaggyal, aki később az 1848-49-es szabadságharc aradi tábornok-vértanúja lett. Emlékére 2003 óta minden évben átadják az őt ábrázoló herendi porcelán huszárszobrot egy olyan embernek, aki sokat tett és tesz Balatonfüred kultúrájáért, szellemi életéért. (MTI)

Letenyénél buktak le: közel 90 kg lefoglalt kábítószer

Ez a mérlege a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály elmúlt heteinek. Bár a lefoglalások más-más időpontokban és különböző helyszíneken történtek, úgy tűnik, az elkövetői kör azonos. Az ügycsoportnak eddig nyolc gyanúsítottja van.

Néhány héttel ezelőtt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) számolt be arról, hogy lebukott három magyar drogcsempész: egy női-férfi testvérpár, valamint a nő barátja. A Családi üzelmek című amerikai vígjátékhoz hasonlóan egy lakóautóban szállították a drogot.

Amikor a NAV Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei alaposan átvizsgálták Letenyén a trió által használt járművet június 10-én, abban több mint 60 kilogramm marihuánát találtak. Mint kiderült, a lakókocsi Olaszországból érkezett, onnan csempészték be hazánkba a drogot. Ugyanakkor az NNI nyomozói az elkövetők diósdi lakhelyén további közel 8 kilónyi kábítószert találtak, illetve ezen túl vákuumfóliázó gépet, valamint nagy összegű pénzt is lefoglaltak.

Első körben a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozott. A két férfit és a nőt kábítószer birtoklása miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A nő barátja azóta letartóztatásban van, míg a testvérpár szabadlábon védekezik. Az ügy időközben átkerült a KR NNI Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztályára, ahol már egy közel fél éve folytatott nyomozás során kiderítették, hogy a három fiatal kapcsolatban állhat különböző kábítószer-terjesztőkkel.

Július 16-án Budapesten és Tiszaföldváron összehangolt akció keretében, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság MEKTO közreműködésével elfogtak öt férfit: egy iraki, egy koszovói, két magyar és egy hontalan személyt. Ez épp akkor történt, amikor a drog gazdát cserélt volna.

Az elfogásoknál, illetve az elkövetőkhöz köthető ingatlanokban végrehajtott kutatások során a nyomozók összesen több mint 9 kilogramm marihuánát foglaltak le. Az öt férfi közül négyet kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítottak meg, míg a hontalan személyt kábítószer birtoklásával. Az egyik magyar és a két külföldi férfi azóta letartóztatásban van. A másik két személy szabadlábon védekezik.      

A KR NNI tovább folytatja az ügy felgöngyölítését, így nem kizárt, hogy a gyanúsítotti kör még bővülni fog. Az elmúlt hetekben történt akcióknak köszönhetően a KR NNI kábítószer-bűnözés elleni nyomozói összesen közel 90 kilogramm drogot foglaltak le, aminek a feketepiaci értéke meghaladja a 200 millió forintot. Ezzel 90 ezer adag piacra kerülését sikerült megakadályozniuk – tudatta a rendőrség honlapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda. (Fotók: NAV Bevetési Igazgatóság)

Szakszervezet: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért

Itt az alkalom, hogy a minimálbér Magyarországon jövőre átlépje a 300 ezer forintos lélektani határt, amihez több mint 12 százalékos emelés kell – ismertette a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a szervezet közleményében, amit pénteken juttattak el az MTI-nek.

Zlati Róbert hozzátette, a 300 ezer forintos minimálbér mellé minimum 360 ezer forintos garantált bérminimum szükséges, hogy legalább nominálisan ne közelítsen egymáshoz a két érték.

Kiemelték, hogy egyelőre konkrét számok nélkül került szóba a jövő évi minimálbér- és garantált bérminimum emelése a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) legutóbbi ülésén, ahol úgy tűnt a résztvevőknek mégsem áll szándékukban összevonni a két elemet.

Annak ellenére, hogy egyes szakszervezetek és egyes munkáltatói szervezetek is korábban jó ötletnek tartották, a MASZSZ mindig ellenezte és a jövőben is ellenezni fogja a kétfajta bérelem egyesítését egészen addig, amíg az ágazati szintű kollektív szerződések nem fognak tarifa megállapodásokat tartalmazni – olvasható a szövetség közleményében. Mindezek mellett a VKF-en kitértek még a fórum döntési mechanizmusának változtatására és az eu-s minimálbér irányelvre is.

A MASZSZ elnöke rossz iránynak tartja a kormány javaslatát, amely szerint a VKF-en a jövőben konszenzus helyett egyszerű többséggel lehessen döntést hozni, megállapodást kötni.

Zlati Róbert rámutatott, hogy ezzel a VKF több résztvevőjével többször keményen konfrontálódó MASZSZ az általa képviselt munkavállalók érdekeivel látványosan háttérbe szorulhat.

A szakszervezet elnöke ártalmasnak tartja azt a kormányjavaslatot is, amelynek értelmében a közszférában dolgozókat képviselő szakszervezeteket kihagyják az országos szociális egyeztetésből.

A MASZSZ elnöke a közleményben hozzátette, az eu-s minimálbér irányelvet idén november 15-ig kell átültetni a magyar jogrendszerbe. Először is ki kell jelölni azt a fórumot, ahol a minimálbérről tárgyalnak a szociális partnerek. Az átültetésnél meg kell határozni, hogy milyen referencia értékek mentén, milyen adatok figyelembevételével határozzák meg a következő év minimálbéreit.

Ezen túl fontos, hogy a kormányoknak a szociális partnerekkel együtt cselekvési tervet kell kidolgozniuk a 80 százalékos kollektív szerződési lefedettség eléréséhez szükséges lépésekről. A MASZSZ elnöke jelezte ugyanakkor, hogy az országban a magyar munkavállalók kevesebb mint 20 százaléka dolgozik kollektív szerződés védelme alatt.

1 110 111 112 113 114 934