Átadták a Virágos Magyarország fődíját Nagykanizsának

Átadták a 28. Virágos Magyarország verseny négy fődíját, a Magyar Turisztikai Ügynökség két különdíját és a fővédnöki díjat, ezzel lezárult az ország legnagyobb környezetszépítő megmérettetésének idei fordulója – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a járványhelyzetre tekintettel az idén szűk körben, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) budapesti székházában tartották az ünnepélyes díjátadót, amelyen a fődíjakat Borbás Marcsi, a Virágos Magyarország Verseny fővédnöke, valamint Dömötör Tamás kormány főtanácsos, a szervezőbizottság elnöke adta át.

(Fotó: Virágos Magyarország – Facebook. A fotón szerepel b-j: Dömötör Tamás kormány főtanácsos, Balogh László Nagykanizsa polgármestere és Borbás Marcsi)

A 30 ezer főnél népesebb városok kategóriájában Nagykanizsa nyerte a fődíjat, a kisebb városok közül Veresegyház került ki győztesen. A kétezer lakosnál nagyobb falvak közül Etyek vehette át a díjat, a kisebb falvak közül pedig Buzsák kapta az elismerést. Az MTÜ különdíját Makó kapta a városok közül, Poroszló a falvak kategóriában jeleskedett, a fővédnöki díj pedig Szentbékkállához került.

Az idén 28. alkalommal megrendezett versenyre több mint 320 pályázat érkezett, a szeptember végi kihirdetést követően a szakmai zsűri 49 elismerést osztott ki. Az értékes szakmai díjakat személyesen adták át a szervezőbizottság tagjai a díjakat felajánló szervezetek és intézmények, illetve a minisztériumok képviseletében. Emellett az MTÜ elismeréseként a főbb kategóriák díjazottjai közül 30 település részesült 300 ezer és 1 millió forint közötti támogatásban – írják a közleményben.

A tájékoztatás szerint a jövő évi versenyt várhatóan jövő márciusban írják ki. A települések vezetőinek visszajelzései alapján a helyi közösségek már készülnek a 29. Virágos Magyarország versenyre, amelyen ismét felhívhatják a figyelmet településük gondozott közterületeikre.

A 2021. évi Virágos Magyarország díjátadóiról a verseny Facebook-oldalán olvashatnak, a díjazottak teljes névsora pedig a honlapon érhető el – tájékoztatott a Magyar Turisztikai Ügynökség – írta az állami hírszolgálat.

Nagykanizsa lett a legvirágosabb 30 ezer főnél népesebb város

A Magyar Turisztikai Ügynökség 28. alkalommal hirdette meg a Virágos Magyarország versenyt, amely idén számos szempontból megújult. A megmérettetésre több mint 320 pályázat érkezett, a zsűri összesen 49 díjat oszt ki – olvasható a Magyar Turisztikai Ügynökség MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

Mint írják, 2021-ben a kétezer fő alatti településeken a már megszokott versenyszabályok alapján zajlott az értékelés, míg a nagyobb települések egy bemutatkozó anyag beküldésével online is nevezhettek, illetve választhatták a személyes jelenléttel történő zsűrizést is.
Szintén idei újításként a pályázók tematikus nevezésekkel is részt vehettek a megmérettetésen, amennyiben csak egy parkot, teret, iskolaudvart szerettek volna bemutatni. A két éve megkezdett hagyományt folytatva a határon túli magyarlakta települések is nevezhettek a versenybe, csaknem negyvenen éltek ezzel a lehetőséggel.

A szakmai zsűri döntése alapján Nagykanizsa lett a legvirágosabb 30 ezer főnél népesebb város, míg a kisebb városok kategóriájának fődíját Veresegyház nyerte el. A kétezer lakosnál nagyobb falvak közül Etyek, a kisebb falvak közül pedig Buzsák kapta a fődíjat.

A fővárosi kerületek közül a IV. kerület érdemelte ki Budapest Főváros díját. Emellett számos különdíjas települést is hirdetett a zsűri: a Miniszterelnöki Különdíjat a városok kategóriában Szolnok, a falvak kategóriában pedig Varsány kapta, a Belügyminisztérium Virágos Önkormányzatért díját Lenti és Kübekháza nyerte el.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) turisztikai különdíjában idén Makó és Poroszló részesült. A legvirágosabb határon túli település Romániából Kalotaszentkirály, Szerbiából Palics, Szlovákiából Tardoskedd lett.

A Magyar Önkormányzati Főkertész Egyesület a veresegyházi Kisák Pétert tünteti ki az év főkertésze elismeréssel.
Az Európai Városok és Falvak versenye az elmúlt két évben elmaradt, 2022-ben azonban újra megmérettetnek európai szinten is a települések. A versenyben Székesfehérvár és Orfű mellett Veresegyház képviseli majd Magyarországot.

A beérkezett pályázatokat egy 120 fős, kertész, tájépítész és turisztikai szakemberekből álló zsűri értékelte, amely megállapította: az idén is folytatódott az a tendencia, hogy évről évre egyre színvonalasabb pályázatok érkeznek. Sorra szépülnek meg a közterületek, és számos településen átgondolt, a fenntarthatóság szempontjait is szem előtt tartó zöldfelület-fejlesztés zajlik.

November végéig minden nyertes megkapja a díjakat, a győztes pályázatok a Virágos Magyarország Facebook-oldalán is megtekinthetők – áll a közleményben. MTI

Virágos képpel köszöni meg a kaszálás miatti türelmet a Via Kanizsa

“Tisztelt Városlakók, Ingatlantulajdonosok!
A nagykanizsai parkok és zöldterületek kezelőjeként köszönjük türelmüket és megértésüket, amit a májusi kaszálási, fűnyírási munkáink időbeni elhúzódása ügyében tanúsítottak.

Borítóképünk összes virágával kérünk elnézést mindenkitől a gondozatlannak tűnő területek elmúlt havi látványa miatt.
Mint azt tapasztalták, a hóvégi csapadékmentes napokon hosszabbított műszakban és szombati munkavégzéssel is igyekeztünk behozni a lemaradást. Szerződéses partnerünk, a Netta-Pannónia Kft. munkatársai és mi magunk is havi rendszerességű fűkaszálással igyekszünk gondozott állapotokat teremteni.

Köszönjük mindazon ingatlantulajdonosok közreműködését, akik a lakóingatlanuk, telephelyük, épületük előtti zöldsáv kaszálásával, fűnyírásával hozzájárultak a rendezett utcaképhez, városképhez.
Segítségükre a jövőben is számítunk.

Szabó István
vezérigazgató”

(Forrás és fotó: Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt. – Facebook)

Kivirágosították a kanizsai tízemeletes környezetét

HÁZUNK – EGY TÍZEMELETES- ELŐTT POMPÁZNAK A RÓZSÁK, BALOGH IMRE LAKÓNAK KÖSZÖNHETŐEN.
A HÁZ MÖGÖTT PEDIG VIRUL EGY KISKERT, KAPUS LÁSZLÓNÉ KEZE NYOMÁT DICSÉRVE.
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN MINDKETTŐJÜKNEK!” – írta örömmel Törő Zsóka a Nagykanizsa Rózsa utca 13-ból a Nagykanizsa Fotókon
Facebook csoportban.

(Fotók: Törő Zsóka)

Idén is benevezett Nagykanizsa a Virágos Magyarország versenyre

A dél-zalai város már rutinos résztvevőnek számít a megmérettetésen, ugyanis a verseny 25 éves története alatt többször is indult a méltó címért.
2016-ban Nagykanizsa a fődíj kapujának számító Arany Rózsa díjat el is nyerte.

(Virágosítás a Király utcai körforgalomnál. Fotó: S. Varga György)

A Virágos Magyarország verseny zsűrije várhatóan július közepén érkezik Kanizsára, hogy felmérje és pontozza a várost.
Az ítészek egyébként nemcsak azt nézik, hogy mennyi virág, növény és zöldfelület van a településen, hanem azt is, hogy mit tesznek a környezet megóvása érdekében – számolt be a Kanizsa TV.

Kanizsai virágosítás júniusban

A napokban Facebook oldalunkon közreadtuk a nagykanizsai Horváth Valéria fotóját, amely több mint 240 lájkot kapott.

Valéria most újabb kanizsai virágos képekkel örvendeztetett meg minket, amelyeket ezúton is köszönünk szépen!

Ha valaki még készített volna virágos Kanizsás fotókat, küldje el nekünk és betesszük ebbe a cikkbe.

Közben Mismás Mártitól is kaptunk egy szép fotót. Köszönjük szépen!

Bődör Györgyi és küldött egy szép fotót az Erzsébet térről.

A cikk végére még néhány fotó ide kívánkozik. Többen szóltak, hogy nem nagyon vannak emberek a kanizsai fotókon. Most kaptunk kettőt S. Varga Györgytől, amin vannak…

Tavasz a Kisfaludy utcában

Tegnap Facebook oldalunkra kitettük a kanizsai Győrfy Éva fotóját a Fő útról és mi is meglepődtünk, ugyanis Éva fotója fél nap alatt több mint 1.100 lájkot és és közel 240 megosztást érdemelt ki ?

Erről a fotóról van szó.

Időközben felfigyeltünk egy mindössze jelenleg 736 tagú Facebook csoportra is, melynek neve Nagykanizsa fotókon.

A csoportba főleg amatőr fotósok töltik fel a mai és az egykori Nagykanizsáról készült szebbnél-szebb képeket. Ide kerültek fel a kanizsai Móritz István fényképei is. István lelkesen fotózza a várost, ezúttal Tavasz a Kisfaludy utcában című galériájából válogattunk néhányat.

Fogadják sok szeretettel.

Egyben kérjük olvasóinkat, küldjenek szép kanizsai vagy környékbeli fotókat nekünk Facebook oldalunkra vagy az info@delzalapress.hu e-mail címünkre.

Nyár az őszben a nagykanizsai Erzsébet téren

Ismét páratlan nagykanizsai fotókhoz jutottunk hozzá.

Horváth Valéria már régóta fotózza a várost és környékét.  Most, 2017 őszén ismét az Erzsébet teret örökítette meg.

A fényképeken jól látható, hogy az őszi virágosítás Kanizsa központi terén ismét nagyon szép és látványos lett.

Örvendetes, hogy a fiatalok is jól érzik magukat az őszi színekben pompázó virágok, növények övezte téren 🙂

Ha olvasóink közül bárkinek van fotója, videója nagykanizsai és környékbeli tájakról, eseményekről, küldje el e-mail címünkre, amely a következő: info@delzalapress.hu.

Várjuk a fotókat, videókat KanizsaPress nevű Facebook oldalunkra is, privát üzenetben.

Következzen tehát 10 mesés fotó a nagykanizsai Erzsébet térről.

Nagykanizsa 2017 augusztusán

Ismét szép fotókat kaptunk Nagykanizsa belvárosáról.

Varga György olvasónk már fényképeit már többször kitettük Facebook oldalunkra a KanizsaPress-re, melyek összességében több mint ezer lájkot kaptak.

Az ügyes kanizsai fotós most azt örökítette meg, hogy 2017. augusztusában hogyan is néz ki a virágos dél-zalai város.

Fogadjátok szeretettel 🙂

Szavazzon, hogy Nagykanizsa legyen a Legvirágosabb Úti Cél 2017-ben

Eljött a nehézsúlyú játékosok ideje!
Ezúttal ugyanis az 50.000 fős lélekszám feletti városokon a sor, hogy megmutassák szépségüket és eldőljön, ki méltó közülük a legvirágosabb úti cél címre!

Nincsenek sokan, de annál elszántabban küzdenek az elsőségért!
Ahogy az előző körökben is, a nyertes helység szép oklevelet, egy szerencsés szavazó pedig ajándékot kap.
Szavazni 2017. augusztus 13-án éjfélig lehet, a képek alatt a tetszik gomb megnyomásával!
Részletes játékszabály: ITT.

(Forrás: Virágos Magyarország – Facebook)

1 2