Ütött a csoportvezető nevelő a nagykanizsai javítóban

F. vádlott (férfi) 2015. június 01-től az Emberi Erőforrások Minisztériuma Debreceni Javítóintézete Nagykanizsai telephelyén, mint csoportvezető nevelő volt foglalkoztatva.
2017. május 26-án F. 18 óra után a rábízott fiatalkorúak csoportjával a dohányzó udvarra ment, ahol többször szóban fegyelmeznie kellett S. sértettet, mivel a fiatalkorú tiltott kommunikációt próbált folytatni a másik csoportban lévő testvérével.

A szóbeli fegyelmezések és a tiltás hatására a terhelt és a fiatalkorú között szóváltás alakult ki, aminek következtében S. elhagyta a sorban elfoglalt helyét.
F. ezt látva a sértettet nyak és válltájékon fogva visszahúzta a helyére, majd megragadta a fiatalkorú nyakát.
Ekkor S. védekezésképp elütötte a terhelt kezét.

A vádlott a további fegyelmezés során a lefelé néző sértett állát felpöckölte, majd jobb kézzel egy kis erejű pofont adott S.-nek, végül a sértett arcára rakta a kezét és odébb taszította magától a fiatalkorút.
Ezt követően a fiatalkorú és a nevelő közti konfliktus abbamaradt.

F. a Nemzeti Köznevelésről szóló törvény szerint a bűncselekményt közfeladatot ellátó személyként követte el, ezért minősülő bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában bűntettével vádolta meg a Nagykanizsai Járási Ügyészség – értesültünk dr. Pirger Csabától a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivőjétől.

Őrjöngött, rendészt fejelt egy fiatal a nagykanizsai javítóban

A Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével és testi sértés vétségével vádolt meg egy fiatal férfit, aki a nagykanizsai javítóintézetben őrjöngött, közben megfejelt egy rendészt, aki koponyazúzódást szenvedett.

Az ügy előzménye: F.  még tavaly november 3-án a reggeli órákban Nagykanizsáról, kórházi kezelésről tartózkodási helyére, Nagykanizsa, Camping út 1918/10 hrsz. alá a Debreceni Javítóintézet Nagykanizsai Kirendeltségének épületéhez érkezett taxival T. és H. rendészek társaságában.

Az intézmény igazgatójának utasítására a várakozó helyiségben helyezték el a fiatalkorút, amit ő sérelmezett, őrjöngeni kezdett, fejét a falba verte, ajtókat rugdalt, az ablakon lévő rácsot rángatta, kiabált, eltörte a mellékhelyiség kilincsét.

Viselkedésére figyelemmel az igazgató utasítást adott arra, hogy fk. F. terheltet a gumiszobában helyezzék el.

H. és B. rendészek a helyiségbe mentek, H. felszólította fk. F. terheltet, menjen át velük, ő azonban ennek nem tett eleget, ezért H. rendész felhívta a figyelmét; vele szemben testi kényszert alkalmaz.

Mögé lépett, megfogta a kezeit, mire fk. F. terhelt idegességében hátra fejelt, mely H. jobb arctájékát találta el. Ezt követően H. és B. együttesen a földre szorították a fiatalt.

H. rendész a bántalmazás során 8 napon belül gyógyuló sérülést, így a koponya zúzódását szenvedte el.

A megsérült rendész  magánindítvánnyal élt fk. F. terhelt ellen testi sértés vétsége miatt – olvasható a vádiratban.

Kik vagytok ti! Csicska rendészek! – kiabálta a nagykanizsai javítóintézetben

G. István terheltet, mint az Emberi Erőforrások Minisztériuma Debreceni Javítóintézete Nagykanizsai Telephelyének javítóintézeti neveltje 2016. október 14-én 10:00 és 10:15 óra körüli időben az udvaron tanúsított viselkedése – nevelőkkel kiabálás, virágok összetaposása, rácsos ajtóba ütés – miatt az épület ügyvédi beszélő helyiségébe kísérték, ahol folyamatos hangos szitkozódások közepette, mint „Kik vagytok ti! Csicska rendészek!” egy javítóintézeti rendész jobb lábszárát megrúgta.

A sértett segítségére siető kollégák G. István terheltet földre vitték és az igazgató megérkezéséig, illetőleg amíg meg nem nyugodott, ott tartották.
A bántalmazás következtében H Gábor sértett az orvosi látlelet tanúsága szerint 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, könnyű testi sértés vétsége miatt joghatályos magánindítványát előterjesztette.

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Debreceni Javítóintézete Nagykanizsai Telephelyén 2017. április 28-án 16:40 óra körüli időben három rendész rendészeti ellenőrzést tartott a javító 2. csoportban, ahol G. István terhelt is el volt helyezve. Az ellenőrzés során a nappaliban történő ruházat átvizsgáláskor G. István terhelt csak többszöri felszólításra volt hajlandó végrehajtani a rendészek utasításait, akik figyelmeztették, hogy amennyiben ellenáll, a rendészetre fogják kísérni.

 

G. István terhelt erre kiabálni kezdte, hogy „Leszarom, nem megyek sehova!”, majd tenyerével elkezdte pofozni magát.
A rendészek ekkor megpróbálták lefogni, de kirántotta a kezeit a fogásból, kifutott a folyosóra és beállt a többi növendék közé. Itt ismételten közölték vele, hogy lekísérik a rendészetre, amikor megpróbálták elvezetni ellenállt, majd befutott az 1. számú hálókörletbe.

 

Két rendész a terhelt után ment, ismételten felszólították, hogy magatartását fejezze be és menjen velük a rendészetre. A felszólításnak ekkor sem engedelmeskedett, a hálókörletben egy ágyon ült, majd amikor az egyik rendész közelebb lépett hozzá, felugrott, két kézzel mellmagasságban erőteljesen meglökte a rendészt, aki háttal az ágynak, majd fejjel a falnak esett. A támadását észlelve a két rendész a terheltet lefogta, így akadályozva meg a további támadást.

 

A lökés és elesés hatására a sértett rendész a jobb csuklója és tenyere átmenetében vérző hámsérülést szenvedett, mely sérülés 8 napon belül gyógyult.

G. Istvánt közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal és könnyű testi sértés vétségével vádolják – olvasható a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség vádiratában.

Megfejelte a rendészt a kanizsai javítóban

Fk. L. Ferenc terhelt 2016. november 1. napján 18.00 óra körüli időben az EMMI Nagykanizsán, található javítóintézete rendészeti várakozó helyiségében szóváltásba került az intézményben ügyeletvezető rendészként dolgozó H. Zoltán sértettel.

Az fk. terhelt azt követelte, hogy magának okozott kézsérülése miatt vigyék ki kórházi ellátásra (valójában a könnyebb szökés lehetősége miatt akarta elhagyni az intézetet), kérésének azonban a sértett nem tett eleget, mert a terhelt sérülését a helyi egészségügyi személyzet megfelelően ellátta.

Agresszív fellépése miatt a sértett felszólította fk. L. Ferenc terheltet, hogy álljon arccal a falnak, mire a terhelt a fal felé fordult, majd hirtelen mozdulattal hátrafejelt, fejének hátsó része a közvetlenül mögötte álló sértett arcát/orrát érte.

A bántalmazás következtében H. Zoltán sértett orrcsont törést szenvedett, mely sérülés tényleges gyógytartama nyolc napon túli, 28 napra tehető volt.

L. Ferencet közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és testi sértés bűntettével vádolja a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség.

Nevelőintézeti rendész ellen emeltek vádat Kanizsán

Vádat emeltek Nagykanizsán a helyi javítóintézet egyik volt rendésze ellen, mert bántalmazott egy fogva tartott fiatalt – közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.
Pirger Csaba tájékoztatása szerint a férfi az Emberi Erőforrások Minisztériuma Debreceni Javítóintézetének Nagykanizsai Telephelyén dolgozott rendészként.

Tavaly októberben a férfi az intézet aulájában felügyelte a fogvatartottak reggeli sorakozóját, amikor a sor végén álló fiatalkorú fiú leguggolt megkötni a cipőfűzőjét. A rendész ekkor hátulról kétszer belerúgott a fiú lábába. Ezt követően rendreutasította a hangoskodó fiatalokat, illetve közölte velük, hogy aki nem marad csendben, annak kipakolja a szekrényét és széttépi a fényképeit.

A lábon rúgott fiú sérelmezte ezt, közte és a rendész között szóváltás alakult ki, majd a férfi a fiút ököllel hasba ütötte és két kézzel meglökte a mellkasát.
A sértett a bántalmazás következtében nem sérült meg.

A szóvivő hozzátette: a nevelőintézet volt rendésze ellen közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség.
Januárban a nagykanizsai javítóintézet egy másik rendésze ellen emeltek vádat bántalmazás miatt. Pirger Csaba akkor azt közölte, hogy a rendész többször is megütötte, megrúgta az intézetben elhelyezett fiatalokat, az eseteket pedig megpróbálta elhallgatni. MTI

Rendészre támadtak a kanizsai javítóintézetben

Nem bírtak magukkal, a korábbi büntetések után börtönbe vezethet az útjuk.

A két 1998-as születésű fiatalember az EMMI Debreceni Javító Intézet Nagykanizsai Intézményében töltötték különböző bűncselekmények miatt  kiszabott  javító intézeti nevelésbüntetésüket.


Időközben a bíróság különböző bűncselekmények miatt végrehajtásában felfüggesztett  szabadságvesztésre ítélte őket.
2016. szeptember 15-én a délelőtt az intézmény nappalijában szóváltásba kerültek az egyik társukkal. A fiúk felugrottak, az asztalokat, székeket szétlökték és ökölbe szorított kézzel megindultak a növendéktársuk felé, de az egyik  oktató feltartóztatta  őket.

A  rendész ezt látva az érintettet védelmébe vette, az egyik fiú mégis rájuk támadt.  A rendész a támadót fellökte, aki elesett, és a szája is felrepedt. Ezután a megtámadott fiatallal a nevelőszobába menekült, és a többi rendésztől kért segítséget.  Amikor az ajtórésen kinézett, a másik fiú nagy erővel berúgta az ajtót, amely a rendész homlokának csapódott.

Társa  a nappaliban és a folyosón székeket, asztalokat dobált a nevelői szoba ajtajának. Az egyik fiú dühében még aznap az udvaron egy pad lábrészével beverte az egyik folyosó három ablaküvegét. A rendész 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, a nevelőszoba ajtajában, a bútorokban, és az ablakokban mintegy 100.000 Ft kár keletkezett.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség  az egyik fiú ellen  közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és garázdaság  vétsége, míg a másik ellen  garázdaság és rongálás vétsége miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járásbíróság előtt – tudatta a Dél-Zala Press-el csütörtökön dr. Pirger Csaba a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.

Fiatalokat vert a nagykanizsai javítóintézet rendésze

Közfeladatot ellátó személy által elkövetett bántalmazások miatt emeltek vádat a nagykanizsai javítóintézet egyik rendésze ellen, aki többször is megütötte, megrúgta az intézetben elhelyezett fiatalokat, az eseteket pedig megpróbálta elhallgatni – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.

Pirger Csaba a történtekről beszámoló Zalai Hírlap írását megerősítve közölte: tavaly májusban négy fiatallal készült foglalkozásra az egyik nevelőnő. A folyosón felsorakoztatta a fiúkat, majd elment a mosdóba, de a rendészeket arra kérte, hogy a távollétében a kamerákon keresztül figyeljék a fiatalokat. Az egyik fiú elhagyta a helyét, amiért a visszaérkező nevelő figyelmeztette. Később az egyik, harmincas éveiben járó rendész a fiút belökte a mosókonyhába, majd kétszer arcul, egyszer pedig gyomron ütötte, miközben szidalmazta őt.

A rendész figyelmeztette a többieket, hogy a történtekről ne beszéljenek, mert következményei lesznek, a nevelőnőnek pedig azt mondta, ne írjon az eseménynaplóba a bántalmazásról.

Egy hónappal később a férfi az intézet étterménél vacsorához sorban álló fiatalok közül odalépett egy német állampolgárságú fiúhoz.

Azt kérdezte tőle, hogy “keménynek érzi-e magát?”, de választ nem várva a magyarul nem is értő fiútól, háromszor lábon rúgta. Miután a fiú az asztalához ült, a rendész az egyik nevelőt kérte, hogy tolmácsoljon neki, úgy ismételte meg újra a kérdését, amire nemleges választ kapott. Amikor a fiatal a tálcáját vissza akarta vinni, a rendész szó nélkül tenyérrel tarkón vágta.

A két esetet a nevelők nem jelentették. Amikor vizsgálat indult a történtek miatt, az első eset után a nevelőnő beszámolt a verésről, a második esetben pedig az étteremben tartózkodó nevelő szóbeli figyelmeztetést kapott, amiért nem számolt be a bántalmazásról.
A javítóintézet rendésze ellen két rendbeli, közfeladatot ellátó személy által elkövetett bántalmazás miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség. MTI

Ügyészek, bírák, rendőrök, tanárok a javítóintézetben

A Magyarországon működő javítóintézetek, valamint a speciális gyermekotthonok szakmai tapasztalatait és további fejlődési lehetőségeit osztják meg egymással az intézmények munkatársai, illetve ügyészek, bírák, rendőrök, pedagógusok azon a nagykanizsai rendezvényen, amelyet az egyetlen dunántúli fiúnevelő intézetben tartottak kedden.

nagykanizsa-javitointezet

A program kezdetét megelőző sajtótájékoztatón Gulyásné Kovács Erzsébet, a javítóintézeteket és speciális gyermekotthonokat fenntartó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főosztályvezetője arról beszélt, hogy a szakmai nap névadója, az 1994-ben elhunyt Ferenczi György, gyermekvédelmi szakemberként kezdeményezte az előzetes letartóztatásba kerülő fiatalok javítóintézeti elhelyezését. Mint hozzátette: a szakember meggyőződése volt, hogy a fiatalok sokszor nemcsak elkövetők, hanem áldozatok is egyben.
Azt már Szarka Attila, a szervező Ferenczi György Alapítvány kuratóriumi elnöke tette hozzá, hogy éppen a napokban jelent meg a büntetés-végrehajtási kódex módosítása, amely most már főszabályként határozza meg, hogy az előzetes letartóztatásba kerülő fiatalokat javítóintézetben kell elhelyezni. Magyarországon jelenleg öt ilyen intézmény működik, Rákoskeresztúron lányok, a budapesti Szőlő utcában, Aszódon, Debrecenben és Nagykanizsán pedig fiúk elhelyezésére szolgálnak 21 éves korukig.
A 21 éve működő alapítvány nagykanizsai rendezvényéről elmondta:

az egyébként zárt intézmények a hasonló szakmai napokon kinyitják kapuikat, és a szakmai, módszertani kérdésekről a javítóintézeti dolgozók mellett bírákkal, ügyészekkel, rendőrökkel, pedagógusokkal közösen osztják meg tapasztalataikat.

Nagy Kálmán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kezelésében lévő debreceni javítóintézet és a hozzá tartozó nagykanizsai telephely igazgatója felidézte, hogy a Dunántúlon egyedüliként tavaly december óta fogadja az előzetes letartóztatásban vagy jogerősen javítóintézeti nevelésre ítélt fiatalokat a dél-zalai intézmény. Az MTI kérdésére hozzátette: a mintegy 100-120 fiatal befogadására alkalmas, fiúknak készült javítóintézetben jelenleg 50-60 százalékos a férőhelyek kihasználtsága. MTI

Felmásztak a kanizsai javítóintézet tetejére

Szerdán este nem sokkal 21 óra előtt kapták az értesítést a nagykanizsai tűzoltók, hogy négy ember mászott fel a helyi javítóintézet tetejére.

A Camping úti épületnél egy egyiküket tolólétrával, a másik hármat dugólétra segítésével hozták le a magasból.

Az eset során senki sem sérült meg – adta hírül a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

(Fotó: a Nagykanizsai Javítóintézet honlapja.)

nagykanizsa-javitointezet

A kanizsai javítóintézetbe került

A csoportosan, a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette gyanúja miatt intézkedett  három gyanúsítottal szemben a Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája október 5-én.

mozgasserultet-raboltak-ki
Egy 21 éves gyanúsítottal, valamint az egyik 16 éves fiatalkorú gyanúsítottal szemben – mivel fennáll a bűnismétlés veszélye – előzetes letartóztatást rendelet el a bíróság, utóbbi gyanúsított esetében a nagykanizsai javítóintézetet megjelölve végrehajtási helyként. 17 éves szintén fiatalkorú társuk pedig lakhelyelhagyás tilalma alá került. Mindkét intézkedés az első fokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2016. november 05. napjáig tart.
A döntés egyik esetben sem jogerős – tudatta honlapunkkal csütörtökön Dr. Bartalné dr. Mentes Judit a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.
Előzmények itt: Mozgássérült nőt raboltak ki fiatalok.